Egy darab alma szabadkereskedelmi gazdaság- pszichológiája

PPJ         2012.01.31.

A szabad választás átka

Forrás: www.hajnalvilag.blogspot.com, komlomedia.wordpress.com

Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab.

Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják.

Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.

Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van – valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A “szabad” és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.

Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az “erőforrást”, ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával “megmentem”: csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.

Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; “nem kérdezi meg”, hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, …

Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként “megvásárolom”, akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek. Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy…

  • - bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy “ennyi és ilyen almát kaptunk az idén – hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt”? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne…
  • - a boltról, ahol összekeveredik a “miénk” a “valahonnan hozottal”? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a “miénk”, aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide.
  • - a “termékek” garmadájáról, amelyek között “szabadon” választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom – és mindegy, hogy ezt esetleg  vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel “kívánatosították”, sőt, talán nem is összehasonlítható (“emésztés segítő gyümölcsjoghurt” szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
  • - az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a “menő” darabokat válogatom össze, a “lúzereket” félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás mulandó, a rekeszben pedig ott van a többi is,
  • - és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani

Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz (“Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.”). Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma az emberiség a főhőst tekinti példaképnek…

         10 hozzászólás

Címkék: közgazdaság fenntarthatóság agrárium humánökológia szabadkereskedelem

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr14022520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.01.31. 21:57:31

Természetesen tetszik ez a filozófiai hozzáállás, mert ez is csak azt erősíti meg, hogy bajaink nem következnek másból, mint egy helytelen kulturális attitűd túlburjánzó mindenhatóságából.
Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy versengő és az együttműködő magatartásforma nem kizárója egymásnak, hanem kiegészítője. Ugyanúgy, ahogy az altruizmus és a szabadpiac is szimbiózisban tudná a leghatékonyabban kiszolgálni az igényeket, úgy, hogy a környezeti és mentális ártalmakat is a minimálisra szoríthatná. Tehát a bezárkózó kisközösségi modell csak abban az esetben támogatandó, ha a többi hasonló közösséggel folyamatos kapcsolatban áll és egyenrangú félként tudják a globális döntéseket meghozni.

Valahogy úgy, ahogy a testben működő szervek, sejtcsoportosulások, stb. teszi ezt. Szerintem megvalósítható, nyilván a rákos sejtnek ki kell tombolnia magát, hogy aztán vagy elpusztítsa, vagy megerősítse a gazdatestet.

Várunk türelemmel és ahogy az ffek-án az olasz csóka írta, visszavonulunk szeretteink közé, kellemes élményeket szerezni.

Avatar 2012.02.01. 08:49:26

Azt akarod sugallni, hogy a piaci kofa a társadalmi hasznosságot maximalizálja, amikor az ütődött almáit elrejti a neked összeszedett halomba? Én meg azt hittem, hogy a saját hasznát nézi és engem próbál átverni.
Normális esetben a visszamaradó csúnyácska almákat eladják akciós áron mielőtt ki kellene dobni őket, hiszen az a boltnak se érdeke, ezáltal olyanok is tudnak belőle vásárolni, akiknek az eredeti ár túl magas volt.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2012.02.01. 08:57:15

@Avatar: Nem. Ennél is tágabb kereteket hasonlít összes. Szó sincs kofáról. Magáról a piacról van szó.

piir (törölt) 2012.02.01. 09:46:15

Mint egykor gyakorló kereskedő mondhatom, hogy a rekesz alma megrohadása a kereskedő hibája. A kereskedőé, aki lehet, hogy soha nem járt szakiskolába, sosem nevelték belé azt a szemléletet, ami alázatossá tesz és tiszteletet ébreszt a dolgok, mint áru és az emberek, mint vevő iránt.
Igen, régen a lejáró cuccokat még a lejárat előtti napokban leáraztuk (mert figyeltünk rá), volt léalma, cicatej stb. a kiszakadt zacskókat megjavítottuk... szinte semmit nem dobtunk ki. Szép is lett volna, épphogy kifelé a hiánygazdaságból kidobálni a cuccokat! Egy jó kereskedő nem belerejti a rohadtat a jók közé, hogy elvigyék, hanem megcsinálja a célnak megfelelő árucsoportokat, süteménybe való alma, almalének való alma, szárítani való stb. Nem kell félni, az aludttejnek is jó cicatejet hamarabb elviszik, mint a frisset.

Szóval tetszik ez a gondolatmenet úgy általában a szabadpiacról, de konkrétan a hasonlatra nekem ilyen elég profán gondolatok jöttek... Az, hogy flegmán állunk hozzá a munkánkhoz, egymáshoz, a világhoz, amiben élünk, az nem biztos, hogy a szabadpiac hibája.

(és nem értem, hogy miért veszik át a blogok egy másik blog írásait full copy-paste? nem lenne elég egy mondat ajánló és egy link? mert akkor legalább az eredeti szerzőhöz menne az olvasó...)

piir (törölt) 2012.02.01. 13:40:26

És van szerintem egy erős fogalomzavar ebben az egészben. Ha a baj a szabadkereskedelemmel van, akkor mit mondunk? Hogy legyen tervgazdaság? Akkor majd nem válogatjuk ki az almát a zöldségesnél? Hát szerintem ebben így semmi összefüggés nincs. Az a mondanivaló, hogy ha mi termeljük meg, csak akkor becsüljük meg a dolgokat? Akkor ebből mi következik? Hogy minden háztartás legyen önellátó? Ez azért elég elrugaszkodott, tekintve, hogy már sokszáz éve nem vagyunk önellátók. Akinek kertje van, még csak-csak tudja, de aki panelban, annak mondhatjuk, hogy tegye hozzá a magáét..ő máshol teszi hozzá, nem a gyümölcsösben.
Szerintem megint ott tartunk, hogy van egy alapvetően kulturális kérdés (megbecsüljük amink van, olyan a nevelés-oktatás, hogy felkészít minket a fenntartható életmódra?), amit megpróbálunk a csúnyarossz közgazdaságtanra húzni.

pandava 2012.02.01. 19:39:09

Szerintem Piirnek igaza van. Az írás alapvetően téved, mikor a kereskedőt egy tátott szájú víziló intellektuális szintjére helyezi, aki csak bámulja, hogy-hogy nem fogy az a kis nyomott alma és lesz belőle szemétre való.

Én úgy tapasztalom a boltosok éppen emiatt válogatják szét a gyümölcsöket első- és másod osztályúra, esetleg kompót-almára, adják csomagoltan, stb.

Szerintem a fogyasztók, az emberek által kukába dobott élelmiszerek tömegének oka elsősorban közgazdasági. Nem elég drágák...

Linxxxx Ueda 2012.02.01. 22:06:09

Persze hogy nem a szabadkereskedelemmel van baj, hanem ennek a túlkapásaival vagy kiegyensúlyoztlanságával. Mert ugye a globalizált kereskedelem nem más mint egy monopólium, illetve előbb-utóbb azzá válik. És ebben az esetben már nem is beszélhetünk szabadkereskedelemről, ha a versenytársak vagy az országok saját piaca teljesen ki vannak szorítva vagy el vannak sorvasztva. A sors iróniája, hogy ezt úgy hívják a játékokban, hogy game over . :DDD

dernarmot 2012.02.05. 11:12:48

Nagyon vicces, mert az első és a második eset teljesen ugyan az, mint ahogy azt piir is leírja. Ha a szabadpiac mentén gondolkodó kereskedő vagy, ha elfogytak a szép "napról napra ehető" almák, akkor stratégiát váltasz, hogy a pénzed ne álljon az almában. Az egész cikk egy paradoxon, pont a szabadpiac amiről írsz :)

ha a természeti erőforrásokat becsülő gazdaságról akarsz olvasni, ajánlom a NEF-t! Én most kezdek rácsúszni..

www.neweconomics.org/sites/neweconomics.org/files/Great_Transition_0.pdf

piir (törölt) 2012.02.07. 09:25:03

@dernarmot: úú, NEF, kösz a linket! szeretem a cuccaikat, tőlük szippantottam a heti 21 órás munkahét ideológiáját is :)

Tipbandi 2014.10.15. 12:45:00

Hosszú a cikk.. De amúgy jó a gondolat..