Bűnzsüldözés - avagy Magyarország feltáratlan olajmezői

PPJ         2014.10.30.

Jelenleg úgy tűnik az USA-t az aranyló étolaj miatt érdekli leginkább Magyarország. "Belepiszkítottunk" az egyik GMO-lobbista adócsalás-gyanús világcég profitlevesébe, azaz merhetünk-e magyarként a magyar érdekekért kiállni egy "szabad" Európában? Mikor lesz végre tiszta étolaj öntve a pohárba? A legtöbb magyar úgy veszi a hiperszupermárketekben a Vénusz és a Floriol étolajakat, hogy nem is sejti: a magyarnak alig mondható, génmódosítás párti, amcsi Bunge (ejtsd: Bünzs) csoport termékére szavazott a pénztárcájával. Mikor lesz végre magyar bio salátán magyar bio hidegensajtolt napraforgó/tök/len/kenderétolaj?!! A mi "bűnzsüldözésünk" a nagypolitika helyett a tányérokon kezdődik: egészséges, ökolokális szemléletű, bio módszereket alkalmazó termelőket részesítsünk előnyben! 

bunge.jpg

Mondják, hogy a "hunyó" itt is az, illetve azok, akik az elmúlt 25 évben átjátszották nekik (is) a magyar élelmiszer feldolgozó ipar szinte egészét... Lásd például agrár-portrénkat az agrár-közgazdászról, Raskó Györgyről, akiről az internet sem felejt. De ennél nyilván bonyolultabb a kép. 

Igazából, megdöbbentő számomra, és rá sem álmodtam volna, hogy a szerintem Horváth András által elkezdett kitálalás az áfacsalás ügyel kapcsolatban végül ilyen mélyen amerikai érdekeket fog sérteni. Ebből látszik, hogy a felszín alatt milyen mélyen gyarmatosítva van ez az ország. Itt nem egyszerűen "kitiltási botrányról" van szó. Bárkit, nulla indoklással, egy egyszerű repülőtéri biztonsági őr is kitilthat az USA-ból. Ezen nincs mit lovagolni. A lényeg megint csak a háttér, hogy itt bizony amcsi agrár-globálmultik közép-európai érdekütközéseiről van szó. Apropó ukrajnai felforgatás: milyen érdekes, hogy az Ukrajnának adott IMF hitellel a Mon$ATAN a helyzetet kihasználva hátba támadná Európát...

Az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodással (TTIP) pedig nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa válna tulajdonképpen az USA egy kihelyezett kolóniájává, eliminálva minden eddig elért európai környezeti-, egészségügyi- és biokémiai eredményt.

Visszafókuszálva kicsit a Bunge csoport termékeinek csoportjára: az remélem, hogy a GreenR olvasóinak egyértelmű, hogy margarint nem fogyasztunk; vajból sem a dán meg német a számunkra kedves, hanem még a hiperszupermárketekben is megtalálható hazai vajak, amik a táplálék megnevezésre egyáltalán méltóak; de a piacok, helyi termék vásárok és önszervező bevásárló- és dobozközösségek magas beltartalmú valódi magyar vajai az igazán üdvösek a bélflórának!

Ugyanígy az étolajok tekintetében is, ajánlott minden családnak minél inkább a valóban magyar étolajakat keresnie a hiperszuperekben, akinek pedig úgy van módja, és ez nem pénz kérdése, azok rendeljenek hidegen sajtolt nagy kiszerelésű magyar étolajakat! Az női- és wellnessz-fitnessz-loknessz agymosó magazinokban nyomatott, a világ heroin kereskedelménél is nagyobb pancsolási-hamisítási súlyú olíva-biznisznél pedig jóval jobban járunk, ha jó minőségű termelői hazai, sőt, bio dió-, tökmag-, lenmag-, kendermag-, stb. étolajokat öntünk a remélhetőleg szintén vegyszermentes, nem agyon-nitrát-nitritezett, nem hidropóniás salátákra.

Úgy tűnik tehát, hogy többé-kevésbé szeretett vagy nem szeretett kormányunk nagyon belecsaphatott az amcsi lecsóba, amit a környezetünk, egészségünk, agrárgazdaságunk, GMO-mentességünk tekintetében, bizony csak támogatni tudunk, maximálisan elutasítva azonban azon leegyszerűsítő szélsőliberális vádakat, hogy ezzel bármelyik oldalra álltunk volna. Nem, mi mindig középen állunk, nem pártok, hanem a haza érdekeit tartjuk szem előtt. És ha az USA-nak a "neoliberális globális szabadkereskedelem" azt jelenti, hogy a világon az egyik leginkább gazdasági protekcionista konglomerátum, akkor elutasítjuk a kettős mércét, és ki kell mondanunk, hogy Magyarországnak, "Európa éléskamrájának" is megvannak a maga érdekei.

Brutális lobbi a GMO mellett - MNO.hu

A Bunge üzletfilozófiája egyébként a GMO terén szöges ellentétben áll a magyar kormány törekvéseivel, vagyis a genetikailag módosított termékekkel szemben megfogalmazott zéró toleranciával. Köztudott, Magyarország a GMO tiltását az alaptörvényben is megfogalmazta. A Bunge azonban, amely magvak felvásárlásával, eladásával, szállításával és feldolgozásával foglalkozik, bevételének jelentős részét génmódosított és génmódosításmentes szója feldolgozásból szerzi. 2004-ben a Greenpeace is aggodalmát fejezte ki a vállalkozás gyakorlata miatt.

etolaj.jpgKorábban beszámoltak arról, hogy felkeresték a cég európai üzemét, és arra a következtetésre jutottak, noha a Bunge-nak meglenne a lehetősége és képessége arra, hogy üzemeiket GMO-mentessé tegyék, az ehhez szükséges akarat hiányzik. Egy évvel korábban a környezetvédő szervezet munkatársai Brazíliában találtak olyan, a cég által forgalmazott GMO-t tartalmazó tápszert, amelynek csomagolásán nem volt feltüntetve, hogy genetikailag módosított terméket tartalmaz. A Bunge egyike azon négy cégnek, amely a világon a legnagyobb befolyást gyakorolja az élelmeszeriparra, s erős lobbitevékenységet folytat. Ennek egyik jele volt, amikor 2013-ban az igazgatótanácsba bevették Carol Brownert, az Obama-adminisztráció korábbi vezető energiaügyi és környezeti tanácsadóját. Browner egyébként az Amerikai Környezetvédelmi Hivatalt is vezette Bill Clinton mindkét mandátuma alatt. A Bunge 2013-ban június 30-val végződő második negyedévi bevételeként 110 millió dollárról számolt be, amely egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még 265 millió dollár volt. A Reuters szerint Browner szerződtetése a bevétel fokozásának egyértelmű szándékával történt.

Adóbotrányba keveredett a Bunge - MNO.hu

500 millió dolláros adócsalással vádolják Argentínában a magyar áfavisszaélések miatt panaszkodó étolajgyártót. A dél-amerikai hatóságok szerint a Bunge meghamisította adóbevallásait és adóparadicsomokba menekítette bevételeit. Az ügyről a nemzetközi sajtó is cikkezett. A palackozott és ömlesztett étolajokat gyártó vállalat volt az, amely tájékoztatta a magyar hatóságot az ágazatot uraló áfacsalásokról – sajtóhírek szerint az vezethetett a magyar állampolgárok Egyesült Államokból való kitiltásához, hogy a NAV figyelmen kívül hagyta ezeket a jelzéseket. Ezzel szemben a nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy az ügy miatt nyolcan vizsgálati fogságban vannak.

Pandúrból rabló lehet az amerikai óriáscég - MNO.hu (Fotó: WorldNews.com/MNO.hu)

dsv.jpgAz Egyesült Államok legmagasabb politikai vezetésével is jó kapcsolatokat ápol az adócsalás gyanújába keveredett amerikai óriáscég – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Barack Obama amerikai elnök 2006-ban még szenátorként személyesen támogatta a Bunge nevű, étolajat forgalmazó társaságot. Emellett két másik külföldi társaság, a Glencore és a Cargill is része annak a hazai céghálónak, amelyet felderítettek az adóhatóságok. A NAV nyomozói a Bunge jelzései alapján már 2011-ben vizsgálatot kezdeményeztek. A lap korábban azt írta: maga az amerikai cég is felbukkant abban a társasági hálóban, amelynek szereplői a gyanú szerint adófizetés nélkül hoztak Magyarországra élelmiszereket külföldről. Az ügyben eddig nyolc személyt gyanúsítottak meg, és a NAV 800 millió forintnyi értéket zárolt.

Obama, Clinton és a Bunge - MNO.hu

A magyar adóhatóság látókörébe került külföldi óriáscégek közül kettőről is kiderült, hogy az Egyesült Államok legmagasabb politikai vezetésével ápol kitűnő kapcsolatokat. Az egyik vállalat alapítójának, akit az amerikai történelem legnagyobb adócsalójaként emlegettek, Bill Clinton hivatali idejének utolsó napján adott kegyelmet.

bunge usa.png

         szólj hozzá

Címkék: vélemény amerika usa világgazdaság orbán viktor olaj gmo mezőgazdaság obama génmódosítás agrárium nav agrárpolitika gmo lobbi agrármaffia bunge

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Internet VS föld: Az aszfaltbennszülöttek értelmi képességeiről

PPJ         2014.10.28.

Aszfaltbennszülött liberális csőcselék... No, jöjjön a görbe tükör. Nem tudom, lemaradtam valamikor egy "kibernet honfoglalásról", vagy mikor hagytuk el a true-school old-school szülőföldünket?! Mióta táplálkozunk ételek helyett bitekkel-bájtokkal?! Az anyaföld, szülőföld, termőföld helyett mióta ad enni az internet?

Ezek nem politikai kérdések - egybitesek kedvéért: ezzel nem állítom, hogy ne lenne elhibázott ez az adó - pusztán a nagykörúton belülre szorult szürkeállomány világos rangsorlátási képességét pellengérezem. Még egyszer - a gyengébbek kedvéért: nem arról van szó, hogy ezt nektek az interneten írom meg, hanem hogy csúnyán elhibáztátok a lényegi rangsort! Könyörgöm, nemzeti imádságunkat, a Himnuszt sem voltak képesek elénekelni a rendezvény végén és végleg lehullt a lepel, mikor EU-s zászlót lobogtattak. Ezeknek se Istenük, se Hazájuk!

Sőt, még tovább megyek - még csak nem is önmagában a materiális étel szolgál nekünk táplálékul! Hanem a benne lévő Napsugarak ereje, az az éltető fény, mely nélkül aligha élhetnénk testben itt e Földön. Ha nem lenne a Nap éltető szeretete, akkor megnézhetnénk magunkat. És erre ez a "jövőért aggódó" liberális csőcselék mit tesz? Bizonyítván mérhetetlen materializmusát, kiberdeviáns posztliberális transzhumanizmusát és képtelenségét a jövő zálogának megértésére, nem az áldott isteni gyermekeiket emelik az égbe, hanem a százezres mobiltelefonjaikat. A jövő generációk életének védelme helyett, egy virtuális lehallgatóeszközt, egy blackmirror-t tartottak kezeikkel magasabbra önmaguk eszénél.

Grumpy Cat megaszondja az aszfaltbennszülöttek értelmi képességéről

10636269_891472234196961_8673907292582922612_n.jpg

Hetesi Zsolt, a fenntarthatóság kutatásának egyik hazai guruja ezt írja:

"Nem állást foglalva, csak elgondolkodva kérdezem: tavaly a földtörvény kapcsán nem akadt több tízezer tüntető, csak most a netadó lehetősége esetén. Enni nem előbb kell, mint internetezni?
Ismét úgy érzem, a valóban fontos kérdések súlya azon mérhető le, mennyire kevesen érdeklődnek utána."

1480534_10202829412439563_3716150378542758845_n.jpg

PEDIG! A nemzetek modernkori biztonságát a természeti erőforrásaik minősége, mennyisége, állapota továbbá azok megőrzése határozza meg - és ezt a város sem ússza meg! Milyen intézkedésekre van szükség termőföldünk védelméhez? Hogyan alakul a magyar föld jövője? Erre a kérdésre keressük a választ A magyar föld sorsa c. kötet szerzőivel egy kerekasztal beszélgetés és könyvbemutató keretében.
http://www.mtvsz.hu/a_magyar_fold_sorsa - A rendezvény ideje: 2014. november 5. 10 óra (A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.)

A tanulmánykötetben a szerzők arra tesznek kísérletet, hogy a hazai földügy évezredes Kárpát-medencei történetiségének és mai alakulásának a nemzeti megmaradás szempontjából sorshatározó lényegét egyetlen kötetben, tudományos igénnyel feltárják. A kerekasztal beszélgetésen körbejárjuk, hogy milyen intézkedésekre van szükség termőföldünk védelméhez. A föld az egyik legfontosabb természeti erőforrásunk, és jelentősége a világ népességének növekedésével párhuzamosan egyre növekszik. A Magyar Természetvédők Szövetsége a kerekasztal beszélgetés kapcsán a globális kitekintés mellett az aktuális magyar viszonyokra is szeretné felhívni a figyelmet, Magyarországnak ugyanis a lakosságához és területéhez viszonyítva relatíve nagy mennyiségű, jó minőségű termőföld áll rendelkezésére. Ez országunk egyik legfontosabb nemzeti vagyontárgya, melyet meg kell őriznünk, hogy minél több gazdálkodó magyar család számára biztosítsuk a földhöz való hozzáférést és a tisztes megélhetést. Ezen túlmenően fenntartható módon kell gazdálkodnunk a földdel, annak érdekében, hogy ez a nemzeti kincs a jövő nemzedékek számára is rendelkezésre álljon.
------------------------------------------------------------------------------------------------

A teljesség igénye nélkül még néhány aktuál- és geopolitikai, metafizikai és futurológiai kiegészítés

Ennek a balliberális tömegnek úgy kilőtték a kettősmérce lövedékeivel a harmadik szemét, hogy azt sem veszi észre, hogy épp az Ukrajnaihoz hasonlatos CIA-NATO "Gladio B" tervhez asszisztál... Elképesztő látni, hogyan osztják egyesek a balliberális uszító szlogeneket és szövegeket, amikor már csak a "boldog tudatlanságban" élők nincsenek tisztában, milyen módszereket alkalmaz az USA / Mossad ha egy országban váltást akar előidézni vagy káoszt. Elég megnézni Ukrajnát...

10730922_776920642355971_971265605648810025_n.jpg

És ha már internet, mobiltelefonok és blackmirror... Egy remek írás a Pannon Front 36. számából. A fény látványa egykor a szentség élményéhez vezetett. Ma rideg fényszármazékot villogtató számítógépekkel, televíziókkal és telefonokkal veszi körül magát az emberiség. Nem tudja, hogy ez nem pótolhatja az igazi emberi nagyságot, ami a szellemi fénnyel és tudással való szoros kapcsolatából ered.

"A természetes fény sohasem mozdulatlan, mint egy döglila zúgást árasztó neon, kattogó reklámfelirat vagy egy utcai „lámpatest”, ami mindent hullaház-szerűvé tesz maga körül, amint „fénye” szintén szellemtelen anyagokra és tárgyakra esik: a betonra, vagy az aszfaltra, vagy a műanyagasztalra és műanyagszékekre. Miként a műanyagból készült tárgyakkal, szobrokkal stb. nem lehet azonosulni, azok mindig idegenek, „külsők”, üresek és értéktelenek, szemetek maradnak: úgy a kattintásra előálló és kattintásra kialvó neonfény szórt, éles idegenségével sem. A mesterséges fény olyan, mint egy anti-varázsló, aki pálcájával érintve nem arannyá, hanem halottá változtat mindent, amire ráüt." - Molnár András: A fény és a villanykörte

Az ember szó szerint az anyagba ragadt. René Guénon ezt szolidifikációnak hívja. Megszilárdulásnak. Az ég beboltozásának. Amikor is az ember saját tevékenysége révén szilárdítja meg maga körül az őt körülvevő teret, miközben utat nyit mindannak, ami alulról jön.

"Milyen bizarr, hogy éppen napjainkban, a ledlámpák és az okostelefonok háttérvilágításának a bűvös és sejtelmes fényében honol éppen a legnagyobb sötétség, míg régen a mécsesek és gyertyák ezerszer nagyobb világosságot árasztottak. ... Mi lesz veled te fejlettek között a legfejlettebb, ha majd nem jön ki a 220 a konnektorból? Akkor ki fogja megmondani neked, hogy ki vagy? Akkor is fejlett leszel, ha nem lesz a valagad alatt a fűthető bőrfotel és a 100 kilométernyi kábel? Gulyás! Hallod ahogy nevetnek? Hallod, ahogy hasukat fogják a röhögéstől a letűnt idők emberei? Mondd, barátom, mi lesz a hozzád hasonlókkal egy hosszú-hosszú áramszünet esetén? Mi lesz a hozzád hasonlókkal egy esetleges keleti nyitás esetén? Elmész majd Moszkvába, hogy a lemerült és használhatatlan táblagépedet Putyin képébe vágd?" - “Digitális középkor”

Az alábbi hírt végezetül pedig küldeném a posztliberális sci-fi-optimista globál-kiber-tudat technokrata transzhumanista őrülteknek, meg annak a pár ezres tömegnek aki vasárnap a telefonját emelte kezével az égbe az áldott isteni gyermeke helyett...

"Elon Musk, a Tesla elektromos autók, illetve a polgári űrrepülés úttörőjeként ismert SpaceX alapítója egy előadáson elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a mesterséges intelligencia az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély. ... Musk szerint nagyon oda kell figyelni a fejlesztés közben, mert az önállóan tanuló, gondolkodó és döntő gépek veszélyesebbek, mint az atomfegyverek." - Az ördögöt idézzük meg a mesterséges intelligenciával

7053379_4d32c257a00a17d5f4d770313ec1622b_wm.jpg

         10 hozzászólás

Címkék: fidesz usa föld mezőgazdaság metafizika transzhumanizmus földtörvény fenntarthatóság agrárium technokrácia humánökológia techno optimizmus

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Pilóták, orvosok, tudósok tanúvallomása a chemtrailről - globális geomérnökség stratégia

PPJ         2014.10.10.

Névtelen_panorámafelvétel1.jpgKatt a képre a teljes felbontású panorámafelvételért!

Nyilvános meghallgatás a kaliforniai Shasta megyében, amelyen többek között orvosok, vadbiológusok, pilóták, ügyvédek tettek tanúvallomást a chemtrailek káros környezeti, egészségügyi hatásairól.

A CHEMTRAIL REKLÁMOZÁSA - Augusztusban volt a CLIMATE ENGINEERING Konferencia. Az elit megtalálta a felmelegedés ellenszerét: VEGYI FELHŐK. Már reklámozzák is. Na ehhez mit szólnak a rendszerszolgák? Annyira egyértelmű volt, hogy a glob. felm. elleni projektként adják majd el! http://www.ce-conference.org/

MAGYARORSZÁG - NÉZZETEK KI AZ ÉGRE!!! Hungary, Pest County, Érd - 2014.09.24 - 18:00 CET

http://m.cdn.blog.hu/gr/greenr/image/geoengineering_wrench.jpgA ChemTrail tüntetés margójára: a globális geomérnökség humánökológus szemmel - 2014.01.24.

A geomérnökségi beavatkozások kapcsán felmerülő első kérdésekre próbálunk választ adni. Egyesek szerint ez a jelenség egyszerűen nincsen, mások szerint pedig közvetlenül mérgeznek minket. Nem fogjuk azonban beváltani egyik szélsőséges tábor reményeit sem. Az viszont tény, hogy butaság lenne legyinteni a témára, ugyanis egyre több hivatalos tudományos publikáció is foglalkozik a problémakörrel, ráadásul már elkezdték "beetetni a jónépet" a különféle dajkamese válaszokkal!

         szólj hozzá

Címkék: vélemény videó tudomány világ klíma klímaváltozás humánökológia chemtrail globális geomérnökség geomérnökség geoengineering időjárásmódosítás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Egynapos sportrendezvény miatt bontják a dunakeszi ősgyepet?!

PPJ         2014.09.21.

2014. szeptember 20-án azzal indult a dunakeszi repülőtér napja, hogy le kellett állítani egy buldózert, amely épp már tolta maga előtt az ősgyepet. Ősgyep megbontásra ki adott engedélyt? Akár három év börtön is járhat ilyen természeti károkozásért. Csak az ürgék veszélyeztetése több milliós károkozás, nem beszélve a többi fajról. Mindezt miért? Egy egynapos(!) sportrendezvény, a chips-reklámos amerikai disznóagyúak sárba fetrengő mérkőzése, az úgynevezett Legion Run okán...

legion run greenr.jpg

Ha már lúd, legyen kövér, meg ne álljon az a buldózer
a nagyanyjuk sírjáig és a külföldi befektetők hátsó kertjéig!

A reptéren szeptember 27-én Legion Run címmel rendeznek sporteseményt nemzetközi sárdagonyát és az ősgyep feltúrásával a futópálya akadályait erőszakolták volna bele a tájba és a repülőtér sík pályájába. Mint az esemény weboldalán olvasható: „A Legion Run egy 5k akadályfutás legalább tizenöt világszínvonalú akadállyal, sárral, tűzzel és szögesdróttal... A helyszíneket gondosan választjuk ki."

Gondosan?! Hadd "GRATULÁLJUNK"!!!

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság korábban más ügyek kapcsán már megerősítette, hogy "A terület természeti értékeinek szempontjából (elsősorban az itt élő fokozottan védett ürge (Spermophilus citellus) egyik legjelentősebb hazai populációjának védelme érdekében) a helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítás megoldást jelenthet." A DINPI külön felhívja a figyelmet a következőkre: "Magyarországon az ürge nagyon sok előfordulási helyéről eltűnt, mivel élőhelyei megszűntek, vagy kritikusan felszabdalódtak (...) a faj fokozottan védett, egyedeinek eszmei értéke 250.000 Ft. A még meglévő ürgés élőhelyek megőrzése kiemelt természetvédelmi feladat! A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. tv. 43. § (1) bekezdése értelmében "Tilos a védett állatfajok egyedeinek zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása."

A DINPI természetőrének GPS-es felmérése alapján a Dunakeszi repülőtéren megközelítőleg 2900 ürge élhet, ezzel a repülőtér területe Magyarország 10 legjelentősebb ürgés élőhelyei közé sorolható.

Ürgék a Dunakeszi reptéren - Kazi Róbert-interjú - YouTube

Dunakeszi reptér - Zölei Anikó nyilatkozik a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól - Youtube

A dunakeszi repülősök gyors beavatkozásának köszönhetően a további károkozást sikerült leállítani! "Dunakeszi mezején az ősgyep megbontását nem engedélyezzük!" - állítják. Fotók forrása: Dunakeszi Repülőtérért Facebook / Molnár György

dunakeszi repter legion run 1.jpg

dunakeszi repter legion run 3.jpg

dunakeszi repter legion run 2.jpg

A Facebook-csoportban jelezték, hogy maga a dunakeszi ősgyep megbontása is tilos lenne ezen a természetvédelmi területen. Molnár György, az fb-csoport alapítója szerint javasolták a kivitelezőnek, hogy a markolóval történő ásás helyett „helyezzenek el geotextíliát és arra földet, illetve, hogy a nyilván keményebb gyepes talajon fa alápakolással hozzák vízszintesbe. Az ősgyep megbontásához nem járulunk hozzá! A széleken is csak úgy, hogy a fölső gyeptéglákat kézzel kivágják, hogy a helyreállítás során azokat rendben visszahelyezik. Széleken a mező, és nem a reptér szélét értjük!” - számol be az iho.hu Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó online közlekedési, környezetvédelmi és utazási hírportál. 

Később tovább folytatódtak a munkák

dunakeszi repter legion run 6.jpg

dunakeszi repter legion run 4.jpg

dunakeszi repter legion run 5.jpg

A területen lévő nem védett és fokozottan védett fajok

swine legion run.jpg

Disznó - Csak egy a sok közül (fokozottan nem védett!)

A dunakeszi repülőtér pályája a Nemzeti Ökológiai Hálózat magterületének (barna) a része (ahogy egyébként a dunakeszi tőzegláp is) Forrás: Természetvédelmi Információs Rendszer - http://geo.kvvm.hu/tir/viewer.htm

Dunakeszi_repülőtér.jpg

Szintén a TIR adatbázisát használva, a Minta Biotika adatok alapján a területlen él (világosbarna színnel jelölve) a Spermophillus citellus, vagyis az ürge, mely eurázsiai sztyeppei fajnak Magyarország az egyik legnyugatibb élőhelye! Magyarországon fokozottan védett - Eszmei értéke: 250 000 Ft

Dunakeszi_repülőtér_spermophillus citellus.jpg

A Muscardinus avellanarius, vagyis ez a minden elfogultságunkat félre téve is tündércukorfalat mogyorós pele is él a területen (világoskék színnel jelölve). Magyarországon védett - Eszmei értéke: 50 000 Ft

Dunakeszi_repülőtér_muscardinus avellanarius.jpg

A magyar futrinka (Carabus hungaricus) (szürke színnel jelölve) szintén a terület egy fokozottan védett faja, eszmei értéke: 100 000 Ft, szerepel továbbá a Natura 2000 Élőhelyvédelmi Irányelvének II. sz. függelékében (22/2008. (IX. 12.) KvVM rendelet).

Dunakeszi_repülőtér_carabus hungaricus.jpg

Egyelőre így áll a helyzet

A Dunakeszi Repülőtérért azt írja: "Legutolsó információm (szombat alkonyat körüli időpontban), hogy a repülősök átterveztették az egészet. Az ásott akadályok nem csak hogy az üzemi területen kívül, hanem a mező legszélén lesznek. A sportnapok után visszatöltik és gyeptéglákkal borítják. Ez ebben a helyzetben jó megoldás, mert a természet visszavadítja egy-két éven belül. A továbbiakban arra kell figyelnünk, hogy senki ne adhasson ki olyan engedélyt, amely az ősgyep megbontásával jár. Ezt egyébként a törvény a mezőnk esetében három év börtönnel bünteti is! (Az ürgék élőhelye nem csökkenthető, mivel fokozottan védett!)"

         2 hozzászólás

Címkék: vélemény természet természetvédelem dunakeszi natura2000 duna ipoly nemzeti park dinpi dunakeszi repülőtér legion run ősgyep

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Hormonok a csirkehúsban + LIVE élvedarálás

PPJ         2014.09.02.

robot-chicken.jpgNagyipari mozi következik extrém show-val. Van itt minden, ami a multi-kulti velejárója: antibiotikumok, hormonok, szenvedés, profit, áldatlan vér, élve darálás, csőrözés,... igazi intenzív materialista-liberális-kapitalista világégés a javából. Vannak, akiket a zsidók holokausztja érdekel, vannak, akiket a 100 millió amerikai indián holokausztja, vannak, akiket (a jelenleg is zajló) palesztinok holokausztja érdekel, és bár messze távol áll tőlem, hogy ember és állat közé bioegalitárius nivellacionista szellemtelen egyenlőségjelet tegyek, de talán az a 200 millió hím brojlercsibe élvedarálása is hozzátartozik ahhoz a felforduláshoz, amit az antitradicionális erők a világra szabadítottak. Milyen "érdekes", hogy épp a "szabadságot" harsogó USraHELL-i világrend háttérerői akadályozzák folyamatosan, ha tudatosan jelöltetni szeretnék a fogyasztók, hogy van-e GMO vagy hormon az élelmi halálmiszerekben... Sőt, mindjárt itt a TTIP... nesze nektek liberáldemokrácia és Új Világrend, egyétek.

Növekedési hormon? Antibiotikum-maradék? Nem tudjuk, mi van a nagyüzemileg tartott csirke húsában. Pedig sokat eszünk belőle. A fogyasztók jobb tájékoztatásának érdekében nemzetközi kampány indult azért, hogy a csirkehús címkézése kötelezővé váljon. - NOL.hu

Sokkoló videót tettek közzé csirkék élvedarálásáról - HVG.hu

prisonedchic-revised.jpgA chicagói székhelyű Mercy for Animals (Kegyelem az állatoknak) elnevezésű állatvédő szervezet nemrég közzétett videofelvételén munkások élve dobálnak a darálóba hím csirkéket egy iowai baromfitelepen - a sokkoló videón mutatott eljárás a baromfitenyésztők szerint bevett módszer, hiszen így lehet a legegyszerűbben megszabadulni a használhatatlan hím csirkéktől.

A felvétel egy másik részében tojáshéjkupacon haldokló csirkét mutatnak, amelyet bekapott egy válogató gép. De láthatunk az üzem padlóján agonizáló szárnyast is, amelyet egy mosási fázisban leforráztak. 
   
A baromfiüzem reakciójában egyrészt elismerte, hogy a videón látható haláltusát vívó baromfik arra utalnak, hogy a gyárban vélhetően megsértették az állatvédelmi egyezményeket, ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy a daráló gép használata a hím csirkék elpusztítására elterjedt gyakorlat, amely többek között az állatorvosi és a tudományos közösség támogatását is élvezi.
   
A hím csirke haszontalan a baromfiágazat számára, hiszen nem tojik, és ahhoz sem nő elég gyorsan, hogy húsáért nyereségesen lehessen tenyészteni. Az állatvédők szerint ezért évente mintegy 200 millió hím csirkét pusztítanak el az Egyesült Államokban.
   
A United Egg Producers, egy amerikai tojástermelőket tömörítő szakszervezet megerősítette a számot, és azt a módszert is, amellyel a csirkéket megölik.

"Sajnos nincs olyan módszer, amellyel a tojásokból kizárólag nőstény csirkék keltethetők" - mondja Mitch Head, a szakszervezet szóvivője, majd hozzáteszi: "Ha valakinek szüksége van 200 millió hím csirkére, örömmel ellátjuk - csakhogy ezek az állatok senkinek sem kellenek".

Az embertartás technikái: Hogyan gondozd a jószágaid?
https://www.youtube.com/watch?v=ulb_Bb6WmQM

10009843_10152235319512367_571698957_n.jpg

         szólj hozzá

Címkék: vélemény csirke usa mezőgazdaság új világrend fenntarthatóság agrárium nagyipari mezőgazdaság élvedarálás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark