A 144 éves lilaakác mennyországa Japánban

PPJ         2014.07.24.

Úgy néz ki, mint egy káprázatos lilás-rózsaszínes naplemente az égen, mégis fejmagasságban és kézközelségben megtapasztalhatjuk Japánban. (Forrás: demilked.com)

99534aa2.jpg

Most már értjük, hogy az Avatarban miféle szerzet a Lelkek Fája... :) A lilaakác (Wisteria sinensis) az egyik legnépszerűbb kerti kúszónövény lett az egész világon, dús és illatos virágzata miatt, de őshonos növénynek kijáró tisztelet leginkább Kínában övezi. Japánban a költészetük legrégebbi gyűjteményeiben is több helyen említik, és 1200 éves példánya is megtalálható a mesteri precizitású és szellemi lényekben is gazdag parkokban. A téli hideget nem kedveli, de japán változata (W. floribunda) nem ilyen kényes.

Az alábbi fotók a Tokyo-tól 80 km-re északra található Ashikaga Virág Parkban található 144 éves lilaakácról készültek, vagyis 1870-re tehető a növény világra jötte.

Érdekesség egy fordított arányosság a két japán ősfa között, ugyanis az 1200 éves példány 700 négyzetméteres kiterjedéssel bír, míg a 144 éves közel 2000 négyzetméteres. Ám ők együttesen sem olyan nagyok, mint a kaliforniai Sierra Madre-ben található 4000(!) négyzetméteres növény.

A lilaakác hivatalosan a pillangósvirágúak családjába tartozó fás szárú, lombhullató indás kúszónövény, ámbár kialakítható belőle fa-jellegű alak, általában csavarodó törzzsel és ellapuló felső résszel. Összességében akkor súllyal bírhatnak, hogy, mint az alábbi képeken és videókban is látható, komoly tartószerkezetekre van szükség a tartásukhoz. Így viszont mennyezete alatt sétálhatunk és sütkérezhetünk a lila és rózsaszín fényárban a csodásan lógó virágai között.

a.jpg

Fotó: y-fu

large-old-wisteria-bloom-japan-3.jpg

Fotó: Mamiko Irie

large-old-wisteria-bloom-japan-4.jpg

Fotó: Makoto Yoneda

large-old-wisteria-bloom-japan-5.jpg

Fotó: P-Zilla

large-old-wisteria-bloom-japan-6.jpg

Fotó: P-Zilla

large-old-wisteria-bloom-japan-7.jpg

Fotó: y-fu

large-old-wisteria-bloom-japan-8.jpg

Fotó: takeoh

large-old-wisteria-bloom-japan-9.jpg

Fotó: Taka Ochiai

large-old-wisteria-bloom-japan-10.jpg

Fotó: Kazumi Ishikawa

large-old-wisteria-bloom-japan-11.jpg

Fotó: Takao Tsushima

Az alábbi videón szereplő wisteria az 1200 éves 700 négyzetméteres példány, ami Fujino-Ushijimánál található Saitama prefektúrában.

Az alábbi pedig a 144 éves, de 1990 négyzetméters példányról készült videó, az Ashikaga Virág Parkban.

         2 hozzászólás

Címkék: japán természet fotók akác lilaakác őshonos wisteria

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Friss kutatási eredmények az autizmus és a növényvédőszerek kapcsolatáról

gelencserzso         2014.07.19.

0712CW-FEATURE-Pesticides_Fig2_300.jpgKözvetlen kapcsolat az autizmus és a növényvédőszerek között - Ha meghalljuk az autizmus szót, sokak inkább csak elfordítják a fejüket, mégis sok leendő anyuka aggodalma, és eddig nem sokat tudunk okairól. Melyek azok a környezeti hatások, amelyek elősegíthetik kialakulását, és mit tehetünk, hogy megelőzzük? Egy friss tanulmány a növényvédőszerek és az autizmus lehetséges kapcsolatát kutatta, a kutatók pedig elővigyázatosságra intenek minket. (Magyarra fordítás: Gelencserzso)

autizmus-a-csaladban-n-1645.jpgA Kaliforniai Egyetem kutatói bizonyos növényvédőszerek és a diagnosztizált autizmus, illetve fejlődésbeni késedelem között kereste a kapcsolatokat. Módszerük egyszerű és célravezető volt, hiszen csupán összevetették a növényvédőszerek használatáról szóló kötelező jelentéseket 1997-2008 között a várandós anyukák lakcímével.

Autism, developmental delays linked to pesticide exposure during pregnancy - study
rt.com/usa/167976-autism-gestational-pesticide-exposure/

Insecticides put world food supplies at risk, say scientists
theguardian.com/environment/2014/jun/24/insecticides-world-food-supplies-risk

peszticid.jpg

A szabályozásnak köszönhetően a farmerek egészen pontosan dokumentálják, milyen szereket, hol és mikor alkalmaznak. A kutatók szerint bizonyos szereket gyakrabban alkalmaztak a később autizmussal, vagy fejlődési nehézségekkel diagnosztizált gyermekek lakhelyének közelében.

A megkésett fejlődés, azaz kommunikációs, társas és idegrendszeri képességek lassabban történő megszerzése, a mérések szerint az államokbeli gyermekek 4 százalékát érinti, a társas interakciókban és nyelvi nehézségekben is megmutatkozó autizmus pedig nagyjából 68 gyerekből egyet érint.

Megállapították, hogy 60 százalékkal nagyobb az autizmus kockázata egyes növényvédőszerek közelségében, melyek legtöbb esetben rovarölőszerek. Ezek tulajdonképpen idegmérgek, amelyek a rovarok idegrendszerét károsítják, így elpusztítva őket.

10407038_720116924697850_4412380152690064036_n.jpgA peszticidek egy másik fajtája, amelyet gyakran szúnyogirtásra is használnak, hasonlít a krizantém virág egy természetes módon előforduló rovarirtó anyagára. Ennek köszönhetően néha „teljesen természetesnek” nevezik ezt az anyagot, holott a kockázat itt is mérhető volt. Ez egy szintetikus anyag, amely valójában sokkal mérgezőbb, mint maga a természetes összetevő.

Valószínűsíthetően nem szükséges a búzatáblák mellett sétálgatnunk, hogy kapjunk egy adag idegmérget, hiszen a levegőben könnyen tovább terjednek ezek az anyagok, bár a tanulmány külön nem mérte a levegő peszticidtartalmát.

Úgy látszik, végre eljött az ideje, hogy részletes további kutatások szülessenek a peszticidek emberi, különösen a magzati egészségre káros hatásáról, és tudományosan megalapozottan, nagyobb felelősséggel kezelhessük a növényvédőszerek alkalmazását.

child,portrait,children-69c1cb982c20bd4f04ad97920bd7623a_h.jpgFélő, hogy már későn kapunk észbe, hiszen egy másik friss kutatás megállapította, hogy a szabályozások nem voltak elegendőek, és mára szinte az összes élőhely rovarölőszerek által mérgezett. A globális élelmiszertermeléshez elengedhetetlen apró élőlények, méhek, földigiliszták súlyosan szenvednek, ezáltal gyakorlatilag azt az ökológiai rendszert károsítjuk a hatékony élelmezés nevében, amely maga lehetővé teszi az élelmiszertermelést.

A kaliforniai tanulmány konklúziója „csupán” azt állítja, hogy közvetlen kapcsolat valószínűsíthető az autizmus és a peszticidek között. Mindenesetre egyelőre az elővigyázatosság elve tűnik a legbiztonságosabbnak. Ahogy a Kaliforniai Egyetem kutatója is összegezte: „Az üzenet világos: a várandós nőknek különösen kerülniük kellene a mezőgazdasági kemikáliákkal való érintkezést, amikor csak lehetséges”.

Hatalmas élelmiszerbotrány a láthatáron? Ötven éve nem láttunk ilyet
vg.hu/vallalatok/mezogazdasag/hatalmas-elelmiszerbotrany-a-lathataron-otven-eve-nem-lattunk-ilyet-429946

Óriási és beláthatatlan károkat okozhat az a rovarölő szer, ami mind állatokra, mind az emberekre káros hatással lehet - írja a The Guardian.

Egy olyan rovarölő szer elterjedése miatt félnek a kutatók, amely a világ biztonságos élelmiszer-ellátását veszélyezteti. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezt a permetező szert a világ számos táján használják, így például Kínában is.

A káros vegyianyagokat tartalmazó szer az állatállományra komoly veszélyt jelenthet. A kutatók attól tartanak, hogy megismétlődnek az 1960-as években történt nagy DDT-fertőzés következményei: arról a szerről időközben kiderült, hogy a természetben nem bomlik le, felhalmozódik, komoly kárt okoz az állatok és az emberek zsírszöveteiben és rákos megbetegedéshez vezet.

Korábban az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tanulmánya alátámasztotta, hogy a neonicotinoidek káros hatással vannak a méhekre és tömeges pusztítást képes köztük végezni.

A kutatói csoport arra a következtetésre jutott, hogy ha a szert továbbra is alkalmazzák, akkor a méhek, a szitakötők és a virágok, valamint a mezőgazdaságban termelt gabona és búza nagy része fertőzött lesz és elpusztulhat. Ez rövid és hosszú távon is borzasztó következményeket jelenthet az élelmiszerellátásban. Ezen felül a vetőmagokból táplálkozó madarakat is elpusztítja a szer, így nem csak az élelmiszerre, hanem az állatvilágra is súlyos csapást mérhet a rovarirtó.

Összességében elegendő bizonyítékot találtak arra, hogy minél előbb találjanak egy másik szert, amely nem káros a környezetre sem. A felelős szervek így rendkívüli csúcson tárgyalják tovább a veszélyes vegyszert és annak káros hatásait megelőző tevékenységeket.

Tudatosan tervezett halálmiszeripari drogfüggőség

Korábbi GreenR bejegyzések a témában:
Vissza a kezdetekhez - videó
Vissza a kezdetekhez II. - videó
Az élelmiszermarketing titkai - videó
Meki kaja, élelmiszeripari drogtervezés és Dívány...
Apokaliptikus légifotók mutatják a nagyipari állattartás Földet pusztító erejét

         4 hozzászólás

Címkék: videó autizmus természet mezőgazdaság természetvédelem környezet fenntarthatóság agrárium humánökológia peszticidek növényvédőszerek

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Mire jók a gyomirtók? Lehet-e nélkülük gazdálkodni?

PPJ         2014.05.21.

Számos esetben találkozom a teljes körű gyomirtók hatásképével az utcán, árokpartokon és természetesen a földeken is. Régen nem volt vegyszer, kapálni kellett a gyomokat, mégsem volt ennyi rendetlen porta, ennyi elhagnyagolt árokpart. [Kép és szöveg: Hetesi Zsolt - Facebook]

10359020_235916956602471_4191056681031545928_o.jpg
Jó a sok vegyszer? Legtöbben olyan szereket használnak, amelyek glifozátot tartalmaznak (Glyalka, Kapazin, Roundup), és a glifozátokról nemrég bizonyosodott be, hogy sokkal károsabbak, mint hitték. Mivel az emberi szervezetbe nem csak a glifozát kerül, hanem a vegyszerből más vegyületek is, a glifozát ezekkel együtt mutatott hatását kell vizsgálni. Az adalékokkal együtt a glifozát genetikai károsodást okozhat, károsíthatja a méhben fejlődő magzatot, továbbá rákkeltőnek is bizonyultak. (http://journals1.scholarsportal.info/details.xqy) Argentin kutatók a szer betiltását kérték kormányuktól. Tehát nem újabb méregzöld pezsgésről van szó, hanem jogos félelemről és aggodalomról.

Hab a tortán, hogy a glifozátok a talajba jutva pusztítják az ott élő kedvező hatású baktériumokat, azaz az ilyen gyomritóval kezelt földeken csökken a humuszképződés foka. (http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0031405612000911)

Miért írom mindezt? Mert minden magyar falu ki van téve annak, hogy a határában dolgozó gazdák - legtöbbször információhiány miatt - a számukra pénzügyileg legkedvezőbb megoldást választva gyomrtóznak a tarlón, vagy tavasszal vetés előtt, és a szer bekerül a környezetbe. Ma már egyébként bármely városi ember anyagcseréjében is ki lehet mutatni, mert az élelmiszerekben is ott van. De a nyakra-főre gyomirtózó szomszédság is kellemetlen hír lehet sokunknak, arról nem is beszélve, hogy a sárguló, elszáradt fű nem szép látvány a járda mellett, vagy az árokparton...

De lehet-e gyomirtók nélkül gazdálkodni? Igen, lehetséges. Ettől az évtől kezdve fokozatosan vezetjük ki a gyomirtókat (glifozátos gyomirtót már nem használunk egyáltalán), és vezetjük be a mechanikai gyomirtást a tábláinkon a családi gazdaságunkban. Ahol eddig próbáltuk mechanikai gyomrtással kiváltani a vegyszert (tőbbszöri tarlótárcsázás, tavaszi kétszeri kombinátorozás) már kevesebb gyomirtót kellett használni - igaz gázolajat meg többet.

A zöldségesben és a szőlőben szintén idéntől nem használtunk glifozátokat, és gyakorítottuk a mechanikai védekezést. Az eredmény - főleg egy-egy esős időszak után - nem tökéletes, de mégis megnyugtatóbb, mint a gyomirtó használata miatti aggodalom. A képen a szőlő május elejei állapota látható, túlnyomórészt gyommentes, lényegében csak mechanikai gyomirtás és némi házi praktika (ecet kipermetezése) vezetett az eredményhez.

         3 hozzászólás

Címkék: természet környezetvédelem mezőgazdaság természetvédelem vegyszer szőlészet ökogazdálkodás biogazdálkodás agrárium glifozát roundup ökogazda biogazda glyalka kapazin gyomszabályozás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Hogyan változtatták meg a farkasok a folyókat?

PPJ         2014.05.18.

A természet végtelenül bölcs. Hagynunk kell, tegye a dolgát. Ökoszisztéma-szolgáltatás.

0.jpg

         szólj hozzá

Címkék: videó természet természetvédelem ökológia ökoszisztéma farkasok kaszkád folyók trofikus kaszkád

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ilyen lenne egy fenntartható és biztonságos jövőben gondolkodó felelős, magyar politikus! Videó

PPJ         2014.03.27.

Nem túlzás, ha össze kéne foglalni a GreenR blog elmúlt 5 évének bejegyzéseit: akkor az pontosan ez a videó lenne! Kohajda László, beszédében, a létbűnözéstől az elektromos autókig, a neoliberális gazdaságpolitikától az ökolokális fenntarthatóságig, mindent érthetően átvesz és bátran, őszintén elmond! Abban különbözik a többi politikustól, hogy nemcsak a problémák súlyosságát vallja be, de békés-, ökológiai- és szelíd megoldásokat kínál fel a globális ökológiai problémák hazai vetületeire.

Tisztelettel ajánlom mint természetvédelmi mérnök és leendő humánökológus, a kedves érdeklődők figyelmébe!

         szólj hozzá

Címkék: politika videó természet fenntarthatóság agrárium élőlánc magyarországért ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Komposztkazán 2.0 újratöltve

Tőgyi Balázs         2014.01.27.

Elkészült a második komposztkazán, amit építettünk, immár sikeresen. Működik. Viselkedését, hőtermelését és teljesítményét kimondottan erre a célra kifejlesztett számítógépes mérő rendszerrel folyamatosan figyeljük és vizsgáljuk. A közel 40-50°C fokos belső maghőmérséklet 40°C fokos melegvíz előállítására, padló- és falfűtésre tökéletesen alkalmas. Napi 30-50 MJoule hőt termel. Ez például 200-300 liter 5°C fokos víz 45°C fokra való felmelegítésére elegendő. Ez a teljesítmény a komposztkazán fejlesztésével, hatásfokának javításával tovább növelhető.

kk.JPG

 

Történetem évekkel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a mókuskerékből kilépve lehetőségem nyílt 1 teljes évig szabadon élni. A mindenre kiterjedő ökológiai katasztrófa okainak felkutatásába kezdtem, aminek kapcsán a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem területén több, téves alapra épült látszat-megoldásba botlottam bele. Mutatok erre egy példát.

 

A megújuló energiaforrás kategóriába sorolt biomassza hivatalosan is elfogadott energetikai hasznosítása manapság meg-nem-kérdőjelezett: környezetbarátnak hisszük. Pedig messze nem az. Biomasszának az energetikailag hasznosítható növényeket és terméseit, növényi és állati hulladékokat tekintjük – gyakorlatilag mindent, ami szerves. Jó tudni, hogy a szerves anyagok jelentős mennyiségű szenet, foszfort és nitrogént tartalmaznak, amik nélkülözhetetlen alkotóelemek a növényeket éltető televény föld, azaz a humusz kialakulásában. A biomassza elégetésével ezt az értékes biotömeget elpazaroljuk, természetes körforgását megszakítjuk, miközben a levegőt szennyezzük vele. Hasonló a helyzet, amikor a WC-csatorna-és-szennyvíztisztító rendszeren keresztül a biotömeg pazarlása mellett az élővizeinket szennyezzük. Ezek egyike sem fenntartható, sem környezetbarát megoldás, mégis annak nevezzük őket – ezt hirdeti a média, ezt tanítják az iskolában. Ennek oka az alkalmazott technológia kifejlesztésébe, megépítésébe és üzemeltetésébe fektetett hit, tőke és energia mellé csoportosult, mindent elsöprő magánérdek.

 

A jó hír az, hogy van megoldás. Kutatásom során találkoztam Országh József professzor “Vízönellátó” néven ismert tudományos oldalával, ami szellemi forrásként táplált utamon – bevezetve a valóban fenntartható biotömeg- és vízgazdálkodás alapjaiba. A biomassza ma ismert egyedüli, valóban környezetbarát energetikai hasznosítása a komposztkazán, amit a mende-mondák szerint már a templomos lovagok is használtak, végül Jean Pain, “az erdő őre” talált fel újra, a 20. században. Tapasztalatairól “A Jean Pain féle módszer” című feljegyzésében, angol nyelven olvashatunk. Az első magyar komposztkazán építők között említhetjük Kakuk Ágnest és Attilát, akik szintén biztató tapasztalatokról számoltak be. Bár az alkalmazás végtelenül egyszerű, és környezetrombolás nélkül fűthetünk, miközben humusz keletkezik, a módszert mintha elfelejtették volna, szinte eltűnt.

 

Utána kívántam járni a dolognak, így 2012 őszén, a TEDx-es előadásomat követően, komposztkazán építésbe vágtam a fejszét. Számomra teljesen ismeretlen területre léptem. Mérési adatokkal kívántam bebizonyítani a komposztkazán létjogosultságát, így az addig összegyűjtött ismeretek alapján, szabadidőmben megterveztem az első, 8 köbméteres komposztkazánomat, és saját hőcserélőt és mérő rendszert fejlesztettem hozzá. Végül 2013 február elején megépült. Az eredmény azonban teljes kudarc volt: a komposzt megfagyott, majd a tavaszi olvadástól őszig elég gyenge hatásfokkal fűtött, a mérő rendszerem pedig csaknem teljesen elázott, használhatatlanná vált.

 

Időközben szabadúszónak álltam. 2013 őszén, Országh József professzor szakmai támogatásával megírtam egy összefoglalót a komposztkazán történetéről, működéséről, tervezésének és építésének gyakorlati lépéseiről, a mérési kísérletezés során szerzett tapasztalatokról és következtetésekről. A nyílt fejlesztés elkötelezett híveként ezt a tanulmányt ezúton közkinccsé kívánom tenni, hogy a komposztkazán fejlődését a továbbiakban segítse.

Újabb tapasztalatokkal gazdagodva a komposztkazán és a mérő rendszer technikai hibáit sikeresen kijavítottam. 2013 decemberében megépült a "komposztkazán 2", ami legnagyobb örömünkre nagyon jól teljesít. Erről Magyar Elemér készített egy kisfilmet, aminek a narrációjából világosan kiderülnek a részletek is.

77db hőmérővel figyeljük a komposzt hőeloszlását. Megfigyeltük, hogy a komposzt belső hőmérséklete 3 nap után már 50°C fokos volt, és egy héten belül helyenként elérte a 70°C fokot is. A komposzthő hasznosításával, azaz a hőcserélőben keringetett hidegebb vízzel viszont vissza is hűlt a komposzt. Azt tapasztaljuk, hogy a komposzt a hőcserélőben folyó víz hőmérsékletével közel megegyező hőmérsékletre állt be.

 

heatmap140104.jpg

A hőcserélőben elhelyezett hőmérő segítségével ismerjük a hőcserélőben folyó víz hőmérsékletét. A szabályozást úgy állítottuk be, hogy 40-45°C fokot elérve bekapcsolja, majd 2-5°C fok esés után kikapcsolja a keringető szivattyút. Ezután a hőcserélőben álló hidegebb víz és a komposzt újra felmelegszik. A komposztkazán ki és bemeneti pontjain elhelyezett hőmérők, és egy impulzusadóval ellátott átfolyásmérő segítségével a kivett hő mennyiségét is mérjük. Esetünkben ez 30-50MJoule között mozog. Sokak által felmerül a kérdés, hogy mekkora teret lehet ezzel felfűteni. Erre a kérdésre akkor tudjuk meg a választ, ha megvizsgáljuk a fűtendő tér hőmennyiség igényét. A további tapasztalatok gyűjtése céljából további méréseket végzünk.

 

Mi az a komposztkazán?

A komposztkazán a szerves anyagok humusszá alakulásakor, lélegző baktériumok által termelt hőt hasznosító rendszer. Lényeges előnye, hogy nincs fizikai égés, így a széntömeg nem szén-dioxiddá, hanem éltető humusszá alakul, miközben hőt termel. Ezt a szabad energiát télikert, padló és fal fűtésére, illetve használati melegvíz előállításra is használhatjuk.

 

Hogyan épül fel a komposztkazán?

A komposztkazán egy nagy komposztáló, amiben a keletkező komposzthőt egy hőcserélőn keresztül hasznosíthatjuk. A hőcserélő esetünkben padlófűtéscsőből készült, egymással párhuzamosan kapcsolt spirálok alkotják, a komposzt belsejét egyenletesen járja be. A hőcserélőnek van egy ki- és egy bemenete, amivel a fűtési rendszerre csatlakozik. A rendszerben a vizet keringető szivattyú mozgatja, ennek ki-be kapcsolása szabályozást igényel.

spiral4.jpgMit tettünk a komposztba?

- 10 m3 fa-apríték (nyers és ágakból készült),

- 2 m3 lótrágya,

- 2 m3 kerti komposzt (falevelek, kerti és konyhai hulladék, emberi trágya),

- 8 talicska érett komposzt (humusz),

- kút- vagy esővíz (jó sok, amennyit csak felvesz a fa).


Hogyan épült?

A fa-aprítékot kút vagy esővízzel alaposan beáztattuk. Az építés során igyekeztünk az anyagokat felváltva hordani, hogy jól keveredjenek, fa:trágya aránya 5:1. Tömöríteni (ugrálni rajta) nem kell! A hőcserélő 200 méter hosszú, 20 mm átmérőjű padlófűtés csőből készült. Betonvashálóra, 2 méter átmérőjű, átlagos 20 cm-es menetemelkedésű spirálban 25 méter hosszú csődarabot síkban rögzítettünk. Ebből 8db készült. A spirálokat 20 cm vastag rétegenként helyeztük a komposzt közepére, kivezetéseit az építés idejére függőlegesen rögzítettük és felcímkéztük, hogy tudjuk, melyik melyik. A csővégeket az utolsó spirál elhelyezésekor az osztókra kötöttük. A rendszert vezetékes vízzel feltöltöttük, légtelenítettük, és nyomás alá (1.5-2 Bar) helyeztük. Az osztókat komposzttal, a komposzt tetejét szalmabálákkal takartuk.

 

Módosítási javaslatok és ötletek:
1. Laza, széteső, nyúlékony kerítésháló helyett használjunk merev és erős, kb. 5 cm-es rácsméretű hálót. Ha betonvashálót vagy kerítéselemeket használunk, akkor az oszlopok elhagyhatók, és egy vas-ajtó-keretet kell a körbe hajtott a ketrechez hegeszteni.
2. Vízszintes helyett használjunk függőleges osztókat! 2x2db, a komposztkazán magasságával megegyező hosszúságú szögvasat párhuzamosan összeforgatva összehegesztünk, végén zárjuk. Az alsó kivezetése a föld szintjén csatlakozik a ki-és-bemeneti 3/4"-os csövekre, ha ki-és-bemeneti hőmérőket is szeretnénk, azokat is ide érdemes szerelni. Az osztók tetejére szereljük a légtelenítőket, ezek biztosan a legmagasabb pontjai a rendszernek. Végül a csőspirálok csatlakozási pontjait 20 cm-es közökkel helyezzük el az osztón. Az osztót az építés elején függőlegesen beállítjuk, a spirálokat az építés folyamata alatt, egyenként csatlakoztatjuk. Így egyszerűsödik az összeszerelés, csökken az alkatrész igénye és költsége is.


1487863_609418549126945_347623527_o.jpg

 

Munkáimat támogatás híjján önerőből, önként dalolva a közjóért tettem. Meggyőződésem, hogy nagy változásra van szükség, ahol a tudás és a tapasztalatok megosztása és szabad áramlása alapvető feltétel.

Köszönöm barátaimnak a sok-sok segítséget és szívből kívánom, hogy a munkánk valamennyi földi lény hasznára váljon!

 

Tőgyi Balázs

togyibali@gmail.com

         29 hozzászólás

Címkék: videó tudomány természet energia környezet öko komposzt környezetbarát fűtés biomassza humusz fenntarthatóság komposztkazán Jean Pain

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Coca Cola = halál az óceánokra

PPJ         2013.05.26.

coke-website-bos-black-960x360.jpg

Bármifajta "életérzés", vagy zöldnek tűnő marketing a nagy üdítőgyárak monopóliuma részéről egy komplett hazugságcsomag az eladásaik növelésére vagy szinten tartására. A valóság közben az, hogy amennyire csak lehet, bírósági úton próbálnak megszabadulni mindenfajta műanyag újrahasznosítási kötelező előírástól. Ausztráliában például pont most nyert pert a Coca Cola, hogy leverjék az eddig bevált 10%-os újrahasznosítási sémákat. (És még ez is csak 10% volt!) Pedig a számítások szerint az ausztrál szemét 65%-a az óceánokban és a madaraknál köt ki... Erre hívja fel a figyelmet (itt alább a Midway c. mozifilm előzetese után is beillesztett) brutális Greenpeace youtube videó.

A műanyag nem a barátunk. A műanyag okozta természetpusztítást csak a vak nem látja. Hogy Magyarországon mennyien vakok, azt elég jól mutatja, hogy teljesen jogosan feltehetjük azt a kérdést is egymásnak, vajon Orbán után (fotó) miért kellett még Fazekasnak is (fotó) "kapnia egy visszautasíthatatlan ajánlatot" a Neoliberális Kapitalista Pokolba: A Coca-Cola Hellenic-nél járt a Vidékrombolási miniszter... Bezzeg 1988-ban még olyan országban akartunk élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi...

Mindenesetre a probléma nem csak helyi, hanem merőben globális! A Nagy Óceáni Műanyag Folt (ami egyes becslések szerint kiterjedésében már Texas állam kétszerese!) ennek "legékesebb" bizonyítéka. A legfrissebb kutatások már nem is egy szemétszigettel számolnak, hanem minden óceán-közre jut egy! (Ez utóbbi linkben szereplő holland tinédzser feltalálóról és a "kapitalista MÁTRIX"-ról csak annyit, hogy előbb jutalmaznak valakit egy futurisztikus és milliárdos befektetéseket igénylő "megoldásért", minthogy beismerje a RENDSZER, hogy A MŰANYAGOT AZONNAL BE KÉNE TILTANI ÚGY, AHOGY VAN...)

De semmi gond emberek, már a delfinek is megértették, hogy alkalmazkodniuk kell, autópálya, hipermarket, bevásárlás, muszáj "eltartani" a családot...

Igazából nem csodálkoznék, ha egy gigantikus galaktikus lézerágyú kikukucskálna egy időkapu féregjáratából és nanoszekundum alatt végezne a bolygón lévő emberiséggel: teljesen megérte(né)m azt a magasabb intelligenciát, ami így rendelkezne fölöttünk... ha olyan ostobák és sötétek vagyunk, hogy nem látjuk a legpokolibb nyilvánvaló összefüggést a kapitalizmus, az olaj, a műanyag, a technokrata korporatokrácia és a hipokrita plutokrácia stb. között, ami mind a természeti LÉTalapjainkat égő gőzerővel áldozza fel (holocaust...) a profit oltárán: akkor meg is érdemeljük...

Chris Jordan-t viszont természetesen ki fogja kerülni a lézernyaláb, ő az egyik olyan Ember a Földön, aki médiamunkájával hihetetlen nagy ismertséget szerzett a szegény albatroszokon keresztül a problémakörnek!  Az ő fotóit blogoltuk frissen még 2009-ben, a Midway szigeteken tapasztalható borzasztó civilizációs következményekről...

Most arra kérlek: menj le a legközelebbi üdítős automatához és vásárolj egy frissítő kólát vagy ásványvizet vagy gyümölcslevet magadnak! Csak mert megérdemled! Mert tudatos- és a vásárlás következményeit belátó vásárló vagy, aki diétás kólát iszik, és mert szexi nő és férfi vagy, aki nagyon fehér foggal mosolyog! Külön köszönöm azoknak a hölgyeknek, akik elvállalják a munkát, hogy egy vállalat neve alatt nagyon felizgató módon mosolyogjanak!

http://americablog.com/wp-content/uploads/2013/02/abatross-midway-atoll.jpg

         1 hozzászólás

Címkék: természetfilm természet greenpeace környezet műanyag coca cola szemétsziget

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Tudd a helyed: EMBER!!!

PPJ         2013.02.08.

Filozofálhatunk oda-vissza az ember természetben elfoglalt helyéről, kirakhatunk és megoszthatunk facebook-on ezrével olyan egyszerűbbnél egyszerűbb (nem akarok ostobán egyszerűt írni...) képeket, amik egyébként önmagukban ökofilozófiai paradoxonok, de a helyzet az kedves olvasók, láttyátuk feleim szümtükkel: nem vogymuk mink semmik sem, apró porszemek; ellesz a bolygó és az élővilág nélkülünk is tökéletesen!

Szóval ne feledjük, hogy bár tény, hogy ennek az öntudatra ébredt fajnak lett akkora a természeti környezetre gyakorolt hatása (nitrogén-ciklus, klímaváltozás, beépítések, erdőirtás, stb.), hogy meg tudja rogyasztani a földi ökoszisztémát, DE ezzel nem az egész Földet pusztítja el, "csak" önmaga létfeltételeit! Kipusztul, és a helyén új élet fog virágozni, de mivel az evolúció nem egy isteni folyamat, nem biztos, hogy lesz újra ember a Földön... Elszabták elvtársak, tetszettek volna öko-forradalmat csinálni...!

Forrás
PDF kép

485901_10151254018463865_1679848102_n.jpg

http://www.zo.utexas.edu/faculty/antisense/tree.jpg

You are a result of 4 billion years of evolutionary success.
Fucking ACT LIKE IT!

798311_492014324169563_211993023_o.jpg

         szólj hozzá

Címkék: evolúció természet ember paradoxon ökológia humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Audiovizuális természetvédelem rovatunkban ma: Sherpas Cinema

PPJ         2012.11.17.

A Sherpas Cinema munkatársi csapata nem viccel! Miután valóban megjárták a Himaláját és kellő tapasztalattal rendelkeznek a hegyvidéki filmezés mikéntjéről, sorra nyerik munkáikkal a különféle díjakat. Legutóbbi főprodukciójuk az All I Can, melyből egy olyan audiovizuális összeállítást sikerült a szépségre és igazságra éhes pupilláink számára összeállítani, ami szerintem elég különleges módon fog bizonyos folyamatokat összekapcsolni és bemutatni. Persze öncélú HD-orgiának is tekinthetjük, de aki lát, az bizony érezni fogja a hasonlóságot a klímavédelmi filmalkotásokkal is. Egyszerre sport, természet és természetvédelem, ahogy írja is az angol leírás: inspirálnunk kell magunkat, hogy mindent megtegyünk a környezetért, és kitanuljuk hogyan tegyük meg az első kis lépést a helyes irányba!

Második ide beillesztett alkotásuk pedig egy óda a vízért, annak körforgásáért. Szakrálisan figyelhetjük a bolygó légzését, az évszakok lassú-gyors váltakozását, ahogy az egyik alap életetőelem körbejárja az egész glóbuszt. Szintén díjnyertes alkotás. Ha túl száraz lenne (höhö) a gimnáziumi földrajz és természetismeret tantárgy akkor érdemes egy ilyen folyékonyabb (na jó, elég lesz már) tanulási módszert alkalmazni.

Kellemes nézelődést!

The Sherpas are proud to present All.I.Can: a two-year feature film project that fuses our passions for riding and exploring the mountains with our potential to help the environment. The film strives to unite global mountain culture and bind us together as the leaders of a revolution. We must be inspired to do all we can for the environment, and we must learn how to take that first tiny step in the right direction.

Water is life. It constantly moves around this planet changing form and effecting landscapes. Time-Lapses up to half a year long are combined with extreme highspeed photography to allow us to journey visually through the water cycle. The power and grandeur that surrounds on this Earth is magnificent. Fluid Circle - Winner of Peoples Choice at Whistler's 3.oh Film Festival 2009.

         szólj hozzá

Címkék: videó természet természetvédelem audiovizuális természetvédelem

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Audiovizuális természetvédelem rovatunkban ma: SpectraSoul - Lost Disciple

PPJ         2012.10.07.

Az elveszett tan. A Föld átkozottul pompás hely: hagyjátok abba más bolygók keresését, itt éljünk!

         szólj hozzá

Címkék: videó természet természetvédelem audiovizuális természetvédelem

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark