Mától él mindenki hitelben az egész Földbolygón!

PPJ         2013.08.20.

ecovoracitc3a0.jpg2013-ban augusztus 20-ára esik a Globális Túlfogyasztás Napja, amikortól az emberiség háttérhatalom igényei meghaladják Földünk eltartóképességét. Idén innentől 133 napon keresztül a jövő évi erőforrásokat fogyasztjuk! (Tavaly ez még aug. 22-re esett.) Jelenleg 1,5 Földre lenne szüksége az emberiségnek globális pénzhatalomnak, és ha nem változtatunk, 2050-re már két bolygó sem lesz elég a világnépesség globálcionizmus szükségleteinek szabadrablásainak kielégítésére. Magyarán elérhetjük azt, hogy 2049 Újév "Ünnepén" előre elfogyasztottuk 2050 és 2051 egész termését... Roló lehúz, jöhet a mennyei atom, pusztuljon Szodoma és Gomora...

Az 1960-as évek elején az emberiség a Föld erőforrásainak még csak kétharmadát használta. Ezt követően közel 20 év leforgása alatt a bolygó népessége a kétszeresére nőtt, 1985-ben több mint 5 milliárd ember élt már bolygónkon. A lakosság, az emberi fogyasztás és a gazdaság robbanásszerű növekedése miatt létünk fenntartásához szükséges erőforrások nagy ütemben fogynak, tartalékaink pedig vészesen csökkennek, lassan felőrlődnek. Mindezek következménye, hogy az emberiség az „ökológiai túlfogyasztás” állapotába került, azaz közel 40 éve több erőforrást használ fel, mint amennyit Földünk biztosítani tud.

http://www.footprintnetwork.org/images/article_uploads/EOD2013-A_web2.jpg„Emberi szükségleteink meghaladják azt az erőforrás-mennyiséget, amennyit az ökoszisztéma regenerálni képes. Földünk már képtelen hiánytalanul ellátni az emberiséget elegendő ivóvízzel, a termőterületek elsivatagosodnak, elpusztulnak. Az erdőirtások, a fajok gyors kihalása, halállományok összeomlása és az üvegházhatás okozta globális klímaváltozás mind az emberi tevékenységek következményei.”-mondta el Benkő Dániel, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás Programjának munkatársa.

A New Economics Foundation koncepciója alapján minden évben kiszámolható, mely napon haladja meg az emberiség természeti erőforrások és szolgáltatások iránti kereslete azt a mennyiséget, amelyet a Föld abban az évben regenerálni tud. 2012-ben ez a dátum augusztus 22-ére esett, a folyamat azonban tovább gyorsul, így 2013-ban augusztus 20-án éljük fel Földünk éves erőforrás-kapacitását. Innentől tehát 133 napon keresztül tulajdonképpen a jövőnk erőforrásait fogyasztjuk.
 

A Global Footprint Network adatai szerint jelenleg Földünk másfélszeresére lenne szükség, hogy az emberiség jelenlegi igényeit megfelelően kielégítse. Ilyen növekedési mutatók mellett még jóval 2050 előtt elérhetjük azt az állapotot, amikor már két Föld sem lesz elég a népesség fenntartásához. 
Akadnak olyan országok, amelyek igényei messze meghaladják természeti erőforrásaikat, így import segítségével elégítik ki igényeiket. Japánnak több mint hétszeresen, Katarnak hatszorosan, Svájcnak pedig több mint négyszeresen haladja meg fogyasztása a saját területén fellelhető erőforrásokat.

Magyarország e rangsorban jobban teljesít, annak ellenére, hogy hazánk a fejlett országok közé tartozik, fogyasztásunk „csak” 1,3 szorosan haladja meg Magyarország biokapacitását.

„Az emberiség ökológiai lábnyomának jelentős hányadáért a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor levegőbe kerülő szén-dioxid a felelős, ami pedig közvetlenül felelős az éghajlatváltozásért. Magyarország esetében például a teljes ökológiai lábnyom több mint felét teszi ki a szénlábnyom.

Sajnos 1970 óta az emberiség szén-dioxid lábnyoma több mint megháromszorozódott, pedig ennek jelentős csökkentése alapvető szükséglet lenne az ökológiai túlfogyasztás megállításához és Földünk regenerációjához.” -tette hozzá Benkő Dániel.

Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2013/08/19/iden-is-korabban-kezdjuk-el-felelni-jovonket

20100816-earth-overshoot-2010.jpg

Number_of_Planet_Scenarios_2008.JPG

Limits ot Growth Forecast.png

america_forest.png

shanghai_1990_vs_2010_1.jpg

uae.jpg

         szólj hozzá

Címkék: fenntarthatóság ökológiai lábnyom humánökológia túllövés napja globális ökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ne szaporodj magyar!

PPJ         2010.09.07.

Könnyen érthető okfejtő szöveg. Ökológiai tény, hogy adott földterület, adott mennyiségű (energia)forrásokból, adott számú élőlényt képes csak eltartani. E tekintetben mindegy, milyen élőlényről van szó, állatról vagy emberről. S egy túlnépesedett populációra mindig nagyon tragikus sors vár! Éljen a dolgaink.tk! Bemásoltam.

Magyar túlnépesedés

"Hazai vonatkozásban a túlnépesedés témája kiváltképp kényesnek számít. Még akik egyetértenek is abban, hogy az ember „veszélyesen” túlszaporodott (hol vagyunk már a veszélytől?!), azoknak is meggyőződése, hogy e tekintetben Magyarországra semmilyen feladat nem hárul, sőt, nekünk éppen hogy szaporodnunk kéne.

Országunk népessége valóban csökkent valamelyest az utóbbi időkben, s ez a politikai jobb- és baloldalt egyaránt aggasztja. Van, aki szeme előtt a nemzethalál réme lebeg, mások pedig attól félnek elsősorban, hogy nem lesz elegendő munkaképes korú fiatal az idősek és más rászorultak eltartásához. (Ez utóbbi kérdésről A társadalom elöregedése címen írtam.) A kormányzat, politikai irányától függetlenül, támogatással és gerjesztett pánikkal egyaránt igyekszik szaporodásra buzdítani bennünket: pl. Budapesten, forgalmas közterületen felállítottak egy magyar népességszámlálót, ki-ki figyelheti, mikor ugrik – jaj! megint eggyel kevesebben vagyunk.

Csakhogy a Föld túlnépesedésének gondját éppúgy nem oszthatjuk fel világosan országhatárokkal, mint például a klímaváltozást. Egyrészt a népesség mozgása miatt: az itt születettek közül sokan kivándorolnak, helyükre bevándorlók és vendégmunkások érkeznek. Másrészt és főként, mert a globalizált világban terhelésünk korántsem (csak) ott mutatkozik, ahol élünk. „Azok vagyunk, amit megeszünk”, márpedig élelmünk java részét nem mi magunk s nem helyben termeljük meg; gyakran a Föld legtávolabbi területeit esszük vele. És „nemcsak kenyérrel él az ember”, még anyagi javak tekintetében sem. Nem pusztán az elfogyasztott táplálékból állunk, hanem az általunk használt tárgyakból, eszközökből, energiából, s mindezeknek siralmasan csekély hányada hazai. Nemcsak ott vagyunk, ahol a testünk, hanem mindenütt, ahol tárgyainkat termelik.

Akárhogyan számoljuk, mi, „fogyatkozó” magyarok is túl sokan, nagyon sokan vagyunk. Ökológiai lábnyomunk fejenként kb. 3,5 hektár vagy több (azaz ekkora területre lenne szükségünk jelenlegi életmódunk fenntartásához), míg mai népességünk mellett a Föld minden lakosára 1,8 hektárnál kisebb terület jut.

Helyzetünk megítéléséhez kétféleképp számolhatunk. Ha azt tekintjük igazságosnak, hogy a bolygót egyenlően osszuk fel minden emberi lakója közt, úgy csak félennyien lehetnénk, vagy kétszerte szegényebben kéne élnünk. (3,5:1,8) Vagyis ha a Föld minden lakosa hozzánk hasonlóan élne, két Földre lenne szükségünk. Ha pedig igazságosnak tartjuk, hogy egy ország népességét megillesse országának területe, akkor sem sokkal kedvezőbb a helyzetünk: 1,8 helyett 2 hektárnyi biológiailag produktív terület jutna ránk fejenként. Még így is majdnem felére kéne zsugorítanunk népességünket, ha meg akarnánk őrizni mai fogyasztásunkat.

(A magam részéről a második számítás felé hajlok, annak ellenére, hogy a globalizáció ténye inkább az elsőt indokolná. Úgy hiszem, megilleti a népeket országuk területe, mert ha ezt a jogot megtagadjuk, azzal jórészt megfosztjuk őket a felelős gazdálkodás lehetőségétől, végképp lehetetlen lesz átlátniuk, mekkora területtel számolhatnak. S ha egy nép sikeresen oldja meg a feladatot, hogy a rendelkezésére álló földön fenntarthatóra alakítsa át létszámát és életmódját, ettől az eredménytől nem szabad megfosztanunk csak azért, mert más népek felelőtlenebbül szaporodnak és/vagy fogyasztanak.)

Ami a nemzethalál félelmét illeti, láthatnánk és látnunk kéne, hogy egy nemzet kiválósága és ereje nem a népességétől függ. Hazánk talán legdicsőbb korszakában, Mátyás király idején országunk területe a jelenleginek többszöröse volt, lakossága viszont csak mintegy hárommillió magyar, és egymilliónyi más nemzetiségű. Nem mondhatjuk, hogy az azóta bőven háromszorozódott (a más államokban élőket is számítva ötszöröződött) népességünk és sokszorozódott népsűrűségünk növelte volna megbecsültségünket, befolyásunkat. Más országoknál sem látunk összefüggést sikerük és népsűrűségük között.

Mit remélünk a szaporodástól? Hiszen gyermekeinknek már ma sem tudunk megélhetést biztosítani. A végre megszületett, áldozatok árán felnevelt fiatalok közül egyre többen mennek vagy vágynak el az országból. Egy nemzetközi felmérés szerint ha mindenki szabadon választhatná meg, hol éljen, azaz bárki Magyarországra költözhetne vagy elköltözhetne innen, másfélmillióval kevesebben lennénk. Szaporodás helyett azt kéne elérnünk, hogy a fiataloknak ne kelljen külföldön keresniük munkát, tanulási lehetőséget, és egyáltalán, a magyarok jól érezzék magukat saját hazájukban.

Nem számolva azzal az erkölcstelen és teljesen valószínűtlen lehetőséggel, hogy még a jelenlegi, igazságtalan és fenntarthatatlan helyzethez képest is nagyobb ökológiai lábnyomra tegyünk szert, távoli országok, népek, főként pedig a természet és a jövő nemzedékek rovására, mindenképp a szegényedésre kell felkészülnünk. Ha számban fogyatkozunk is, javakban még inkább fogunk. S ha szaporodunk, szegényedésünk sokkal gyorsabb lesz. Sopánkodunk szegénységünk felett, gazdagodni szeretnénk, ugyanakkor népesedni is. Hát ez együtt nem megy. Lehet ragaszkodni mai létszámunkhoz, ez esetben tessék félennyiből megélni! Lehet szaporodni is, de akkor még kevesebből.

El kell döntenünk, mire fordítsuk csökkenő lehetőségeinket. Többek közt népünk mennyisége és minősége között is választanunk kell. Minél kevesebb a gyermek, annál több jut rájuk megmaradt javainkból, annál könnyebb – ahogyan ma képzeljük és mondjuk – emberhez méltó életet élniük. S ez nem egyszerűen „anyagias szemlélet”, mivel a szellemi javak is az anyagiakra épülnek. Egyetlen gyermeküket könnyebben taníttathatják azok a szülők is, akiknek ha két-három gyerekük van, esetleg egyiküket sem. (E szempontból mindegy, hogy az oktatás ingyenes-e, vagyis hogy a család vagy az ország állja-e a költségeket.) Márpedig a taníttatással nemcsak a gyermek személyes életútját könnyítjük meg, hanem országunk szellemi szintjét, s általa elismertségét is emeljük. Illik ide az örökzöld Széchenyi-idézet: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

A szegényedés sorsában osztozunk minden más néppel, ez önmagában nem jelent hátrányos helyzetet. Igaz, a fogyatkozó javak maradéka feletti torzsalkodás mindig dühödtebb a jóléti kapzsiságnál, így az elosztás igazságtalansága bizonyára tovább fokozódik a nemzetek közt is, de ezen nem segít, ha szaporodással szegényítjük magunkat. Ha feljebb szeretnénk jutni a nemzetek ranglistáján, akkor legjobbak az esélyeink, ha bátran szembenézünk a szükségszerű folyamatokkal, és a világ, az emberiség mai helyzetéhez leginkább illő új életmódot alakítunk ki, új értékekkel, más országoknak is példát mutatva.

Biztosak lehetünk benne, hogy országunk felvirágzását nem a népszaporulat segíti, ami szükségképp gyorsabb szegényedéssel és utolsó természeti kincseink, jövőnk felélésével jár, sokkal inkább az ellenkezője."

         12 hozzászólás

Címkék: magyar túlnépesedés ökológia ökológiai lábnyom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback