Emlékezzünk szívfájdító humorral: Vörösiszap

PPJ         2011.10.04.

A vörösiszapos töltöttkáposzta anno nekem is eszembe jutott, mert vagyok olyan groteszten és morbidan "őrült", mint Laár András. :) Azt is megszokhattátok már, hogy igyekszem nem elköteleződni. Mindig egy-egy ügy mentén gondolkodom, nem pedig ember vagy szervezet mentén tekintélyelvűen vonzódom. Így fordulhat elő, hogy egy vonatkozásban szidtam Laár Andrást, most pedig hurrázok; de az is, hogy egyszer jó példaként linkeltem a bioetika blogot, máskor meg a szerzője ökológiai agymosását kívánnám, akkora baromságot ír, hogy az eléri a pénzzel megkentségének gondolatát.

Az alábbi videót és az általa propagált honlapot a Greenpeace-nek köszönhetjük, mert valóban, vannak még óriási ipari katasztrófa lehetőségek Magyarországon például az ajkai tározón kívül is! Ahogy az előbb említett bejegyzésem alján lévő térképen is láthatjátok, az almásfüzitői tározó még veszélyesebb és kétszer akkora, mint az ajkai!!!

A kolontári katasztrófa után egy évvel még mindig számos súlyosan veszélyes ipari létesítmény fenyeget. Almásfüzítőn, a Duna partján komposztkészítés címén számtalan, kiemelten veszélyes hulladékot tárolnak a vörösiszappal összekeverve, nagyon rossz biztonsági körülmények között.

Segíts, hogy felszámoltathassuk a lerakót!

Követeld te is, hogy megszigorítsák a veszélyes ipari létesítmények szabályozását!

http://mereg.greenpeace.hu/

A méreg a lényeg!!!

         szólj hozzá

Címkék: vélemény humor videó természetvédelem környezetszennyezés greenpeace környezet laár andrás ajka vörösiszap almásfüzitő

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr303277752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.