Ökologikus vásárlás? Irány a termelői piac!

gelencserzso         2013.07.16.

Sziasztok! Röviden bemutatkozom nektek: Gelencsér Zsófia humánökológus mester növendék vagyok. Fő érdeklődési területeim közé a fenntartható vidékfejlesztés és az ökoturizmus tartozik. Hullámzó lelkesedéssel küzdök az ökológiai fordulatért a saját életemben és közösségben is. Hosszú ideje vagyok a Greenr olvasója, együttműködésünknek köszönhetően pedig néhány írásom meg is jelent az ÖkoKlikk portálon  (lásd: Tavaszi magbörzék Kerti orvosságunk, a bodza, Piacszemle Gyenesdiáson). Ennek folytatásaként született meg a most következő cikk is. 

piac_2. kép.jpgIndulj bátran egy termelői piacra, ahol nem kell aggódnod az ökológiai lábnyomod miatt. Kíméletes a bolygó számára, és nekünk, fogyasztóknak is előnyös. Lássuk, miért is ökologikus a termelői piacon vásárolni?

Az utóbbi időben egyre nagyobb fogyasztói igény mutatkozik a termelői minőségű élelmiszerek iránt, ez szinte magától értetődő az elmúlt évek élelmiszeripari botrányai után. Az elmúlt két év jogszabályi változásainak köszönhetően pedig egyre inkább szaporodnak a termelői piacok hazánkban is. Úgy tűnik, hogy elindult egy két irányból érkező pozitív folyamat, a jogalkotás és az alulról szerveződés egymásra talált a termelői piacon. Fogyasztói szokásainkat számos tényező befolyásolja, azonban a környezettudatosság és fenntarthatóság egyre nagyobb szerepet játszik vásárlásaink lebonyolításában. Annak érdekében, hogy a lehető legkisebb környezetterheléssel járjon együtt a fogyasztásunk, legegyszerűbb a piacon vásárolni.

Vegyük sorra tehát az érveket a termelői piac mellett!

A cikk folytatását az Ökoklikk Ökofórumában olvashatjátok el! 

         9 hozzászólás

Címkék: vásárlás fogyasztás fenntarthatóság termelői piac

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr635389519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bretschneider detektív 2013.07.17. 14:24:50

És amikor a piac észreveszi, hogy mennyire fontos a környezettudatosság és az ökológia, meg miazmás, meg magyar, akkor nekilát úgy tenni, mintha.

Felcimkézi, lepapírozza és a hülye ökotudatosoknak tízszeres áron eladja.
Ha nem húsz.

Ögyétök.

Eszembe jut, hogy amikor tinédzser voltam és Beatrice koncert előtt kevés pénzből be kellett rúgni, almaborból kértünk fröccsöt, mert az volt a legolcsóbb. Ma ráírják, hogy Cider és az a legdrágább. Hehe.

Bretschneider detektív 2013.07.17. 14:28:41

Vidéki kisvárosban lakom, öregasszonyok élnek abból, hogy a zöldségesek felbérlik őket, hogy kendőben, sokszonyában árulják az ő cuccaikat. Mert úgy hitelesebb. :-) De még a saját kertjéből áruló mami is a Tesco-ból lopja tekercsenként a nejlonzacskót, abba teszi a cuccát. De végre már megmossák, mert régen földdel együtt tette az általa bekalibrált lógós mérlegre. :-)

A tojásból meg tízből nyolc poshadt volt (még nem záp), mert minden nap kihozta, ha nem vitték el, akkor is.

Szóval ne legyenek illúziók, a pénz számít.

csillaberk 2013.07.18. 12:14:20

A "termelői minőség" még nem minőség. Szeretek piacon vásárolni, például a nagymarosin is voltam, de ezt nem így kellene felfogni.
Pár évet éltem olyan helyen, ahol ez a "termelői" piac jól működött.
Ott egy adott pénzösszeget áradtunk a termelőnek, cserébe bármikor kimehettünk megnézni a földeket. Akár dolgozhattunk is volna, ha kedvünk lett volna.
A pénzösszegért cserébe az adott évi termés meghatározott százalékát kaptuk meg. Így nem csak ő viselte a kockázatot, hanem mi is. Magunkénak is éreztük az ügyet és egész jó együttműködés alakult ki belőle. Ez szerintem alapjaiban megold egy csomó kérdést, ezt kellene kikísérletezni itthon is.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.07.18. 13:51:31

@Bretschneider detektív: Első hozzászólásoddal teljesen egyetértek. Ennek reakcióterméke a "hipszter magyar bajusz" óriásplakát méretben a TECSÓ-ban, meg a minden második, kínai-spanyol itthon átcsomagolt termékre kerülő magyar (SIC!) trikolor...

De az új magyar termékmegjelölés címke se lesz jobb... Erről (és az álmagyar termékekről is) itt láthatod a bejegyzést:
greenr.blog.hu/2013/05/12/a_magyar_termek_meg-nem-jeloles_illuminatusa

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.07.18. 13:58:08

@Bretschneider detektív: Nincsenek illúzióink, nem a pénz számít! Minden anyagi természetű dolognak is a hit az alapja. Credo - Credit, Hit - Hitel...

Persze értem amit mondasz, de ez a tendencia szerencsére megszűnőben van. Pont emiatt is, mert egyre jobban meg tudja különböztetni egyre több ember a "vízízűt" a valóditól.
Meg aztán ugye a 3-as kódú tojást áruló öreg néni is furcsa...

Az, hogy a világhatalom és a háttérhatalom Brazíliától Dánián át Magyarországig, mindenhol pusztítani akarja és egyelőre tudja is az ökológiai gazdaságot, és hogy ennek milyen (az általad is leírt) perverz megnyilvánulásai vannak a magyar vidéken, az egy helyzet. Tudni kell, látni kell. De ezzel nem a magyar vidék hiteltelenedik el végső soron, hanem ez a háttérhatalom lepleződik le. Hogy valójában nem a magyar vidék "ilyen", hanem a jelenleg nagyon mélyen mozgató szálak csúfítják meg ennyire a tájat és a benne élő embert és kultúráját.

Nem tudom, hogy érthető-e az a szemléletbeli különbség, amit próbálok magyarázni és hozzáfűzni a második hozzászólásodhoz?!

Péter

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.07.18. 14:03:21

@csillaberk: A termelői minőség és az általad felemlített közösség által támogatott mezőgazdaság (community supported agriculture - CSA) sok esetben fedheti egymást, erősítheti, kiegészítheti egymást, de nem alapvetően ugyanaz, nem egyik vagy másik a "jobb".

A termelői minőség még valóban nem önmagától jelent minőséget, de tény, hogy a nagyipari mezőgazdasághoz képest már egy jóval szelídebb és veszélytelenebb gazdálkodási forma. Az olyan piacokon és helyi termék vásárokon pedig, mint amilyen a nagymarosi is, jó néhány okból kifolyólag személyesen biztosíthatlak, hogy ismert és valóban rendes, megbízható emberek árulnak!

Bretschneider detektív 2013.07.19. 13:47:07

@Pacsker: Hogyne, érthető, megtisztelsz azzal, hogy ilyen részletesen kifejted. Meg is nézem a linkeket is tüstént. Kösz.

Bretschneider detektív 2013.07.19. 13:48:31

@Bretschneider detektív: Mármint azt az egyet, bocs. :-) Sokkal árnyaltabb amúgy az egészről az én véleményem, ezek csak kommentek, azoknak is lettek szánva.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.07.19. 14:07:41

@Bretschneider detektív: Elnézést, igen, természetesen, kommentekbe nehezen lehet valóságot egyeztetni. És persze folytassuk a témázást!