Az ökopolitika és az emberi lépték

PPJ         2012.10.22.

Amikor egy amerikai újságíró egyszer megkérdezte Gandhitól, hogy mit gondol a civilizációról, Gandhi azt válaszolta: - "Az bizony remek ötlet lenne". Gandhi magatartásában két elem tűnik meghatározónak: az egyik a vallásos értékek szekularizációjának szorgalmazása, a másik a modernizációs hatások kritikai átszűrése a helyi civil autonómiákon. [Orosz István írása - Forrás: Élőlánc.hu/Alapdokumentumaink]

elolanclogo.jpgGandhi számára az ember és a társadalom vallásos illetve szekularizált megközelítése nem jelentett szükségképpen ellentétet. Az o fölfogásában a vallásos értékek szekularizálhatóak a spiritualitáson keresztül. A ’politika spiritualizálásán’ azt értette, hogy „a spiritualitás áthatja a mindennapi élet minden területét, beleértve a politikát is, és ennek kell az emberi élet alapját alkotnia”. A spirituálist olyan szubsztrátumnak tekintette, amely az egyéni élet valamennyi területét irányítja, és hangsúlyozta, hogy a vallásos értékek kifejezése elválaszthatatlan a kulturális, politikai és társadalmi értékek kifejezésétől. Gandhi a vallást és a vallásos identitást nem tekintette kizárólagosan egyéni, inpiduális tartománynak, de nem tekintette pusztán a társadalmi vagy politikai cselekvés kizárólagos alapjának, ösztönzőjének sem.

Képünkön: Gandhi, Anonymous és ökopolitika

548155_3021941713516_249591606_n.jpgEbből következően Gandhi vallásfelfogása nem korlátozódott egyetlen adott vallási gyakorlatra vagy hiedelemkészletre, amelynek elveit szent szövegek tartalmazzák. Gandhi számára a vallás igen változatos lehetőségek forrása volt, egyszerre formája és tartalma a társadalmi, kulturális és politikai identitás kifejezésének. „Vallásfelfogása tehát mélyen ahistorikus, korlátok nélküli, antitradicionalista, antifundamentalista és liberális volt, és nem tett erőfeszítéseket arra, hogy a szent szövegeket illetve vallási tradíciókat azok eredeti kontextusában, dogmatikusan értelmezze.” Ez a rugalmas és rendszertelen megközelítés lehetővé tette Gandhi számára, hogy rendkívül különféle vallásos, kulturális és filozófiai hagyományokhoz kapcsolódjék, és úgy határozza meg a vallást, mint társadalmi, kulturális és politikai értékek kifejeződését.

Ez a beállítódás igen termékenynek bizonyulhat a civil cselekvés és a civil létezés számára egy olyan világban, ahol az emberiség túlnyomó többsége számára a vallásos értékek az emberi létezés magját jelentik.

A modernizáció hatásainak megszűrése a civil autonómiákon keresztül

Gandhi ideális társadalmában a hagyomány, a politika, a gazdasági és a társadalmi viszonyok valamint az autonómia szorosan összefüggnek, ami azonban szerinte (a korabeli India tekintetében) csak igen múlékony módon állhat harmóniában a modernizációval. Azzal, hogy a kötelességek elsőbbségét hangsúlyozta a jogokkal szemben, arra törekedett, hogy átalakítsa az egyéni és társadalmi közötti kapcsolat modern fogalmát. A modernizációt azért bírálta, mert az megszüntette „az emberek egymás iránti kötelességérzetét”, és olyan társadalmat szorgalmazott, ahol „az emberek közösségei ismerik egymást és törődnek egymással, és az egyes közösségek tagjai fölismerik, hogy mennyi mindennel adósai egymásnak.”

Gandhi megkérdőjelezte a köz- és magánszféra modern elválasztását is, ahol az erkölcs a magánszférához tartozik, míg a gazdasági választás és a politikai szabadság a közszférához. Számára „a modernitás ígérete, hogy megszabadítja az embereket a tradicionális gyakorlatoktól, mindössze annyit jelentett, hogy ezen túl az emberek mind inkább láthatatlan és ismeretlen cselekvők hatásainak lesznek kitéve”. Megkérdőjelezte a modernizáció által biztosított autonómia valódiságát, s ragaszkodott hozzá, hogy a modernizáció erkölcsi árát minden egyes esetben számítsuk be az általa esetlegesen biztosított újfajta autonómia költségeibe. Gandhi arra is állandóan emlékeztetett, hogy „a gazdaság nem csupán az emberek gazdasági szükségleteire van kihatással, hanem számos más egyéb nem-gazdasági szükségletre is”.[Abdullahi An-Na’im: Religion and Global Civil Society című írása alapján (Global Civil Society 2002, Oxford University Press, 2002. pp. 55-77.)]

Az ökopolitika és az emberi lépték

"A gonosz győzelméhez nem kell más, csak hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."
- Edmund Burke

Gandhi tehát mindenhol, minden síkon, az élet minden szegletében az emberi léptéket kereste, mert az ember csak azért vállalhat felelősséget, ami arányos hozzá, ahogy azt József Attila is szerette volna: „egy világot, amely arányos hozzám”. És van-e annál nagyobb baj világunkkal, hogy nem arányos, hogy nem emberi léptékű?

- Ha a közéletet nézzük: nem azt látjuk-e, hogy mértéktelenül elrugaszkodott megnyilvánulások reagálnak mértéktelenül elrugaszkodott megnyilvánulásokra?
- Ha a mindennapi kultúrát: nem sértődött, agyonfrusztrált honfitársainkba ütközünk-e nap mint nap az utcán, a villamoson, a metrón, és szó szerint ütközünk, testtel, fizikailag, mert a másik tekintetbevétele nem szokás?
- Ha a tömegkultúrát: nem a minden rendű és rangú szélsőségek féktelen tobzódása virul-e, szégyentelenül?
- Ha az oktatást: nem a tanári hivatás, az iskola mértéktelen elszegényedése, elsivárosodása zajlik-e éppen?
- Ha a társadalompolitikát: nem az elviselhetetlen társadalmi különbségek kialakulása jellemezte-e az elmúlt évtized gazdasági folyamatait?
- Ha az igazságszolgáltatást: elítéltek-e bárkit is komoly politikai vagy gazdasági mulasztásért, bűnért széles e hazában a rendszerváltozás óta?
- Ha a médiát: van-e legalább egyetlen, független, a mértékadó, kiegyensúlyozott, színvonalas tájékoztatást rendszeresen művelő napilapunk? Van-e a köz érdekeit kellőképpen szolgáló közszolgálati rádiónk és televíziónk?
- Ha a környezetünket: hány elhanyagolt épület, parlagon maradt termőföld, haldokló erdő, szennyezett folyóvíz vár emberi gondoskodásra?

Az emberi lépték kialakítása, helyreállítása, megőrzése és ápolása mindennapi teendő. Ha van az ökopolitikának alapelve, ez az. Hiszen a görög ’oikosz’ szó házat, háztartást jelent, az otthonát építő, megélhetéséről tudatosan gondoskodó lény élőhelyét. Tesszük is ezt persze, ám többnyire és általában csupán a magunk javára. Házunk táját csinosítgatjuk, kertjeinket gondozzuk, autónkat suvickoljuk. S közben a világ körülöttünk lebomlik. Az utak lassan járhatatlanok a kátyúk és a forgalom miatt, a parlagfű elborítja az országot, a megtermelt gabonát nincs hová elhelyezni, és az érettségi tételeket ellopják a gyerekeink elől. A másik háza tája már nem a mi dolgunk.

Mutogatni pedig egymásra mutogatunk. Mindig a másik a hibás, mindig a másiknak kellene lépni, alkalmazkodni, kitérni, visszavonulni, belátni, bocsánatot kérni. Alázat nélküli világ.

Az emberi lépték első feltétele az alázat. Gandhi tudta ezt. De tudjuk-e mi is? Tudjuk-e, hogy a változás mi magunk vagyunk, mi magunk lehetünk? Tudunk-e hinni benne? Jövőnk és gyermekeink jövője ezen az egyszerű hiten múlik. Ami választás kérdése. Tudjuk-e az emberi léptéket választani?

--------------------------------------------------------------------------------

Mi az ökológiai politika? - Élőlánc.hu

Az ökológiai politika azoknak az akadályoknak és életidegen kényszerűségeknek az eltávolítása, amelyek az erőszakos modernizáció természet- és társadalom-átalakító kísérleteinek örökségeként maradtak ránk.

Az emberi közösségek és az élőlénytársulások életképességének helyreállítására törekszik, a fenntartható gazdálkodás és a felszabadító együttlét társadalmi stratégiáit keresi. Kiindulópontja a jövő nemzedékek iránti felelősség belátása, amely arra kötelez bennünket, hogy természeti és kulturális örökségünket a maga gazdag változatosságában és változékonyságában őrizzük meg utódaink számára.

Célja, hogy megtörje a technikai-gazdasági kényszerűségek uralmát, és az emberi együttélést az életformák gazdag változatossága iránti tisztelet, a kímélet és az elővigyázatosság elve alapján szervezze meg.

A mennyiségi növekedéssel szemben előnyben részesíti a dolgok emberi léptékének megőrzését.

A gazdasági hatalomért folyó gyilkos versengést az egymásra utaltak közti szolidaritás nevében korlátozná.

A szabadságban a mások szabadsága iránti elkötelezettséget hangsúlyozza, annak tudatában, hogy az egyén nem lehet szabad társaitól függetlenül.

Az ellen küzd, hogy a technológia rémuralmát haladásnak, a pótolhatatlan és nélkülözhetetlen természeti források elherdálását jólétnek, a profit utáni hajszát ésszerű gazdálkodásnak nevezzék.

Az ökológiai politika hisz a fenntartható fejlődésben. De ami körülöttünk van: nem fejlődés és nem tartható fenn. A természet kizsigerelése, a társadalom irgalmatlan alárendelése a logisztikai szempontoknak (használat=haszon=hatalom) az ipari tömegtársadalmak működésének nem valami járulékos vonása, hanem a lényege. A jövő nemzedékek örökségének pusztítása nem fejlődő, hanem vészesen hanyatló civilizációra vall, amely nem ismer különb célt, mint eszközeinek szaporítását, a világ minél sebesebb elhasználását. Ma a fejlődést nem fenntartani, hanem újrakezdeni kellene.

A modernizáció tartalékai kimerültek: az eszközök előállításának és elosztásának optimalizálása önmagában nem biztosít többé jobb életlehetőségeket. A haladás ettől fogva nem technikai kérdés. Ezentúl a célok jóságát kell minden esetben megvizsgálni.

Az ökológiai politika helyreállítja a politika eredeti értelmét: vita és megegyezés a közcélok mibenléte körül. A társadalmi teljesítmények értékelésének jogát visszaperli a személytelen mechanizmusoktól, s a döntéseket, ahol csak lehet, a közös mérlegelésen, az érintettek illetékes részvételén alapuló eljárásokra bízza.

Azok a szövetségesei, akik nap mint nap tapasztalják a technológiai-gazdasági világrend korlátait, az élet minőségének romlását, az élő világ pusztulását, emberi méltóságuk sérelmét, jogaik megcsúfolását, kiszolgáltatottságukat számukra átláthatatlan és ellenőrizhetetlen politikai és gazdasági hatalmaknak.

Te magad légy a változás!

         szólj hozzá

Címkék: politika demokrácia ökológiai katasztrófa ökopolitika humánökológia élőlánc magyarországért politikai ökológia ökokonzervativizmus ökofilozófia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kiszakadni amiből csak lehet

PPJ         2010.04.20.

Teljesen önellátó egyetlen ember sem lehet, mert nem érthet egyszerre a kovakőpattintáshoz, a paradicsom neveléshez, az asztalos munkákhoz és a napkollektor javításhoz.

Csak kis (vagy nagyobb) közösségek képesek "kivonulni" a mostani társadalomból és új életet kezdeni egy olyan helyen, ahol még nem ösztrogénszennyzett az ivóvíz, ahol még vannak méhek amik beporozzák a gyümölcsfák virágait, stb.

Nézzétek meg a magyar élőfalvakról szóló ~40 perces filmösszeállítást, mely látottaknak a stúdióban a kommentátora Hetesi Zsolt. Figyelem előítéletesek: ez nem a "vissza a fára!" metódus! A filmet végignézve én tiszta, intelligens, internetet használó, normális ruhában normális gyerekeket nevelő embereket látok. Aki sötétzöldezni mer, azt kimoderálom. Az a sötét, aki nem veszi észre, hogy lehet máshogy is élni, és ugyanolyan minőségien, sőt!

Ökokonzervatívnak lenni azt jelenti, hogy az illető:

  • - meg akarja őrizni a természeti és kulturális életformák gazdag változatosságát,
  • - elveti a természet feletti uralom és az erre épülő haladás modern doktrináját,
  • - az észelvek univerzalizmusával, a teljesítmények összemérhetőségével szemben a minőségek összemérhetetlenségét, következséképpen a helyi közösségek önrendelkezését hirdeti
  • - a szabadság lényegének a mások szabadsága iránti elkötelezettséget tartja, nem az egyéni választások függetlenségének libertárius fikcióját (amit a neokonzervatívok és a szociáldemokraták is vallanak, nemcsak a liberálisok)…

Ezek az elvek valóban közelebb állnak a konzervatív világnézethez, mint a régi romjain folyton újat építő/romboló mainstream modernitáshoz. „Az ökológia az első valóban modern konzervatív eszme”, írja valaki. Szerintünk is.

         9 hozzászólás

Címkék: ajánló videó ökológia fenntarthatóság hetesi zsolt ökokonzervatív ökokonzervativizmus

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása