Ángyán József elkezdett oligarcha neveket sorolni!

PPJ         2012.04.27.

Iszonyatos harcok dúlnak az állami földkérdésben, amit minden média igyekszik felsőbb utasításokra akármi mással elfedni. Kiberháború a javából! Miközben a maffiózóból lett Budai Gyulától annyi tellik, hogy alaptalan hazugságokkal traktálja a köztudatot, addig az ő pozícióját előzőleg betöltő Ángyán egy komplett tanulmánnyal állt elő a földkérdés igazságairól. A tanulmányt azon - az Ács Sándorné agrármérnök biogazda által működtetett "Kié legyen a föld?" című - holnapon jelentette meg az ex-államtitkár, akit Budai Gyula hamisan rágalmazott, majd Ács Sándorné helyreigazítási kérelemmel fordult a médiához. Ács Sándorné gmail-jét mindeközben feltörték, és mikor a honlapját meg akarta nézni a számítógépe elsötétült és lehalt. Valakiknek nagyon fáj az igazság!

"Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!" (Jn. 8,32)

Ángyán József levele és elemzése az állami földbérleti pályázatokról és azok első eredményeiről.

https://m.blog.hu/an/angyanmaradj/image/angyan_610_310_jpg_ashx.jpg

Kedves Barátaim!

A tisztán látás kedvéért és az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok kavalkádjában az eligazodás segítésének szándékával - az NFA hivatalosan közzétett adatai és helyi valamint egyéb információk felhasználásával, összerendezésével, esettanulmány szerűen - feldolgoztam egy megye valamennyi eddig nyertes állami földbérleti pályázatát. Ennek eredményeit egy rövid, értelmező tanulmányban foglaltam össze. Az összeállítást az Országgyűlés és a FIDESZ-KDNP frakciószövetség vezetéséhez, illetékes kabinetjéhez továbbá képviselőtársaimhoz is eljuttattam.

Nos, ezt az elemzést szeretném most a nyilvánossággal is egy olyan honlapon keresztül megosztani, szíves tájékoztatásul ezúton közreadni, amely mindig következetesen, megalkuvást nem tűrő módon kiállt a magyar föld védelme és a magyar gazdatársadalom, a gazdálkodó családok és a vidéki közösségek értékei és érdekei mellett.

Azért választottam elsőként Fejér megyét, mert kiváló mezőgazdasági adottságai, ragyogó földjei következtében ez a megye valóban sok családnak adhat munkát, megélhetést, a föld eltartó képessége kiváló.

Ezen túlmenően a választást az is indokolta, hogy itt hirdették ki eddig a legtöbb nyertes pályázatot, ami az elemzés statisztikai megbízhatóságát és ezzel a levonható tanulságok általánosíthatóságának lehetőségét is jelentősen növelte.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban - bizonyára az előbbiekkel is összefüggésben - innen kaptam eddig a legtöbb segítségkérő, kétségbeesett, illetve felháborodott viszajelzést, valamint az eligazodást segítő információt a helyi közösségektől és a gazdálkodó családoktól.

Magam is látni akartam tehát a teljes képet, a tényeken alapuló igazságot. Ennek első darabja a Fejér megyei esettanulmány [Scribd-en is láthatóan - a szerk.], melyet a Borsodi Mezőség, majd a pályázati eredmények nyilvánosságra hozatali ütemétől függően a többi térség hasonló feldolgozása követ.

Őszintén bevallom, hogy a jelen elemzés alapján kialakuló kép még engem is megdöbbentett. Ezért jeleztem már a Mezőgazdasági Bizottság Ellenőrző Albizottságának március 21-ei ülésén, hogy azonnal alapvető változtatásokra van szükség az állami földek bérbeadási gyakorlatában. A földbérleti pályáztatás bevezetett rendszere ugyanis megítélésem szerint elfogadhatatlan, védhetetlen, az általunk hirdetett birtokpolitikai elvekkel teljességgel ellentétes eredményekre vezet! A helyben lakó gazdálkodó családoknak, a fiataloknak illetve a gazdálkodás mellett gyermekeket is vállaló fiatal pároknak - a Fejér megyei eredmények tanulsága szerint - esélyt sem ad a rendszer a földhöz jutásra.

Az irány - szerintem - tarhatatlan és védhetetlen! Ez az út Dél-Amerikába visz, és alapvetően megrendíti az emberekkel megkötött szövetségünket! Nekünk pedig - szilárd meggyőződésem szerint - velük, az emberekkel és nem a spekuláns nagytőkés oligarchákkal, "zöld bárókkal" kell szövetkeznünk! A helyben lakó, gazdálkodó családoknak kell a földet adnunk! Ez a munkahelyteremtésnek és a föld megőrzésének, nemzeti hatáskörben tartásának, de túlélésünknek is az egyetlen járható útja!

A családok, akiknek az élete, a megmaradása, de a fiaik, unokáik jövője is a földtől függ, körmük szakadtáig védeni fogják azt, és meg is tartják nemzeti hatáskörben, ha ebben mi is segítjük őket. És így lehet a föld eltartó, munkahelyteremtő képessége is a legnagyobb. Nézzétek meg a tényleges - kis, közepes, 10-100 hektáros - családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire alapuló Nyugat- Európát! Ha tényleg életképtelenek lennének, akkor már Európa nagy részén nem is lenne mezőgazdaság.

Hogy van az, hogy ugyanabban az EU-ban egy 5-7 tagú szlovéniai, osztrák , lengyel vagy éppen francia parasztcsalád kiválóan megél 50-100 hektár földből. És persze alig van földpiac, mert a családok semmi áron nem akarnak megválni létük alapjától, a földtől. De nem is spekuláns tőkés társaságok kezében van 1.000 hektár számra a föld, amelyek, ha megfelelő ajánlatot kapnak - nemzeti érdek ide vagy oda - könnyen túladnak rajta.

Kedves Barátaim!

Vissza kell térnünk a Nemzeti Vidékstratégiában közösen megfogalmazott föld- és birtokpolitikai irányhoz! Együtt képesek vagyunk a változtatásra, és azt remélem, hogy ehhez a Kormányunk is minden segítséget megad. A változtatáshoz persze a gyakorta ellenséges közegben hitre és bátorságra is szükség van. Álljon itt ennek erősítésére - akárcsak a Nemzeti Vidékstratégia zárógondolatában - Máté evangéliumából vett néhány sor (10,26-33): "Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!"

Ezen gondolatok jegyében és irányváltást sürgetve szeretettel ajánlom mindazok szíves figyelmébe jelen elemzésemet, akik tudnak és akarnak is tenni a vidéki Magyarország, a gazdálkodó családok, helyi közösségek, s ezzel az egész magyarság felemeléséért.
.
"A világ fölött őrködő Rend"-ben, a jó szándékú emberek összefogásában, az igazság és a nyilvánosság erejében változatlanul bízva, a visszajelzéseket, megjegyzéseket szívesen várva és fogadva, őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket:

Dr. Ángyán József
egyetemi tanár, o.gy. képviselő

(email: Angyan.Jozsef@kti.szie.hu)

A a nevek, a részletes adatok grafikonok, táblázatok és esettanulmányok a kielegyenafold.hu honlap címlapján végig legörgetve olvashatóak és  itt letölthetőek!

Itt vannak Ángyán József oligarchái - Index.hu

A nevek, amelyek miatt kiborult az oligarcházó államtitkár - Origo.hu
 

Néhány releváns portál és link

NFA honlap
http://www.nfa.hu

Az Ellenőrző Albizottság 2012. 03. 21-ei ülésének jegyzőkönyve
http://www.parlament.hu/biz39/bizjkv39/MB/A361/1203211.pdf

Az Ellenőrző Albizottság 2012. 03. 21-ei ülésén készült videó
http://www.youtube.com/watch?v=ziPEmRwKJGw
http://atv.hu/videotar/20120322_angyan_jozsef_kipakolt

Lepsényi gazdákkal készült videó
http://index.indavideo.hu/video/Lepseny

Kajászói gazdákkal készült videó
http://atv.hu/cikk/20120326_szabad_szemmel_foldek

ATV Híradó tudósítás a földbérleti pályázatokról
http://atv.hu/cikk/20120403_foldberlet

Az Ellenőrző Albizottság NFA-hoz kihelyezett 2012. 04. 19-ei ülése után készült videó
http://hvg.hu/itthon/20120419_allami_foldek_titoktartas

Az ATV Híradó tudósítása az Ellenőrző Albizottság NFA-hoz kihelyezett 2012. 04. 19-ei üléséről
http://atv.hu/cikk/20120419_ki_es_mikor_mutyizott_heves_szovaltas_a_parlamentben

„Kié legyen a föld?” honlap
http://www.kielegyenafold.hu

NFA földpályázati vitafórum az „Agroinform” honlapján (több mint 900 hozzászólás)
http://www.agroinform.com/forumok/Palyazat-NFA-foldekre/t2768/p/1

         3 hozzászólás

Címkék: politika fidesz botrány oligarchák agrárium ángyán józsef kié legyen a föld földbérlet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr414476303

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.27. 12:30:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netmaster 2012.05.03. 00:13:05

Á, az utóbbi történetet megtaláltam a legfrissebb bejegyzésben, sebaj.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2012.05.03. 00:44:50

@Netmaster: Amiért ezt a blogot köztudottan nem párt, cég, szervezet vagy mozgalom működteti, hanem egyetlen lelkes de üzletileg annál anyátlanabb (remélhetőleg) jóember, ezért sajnos nem győzöm szavakkal és idővel a temérdek fontosabbnál fontosabb eseményt követni és kommentálni. Igyekszem Ángyánról egy összefoglalót megírni, mert láthatóan nagyon életbevágó ügyek bontakoznak ki! Segítség, szerkesztőtársat keresek :)!!!