Akik legyőzték a nagy génmanipulátort

PPJ         2010.06.10.

Egy kanadai házaspárnak sikerült az, amibe a politika és a zöldek bicskája többször beletört: meghátrálásra kényszerítették a világ legnagyobb géntechnológiai vállalatát. A 2007-ben alternatív Nobel-díjat kapott – jelenleg Budapesten tartózkodó – farmerek esete azt bizonyítja, hogy a génkezelt növények termesztése jóval kockázatosabb a bevallottnál.

http://www.vita-naturmarkt.de/bildarchiv/thema/percy_und_louise_schmeiser_in_eichstetten_021_web.jpgPercy és Louise Schmeiser Saskatchewan tartományban élt, farmjuk repcetermesztéssel és -nemesítéssel foglalkozott. 1998-ban a Monsanto beperelte őket, mondván: az engedélye nélkül termesztik a multicég génmódosított repcefajtáját. Az állítás nem volt igaz: bár a módosított repce valóban felbukkant Schmeiserék ültetvényén, a Kanadában 1996-ban engedélyezett növény örökítőanyaga a méhek közvetítésével került át a hagyományos repcébe. Ez azonban a Monsanto szerint lopásnak számít: ahol a szabadalmaztatott gén megjelenik, ott a gazdáknak fizetniük kell. A Schmeiser házaspár azonban felvette a kesztyűt, mondván: a kár nem a Monsantót, hanem őket érte, mivel tönkrementek az évtizedeken át szelektált hagyományos fajtáik. A perben az elsőfokú ítélet még a multicég javára szólt, másodfokon azonban a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy nem sértettek szabadalmat.

http://www.heavypetal.ca/Percy-Field4.jpg

Percy Schmeiser szerint perükben bebizonyosodott, hogy a hagyományos és a génkezelt fajták között nem lehetséges „koegzisztencia”: nincs olyan biztonságos védőtávolság, amely megakadályozza, hogy a módosított gének átkerüljenek a génkezelésmentes rokon növényekbe (ezért azután teljességgel felesleges volt a magyar koegzisztenciaszabályozás hónapokig tartó vitája is). Az is kiderült, hogy a génkezelt növények (GMO-k) termesztésbe vonásakor elhangzott ígéretek hamisak: a vegyszerhasználat akár a háromszorosára is nőhet, ráadásul a mesterségesen bevitt gének a gyomokban is megjelennek: olyan szupergyomok jönnek létre, amelyeket semmilyen gyomirtóval nem lehet elpusztítani.

A farmer azt állítja: ha egy ország egyszer a GMO-k beengedése mellett dönt, akkor ez a döntés visszavonhatatlan: a tudomány mai állása szerint az új géneket, illetve az azokat hordozó növényeket soha többé nem lehet visszavonni a környezetből, ami drámai gazdasági kárral jár. Kanada például egy korábbi GMO-botrány miatt végérvényesen kiszorult a burgonya nemzetközi exportpiacairól, holott korábban a termés 80 százalékát exportálták.

Percy Schmeiser arra is felhívta a figyelmet, hogy mára a vetőmagpiac döntő hányada a génmanipulációban is érdekelt három világcég (a Monsanto, a DuPont és a Syngenta) ellenőrzése alá került, aminek nyomán az árak drasztikusan megnőttek. A szakértő szerint ezért is különösen fontos a helyi, garantáltan génmanipuláció-mentes fajták génbankjainak megőrzése. Azt már csak a beszélgetés szervezői tették hozzá, hogy ez nálunk egyre nehezebb, részben az állam szűkmarkúsága, részben az érintett intézmények és a szóban forgó cégek (például a martonvásári gabonagénbank és a Monsanto) között kialakulóban lévő együttműködések miatt.

Forrás: Népszabadság Online

Ajánlott irodalom (katt a képre):

(hosszabb könyvismertető leírás)

http://www.greenfo.hu/fotok/nagy/4207.jpg

         24 hozzászólás

Címkék: gmo nol agrárium monsanto

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A valódi környezettudatos sportautó

PPJ         2010.06.10.

Elég legyen a sok zöldre mosott olajreklámból. Lássuk, hogy készül egy Porsche ami valóban öko és alternatív. Kedves Kükü, ezzel szabad mennem a Critical Massre? :D

http://www.flickr.com/photos/41959234@N05/sets/72157622802440077/

Illetve ide is bemásolok pár képet a főbb stációkból:

071120091047 by Ion Camborrado.091120091068 by Ion Camborrado.11.12.2009 by Ion Camborrado.20.01.2010 by Ion Camborrado.10.02.2010 by Ion Camborrado.24.02.2010 by Ion Camborrado.07.04.2010 by Ion Camborrado.

         3 hozzászólás

Címkék: ajánló porsche bicikli fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Achtung baby, Amerikából jön a hülyeség!

PPJ         2010.06.10.

Először is! Nem véletlenül írtuk ezt meg az Élőlánccal közösen!

Ez sem véletlenül lett kiadva!

Ennek ellenére New Yorki bioetikus is tud hülyeséget terjeszteni! Kérdés, hogy magától, vagy szponzoráció is van a dologban....?

Válaszom a Bioetika blognak GMO ügyben: avagy a tudomány is tud kamera objektívként „technikai képet” készíteni és „csak valamit láttatni” a „az Egész helyett, részletet bemutatni és kitakarni a környezetet, specialistán viselkedni generalista helyett. Holisztikus szemléletet a „tudománynak”! (Tudománynak eleve nem nevezném, ha valami nem holisztikus szemléletű! És a GMO-kat előállítók pont ilyenek!)

Tovább is van, mondom még! »          36 hozzászólás

Címkék: gmo agrárium moratórium

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az olaj elérte Louisiana partjait 2 - CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!

PPJ         2010.06.09.

A The Big Picture május 24-i fotósorozata után itt a frissítés, a június 3-i valóság.

Isten nincs, így irgalom se. Magunk csináltuk ezt a magunk életalapjával: a Földdel és az óceánnal. Tanulunk az esetből és leépítjük az olajalapú gazdaságot, vagy folytatjuk tovább és a biológiai sokféleség elpusztításával a saját életünk alapját semmisítjük meg. Lassan, de biztosan felakasztjuk magunkat. Ehhez igazán gratulálok. No comment.

         16 hozzászólás

Címkék: bp természet olaj környezet mexikói öböl olajkatasztrófa

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Moslékosvödör 2 - A SzIE rektor-helyettese

PPJ         2010.06.09.

Korábbi bejegyzésem után, ismét csak egy rövid kérdésem lenne. Sok fekete pontot fogok szerezni, de tudom, hogy kik fognak az oldalamon állni, ezért fel merem tenni.

Mit képzel magáról, kinek képzeli magát Hornok László?

Beszól Fülöp Sándornak. Beszól Ángyán Józsefnek. Beszól Darvas Bélának.

Miért? Mi a baja ezekkel a tudósokkal? Milyen tudósokkal nincs baja, ha velük van? Mi baj van a Zöld Ombudsmannal, az ország egyik legjobb agrármérnökével és a GMO-Kerekasztal létrehozójával?

Lefordítanám Hornok doktor szavait: "azt a levelet amit Ángyán József megbuktatására írtam és a Professzorok Batthyány Körében köröztettem szokásos módszerem szerint, a nyilvánosságra kerülést követően már nem merem a nevemmel vállalni. Már csak azért sem, mert Jóskát közben kinevezték és a frontális támadás egy ideig reménytelen. A továbbiakban az Akadémia homályából szervezem az ellenállást. Heszkyvel pedig mielőbb egyeztetnem kell..."

Miért ő az agrár ALMA MATER-em rektor-helyettese?

Mert tekintete acélos, gerince gumi, kukoricája GMO... :D

Továbbá:

Hornok László levelének tartalma, szándéka, és stílusa méltatlan, és elfogadhatatlan lenne még akkor is, ha csak a sarki fűszeres írta volna.
Csakhogy ezt a levelet, az MTA rendes tagja, a SZIE rektorhelyettese írta...

A levélből kibontakozó szemléletmód választ ad arra a bennem sokszor felmerülő kérdésre, hogy hogyan lehetséges, hogy a nagy múltú Gödöllői Agráregyetem mezőgazdasági kara - ahol magam is két diplomát szereztem - nem tudta felvenni a lépést az agrár és vidék tudományok fejlődésével, és hiába vannak az egyetemen kiváló tudósai a témának - a korszerű szemlélet nem hatja át az egyetemi oktatás egészét, és nem alkalmazkodik a mai kor igényeihez.
A mezőgazdaságot ma már nem tekinthetjük csak a gazdasági ágazatok egyikének. A mezőgazdaság az élet alapja,
hatással van a tájra, a természetre, a környezetre,az emberi közösségekre, a kultúrára és a helyi gazdaságra Éppen ezért olyan mezőgazdaságra van szükség mely képes megfelelni olyan új kihívásoknak, mint az éghajlatváltozás, a biológiai diverzitás csökkenése, a környezetvédelem, az élelmiszerbiztonság, és a társadalmi elvárások.
A rektorhelyettes úr levelében tetten érhető, hogy a fenntartható mezőgazdaság, a vidékfejlesztés - és a kapcsolódó tudományok: ökológia, rendszerelmélet, ökotoxikológia, természet és környezetvédelem, tájgazdálkodás, vidékfejlesztés, ökológiai gazdálkodás nem is léteznek számára. Hogyan lehetséges ez?
Ennek a szemléletnek köszönhetjük, hogy a magyar vidék olyan súlyos gondokkal küzd, amivel nem szembenézni már egynesen bűn, ahogy ezt Csatári Bálint a magyar vidék állpotáról végzett kutatásai is igazolják. (Csatári Bálint az MTA Regionális Kutatások Központjának volt igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszékének docense.)

- írta Ácsné Éva, biogazda, agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök

Köszönöm, csak ennyit szerettem volna tudni.

         szólj hozzá

Címkék: vélemény tudomány szie moslékosvödör

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása