Dunakeszi-tőzegtavak 38 - erőszakAuchan

PPJ         2010.09.25.

Firss fejlemények

Röviden:

Helyzet van. Pénteken elkezdték kivágni az új dunakeszi áruház területére eső lápfolt fűzfáit. Kedden van a szakhatósági bejárás (<--facebook esemény, gyertek minál többen civilek, zöldek!). Akkor dőlne el a növényzet vizsgálata alapján, hogy láp a terület vagy sem. A rendőrség leállította őket, de utána visszamentek. Akkor újra leállították őket. Kedd reggelig kellene állva maradnia az egyébként több éve már csonkolt, de azóta újrabokrosodott fűzfáknak. Ha dolgoznak, az Auchan bekötőútjáról látható. Ha arra jársz és favágást látsz, jelezd. Ha a környéken laksz és van szabadidőd, sétálj arra. Szavaik szerint a nádnak és bokroknak is neki kívánnak állni mert "ahhoz nem kell engedély".

Összegezve az Auchan ténykedéséről tudható információkat, nyugodtan kijelenthetjük, hogy általános jellegűnek látszanak az Auchan módszerei. Kis forgalmi értékű (pl. természeti védelem alatt álló) területek megvásárlása, tiltakozók lejáratása, tönkretétele, önkormányzati vezetők korrumpálása, településszerkezeti tervekbe való beavatkozás, visszaélés a jog által nyújtott lehetőségekkel (pl. Óceán-árok elterelésének újbóli és újbóli kérelmezése, az x-ik fellebbezés benyújtása) stb. Mindez Ménfőcsanaktól Miskolcig, ezernyi esetben. Ezek a módszerek megengedhetetlenek egy normálisan működő államban, illetve, ha ilyeneket alkalmaz egy cég, akkor azt bizony ki kell ebrudalni. Ez már nem a dunakeszi láp ügye. Ezek a cégek annyit engednek meg maguknak, amennyit mi eltűrünk tőlük. Ha hagyjuk őket elszemtelenedni, kitesznek minket a házunkból.

Hosszabban kifejtve:

Néhány nappal a Természetvédelmi Felügyelőség által meghirdetett helyszíni szemle előtt 2010. szeptember 23-án az Auchan beruházócégének, az Immochan Kft-nek tulajdonához tartozó Dunakeszi lápon példátlan természetkárosítás történt. A kimagasló természetvédelmi értéket képviselő tőzegláp két lápfoltja közül az áruházhoz közelebb esőt elkezdte felszámolni egy az Auchan által felbérelt favágó brigád. Az őshonos fűzfákat kivágták a hipermarkethez vezető 322. sz. út mentén és az úttól távolabb megkezdték a lápcserjés hamvas fűz állományának kiirtását.

Szeptember 28-án 10 órakor tartja a tőzegláp kiterjedésének megállapítása ügyében a Természetvédelmi Felügyelőség az ügyfélként bejelentkezett civil szervezetek számára nyilvános helyszíni szemléjét. Az esemény után a civil szervezetek sajtótájékoztatót tartanak. A terület a Nemzeti Ökológiai Hálózat részét képező, Budapest közelében egyedülálló természeti érték (lásd. A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának hivatalos állásfoglalását), ezért az illegális fakivágás megvalósítja a természetkárosítás bűncselekményét. A lápvédő civilek bejelentést tettek az ügyben a Dunakeszi Rendőrkapitányságon és értesítették a területen illetékes Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságát. A fakivágás időzítése minden bizonnyal a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2010. szeptember 15-i keltezésű végzésére vezethető vissza, amelyben a hatóság kinyilvánította a szándékát az Immochan Kft. birtokában lévő teljes területre vonatkozó ex lege védett láp kiterjedésének megállapítására irányuló eljárás lefolytatására. Ha ugyanis a növényzet kiirtásával még a felmérés előtt sikerül megsemmisíteni az élőhely természeti értékeit, az Auchan szabad prédájává válhat a tőzegláp.

Íme a bérelt "jótevőink": 

Pacsker: rendori-intezkedes-az-elkovetok-ellen

Másnap szeptember 24-én sikerült tetten érni a természetkárosítókat, akik elismerték, hogy az Auchan-tól kaptak megbízást arra, hogy a Dunakeszi Önkormányzat jegyzőjének hivatalos engedélyével kiirtsák a terület lápcserjéseit. A helyszínen megjelent rendőrök igazoltatták a vállalkozót, majd Dunakeszi Önkormányzatánál ellenőrizték, hogy létezik-e a vállalkozó által említett jegyzői engedély. Kiderült, hogy ilyen engedély nem létezik, ezért szabálysértési ügyben eljárást kezdeményeztek. A vállalkozás vezetője kijelentette, hogy a fák kivételével folytatják a dunakeszi láp területén a növényzet irtását. A területen időközben megjelent a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség képviselője is, aki a helyszínen közölte a természetkárosító vállalkozóval, hogy amíg nem zárul le a területen a lápkiterjedés vizsgálata, addig semmilyen módon nem változtathatja meg az élőhely jelenlegi állapotát. Szeptember 24-én tehát a hatóságok gyors és hathatós közbelépése megmentette a tőzegláp egy részét, vagy legalább is elodázta pusztulását.

Az Immochan Kft. birtokában lévő dunakeszi tőzegláp elpusztítása annak ellenére megkezdődött, hogy az Auchan 2009. február 19–én tartott sajtótájékoztatóján nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy nem áll szándékában megsemmisíteni Magyarországon semmilyen védett területet. Ez az állítás sajnos később teljesen hiteltelenné vált, ugyanis az Auchan bírósági úton támadta meg a Természetvédelmi Főhatóság 2010. március 30-i határozatát, amelyben a hivatal elrendelte a tőzegláp ex lege védett természeti területtel érintett részei kiterjedésének megállapítását. Most pedig bebizonyosodott, hogy a fűzfák és a vizes élőhely növényzetének kivágása a hipermarket megbízásából történt, amivel az Auchan-nak a lápvédő civilek és az állami természetvédelmi szervek ellen indított támadása (http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=25509&PHPSESSID=1d13ffbd73e4080e9c7defde4db97ae4) immáron a tőzegláp közvetlen megsemmisítési szándékával is kiegészült.

A dunakeszi tőzegláp elpusztításához hatékony támogatást biztosít a Kecskeméthy Géza vezette Dunakeszi Önkormányzat. Nevezetesen eltávolították a tőzegláp melletti körforgalomból azokat a betonelemeket, amelyek korábban megakadályozták, hogy teherautókkal fel lehessen hajtani a tőzegláp legértékesebb magterületét és a kavicsbánya tavakat elválasztó gátra. Ezzel sikerült elérniük azt, hogy megkezdődjön a tőzegláp feltöltése építési törmelékkel és veszélyes hulladékkal.

A Dunakeszi láp megsemmisítésére szövetkezett erők háborút indítottak minden és mindenki ellen ami/akik képesek voltak eddig megóvni ezt a páratlan természeti értéket, ezért kérjük a magyarországi természeti értékekért felelősséget érző szervezeteket és személyeket, hogy támogassák a dunakeszi tőzegláp megmentéséért küzdő civil összefogást. 

SZAVAK VS. TETTEK

Szó szerinti idézetek az Auchan Magyarország Kft. 2010. február 19-i sajtóközleményéből:


„Amennyiben a terület védettnek bizonyul, felfüggesztjük a beruházást, ha azonban nem kap védettséget, a vállalat akkor is kötelezettséget vállal arra, hogy érintetlenül marad a természetes terület.”

„Az Auchan társadalmi szerepvállalásával összeférhetetlen, hogy tudatosan tönkre tegyen, vagy megkárosítson egy védett területet.”

Auchan kontra zöldek - A hír megjelent az e heti HVG-ben!

Vágják a fát dunakeszin - A hír teljes terjedelmében megjelent a National Geographic honlapon!

Hol is irtják a természetet? Lásd a google maps-en a kisebbik lápfoltnál.

Fényképes beszámoló:

Azért én egy dolgot nem értek. Ha védett helyen fákat vágnak ki, akkor a rendőrök csak úgy elküldik őket? Vagy feljelentést is tesznek? Ha feljelentést is tesznek, akkor az Auchannak lesz egy elég rossz pontja. Ha nem tesznek feljelentést, akkor holnap kimehetek mondjuk az Andrássy útra kivágni pár platánfát, és akkor legfeljebb elküldenek majd? Vagy ez hogy megy?

Auchan a Facebook-on: el lehet kezdeni szerintem beirogatni nekik, egy kis üzenőfal-flood nem ártana, hogy észhez térjenek! A TudatAuchan, a Jin és Jang és a francia Auchan facebook oldalakat is lehetne jobb belátásra téríteni!

Ha már ilyen alattomAuchan és tudatAuchan pusztítanak védett fűzfákat, a saját szavaikat meghazuttolva, ekkor ez itt már nem gyerekjáték!

eltavolitatta.jpg

         3 hozzászólás

Címkék: botrány bojkott auchan dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr212322150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Higany 2010.09.26. 13:28:58

Ez a része a lápnak olyan, hogy ide ugyan csónak nem kell, de gumicsizma nem árt, mert egyértelműen mocsaras, vizenyős terület, a bokrok között megbújó kisebb-nagyobb vízfoltokkal.

Latoc 2010.09.26. 13:29:18

Nincs uj a nap alatt. A Monsanto mar bebizonyitotta, hogy legjobb vedekezes a tamadas.
A multik ugyvedek hadseregevel pereket es bunteto eljarasokat inditanak mindenki ellen aki az utjukban all. Meg akkor is erdemes nekik elinditani a pert ha tudjak, hogy nincs igazuk ugyanis a fenyegetettseg fenntartasa mar onmagaban visszatarto ero masoknak akik szembehelyezkedhetnek a kesobbiekben.
A masik ismert modszer, hogy a multik anyagilag vagy fizikailag kimeritik a civileket es onnantol szabad az ut. Mi nekunk nincsenek ugyvedeink szazaval, nincsenek dollar millardok a hatunk mogott. Elobb-utobb belefarad a sok ember a tuntetesbe es a peticio irasba es ezzel a multi celt ert.

kondasboy 2010.09.26. 13:56:23

igen, más is látta a food inc. című filmet...

 
 
süti beállítások módosítása