Bencsik: Folytassa Ángyán tanár úr!

PPJ         2012.03.01.

Az államtitkári posztjáról korábban szintén lemondott Bencsik János is Ángyán József mellett. "Államtitkári helyedről történő figyelemfelkeltő távozásod talán a kormányt is emlékeztetni fogja a gazdákkal kötött megállapodására. Azt üzented, hogy csak a kiállás és az egyenes beszéd segíthet viszonyaink megváltoztatásában, és továbbra is bízol a világ fölött őrködő Rendben."

Kapcsolódik: A fenntartható vidékfejlesztés után a fenntartható energia- és klímapolitikát is a szemétbe hajította a kormány. A fejlesztési tárcától - Bencsik János államtitkár távozása után - az összes olyan szakembert kirúgták, aki nem atomenergiában, szenes és gázos gigaerőművekben gondolkodik.

https://m.blog.hu/an/angyanmaradj/image/angyan_610_310_jpg_ashx.jpg

A sebezhetőség tökéletes védelem:
Folytassa Ángyán tanár úr!


Egy nemzet életképességét és egyben vállalt sorsfeladatának sikeres beteljesítését leginkább tagjainak önismerete, és az arra épülő egészséges önbizalom befolyásolja. Ezért mindannyiunk egyénre szabott sorsfeladata, hogy megismerje önmaga képességeit és javítandó gyengeségeit, mert e tudás nélkül dolgunk végzése során rendre alulmaradhatunk. Miután az állam meghatározott földrajzi területen élő emberek történetileg kialakult, tartós és szervezett közössége, ezért könnyedén beláthatjuk, hogy egymásért is felelősséggel tartozunk. Már csak azért is, mert az államhoz, mint sorsközösséghez való tartozás anyagi érdekek és érzelmi kötődések mentén valósul meg. Leginkább egy jól működő családhoz hasonlít, így nem is lehet más, mint saját testét felépítő, egymásnak szolgáltatást nyújtó, szolgáló közösség.

Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy a sorsdöntő pillanatokban mindig magunkra maradunk, de akkor sem vagyunk egyedül. Zsigereinkben hordozzuk őseink nemzedékről-nemzedékre átörökített és folytonosan gazdagított örökségét, és ott van bennünk a múltból eredő segítség, a tapasztalatainkra és megismert képességeinkre épülő önbizalom. De ott kell még lennie a hitnek, a hitre alapuló bizalomnak is, hogy a közösségem is kiáll mellettem. E kettő egységet kell, hogy alkosson, melynek összetartó ereje a szeretet melegsége.

Tisztelt Ángyán Tanár Úr! Kedves Barátunk!
Miután mi egy közösségbe tartozunk, szeretettel állunk ki melletted. Szolgálatodra továbbra is szükség van. Mi is tudjuk, hogy az időnek nem mennyisége, hanem minősége van, mely alapjaiban határozza meg a szolgálat jellegét. Az idő minősége most csak annyit enged meg, hogy szavaid szerint tedd a jót ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Tanárként, országgyűlési képviselőként, emberként. De tenned kell, mert jól érzed, a feléd irányuló szeretet egyúttal rámutat felelősséged és terheid nagyságára is. A magyar vidékkel, a helyi gazdaságokkal és közösségekkel összefogva ez a nagy teher is könnyebben elhordozható.

Talán emlékszünk még 2008 tavaszára, mikor is két kicsiny falu, Komlóska és Pálháza polgármestere Nemzeti Zarándoklatra hívta az „ország népét”. Összefogást szorgalmaztak az ivóvízellátás piacra vitele, az egészségügy forrásainak megkurtítása, a vasút tönkretétele, a termőföld idegen kézre juttatása ellen. Utat akartak találni a magyarság számára egymáshoz. Össze akarták boronálni a falut a várossal, a szegényt a gazdaggal, a többséget a kisebbséggel, a hívőt a világival, a jobboldalit a baloldalival, a munkaadót a munkavállalóval, politikust a választóival. Meg akarták mutatni, hogy siránkozás helyett egymásra figyeléssel és összefogással is lehet kiutat találni. Csak nyitottság kell hozzá, igény önmagunk és a másik jobb megismerésére. A hosszú út által megadatott tartalmas beszélgetések, az általuk megfogalmazódó egyéni és közösségi gyógyír is enyhítette testünk és lelkünk fájdalmait.

Országunkat járva láttuk, hogy a „hatalmasok” miként igyekszenek megfosztani országunkat természetes erőforrásaitól, az élelmiszer önrendelkezésünk alapjait biztosító termőföldtől, az egészséges ivóvíztől, a jó levegőt biztosító erdővagyontól. Láttuk, hogy miként igyekeztek éket verni a magyar falu és város közé. Jogi csűrés-csavarással szinte teljesen felszámolták a helyi piacokat. Miközben a városi közösségek kénytelenek egyre többet költeni élelmiszerre, addig a magyar falu a mezőgazdasági tevékenységből egyre kevesebb bevételhez jut. És láttuk, hogy a falvak meggyengülése miatt a városi szolgáltatások iránt is csökken a kereslet. És döntöttünk arról, hogy újfent összhangot kell teremteni város és falu között, és akkor a vidéki és városi emberek is jól járnak. De a nemzeti összetartozás nem csak gazdasági munkamegosztás. A város közvetíti a magas kultúrát, a vidéke pedig őrzi eleink kulturális örökségét. A falusi közösségben nagyobb a szolidaritás és megtartó erő, és erre most nagy szüksége van a magyar társadalomnak.

Jóska! Munkatársaiddal a Nemzeti Vidékstratégiában ennek a valós – anyagi és érzelmi - alapokon nyugvó nemzeti együttműködésnek a keretrendszerét állítottátok fel, melynek középpontjába a helyi természeti, társadalmi, kulturális adottságokat figyelembe vevő, sok lábon álló helyi gazdaságok szövedékének létrejöttét állítottátok. Ennek pedig alapját a családi vállalkozások és családi gazdaságok alkotják. Vidékjárásunk eredményeként ezért vállaltál magad, és általad az új kormányzat is kötelezettséget arra, hogy a helyben lakó fiatal gazdák helyi gazdaságba történő belegyökeresedését segítjük elő az állami földek bérletének hozzáférhetővé tételével. Háromszáz hektáros birtoknagyságig. Az elmúlt hetekben kiírt pályázatok viszont nem a családi gazdaságok jogszabályban előírt mértékének megfelelő 300, hanem 1200 hektárban szabják meg a jogosultság felső határát. Úgy látszik, hogy a már két évtizede velünk élő domináns tőkeérdek – a versenyképesség és méretgazdaságosság leple alatt - ismét maga alá akarja gyűrni az igazságosság és szolidaritás értékeit.

Államtitkári szolgálati helyedről történő figyelemfelkeltő távozásod talán a kormányt is emlékeztetni fogja a gazdákkal kötött megállapodására. Mindez nem rontaná a közép- és nagybirtokok versenyhelyzetét, hiszen a hazai termőföldek mindössze 1, azaz egy százalékáról van szó.

Azt üzented, hogy csak a kiállás és az egyenes beszéd segíthet viszonyaink megváltoztatásában, és továbbra is bízol a világ fölött őrködő Rendben. Tudnod kell, hogy számunkra a Rend előbbre való, mint a rendszer. A Rend, az egész rendjét, az isteni teremtés rendjét hordozza magában. Ehhez képest a rendszer egy beszűkült részlet, mely csak töredékességében tartalmazza a Rend ismertetőjegyeit. A Jó kormányzáshoz szükség van a bátorságra, de társulnia kell mellé a körültekintésnek is. Elengedhetetlen az igazságosság szempontjainak érvényesítése, hiszen egy ország lakói, egy nemzet tagjai egyben kockázatközösséget is alkotnak, minden magyar felelős minden magyarért. A terhek és lehetőségek igazságos megosztása viszont csak a mértékletesség és méltányosság erényével együtt alkalmazandó.

Kedves Barátunk! Örömmel nyugtázzuk, hogy jól ismered és alkalmazod is a teremtés törvényének egyik fontos alapszabályát, miszerint mindannyian sebezhetőek vagyunk, de ennek elfogadása lehetőséget biztosít arra, hogy ijedség nélkül találkozzunk életünk elkerülhetetlen eseményeivel. A sebezhetőség egyben tökéletes védelem is, önmagunk ismerete pedig a legnagyobb biztonság.

Bencsik János
Bogár László
Jelenczki István
Molnár Oszkár
Papp Lajos
Szabó Gyula
Tóth Zoltán József

         szólj hozzá

Címkék: politika bencsik jános ökopolitika agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A génmódosított növények termesztésének konfliktusai - VM sajtótájékoztató

PPJ         2012.03.01.

Darvas Béla
c. egyetemi tanár
a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság elnöke

Vidékfejlesztési Minisztérium sajtótájékoztató
2012. február 29, 12:00

A Vidékfejlesztési Minisztérium kérdése: Miért fontos a hazai mezőgazdaságnak, hogy GMO-mentes ország vagyunk, és miért vezet ez konfliktusokhoz?

A GM-növények termesztésének konfliktusai

(a teljes dokumentum letölthető innen, az alábbiakban egy rövidített kivonat általam - a szerk.)

"...nem éri ma kritika a géntechnológiai úton módosított mikroorganizmusokkal, zárt rendszerben termeltetett vakcinákat és gyógyszereket. A GM-szervezetekkel előállított inzulin már általánosan elterjedt a világban.
Más a helyzet a GM-növények területén, amelyek a takarmány és élelmiszerpiacon jelennek meg, illetve amelyek kibocsátására (vetésére) kerül sor. Ebben a tekintetben Európa nem igazolta vissza az elsőgenerációs, növényvédelmi célú GM-növények gazdasági előnyeit. A 0-5%-os terméstöbbletért – amit a hazai ellenőrző vizsgálatokban mutattak ki – nem érdemes termeszteni ezeket az új fajtákat. Hozzá kell ehhez tennünk, hogy az európai fogyasztók meghatározó többsége (70-80%) elutasítja a GM-élelmiszerek fogyasztását.
A GM-növények termesztése során igen fontos probléma a génáramlás/génmegszökés kérdése. Magyarországon a közelmúlt legnagyobb horderejű történése, a GM-fajtákkal szennyezett hagyományos vetőmagtételek (szója és kukorica) megjelenése, vetése, majd megsemmisítése volt.
A Bt-növények folyamatos védelmet biztosítanak a célkártevő ellen. Ez azt jelenti, hogy a növényben a célrovarokat mérgező fehérje a kártevő megjelenésétől függetlenül termelődik, akkor is amikor arra nincs szükség, és olyan növényi részekben is, ahol fölösleges.
A megtermelt Cry1-toxin a növényi sejtekbe zárva hosszú ideig marad lebomlatlan. Méréseink szerint a tarlómaradvánnyal a talajba kerülő Cry-toxin 1-4%-a mérhető vissza még egy év múlva.
A Cry1-toxint termelő növények a pollenszórási periódusban potenciálisan veszélyeztetik a tábla gyomszegélyén élő védett lepkelárvák (hazánkban 214 fajt tartunk nyilván) biztonságos élőhelyeit, amennyiben azokon a Cry1-toxinartalmú pollen kiülepedik. Hazánkban kiemelhetők a kukoricaszegélyen gyakori, csalánféléken lárvakorukban táplálkozó, védett nappali lepkék. A nappali pávaszem Cry1-toxinra kiemelten érzékeny hernyói nevezhetők meg elsősorban.
A védett állatokkal kapcsolatban a természetvédelmi törvény nem engedélyezi az élőhely, így a tápnövény minőségének megváltoztatását!

Nappali pávaszem (Inachis io)
Természetvédelmi értéke: 2000 Ft

http://enfo.agt.bme.hu/drupal/sites/default/files/imagecache/preview/Nappali%20p%C3%A1vaszem.jpg

         szólj hozzá

Címkék: tudomány gmo mezőgazdaság természetvédelem agrárium humánökológia gmo lobbi darvas béla

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Képregény 78: Vizuális környezetszennyezés

PPJ         2012.02.29.

http://en.wikipedia.org/wiki/Sidewalk_Bubblegum
http://www.sidewalkbubblegum.com/

!!! http://supercashmoneysystem.com/sidewalkbubblegum//Sidewalk_Bubblegum_Complete_Collection.pdf !!!

http://sidewalkbubblegum.com/wp-content/uploads/2010/03/sidewalk_bubblegum_101.gif

http://sidewalkbubblegum.com/wp-content/uploads/2010/03/sidewalk_bubblegum_064.gif

         6 hozzászólás

Címkék: képregény környezetszennyezés környezet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ángyán József nyílt levele

PPJ         2012.02.27.

https://m.blog.hu/an/angyanmaradj/image/angyan_610_310_jpg_ashx.jpg

Mielőtt közölném Ángyán Józsefnek a lemondását illető szavait, szeretnék pár fontos megjegyzést tenni! Ezek főleg az Index.hu cikkében írtakra fognak vonatkozni.

Téves az az állítás, miszerint az államtitkár mellett mindössze 19 civil szervezet állt volna ki lemondásának benyújtását követően, a valós szám 100! 100 civil szervezet írta alá a Miniszterelnökhöz címzett levelet!

Érdekes módon a Jobbik és az LMP ezelőtt soha egyetlen szót sem szólt Ángyánról, de lemondásából azonnal politikai tőkét akartak kovácsolni a nyilatkozatiakkal. Sokkal hitelesebb szervezetek álltak ki az államtitkár mellett: olyanok, akik lemondása előtt is rendre szavaikkal méltatták személyét és politikáját. A 100 civil szervezet mellett sok más szervezet adott ki külön-külön sajtónyilatkozatot az államtitkárért, mint például az Élőlánc Magyarországért, a Magyar Népfőiskolai Társaság, a Falufejlesztési Társaság, vagy a Győr-Moson-Sopron megyei MAGOSZ és Agrárkamara.

Akit érdekel, annak annyit tudok jelezni, hogy Budai Gyuláról semmi jót nem tudunk! Érdekes módon pont a kormány és Budai Gyula is hallgat az állami földek jogellenes elherdálásáról.

Mélyen megvetjük mindazokat, akik "szélsőségesen kisbirtokpártinak" titulálták/tatták a magyar vidéki helyzetet szinte egyetlen hiteles emberként átlátó Ángyán tanár urat!

Nem hiszünk a "2012 világvége forgatókönyvekben", de látjuk, láthatjuk, hogy "ennek" a világnak hamarosan "vége" lesz! Hiszen nyíltan kimondódott kormányunk kétszínűsége. A Fidesz kormány és a vidékpolitikája megbukottnak tekinthető/tekintendő: mert államtitkári szinten kimondódott, hogy maffiahálózat ül a magyar politikán, a magyar vidéken és ezáltal minden ehhez kapcsolódó "igazságon".

Így, mielőtt most már tényleg olvashatnátok a nyílt levelet: ajánlom a TEK-nek az "Államosított korrupció?" címmel tartott előadását!

Kedves Barátaim!

Mindenek előtt engedjétek meg, hogy - megkésve bár, de - hálás szívvel ezúton mondjak köszönetet azért a sajtónyilatkozatért, amellyel felajánlott lemondásomat követően nyilvánosan kiálltatok mellettem és a Nemzeti Vidékstratégia irányvonala mellett. Ez a kiállás és egyenes beszéd segíthet csupán a viszonyaink megváltoztatásában. Ez adott nekem is erőt e számomra nehéz időszakban, és ad erőt a folytatásra is. Ennek önmagáért való értékéből mit sem von le a folyamat ma látszó végeredménye.

A felém irányuló - meg nem szolgált, ki nem érdemelt - szeretet egyúttal rámutat a felelősségemre és arra is, hogy döntésemet illetően magyarázattal tartozom mindazoknak, akik bíznak bennem és számítanak rám. A találgatások, csúsztatások, időnként rosszindulatú indoklások helyett jobb, ha magam adom magyarázatát elhatározásomnak.

Ami a lemondásom felajánlását és annak elfogadását illeti, azt kell mondanom, hogy jó lelkiismerettel nem tehettem mást, Miniszterelnök Úr pedig sajnos nem adott lehetőséget a számomra egyre növekvő lelki válságot okozó problémák és a hónapok óta érlelődő végső döntésem okainak személyes megbeszélésére. Ez utóbbit - nem kis szomorúsággal bár, de természetesen - tudomásul vettem, ám ettől világlátásom, a magyarság és a magyar vidék, a helyi gazdaság, a helyi közösségek és családok iránti elkötelezettségem mit sem változott.

Anélkül, hogy lemondásom felajánlását itt részletesen indokolnám, kérem engedjétek meg, hogy az alapvető okokról és körülményekről az alábbiakban tájékoztassalak Benneteket.

Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége - a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint - teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre.

Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt "maffiahálózat" mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk.
Elérte hát ezen érdekcsoport, hogy - amint mondani szokták - elfogyott körülöttem a levegő, ellehetetlenült a közös vidékstratégiánk megvalósítása, elkezdődött annak gyökeres átalakítása, adott gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé züllesztése, és megindult az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbe adása .

Ezzel a körrel és az általa kikényszerített irányváltással - amely meggyőződésem szerint Dél-Amerikába vezet - jó lelkiismerettel közösséget vállalni nem tudok és nem is akarok! Maradásommal a bennem bízó emberekben nem tarthattam fenn tovább azt a tévképzetet, hogy a közösen meghatározott irányba rendben mennek a vidékfejlesztés ügyei. Én nem csaphatom be az embereket! Soha sem tettem, és ezután sem fogom senki kedvéért sem megtenni! Jeleznem kellett hát a fenti helyzetet és irányváltást, és erre nem maradt más eszközöm, mint lemondásom felajánlása.

A fent leírtak után úgy gondolom, nem kell külön indokolnom, hogy mélységesen egyetértek Miniszterelnök Úrnak az utóbbi hetekben több fórumon elmondott azon tételmondatával, hogy "a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól!" Örömmel és bizakodással ám egyúttal türelmetlen várakozással is tölt el, hogy e mondat tanúsága szerint Miniszterelnök Úr is látja a problémát. Éppen ezért ehhez a megítélésem szerint igen fontos tételmondathoz magam csupán két kisebb, szerény megjegyzést tennék.

Egyrészt a nevezett kör egy részét én nem számítom a szó igazi értelmében vett "elithez" tartozók közé, sokkal inkább az elmúlt zavaros évtizedeink gátlástalan, mohó, másokon átgázoló, zsákmányszerző haszonélvezőinek tartom őket.

Másrészt ahhoz, hogy távol tudjuk e kört tartani a döntéshozataltól, ahhoz előbb el kell őket onnan távolítani, hogy a közpénzek és a nemzet közös vagyona valóban a közjót szolgálhassa. Arról nekem sajnos nincsenek információim, hogy mikor és milyen eszközökkel kezdődik el e körök eltávolítása a hatalomból, de türelmetlenül várom ennek bekövetkeztét. Meggyőződésem ugyanis, hogy erkölcsi megújulás nélkül nincs felemelkedés a magyarság számára!
Ahogy látom nem lesz egyszerű a folyamat, de e valódi rendszerváltó, nyíltszini küzdelemben magam is szívesen részt veszek, erre készen állok! Abban a Korten által megfogalmazott "modern kétpártiságban", amelyben az egyik oldalon a spekuláns multinacionális nagytőke és helyi rezidenseinek érdekei, a másik oldalon pedig az emberek, a helyi közösségek érdekei és értékei állnak, én ez utóbbiak pártján állok és ott is maradok! Meg vagyok győződve arról, hogy az emberek is ezt várják tőlünk, és a két oldal birkózásában velünk vannak. Velük, az emberekkel és nem az oligarchákkal kell szövetséget kötnünk! Ezzel a belső összefogással leszünk kifelé is erősek!

Addig azonban, amíg mindez - rossz előérzeteim szerint komoly megrázkódtatások és katartikus kijózanodások után bár, de törvényszerűen - bekövetkezik, addig is Sík Sándor és Teréz Anya tanácsait követve igyekszem "tenni a jót ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e, vagy nem, hogy mások látják-e, vagy nem, hogy lesz-e sikere, vagy nem." A lemondásom kapcsán kialakult - állásfoglalásra késztető, éles - helyzetben, a számomra is meglepő és megindító, felém irányuló - meg nem szolgált - szeretet láttán úgy érzem, hogy sokan gondolkodunk ugyanígy, és ez ad számomra hitet, reménységet a világunk változtathatóságában. E cselekvés terepeit ma számomra ismét az Egyetem, az Országgyűlés és a civil nyilvánosság fórumai jelentik.

Kedves Barátaim!

Kérlek Benneteket, hogy a fentiekről az általam igen nagyra becsült szervezetetek tagságát és civil szerveződéseitek minden résztvevőjét is tájékoztassátok, és nekik is adjátok át hálás köszönetemet, szeretetteljes, baráti üdvözletemet.
Remélem lesz még alkalmunk közösen tenni hazánk, nemzetünk, a magyarság és annak vidéki közösségei megmaradásáért, felemelkedéséért.

Erőt adó állásfoglalásotokat, kiállásotokat ismételten hálásan megköszönve, "a világ fölött őrködő Rendben" és összefogásunk erejében változatlanul bízva őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket:

Ángyán József

         4 hozzászólás

Címkék: mezőgazdaság ökopolitika agrárium élőlánc magyarországért ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark