GreenR: szerepünk a 80 legmeghatározóbb politikai online médiafelületben

PPJ         2015.03.19.

A Precognox Kft. "Kereső Világ" blogján megjelent Így hivatkoznak egymásra a magyar politikai blogok és híroldalak bejegyzésében közzétett gráfos ábrák alapján a GreenR is kiemelkedő helyen szerepel a beágyazottság és hivatkozottság tekintetében. Mi képviseljük egyedül a tradicionális természetfilozófia és hagyományos ökológiai politika eszméjét a 80 legfontosabb hazai online politikai hírportál és blog közül.  Ki talál rá először a képen a GreenR-re?!

greenr_bloghalo.png

Kifejezetten örülünk és tiszteletünket küldjük a hálóban szintén szereplő Monarchista blognak (anyaportáluk a Regnum!) és jelezni kívánjuk, hogy a hagyományos ökológiai, humánökológiai és tudatökológiai természetszemlélet ugyanúgy távol áll a liberális baloldali démonokrata republikanizmustól, mint az ő általuk is képviselt filozófia feletti ideák.

A kereses.blog.hu bejegyzésében három ábra is szerepel, a page-rank, in-degree és out-degree mérések alapján. Mi látható ezen megjelenésekből és kapcsolatokból? Néhány következtetés a magunk részéről:

- Jól látható túlsúlyban vannak az atlanti-cionista, liberális és republikánus nézeteket hirdető oldalak, Soros György több nagy csomópontot is köztudottan kézben tart. Tenyeréből eszik a befogott újsághamisító lovak a kockacukrot, felforgató vágtázásaik előtt.

- Eddig se hittük el (objektív ténykérdés), de ezután világosan látszik, hogy minden olyasfajta érvelés, ami a magyar médiában "jobboldali túlsúlyra", "jobboldali fordulatra", "jobboldali eltolódásra" hivatkozva próbál apellálni, az bőven alaptalan. A gráfok ugyanis egyértelmű baloldali, liberális, neokon, démonokrata túlsúlyt mutatnak. Még a jobboldalinak hitt gráfpontok (médiumok) is vagy jobbliberálisak, vagy ellenbaloldaliak. De tradicionális politikafilozófiai és metapolitikai értelemben alig akad valóban jobboldali gráfpont. Hogy a balliberális sajtó jobboldalinak hamisan nevez bizonyos nézeteket, és hogy a magát jobboldalnak képzelő oldal politikafilozófiailag képzetlen, és így némely esetben öndefinícióra is alkalmatlan, elég sajnálatos.

- Érdekes látni, hogy némely százmilliók felett diszponáló és komplett szerkesztő hadosztállyal rendelkező médium még így sem tud elérni akkora eredményt, mint egy nulla forintból és szabadidőben "üzemeltetett" egyszerű blog. Ezt két dolgot implikál logikailag:

1.) Az igazságot kereső emberek az alternatív média felé fordulnak és bizonyos igényeket a blogok jobban és szakszerűbben el tudnak látni, mint egy állami vagy tőkés-korporatív média vállalkozás.

2.) Ebből következően elindult a blogszféra elüzletiesítése és korrumpálódása. Egyértelműen céges lobbiérdekeket szolgáló blogok, álcivil portálok, és a korrupcióellenesnek tűnő, valójában globális korrupciós véleménysugalmazók. Sapienti sat.

Részlet a kereses.blog.hu bejegyzéséből:

Gyűjtésünk eredménye 12121 darab egyedi url, melyek között 22542 él (azaz link) található. Az egyedi url-eket összevontuk az ún. pay-level domain alá. Pl. legutóbbi posztunk egyedi url azonosítójához "http://kereses.blog.hu/2015/03/02/kiszamithatoak_vagyunk" a "kereses" pay-level tartozik. A pay-levelre átkódolt url-ek segítségével egy új, egyszerűbb gráfot készítettünk melyben 1441 csomópont (pay-level url) és 2472 él (link) található. A csomópontok közötti átlagos utak hossza 3.341833, a gráf átmérője 9.

Ami nekünk szinte majdnem teljesen érthetetlenül szakszöveg, azt a gráfos ábrázolások egyértelművé teszik: a GreenR blog is részt vesz a magyar online politikai hír- és blogszféra hálózatának alakításában. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a hazai mélyen tisztelt értőközönség - ha kíváncsi rá -  immáron nem marad hagyományos politikai ökológiai, humánökológiai és tudatökológiai értelmezések nélkül. Milyen megtisztelő feladat hárul ezáltal ránk?! Ahogy a Magyar Hüperión legfrissebb számában írja Kocsi Lajos a jobboldali ökológiáról:

„A környezetvédelem ma döntő részben a minden élet forrását jelentő abszolút Igazság mellőzésén alapul. Ezért ha születnek is benne értékes gondolatok, ha sok jó szándékú embert össze is fog, valójában hatástalan marad, pontosabban pusztán pillanatnyi érdekeket fog szolgálni, vagy éppen azt a célt, amit a világpolitikát meghatározó körök szánnak neki. Ha ebben az irányban halad tovább, nem fog tudni kilépni a jelenlegi paradigmája, gondolkodásmódja által teremtett tehetetlenségi mezőből.”

Kocsi Lajos: Ökopolitikai felvetések a szellemi hagyományok távlatában
Magyar Hüperión, III. évfolyam I. szám

Még tovább menve. "Vállalhatatlanná" vált-e a GreenR blog bizonyos körökben?! Ennek eldöntésében bizonyára segít az alábbi idézet az Ars Naturæ III. kötetének recenziójából:

"Most a harmadik kötetről is szólni szeretnék. Semmiféle irracionális lelkesedés nincs bennem, inkább az motivál, amit az utóbbi alkalommal említettem: a második kötettől kezdve 'némán hallgatnak a magyarországi zöld körök és szerzők' az Ars Naturæ kapcsán.

Először arról, mi lehet e hallgatás legvalószínűbb oka. Eddig vélhetően önök is úgy gondolták, hogy a népszerű (vagyis a nem-természettudományi) ökológia, mint a legtöbb 'zöld dolog', politikailag baloldali szimpátiájú. Nos, a jelen folyóirat meglehetősen rácáfolt erre. Az Ars Naturæ három kötete alapján már mondhatjuk, hogy van, vagy legalábbis lehet jobboldali ökológia és környezetvédelem [és természetvédelem és humánökológia és tudatökológia - GreenR szerk.]. Ezenkívül, minthogy a periodika színvonalában nagyon is megközelítette az eddigi legjobb magyar nyelvű környezetfilozófiai köteteket (Természet és szabadság [Osiris, 2000] és Környezet és etika [L'Harmattan, 2005]), talán kisebb féltékenységet is kiváltott a hasonló érdeklődésű körökben, beleértve a kapcsolódó felsőoktatási tanszékeket. (Nem állítom, feltételezem ezt.) [A recenzió szerzőjének feltételezését, szomorú, hogy alá tudjuk támasztani, meg tudjuk erősíteni - GreenR szerk.] A legjobb védekezés az elhallgatás elvet követve mindenesetre magyarázatot kaphatunk az Ars Naturæ körüli csendre, ami a három kötet gazdag tartalmának fényében mindenképpen méltatlan. A csönd eme összeesküvését talán a második kötet magyar szerzőinek megsemmisítő tudománykritikai írásai is elősegítették, melyek hiába igazak, 'vállalhatatlanok' a hivatalos zöld vonalak számára (tisztelet a kivételnek).

Pedig meg kell mondani, hogy ma Magyarországon politikai állásponttól függetlenül is az Ars Naturæ a legjobb ökoelméleti folyóirat."

Magyar Hüperión II. évf. 2. szám, 249. o.

Mérhetetlenül sajnálom, hogy a fent idézett sorok közt említett felsőoktatási körökbe a humánökológia mesterszak is beletartozik, és akár igaz, akár nem, a féltékenységből elkövetett "elhallgatás" tisztán szakmai alapon csak visszájára tud elsülni a humánökológia diszciplína metanemzeti színterén.

A fentiekből következik, hogy folytatjuk az utunkat, nem hátrálunk meg és
szimbiózisban szinergizáljuk szent szövetségünk szakmai szeretetét!

         szólj hozzá

Címkék: vélemény politika tudomány ökopolitika greenr humánökológia ökofilozófia tudatökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Hossó Andrea, Jamie Oliver és Lázár János - mindannyian a TTIP ellen!

PPJ         2015.03.09.

Előző bejegyzésünkben épp az eddigi legátfogóbb dokumentumfilmre építve írtunk ismét a TTIP-ről, amikor is összeállt a kép bennünk, hogy Hossó Andreától kezdve Jamie Oliveren át akár Lázár Jánosig, elég szépen alakul egy össz-európai aktív ellenállás az Ameurópai Unió tervével szemben. Leginkább Hossó Andrea fejti ki az alábbi műsorban az eddig nyilvánosságra került adatok tükrében, hogy tulajdonképpen a szabadkereskedelmi megállapodás nem is-, leginkább nem-, tulajdonképpen semennyire sem a szabadkereskedelemről szól! Akkor meg miről?!

Dr. Hossó Andrea, közgazdász

Műsor a készülő transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásról. Megteheti-e Magyarország, hogy kimarad az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásból? Az egyezmény és a nemzeti érdekek védelme. Az USA gazdasági beágyazódása Európában. A megállapodásnak köze nincs a kereskedelemhez, hanem arról van szó, hogy egy geopolitikai-stratégiai egyezményről van szó, a transzatlanti szövetség megerősítéséről, ennek a neoliberális gazdaság- és politikafilozófia jegyében, ami az elmúlt 40-50 évben is uralkodott.

De nem csak a magyarok aggódnak: Jamie Oliver a TTIP-ről
(forrás: https://stop-ttip.org/blog/if-you-love-good-food-farming-stop-ttip/)

"Én nem akarok növekedési hormonnal kezelt marhából készült marhahúst és klórral kezelt csirkehúst enni, vagy olyan élelmiszert, melyet az EU-ban tiltott növényvédőszerekkel kezelt növényekből készítettek és az EU-ban tiltott adalékanyagokat tartalmaznak, de legfőképpen nem akarom, hogy a gazdáink tönkremenjenek."

[New trade deal with U.S. will open the door to inferior food pumped with growth hormones and pesticides warns Jamie Oliver - dailymail.co.uk]

A TTIP - az EU és USA közötti Szabadkereskedelmi Egyezmény, melynek tárgyalásai intenzíven folynak úgy, hogy mi európaiak mit sem tudunk arról, hogy mire készülnek a fejünk felett, az EU-ban példa nélküli módon: ZÁRT AJTÓK mögött! Az EU szokványos eljárásaiban eddig az európai civil szervezetek minden új törvény, szabályozás előkészítésében partnerként részt vettek, arra rálátásuk és befolyásuk volt. Most az európaiakat gyakorlatilag kizárták a jövőjüket meghatározó egyezmény előkészítéséből... Persze titokban kell tartani azt, hogy lenyomják a torkunkon azt, amit sosem volt szándékunkban megenni. Elveszíthetjük azt, amit Európa legfontosabb vívmányainak tartunk: az élelmiszerbiztonságot, az elővigyázatosság elvét, ránk kényszeríthetik a GMO-t.

en_jamie_oliver1-1024x683.jpg

Lázár János

Szinte azt mondhatjuk, hogy ugyanúgy, mint a GMO-k esetében, öt párti egyetértés van a parlamentben a TTIP-re való NEM-et illetően!

Lázár János miniszter aláírja a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények elleni petíciót. (Fotó: MTVSZ Facebook)

lazarjanos_ttip.jpg

További GreenR posztok a témában:

⊕ A Magyar Nemzet meglátásai John Kerry külügyminiszter "TTIP-mézesmadzagjáról"

⊕ Tiltott GMO Magyarországon? - Kiborult a zöld ombudsman, a TTIP vétóját követelik

⊕ Súlytalanná válhat Magyarország GMO-mentessége? - Rádiófelvétel a TTIP-ről

⊕ Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

⊕ Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!

         szólj hozzá

Címkék: politika amerika usa videó eu ukrajna németország európa európai unió gmo mezőgazdaság jamie oliver génmódosítás géntechnológia új világrend közgazdaság fenntarthatóság agrárium európai zöldek humánökológia ökológiai politika génmegőrzés szabadkereskedelem ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

TTIP - dokumentumfilm az Ameurópai Egyesült Államok létrejövéséről

PPJ         2015.03.07.

ttip-no.jpegAz Amerikai Egyesült Államok támadást indított kontinensünk, Európa, Európa népei, a tradicionális keresztény Európa ellen. Háborúkat nem csak fegyverekkel lehet vívni, hanem a pénzzel és a gazdaságra kiterjesztett korlátlan befolyásolással. Az Amerikai Egyesült Államok támadást indított kontinensünk, Európa, Európa népei, a tradicionális keresztény Európa ellen. Ezt azért teszi, mert az Eurázsiai Gazdasági Unióval szemben örök érvényű geopolitikai hatalmat akar szerezni Európában az elkövetkezendő jövőben. Az Amerikai Egyesült Államok támadást indított kontinensünk, Európa, Európa népei, a tradicionális keresztény Európa ellen. Évek óta, több, mint 400 multinacionális cég szervezi Európa gazdaságának az átalakítását azon érdekek mentén, hogy az amerikai gazdasági befolyás és irányítás maximális legyen szülőkontinensünkön.

Halálos Kánaán

Giga-korporációk veszik át az irányítást az államok felett. Mostantól ők hozzák a törvényeket is! Vagy ez már eddig is így volt burkoltan ? Ezentúl hivatalosan is életbe lép...

AZ alábbi kiváló dokumentumfilm a német köztelevízióból, a tervezett EU-USA szabadkereskedelmi egyezményről szól, melynek rövidítése TTIP - Transatlantic Trade and Investment Partnership.

A Transzatlanti Partnerség, avagy Szabadkereskedelmi Egyezmény életbe lépése az USA - EU között elhozná Európának a "kánaánt"! Olyan "kánaánt" melyben a közegészségügy egy csettintésre felszámolódna, elérhetővé válnának "végre" a klórozott csirkehústól kezdve, a genetikailag módosított állatok ivadékaiból származó hústermékeinek forgalmazásán át a "legszuperebb" ipari idegmérgek szabad terjedéséig szinte bármilyen "nyalánkság", ami USraHELL-ből csak jönni tud!

socialmedia_facebook_umwelt_mit_nottip_header851x315.jpg

További GreenR posztok a témában:

⊕ A Magyar Nemzet meglátásai John Kerry külügyminiszter "TTIP-mézesmadzagjáról"

⊕ Tiltott GMO Magyarországon? - Kiborult a zöld ombudsman, a TTIP vétóját követelik

⊕ Súlytalanná válhat Magyarország GMO-mentessége? - Rádiófelvétel a TTIP-ről

⊕ Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

⊕ Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!

self-licking_brain_freeze_low_res.jpgVisszanyal a balliberális zöld fagyi 1.0

Így most már, hogy magyar felirattal elérhetővé vált a TTIP-ről készült eddigi legátfogóbb dokumentumfilm, az erről való német-magyar közbeszéd elhozta azt a páratlan pillanatot, amikor is az europér balliberális zöldek alles zusammen rájönnek milyen is az a >>>Bilderberg-csoport<<<! :D Bizony ám! Ismerős a szitu, kedves álértelmiségi ballib zöldek?! A csoport, ami "nincs is", "összeesküvéselmélet", "lényegtelen", "fantazmagória", stb... És erre jönnek ugyanezek a balliberális zöldek, hogy jaj-juj TTIP, vigyázzunk, titkos tárgyalások, rejtett ügynökök, világhatalom, elpusztul Európa, mi lesz velünk, unokáink jövője, stb... Mindig mondom a ballibeknek, nem összeesküvéselmélet, hanem -gyakorlat!

És készítenek egy dokumentumfilmet, aminek már az első fele is kiválóan bemutatja pontról-pontra és színről-színre ugyanazt, ahogy a Bilderberg-csoport is működik. :D Meg ahogy az ENSZ, meg ahogy az EU, meg ahogy a WTO... :D Nem baj, testvéreim, nem baj, jobb későn mint soha, örüljünk neki, hogy ha csak csírájában is, de végre a liberális europér álértelmiség egy cseppet is felfogta, mit is jelentene a kontinens kulturális értékeinek aktív védelme!

Visszanyal a balliberális zöld fagyi 2.0

ttip.pngMegjegyzendő, és szépen rámutat, hogy a balliberális zöld álértelmiség egyik alapvető jellemzője a kettős mérce és a kognitív disszonanciáktól sem mentes magatartás, hogy míg arról sipákolnak-ajvékolnak-hőbörögnek, hogy "elpusztul Európa, a TTIP-vel bejönnek az amerikai GMO-k és idegméreg vegyszerek", addig Ukrajnát illetően mintha ez merőben nem zavarná őket!

Nem egy zöld világszervezet nem egy vezetőjének sok hónapon át történő alaptalan és bugyuta ruszofób megnyilvánulásai, alaptalan és bugyuta ukrán puccskormány melletti exponált kiállása olyan nevetséges visszatetszést szült, hogy arra igen nehezen találom a szavakat... röviden mégis megpróbálok rámutatni.

Ukrajnában Soros György atlanti-cionista bábmester alapítványának előzetes segédkezésével, az USA erőinek (most már mindenféle telefonbeszélgetésekkel és videodokumentumokkal igazolatan) hathatós közbenjárásával államcsíny és kormánypuccs következett be. Jöttek a szokásos lépések, termőföld-rablás (Európa legjobb, úgynevezett csernozjom talajai Ukrajnában vannak), brutális IMF hitel, megszorítások, közszolgáltatások árának drasztikus emelkedése, valuta elértéktelenedés, és nem meglepő módon az IMF hitel hátán behajózott az ukrán csernozjom talajokra az amerikai génmódosító vállalat, a Monsanto is...

ukrajna_gmo.png

Tehát a balliberális europér zöldek ruszofób módon kiállnak egy ukrán szélsőséges puccskormány mellett, ami amerikai vezérléssel behozta a génmódosításmentes Európa hátsóbejáratán keresztül a legnagyobb génmódosító vállalatot, mindeközben távol tartják magukat attól az Oroszországtól, ami betiltotta és börtönnel bünteti a GMO-kat?! [Oroszország terrorcselekményként büntetné az illegális GMO-használatot bit.ly/1mVcmXW Ez már hivatalos - Oroszország teljesen betiltja a GMO-kat bit.ly/1noOhrx] vö. [Oroszok bizonyítják, hogy a kisméretű organikus gazdaságok elláthatják élelemmel a világot & Az orosz organikus kiskertes tanyák (dácsák) mozgalmának története]

Szintén elkerüli a ballib europér zöldek figyelmét az a már nem először bizonyosságot nyert feltételezés is, hogy az USA valójában Donbass gyors megszállására számított, az oda szállított amerikai és ukrán tankokkal együtt az amerikai szeizmikus geológiai vizsgáló géphadak a kitermelhető palagáz üzemhelyszíneit lokalizálták volna! Öröm az ürömben, hogy a kelet-ukrajnai Novorussiya - Újoroszország térség önvédelmi erőit ökológiai katasztrófa helyett humanitárius katasztrófa sújtotta.

És ezek után ezek az europér zöldek akarnak figyelmeztetni a TTIP-vel Európára leselkedő GMO-k okozta veszélyekre? Csodálkoznak, hogy a gondolkodni képes valódi értelemben vett értelmiség felhúzott szemöldökökkel néz ezen "zöldek" hitelességére?! Talán következetesen kéne gondolkodni, szólni, cselekedni!

No, de jöjjön már végre a beharangozott magyar feliratos dokumentumfilm a TTIP hátteréről!

         2 hozzászólás

Címkék: politika usa videó eu ukrajna németország oroszország európa európai unió gmo mezőgazdaság génmódosítás géntechnológia ökológia filmajánló új világrend fenntarthatóság agrárium európai zöldek humánökológia ökológiai politika génmegőrzés gmo lobbi német zöldek szabadkereskedelem ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Bencsik János felszólalása a Paksi Atomerőmű parlamenti vitanapján

PPJ         2015.02.19.

Parlamenti vita „a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról”

2015. Hamvazószerda, Bencsik János felszólalása (Forrás: bencsikjanos.hu)

parlament_pacsuta_greenrblog.jpgMagyar Parlament, Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

Köszönöm a szót Elnök Úr!

„A gazdasági globalizáció kiveszi a hatalmat a közjóért felelős kormányok kezéből, és egy maroknyi tőkés társaság és pénzügyi intézmény kezébe juttatja, melyet egyetlen kényszerítő erő mozgat – a rövidtávú pénzügyi nyereségre való törekvés. Éppen ezért, a saját környezeti erőforrásainál többet fogyasztó országok uralják a nemzetközi gazdaság szabályalkotó folyamatait.” – fogalmaz David Korten, a Harvard egyetem közgazdász professzora.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!

Jól tudom, hogy ma nem az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás országgyűlési vitáján vagyunk, még is engedtessék meg számomra, hogy a paksi atomerőmű kapacitás fenntartását elősegítő törvénycsomag kapcsán, mindannyiunk figyelmét ráirányítsam néhány, a közeljövőben meghozandó döntésünk szempontjából fontos körülményre.
A világ gazdasági erőforrásainak jelentős része egyre kevesebb természetes személy, valamint tőkéstársaság tulajdonaként koncentrálódik. A természeti erőforrások gazdasági javakká történő átalakítását érintő nemzetközi előírások nem a társadalmi erőforrás-gyarapító intézmények, köztük az oktatás és egészségügy megerősítését, hanem a puszta tőkeérdekek érvényesülését szolgálják. Mindezek hátterében pedig az erkölcsfogyatékosság és a pénzbetegség áll.

Mert, ahol a szakralitás eltűnik, ott a Szellem elalszik, s vele együtt a morál is hanyatlik. A szeretet energiájának finom rezgése helyére benyomakszik a pénz energiájának durva zakatolása, a harangzúgás helyét pedig átveszi a kolomp zörgése. A harmóniára való közösségi törekvés helyébe a kevesek átmeneti jólétét biztosító, létrontó törekvés, a természet és társadalom kifosztásának folyamata lép. Olyan globális hatalmi struktúra jött létre, mely egy kézben összpontosítja a kereskedelem, a pénzpiac, a média, s mindezeken keresztül az energetika erőforrásait is.
Kodolányi János az 1943-as Szárszói Konferencián a következőket mondta: „Sajátítsd ki a gondolatközlés eszközeit, sőt teremts új eszközöket, s a szavak inflációját zúdítsd rá a tömegekre. Végül mindent elfogad, amit adsz neki, s mindent odaad, amit kívánsz tőle. Íme, a modern mágia.” S mára mindez meg is valósult.

Tisztelt Országgyűlés!

A kontinensük 70 esztendeig tartó békéjét szavatoló Jaltai Egyezmény, szemeink előtt porladt szét. A globális hatalom most arra törekszik, hogy a potenciális riválisait, és az azok között formálódó együttműködési rendszereket szétzilálja. A leglátványosabb frontvonal ma az Oroszország és Európa között – az elmúlt két évtizedben – létrejött, alapvetően energetikai együttműködési rendszer. A másik kiemelt célpont pedig az Oroszországot, Kínát, Indiát, Japánt, és az iszlám országok egy részét is magába foglaló eurázsiai pólus. Az a konkrét helyzet, amelyben ma vagyunk, globális szinten egyre élesebb birodalmi összecsapások, regionális szinten a közép-európai rendszerváltások kudarca nyomán növekvő feszültségek, lokális szinten pedig a magyar társadalom tehetetlen indulatainak eredőjeként írható le.

Magyarország geopolitikai értelemben „tektonikai törésvonal” közepén – birodalmi érdekek ütközőzónájában – helyezkedik el. Az egyik veszély, ha tudatlanságból, felelőtlenségből, gyávaságból, vagy puszta haszonelvűségből egy hervadó birodalom utolsó csatlósaivá válunk. A másik veszély, hogy a két birodalom között manőverezve, helytelen ön- és geopolitikai értékelésre alapozva, megfontoltságot nélkülöző vakmerőséggel elvétjük a lépést. A Pozsonyi csata, Mohács és Trianon után ismét történelmi jelentőségű, kritikus elágazási ponthoz érkeztünk, s ennek a helyzetnek az ismeretében kell megvizsgálnunk és értékelnünk az előttünk lévő törvénytervezetet is.

greenr_k2.jpgMátrai Erőmű déli-bánya panoráma, Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

Tisztelt Képviselő Társaim!

Magyarország bruttó villamosenergia termelése 2013-ban 12, 2014-ben pedig további közel 4 százalékkal esett vissza, miközben a fogyasztás növekedése megközelítette az 1 százalékot. A külföldről vásárolt áram részesedése 2013-ban 28, 2014-ben már közel 32 százalékot tett ki. A Paksi Atomerőmű részesedése 37, a hazai lignittel működő Mátrai Erőműé 14.5 százalék volt. Miután a paksi blokkok kapacitásának kihasználtsága megközelítette a 90, a mátrai ligniterőműé pedig a 75 százalékot, nyugodt lelkiismerettel jelenthetjük ki, hogy e két egység működőképességén múlik hazánk biztonságos villamosenergia ellátása, s ezzel együtt társadalmi, gazdasági működőképessége.

Az előttünk álló évtizedben a villamosenergia felhasználás növekedése évi 1 százalék alatt marad a hatékonyság növekedése miatt. A csúcsterhelés a jelenlegi 6600 MW-ról 2020-ra 6700, 2030-ra 7300 MW közelébe emelkedhet. Ezzel szemben 2020-ra az üzembiztos áramtermelő kapacitásunk 6-7000 MW közé csökken. A kieső kapacitások elméletileg az import növelésével pótolhatóak, de ez az import megkétszerezésével járna, mely egyrészt gondot jelentene az átviteli hálózatok kapacitás oldalán, másrészt a környező országok elöregedő erőműparkja is kiesik a termelésből.

Nem az a kérdés tehát, hogy kiváltjuk-e 2025 után a kiöregedő paksi kapacitásokat. A kérdés az, hogy az ország biztonságos ellátásához szükséges tízezer MW névleges erőművi kapacitásban a paksi régi és új blokkok leszámítása után milyen erőművek maradnak, illetve kerülnek be! Az importszaldó növelése még középtávon sem helyettesítheti kellő biztonsággal a belföldi erőműépítést, mert a szomszédaink sem tudnak olcsóbban termelő erőműveket építeni, mint mi. Már a következő hat évben, ellátásbiztonságunk megőrzése érdekében 1500 MW teljesítményű erőműparkot kell építenünk. Mindez elsősorban megújuló forrásokra alapozva oldható meg, ráadásul az esetleges állami támogatások ebben az esetben az európai szabályokhoz illeszthetők. 2020 után további 2000 MW megújuló-, vagy alternatív – ma még nem ismert technológián alapuló – kapacitás kiépítése válik szükségessé.

Ugyanakkor a megújuló, vagy annak hitt energiaforrások kimerítése is lehetséges lokálisan a túlhasználat által, ezért a megújulók soha nem fogják kiváltani azt a még mindig növekvő energiamennyiséget, amit ma fosszilis energiahordozóból elhasználunk. Ezért ellátás- és nemzetbiztonsági szempontból is fontos a Mátrai Erőmű 6-800 megawattnyi kapacitásának megújítása, de ezzel együtt is rögzítenünk kell, hogy az energiafelhasználás csökkentésének nincs alternatívája! Meggyőződésem, hogy a 2011-ben elfogadott Nemzeti Energiastratégia célrendszere továbbra is tartható, de nem odázható tovább a Nemzeti Erőmű-fejlesztési Cselekvési Terv elkészítése.

greenr_k1.jpgMátrai Erőmű déli-bánya, Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

Tisztelt Országgyűlés!

A mai napon egy valóban nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági jelentőségű kérdésről vitatkozunk a Tisztelt Ház sokat látott és hallott falai között, de hasonló jelentőségű döntés meghozatalára talán száz esztendővel ezelőtt került sor utoljára. Történelmi a pillanat, s ennek köszönhetően a felelősségünk is. Nincsenek csak jó, vagy csak rossz döntések. Minden döntésnek meg van a maga nyeresége és vesztesége is, mint ahogy a közösséget szolgáló és annak hátrányára váló hozadéka is. Magyarországnak egyszerre van szüksége a hazai előfordulású ligniterőműre, a jól készletezhető fűtőelemekkel működő atomerűműre, és a megújuló erőforrásokra alapozódó technológiák alkalmazására. Az első előnye, hogy hazai erőforrás, hátránya, hogy szennyezi a levegőt; míg a második beruházása sokba kerül, veszélyes technológia, de olcsóbban termel; a harmadik ugyan környezetbarát, de drága, ma még a fogyasztók által megfizethetetlen áramot állít elő. Ezért sem tettük le voksunkat 2011-ben az egyik, vagy másik technológia kizárólagos alkalmazása mellett.

A magyar áramfogyasztók többsége is tisztában van ezzel a kényszerhelyzettel, s ennek tudható be mind a mai napig a nukleáris energia békés célú használatának jelentős mértékű társadalmi támogatottsága. Ugyanakkor a technológia telepítési költségének nagyságrendje, veszélyessége, az elhasznált fűtőelemek végső tárolásának, újrahasznosíthatóságának bizonytalansága megköveteli a minél átláthatóbb, a társadalmat mindinkább bevonó döntés-előkészítést, beruházást és későbbi üzemeltetést. Az elmúlt néhány esztendő kevésbé átlátható kormányzati döntései, továbbá a nemzetstratégiai kérdésekben elengedhetetlen – az ellenzék részéről is meglévő – politikai konszenzus hiányának következtében, a technológia irányában korábban meglévő társadalmi támogatottság erodálódni kezdett.

Tisztelt Képviselő Társaim!

Attól tartok, hogy az előttünk lévő törvénytervezet sem szolgálja a társadalmi támogatottság fenntartását, megerősítését. Annak ellenére sem, hogy számos, az erőmű építésével, továbbá a nukleáris energia békés célú használatával kapcsolatos részletkérdést szakmailag megalapozott módon kíván szabályozni. Egyetértek azzal, hogy a tervezett beruházás adatainak azon része, melynek nyilvánosságra hozatala Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, ne legyen nyilvánosan hozzáférhető. Ugyanakkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy ez kiterjedjen azon adatokra is, amelyek Magyarország tárgyban érintett külügyi tevékenységére és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolataira vonatkoznak. Továbbá aggályosnak tartom azt a bekezdést is, mely szerint üzleti titoknak minősül e törvény alkalmazásában minden olyan adat, tény, információ, amelynek nyilvánosságra hozatala az érintett felek jogos érdekét, így különösen pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekét, személyiségi jogát sértené vagy veszélyeztetné. Végül pedig azt is, hogy a megállapodásokat, illetve szerződéseket előkészítő, döntésmegalapozó adatok 15 esztendeig titkosításra kerülnek. Figyelemre méltó és árulkodó az a rövid bekezdés is, mely szerint a beruházással összefüggő létesítési és építési engedélyezési eljárás lefolytatására jogosult hatóság munkáját nemzetközi szakmai tanácsadó testület segíti.

Tisztelt Országgyűlés!

Amint azt már korábban említettem, a Jaltai Megállapodás szavatosságának lejártát követően, a világ újrafelosztása van napirenden. Magyarország geopolitikai értelemben „tektonikai törésvonal” közepén – birodalmi érdekek ütközőzónájában – helyezkedik el. A globális szövetségi rendszer újjászervezése során, geopolitikai réslakó helyzetünkből fakadóan – nem vitatva az euro-atlanti beágyazottságunkkal együtt járó jogainkat és kötelezettségeinket – figyelemmel kell lennünk a formálódó eurázsiai szövetséggel való együttműködésünk lehetőségeire és veszélyeire is.
Számomra úgy tűnik, hogy az előttünk lévő törvénytervezet elismeri hazánk paksi beruházással kapcsolatos geopolitikai manőverezésének kényszerű keretrendszerét, ugyanakkor a nemzetet alkotó magyar társadalmat kizárja e formálódó, történelmi jelentőségű megállapodás átláthatóságából. Miután a paksi atomerőművel kapcsolatos, mintegy négyezer milliárd forintos beruházás egyaránt befolyásolja Magyarország biztonságos és megfizethető energiaellátását, mindenkori pénzügyi és környezeti fenntarthatóságát, továbbá az ebből fakadó környezeti és társadalmi jólétét, s végül az ország szuverenitását, a magyar társadalomnak joga van a szóban forgó beruházással kapcsolatos és az ahhoz kötődő megállapodások megismerhetőségére, s e jogait a Kormány, továbbá az Országgyűlés nemzetbiztonsági szempontokra tekintettel korlátozhatja ugyan, de azoktól teljes egészében meg nem foszthatja.

Köszönöm a figyelmet.

greenr_k3.jpg"Bennünk ég a kék ég", Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

         1 hozzászólás

Címkék: politika nemzet tudomány klíma atomenergia paks ökopolitika fenntarthatóság megújuló energia humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Német törvényhozók szerint az ukrajnai konfliktus mögött masszív termőföld-átjátszás is van

PPJ         2015.02.08.

Egy német parlamenti képviselő hivatala szerint az ukrajnai háborút a nagyvállalatok arra használják, hogy óriási birtokeladásokat fedezzenek vele.

Moszkva (Sputnik hírügynökség: German Lawmakers Claim Ukraine Conflict Covers Up Massive Cropland Seizures, Fordította: GreenR blog) – Az ukrajnai fegyveres konfliktus egy mesterséges ködösítést is magában rejt, hogy magas minőségű termőföldeket [az ukrajnai csernozjom Európa egyik legjobb és legértékesebb termőtalajai közé tartozik!] markoljanak fel külföldi vállalatok, amiket a Világban és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is pénzel. – mondta csütörtökön a RIA Novosti-nak Brigit Bock-Luna német ellenzéki képviselő, a Niema Movassat hivatal vezetője.

1017847403.jpgFotó: © Sputnik/ Sergey Pivovarov

Bock-Luna megerősítette, hogy frakcióképviselők egy csoportja hivatalosan érdeklődött a tranzakciókról a német kormánynál az ország állami bankcsoportjához tartozó Bankengruppe KfW-ről, mert szerintük ők állnak az ukrán szántóföldek átjátszásai mögött.

Korábbi kapcsolódó bejegyzésünk:
Harapófogóban az európai mezőgazdaság az USA-orosz szankcióháborútól

Ez azért is érdekes, mert Ukrajna 2016 januárig betiltotta a termőföldek adásvételét külföldi szervezeteknek. Ennek ellenére, német mezőgazdasági konszernek (AGRARIUS AG, germanagrar CEE GMbH, KTG Agrar SE, Agroton and Alfred C. Toepfer International (ADM)) globális és német hitelintézetek lízing konstrukcióin és hitelein keresztül markolják fel az ukrajnai földeket.

Német törvényalkotók adatai szerint, az Alfred C. Toepfer International-nek 60 millió dolláros kölcsönt adtak, hogy további 50.000 hektár földet vegyen Ukrajnában, a már jelenleg is birtokában lévő 50.000 hektár mellé.

Ezen törvényhozók emlékeztetnek, hogy az említett hatalmas területek Ukrajna kiváló termőföldjeiből felhasználhatók genetikailag módosított növények termesztésére, távol az EU mezőgazdaságát szabályozó Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) „vigyázó szemeitől”…

Monsanto in Ukraine: IMF loan for Ukraine may give GMO giant a backdoor into EU - RT.com

Állítják, hogy okuk van feltételezni, a német kormányt közös EU-Kijev mezőgazdasági projektekben való segítségnyújtással bevonták a minisztériumokon keresztül az ukrán termőföld-zsákmányolás finanszírozásába.

Az „Ukraine Investment Climate Advisory Services Project” (szabadfordításban: Ukrán Befektetés-környezeti Tanácsadói és Szolgáltatási Projekt), ami egy németországi mezőgazdasági centrum Ukrajnában, egyike azon projekteknek, amik segítettek egyezkedni az ukrán kormányképviselőkkel.

Bock-Luna elmondta, hogy a tavalyi puccs után Kijevben hatalomra jutott kormány aktívan szórja szét a termőföldeket a nemzetközi hitelezők kölcsöneiért cserébe.

„Az előző ukrajnai adminisztráció ellenezte a mezőgazdasági törvények további lazítását, de ez megváltozott a puccs után, amit a Világbank (WB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is támogatott” – tette hozzá Bock-Luna.

Ukrajna az európai piac egyik fő termény előállítója. Több mint 32 millió hektár termőfölddel rendelkezik, ami megfelel nagyjából az egész Európai Unió művelhető földjei 1/3-nak.

         3 hozzászólás

Címkék: politika videó ukrajna európai unió gmo mezőgazdaság világbank termőföld agrárium multinacionális vállalat gmo lobbi termőtalaj földbérlet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark