David Attenborough ökológiai katasztrófára figyelmeztet

PPJ         2010.04.30.

És milyen igaza van! Épp a Mexikói-öböl esete is mutatja, hogy mennyire a végzetünkkel játtszunk. Forrás: Index

David Attenborough, a híres brit ökológus a Silent Summer (Néma nyár) című könyvében kifejti, hogyan törli el fajok sokaságát a Föld színéről az ember.

A könyv ötven évvel elődje, a Rachel Carson által jegyzett nagysikerű Néma tavasz után jelent meg. A szerző a környezetszennyezés élővilágra kifejtett hatását taglalta benne.

Az új tanulmány szemlélteti a rovarirtóknak, a népesség növekedésének, a gazdálkodásnak és más tényezőknek a hatását a Nagy-Britannia ökoszisztémáját fenntartó fajokra. Attenborough azt írja, hajlamosak vagyunk a nagyobb állatokra összpontosítani, és a kicsiket figyelmen kívül hagyni, pedig ők jelentik egész ökoszisztémánk alapját - és gyorsabban tűnnek el, mint valaha.

A hatszáz oldalas könyv, amely Norman Macleannek, a Southamptoni Egyetem professzorának szerkesztésében jelent meg, rámutat számos nappali lepke, méh, egyéb repülő rovar és csiga állománycsökkenésére, és egyes éjjeli lepkék kihalására. A professzor szerint a következő nagy fajpusztulás kellős közepén lehetünk mind globális, mind helyi szinten.

Nagy-Britannia nappali lepkefajainak háromnegyede hanyatlóban van, részben a hernyók tápnövényeinek gyomként való kezelése miatt. Az éjjeli lepkék száma ugyanezért harmadával csökkent 1968 és 2002 között, legalább húsz faj állománya pedig több mint 90 százalékkal zsugorodott.

A brit folyókat is sújtja a csapás, mivel egyre több rovarirtót alkalmaznak a juhokon és szarvasmarhákon, amelyek az állatokról belemosódnak a vízfolyásokba, elpusztítva ezzel számos tegzest, kérészt és álkérészt. A rovarok pedig madarak, halak és más ragadozók táplálékállatai. A seregélyek és fecskék állományai harmadára apadtak az 1970-es évek óta, míg félő, hogy a sün 2025-ig ki is pusztulhat Nagy-Britanniából.

         8 hozzászólás

Címkék: index ökológia david attenborough

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Tízezer négyzetkilométeres egybefüggő olajszőnyeg a halálzónában

PPJ         2010.04.30.

A környezetvédők máris az Exxon Valdez olajszállító alaszkai katasztrófájával példálóznak: akkor több mint 40 millió liter olaj ömlött a tengerbe. A Mexikóiöbölben történt olajkútrobbanás hatása egyelőre jóval kisebb, az ökológiai kár viszont akár sokkal nagyobb is lehet, a helyszín ugyanis a világóceán egyik legsérülékenyebb régiója.

http://static.nol.hu/media/picture/91/41/30/000304191-3058-600f.jpg

Naponta mintegy 160 ezer liter olaj kerül a tengerbe (Az amerikai kormány közlése szerint a korábban becsültnél ötször több, naponta mintegy ötezer hordó (795 ezer liter) nyersolaj ömlik a tengerbe a mélytengeri kútból!!!), és a folt az alapanyag fizikai adottságai miatt is terjeszkedik. Az olajfoltot a szél és a hullámzás északi irányba viszi, a szennyeződés a hét végére elérheti az amerikai partokat.

A lousianai mocsarakat is elérheti az olajszennyezés.

A kiömlött kőolaj igazán súlyos természetkárosítást a parti zónában, illetve a tengerparton tud okozni. A nyílt vízen jóval ritkább a flóra és a fauna, ráadásul az öböl közepén egy hatalmas „halálzóna” alakult ki, amelyet a beömlő folyók által hozott mérgek és az ismétlődő olajszennyezések folyamatosan növelnek. A partvidék élővilága viszont gazdag és sokszínű, itt az olaj látványos pusztítást okozhat. Ráadásul – ahogyan azt az Exxon Valdez katasztrófája is megmutatta – a partra került olaj sokkal tovább a környezetben marad, és sokkal több hosszú távú káros hatásért felelős (szaporodási problémák, növekedési rendellenességek stb.), mint amennyit korábban a szakértők feltételeztek.

A Greenpeace felvételén madarak repülnek a Mexikói öbölben elnyúló olajfolt felett.

Az olajjal megküzdeni is csak a nyílt vízen érdemes: a körbekerített olajfoltok felszippantására, illetve a maradék semlegesítésére már van technológia, a parti föveny megtisztítására viszont nincs költséghatékony módszer. Az egyetlen megoldás, ha a szenynyezést nagynyomású vízzel visszamossák a tengerbe, és ott próbálják összeszedni, ám a maradék – az alaszkai példa tanúsága szerint – még két évtized múlva is mérgezi a környezetet. Jellemző adalék, hogy jelenleg a mentésen több mint ezer ember dolgozik, a környezeti károk elhárításához viszont tízezrek (vélhetően nagyrészt önkéntesek) munkájára lesz szükség. Forrás: Népszabadság Online

Elérték a Mexikói-öbölben keletkezett olajszennyeződés első - egyelőre vékony - nyúlványai az Egyesült Államok déli partvidékét, a Mississippi folyó deltáját. Az AP amerikai hírügynökség szerint évtizedek óta ez lehet az ország legnagyobb olajszennyeződése, amely elhomályosíthatja még az Exxon Valdez tankhajó 1989-es katasztrófája által okozott környezeti károkat is. Több száz hal- és madárfaj, egyéb tengeri élőlény kerülhet most veszélybe.

Barack Obama amerikai elnök minden segítséget megígért a mostani katasztrófa enyhítésére - ez már csak azért is vicces, mert épp Barack Obama rendelte el új fúrótornyok építését - forrás -, ezzel megváltoztatta azt a csaknem három évtizedes szövetségi politikát, amely tiltotta az Egyesült Államok partjainak nagy részén a fúrásokat. A terv megvalósítása esetén fúrótornyok létesülhetnének az ország atlanti partvidékének déli részén (Florida középvonalától északra), a Mexikói-öböl keleti felében, sőt, Alaszka partjainál is. Obama az ország hatalmas energiaigényével és a munkahelyteremtési szükséglettel indokolta döntését.

 Szürkegém a veszélyeztetett lousianai mocsárvilágban.

David Hayes, a belügyminisztérium tisztviselője megerősítette: akár 90 napba telhet, amíg egy új nyomáscsökkentő szelepet helyeznek el a tengerfenéken az olajszivárgás leállítására. Forrás: Index

         16 hozzászólás

Címkék: index természet olaj környezet nol barack obama mexikói öböl szürke gém exxon valdez olajfolt

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Napikép - nem zöld a barack

PPJ         2010.04.28.

Katt a képre a cikkért! (galéria)

http://galeria.index.hu/tudomany/2010/04/28/sulyos_olajszennyezes_a_mexikoiobolben/1436375_484997e459af63a448d38a5bfaed55a3_l.jpg

Nem zöld a barack. Éretlen ugyanis még szegény!

Új fúrótornyokat építenének - forrás

"Barack Obama elnök március végén jelentette be a tengeri olaj- és gázfúrások területének kibővítéséről szóló új kormánytervet. Ezzel megváltoztatta azt a csaknem három évtizedes szövetségi politikát, amely tiltotta az Egyesült Államok partjainak nagy részén a fúrásokat. A terv megvalósítása esetén fúrótornyok létesülhetnének az ország atlanti partvidékének déli részén (Florida középvonalától északra), a Mexikói-öböl keleti felében, sőt, Alaszka partjainál is. Obama az ország hatalmas energiaigényével és a munkahelyteremtési szükséglettel indokolta döntését."

> Már várom, ahogy Orbán Führerünk munkába fogja a magyar népet a Nabucco építésére az Alföldön, mondván: nagy az orszég energiaigénye és munkahelyeket teremt. No comment Barack Obama!

         szólj hozzá

Címkék: index olaj környezet napikép

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Páty 8 - Maffia, oligarcha, rendőrség

PPJ         2010.04.27.

A pátyi ügyre már a rendőrség is rávetette magát (link1 link2) a zöld ombudsman után. Egyre több a lekenyerezni való ember, amit egyre kevésbé fog bírni a Grupo Milton pénztárca. Sávoly után egyre jobban bedől a GM ezen terve is. Ha pedig a Fidesz tényleg elkezdi vizsgálni a 13 rá váró ügyet, akkor a Kormányzati Negyed vizsgálatával egyben az ahhoz szintén köthető Grupo Miltont is el fogja kaszálni végre.

Meg ugye Éles cikkből bekezdést törölni utólag - NEM MENŐ!!!

"UP, TI és Bede meg szarjanak sünt, leírták magukat mínusz nullára." - ez így van. INDEX SUCKZ!!! 

Villáminterjú Uj Péterrel, az index.hu főszerkesztőjével:

BM: Fontosabb ma az igazság megírása a sajtóban, mint a költségvetési és politikai érdekek?
UP: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.

Villáminterjú Tevan Imre főszerkesztő helyettessel:

BM: Létezik ma cenzúra Magyarországon?
TI: NEM!
bm: köszönöm az interjút...

BM: Botrány idején okos dolog kerülni a konfliktust?
TI: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.
 
Villáminterjú Kovács Bence Jánossal, a Grupo Milton elnökével.
 
BM: Kovács úr, nehéz ma Magyarországon megvenni a főszerkesztőket?
KBJ: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.

BM: Kovács úr, el fog valami ténylegesen is készülni a Grupo Milton beruházásaiból?
KBJ: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.

BM: Kovács úr, nehéz ma Magyarországon megvenni a politikusokat?
KBJ: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.
 

Na de viccet félretéve: Tollner Józsefet újra megfenyegették a "spanyol" maffiózók!

És jöjjön egy teljes egészében fiktív, ízig-vérig konspirációs teória. Senki ne vegye komolyan, vicc az egész. A valósággal való egyezés a véletlen műve. Vagy nem? Vagy mégis?

         szólj hozzá

Címkék: maffia környezet beépítés páty golffalu

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Annyi az olaj, hogy még fürdünk is benne

PPJ         2010.04.27.

http://i1.dripbook.com/t/240000/4487/57/234263_800_07c4bb.jpg

Az olajfolt elérheti a floridai strandokat - Index

A parti őrség nagyon súlyos szivárgásról beszélt, tájékoztatásuk szerint napi ezer hordó (159 ezer liter) olaj ömlik a vízbe. Az olajfolt már ötezer négyzetkilométer felületű, nagyjából ötven kilométerre van a partoktól, és az északnyugati szél is a szárazföld felé sodorja. Szakértők szerint lehetetlenség a szennyeződést néhány nap alatt eltávolítani, így az a hét végére elérheti a partokat.

A szennyeződés Louisiana, Mississipi és Alabama partjain kívül Florida fehér homokos strandjait is fenyegeti. A több száz mérföldnyi partszakasz delfinek, tengeri madarak lakóhelye, halász- és turistaövezet.

         szólj hozzá

Címkék: index olaj környezet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása