Jobb a csapvíz, mint egy hormonkezelés?

PPJ         2010.08.31.

Az Index már megint nem tudományos. Az általa felkért laboratórium pedig már megint elhallgatott információkat. (Persze, hiszen így nem tör ki pánik az emberek között, hogy már a csapvíz sem iható.)

Szóval vessétek össze az Index cikkét és ezt a kivonatot, aztán döntsétek el, hogy melyik függetlenebb, megalapozottabb, szakmaibb és tudományosabb! Egy vigyorgó íztesztelőbrigád meg a kamerának pózoló "nagyon hiteles tudós vagyok" köpenyes néni vagy egy szakmailag elismert és környezettudományi diákkonferencián díjazott ökotoxikológus? Ha valaki a víz világnapja alkalmából országos szakmai pályázatot nyer, akkor igen csak jó környezetmérnök!

Egy korábbi bejegyzés hosszú kommentjeként pedig két HVG cikket is bemásoltam már, ami szintén nem azt állítja, hogy minden rendben lenne a vizeinkkel!

Továbbá: "Egy brit felmérés szerint a szennyezett brit folyókban található halak felénél már kimutathatóak az elnőiesedés jelei. Sőt, a hormonhatású vegyi anyagok miatt indokolatlanul sok hermafrodita jegesmedve született a sarkvidéken. S még súlyosabban érinthet minket, hogy az emberek elnőiesedésére is egyre több jel utal. Egy friss kutatási jelentés szerint az elmúlt két évtizedben az USA-beli férfiak tesztoszteron szintje 20 százalékkal csökkent." - a szerző Simon Gergely, környezetkémikus, forrás: a Magyar Diplo Vegyszerek, emberek - és a hormonhatású cumisüveg című cikke

         11 hozzászólás

Címkék: index ivóvíz környezet víz ösztrogén ökotoxikológia ser hajnalka szennyezettség

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr1002261816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greybull 2010.08.31. 21:06:09

Na akkor ideje lenne már egy kis disputa a dihidrogén-oxid káros hatásairól!
Amikor ez a kérdés felvetődött, akkor sok laikus ezen igen komolyan elgondolkodott...

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.08.31. 21:09:27

@greybull: mi a kémia órán kevésbé figyelő (konkrétan állandóan alvó) osztálytársainkkal játszottuk el, hogy: "ez kapd ki baze, ezt kóstold meg, dihidrogén oxid, fejbe nyom mint állat, hallod!"

és megkóstolta és mondta, hogy "tényleg ütős cucc".

mire mi: nevettünk és mondtuk, hogy "H2O, víz".

wilderness24 2010.09.02. 23:58:09

Tehát, ha jól értem, Ser Hajnalka tanulmányából építkezve, az aprobléma, hogy egy liter vízben ~0,1 mikrogramm ösztrogén van? Miközben ösztrogén megtalálható húsban és növényekben is? ("Stephen Safe amerikai ökofarmakológus pedig arra a tudományos közhelyre is fölhívta a figyelmet, hogy jelentős mennyiségben található női nemi hormon a tejtermékekben, a húsban, mi több, a növényeknek is van ösztrogénje.")

Próbáltam megkeresni, hogy mennyi ösztrogén termelődik a férfiak szervezetében naponta, de nem sikerült, ha valaki tud róla valamit az írja meg legyen kedves.
Merci

Azaz ezt a 0,1 mikrogram/liter érték miatt kéne tartanom a (személy szerint)budapesti csapvíztől?!

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.09.03. 00:07:16

@wilderness24: Igen, az egészséget már 100 pikogramm/ml ösztrogén is károsítja. Hiába számolod át a mértékegységeket és próbálod nagyzolva szőnyeg alá söpörni a problémát, mert mondhatnánk, hogy mi nekünk az a hektoliterenkénti 10 mikrogramm, de nem! Az bizony milliliterenkénti 0,0001 pikogramm! És már ez is káros! Az pedig, hogy mennyire aggódnod kéne, de nyilván elkerülte a figyelmed, kitűnik a poszt magyardiplos linkjéből, ahol csak nőstény lazacokról és hermafrodita jegesmedvékről, valamint évente százalékosan kimutatható emberi férfi spermaromlásról van szó!!! De tényleg... Egyáltalán ne aggasszon, ha melledig nőnének, vagy a születendő lányodnak hömpölője.

juju* 2010.09.04. 14:03:02

Sziasztok!
Nálunk egy Orgon márkájú víztisztító üzemel. Vajon ez megoldás lehet?
A mosonmagyaróvári vízművek: AQUA SZOLGÁLTATÓ RT. egyik vezetőének előadását hallgattam végig nemrég, ő ezt mondta: lehetséges megoldásnak tűnik a háztartásokban elhelyezett víztisztító. De vajon ők ezt a rendszert nagyban, miért nem tudják alkalmazni, hogy hozzánk, mint fogyasztókhoz, tényleg megfelelő minőségű víz jusson el?

Egyik ismerősöm szülésznő, ő említette, hogy húszon éves fiatalok, életerős férfiak körében merül fel, hogy nem tudnak gyermeket nemzeni - mert gond van a spermájukkal, vagy túl lassúak, vagy nem is nagyon tudnak úszni, vagy nagyon alacsony a számuk - , ezért párjuknak fájdalmas beavatkozásokon kell átesniük, hogy közös gyermekük lehessen.

wilderness24 2010.09.05. 11:23:25

Az átváltás miatt persze semmi nem változik meg, ezzel egyetértek, csak így 'emészthetőbb' formába kerül számomra.

A férfi spermaszám csökkenése és a vízben található hormon mennyisége közötti korreláció mértékéről tudsz idézni forrást? Aláírom, hogy ez a valóság, hogy csökken a férfiak sperma mennyisége minősge stb, ám hogy ez főként, vagy feltétlenül a vízben található ösztrogén miatt lenne, már nem értek vele egyet.

"magyardiplos linkjéből, ahol csak nőstény lazacokról és hermafrodita jegesmedvékről"
Ő nem említ arról semmit, hogy ez releváns-e a budapesti csapvizekre. Lehet, hogy igen, de én erről még nem hallottam, olvastam.

Továbbá, ha sikerülne megtudnom hogy mekkora a férfiak "napi ösztrogén szintje", akkor érdemben tudnánk arról vitázni, hogy amit mondjuk 2 liter víz megiásával a szervezetünkbe juttatunk, azaz ~0,2 mikrogrammot, az gyakrolatilag hány százalékkal módosítja a hormon mennyiséget.
Persze, lehet, hogy ezek olyan ösztorgén jellegű hormonok amik nem bomlanak le és felgyülemlenek, ezt is fontos volna tudni.

Be fogok menni a középiskolai biosz tanáromhoz és megtudakolom tőle ezeket:)

M

Netmaster 2010.11.02. 10:07:02

Bónuszként pár mondat a ftalátokról.

Ártalmas műanyagadalékok vizsgálata: 17-ből 7 kockázatos – amiről nem tájékoztatnak a cégek
levego.hu/hirek/2010/08/artalmas_muanyagadalekok_vizsgalata_17_bol_7_kockazatos_amirol_nem_tajekoztatnak_minke

"A ftalátokat döntően PVC lágyítószerként használják, így megtalálhatóak számos műanyag termékben (PVC padló, műanyag burkolatok, játékok, flakonok, ruhák, műszaki cikkek, kábelek, számítógép és autó alkatrészek, zuhanyzó függöny) és a kozmetikumokban is. A ftalátok a termékekből kijutva bekerülnek a szervezetünkbe, és sajnos mindannyiunk véréből kimutathatóak. Számos ftalátról bizonyosodott be, hogy károsítja az emberek szaporodási képességeit és a hormonrendszerét így hozzájárulhat például a mellrák kialakulásához, de összefüggésbe hozták például a DEHP-et az asztmával és az allergiával is. Ismert, hogy az anyák átadják a testükben lévő DEHP- és egyéb ftalátvegyületeket a magzatjaiknak a méhen keresztül."

A REACH (EU-s vegyianyagügyi szervezet) az SVHC listába (különösen aggodalomra okot adó anyagok közé) négy ftalátot sorolnak: DBP, DIBP, BBP és DEHP. Ezen felül négy másik ftalát tekinthető ismereteink szerint veszélyesnek: DMEP, DnPeP, DIPP és DINP.

"Az elmúlt évben a Levegő Munkacsoport több mint száz információkérő levelet küldött hazai bevásárlóközpontoknak, gyártóknak. Eleinte nem érkeztek egyáltalán válaszok, ám az elmúlt időszakban már a cégek több mint fele válaszolt, ám egy cég sem jelezte, hogy lenne kockázatos anyag a termékeiben. A Tesco és Media Markt sajnos nem tudta beazonosítani egyes termékeit (azaz nem tudta, hogy mit árul az áruházában), ami azért is meglepő, mert a többi forgalmazó ismerte a termékeit, sőt a gyártók is azonosítani tudták a Tescóban forgalmazott termékeket."

"A Levegő Munkacsoport méréseinek eredményei sajnos elkeserítőek. A 17 vizsgált termékből 7-ben talált 0,1 tömegszázalék felett ftalátot, és ebből 5 termék esetében a ftalát szerepelt a REACH szerinti SVHC listán, azaz a cégeknek információt kellett volna adniuk az anyag jelenlétéről. A Levegő Munkacsoport szerint különös kockázatot jelent, hogy egy Tescoban vásárolt, gyermekek számára készült papucs 16 százalékban tartalmazott veszélyes anyagot, míg egy szexjáték 55 százalékban SVHC ftalátból készült. Ez utóbbi azért is jelent kiemelt kockázatot, mert a leendő anyák teste éppen ott kerül kapcsolatba a szaporodási képességeket és hormonrendszert károsító anyaggal, ahol az a legnagyobb kárt tudja okozni."

Netmaster 2010.11.02. 10:07:17

A biszfenol-A-ról is van egy kis gyűjtésem.

"Az elmúlt években több mint száz tudományos jelentés bizonyította, hogy a BpA (biszfenol-A) már alacsony koncentrációban is felelőssé tehető rákos megbetegedésekért; a cukorbetegség kialakulásáért, emellett hormonális zavarokért, így például az elhízásért és a meddőségért. Egy 2006-os összefoglalóban 109 tanulmányt találtak a BpA ártalmasságáról, közben az ipar által finanszírozott 11 kutatás ennek az ellenkezőjét hozta ki."
www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=23805 - Stop biszfenol-A!

en.wikipedia.org/wiki/Bisphenol_A

"Mérgező műanyagok: hiszti vagy hormonhorror?
Minden, amit az ételtároló mûanyag edényekben, cumisüvegekben lévõ biszfenol A-ról tudni lehet..."
www.humusz.hu/hirek/mergezo-muanyagok-hiszti-vagy-hormonhorror/2937

A 7-es (O, Other), a 3-as (PVC) és a PC jelölésű műanyagok tartalmazhatnak biszfenol-A-t.

Illetve Pacsker linkjéből egy fontos mondat: "A BPA megtalálható műanyag palackokban, dobozos italok és konzervek belső burkolatában, a hőnyomtatott papírokban, valamint fogtömésekben is."

Szóval még csak nem is csupán műanyagokra korlátozza magát a kis gonosz.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.11.02. 10:08:53

@Netmaster: aranybánya vagy! köszönjük a gyűjtést és a megosztását! :) nagyszerű nagyszerű, mármint nem az hogy ezt a szart isszuk nap mint nap, hanem hogy hitelesek vagyunk, nem beszélünk zöldségeket. :) vagyis pont azokat, csak alátámasztva. :D

Netmaster 2010.11.03. 04:02:37

@Pacsker: az aranybánya az internet, én csak csipegetek. :) Jó lenne minél többet tudni erről a sok szemétről.

 
 
süti beállítások módosítása