Ángyán József a Corvinuson - közgazdászok tapsoltak a paradigmaváltásért

PPJ         2012.11.23.

A KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában és az EVK Szakkollégium közös szervezésében a Budapesti Corvinus Egyetemre látogatott professzor Dr. Ángyán József. Az előadás részét képezte a KDSZ "Magyarország versenyképessége" kurzusának.

Ángyán József másfél évig volt a jelenlegi kormány vidékfejlesztési minisztériumának államtitkára. A közelmúltban nagy port kavart a lemondása. Az ő nevéhez fűződik a Nemzeti Vidékstratégia elindítása is, melynek nagy szerepe lesz a 2014-20-as időszakban. Előadásában elsősorban a jelenlegi magyar mezőgazdaság kihívásairól és azoknak leküzdéseiről, illetve az elszegényedő vidék kilábalási lehetőségeiről lesz szó.

Az előadáson levetített prezentáció ezen a linken tölthető le.

A technikai háttérért köszönet a Társadalomelméleti Kollégiumnak!

A fényképeket készítette: Bóta NikolettKDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában.

angyan corvinus 2.jpg

angyan corvinus 1.jpg

angyan corvinus 3.jpg

         6 hozzászólás

Címkék: politika fidesz orbán viktor mezőgazdaság agrártámogatások corvinus egyetem csányi sándor agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef nyerges zsolt agrármaffia mészáros lőrincz kdsz evk szakkollégium

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr244920932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manager2008 2012.11.23. 10:19:28

A vásárló azt a sárgarépát veszi meg amelyik szép, méretes, tiszta, csomagolt, és olcsó. A TESCO sárgarépát nem tudod saját magad előállítani kilónként 100-200 forintért a saját földeden sem ha mindent felszámít a tulajdonos. A kisgazdaság pedig képtelen a csomagolás és egyéb feladatokat elvégezni mert beruházás igényes. Csak termeléssel és értékesítéssel foglalkozó szövetkezés tudja ezt megtenni. Hol vannak?

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.23. 11:52:53

@manager2008: Sajnos éppen egymás megölésével vannak elfoglalva!
Hogy miért? Egyszerű: azért, mert az elején egy csomó KÖZÖS BERUHÁZÁSra lenne szükség, utána a későbbiekben pedig BIZALOMra egymás iránt és ÖSSZEFOGÁSRA.
Az összes nagybetűvel szedett elem hiányzik ma az emberekből (közgondolkodásból?)
Kérdezd pl. a mórahalmi polgármestert:
Létrehozta a Mórakert szövetkezetet, felépített egy nagy méretű hűtőházat, hogy a gazdák be tudják tárolni a friss zöldséget-gyümölcsöt. Mi történt?
Az előzetes megállapodást megszegve a gazdák eladták a terményt máshová, mert az adott pillanatban azon éppen egy picit több nyereségük volt. (nem vagyok mórahalmi, sztorit csak hallottam)
Pedig itt megpróbálta valaki összefogni őket, ami nagyon nehéz, fáradtságos munka: sok érdeket egyeztetni, küzdeni a közös célért, utána pedig személyes nyereségnek marad a dicsőség, hogy jobbá tetted élőhelyed gazdaságát/környezetét. Vagy a szívás, mint ebben az esetben.

Más: én lesz@rom a TESCO sárgarépát és a piacon veszem meg a földes, de friss verziót. (nem voltam TESCOban vagy 2 éve...Persze 1-2 havonta egy multi bevásárlás azért nélkülözhetetlen, mert mosópor nem terem a kertben) Nem csak a termelésben, a fogyasztásban is szükség van a gondolkodásmód megváltoztatására!

Mi az erkélyen termelünk paradicsomot, így egyrészt szezonban nem kell venni, másrészt rájöttünk, hogy nem olyan szép és pár nap alatt megromlik, de 100szor finomabb, mint a gyönyörű, bolti, egészséges-fényes-piros db, amiből lehet 2mm-es szeletet is vágni. Mi meghoztuk a döntést. A többiek?

PPJ · http://greenr.blog.hu 2012.11.23. 11:55:46

@manager2008: Idézném Raskó György urat, aki hazajővén Brazíliából valamikor a rendszerváltás után nagyjából ezt mondta: "Legfontosabb feladatom pedig a TSZ-ek szétverése."

Hogy a vásárló mit vesz meg és mit nem, arra jelenleg a legjobb példa az újra reneszánszát élő piacolás kultúrája és a Szatyor (CSA Community Supported Agriculture - AMAP (francia mozaikszó) közösségek létrejötte és terjedése!

A vásárló egyre inkább azt veszi meg, amiről tudja, hogy nem veszélyes! A lista végtelen! www.ketesaruk.hu/

dr. Balta$ár 2012.11.23. 12:27:05

Ángyán for president...

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.11.23. 13:52:06

Hmmm...
Nem is tudtam, hogy a Professzor elfogadott keresztnév az utónévkönyv szerint.

Azt meg pláne nem, hogy Ángyánnak ez a teljes neve.
Eddig azt hittem, csak a titulusa, és dr. Ángyán József professzornak hívják.

@dr. Balta$ár:
Egyébként igen.
Végre egy ember, aki a pozíciója és pénz kockáztatásával ki merte mondani az igazságot.
Elég ritka madár manapság.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2012.11.23. 13:57:53

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: Igaz, javítottam.

Igazi politikus a szó görög eredeti értelmében: a közjóról való közgondolkodást erkölcsi alapon végző ember!

 
 
süti beállítások módosítása