Az ökológiai szemléletű ember eo ipso jobboldali

PPJ         2015.10.12.

A baloldaliság fő jellemzője, legyen az akár nacionalisztikus vagy internacionalisztikus, hogy nivellál. Nivellálni: szintre hozni. Ezt jelenti. Minden nivelláció lefelé ható nivelláció. Lent hozza egy szintre, mert különben emelni kell, és azt nehéz. Alul, egy szintre hozni - alul. - kezdi az alább lejátszható előadását Dr. László András, melynek szövegét leírni és itt közzétenni fontosnak tartom humán- és tudatökológiai szempontokból.

Más kérdés, hogy miután ezek ellentmondanak a nagyon viszonylagosan normális emberi törekvések legelemibb formáinak is, éppen ezért a liberalizmus koránt sem liberális. A szabadságnak teljes mértékben ellentmond, tehát a libertas-nak, de tulajdonképpen a liberalizmusnak is. Ugye, ahogy az a szójáték mondja, hogy a szabadság azt jelenti, hogy mindent ki szabad mondani és meg szabad tenni, amit szabad. Ezt ugyanis meghatározzák. De ha nem határoznák meg – tehát ráadásul ez még rosszhiszemű is – akkor is csak az alsó emberi törekvések lelnék bennük örömüket. De a liberalizmus igen sokra tartja a másként gondolkozást. Másként gondolkozni, mint mondjuk az egyházak meg a konzervatív körök. De nem tudnak lelkesedni amiatt, hogy valaki másként gondolkozásból mondjuk, egy szvasztikát rajzol egy tábla közepére. Az is másként gondolkodás: amit egy tőről metszett demokratikus és liberális embernek örömmel kellene üdvözölnie, mert másként gondolkodik, "nem úgy, mint én" – kellene mondania - "jaj de jó, hogy valaki másként"! Nem úgy, mint én és nem úgy, mint mi. Hanem másként. De ez a másként már nem jelent semmi egyebet, mint másként gondolkozni azokhoz képest, akik már eleve másként gondolkoznak. De örömmel kellene üdvözölniük minden másként gondolkozót. Szabadságjogokat kellene biztosítani az antiliberalizmusnak is és antidemokratizmusnak is. Egy igazi demokrata, egy igazán liberális nem is gondolhatja másként, hogy az összképbe beletartozik ez is.

swastika_folk_art.jpg

Konrád Györgyéknek tüntetniük kellene azért, tiltakozva, hogy hogy lehet az, hogy például nem működik nemzeti-szocialista párt Magyarországon?! Mert ez természetes..., miért, "mert a másként...", akkor ezért tüntetniük kellene keményen! Hiszen az összképben ez is benne van. Liberalizmust hogy lehet elgondolni úgy, hogy az nem terjed ki mindenre?! Akkor annak mindenre ki kell terjednie. Erre igen, arra nem? Nyilvánvaló: hogy a liberalizmus nem a szabadság eszméiből eredeztethető. Hanem alsó erők felszabadítására irányul, erős kontroll mellett, ahol a kontroll szempontjai azonban szintén alacsonyrendűek. Az igazi jobboldaliság nem liberális és messzemenően nem demokratikus.

Ma kivétel nélkül mindegyik párt a demokratizmussal jön elő és azt mondja, hogy a másik nem demokratikus. Miért fontos az, hogy a démosz uralkodjék? A demokratizmussal szemben csakis az arisztokratizmust lehet piedesztálra állítani. Vagy miért beszélnek az „elmúlt hatalmi elitről”? Miért használják egyáltalán ezt a szót, akár negativisztikus felhanggal, hogy „egykori hatalmi elit”? Nem volt elit. Az elit az azt jelenti, hogy valóban a kiválóról lenne szó. De ez nem volt elit, ez egy bitorló szemét volt, és ezt a bitorló szemetet nagymértékben hatalom közeli helyzetben hagyták. Sőt, hatalomban hagyták. Ne az elit szót használjuk, mert ez nem fejezi ki. Erre csak valamilyen drasztikusan becsmérlő kifejezés illik. A terminológia ezt követeli meg. Miért kellene a sokaságot uralomhoz juttatni? Ez jóhiszeműen is démoni elképzelés, és ráadásul az egész még rosszhiszemű is. Mert nem is erről van szó.

demokracia_1.jpg

Sokszor mondták nekem, hogy „a kommunizmus eszméi nagyon szépek lennének, csak nem lehető őket megvalósítani”. A kommunizmus eszméi rondák! Más kérdés, hogy nem is lehet megvalósítani, - rondák. A demokrácia eszményei rondák. Na most aki a rendezettséget elutasítja – mert vannak ilyenek is, a rend – mondta egy beszélgetés során "jeles" liberálisaink táborából - a rend az fasiszta. Soha nagyobb baj ne legyen, mondtam én magamnak. De, aki a rendezetlenség híve, az legyen következetes és mérhetetlenül örüljön, ha saját szívműködésében fibrillációs aritmia jön létre halál közeli állapotban, mert az rendezetlen! Az örüljön annak is, ha a teste rendezetlenül működik, és örüljön annak, ha normális sejtek helyett rákos szövetek burjánoznak benne. Az örüljön annak! Ha következetes, örülnie kell annak! De nem következetes! rendezettseg.jpgNem bánom, ha valaki a rendezetlenséget kedveli, de akkor az kalkulálja bele azt, hogy a rendezetlenségben benne van az, hogy emberek betörnek a lakásába, megerőszakolják a feleségét és megölik a gyerekét, mert ez hozzátartozik ugyanis. Akkor lelkesedjék ilyesmikért is! Úgy, hogy ez vele történik! Ezért kellene lelkesednie. Mert ez hozzátartozik a rendezetlenséghez.

A rendezettség nem azt jelenti, hogy bilincsbe van valaki fogva. A rendezettség azt jelenti, hogy valaki békésen sétál, vagy akár harcba indul, vagy lótuszülésben ül és meditál, vagy egy szobrot farag ki valamiből. Ez a rendezettség.

Sajnos, az emberek 99,99%-a teljesen azon hatások alatt él, amit születésétől a momentán pillanatig felvett magába. Amivel értelmileg táplálták: otthon, meg az iskolában, meg az újságban, meg mindenütt. A szellemi emberre jellemző az, hogy ezeket sem hagyja figyelmen kívül, de állandóan tovább vizsgálódik, hogy vajon úgy van-e, ahogyan nekem mondják?! Talán nem úgy van. Talán egészen másként van. Ezeket egy gondolkozó embernek folyton fel kellene tenni magában. Egy történelmi eseményt például nagyon sok oldalról lehet bemutatni. Akkor azt nagyon sok oldalról meg kell vizsgálni. Minden oldalról! És képesnek kell lenni arra, hogy mindazzal, amit életemben eddig felszedtem, azzal szakítsak, akár egy pillanat alatt. Mert ezt meg lehet tenni ugyanis. Egy pillanat alatt! És mindent újra lehet értékelni!

A tradicionalitás olyan létszemlélet, amely a lét magasságai és mélységei szerint regulálódik, és sohasem marad meg a fenomenikus külsőségeknél. Minden rosszról fel kell vetni, hogy hátha jó, minden jóról, hátha rossz. Minden igazságról, hogy hamisítás, és minden olyanról, ami hamisításnak tűnt, hogy esetleg ez az igazság. Teljesen szemponttalanul nem lehet megítélni nyilvánvalóan semmit. Ezért a szemponttok körében meg kell találni azt, ami magasabbrendű. Ha valaki számára, a „minden ember egyenlő” a magasabbrendű – lehetséges, tudjuk, hogy ez általános, ezt ismerem – ez tulajdonképpen egy hajlamnak a felszínre kerülése. Ez nem egy megítélés logikus eredménye, hanem ebben tulajdonképpen egy hajlam fejeződik ki. Tehát a nivelláció nem belátásokon, hanem hajlamokon alapul. Aki nivellál az nem értékeli önmagát semmire. És azért nivellál, mert az alacsony szinten – úgy hiszi – másokkal együtt könnyebb elviselni. Akármit mond magáról, a nivellatizmus az önnön méltóság megtagadásával kezdődik, és folytatódik azután a méltóságok általános megtagadásával. Azt, hogy létezők nem azonosak egymással, de nem is egyenlőek egymással és nem is egyenrangúak egymással, ezt tulajdonképpen mindenki tudja. A legvégletesebben egalitáriánus eszméket valló is precízen tudja. Akkor is tudja, hogy ha az egalitáriánizmusért az életét áldozná fel, akkor is tudja, hogy ez így nem igaz. Hogy ez így nem igaz, ezt tudja. Ezt tulajdonképpen mindenki tudja. Az nem tudja, aki soha semmiről nem gondolkozott el. De aki egy kicsit is elgondolkozott, az mindenki tudja. Ennek ellenére azt mondja, hogy "ez nem igaz, hogy ilyen különbség nincs". Azután, ha már mégis belátná, akkor azt mondhatja esetleg, hogy "van ilyen különbség, de ennek jogi vonzatai nincsenek". Miért nincsenek? - vetődhet fel a kérdés. Teljesen mindegy, hogy a világ életébe mondjuk, nemes lelkű géniuszok szólnak bele, vagy pedig bomlott lelkű értelmi fogyatékosok – ez mindegy? Ez nem lehet mindegy.

okologiai_hierarchia.jpg

Magam részéről például nem csak azért nem megyek el választani, mert nincs mi között igazán, hanem azért sem, mert nem degradálom magamat olyan szintre, amelyben mindenki (értsd: gyengeelméjű), ha nem annyira gyengeelméjű, hogy gyámság alatt áll, velem azonos jogokat élvez. Ilyesmiben nem lehet részt venni. Aki az egalitarianizmusnak a híve, annak arra is törekednie kellene, hogy mondjuk, a kutyák jussanak választójoghoz. Sok igazságtalanság van abban, hogy nem tudnak. Ez szokatlan. De ez logikusan következik az egalitarianizmusból. Minden létező egyenlő rangú. Ha nem lenne semmi más, mint létező, akkor ez így lenne. De a létező, azon túlmenően, hogy létező, még sok minden más is, ezen belül; és ebből következnek a különbözőségek. Ennek a darab krétának miért nincs választójoga? Természetesen a választójogot, amikor itt most kutyákról és legyekről beszéltem, ez nem csak aktív, hanem a passzív, tehát a megválaszthatóságra is ki kell terjeszteni. Ne csak akik választanak, hanem akiket meg lehet választani. Nem lehet ilyen egyoldalúan… Mert ezek úgymond groteszk példák, de ha jobban belegondolunk, ez abba a vonalba esik, amire érdemes figyelni, csak odáig van srófolva, amit nem szokott meg a mai kor embere. De következik. Mondta egyszer valaki nekem, hogy minden emberek egyenlő jogai vannak. Kérdeztem, hogy az erdei embernek is (orángután)? Azt mondta, hogy annak nem. Akkor annak miért nem? Azért mert nem tud beszélni? Istenem, nem tud beszélni… de jogai lehetnek. Mert szándékai vannak… és a szándékokat nem szabad visszafojtani. Persze az orángutánnál nincs is semmi baj. Mert az orángután, mert bár szándékai vannak, világuralmi szándékai nincsenek. Azzal van baj, akinek világuralmi szándékai vannak, és a sötétség erőivel áll kapcsolatban.

Nem két külön terület a metafizikai tradicionalitás és a politicitás. Két külön terület abból a szempontból, hogy a közvetlen irányultság, nyilvánvalóan tartalmilag másokat érint, de valójában az összetartozás igen szoros. És abban egy benső hasadtság van, aki esetlegesen meglévő spirituális beállítottságát mondjuk valamilyen baloldalisággal kötné össze. Tradicionalitás és spiritualitás létszemléletét valló ember eo ipso jobboldali. Abban az értelemben, ahogyan néhány találomra kiválogatott példán történelmi összefüggésekben bemutattam. Köszönöm a figyelmüket!

a_fold_eo_ipso_az_embere.jpg

         1 hozzászólás

Címkék: videó metafizika tradíció humánökológia ökofilozófia lászló andrás metapolitika tudatökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Horváth Márk – Lovász Ádám: Az ikertornyok sohasem voltak: szimuláció és valóság

PPJ         2015.09.14.

Megkértem Horváth Márk filozófus és Lovász Ádám szociológus urakat, hogy az alábbi videó kapcsán, ha gondolják, kifejtett gondolataikat szívesen közzé teszem ezen felületen is. A Veneratio.eu oldalt jegyző szerzőpáros a tanulmánnyal bemutatják Baudrillard elméletét, főleg történeti szempontból, de filozófiai és elméleti hátteret is nyújtanak, és egy konkrét példán keresztül is megmutatják a szimulakra rendjeit és a szimuláció működését.

>Baudrillard szerint a szimulákrumok nem csupán megölik az eredetit, hanem rögtön fel is 'támasztják' azt. A realitást képtelenné teszik a halálra, s ezáltal a megszületésére se adnak esélyt. Mondhatni, a valóságnak még a hiányát is eltörlik.<
"Az absztrakció ma már nem hasonlatos térképhez, képmáshoz, tükörhöz vagy fogalomhoz. A szimuláció ma már nem területre, referenciális létezőre, szubsztanciára irányul, hanem egy eredet és realitás nélküli reálisnak a modelleken keresztül történő generációja. Hiperreális. A térkép előbbre való a területnél — ez a szimulákrum elsőbbsége — ő hozza létre a területet, s ha újraírnánk a mesét, ma a terület foszlányai porladának szét lassan a térkép felszínén. Nem a térkép a valóságos, hanem az, aminek nyomai itt ott láthatók még abban a sivatagban, ami már nem a Birodalomhoz tartozik, hanem hozzánk. Maga a valóság sivataga." (Jean Baudrillard: A szimulákrum elsőbbsége)

Horváth Márk – Lovász Ádám: Az ikertornyok sohasem voltak: szimuláció és valóság
(LETÖLTHETŐ PDF-ben: Horváth, Lovász Az ikertornyok sohasem voltak)

„A modern tudomány nemcsak a közvetlen érzéki tapasztalattól szabadította meg magát, hanem mindattól, amit a képzelet nyújthatna támaszként. A tér, idő, mozgás és kauzalitás fogalmai mind összeomlanak. Mindaz, amit a megfigyelő közvetlen tapasztalata tartalmaz, valótlanként, irrelevánsként és elhanyagolhatóként van kezelve. Ezen tendencia egy olyan katarzist eredményez, amely az érzékinek minden maradványát elfogyasztja, nem annak érdekében, hogy egy magasabb világhoz vezessen el bennünket (…), hanem a tisztán matematikai gondolkodáshoz, a szám, a differencia nélküli mennyiséghez, szemben a kvalitással, az értelmezhető és élő erőkkel: az absztrakt intellektus extrém elmélyülésével egy spektrális és kabbalisztikus világgal nézünk szembe, ahol nem a dolgokról és jelenségekről van szó többé, hanem olyan árnyékokról, amelyek közös nevezője a szürke és a megkülönböztethetetlen.”[1]

Társadalmunk alapvető sajátossága a mennyiség, a tisztán matematikai uralkodás hegemóniája. Önreprezentációja, önmegjelenítése az, ami dominálja jelenünk társadalmi valóságát, valótlan spektralitását. A hatalomnak egy új formájával van dolgunk, azonban ennek eredete régebbi, mint gondolnánk. A hegemónia fogalmát Antonio Gramsci dolgozta ki elsőként, szembe állítva azt a dominanciával. A dominancia erőszakos hatalomgyakorlás, ahol szilárd és meghatározható különbségek vannak az elnyomók és az elnyomottak között, így ezzel szemben fennáll a szembefordulás, a lázadás lehetősége. Ezzel szemben a hegemónia kifinomultabb, és elsősorban a kulturális normákon keresztül történő hatalomgyakorlás, amely során a tömegek internalizálják ezen uralom világnézeti sajátosságait, eszméit. A társadalmi valóságon eluralkodott egy olyan diabolikus hegemónia, amely önmagát termeli újra szimulációkon keresztül. Ez a hegemónia virtuális hatalommá való átvedlése: „Egy új virtuális hatalom ez, abban az értelemben, hogy uralkodik és mozog egy minden referenst nélkülöző térben, vagyis kizárólag önmaga referenseként.”[2]

horvath_lovasz_ikertornyok.jpg

A New York-i World Trade Center ikertornyai Baudrillard szerint egymást tükrözték saját ön-referens jellegük okán, amelynek alapja a sajátos jelleg totális hiánya, vagyis egy tükröt tükrözött vissza egy tükör.[3] Míg a klasszikus modernitást jelképező Empire State Building Baudrillard szerint a modernitás prométeuszi formáját képviseli, addig a szeptember 11-edike során ledőlt, és ezzel a virtualitás kommunikációs terébe átkerült tornyok már ouroboszi logikát jelenítettek meg. Minden szimbolikus valóság el lett tüntetve, vagy legalábbis el lett süllyesztve az egysíkú üveglapok hálózatába, amely az elektroteknikai hálózatokhoz hasonlóan internalizált minden jelentést. A World Trade Center tornyai a lehető legalacsonyabb rendű, antitradicionális dekulturáltságot testesítették meg Baudrillard nézetében, a kultúra zéró fokát. A tükörfelületek megkétszerezték a külső valóság eseményeit, miközben valójában elnyelték azokat a tornyon belül játszódó gazdasági folyamatok spekulatív valótlansága.

René Guenon A mennyiség uralma és Az idők jelei című 1945-ös munkájában is találkozunk a minőségtelen kvantifikáció veszélyeire való figyelmeztetéssel: „A számjegyek és a számítások a statisztikust ‒ de nem csak a statisztikust, hanem mindenki mást is ‒ a »pontosság« illúziójába ringatják, amely természetesen minden további nélkül »pszeudo-matematikainak« nevezhető, részint azért, mert ezt elmulasztják észrevenni, részint pedig az előre kialakított eszmék miatt, az ilyen számjegyekből csaknem minden kívánt konklúzió levonható, és így azok önmagukban minden jelentőséget nélkülöznek”[4]Hasonlóképpen a felhőkarcolókat is értelmezhetjük pszeudo-építményekként, szimbolikus minőségüktől megfosztott konstrukciókként, akár a heideggeri értelemben vett „áll-ványokként”. A szimulakra társadalma Baudrillardnál lényegét tekintve azonos azzal, amit Guenon és a tradicionalisták a mennyiség uralmának neveznek. Fraktális, kódolható, képletekbe lepárolható, lététől megfosztott létezők maradványai keverdnek szimulációs tengerekben. A modernitásban, véli Guenón, a puszta számszerűségen kívül, minden egyéb megkülönböztetés kizáródik. A modernitás lényegében „az esszenciális egységtől fokozatosan távolodó mozgás”.[5] Baudrillarddal együtt akár amellett is érvelhetnénk, hogy szeptember 11-edike és a hozzá hasonló „balesetek”, szabotázsakciók semmi egyébről sem szólnának, mint a hiperkapitalizmusba torkolló technikai civilizáció megnövekedett mozgássebességének öngyilkos magábafordulásáról. Mint a Világkígyó, a saját farkába harap, saját eredetéhez, gazdasági központjához tér vissza a tőke hatalma.

Mint megjegyzi: „Az univerzális mint idea öngyilkosságra kárhoztatik, amint globalizálódik.”[6]Távolról sem véletlen, hogy a terrortámadásokkal kapcsolatban említi ezt a posztmodern filozófus. Az ikertornyok áldozatok, a globalizálódott médianyilvánosság számára olyan bemutatt és feláldozott „többletek”, amelyek értéküket nem a létükből, hanem a hiányukból merítik. A hiperkapitalizmusnak minden kultúrát sajátságos tér- és időkezelésétől meg kell fosztania, hogy a rendszerébe foghassa az összes kultúrát, mivel saját értékekkel nem rendelkezik többé. Egy kultúra, amely elvesztette az értékeit, csupán más kultúrák értékeinek a megtámadásával képes elégtételt venni saját hiányán.[7]

Hogyan épülnek fel a szimulakrum rendjei, hogyan válik totálissá ennek a rendszernek a valótlansága és értéktelensége? A szimulakrumnak alapvetően három rendje különböztethető meg, amihez később egy negyediket is megalkotott a francia teoretikus. A szimulakrum első rendjében a valóság reprezentációja egyértelműen egy mesterséges, attól elkülönülő reprezentáció (regény, kép, festmény). A szimulakrum második rendjében már elmosódik a határ valóság és reprezentáció között, amire Baudrillard egy Borges-esszét hoz fel példaként. A szimulakrum harmadik rendje meghaladja a fenti kettőt, de úgy, hogy azoknak bizonyos jellegzetességeit megtartva egy hipervalóságot hoz létre, mely a valóság vagy eredet nélküli valóságmodellek során konstruálódik meg, azaz algoritmikusan termelődik, hasonlóan a számítógépes kódok által megalkotott virtuális valósághoz. Ez a szimuláció rendjének visszafordulása, hiszen immár a modell megelőzi a valóst, vagy Borges esszéjében a térkép megelőzi a területet. Mindez nem jelenti azt, hogy a valóság mint olyan eltűnt volna, hanem egyfajta közöny és elidegenedés van mindkettőtől, tehát a fent körülírt megfordulás a valóság és a reprezentáció kapcsolatában Baudrillard szerint irrelevánssá válik.

Természetesen a szimulakrumok totalitása sem egyik pillanatról a másikra érkezett el. Mind a négy rend vagy történeti szakasz, vagy érték és egy egyenlőségi pricípium által meghatározott, ez az a princípium, ami alapján a társadalmi értéket mérik, cserélik, illetve érvényre juttatják. A szimulakrum rendjei tehát a társadalmi gyakorlaton keresztül valósulnak meg, melyeknek ‒ Baudrillard szerint ‒ imperszonális, tudatalatti kényszerítő ereje van a cselekvőre.[8] A rendek mindegyike a világot modellezi az „általános egyenlőség” princípiumán keresztül, ami az összehasonlítás, klasszifikáció és a rendezett csere kereteit szabja meg a rendszeren belüli egységek, részek között.

Hogy a négy rend alapvetéseit megértsük, vizsgáljuk meg Gary Genosko táblázatát:[9]

Törvényszerűség /
központi érték
Domináns forma Szemiotikai
jellegzetesség
Jel formája
természet hamisítvány (counterfeit) véletlenszerű/
semleges
korrupt
szimbólum
piac termelés szeriália ikon
struktúra szimuláció a kód uralma Saussure-i jel
fraktál proliferáció metonimikus index

 

A következőkben Gary Genosko ‒ elsősorban szemiotikai ‒ táblázata, illetve Pawlett történeti vizsgálódása alapján igyekszünk a szimulakra négy rendjét részletesen felvázolni. Baudrillard elméleti felosztása, rendszerezése a reneszánsszal, pontosabban a késő 15. századdal kezdődik, tehát a szimulakra első rendje egybeesik a feudális rendszer kiüresedésével, amikor is az emelkedő burzsoá osztály lerombolta a feudális rendszer rögzített és szabályozott cserefolyamatait. A szimulakra első rendjének baudrillardi megnevezése az „utánzat” (counterfeit), de itt az érték még természetes törvényen, a használati értéken kereszül működik, ez egyenlőség az alapja. Baudrillard kiemeli, hogy a feudális rendszer helyébe lépő, és az azt fokozatosan elpusztító demokratikus parlamentáris rendszer a jelek szintjén túltermelést hozott létre, hiszen a jelentés, illetve a jelek cseréjét többé nem határozta meg a státusz, rang vagy a születés, és egy szabadabb csere jötett létre a „jelek játékán keresztül”, ami a divatban és a fogyasztásban jelentek meg.[10] Az így fellépő jeleket Baudrillard hamisnak (counterfeit) és önkényesnek nevezi, a szimbolikus kötöttségek egyfajta szimulakrumainak, aminek előbbi még valamelyest absztrakt referenciául szolgált.[11] Teljesen új jelenségek és új társadalmi gyakorlatok váltak lehetővé a szimulakum első rendjében. Ezek a barokk, a színházi illúzió, illetve az ezeken keresztül kibontakozó új művészeti és építészeti folyamatok. Baudrillard ezt a jelenséget a „stukkókon” keresztül elemzi több munkájában is.[12]

A második szakasz az ipari forradalom időszaka, ezt az időszakot Pawlett az 1750-es évekre teszi Nyugat-Európában, és Baudrillard a termelés fogalmával (production) írja körül, ahol az érték már piaci szabályok szerint, a „gazdasági csere-érték” alapján működik. A szimulakra második rendjében Baudrillard emeli az irányítás szintjét, hiszen itt a rendszer a termelésen keresztül kívánja szabályozni a jelek és feltűnések játékát, így egy magasabb rendet megalkotván az ekvivalenciának. Genosko kiemeli, hogy mindez a termelés indusztriális gyakorlatán és a nyelvben megjelenő operativitáson keresztül válik valóra. A szimulakrum második rendjében az általános ekvivalenciát az osztály- és piaci kapcsolatok jelentik, tehát az árucikkek gazdasági csere-értéken alapuló cseréje. Pawlett kommentárja felfedi Baudrillard elméletének Walter Benjamin-i gyökereit: „…amint a legfőbb »eredet« vagy referense ezen dolgoknak egyszerűen szóba se kerülhet a tömeggyártott termékek esetében, az eredeti referens kihalása egyedül képes meghatározni az ekvivalenciák általános törvényét, vagyis, a termelésnek mint olyannak a lehetőségét.”[13]Benjamin A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában című műve kezdetén előrebocsátja, hogy a művészeti munkák mindig is reprodukálhatóak voltak, de a korai reprodukciós folyamatok (kiöntés, dombornyomás, fába vésés) megőrizték a művészeti munka unikalitását, azt, amit Benjamin aurának nevez.[14] A litográfia elterjedésével a 19. században a sokszorosító technológia radikálisan új stádiumba lépett, ami a reprodukálás folyamatának gyorsulásával együtt a darabszám drámai növekedésével járt együtt, így Benjamin szerint a litográfia látta el először képekkel a mindennapi életet. A folyamat kiteljesedését Benjamin a fotográfiában és a filmben látta, külön megemlítve a már Debord figyelmét is felkeltő hangosfilmet. Benjamin szerint az eredeti munka rendelkezik az aura teljes autoritásával, míg a technikai reprodukció során éppen ez veszik el véglegesen. Mint megjegyzi, az aura fontossága csökken abban a korban, ahol a művészeti munkákat mechanikus úton reprodukálják.[15] Baudrillard szerint a második rend mechanikus reprodukción keresztül létrejövő jeleire a durvaság, az indusztriális ismétlő jelleg, a funkcionalitásból eredő lelketlenség és üresség lesz jellemző, szemben a „stukkók” által megjelenített első rend diabolikus, varázslatos, illúziószerű jeleivel. Megszűnik a stabil ekvivalencia a jel és referencia között, illetve a jel és a jelölt között, ezzel egy instabil jelentés jön létre, ami a Baudrillard számára oly jelentős bináris felosztások berobbanásával jár. Baudrillard kiemeli, hogy az első és a második rendben a valóság még létezik, és a szimuláció sikerét a valósággal szemben mérjük, ez csak a harmadik rend kialakulása során fordul át a reprezentáció javára, mikor is a modell generálja a hipervalóságot.[16]

A harmadik rend jellegzetességei a DNS és a digitalitás, ami a Simulacra and Simulation c. mű számos esszéje alapjául is szolgál. A harmadik rend egy még nagyobb fokú irányítást eredményez előrejelzéseken, szimulációkon, mutáción keresztül. Eltűnik, felszámolódik a valóság, a referencia, de Baudrillard szerint a társadalmon belüli feszültségek, ellentmondások nem hogy felszámolódtak volna, hanem egyenesen fokozódtak.[17] Richard J. Lane rámutat Baudrillard aggodalmára a harmadik renddel kapcsolatban, miszerint a modell által generált hipervalóság egy valós eredet nélküli világot fog eredményezni, ahol a hipervalós lesz a domináns formája a világ megélésének és egyben megértésének is.[18] Lyotard a The Postmodern Condition című művében tárgyalja a performatív tudás kérdését, amely gondolat nagy hatást gyakorolt Baudrillard elméletére.[19] Lyotard szerint a technológia optimalizálja a teljesítményt, de nem vezet alaposabb megértéshez; a számítógépek használata nem eredményezi az univerzum mélyebb megértését, csupán a technológiai funkcionalitás fokozottan hatásosabb és produktívabb módjához vezet. Lyotard véleményében a posztmodern korban az olyan filozófiai idálok, mint az „igazság” vagy az „etika”, alárendelődnek a technikai performativitásnak, és így még az oktatásban is a számítógépes tudományok és genetikai tervezés fog előnyt élvezni az olyan tradicionális tárgyakkal szemben, mint a filozófia, vagy a művészetek.[20]

Jean Baudrillard az analóg technikáról a digitális technológiára való átállásban elméletének igazolását látta. Baudrillard szerint a társadalmat a tesztelésen és a mérésen keresztül konstruálják meg, eleve sugalmazott válaszokkal, megszűrt tartalmakkal. Ez a meghatározatlanság a társadalom minden szféráját érinti, főleg azokat, melyek a szimulakrum második rendjének felépítésében jeleskedtek: ezek a történelem, a közgazdaságtan, a kultúra és a politika. Arthur Kroker Spasm: Virtual Reality, Android Music and Electric Flesh c. könyvében így írja körül a harmadik rend baudrillardi társadalmát: „…ez egy olyan kor, amelyre a csábítás jellemző, nem pedig az ideológia, egy olyan kor amelyet az »immanens megfordíthatóság« furcsa, ám ellenállhatatlan logikája határoz meg, egy olyan kor, amelyet a »meggyőzés gépezete« és nem a manipulációé jellemez, itt a dolgok csak annyiban érdekesek, amennyiben saját eltűnésük fatális ígéretével kecsegtetnek. Egy összeomló (crash) politikai elmélet [Baudrillard-é], egy olyan századvégnek ahol a tradicionális jelölők (sign-referents) kétségbeesetten önmaguk ellentéteivé vedlenek át. Egy összeomló kultúra (crash culture), ahol a beomlott szubjektivitás és a politikai akaratvesztettség egy olyan hatalom diadalát képviseli, amely a művészetivé vált technológia nyelvén beszél: a virtuális valóság virtuális hatalma”.[21]A szimulakra második rendje instabil és nagyon hamar átlép ebbe a harmadik rendbe.[22] A harmadik rend korszakát Baudrillard a ’70-es, ’80-as évek késő kapitalista társadalmaira alkalmazza, amelynek az alapja a kód, vagyis az „érték strukturális törvénye”, ami a „jel-csere értéken” keresztül valósul meg. Baudrillard itt veti fel a hipervalóság kérdését, amely véget vet a valósnak, mint referenciának, és mint modell meghaladja, átlépi azt. Baudrillard a Passwords-ben megjegyzi, hogy a virtualitás eredendően a valósággal szemben áll, de a modern technológiák hirtelen előrelépésének köszönhetően a valóság van eltűnőben, illetve a két fogalom közötti dialektikus viszony számolódik fel.[23] Baudrillard így ír kései munkájában a virtualitásról: „A virtuális most már az, ami a valóság helyét veszi át, a valóság végső megoldása, amennyiben a világ diadalát viszi végbe, valamint azzal párhuzamosan, a világ feloldódását. Ennél a pontnál a virtuális gondol el bennünket: nincsen szüksége a gondolkodó szubjektumra, a cselekvő szubjektumra, minden a technológiai mediáción keresztül történik.”[24]Hegarty mindehhez még hozzáteszi, hogy a szimulakrum harmadik rendjében a szimuláció már nem imitáció, hanem helyettesítés, és nincs többé valóság, amit imitálni lehetne.[25] Mint Guénon megjegyzi, senki és semmi nincs többé a helyén.[26] A szimuláció korában valóban egyetlen szimbolikus érték sem foglalja el a hozzá méltó helyet, helyette csak a digitalizációt és ezen keresztül a szimulakra termelését elősegítő fraktalizált káosz uralkodik a valóságon. Kizárólag a techno-tudományos komplexum struktúrái stabilizálódnak az instabilitás rendszerében, a szimbólum nélküli dekulturáltságban, ahogy a Word Trade Center épületei kiemelkedtek a városképből. A szimulakra tehát ezt a szimbólum nélküli össztársadalmi valótlanságot jelentené. Ez nem azt jelenti, hogy a szimbólumoknak ne lenne örök relevanciájuk vagy létük, mivel az igazság princípiuma örökké való, hanem azt a degenerálódott társadalmi nyilvánosságot írja le, amely kivetette a transzcendens értékeket, helyettesítve azokat a köz- és magánélet, jó és rossz, férfi és nő kategóriáinak berobbanásaival, inverzíóival. Baudrillard „előszeretettel” ír a transzszexualitás és transzvesztitizmus jelenségéről, mondván, hogy a sztárok mindnyájan „mutánsok, transzvesztiták, genetikai barokk lények, akiknek erotikus külsősége elfedi a sajátos jegyek általános hiányát. (…) Michael Jackson egy magányos mutáns, egy olyan hibridizáció előfutára, amely tökéletes azért, mert univerzális ‒ egy faj, amely véget vet minden fajnak.” [27] Miért is vagyunk mind univerzálisan transzszexuálisak a hiperkapitalizmus viszonyai között? A rendszer érdekei megkövetelik az identitás bizonytalanságát, a szilárd identitások száműzését vagy marginalizálást a nyilvánosságban. A rendszer számára a bizonytalanság univerzalitása az elsődleges; az embert formálható masszává, ragasztóvá, gépzsírrá degradálja. Nincs szexualitás, nincs nemiség, nincs magánélet, nincs közösség, ezek helyett a hipervalóság, a több mint valós rendszere van. Baudrillard szerint a ’80-as évek társadalma egy negyedik rend felé halad, ami egy fraktális vagy virális rend, ahol az érték referencia nélkül bármilyen irányba sugároz: nincs többé ekvivalencia, nincs az értéknek törvénye, és ezt a negyedik rendet egy külön munkában elemzi.[28] A negyedik rend során a degenerálódás a lét egészen mély rétegeibe hatol. Az organikusságot felszámolta a szimulakrumok elterjedése, amint ezt Evola is érzékelte: „Pontosan azért, mert semmilyen organikus civilizáció nem létezik már, pontosan abból adódóan, hogy a feloldódás már a lét minden szintjére átterjedt, a múlt értékei megszűntek létezni.”[29]

Civilizációnk, a szimulakrák által fertőződött ál-civilizáció, az inorganikusság léttelenségének kibomlása. A testet és a nemiséget ezért száműzi: organikusnak lenni eretnekség. Feloldódott minden érték. Evola azonban fatalitás helyett a benső értékekre és szilárdságra való támaszkodást, valamint a modern technológia és kulturális tendenciák szelektív alkalmazását helyezi előtérbe individuális megoldás gyanánt. Transzszexuálisok vagyunk mindannyian, képtelenség visszatérni pillanatnyilag a kiindulóponthoz, addig, amíg életben van a Világkígyó. Ennek dacára bizakodnia kell „a lélek-arisztokratának” abban, hogy a Világkígyó elpusztítható. A léttelenségből még teremtődhet lét. Hasonló gondolatot azonosít Heidegger gondolkodásában András Sándor filozófus: „A technika ahogy-léte (Wesen), az áll-vány kétértelmű, ahogy minden leplezetlenülésé, vagyis az igazságé. Egyrészt megrendel (bestellen) és eltorzít (verstellen), így az igazságot veszélyezteti, másrészt az alkalom-adásban (im Gewahrenden) sajátosul, amiben az ember egyszer majd talán képes lesz arra, hogy az igazság érkezéséhez szükségesen használtassék. A kétértelműség a rejtésé és leplezetlenülésé.”[30]

Az áll-vány (Ge-stell) ahogy-léte ebben a megvilágításban, a technika kétértelműségét a lét feltárására, ugyanakkor, annak eltüntetésére való alkalmasságát jelölné. Az istenség, a szent, az volna, ami alkalmat ad az istenek jelentkezésére. András Heidegger olvasatában a szent engedi igazán a létezőt a létbe, ennek a leplezetlenülésnek mintegy előfeltétele.[31] A szimulakrum egyfajta akadálya volna a leplezetlenülésnek. Nem ad (legalábbis nyilvánosan) az elsötétült társadalmi nyilvánosságban a szent. Az alkalom adó, ami adná az alkalmat, átmenetileg inoperatívvá válik. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szimulakrák korában, a technika ahogy-léte által átszínezett társadalmi rendszerben, a működésképtelenség, az inoperativitás válik normává, intézményesült hamis tudattá. A kényszer, folytatja András, Heideggernél szorosan összefügg az áll-vánnyal, azzal együtt adódik.[32] Inhumán technológiai expanzió idézi elő az össztársadalmi valótlanságot.

Bizonyított számunkra, hogy a valótlanság zártságában az egyedüli kiút a nyitottság, méghozzá a másik felé irányuló újdonsult mozgás. Az áll-vány destrukciója hordozza magában a meghatározatlanságtól való megszabadulást, olyan megértést, amely felhasítja a rendszertelenséget, és helyreállítja a világ rendjét metafizikai értelemben. A rendszer már kialakult, azonban kialakultsága, kialakítottsága távolról sem jelenti a visszatérés lehetetlenségét, a lét egyszer és mindekorra való bezáródását a transzcendencia előtt. Aki tudatlan, nem sejtheti meg annak az aboriginális meghatározatlanságnak a mélyrétegeit, amelyből előfakadt a hamis létezők sokasága. Ezt a sokaságot száműzni már nem tudjuk, viszont a nyíltságnak nem is árthatnak igazán a transzcendencia számára zárt tudattal megvert tudattalanok. A metafizika igazságai ugyanis függetlenek attól, hogy valaki kételkedik-e bennük, vagy egyáltalában van-e olyan tudat, amely kételkedhetne bennük. Az egész világ, beleértve a meghatározatlanság tengerén úszó hamis meghatározottságokat, azok valamennyi nyomorúságos áll-ványával egyetemben, képtelen bármit is ártani az igazságnak. Amennyiben számít nekünk, a kibernetikus révedezésekbe fulladó nemzedékek tagjainak az igazság, csakis a virtualitással szemben állva válhatunk képessé egy restauratív igazság helyreállítására. Ezen helyreállítás, helyreállítódás viszont csakis akkor vihető végbe sikeresen, amennyiben meghaladjuk a fatalizmust, és elismerjük, hogy a hiper­kapitalizmus képtelen ártani a lét igazságának. Az ártalom, a rontás szisztematizálódása a legmélyebb bensőségesség számára felszíni entropikus energiapont marad. Ettől még a mélységek negentrópiájába vetett remény megmarad bennünk, a hazug létezők ahogy-létében kételkedőkben. Paul Virilio arra figyelmeztet bennünket, hogy a technológiai gyorsulás egyáltalán nem negentropikus, vagyis reménykeltő, olyan tendencia, amely reményre adhat okot: „…a termelés delokalizációja nem a tevékenységnek valamely relokalizációjához vezet (…) Sokkal inkább a városi ember átfogó és kíméletlen EXTERNALI­ZÁCIÓJÁHOZ ‒ KISZERVEZÉSÉHEZ.”[33]

Egyetemes kiszervezéssel fenyegeti az emberi élet alapjait az áll-vány destruktivitása. Ez nemcsak veszély, hanem lehetőség: a gyökeres civilizációs fordulat lehetősége és szükségszerűsége. A kilátás előfeltétele a hazugságok leleplezése, az időnyerés alternatív alakzatok újrafelfedezésén keresztül. Ez nem valamely geometriai absztrakció, sokkal inkább gyakorlatias felszólítás olyan közösségek restaurációjára, újraalapítására, amelyek megtagadják a szimuláció sokszorosítását.

A két torony nem pusztult el, mert soha nem is létezett, szimbolikus értelemben negativi­tásnak voltak tekinthetők. A pusztítás nem a tornyok összedőlése volt, hanem léttelen, üres létezésük, amelyek, akárcsak az üvegfelületük, hamisan tükröztek vissza minden értéket, teljességgel deszakralizálva őket.

Amikor a szimulációra gondolunk, fejünkön repedés keletkezik, amely a maga formájára alakítja át az időt. Szolárium-barna nő előállítja az alakzatok hazugságának energiaszintjét, olyan kilátást, amelynek nincsen dimenziója. A dimenziótlanság átalakítása előkészítetlen energicsatornákat, szétszakadó műanyagpályákat formál. A destruktív dezorganizáció olyan kérdés, amelyre a választ meg kell tagadni egy lehetetlen cserén keresztül. Ebben a cserében a tér felfalódik az idő által, vagyis entrópiába süllyed még a megsemmisülés is. Az energia elektromos, és így tovább. Aki tudatos, az érzi az energia potencialitását, annak a rejtett mélységnek a lehetséges leplezetlenülését, amely a személy legbensőbb magvában található. Mozgási energia, elektromos energia, mágneses energia: negatív spiritualitás.

A fizikai világ repedezéseinek teoretizálása a szimulákrum, a szimulákrumokat számba vevő diskurzív kibontakozás. Átestünk a valóság soha nem hazudó kapuján, és felfedeztük jelenlegi kilátástalanságunk alaptalanságát. A kilátástalanság addig releváns, amíg feledésben marad az alap. Ezen alapra csupán utalni vagyunk képesek. Az alap az, András Sándor szavaival élve: „ami a borban a szesz, erjedten-erjedő és erjesztő.”[34]A szellem ezen valóságot kívánja képviselni, akkor is, ha az emberek tömegei ezt az igényt látszólag megtagadják.

BIBLIOGRÁFIA:

András Sándor: Heidegger és a szent, Budapest: Osiris-Századvég, 1994
Baudrillard, Jean, Lotringer, Sylvére: The Agony of Power, Los Angeles: Semiotext(e), 2010
Baudrillard, Jean: Passwords, London, New York: Verso, 2003 [2002]
Baudrillard, Jean: Simulacra and Simulation. The Body, In Theory: Histories of Cultural Materialism, Ann Arbor: University of Michigan Press, 1995
Baudrillard, Jean: Symbolic Exchange and Death, London, Thousand Oaks, New Delhi: SAGE, 2002 [1976]
Baudrillard, Jean: The Mirror of Production, St. Louis, Telos Press Publishing, 1975 [1973]
Baudrillard, Jean: The Perfect Crime, London and New York, Verso, 2008
Baudrillard, Jean: The Spirit of Terrorism, London and New York: Verso, 2013 [2002]
Baudrillard, Jean: The Transparency of Evil: Essays on Extreme Phenomena. London and New York: Verso, 2009 [1990]
Benjamin, Walter: The Work of Art in the Age of Mechanical Reproduction, London and New York: Penguin Books, 2008 [1936]
Evola, Julius: Ride the Tiger: A Survival Manual for the Aristocrats of the Soul Rochester, Vermont: Inner Traditions, 2003 [1961]
Genosko, Gary: Baudrillard and Signs: Signification Ablaze, New York: Routledge 2002 [1994]
Guénon, René: A mennyiség uralma és Az idők jelei, Debrecen: Kvintesszencia Kiadó, 2006
Guénon, René: A modern világ válsága, Debrecen: Kvintesszencia, 2008
Hegarty, Paul: Baudrillard: Live Theory, London and New York, A&C Black, 2004
Heidegger, Martin: Seminare, Frankfurt am Main: Klostermann, 1986
Kroker, Arthur: Spasm: Virtual Reality, Android Music and Electric Flesh, New York: Palgrave Macmillan, 1993
Lane, Richard J.: Jean Baudrillard, New York: Routledge, 2008 [2000]
Lyotard, Jean-Francois: The Posmodern Condition: A Report on Knowledge, The University of Minnesota, 1984 [1979]
Virilio, Paul: The Great Accelerator, Cambridge: Polity Press, 2012 [2010]

LÁBJEGYZET:
[1] Julius Evola: Ride the Tiger: A Survival Manual for the Aristocrats of the Soul, Rochester, Vermont: Inner Traditions, 2003 [1961]: 136.
[2] Jean Baudrillard, Sylvére Lotringer, Sylvére: The Agony of Power, Los Angeles: Semiotext(e), 2010, 93.
[3] Uo.: 92.
[4] René Guénon: A mennyiség uralma és Az idők jelei, Budapest: Kvintesszencia Kiadó, 2006 [1945]: 83.
[5] Guénon: 2006 [1945]: 57.
[6] Jean Baudrillard: The Spirit of Terrorism, London and New York: Verso, 2013 [2002]: 71.
[7] Baudrillard: 2013 [2002]: 74.
[8] William Pawlett: Jean Baudrillard: Against Banality, New York: Routledge, 2007, 74.
[9] Gary Genosko: Baudrillard and Signs: Signification Ablaze, New York: Routledge 2002 [1994].
[10] Pawlett: 2007: 74.
[11] Jean Baudrillard: Simulacra and Simulation. The Body, In Theory: Histories of Cultural Materialism, University of Michigan Press, 1995.
[12] „Baudrillard hangsúlyozza a stukkó használatát és a trompe l’oeil művészi eszközét mint ezen periódus tipikus jellegzetességét. A stukkó egy fogalom, amely az olasz reneszánszból ered, egyfajta gipsz vakolat, amellyel építészeti felületeket vontak be, létrehozva ezáltal díszes tereket. A trompe l’oeil festészet szó szerint annyit jelent, mint »a szem megtévesztése«, a háromdimenzió illúzióját jeleníti meg, olyannyira, hogy a 2D kép valódiként hathat. A szimulakráknak minden egyes rendje átrendezi a világot, hogy érthetőbb, irányíthatóbb és menedzselhetőbb legyen. A hamisítvány ezt csupán »a szubsztancia és a forma szintjén éri el, nem a relációk és struktúrák szintjén.« (1993a: 53) A stukkót egyfajta »univerzális szubsztancia« gyanánt alkalmazták, amelyből bármilyen formát alakíthattak – egy általános, ám akkoriban még korlátozott ekvivalenciaként..” William Pawlett: 2007: 75.
[13] Pawlett: 2007: 74.
[14] Walter Benjamin: The Work of Art in the Age of Mechanical Reproduction, London and New York: Penguin Books, 2008 [1936]: 2-5.
[15] Benjamin: 2008 [1936]: 6-9.
[16] Richard J. Lane: Jean Baudrillard, New York: Routledge, 2008 [2000]: 86.
[17] Erről lásd: Baudrillard: The Transparency of Evil, The Spirit of Terrorism, The Perfect Crime c. műveket!
[18] Lane: 2008 [2000]: 86.
[19] Jean-Francois Lyotard: The Posmodern Condition: A Report on Knowledge, The University of Minnesota, 1984 [1979]: 41-53.
[20] Richard J. Lane: 2008 [2000]: 89.
[21] Arthur Kroker: Spasm: Virtual Reality, Android Music and Electric Flesh, New York: Palgrave Macmillan, 1993: 165.
[22] Pawlett: 2007: 75.
[23] Baudrillard: Passwords: 2003 [2002]: 41.
[24] Baudrillard: Passwords: 2003 [2002]: 42.
[25] Hegarty: 2004: 50.
[26] Guénon: A modern világ válsága, 81.
[27] Baudrillard: The Transparency of Evil 2009 [1990]: 23.
[28] Pawlett: 2007: 72.
[29] Julius Evola: Ride the Tiger, 162.
[30] András Sándor: Heidegger és a szent, Budapest: Osiris-Századvég, 1994: 157.
[31] Uo. 60
[32] András: 1994: 183. és Heidegger: Seminare, Frankfurt am Main: Klostermann, 1986, 390.
[33] Virilio: The Great Accelerator, Polity Press, 2012 (2010)
[34] András Sándor: 1994: 81.

         szólj hozzá

Címkék: usa videó filozófia természet környezet urbanizáció ökofilozófia horváth márk lovász ádám

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

GreenR: szerepünk a 80 legmeghatározóbb politikai online médiafelületben

PPJ         2015.03.19.

A Precognox Kft. "Kereső Világ" blogján megjelent Így hivatkoznak egymásra a magyar politikai blogok és híroldalak bejegyzésében közzétett gráfos ábrák alapján a GreenR is kiemelkedő helyen szerepel a beágyazottság és hivatkozottság tekintetében. Mi képviseljük egyedül a tradicionális természetfilozófia és hagyományos ökológiai politika eszméjét a 80 legfontosabb hazai online politikai hírportál és blog közül.  Ki talál rá először a képen a GreenR-re?!

greenr_bloghalo.png

Kifejezetten örülünk és tiszteletünket küldjük a hálóban szintén szereplő Monarchista blognak (anyaportáluk a Regnum!) és jelezni kívánjuk, hogy a hagyományos ökológiai, humánökológiai és tudatökológiai természetszemlélet ugyanúgy távol áll a liberális baloldali démonokrata republikanizmustól, mint az ő általuk is képviselt filozófia feletti ideák.

A kereses.blog.hu bejegyzésében három ábra is szerepel, a page-rank, in-degree és out-degree mérések alapján. Mi látható ezen megjelenésekből és kapcsolatokból? Néhány következtetés a magunk részéről:

- Jól látható túlsúlyban vannak az atlanti-cionista, liberális és republikánus nézeteket hirdető oldalak, Soros György több nagy csomópontot is köztudottan kézben tart. Tenyeréből eszik a befogott újsághamisító lovak a kockacukrot, felforgató vágtázásaik előtt.

- Eddig se hittük el (objektív ténykérdés), de ezután világosan látszik, hogy minden olyasfajta érvelés, ami a magyar médiában "jobboldali túlsúlyra", "jobboldali fordulatra", "jobboldali eltolódásra" hivatkozva próbál apellálni, az bőven alaptalan. A gráfok ugyanis egyértelmű baloldali, liberális, neokon, démonokrata túlsúlyt mutatnak. Még a jobboldalinak hitt gráfpontok (médiumok) is vagy jobbliberálisak, vagy ellenbaloldaliak. De tradicionális politikafilozófiai és metapolitikai értelemben alig akad valóban jobboldali gráfpont. Hogy a balliberális sajtó jobboldalinak hamisan nevez bizonyos nézeteket, és hogy a magát jobboldalnak képzelő oldal politikafilozófiailag képzetlen, és így némely esetben öndefinícióra is alkalmatlan, elég sajnálatos.

- Érdekes látni, hogy némely százmilliók felett diszponáló és komplett szerkesztő hadosztállyal rendelkező médium még így sem tud elérni akkora eredményt, mint egy nulla forintból és szabadidőben "üzemeltetett" egyszerű blog. Ezt két dolgot implikál logikailag:

1.) Az igazságot kereső emberek az alternatív média felé fordulnak és bizonyos igényeket a blogok jobban és szakszerűbben el tudnak látni, mint egy állami vagy tőkés-korporatív média vállalkozás.

2.) Ebből következően elindult a blogszféra elüzletiesítése és korrumpálódása. Egyértelműen céges lobbiérdekeket szolgáló blogok, álcivil portálok, és a korrupcióellenesnek tűnő, valójában globális korrupciós véleménysugalmazók. Sapienti sat.

Részlet a kereses.blog.hu bejegyzéséből:

Gyűjtésünk eredménye 12121 darab egyedi url, melyek között 22542 él (azaz link) található. Az egyedi url-eket összevontuk az ún. pay-level domain alá. Pl. legutóbbi posztunk egyedi url azonosítójához "http://kereses.blog.hu/2015/03/02/kiszamithatoak_vagyunk" a "kereses" pay-level tartozik. A pay-levelre átkódolt url-ek segítségével egy új, egyszerűbb gráfot készítettünk melyben 1441 csomópont (pay-level url) és 2472 él (link) található. A csomópontok közötti átlagos utak hossza 3.341833, a gráf átmérője 9.

Ami nekünk szinte majdnem teljesen érthetetlenül szakszöveg, azt a gráfos ábrázolások egyértelművé teszik: a GreenR blog is részt vesz a magyar online politikai hír- és blogszféra hálózatának alakításában. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a hazai mélyen tisztelt értőközönség - ha kíváncsi rá -  immáron nem marad hagyományos politikai ökológiai, humánökológiai és tudatökológiai értelmezések nélkül. Milyen megtisztelő feladat hárul ezáltal ránk?! Ahogy a Magyar Hüperión legfrissebb számában írja Kocsi Lajos a jobboldali ökológiáról:

„A környezetvédelem ma döntő részben a minden élet forrását jelentő abszolút Igazság mellőzésén alapul. Ezért ha születnek is benne értékes gondolatok, ha sok jó szándékú embert össze is fog, valójában hatástalan marad, pontosabban pusztán pillanatnyi érdekeket fog szolgálni, vagy éppen azt a célt, amit a világpolitikát meghatározó körök szánnak neki. Ha ebben az irányban halad tovább, nem fog tudni kilépni a jelenlegi paradigmája, gondolkodásmódja által teremtett tehetetlenségi mezőből.”

Kocsi Lajos: Ökopolitikai felvetések a szellemi hagyományok távlatában
Magyar Hüperión, III. évfolyam I. szám

Még tovább menve. "Vállalhatatlanná" vált-e a GreenR blog bizonyos körökben?! Ennek eldöntésében bizonyára segít az alábbi idézet az Ars Naturæ III. kötetének recenziójából:

"Most a harmadik kötetről is szólni szeretnék. Semmiféle irracionális lelkesedés nincs bennem, inkább az motivál, amit az utóbbi alkalommal említettem: a második kötettől kezdve 'némán hallgatnak a magyarországi zöld körök és szerzők' az Ars Naturæ kapcsán.

Először arról, mi lehet e hallgatás legvalószínűbb oka. Eddig vélhetően önök is úgy gondolták, hogy a népszerű (vagyis a nem-természettudományi) ökológia, mint a legtöbb 'zöld dolog', politikailag baloldali szimpátiájú. Nos, a jelen folyóirat meglehetősen rácáfolt erre. Az Ars Naturæ három kötete alapján már mondhatjuk, hogy van, vagy legalábbis lehet jobboldali ökológia és környezetvédelem [és természetvédelem és humánökológia és tudatökológia - GreenR szerk.]. Ezenkívül, minthogy a periodika színvonalában nagyon is megközelítette az eddigi legjobb magyar nyelvű környezetfilozófiai köteteket (Természet és szabadság [Osiris, 2000] és Környezet és etika [L'Harmattan, 2005]), talán kisebb féltékenységet is kiváltott a hasonló érdeklődésű körökben, beleértve a kapcsolódó felsőoktatási tanszékeket. (Nem állítom, feltételezem ezt.) [A recenzió szerzőjének feltételezését, szomorú, hogy alá tudjuk támasztani, meg tudjuk erősíteni - GreenR szerk.] A legjobb védekezés az elhallgatás elvet követve mindenesetre magyarázatot kaphatunk az Ars Naturæ körüli csendre, ami a három kötet gazdag tartalmának fényében mindenképpen méltatlan. A csönd eme összeesküvését talán a második kötet magyar szerzőinek megsemmisítő tudománykritikai írásai is elősegítették, melyek hiába igazak, 'vállalhatatlanok' a hivatalos zöld vonalak számára (tisztelet a kivételnek).

Pedig meg kell mondani, hogy ma Magyarországon politikai állásponttól függetlenül is az Ars Naturæ a legjobb ökoelméleti folyóirat."

Magyar Hüperión II. évf. 2. szám, 249. o.

Mérhetetlenül sajnálom, hogy a fent idézett sorok közt említett felsőoktatási körökbe a humánökológia mesterszak is beletartozik, és akár igaz, akár nem, a féltékenységből elkövetett "elhallgatás" tisztán szakmai alapon csak visszájára tud elsülni a humánökológia diszciplína metanemzeti színterén.

A fentiekből következik, hogy folytatjuk az utunkat, nem hátrálunk meg és
szimbiózisban szinergizáljuk szent szövetségünk szakmai szeretetét!

         szólj hozzá

Címkék: vélemény politika tudomány ökopolitika greenr humánökológia ökofilozófia tudatökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A siri, a mankurt és a globalizmus

PPJ         2015.01.17.

mankurt.jpgÉrdekes összefüggésre mutatott rá egy barátom, egy olyanra, ami attól függetlenül, hogy "összefüggésként" igaz-e, külön-külön történetként is megállja a helyét, tanulsággal szolgál. "A mankurt nem tudta, ki ő, milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára – egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt... A mankurt, akár a kutya, csak a gazdáit ismerte... De a rábízott feladatot vakon, buzgón, hajthatatlanul elvégezte..." - nos, ne ez volna a globalizmus tökéletes "alapanyaga", a hőn áhított "Ember" nélküli ember?! A Mátrix című filmben a Morpheus által felmutatott "Duracell elem" példája?! A gyökerét vesztett kozmopolita konzumidióta globál-polgár?! Apropó »gyökér«... Észrevették, hogy a balliberális globál-métely-média lakájai folyamatosan és szándékosan összekeverik a "gyökerest" a "szélsőségessel"? Rādix, rādīcālis, azaz gyökér és gyökeresség. Extremus - szélsőség(es). Folyamatosan és szándékosan összekeverik a két fogalmat. Ilyenkor fel kell tenni a kérdést magyarul: kisfiam, szeretsz gyökértelen senkiházi lenni?! Mert a szélsőségességnek nincs köze a radikalizmushoz. De hogy jön ide a "siri"?!

Csingiz Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényében (Bp., 1982) elbeszél egy megindító, régi legendát, amely nagyon jól szemlélteti, milyen természetű küzdelmet vív Isten a bűnben elsötétült emberi lélek „lelki emlékezetének” és gondolkodásának felélesztése érdekében, hogy ennek nyomán elfogadja a bűn rabságából megszabadító kegyelmet:

„A hagyomány szerint, amikor a hajdani századokban a zsuanzsuanok meghódították a Sárga Homokot, különös kegyetlenséggel bántak a foglyul ejtett harcosokkal... Rettenetes kínzással fosztották meg a foglyot az emlékezetétől. Előbb teljesen lekopaszították az áldozat fejét, majd levágtak a közelben egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták, és elsőként a tevebőr legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbőrt választották le róla. Darabokra vágták, s még gőzölgő állapotban ráfeszítették a fogoly leborotvált fejére. A bőr egy pillanat alatt ráragadt, mint a tapasz – a mai úszósapkához hasonlóan. Ez volt a siri...1344339799_mankurt_1.jpgA siri felhúzása után nyakkalodába zárták a megkínzottat... Így vitték el jó messzire, néptelen helyre, hogy ne hallják szívet tépő kiáltozását, és kezét-lábát megkötözve otthagyták a puszta mezőn, a perzselő napon, víz és étel nélkül... A fejükre tapasztott, száradó és egyre szűkülő nyers tevebőr könyörtelenül zsugorodott az égető napsugarakban, vasabroncsként szorította a rab borotvált fejét. A kínzottak leborotvált haja már két-három nap múlva nőni kezdett. A kemény szálú, egyenes ázsiai haj néha belenőtt a nyers tevebőrbe, legtöbbször pedig, más utat nem találva, visszahajlott és a vége újra belenőtt a fejbőrbe, még szörnyűbb szenvedést okozva. Ezt az utolsó kínt az ítélőképesség teljes megzavarodása kísérte. A zsuanzsuanok csak az ötödik napon mentek oda megnézni, életben maradt-e valamelyik fogoly. Ha a megkínzottak közül legalább egyet életben találtak, elérték céljukat. Az ilyet megitatták, megszabadították kalodájától, és egy idő után visszaadták erejét, talpra segítették. Ez lett a mankurt-rab, akit erőszakkal megfosztottak emlékezetétől, ezért annyit ért, mint tíz egészséges fogoly...
A mankurt nem tudta, ki ő, milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára – egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt... A mankurt, akár a kutya, csak a gazdáit ismerte... De a rábízott feladatot vakon, buzgón, hajthatatlanul elvégezte... Ha később híre terjedt is, hogy valakiből mankurtot csináltak a zsuanzsuanok, annak még a legközelebbi atyjafiai sem igyekeztek megmenteni vagy kiváltani őt, hiszen ez azt jelentette volna, hogy a hajdani ember bábját kapják vissza.
Csak egy najmán törzsbeli anya, akit Najmán-Anának emleget a hagyomány, nem tudott beletörődni fia sorsába. Amikor valami bizonytalan hírt hallott mankurttá lett fia hollétéről, megértette, hogy nem lesz nyugta, amíg meg nem keresi a Sárga Homokon azt a mankurt pásztort, és meg nem győződik róla, hogy nem a fia-e... Amikor odaért, amikor megismerte a fiát, nem emlékezett rá, hogyan gurult le tevéje hátáról...
– Fiam! Mindenütt kerestelek!... Az anyád vagyok!
Aztán rögtön megértett mindent és felzokogott... Reszkető ujjain keresztül sírva nézte fia ismerős vonásait, és egyre igyekezett elfogni a tekintetét, még mindig várt, reménykedett, hogy az megismeri, hiszen olyan egyszerű – felismerni tulajdon anyánkat! De megjelenése semmi hatással nem volt a legényre... Egyszer csak letépte válláról az anyja kezét, és... elindult a csorda másik széléhez... Najmán-Ana... öszszeszedte minden erejét, odament a fiához... Mankurt-fia szeme az érdeklődés tökéletes hiányát fejezte ki minden iránt a világon, a szeme továbbra is idegen maradt.
– Ülj le, beszéljünk – mondta nehéz sóhajjal Najmán-Ana.
Leültek a földre.
– Megismersz engem? – kérdezte az anya.
A mankurt tagadóan megrázta a fejét.
– Hogy hívnak?
– Mankurt – felelte az.
– Csak most hívnak így. A régi nevedre emlékszel? Próbálj visszaemlékezni az igazi nevedre.
A mankurt hallgatott. Anyja látta, hogy emlékezni próbál, két szemöldöke között az erőfeszítéstől nagy verejtékcseppek ütköztek ki, és szemére remegő köd borult. De látszott rajta, hogy áthatolhatatlan, süket fal támadt előtte, s azon nem bírt áttörni...
Najmán-Ana akkor elhatározta, hogy nem faggatással, hanem sugalmazással adja neki tudtul, kicsoda.
– A te neved Dzsolaman. Hallod? Dzsolaman. Apádat Dönenbájnak hívták. Hát nem emlékszel apádra? Hiszen ő tanított nyilazni gyerekkorodban. Én meg az anyád vagyok. Te a fiam vagy. A najmánok törzséből való vagy, érted? Najmán vagy...
Mindazt, amit mondott neki, a fia teljes közönnyel hallgatta, mintha valami semmiségről beszélne... Najmán-Ana újra megpróbálta életre kelteni fiában az elpusztított emlékezetet.
– Emlékezz, hogy hívnak, emlékezz a nevedre! – könyörgött és erősködött. – Apád Dönenbáj, hát nem tudod? A te neved pedig nem Mankurt, hanem Dzsolaman!...
És bár mankurt-fiára mindez semmi hatást nem tett, anyja tovább beszélt hozzá, hasztalan reménykedve, hogy egyszer csak felvillan valami kihunyt tudatában. És tovább dörömbölt a szorosan bezárt ajtón. Egyre csak hajtogatta a magáét:
– Emlékezz, hogy hívnak! Dönenbáj az apád! Aztán megetette, megitatta a maga útravalójából, és bölcsődalokat énekelt neki.
Annak nagyon tetszettek a dalocskák. Jólesett hallgatnia, és valami élő melegség jelent meg feketére fásult, megdermedt arcán. Akkor az anyja a lelkére beszélt, hogy hagyja el ezt a vidéket, hagyja el a zsuanzsuanokat, és menjen vissza vele szülőföldjére. De a mankurt nem tudta felfogni, hogyan lehet fogni magát és elmenni valahova...
És Najmán-Ana, hányadszor már, újra öklével verte a megölt emlékezet süket ajtaját, és egyre azt hajtogatta:
– Emlékezz, ki fia vagy! Hogy hívnak? Apád neve Dönenbáj!” (144–166. o.)

E legendában az anya eredeti nevét ismételgette a fiának, apja nevét és a származását idézte fel neki újra és újra. Így „dörömbölt” az eltompult tudaton.

Isten az Ő kinyilatkoztatásának üzeneteivel „zörget” az ember tudatán (Jelenések 3,20). Az ember elé tárja azt az elfelejtett tényt, hogy Isten az Atyja, és hogy a szeretettörvény betöltése az ember igazi életformája és eredeti rendeltetése. - Forrás: bibliaiskolak.hu

mankurt-movie-poster-1991-1020340079.jpg

Mankurt, a film itt megnézhető -  Манкурт (1990)

Ez pedig egy rövid animációs alkotás - Mankurt (2007)

A siri és a Mankurtok története Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesség című tanulmányában is előjön, ahol Vass Csaba szociológust idézi a globalizmus kapcsán:

De a szociológus Vass Csabát is idéztem, aki épp akkoriban fedezte fel, hogy a globalizáció a Világállamot, sőt, a Világpáholyt építi. Idéztem, amint ő Csingiz Ajtmatovot idézte: „A globalizáció viszont - puha világháborús érintkezési módja, kultúrája révén - még ezen a látszólag felülmúlhatatlanul nagy teljesítményen is túltesz, megváltoztatja, amit eddig kultúrának neveztünk: egész nemzeti társadalmak és bennük számtalan ember létét negatív emberi létbe fordítja. Ravaszul kifejlesztették a pusztító rombolásnál is ‘kifinomultabb’ módszereket: a testet megőrizték, sőt feltáplálták, ám az egyes személy emberi azonosságát elpusztították.

„De szörnyű sors várt arra, akit a zsuanzsuanok megtartottak a maguk foglyának ... sirit húztak az áldozat fejére ... levágtak egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták ... a legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbőrt választották le róla. Darabokra vágták, s még gőzölgő állapotban ráfeszítették a fogoly leborotvált fejére. Ez volt a siri. Aki ezen a procedúrán keresztülment, az vagy nem élte túl a kínzást, és meghalt, vagy egész életére elvesztette az emlékezetét - mankurt lett belőle ... A mankurt nem tudta, ki ő, milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett a gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt.”

„A globalizáció ‘tökéletesítette’ a sirit: a puha erőszak és a puha erőszakszervezetek révén fájdalommentesen, veszteségek nélkül, tömegeken viszi véghez a ‘mankurtosítást’. Mi több, olyan mankurtok lágy mechanizmusos tömeggyártására rendezkedett be, akiket nemcsak egyszer és egyetlen irányban romboltak le, hanem - fordított görög utópiaként - tetszés szerinti számban, előre programozottan újra meg újra az emberi azonosság beszélő szerszámává tehetnek. A globalizációt jellemző dekonstrukciós kultúrának éppen ez az emberi azonosság nélküli, negatív létű masszának az irányított újraépítése a magva. A globalizáció szupranacionális szerveződései alá-és fölérendeltséget alakítottak ki a globalizációs szupranáció és a modern polgári nemzet között: a szupranemzet anyanemzete fölé kerekedett.”

Kitalálják, hogy milyen nevet adott az Apple az intelligens személyi asszisztens és „tudásnavigátor” alkalmazásának az iPhone készülékekben?! Igen, Siri...

Továbbá, ha nem lenne elég világos a képlet, a Huffingtonpost nyomán a Designboom közölte a Saga Design 3D-nyomtató vállalat által az iPhone-hoz készített műanyag tok képeit. Bizsereg már a fejbőröd, iPhone-hipszter-Mankurt lény?!

siri02.jpg

siri03.jpg

Ismerik a "viccet", mikor két okostelefon "beszélget"?!

Vajon ki és miért adott ilyen "Siri" nevet az Apple személyi titkár alkalmazásának? Nem kívánok belemenni Steve Jobs egyesek szerint - horribile dictu - »megvilágosodásának« boncolgatásába és az életében bekövetkezett "sugalmazások" elemzésébe, de azért vessünk néhány kósza pillantást arra a "beleharaptam az almába" történetre és például az AppStore kőműves vakoló logójára.

De ne legyünk ennyire rosszhiszeműek. Ki tudja?! Lehet, hogy világraszóló vészkiáltásként nevezték el éppen siri-nek a fejünkre húzott digitális tevebőrt? Lehet, hogy az általunk is megírt "Az Emberség kategóriájának teljes lebontására" figyelmeztet a világ egyik vezető cége?! Vagy szó sincs itt semmi "figyelmeztetésről", egyszerűen sátrakkal sorban állnak az új iPhone-ért az elkúrt Mankurtok, és még azt sem veszik észre, hogy vak-oló vezet világtalant?

Elon Musk, a Tesla elektromos autók, illetve a polgári űrrepülés úttörőjeként ismert SpaceX alapítója az MIT repüléstudományi és asztronautikai tanszékén rendezett konferencián elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a mesterséges intelligencia az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély és a technológiában rejlő sötét lehetőségek továbbra is komoly aggodalommal töltik el: „A mesterséges intelligenciával a démont idézzük meg." - Elon Musk

A humánökológiai filmgyűjteményben is szereplő Technokalipszis, a Mátrix film gépei, a 2001: Űrodüsszeia film HAL9000 vörös szeme, az Oblivion film TET "lénye", a Transzcendens film feltöltött "agya", és persze minden, ami gyanúsan fél- vagy egyszemű, vörös színű, mi más, mint lefelé mutató háromszög, úgy óvakodjatok, óvakodjatok...

"Ha a természet szent, a természetellenes technológiák maguk az ördög." - Kirkpatrick Sale

transzhumanizmus.jpg

Ezt az istentelen siri-t és az átkát pedig imádkozzátok le a globalisták fejéről!

shut-up-siri.jpg

         28 hozzászólás

Címkék: mátrix vallás globalizáció apokalipszis biblia transzhumanizmus technokrácia humánökológia ökofilozófia techno optimizmus humánökológiai filmgyűjtemény technocalyps tudatökológia antitradicionális

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 2 trackback         

Ördög és fenntarthatóság? - Jacopo Simonetta

PPJ         2015.01.07.

Az alábbi kitekintőt az FFEK.hu, vagyis a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport honlapján találtam a "Az Ördög, létezik? Jacopo Simonetta írása" címmel. "...fontos minden olyan felvetés, amely a mai ember számára elfogadható magyarázatot ad valamely mitikus lény létére, amely a mai gondolkodás keretei között kísérli meg értelmezni a mitikus képeket. Emiatt tesszük közzé a kitekintő részeként Jacopo Simonetta írását." - írják az FFEK.hu oldalon. Az alábbi kedvhozó kiemelt részlet után tehát a teljes szövegért irány az FFEK!

cropped-unity-banner11.jpg

"A ma embere nem lát sem előre, sem hátra. Elvesztette már minden kapcsolatát a világgal. Nem látja, nem érzi sem a tündéreket, sem az angyalokat, de az ördögöket, lidérceket, sárkányokat, démonokat sem. Holott együtt él velük. Ezek a lények úgy foglalnak helyet az ember és a természet közti kapcsolatot lehetővé tevő és fenntartó mítoszokban, mint az egyes élőlények künn a nagyvilágban. A mítoszok nem világ-magyarázatok. Kevesebbek is, többek is annál. Jung szerint a mítosz egyfelől összeköti az embert az ősök világával, folytonosságot, biztonságot jelent, másfelől pedig a teremtett világhoz kapcsolja, magyarán: megmutatja helyét a világban, összekapcsolja őt múltjával és jelenével, ezáltal meghatározza jövőjét. Akinek nincs múltja, nincs jelene, és jövője sem lehet. Az ősök útjára visszatalálni, újra felfedezni mítoszainkat nem álmodozás, nem valamiféle történelem-tudományi szakkérdés, ellenkezőleg: fennmaradásunk, unokáink léte függ tőle. A mítosz nem egyszerűen segíti a világban való tájékozódásunkat. Olyasmit ad, amit a tudomány, a technika sohasem: midőn megszemélyesíti a körülöttünk lévő világ természetes rendszereit, egyfelől minden egyes ember számára kézzelfoghatóvá teszi azt, amit a kései utódok rendszerműködésnek neveznek, másfelől – s itt talán ez a lényeg – tudatosítják az emberben: vannak társai a teremtésben, olyan társak, akikkel együtt kell működnie. A folyó tündére, maga a folyó. A filozófusok, ha értenék, azt mondanák: teljes fizikai és metafizikai valójában. A Tisza eredetmondája, hitregéink sora, számos tündérmese, és persze a napfogyatkozás citált magyarázata elmondható olyan nyelven is, amiből a ma geográfusai, ökológusai, filozófusai, riporterei s talán – ha eleget ültek az iskolapadban – hétköznapi emberei is értenek, vagy ha nem is értenek, de elfogadnak. Ami e nyelven közvetíthetetlen a tudat, a tudat, hogy az ember s a teremtett világ csupán ugyanazon Isteni Ige különböző megnyilvánulása. A tudat, hogy felelősek vagyunk világért, hogy nem használhatjuk szabadon a földet. A folyó nem a miénk, ahogy az ártér sem. Nem emelhetünk gátakat a víz partján. Nem törhetjük fel szabadon és vég nélkül a földeket. Nem rendelkezünk sem velük, sem a rajta élőkkel. – Fűnek, fának, s mindannak, ami e tájon él – feleli Aranymag Frodó kérdésére egy másik mítoszban, nincs más tulajdonosa, csak önmaga. Bombadil Toma csak a gazda. Évezredeken, hosszú-hosszú nemzedékek során át élt népünk e bölcsességgel, a nélkül persze, hogy tudott volna a Gyűrűről és persze Bombadil Tomáról. Az ember nem birtokosa, gazdája a tájnak. Együtt él vele. Ha táj pusztul, leépül – lakjon bár üvegpalotában, elefántcsont-toronyban, vele pusztul, sorvad az ember is." (Részlet. A teljes szöveg itt: FFEK - "Az Ördög, létezik? Jacopo Simonetta írása")

További olvasmányok, tanulmányok:

Az Ökotáj folyóirat 2009. 41-42. számának tematikus címe: Molochkauszt
Benne ökológia, gazdaság, ökofilozófia és társadalom egy nem mindennapi, de annál súlyosabb olvasatban.

Érdemes továbbá a humánökológusoknak is megismerkedni a tradicionális metafizikai tudatökológiai alapelvekkel:
az ArsNaturæ ökofilofiai műhely weboldalán és igényes folyóirat kiadványában.

Végül, de nem utoljára:
Tündérek megzavarása miatt állt le egy útépítés - Izlandon hónapok óta tiltakoznak egy útépítés ellen. A tiltakozók egyik fő érve, hogy a készülő út megzavarná a tájon élő tündérek és manók életét. A természetvédők szeretnék megakadályozni, hogy út szelje át az ott lévő védett lávamezőt.

moloch_.png

         szólj hozzá

Címkék: filozófia fenntartható fejlődés fenntarthatóság ffek humánökológia ökofilozófia tudatökológia Ars Naturæ

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark