A Dalai Láma, nepáli papok, Pio Atya és Mihály arkangyal üzenete a magyarokhoz

PPJ         2013.07.01.

Drága Barátaim! Vészterhes idők ezek!

Víz (helyett szomjhalál)
Kérlelhetetlen, önző, profitéhes cégek szárítják szánt szándékkal többek között a Káli-medencét, de az elmúlt évek sorra mutatták jeleit, hogy az egész vízközmű szolgáltatást privatizálni óhajtják a - most nevezzük így - vízmaffia részéről. Legutóbbi, a szakma teljes ellenállását kiváltó törvényi húzása ennek a nemzetkiszárító bandának, hogy geotermikus kitermelés esetén tulajdonképpen a felszínen kell elfolyatni a sós termálvizet, nem pedig visszasajtolni (kivéreztetés). Izraeli nagykövet lett a napokban a kormánypártok vízügyi szakpolitikusa... Ez csak egy tény, a következtetés levonása az olvasó dolga.

Föld (helyett hazátlanság)
Beteljesedett a Nyirkai jóslat azon sora, hogy "Repülő szőnyeggé vált a föld" a talpunk alatt: a földtörvény eladóvá tette az országunkat, a hazánkat. A Kárpát-medencét nem a megfelelő agrikultúrával műveljük, aminek jól látható ökológiai jeleit minden négyzetméteren látjuk. Ha nem a táj adottságainak megfelelően műveljük a természeti tőkét, akkor abból pusztulás és halál lesz: szaknyelven ökológiai sivatag, hívjátok ahogy akarjátok... Nem én kiáltok, a föld dübörög!

Gazdaság (helyett pénzszivattyú)
Szánt szándékkal, az akkori pénzügyminiszter teljes tudtával a nyakunkra hozták a devizahiteleket, amikről azóta kiderült, hogy nem is "deviza" és nem is "hitel". Jelenleg, június 25-e óta a Kúria döntésére vár a magyarság, de ahogy Kásler Árpád megírta, jött neki egy névtelen levél, mely feltárja, hogy a legfelsőbb szintekről jönnek utasítások, hogy minden devizahiteles pert eleve utasítsanak vissza bíróságok - mert ha ez kiderülne, akkor milliárdokat kéne visszafizetnie a bankoknak. A Háború a nemzet ellen című dokumentumfilm szinte minden perce, ami esetleg akkor még csak baljós jövőkép volt, mára valósággá vált.

A támadás minden téren zajlik, ez persze a felébredetteknek nem újdonság. Amikor ilyen emberfeletti erők pusztítják a magyarságot, akkor emberfeletti erők birtokosait kell viszontválaszul megszólaltatnunk, hogy erőt adjon a küzdőknek, kitartásra buzdítsa a magyarokat - ősi igazságokat szólaltasson meg újra!

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz:

'Magyarok!
Bár népük nagy múltra tekint vissza, a szabadság és a demokrácia terén még fiatalnak számítanak. A lehetőség mindazon által eljött az Önök számára, hogy kibontakoztassák képességeiket és megmutassák a világnak szellemüket, kezdeményező képességüket. Ehhez azonban az önbizalom elengedhetetlen. Éppen ezért akármilyen nehéz is, bármilyen akadállyal, nehézséggel néznek szembe, nem szabad, hogy elveszítsék a reményt és az elhivatottságukat. Bizakodónak kell maradniuk!

Egy tibeti mondás úgy tartja: 9 kudarc 9 próbálkozást jelent.

Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövő előtt áll. Kérem, dolgozzanak továbbra is keményen, és távlatokban gondolkodjanak! Tartsák szem előtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják. Az emberek sokszor - és ez a politikusokra különösen igaz- elvesznek az apró részletekben. Ez nem helyes. Gondolkodjanak távlatokban! Ez az én tanácsom. Köszönöm.'

A nepáli papok:

2005-ben kijelentették, hogy mindennap imádkoztak a Földért. Most 'vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt.'

A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:

'Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél!'

Pio Atya:

'Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni.
Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában, páratlan dicsőségben lesz részük.
Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.
Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak
és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!'
Padre Pio (1887-1968)

Mihály Arkangyal üzenete a Magyaroknak:

Közvetítő médium: Célia Fenn
2005.10.16.,Bp. Közgazdasági Egyetem./Test-Lélek-Szellem-en ea./
(Az alábbiak az élő közvetítésen lejegyzetelt,nem teljes üzenetet tartalmazzák.)

'-Csodálatos ország. Szeretet és béke található. Erős és ellenálló emberek.
Készek az új társadalom létrehozására.
Részei vagytok az Új Bolygó felépítésének.
Szeretet megosztása másokkal /feladat/
Fénylények vagytok. Nagyon erősek vagytok.
Megbocsátás, továbblépés: új világot teremtetek.
A SZERETET vezessen benneteket!
Szívből teremtsetek!
Készen álltok a fény vezetői lenni. /a város (Bp.) és az ország/
Magyarország Fénytoronnyá válik!
VILÁGÍTÓTORONY!
A szeretet és a fény áldásával hagyunk most el benneteket-
/A médium elmondta, hogy a teremben fölöttünk lángokat látott/

Hallgatói kérdés:
- Mi az üzenete annak, hogy a Szent Koronán Mihály és Gábriel arkangyalok vannak?
Válasz:
- Ennek az országnak különleges feladatai vannak, ezt jelzik ezek a képek a Szent Koronán. A Magyar emberek lelke gyönyörű! Mit tudtok a lelketekből felajánlani a világban? Meg tudjátok teremteni azt, amit akartok! Erősek vagytok!

http://www.kepeslap.com/images/20188/68.jpg

szent korona.jpg

http://maghun.com/keptar/albums/userpics/10009/Szent_Korona_Yamantaka_sand_mandala.JPG

Szent Mihály-ima:

''Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Amen.''

         1 hozzászólás

Címkék: buddhizmus magyarország vallás magyarság buddha dalai láma buddhista világszemlélet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Humánöko dokufilm - Az Amazonas természete

PPJ         2013.03.24.

293751_403480483058837_133366477_n_1.JPGEnnek a blognak a körében teljes mértékig kötelezően ajánlott alkotás. Ennél többet nem is szabad hozzáfűzni, csak nézzétek meg teljes-egészében: annyi mindenről szól ez a sámánságon kívül (olaj, vállalatok, világpolitika, természetirtás, stb.) hogy nem lehet nem kitenni erre a blogra is!

Bocsánat, de olyan szövevényes és egészében kezelendő az, amit ez a film mutat, hogy kommentet csak úgy fogadhatunk el, ami nagyjából úgy kezdődik, hogy "...elejétől a végéig megnézvén ezt a dokumentumfilmet, az a meglátásom ezzel kapcsolatban, hogy...".

         1 hozzászólás

Címkék: tudomány vallás társadalom antropológia túlélés civilizáció társadalmi felelősségvállalás sámánizmus fenntarthatóság humánökológia tömegtársadalom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Buddhizmus, fenntarthatóság, belső forradalom

PPJ         2013.02.05.

buddha_earth.jpg

Nemrég volt nyílt nap a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, ahol az általam több szempontból is nagyra becsült kiváló magyar szellemei vezető, Mireisz László fél órás előadásában bemutatta a legfőbb tudnivalókat a buddhizmusról.

Többek között: a buddhizmus magyarországi megjelenésének történetét, megítélésének változását, Európa szerte történő sikeres terjedésének okait a fenntarthatósághoz és a modern tudományokhoz kapcsolván, nem kifelejtve a materiális és a fogyasztói társadalom érzékelhető bukását, valamint elmondja a buddhizmus lényegi különbségeit a többi valláshoz képest, kezdve azzal, hogy tulajdonképpen a buddhizmus nem is vallás és alapvetően a megismerésen és belátáson van a hangsúly a dogmák sulykolása helyett, értelmezvén mindezt békés szinkretizáló hozzáállással, felhívván a figyelmet arra, hogy egy olyan több ezer éves múltra visszatekintő, működő gyakorlat-csomagról van szó, ami a szenvedés sikeres transzformálásán keresztül megoldást jelent egy boldog és szellemileg emelkedett társadalom felé!

[Érdekes egyébként megfigyelni, hogy eredeti ősmagyar szkíta vallásunk kereszt szimbóluma (az eredeti kereszténység, a körosztó kereszt), és a buddhizmus négyágú gyémántjogara (dupla vadzsra) mennyire hasonlít egymásra! "Apróság", de nem "véletlen" :) ... ]

Buddhizmus Kutatóműhely - ELTE Társadalomtudományi Kar

Az ELTE TáTK Vallásantropológiai Kutatóműhelye és a Buddhista Misszió Buddhizmus Kutatóműhely megalakítását kezdeményezi, amelyhez érdeklődőket várnak.

Egyes vallásszociológiai kutatások szerint a 21. század egyik legdominánsabb vallása a buddhizmus lesz világszerte. Ennek a megállapításnak igazságtartalmát nehéz lenne megítélni, azonban tény, hogy napjainkra egyre inkább érzékelhetővé vált a buddhizmus jelenléte a modernitás kultúrájában, társadalmaiban is. Folytatás>>> valamint a nyitó ülés!

Ezen blog ökológiai és szellemi vonala sem véletlenül ZÖLD! Ajánljuk olvasásra ezen cikket, mely kellően egyensúlyoz az (itthon még alig ismert) integrálpszichológia, a modern tudomány és a spirituális hozzáállás között, hogy felvázoljon egy tudati fejlődési spirálmodellt: melyben a ZÖLD SZÍN NAGYON LÉNYEGES meglátásokat tömörít és egyben előirányozza a további szellemi fejlődési faktorokat és lehetőségeket!

A külső forradalomhoz vezető belső útra valónak ismételten és továbbra is ajánljuk a  - nem csak általunk - tavalyi legjobb ilyen alkotásoknak tartott Samsara és Cloud Atlas mozifilmeket!

         2 hozzászólás

Címkék: buddhizmus videó tudomány vallás fenntarthatóság mireisz lászló humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A jelen fiataljai érettebbek a mostani "időseknél"

PPJ         2012.12.19.

Új tudat, régi tudat - kiragadott öko spirit buddhista részlet egy interjúból ... "A magyarországi csoport legfőbb jellemzője, akárcsak a Buddha idején megszülető szanghának, hogy a legkülönfélébb korú és foglalkozású emberek gyakorolnak harmóniában egymással. Mindamellett mégis azt kell mondani, hogy nagyon sok fiatal jár hozzánk. Ez nagyon sajátos, ugyanis annak a nemzedéknek, amelyik most kb. 25 évnél fiatalabb, sokkal de sokkal mélyebb és finomabb spirituális érzékenysége van, mint az én korosztályomnak, vagy a minket követő nemzedéknek. A mi korosztályunkból tapasztalatom szerint úgy 100-ból 3 embernek van spirituális érzékenysége, és most nem a formális érzékről beszélek, hanem mondjuk közvetlenségről. Jómagam például a magam foglalkozásában szinte hóbortosnak és nevetségesnek számítok azzal, hogy meditációval foglalkozom. Az utánunk jövő nemzedéknek meg kb. ugyanennyi, vagy még kevesebb az ezirányú érzéke. De a 25 év alattiaknál ez az arány kb. 100-ból 20-30, azaz tízszer annyi, mint a mi korosztályunkban. Ez rengeteg. A mi nemzedékünk lelkileg már korrumpálta magát, és most elég csak a Föld ökológiai állapotára gondolni. Bebizonyította, hogy képtelen nagy egészben gondolkodni, képtelen másokban gondolkodni, képtelen távlatokban és felelősségteljesen gondolkodni, mert hiányzik belőlük a valódi lényükre vonatkozó tapasztalat, túlságosan is egocentrikus a szemléletük. Ezért ezekre a tiszta tudatú fiatalokra, rátok vár, hogy ezt a gyökeres szemléletváltást végrehajtsátok, átvegyétek a pozíciókat, hogy élhetőbbé váljon ez a Föld. Sokáig mítosznak hittem én is a new age szólamát a tudati váltásról, de most látnom kell, hogy ez a váltás létezik, ez a váltás már meg is indult, és erre épp ennek a korosztálynak a megjelenése a bizonyíték. Az én nemzedékemben elképzelhetetlen volt, hogy egy tizen-, huszonéves ember meditáljon – és nemcsak a lehetőségek hiánya miatt! –, és lám itt vannak a fiatalok, itt vagytok ti, akikkel együtt gyakorolhatunk, itt vagytok ti, akik képesek vagytok ezt a tág és érdekmentes tudatot megtapasztalni! Annak a néhány embernek, aki a mi nemzedékünkbe és az utánunk következőbe tartozik, az átmentés (volt) a feladata, a tiétek a kirobbanás és a kiteljesítés. Éljetek a lehetősséggel, hadd ragyogjon a tiszta tudat gyémántja! Innentől ez a ti felelősségetek." - Interjú Szaladják Istvánnal a Carpe Diem teaház honlapján, Szaladják István a magyarországi Egy Csepp Szangha zen közösség vezetője, a Madárszabadító, felhő, szél című film rendezője. A zen gyakorlás alapjairól, a zen más vallásokkal, hagyományokkal való kapcsolatáról, a gyakorló közösség (szangha) szerepéről kérdeztük.

Fiatalok: lélegezzetek mélyeket - és teljes nyugodtsággal söpörjétek el ezt a mélységes mocskot, amit most "élhető világnak" mernek egyesek hívni!

tudat.jpg

path_to_infinity_by_arisechicken117-d3cw3rw.jpg

         szólj hozzá

Címkék: buddhizmus vallás zen meditáció ökológia fenntarthatóság új nemzedék

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A másolt élet nem emberhez méltó! - Isten vagy!

PPJ         2012.07.16.

Az ember egyedinek születik, de kópiaként hal meg. Erről beszélni kell! Ökológiai, pontosabban ökofenomenológiai(!) szempontból lenne nagyon fontos az alábbi videókat, szövegeket, képeket, idézeteket komolyan venni: egyfajta valódi felvilágosodás eléréséhez! Az alábbiakban foglaltak ugyanis nem a szó mára pejoratív értelmében vett individualizációhoz vezetnének, hanem kooperációhoz: amikor végre nem birkák lennénk, hanem felelős, demokratikus lények.

"Minél többet figyelem az embereket magam körül, annál inkább az a meglátásom, hogy a nyugat-európaiak többsége mély álomban van. Úgy élik az életüket, mintha valaki beadott volna nekik egy nyugtató és altató injekciót, amelynek hatása több évtizeden keresztül is kitarthat, egyes esetekben egészen a sírig. Ez azt jelenti, hogy sokan úgy halnak meg, hogy valójában nem is éltek, azaz soha nem ébredtek fel. Szomorú, de ez az igazság.
Hogyan ismerhetjük fel, hogy az emberek alszanak? A legtöbben napról napra, évről évre ugyanúgy élnek. Az életükben alig következik be változás, azon kívül, hogy néhány évente lecserélik az autójukat, esetleg a partnerüket, és talán munkahelyet változtatnak. Valami igazán új azonban sohasem történik velük. Sokak élete látszólag nem más, mint ismétlődések láncolata. Az életük rutinszerűen zajlik: felkelnek, elmennek dolgozni, igyekeznek megfelelni a főnökük elvárásainak, hazamennek, beszélgetnek és pihennek, azután lefekszenek aludni. Felkelés – munka – kikapcsolódás – lefekvés; felkelés – munka – kikapcsolódás – lefekvés. Végül fekve maradunk, és meghalunk...
Az emberek többsége folyamatosan alszik, holott rendkívüli módon megerőltetik magukat, és gyakran tűnnek kimerültnek és elgyötörtnek. Semmire sincs idejük, gyakran idegesek, mindent gyorsan akarnak elintézni, és magukban folyton azt hajtogatják, hogy „nincs időm, nincs időm; sietnem kell, sietnem kell; elkésem, elkésem". Ezeknek az embereknek állandóan sok a dolguk, sokszor több dolgot is csinálnak egyszerre, főleg a nők, azonban sohasem érnek a dolguk végére, és valójában sohasem elégedettek.
A legtöbben határozottan tiltakoznak, amikor valaki megpróbálja felébreszteni őket. Ha találkoznak valakivel, aki teljesen máshogyan él, mint ők, általában ujjal mutogatnak rá, szidalmazzák és kiközösítik. Úgy tűnik, rettenetesen félnek attól, hogy egy nap felébrednek, és rádöbbennek, hogy semmi sem igaz abból, amiben eddig hittek, és hogy a világuk, amelyet felépítettek maguknak, összedőlhet. Isten a tanúm rá, hogy a félelmük megalapozott.

Nagyon kevesen élik a saját életüket

A legtöbb ember élete nem a sajátja, mert nem ők választották maguknak. Nyugaton nagyon kevesen veszik maguknak az időt és a fáradságot, hogy elgondolkozzanak azon, milyen életet tudnának és szeretnének élni. A fiataloktól legfeljebb annyit kérdeznek meg otthon, hogy „Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?". A szülők tulajdonképpen arra kíváncsiak, hogy mivel akarja megkeresni a kenyerét, és miből akarja kifizetni az albérletet. Alig akad olyan szülő, amelyik a következőket mondja a gyerekének: „Jól gondold meg, milyen életet akarsz élni! Még időben kezdj el ezen gondolkodni. Nézz körül, milyen életet élnek mások! Nézz meg bennünket, a szüléidet! Ne kövesd vakon a mi példánkat, hozd meg saját döntéseidet. Hiszen az élet rövid, még akkor is, ha nyolcvan évig fogsz élni. Éppen ezért jól gondold meg, mit akarsz kezdeni az életeddel!"
A legtöbb fiatalnak nem tetszik, ahogyan szülei élnek, és sokuk „teljesen másképp" akarja csinálni. Amikor azonban elköltöznek otthonról, és a saját életüket kezdik élni, néhány év elteltével az nagyon hasonlít a szüleikéhez: felkelés – munka -kikapcsolódás – lefekvés – felkelés – örülni a hétvégének – munka – kikapcsolódás; valahogy kihúzni a hétvégéig – valahogy kihúzni a nyaralásig – valahogy kihúzni a nyugdíjig...
A fiatalok kénytelenek nagyjából húsz évig együtt élni a szüleikkel, és amikor végre kirepülnek, kevesen tudnak megállni a saját lábukon, bármennyire is szeretnének. Miért van ez így? Azért, mert a fejüket, a gondolkodásmódjukat azok a gondolatok és meggyőződések töltik be, amelyeket felnőtté válásuk során ezerszer hallottak a szüleiktől és más felnttektől (tanárok, papok, feljebbvalók), és amelyeket kénytelenek voltak átvenni, mert csak akkor kaptak elismerést és figyelmet. A gyerekek pszichésen is törekszenek a túlélésre. Ez azt jelenti, hogy némi elismerésért, megbecsülésért, figyelemért és szeretetért szinte mindent megtesznek.
A gyereknek kezdetben rengeteg saját ösztöne, kívánsága és ötlete van, azonban elég korán leszoktatják és lebeszélik azokról a dolgokról, amelyek eltérnek a szülei vagy a többség normáitól. A gyereket tucatembernek nevelik, arra tanítják, hogy lemming legyen, aki követi a többséget. Olyan felnőttet akarnak nevelni belőle, aki az élet értelmét abban látja, hogy dolgozik, viszi valamire (pénz és némi tekintély), és a munka mellett lehetőleg minél többet szórakozik, valamint nagyfokú kényelmet élvez. Az emberek többsége úgy véli, hogy ezek a sikeres élet ismérvei.
Ha jobban belegondolunk, az, amit évezredek óta nevelésnek hívunk, nem más, mint idomítás. Arra idomítjuk a gyerekeket és a fiatalokat, hogy vegyék át a mi gondolkodásmódunkat, beszédmódunkat, és úgy cselekedjenek, ahogyan mi is. Nem akarunk másként gondolkodókat, összeférhetetleneket, tagadókat, elhajlókat; nem akarunk forradalmárokat, különcöket, engedetleneket – hiszen ezek dühítenek bennünket, és félünk tőlük. Bólogató Jánosokra vágyunk és békebeli harmóniára. A szülők nyugodtan kijelenthetnék, hogy „Gyerekek, hagyjatok aludni minket! Csináljátok úgy, ahogyan mi is csináljuk. Hiszen a dolgok így is működnek, nem igaz?"

A tucatember: normális, alkalmazkodó, tudatlan

Mi, nyugat-európaiak – saját szavunkkal élve – magas életszínvonalat teremtettünk magunknak. Napjainkban még egy munkanélküli is olyan ipari vívmányokat használ, mint a központi fűtés, a vezetékes telefon, a mobiltelefon, a bicikli vagy akár az autó, a számítógép, a hűtő, a folyóvíz és még sorolhatnánk. Materiális szempontból legtöbbünknek az elégnél jóval több jut manapság. Németországban senki sem hal éhen, és senki sem fagy meg az utcán.
A „fejlődésünk" valóban döbbenetes mértékű. Képzeld el, mi lenne akkor, ha a dédnagymamád egy hétre feltámadna, és meg kellene ismertetned vele a technikai újdonságokat. A dédnagymamádnak biztosan tátva maradna a szája a csodálkozástól... Elsősorban a fiatalabb generációt szeretném emlékeztetni arra, hogy hatvan évvel ezelőtt hazánk, Németország, még romokban hevert.
Sok idős ember büszkén vallja, hogy „vittük valamire". De mit értünk el valójában?
Azt állítom, hogy az eredmény egy olyan nemzet lett, amelynek állampolgárai alszanak, fogyasztanak, erőlködnek, és egyre betegebbek, vagy valamilyen káros szenvedély rabjává váltak (Németországban körülbelül 8 millió szenvedélybeteg él), továbbá folyamatosan szidják a gazdasági, politikai és vallási vezetőket, mint a gyerekek a szüleiket, és minden rosszért őket tartják felelősnek. Úgy tűnik, hogy a kedvenc hobbijuk a tagadása és elítélése minden kellemetlenségnek, amely az életükben történik. Eszükbe sem jut elgondolkodni arról, hogy ezek a kellemetlenségek (legyen az betegség, veszteség, kudarc, csalódás, félelem, vagy más érzelem) hogyan bukkantak fel az életükben.
Ez a nép fogyasztó lényekből áll. Legfőbb ismertető jegyeik a tudatlanság, a rutin, az elégedetlenség, mások és saját maguk elítélése, irigységből és féltékenységből fakadó versengés, valamint a félelem, a félelem, és ismét csak a félelem.
Az anyagi dolgok, a technika és a fizikai kényelem terén sokat fejlődtünk, a nem anyagi dolgok területén – tehát szellemi, spirituális (lelki) szinten – azonban éppen az ellenkezőjét értük el. Annyi bizonyos, hogy hatalmas szakadék tátong az életvitelünk, valamint a belső, mentális, érzelmi és spirituális életünk között, amely korántsem magas szintű. Egyszóval belső állapotunk meglehetősen fejletlen.

Éld az életed – légy önmagad!

Arra biztatlak, hogy kérdőjelezd meg mindazt, amit eddig tapasztaltál, és azt, ami a jelenlegi életedre jellemző. De kérlek, ne egyszerre, hanem egyik dolgot a másik után.
Vizsgáld meg szeretettel az életed minden területét, és saját hozzáállásodat ezen területekhez. Mi tartozik az alapvető területek közé?

• Kapcsolatunk saját magunkkal (Én és Én)
• Kapcsolatunk fizikai önmagunkkal
• Kapcsolatunk az eddigi életünkkel, az élettörténetünkkel és saját tapasztalatainkkal
• Kapcsolatunk a gyökereinkkel, különös tekintettel a szüléinkre, ahogyan gyermekkorunkból és fiatalkorunkból emlékszünk rájuk
• Kapcsolatunk a munkával, a sikerrel, a kreativitással és egyéni képességeinkkel
• Kapcsolatunk a saját nemünkkel és az ellenkez ő nemmel
• A párkapcsolatban elfoglalt helyünk, illetve az egyedüllét
• Kapcsolatunk a barátainkkal
• Kapcsolatunk a társadalommal, amelyben élünk, illetve az abban elfoglalt szerepünk
• Kapcsolatunk Istennel szintén, bátran és alaposan vizsgáld meg ezeket a kapcsolatokat, és állapítsd meg, mennyire vagy elégedett, boldog, illetve elégedetlen, frusztrált, csalódott vagy boldogtalan életed egyes területein.
Fogadd el a gondolatot, hogy az életedben jelenleg uralkodó állapotokat te teremtetted – természetesen általában nem tudatosan.

"Ne a rendkívüli lehetőségekre várj! Ragadd meg a legegyszerűbb, leghétköznapibb lehetőségeket, és tedd őket rendkívülivé! A gyenge ember vár a nagy lehetőségre, az erős megteremti azt." -Orison Swett Marden

Az ember egyedinek születik, de kópiaként hal meg

A legtöbb ember olyan lény, amelyik valójában mélyen alszik, holott látszólag mozog.
Elsősorban a szellemük alszik, a tudatuk. A hétköznapi ember tudat nélkül létezik; nincs tudatában saját létezésének, élő mivoltának. A hétköznapi ember megfigyeli a többieket, és úgy viselkedik, ahogyan ők. A majmok is így működnek.

• Ha a tömeg menekülni kezd, a hétköznapi ember velük menekül
• Ha mindenki megáll, ő is megáll
• Ha mindenki tévézik, ő is tévézik
• Ha mindenki panaszkodik, ő is panaszkodik
• Ha mindenki gyalázkodik, ő is gyalázkodik
• Ha mindenki elítél, ő is elítél
• Ha mindenki elutazik nyaralni, ő is elutazik, és beragad a dugóba
• Ha senki sem tesz fel kérdéseket, ő sem kérdez

Az ember egyedinek születik, de kópiaként hal meg. Tulajdonképpen életének legnagyobb részét a szomszédja másolataként éli le, még akkor is, ha más típusú autót vezet. A hétköznapi élet, a tömegek élete, lényegében a másolatok, az alkalmazkodók, a lemmingek, a bólogató Jánosok és a rettegők élete, akik felnőtt testbe bújt, sebzett gyermekek.
A másolt élet nem emberhez méltó. Aki nincs tisztában saját értékeivel, isteni mivoltával, tisztaságával, szépségével és kincseivel, abban nincs méltóság, ezért saját életével és másokkal is méltatlanul bánik, nincs benne sem tisztelet, sem szeretet, sem megbecsülés.
Ennek azonban nem kell így lennie. Ezen lehet változtatni. Felteszem neked a kérdést:
Szeretnél változtatni ezen? Vagy te már egyedi emberként élsz egyedi életet? Ki tudod jelenteni, hogy az életed változatos, izgalmas és szép, mint egy kaland, amelynek során minden nap felfedezel valami újat? Úgy éled az életedet, mint egy gyermek: nyíltan, kíváncsian, mosolyogva, játszva, vidáman, mindenben gyönyörködve, mindent élvezve? Jelen vagy az életedben?
Vagy csak testként létezel?"

Az "A legtöbb ember átalussza az életét" című írást itt találtam.
Forrás: Robert Betz – Lépj ki a régi cipődből!

319219_2109260217049_1338093745_n.jpg

Gandol 13 tétele

  1. 1. Egyetlen teremtő erő van - a hit. Vedd észre, hogy
  2. 2. Hite csak az embernek van. Az Istennek nincs hite. Ezért
  3. 3. Teremteni csak az ember tud. Amiből az következik, hogy
  4. 4. A világot az ember teremtette. Sőt, az
  5. 5. Istent is az ember teremtette. Tehát
  6. 6. Minden csak akkor és addig van, amíg az ember hisz benne. Ámde
  7. 7. Az emberiség egykori csoport-Énje, individualizált Énekre bomlott. Azóta
  8. 8. Minden ember saját kozmoszt teremt magának. De jobbadára öntudatlanul.
  9. 9. Saját kozmoszában minden valóságos, él és hatékony, amiben hisz. (Az élet-erők)
  10. 10. Saját kozmoszában a Semmit teremti az, aki semmiben sem hisz. (A halál-erők)
  11. 11. Saját létezésedet te tartod fenn, önmagadban való hiteddel. (Legyen!)
  12. 12. Saját halálodat te idézed elő azzal, hogy pusztulásodba beleegyezel. (Ne legyen!)
  13. 13. Egyetlen Isten van - az ember. Százezer Isten van - az ember. 

Uram, irgalmazz, hogy ezt a titkot elárultam nekik! Szerencsére, úgysem veszik majd komolyan.

Az ember az egyetlen isten. Az öntudatára ébredő egyetlen isten félni kezdett kozmikus magányától és attól, hogy öntudata újra kialszik. Ezért teremtett valami örökké valót és azt elnevezte anyagnak. Anyaggá testesült, és az anyag formát öltött. A formát öltött anyag félni kezdett a forma fölbomlásától. Ezért megteremtette az anyag és forma nélküli istent, vagyis régi önmagát. 

Ezt nevezik a Létezés Kerekének...

Szamszára... संसार
Dharmacsakra... धर्मचक्र

         2 hozzászólás

Címkék: vélemény buddhizmus vallás isten demokrácia brian élete dalai láma felvilágosodás humánökológia tömegtársadalom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása