Német törvényhozók szerint az ukrajnai konfliktus mögött masszív termőföld-átjátszás is van

PPJ         2015.02.08.

Egy német parlamenti képviselő hivatala szerint az ukrajnai háborút a nagyvállalatok arra használják, hogy óriási birtokeladásokat fedezzenek vele.

Moszkva (Sputnik hírügynökség: German Lawmakers Claim Ukraine Conflict Covers Up Massive Cropland Seizures, Fordította: GreenR blog) – Az ukrajnai fegyveres konfliktus egy mesterséges ködösítést is magában rejt, hogy magas minőségű termőföldeket [az ukrajnai csernozjom Európa egyik legjobb és legértékesebb termőtalajai közé tartozik!] markoljanak fel külföldi vállalatok, amiket a Világban és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is pénzel. – mondta csütörtökön a RIA Novosti-nak Brigit Bock-Luna német ellenzéki képviselő, a Niema Movassat hivatal vezetője.

1017847403.jpgFotó: © Sputnik/ Sergey Pivovarov

Bock-Luna megerősítette, hogy frakcióképviselők egy csoportja hivatalosan érdeklődött a tranzakciókról a német kormánynál az ország állami bankcsoportjához tartozó Bankengruppe KfW-ről, mert szerintük ők állnak az ukrán szántóföldek átjátszásai mögött.

Korábbi kapcsolódó bejegyzésünk:
Harapófogóban az európai mezőgazdaság az USA-orosz szankcióháborútól

Ez azért is érdekes, mert Ukrajna 2016 januárig betiltotta a termőföldek adásvételét külföldi szervezeteknek. Ennek ellenére, német mezőgazdasági konszernek (AGRARIUS AG, germanagrar CEE GMbH, KTG Agrar SE, Agroton and Alfred C. Toepfer International (ADM)) globális és német hitelintézetek lízing konstrukcióin és hitelein keresztül markolják fel az ukrajnai földeket.

Német törvényalkotók adatai szerint, az Alfred C. Toepfer International-nek 60 millió dolláros kölcsönt adtak, hogy további 50.000 hektár földet vegyen Ukrajnában, a már jelenleg is birtokában lévő 50.000 hektár mellé.

Ezen törvényhozók emlékeztetnek, hogy az említett hatalmas területek Ukrajna kiváló termőföldjeiből felhasználhatók genetikailag módosított növények termesztésére, távol az EU mezőgazdaságát szabályozó Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) „vigyázó szemeitől”…

Monsanto in Ukraine: IMF loan for Ukraine may give GMO giant a backdoor into EU - RT.com

Állítják, hogy okuk van feltételezni, a német kormányt közös EU-Kijev mezőgazdasági projektekben való segítségnyújtással bevonták a minisztériumokon keresztül az ukrán termőföld-zsákmányolás finanszírozásába.

Az „Ukraine Investment Climate Advisory Services Project” (szabadfordításban: Ukrán Befektetés-környezeti Tanácsadói és Szolgáltatási Projekt), ami egy németországi mezőgazdasági centrum Ukrajnában, egyike azon projekteknek, amik segítettek egyezkedni az ukrán kormányképviselőkkel.

Bock-Luna elmondta, hogy a tavalyi puccs után Kijevben hatalomra jutott kormány aktívan szórja szét a termőföldeket a nemzetközi hitelezők kölcsöneiért cserébe.

„Az előző ukrajnai adminisztráció ellenezte a mezőgazdasági törvények további lazítását, de ez megváltozott a puccs után, amit a Világbank (WB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is támogatott” – tette hozzá Bock-Luna.

Ukrajna az európai piac egyik fő termény előállítója. Több mint 32 millió hektár termőfölddel rendelkezik, ami megfelel nagyjából az egész Európai Unió művelhető földjei 1/3-nak.

         3 hozzászólás

Címkék: politika videó ukrajna európai unió gmo mezőgazdaság világbank termőföld agrárium multinacionális vállalat gmo lobbi termőtalaj földbérlet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Szíriáról és a fenntarthatóságról

PPJ         2014.01.22.

Szíria és Magyarország őstörténete, kultúrája és aktuálpolitikai jelene ezernyi szálon összefügg. A két ország üdvtörténeti és eszkatológiai sorsa is számos ponton analóg. Remélem elég, ha csak két szíriai városnevet megemlítek: Árpád és Emese. Ha Szíria elesik, szabad az út az Új Világrend számára. Jelenleg Szíria a frontvonal az Új Világrenddel szemben. Itt azonban most inkább azokra a pontokra hívnánk fel a figyelmet, melyek önrendelkezési, fenntarthatósági és humánökológiai szempontból lényegileg magyarázhatják, hogy miért is akarja az USraHELL-i szövetség (benne a "Nyugattal" és a cionista Szaúd-Arábiával) maradéktalanul elpusztítani. Ehhez két szöveget másolunk be: melyekben szó lesz gazdaságról, GMO-król, hitelekről, népszuverenitásról és amerikai világcégekről is. Reméljük, hogy sokakban tisztulni fog a kép! (Mivel hosszúak a szövegek, nem terhelem vele a címlapot, kattintsatok a kép alatt a "Tovább is van..." részre!)

szírmagyar.jpg

Tovább is van, mondom még! »          1 hozzászólás

Címkék: politika amerika szíria világgazdaság cionizmus imf világháború világbank új világrend illuminati bankrendszer fenntarthatóság humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Megerősítő kijelentések a Bilderberg Csoportról Kanada volt védelmi miniszterétől

PPJ         2013.06.29.

illuminati-new-world-order-fadff7.jpgKüldeném sok-sok emberi szeretettel azoknak, akik a legutóbbi Bilderberberges posztunk kapcsán felvették a struccpolitikai-menekültstátusz magatartásformát: "bármit, csak valóságot ne"... Továbbá persze küldeném azoknak a hazai leharcolt bértollnokoknak az Indextől az Origon át a HVG és MANCS cionista balliberális mainstream tengelyig, akik előbb adnák el az anyjukat, minthogy egy igaz mondatot a világról az emberek számára leírjanak. Mi sem a kisujjunkból szoptuk az elméleteinket, van itt Paul Hellyer-től, Tóth Zoltán Józsefen át a Harvardról származó Sunstein-Vermeule – algoritmusig minden...!

A "hogy jön ez egy ökoblogra?" kérdésre most röviden csak annyit válaszolnék, hogy ugye az egyáltalán nem mindegy, hogy fenntarthatóság alatt mi emberek mit értünk, és hogy a világon egy centralizált-technológiai, decentralizált-technológiai, centralizált-ökológiai vagy decentralizált-ökológiai világberendezkedési formát választunk-e! Gondolom nyilvánvaló, hogy a háttérhatalmak leginkább a centralizációban és inkább a technológiai megoldásokban érdekeltek. Gondolom nyilvánvaló, hogy emberséges és méltányos élet (és a mi szempontunkból a valóban fenntartható természetes élet) az inkább a decentralizált és ökológiai világberendezkedést igényli. Márpedig erős törekvések láthatók arra (pl. Agenda21), hogy "minden ember takarodjon el vidékről be a városi Mátrixba duracell elemnek"... illetve nagyon erős ellenállások is láthatók már a világban, hogy "anyátokat leszünk mi duracell elemek, mi emberek vagyunk, ti meg valami barom diktátor űrlények, mindenki nyomás ki vidékre és romboljuk le a Mátrixot meg a gépek hatalmát"! Vulgár-fenntarthatósági nyelven így írhatnánk le a világ jelenlegi legnagyobb feszültségi tengelyét.

"A Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa, a Bilderberg-csoport és a Háromoldalú (Trilaterális) Bizottság, a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai. Ők titokban akarják tartani ezeket az információkat az emberiség előtt" - egyebek között erről beszélt Kanada volt honvédelmi minisztere, Paul Hellyer.

A volt honvédelmi miniszter erről a Citizen Hearing On Disclosure (CHD) konferencián beszélt múlt hónapban Washington DC-ben. A konferenciát azzal a céllal rendezték, magas szintű szakértők és tanúk bevonásával, hogy az emberiség minél előbb tudja meg az igazságot ebben a kérdésben. Jelmondatuk: "Ha a kongresszus nem végzi el a dolgát, az emberek majd megteszik."

Sok ember még mindig nincs tisztában azzal, hogy a Földet egy titkos társaság vezeti, egy árnyékkormány, amelynek tagjai; a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Bilderberg csoport és a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission), a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai.

A háttérben meghúzódó 13 vérvonalhoz tartozó Család, az Illuminati Vérvonal, mely az egész piramist uralja, a tetején egy nagy családdal - ők ennek a sötét összeesküvésnek a mozgatórugói. Ők tartják uralmuk alatt a bolygót, megfélemlítve, nyomorba és szenvedésbe döntve a világ népességét.

Az idő elérkezett a teljes lelepleződésre. Sokan átlátnak már az összefüggések és manipulációs játszmák illúzióján. Az emberek képessé váltak egy jobb, teljesebb, tudatosabb, spirituálisabb, szeretetteljesebb életminőség megélésére. Ezt példázza az, hogy ez a bejelentés megtörténhetett, ami természetesen a kormányzati médiában nem jelent meg hírként.

Dr. Tóth Zoltán József több, mint 12 éve tart előadásokat történelemről, közjogról, alkotmánytörténetről, Szent Korona-tanról, a mai politikai közjogi alkotmányjogi helyzetről. Az élete sorsa is mutatja, hogy egyre kevésbé tartozik az uralkodó politikai erők által elfogadott emberek közé. Időnként, ha tudják, felhasználják különféle politikai erők, különösen választások előtt. Rengeteg könyve van és nem csak elméletileg írja le amit gondol és lát, nemcsak a saját "bölcsességére" alapoz, hanem korábbi generációk munkáira is támaszkodik, ráadásul történelmi adatolással is alátámasztja az elméleti mondanivalóját. Ami után pedig igazán olyan személy lett, akitől kissé tartani lehet, hogy a személyes tapasztalatait is hozzá tudja tenni az államigazgatásban eltöltött ideje szerint.

És ugye épp a jelen helyzetben látjuk leginkább a földforgalmi törvény kapcsán (Áder aláírta), hogy mikor egészen konkrétan 'alles zusammen' Magyarország eladásáról van szó: akkor valahogy pont azok a személyek jönnek szóba (izraeli Lázár, jeruzsálemi Áder, szemfényvesztő Orbán), akikről Tóth Zoltán József még 2012 októberében lerántotta a leplet. Földbirtok politika: nagybirtokos centralizáció! Egyetemek összevonása: centralizáció! Klebersberg nevével visszaélve bezárják a vidéki kisiskolákat: centralizáció! Az Országos Takarékszövetkezetek felszámolása: centralizáció! Isten óvja Magyarországot! Szent Mihály arkangyal: segíts minket a sátán legyőzésében!

http://static.nol.hu/media/picture/85/20/77/000772085-2591-625.jpg

         szólj hozzá

Címkék: áder jános világgazdaság kapitalizmus világháború világbank új világrend illuminati gazdasági világválság bilderberg világélelmezés paradoxon tóth zoltán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

"Ökopolitika" - tagok legyünk vagy szabadok?

PPJ         2013.06.16.

img158_1.jpgÉletbevágóan súlyos (megmaradási) kérdés lett mára, hogy az EU tagjai akarunk-e továbbra is lenni vagy sem! Egyszerűen nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az úgynevezett "lehívható támogatások" nem vonatkoznak "lehívható hazára" és "lehívható édesvízre"... Márpedig ez lesz Magyarországra nézvést - ha hagyjuk - az EU két legsúlyosabb következménye: elveszik talpunk alól a hazánkat (a tőke szabad áramlására hamisan hivatkozva), és a vizeink tekintetében minden téren ellehetetlenül az önrendelkezésünk (táji (környezeti)vízgazdálkodási- és édes (ivó)vízgazdálkodási értelemben is). Engem humánökológusként marhára nem érdekel, hogy egy egy MSZP utódsejt Leader csoport és Fidesz elődsejt oligarcha "vidékfejlesztésnek" csúfolt címszó alatt mennyi százmilliót markol fel - az viszont humánökológusként nagyon izgat, hogy mi lesz a magyarsággal ha a termőföldje és az ivóvize felett megszűnik az önrendelkezése?!

Tudományos-profánul szólva, a világkormány háttérhatalmainak intézményi bástyái (pl. EU) által lesz merőben arcon köpve a szubszidiaritás, önkormányzatiság, autokrácia, nemzeti- és ökológiai szuverenitás...

Őstörténeti metafizikai értelemben szólva megszűnik az ÉTEL (föld, test), megszűnik az ITAL (víz, vér), tehát megszűnik Etel-Itil, vagyis Atilla hun Világkirályunk éltető TEST-VÉR vonalát próbálják felszámolni a sötét erők. Miközben a külföldiek lassan már jobban ismerik a mi múltunkat, mint mi magunk, és nem győznek elismert és köztiszteletben álló külföldi történészekre hivatkozni a magyar Atilla-kutatók, az Illuminátus Hollywood épp zombihorror filmet akar forgatni Atilla Világkirályunkról! 

Kettős mérce

Bár minekünk itt Angliában ugyan a korona alá tartozik a föld és eltulajdoníthatatlan, de ha ti magyarok akár csak fel meritek emlegetni azt a történelmi alkotmányt és jogberendezkedést, melyben a Magyar Szent Koronáé az Ország és a föld, akkor azonnal az összes médiahatalmunk által le-nácizunk benneteket és rátok küldjük az USA-t és a NATO "béke-fenntartókat"...

Bár mink' itt Svájcban, Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Dániában szeretünk a fenntarthatóságra és zöldgazdaságra hivatkozva kis- és közepes családi ökogazdaságokat működtetni és helyben (ökolokálisan) ellátni magunkat vegyszermentes és egészséges élelmiszerrel, vidék és város egységét éltetve és szorosabbra fűzve, de ha ti magyarok akár csak fejetekbe veszitek, hogy ugyanígy tennétek - azonnal rátok oktrojáljuk a vegyszeres nagyipari monokultúrás intenzív mezőgazdaságot: mert egyrészt már előre megegyeztünk, hogy ti a kolóniánk vagytok, másrészt még a végén ökológiailag megerősödne a gazdaságotok és az emberi szervezetetek egészsége, ami beláthatatlan következményekkel járna: például azonnal nem vennétek a miáltalunk tonnaszám hozzátok exportált igénytelen, tápérték beltartalmilag minősíthetetlenül pocsék ÉLELMI HALÁLMISZER tömegárut... Mi itt isszuk a családi farmok ökotejtermékeit, de ti csak maradjatok az antibiotikumos, vegyszermaradványos, Csányik és zenélő tehenészetek által előállított ipari húgynál... Természetesen olyan politikai báb-garnitúrát fogunk rátok helyezni, ami a szavak szintjén nemzeti-keresztény lesz (ha ez kell a "hülye magyarnak"), de a tettek mezején merőben a világhatalmaknak fog térden csúszva "USA judEU-cion" hím nemi tagot kényeztetni...

Bár mi itt a sógoroknál szeretünk fenntartható házakat építeni, műanyag helyett fa nyílászárókat készíteni, de azért ti magyarok, legyetek szívesek a vadonjaitokat átnyújtani ehhez a szerény művelethez, mert a nagy élhetetlenül steril tájgazdálkodásunk következtében mi méltóztattunk felélni a normális erdőink faállományát. És így lesz az osztrák 0,4K hőveszteség értékű 800.000 forintos szuper-öko nyílászáró beépítve egy szuper-gazdag norvég elektromos autó mérnök dán házába: Erdélyből.

elolanc_fazekas_foldtorveny3.jpg

A hét videója: Brussels Business - Kik irányítják az Európai Uniót? - átlátszó.hu

Kik irányítják az Európai Uniót? A polgárok? A választott politikusok? Friedrich Moser és Matthieu Lietaert filmje - mely az ÖRF, a Zdf és az Arte közreműködésével készült - szerint az ismert döntéshozatali fórumok mögötti szürke zónában lévő lobbisták. Washington után Brüsszelben dolgozik a legtöbb, mintegy 15 ezer lobbista a világon. Nyilván vannak köztük kedves civil szervezetek képviselői is, de a film szerint a nótát a nagy cégek húzzák. Dolgukat pedig megkönnyíti, hogy nincs egy olyan, az amerikaihoz hasonló szabályozás, mely révén átláthatóvá válna, hogy mely érdekcsoportok kiket alkalmaznak és ezek milyen munkát végeznek.

A 2012-ben készült Brussels Business film konteók és háttérhatalmak összeesküvéseit nélkülözve szikáran rajzolja meg a rendszerváltás körüli szabad kereskedelmi törekvések győzelméhez vezető utat, megszólaltatva és bemutatva olyan szereplőket, akik maguk is részt vettek tucatnyi európai multicég nevében az EU-s gazdasági és beruházási politika befolyásolásában, vagy éppen a globális válság kirobbantásában.

Az új tagjelöltekkel folytatott csatlakozási tárgyalások alkuiban Brüsszel a neoliberális földpiactannak az igényét érvényesíti. A termőföld jogharmonizációs kérdésköre A tőke szabad mozgása című (4.) fejezetben szerepel: „a csatlakozó állam termőföldje nem az államhatalom területi alkotóeleme, nem a nemzeti lét és a életminőség alapfeltétele, még csak a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés alapvető termelőeszközeként sem ismerhető el... az nem több és nem kevesebb, mint a tőke zavartalan áramlását szolgáló egyik sajátos árufajta..." - 2001-ben Martonyi János írta alá ezt az előcsatlakozási okmányt.

Ha a Haza: áru,
akkor a válaszunk:
nekünk nem a pénz a Hazánk!

Kajner Péter: Végkiárusítás előtt - A magyar vidék elmúlt nyolc éve és egy vidékpolitikai fordulat körvonalai [PDF] - Földjeink minősége Európában a legjobbak közé tartozik. A föld nemzeti vagyonunk több, mint egynegyede; az élet és a gazdálkodás alapja. Nem árucikk, nem a tőkejavak egyike, hanem az ország maga. A határon ugyan nem vihető ki, de tulajdonosa rendelkezik vele. Amit egyszer eladunk, azt talán soha vissza nem szerezhetjük, nincs közünk hozzá többé.

prof. Dr. Tanka Endre: A földforgalmi törvénytervezet (T/ 7979. : Fttv) konceptuális tarthatatlansága

Élő faluért - faluközösségek és a föld - a földkérdés társadalomgazdasági vetülete. Ezzel a címmel rendezett vitát a Magyar Közgazdasági Társaság Társadalomgazdasági Szakosztálya és a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdászok a közpolitikában diákszervezete.

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/a%20haza%20nem%20elado%20EU%20STOP.jpgGidai Erzsébet (1940-2008) tíz évvel ezelőtt, 2003 januárjában, figyelmeztetni próbált bennünket az EU veszélyeivel kapcsolatban. 2013-ra csaknem minden szava valóra vált, de a legnagyobb veszély még csak most jön a közös monetáris politikán túl: nem más, mint a közös fiskális politika kialakítása, közös EU kincstárral, melyről 2013 nyarán fog döntés születni. Ez a teljes nemzeti szuverenitás feladásához vezethet.


Prof. Gidai Erzsébet - Az Európai Unió és... by MrBadsectorr2

Nigel Farage - Az EU egy gazdasági börtön! (válogatás az EP képviselő felszólalásaiból)

Adósságcsapdában Magyarország - Mennyibe kerül Magyarországnak az EU-tagság?

Ohnsorge-Szabó László - Ungvári Gábor - Kajner Péter: Fenntartható EU felé (?) - Kritikai elemzés az Európai Unió és Magyarország környezetpolitikájáról

Az EU egy teljesen felesleges, kártékony intézmény

Itt a piros, hol a piros? Játék a magyarok pénzével

A Tudatbázis első saját készítésű interjúja. Drábik János beszél a devizaválságról, a bankkartellekről, a politikát irányító háttérhatalomról, a helyi pénz szerepéről, és a gerjesztett államadósságról.

"Vegyük tudomásul, hogy ennek az országnak két kormánya van:
még akkor is ha az egyik látszik, a másik pedig nem látszik."

2100 Konferencia - Drábik János: A szervezett magánhatalom utáni kor (2013.04.27.)

"Két legyet egy csapásra": A nemzeti együttműködés kormánya (sic!) kínai nyomásra bezáratta az Újgur Világkonferenciát és vele a Magyarok Házát is. 2013.05.30.

"Arra találták ki, hogy elhallgattassa az embereket" - Könnygáztól bűzlik az európai "demokrácia" - RT.com

Görögországtól Spanyol-, Francia- és Németországon át Törökországig a könnygáz az európai kormányok buzgó válasza a tüntetésekre. Kritikusok szerint ez a válasz a párbeszéd és a szabadság gyakran hangoztatott lózungjainak szöges ellentéte, világos bizonyítéka annak, hogy valami nagyon nincs rendjén az európai "demokráciákban".

Izraeli katonák jöttek 2006 őszén Budapestre - Index.hu

Százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006. október 23-i összecsapások előtt, hogy "rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzen" – derül ki a Stratfor amerikai hírszerzési cég elemzőinek összeesküvéselmélet-szerű elemekben gazdag levelezéséből, amelyet a WikiLeaks ma közölt. A WikiLeaks 2012-ben kezdte meg a birtokába jutott mintegy ötmillió straforos e-mail publikálását.

"2006 őszén, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök idején egy izraeli gép szállt le a budapesti reptéren, 120 izraeli katonával a fedélzetén. A katonák azért érkeztek az országba, hogy rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzenek. A magyar média nem adott hírt a gép távozásáról. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy éppen ebben az időben az 1956-os forradalom 50. évfordulóján tartott békés megemlékezést azonosító szám nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétverték" – írta 2010 márciusában a Stratfor egyik munkatársa, Klara E. Kiss-Kingston a szintén stratforos Sean Noonan-nek. Kiss-Kingston a 2010-es izraeli kémgépek magyarországi berepülése kapcsán elevenítette fel a magyar-izraeli titkosszolgálati kapcsolatokat.

A történet ott kezdődik, hogy úgy fogadtak minket Európában, hogy:

"... Decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak" - 907-es pozsonyi csata...

 

 

         5 hozzászólás

Címkék: európai fidesz maffia eu világgazdaság európai unió mezőgazdaság kapitalizmus világháború világbank új világrend illuminati földtörvény ökopolitika wikileaks atilla agrárium gazdasági világválság agrárpolitika jövő nemzedékek ökológiai politika ökokonzervativizmus vidékfejlesztési minisztérium ökológiai válság agrármaffia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Bilderberg globális leleplezés - Feltárult a Δ, a Ο bezárult.

PPJ         2013.06.06.

Felvezetés

bilderberg.jpgAki már most kikapcsolná a blogom és menne a TEK-hez vagy a diliházhoz feljelenteni, annak szólok, hogy az Európai Parlamentben készült felvételt is tudunk már mutatni (alább): a téma teljesen hivatalos!

A Bilderberg csoport vezetők féltitkos csoportosulása, mely évente szervez egy találkozót. A 2013-as MA KEZDŐDÖTT! A mainstream sajtó 20-30 évig a közelébe sem ment a rendezvénynek, csak néhány éve dugta oda a fejét egy pár riporter. A találkozó tartalma szigorúan titkos, hivatalosan semmit sem közölnek a megbeszélt témákról vagy döntésekről. Oknyomozó újságírók és az internet megjelenésével már egyre kevésbé tudnak azonban elbújni a nyilvánosság elől.

Még mielőtt nekiesnénk a fő témánknak, először vezessük fel azt egy fenntarthatósági és békés felütéssel! A probléma rendszerszintű. Nem lehet javítgatni, foltozgatni. Be kell dönteni! Le kell leplezni és szét kell verni! Mert ha majd magától omlik, akkor mindannyiunkat maga alá temet. Nem az a kérdés, hogy ez a rendszer fenntartható vagy nem fenntartható, hanem csak az, hogy mikor csődöl be...

"A jelenkor tragédiája az, hogy az emberiség nem fog tudni elviselni még egy ilyen kaotikus időszakot. Semmi akadálya nem lenne annak, hogy a hatalommal rendelkezők megtegyék a katasztrófa elkerüléséhez szükséges lépéseket. Mégis minden jel arra mutat, hogy a globális káosz új szakaszába fogunk lépni, ráadásul inkább előbb, mint utóbb." - Beverly J. Silver és Giovanni Arrighi: A Polányi-féle „kettős mozgás”: a brit és az amerikai hegemónia Belle Époque-jainak összehasonlítása

Pedig minden tragédia esetében ott volt a megoldás, a kidolgozott megoldási lehetőség az asztalon! Ezek a tragédiák nem azért következtek be, mert ne lett volna más út!

- Trianon esetében készen állt Rudolf Steiner alternatív terve a békés rendezésre, de lesöpörték az asztalról,
- a földtörvény esetében ott voltak az Ángyán-Bencsik-féle módosító indítványok az asztalon, de lesöpörték,
- a nagyipari mezőgazdasággal szemben teljesen működőképesen(!) ki van dolgozva az ökológiai és biodinamikus gazdálkodás terve, hálózata és gyakorlata is! Nem igaz, hogy nagyipari mezőgazdaság kell és nem igaz, hogy ez oldaná meg az éhezést!

ÓRIÁSI HAZUGSÁGBAN ÉS SÖTÉTSÉGBEN ÉL AZ, AKI AZT HISZI, HOGY AZÉRT ALAKULNAK ÍGY A DOLGOK A VILÁGON, MERT NINCSENEK KIDOLGOZVA HATÉKONY ÉS BÉKÉS MEGOLDÁSOK: VANNAK, ÉS MIND KÉSZEN ÁLLNA AZ ALKALMAZÁSRA!!! VALÓJÁBAN AZÉRT ALAKULNAK ÍGY A DOLGOK, MERT EGY VILÁGPUSZTÍTÓ HÁTTÉRHATALOM CSÍRÁJÁBAN ELFOLYT MINDEN BÉKÉS ÉS EMBERSÉGES TERVET!

A Bilderberg Csoport

Sajtótájékoztató az Európai Parlamentben - Tartja: Mario Borghezio (EP) és Daniel Estulin. "A globális pénzügyi rendszer teljesen működésképtelen. Az egész transz-atlanti rendszer omlik össze az alatt az 1-2 kvadrillió dollár spekulatív pénzügyi eszköz súlya alatt, amit teljességgel lehetetlen kifizetni, mindegy, hogy hány multi-milliárd eurós mentőscsomagokat erőszakolnak ki az Obamák, Blairek, a Cameronok vagy a Sárközik." - részlet Daniel Estulin az Európai Parlamentben tartott beszédéből az európai krízisről és a Bilderberg-csoportról.

Daniel Estulin - A Bilderberg-csoportról (RT média csatorna) Ez persze nem a magyar vagy az amerikai TV-ben ment le, csak az oroszoknál.

Az alábbiak forrása: A világ vezetőinek titkos BILDERBERG-találkozója (2013.Jún 6-9: ), amiről a médiában egy szót sem fogsz hallani

bilderberg6.jpg

Henry Kissinger, Rockefellerek, Rothschildok, 'Nemzeti' bankok elnökei, döntéshozói.... Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója, Craig Mundie J., a Microsoft Corporation vezető kutatási és stratégiai igazgatója. A Barclays bank elnöke, a HSBC elnöke, a Goldman Sachs elnöke, a TD Bank Financial Group vezére, valamint a Citigroup alelnöke. A Föld legnagyobb online és közösségi médiájának tulajdonosai érkeznek, ez már önmagában elég lenne, hogy a főáramú hírforrások tudósítsanak, de semmi. Érdekes, nem ? Sokkal több... De nem marad figyelem nélkül, hála az alternatív hírforrásoknak és a szabadságot fontosnak tartó aktivistáknak !

Aki egy kicsit is tájékozottabb a világ eseményeinek dolgában, az tisztában van azzal, mit takar, illetve kiket is jelent a BILDERBERG-CSOPORT elnevezés. 800 évre megy vissza történelmük, az itáliai fekete nemesség idejére. Ők az egyik titkos csoportosulás (a CFR - Külkapcsolatok Tanácsa és a Trilaterális Bizottság mellett), mely dönt a világ sorsáról, országokról, nemzetekről, háborúkról, ásványkincsekről....sőt a világ népességének alakításáról is.  Az ILLUMINATI egyik ága lehet, vagyis a piramis egyik lépcsője, de még messze nem a csúcsa..... Részletes és teljesen kimerítő tanulmányokat, kutatási anyagokat találhattok Drábik János írásaiban, hiszen Ő a téma autentikus szakértője! - A világ leghatalmasabb urai először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai 'Hotel Bilderbergbe'. Mi rejtőzik a csoport mögött? -  A Bilderberg-Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.

illuminati-new-world-order-fadff7.jpg

És ne feledjük a tényt: az ilyen találkozó törvényellenes az amerikai szövetségi LOGAN ACT törvény alapján, mely szigorúan megtiltja, hogy állampolgárok idegen kormányok képviselőivel tárgyaljanak, vagy hatalmas konszernek és döntéshozók találkozzanak titokban, illetve felhatalmazás nélkül. 3 évvel büntethető a törvény alapján.

A világot mozgató kapitalista hálózat: leleplezve. A vizsgált 43.000 nemzetközi vállalatból 1318 szuper-összeköttetésben áll. Íme a Bilderberg cégháló személyenként lebontva. Katt az alábbi képre a teljes mérethez és nagyíthatósághoz!

http://greenrblog.x3.hu/bilderberg-net.jpg

Az alábbiak forrása: Bilderberg 2013: kiszivárgott napirendi pontok - "A Prisonplanet.com, belső kapcsolatai révén, hozzájutott még pár megvitatásra váró napirendi ponthoz, amiket szintén a titkos gyűlésen vetnek majd föl. Az információk Jim Tucker, a közelmúltban elhunyt bilderberg-leleplező újságíró kapcsolataitól származnak, s röviden a következőkről van szó:

- Az elit fenyegetve érzi magát az Európa szerte kitört lázadások miatt, amik az egyre romló gazdasági helyzet miatt csak fokozódni fognak. Ezt kezelni akarják.
- A társadalom feletti kontroll megerősítése; Cyber-támadások kezelése; az internet szabályozása, ellenőrizése az információk szűrése, szigorítása, digitális tűzfal, a szabad internet regulázása, internet kormányzaton keresztül, valamint a személyi védelem megnehezítése. Ez nekünk internetezőknek egy rémálommal lenne egyenlő.- Téma lesz a globális járvány, ami miatt úgy mond aggódnak.
- Kiemelt téma lesz Szíria -Asszad elnök elmozdítása, a terroristák fegyverzése- és Irán, ami szintúgy fontos megdöntésre váró ország, amelynek kivitelezését Izraelnek szánják (de ezt az oldalon is már megvitattuk, hogy az elit a cionista rezsimre hagyja az iszlám felmorzsolását). Henry Kissinger folyamatosan nyomja ezt az Irán elleni támadás mihamarabbi, lehetőleg három éven belüli, megtörténtét. Várhatóan még inkább felhevítik a levegőt, gondolom Albert Pike mintára.
- Aztán a bankrendszer egyesítése, bankreformok, és a "ciprus-féle" bankrablás kiszélesítése, azaz a betétesek pénzével segítenék ki a banki veszteségeket (erről már volt szó, hogy Ciprus nem egyedi eset, ezt maga az EU pénzügyminisztere mondta. Eredetileg az ötletet Kanadában dolgozták ki még pár éve, és tessék.). Vélhetően a következők a szlovének lesznek.
- Még szó lesz az EU-ból való kilépési lázról, az eu- szkepticizmusról, aminek gyorsan elejét kell venni, hiszen nem viccből hozták össze. Cionista Cameron brit min. elnökre komoly nyomás helyeződik, hogy tegye lehetővé a népszavazást az EU-ból való kilépésről. Ne feledjük Mr. Cameron a 300-ak Bizottságának a tagja, így Rothschild ember, szóval nem hihetjük el neki a 2017-re időzített Bilderberg-Bangs-War-Drums-Pushes-Obama-to-Bomb-Iran.jpgígéretét. Ennyi. Láthatjuk, hogy a résztvevő politikusok, bankárok, médiamágnások, üzletemberek Európából és Észak-Amerikából valók. Vagyis egyelőre az Új Világrend csak a transzatlanti régióra vonatkozik. Tehát Kína, Oroszország és Irán nem képviselteti magát, mert a nyugati Illuminati számára ezek az országok majdnem vagy teljesen érintetlenek. Irán különösen. A miértről már írtam korábban „Irán bankjára fáj a Rothschildok foga” címmel.

Ami még mindig sötétben marad az az, hogy miről, mit döntenek. Ezekről aztán tényleg semmit sem adnak közre. Néha vannak kiszivárogtatások, belső elszólalások pl. itt döntöttek az euró bevezetéséről. Jim Tucker volt a Bilderberg kutatás atyja és emlékszem, 2011-től a Közel-Kelet mindig napirenden volt és vélhetően most is így lesz, amelynek eredményeképpen a káosz csak nagyobb méreteket fog ölteni. A kutatók között meg kell említeni Daniel Estulin nevét is, aki Alex Jones és David Icke szószólók mellett fog tüntetni komoly rendőri felügyelet mellett, szinte lehetetlen körülmények között."

OccupyBilderberg2012.jpg

Magyar vonatkozások feltárása

Dr. Tóth Zoltán József - Pomázon, 2012 október 8. "Szemkilövetés kormányától a szemfényvesztés kormányáig". Magyarország és az Illumináti. Mi mozgatja a szálakat? Kik a TriΔlaterális bizottság hazai képviselői?! Milyen bábok vannak a fiskális és monetáris politikában?

Rózsakeresztesek, templomosok fúziójából született meg a baváriai illuminati 1776. május 1-én, Adam Weischaupt az ingolstadti egyetem professzora vezetésével. Ezért ünnepli azóta is a május 1-ét és nem azért mert akkor volt a munkás lázadás vagy mert akkor ért véget a 2.világháború - ezeket mindig erre a dátumra tették megtörténté a luciferista illuminátusok, ezzel is tisztelegve ennek a "becses" dátumnak... előkészítve a terepet lucifer eljövetelének. 1776.05.01.-ből jön ki római számokkal a 666 ugye az USA dolláron!

Mikor lép életbe a földtörvény?! 2014. május 1.! Akkor miről beszélünk?!

 

Ha a nyilvános kimondáson túl még cselekednél is...

Sokakat ún. összeesküvés-elméletek gyártására késztet az a valóban zavarba ejtő tény, hogy mind Lincoln, mind Kennedy elnök az USA pénzügyi önállóságának helyreállítása érdekében tett lépéseket a nemzetközi bankár-elit érdekeinek sérelmére kamatmentes pénz kibocsátásával, illetve a pénzkibocsátás jogának visszavételére tett kísérlettel, majd mindketten merénylet áldozatául estek (1865-ben, ill. 1963-ban).

215428_456418081096276_1108658483_n.jpg

Szintén találgatásokra adhat okot, hogy az Egyesült Államok történetének második központi bankját megszüntető Andrew Jackson elnök ellen sikertelen merényletet hajtottak végre 1835-ben. James A. Garfield és William McKinley elnökök pedig, akik nyilvánosan szembehelyezkedtek a pénzügyi elit érdekeivel, merénylet következtében vesztették életüket 1881-ben, illetve 1901-ben. Kennedy elnök hírhedt, egy "monolitikus és könyörtelen összeesküvésről" szóló beszédét szintén nehéz figyelmen kívül hagyni:

Mi mozgatja a szálakat? Illuminati?
TriΔlaterális bizottság?!
Monsanto, CNN, MTV, FOX News...

IZoNshD.jpg

995835_494686137271902_1441756453_n.pngRudolf Steiner 1917. október 28-án egy előadásában Dornachban (GA177) ezt mondta:

“A nagytőkének sikerült elérnie, hogy a demokrácia a legcsodálatosabb és a leghatékonyabb eszközzé váljon az emberiség egészének kizsákmányolására.
Általában azt képzeljük, hogy a tőkések, a hatalom ellene van a demokráciának és szemben állnak azzal.
De ez egy tévedés. Ugyanis a éppen ellenkezőleg a nagytőke és a pénzemberek irányítják és tudatosan támogatják azt, mert ez a demokrácia adja a felszínt, ami mögé el tudják rejteni a valóságot, az emberek kizsákmányolását.
Ebben egyben megtalálják az önvédelem legjobb eszközeit is a társadalom és a tömegek ellenállásával szemben.”

„Ma az emberek egy olyan csoportja a hangadó, amely uralni akarja a Földet a mozgékony kapitalista gazdaság eszközeivel.
E csoport a tőle függő embercsoportokat a gazdasági eszközök révén kapcsolja össze és szervezi meg. …
Mivel az említett csoportot az anglo-amerikai világon belül találni, a jelenlegi hatalmi konstelláció csak alárendelt pillanat, amely minden valódi szembenállást és érdeket elfed. …
Csak az alábbi alternatíva lehetséges.
Vagy leleplezi az ember a hazugságot, amellyel a Nyugatnak dolgoznia kell, ha boldogulni akar, és azt mondja: az anglo-amerikai machinátorok egy áramlat hordozói, amelynek gyökerei a francia forradalmat megelőző impulzusban rejlenek, amely a kapitalizmus eszközeivel világuralmat akar megvalósítani, s amely számára a forradalmi impulzusok csupán jelszóul szolgálnak, ami mögé elbújnak;
vagy átengedi az ember a világuralmat az anglo-amerikai világon belüli okkult csoportnak.”

         11 hozzászólás

Címkék: világgazdaság kapitalizmus világháború világbank új világrend illuminati gazdasági világválság bilderberg világélelmezés paradoxon tóth zoltán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása