Parasztorvos vers

PPJ         2011.03.05.

Bakos Ferenc mátészalkai parasztorvos verse az 50-es évekből: A népi gyógyászoknak kívülről meg kell tanulni :-)
-------------------------------------------------------

Világéletemben segítni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.
Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus legyél, kiszívja a véred,
Nyögsz még egy darabig, hullaház a véged.
Bocskoros gulyások, juhászok, vén nénik,
Ezer baj gyógyszerét tarisznyával mérik.

1. Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szálkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj retket és azt e reszelékbe lökjed.
Meglátod, azt reggel, sohasem találod,
Föloldó hatását szájtátva csodálod.

2. Ugyan e baj ellen ott van a bojtorján,
Theaként iszogasd, pisiled momentán.

3. Vészes vérszegénység, idegbaj forrása,
Tízezer közül sincs kettő gyógyulása.
Rendelnek sok arzént, ferrumot és másat,
Csak csalángyökér az, amit ki nem ásnak.
Theaként használják, piros borban főzve,
Négy ujjod közt mit fogsz egy literre töve.
Ha ágyban feküdtél, bizton felkelsz tőle,
Öt-hat hétig használd, megmondom előre.

4. Ó, hányan szenvednek savtúltengésben,
Küszködnek, vinnyognak, mint kutya a présben.
Gumicsövet nyelnek, kapnak pezsgőt bőven,
A krumpli gyógyítja, sülve a sütőben.
Használd szivacs gyanánt, beled tiszta tőle,
"Krumplipüre" nem jó, vízben van az főzve.
Amit magyarázok, jól eszedbe vegyed,
Mert a savtól sebes a gyomrod és a beled.
Gyomrodat felmarja, fekély lesz a neve,
Nem emészthet attól senkinek a bele.
Beleknek bolyhait vakolattal vonja,
Ehetsz bár táplálót, ki lesz veled tolva.
Annyira elgyengülsz, lesüllyed a gyomrod,
Napról napra gyengülsz, koporsó a gondod.

5. Ha sebek martak fel, fekélyes lett gyomrod,
Sültkrumplin olajjal lehet csak gyógyulnod.
Hentes kézre kerülsz, ha elhanyagolod,
Öt-hat sült krumpliból, ha a bélt kinyomod.
Ennyit fogyasztván, a többit olajozd.
Sebed a sült krumpli mentesíti savtól,
Szigetelő fedőt kap az az olajtól.
Bajod így ápolva, meggyógyul majd sebed,
Ez sivár életben még örömed lehet.

6. Biz az élet sokszor úgy jár, mint a kártya,
Megesik, hogy meghűl olykor a mellhártya.
Kaphatod szárazon, esetleg vizesen,
Szaladsz az orvoshoz, csapolni vitessen.
Cirokseprő magját kifőzni teának,
Egészséget szerez hamar az magának.
Tetős evőkanál kerül egy literre,
Kaphatsz cirokmagot pénzért vagy hitelre.
Ne öntsd ki az ágyát, csináld nyakra-főre,
Egy főzéssel a mag nincsen még kifőzve.
Vért is kapsz biz ettől, meg is hízol tőle,
Öt-hat hét alatt már piros arcod bőre.
Idd reggel mint teát, egész nap mint vizet,
Ha ezt mind betartod, élted soká viszed.

7. Betyár ez az élet, sokszor idegre megy,
Ó, mennyi embernek épp a gyomrára megy.
Egyszerű tünete : rebeg gyomra szája,
Hinnéd, hogy egy lepke húzódott alája.
Mindenre dühödt vagy, szemed mint a vadnak,
Szikráznak, ha nézel, gubóid dagadnak.
Félni lehet tőled, bármi szelíd voltál,
Azt is marod mostmár, kinek udvaroltál.
Pokol ez az élet, családodé sem más,
Testvér, az élet cseppet sem pompás.
Szaladsz tudósokhoz, vizsgálgatnak egyre,
Próbareggeliznek, kérdnek tőről hegyre.
Egy sem leli bajod, dúlnak a tünetek,
Fizethetsz százasból akár egy türetet.
Bajod egyre mélyül, Kalló felé sietsz,
Már előbb megírtam, gyomoridegbaj ez.
Főzess csak puliszkát, szárazon, tengeriből,
Vondd ki gyakran magad szokott környezetedből.
Környezetváltozás csillapítja dühöd,
A puliszka gyógyít, ha este-reggel gyűröd.
Sok az arzén benne, szaporítja véred,
Hízni fogsz hetenként, jó ha magad méred.

8. Életed ha megnyúlt tisztes öreg korban,
Bár fiatalon is bekerülsz a sorba.
Gyakran szédül fejed, bizonytalan lépted,
Panaszolja ajkad : "oly gyakran szédülök,
Ingadozó léptem, jó, ha székre ülök."
Sűrű lett a véred, gyönge a folyása,
Egyensúly idegnek nincsen locsolása.
Kenetlen szekérnek nyikorog kerekje,
Száraz az agyad is, így jutsz szédületre,
Öreg ereidben vérkavicsok lesznek,
Itt az orvossága, attól széjjel esnek.
Egyél körtét, aszaltat vagy nyerset,
Biztos egyensúlyod hamar visszanyerted,
Hegyek szelíd alján termett elég "dicske"
Aszalva megkapod, forrázd kicsi vízben.
Vagy vagdald apróra, ha nem lenne fogad,
Ne búsulj öregem, csak szómat megfogadd.
Nem számít, hogy ősz vagy, csak fekszel az ágyon
Vidám ifjon mégy még ezen a nyáron.
Szerencsés lennél ám, ha téli körtéd lenne,
Mert így betegséged a pokolba menne.
Bár mindent ő szedne nem néznek az égre,
Receptet ír a doktor, tégelyből vagy hármat,
Találgatva szépen, hátha ez használhat.
Ha ez nem használna, van még recept bőven,
Ha meghalt, van paraszt, szed az a jövőben.

9. Nincs szív a mellkasban, más van a böndőben,
Levél végeztével ötlött az eszembe,
Hány szegény embernek fájdalmas élete,
Sosem volt zarándok, nem vágyott Rómába,
Eltorzul a képe, szenved reumában.
Küldik az orvosok Pöstyén, Szoboszlóra,
Bár tarisznyájában nincsen aranyóra.
Aki okos fickó, agyalágya benő,
Tudja, hogy gyógyszer bármifajta fenyő...
Kínok ellen adok jó tanácsot,
Faragj a fenyőből sok apró forgácsot.
Most járt erre Jézus fenyőfa ünnepén,
Találsz fenyőt bőven udvarok szemetjén.
Főzd azt levelestől, szikánccsal keverve,
Fürödj a levében, bajod le van verve.
Főzetét ki ne öntsd, adj hozzá forgácsot,
Új főzetet bővítsd, eljárod a Dájcsot.
Ám tíz percen túl már vízzel mosd arcod,
Oly erős, e főzet szüli ájulásod.
Ha fán mankón jártál, eldobod azt tőle,
Ne félj, nincs reumád, szabadultál tőle,

10. Új szer jut eszembe, gyulladás a neve.
Nyelés kínos tőle, mandulád van tele,
Fulladás környékez, hangod csak suttogás,
Forró bugát forrázz, csitul a gyulladás.
Nyomd ki azt egy fedőn, szabj szennyes kendőre,
Forrón váltogatva torkodra jön tőle.
Ha kezdetén teszed, egy nap szabadultál,
Ha dagadtan teszed, ne félj, meg nem fojt ám.
Egy kettő kifakad, áldod istenedet,
Hogy hyperol helyett bugát juttat neked.
Kitűnő hatású idült állapotban,
Forró céklalével mint állód gurgulgatva.

11. Szörnyű betegség még s örök az Isiász.
Ellene, testvér, tudod mit csinálsz ?
Savanyú káposztát melegíts magadra,
Huszonnégy órán át feküdj jól dunsztolva.
Elhagyod az ágyat, nem szenvedsz a sírig,
Áldod Istent, s kapod ami éppen illik.

         szólj hozzá

Címkék: vers parasztorvoslás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Argentín illusztrációk in your face! - Santiago Caruso

PPJ         2010.11.19.

A 82-es születésű Buenos Aires-i professzionális illusztrátor munkái lenyűgöztek engem. Igazságlátása és annak vizuális nyelvi közlésmódja oly mértékben letaglóztak, hogy feltétlenül tüzetes átnézésre javaslom a szerkesztői munkáit. Olyan kritikát fogalmaz meg a világgal szemben, legyen az politika, egyház, média vagy társadalom, hogy nem könnyű elfelejteni. De ez itt a GreenR-en cél is! Azt szeretnénk, ha ezek a képek megértődnének majd azonnal beégnének az agyféltekéitekbe. Ha tetszik amit csinál, akkor ajánld tovább, nem is feltétlenül ezt a greenr posztot, de Caruso munkáit mindenképp!

http://galleries.santiagocaruso.com.ar/uploads/3/1/8/4/3184566/8465111_orig.jpg

http://galleries.santiagocaruso.com.ar/uploads/3/1/8/4/3184566/644038_orig.jpg

http://galleries.santiagocaruso.com.ar/uploads/3/1/8/4/3184566/4420197_orig.jpg

http://galleries.santiagocaruso.com.ar/uploads/3/1/8/4/3184566/6520062_orig.jpg

http://galleries.santiagocaruso.com.ar/uploads/3/1/8/4/3184566/379092_orig.jpg

http://galleries.santiagocaruso.com.ar/uploads/3/1/8/4/3184566/1390849_orig.jpg

http://galleries.santiagocaruso.com.ar/uploads/3/1/8/4/3184566/217042_orig.jpg

http://galleries.santiagocaruso.com.ar/uploads/3/1/8/4/3184566/4257939_orig.jpg

         1 hozzászólás

Címkék: kritika művészet santiago caruso

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Őszi zöld hírözön - 3. adag

PPJ         2010.11.16.

Fenntartás és Fejlesztés - 2010 a Biológiai Sokféleség Világéve - Biodiv.kvvm.hu

A Vidékfejlesztési Minisztérium Kutatás- és Oktatásszervezési Főosztálya a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként Fenntartás és Fejlesztés – 2010. a biológiai sokféleség világéve címmel tudományos konferenciát szervez,amelyre Önt tisztelettel meghívja. A program ITT elérhető.

A rendezvény időpontja: 2010. november 17., 9.30 – 14.15

A rendezvény helyszíne: Nemzeti Erőforrás Minisztérium Nagyterme, (1051 Budapest, Arany J. u. 6-8.)

 And what is biodiversity?

Természettudományból is kellene érettségizni - Index

Az új közoktatási törvény vitaanyaga szerint kötelezővé tennék az érettségit legalább egy természettudományos tárgyból is.

3 meglepetés - aftermodern

Aftermodern a YLDA konferencia egyik legérdekesebb előadásából hozta ezt a gondolatot.

A huszadik század után itt állunk egy ökológiai válsággal, néhány háborúval, éleződő feszültségekkel kelet és nyugat, észak és dél között. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a világ az európai kultúra mintáit követi – nem is alaptalanul, de a helyzet ennél bonyolultabb. Elvesztettünk a kontrollt a világ felett, ha egyáltalán volt valaha ilyen a kezünkben. A XXI. század elején 3 meglepetéssel kellett szembesülnünk, amire valahogy nem számítottunk, de alapjaiban határozzák meg a világ helyzetét: Olvassátok el oldalán ezt az igen érdekes 3 megállapítást!

A 3 megállapítás elolvasása után, szemléleteket még csak annyival egészíteném ki, hogy azok ott a messzi keleten, TÉNYLEG felhúznak egy hónap alatt egy szénerőművet, ha 6 nap alatt sikerül nekik egy szállodát! :O

Radarfelvételek bizonyítják, hogy évek óta süllyedt az ajkai tározó gátja - Index

A múltba néző műholdas radarfelvételekkel kimutatható, hogy évek óta süllyedt az ajkai vörösiszap-tározó gátja. A felvételeket az Európai Űrügynökség a katasztrófára való tekintettel ingyenesen bocsátotta a kutatók rendelkezésére.

Mi lenne az a "demokratikus vita" - fent és lent blog

Ha hirtelen azt kérdezné valaki, hogy milyen legyen a demokratikus nyilvánosság a 21. század elején, azt mondanám, hogy ilyen: a politikus, a szakértő és az aktivista a nyilvánosság legnépszerűbb terében (a képernyőn) ütköztesse, egyeztesse a véleményét. Az elmélet, a gyakorlat és a hatalom problémái egymáshoz képest, egymással kommunikálva jelenjenek meg milliók számára.

 

A végére pedig üdítőnek egy audiovizuális remeket adnék az életetekhez. Nem zöld, sőt, technológiai, de ilyen szép célokra én is szívesen használnám a technológiát:

         szólj hozzá

Címkék: ajánló demokrácia természettudomány biodiverzitás vörösiszap ökológiai válság audio vizuál

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Őszi zöld hírözön - 2. adag

PPJ         2010.09.15.

Félsikerekre futotta csak az emberiség talán legnagyobb kincsének megvédésében - Origo

http://www.naturenorth.com/YOTF/2010_Logo_Lg.jpgAmit megeszünk, amivel építkezünk, ahol kikapcsolódunk - végső soron szinte mindent az úgynevezett biológiai sokféleségnek köszönhet az emberiség, a megőrzésére tett kemény erőfeszítések azonban egyelőre nem hozták meg a remélt eredményeket. A világ természetvédelemmel foglalkozó vezető kutatói 2010 októberében találkoznak Japánban, hogy megvitassák, miként lehet lassítani vagy megállítani a Föld biológiai sokszínűségének csökkenését. A fő céljuk az, hogy meggyőzzék a kormányzatokat a sokféleség megőrzésének gyakorlati hasznáról.

Az emberi természet és a modern társadalom - ELTE

http://www.bomon.hu/images/CSV_csanyi_vilmos%20es%20jeromos.jpg

Csányi Vilmos etológus professzor előadássorozata a Polányi előadások őszi félévében, szerdánként 16 órától az ELTE TáTK-on.

2010-ben is folytatódik az ELTE Társadalomtudományi Kar Polányi-előadássorozata. Az őszi félévben Csányi Vilmos etológus professzor Az emberi természet és a modern társadalom címmel fogja tartani az előadásokat. Az előadássorozat bárki által szabadon látogatható.

Első időpont: 2010. szeptember 15. 16:00
Helyszín: ELTE TáTK Konferenciaterem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, "-1.75 terem")

A fajok eredete - színházi előadás!

http://szinhaz.hu/images/2010/szeptember/09_09/Darwin_100908-1.jpgPepe, Kapa és Thúróczy Szabolcs Darwint interpretál Dömötör András rendezésében a Sirályban. Emlékszünk még, mit tanítottak az iskolában? A fajok eredete Charles Darwin híres munkája, mely 1859-ben jelent meg, és amely elsőként magyarázta az evolúciós elmélettel a földi élet sokszínűségét. Persze támadták is rendesen, főleg az egyház részéről, de végül kiállta az idő próbáját. A Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása ebből a műből építkezik, vagyis egyszerre tudományos és művészi. Érdekes kísérlet ez, hiszen az újdonság erejével hat, ahogyan a racionalitás ötvöződik a földtől elrugaszkodott művészettel. Az evolúció több milliárd éves folyamata egyetlen estébe sűrűsödik. Az emberi faj fejlődésével párhuzamosan a történetmesélés formája is változik. Interjú Kapával, Pepével és Szabolccsal.

 

A Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ programjai a Dalai Láma Magyarországra látogatása kapcsán

Tisztelet a Dalai Lámának - Képzőművészeti kiállítás magyar festők műveibő (szeptmeber 9. - október 10.)
Tibet-konferencia (október 3.)
Tibeti Film-hét (szeptember 10-17.)
Tibet arcai - Fotókiállítás (szeptember 14. - oktőber 5.)
Szakrális Körtánc (szeptember 17.)
Kiállítás a Tejút buddhista gyerektábor alkotásaiból (szeptember 20.)
Kalmük táncest a Dalai Láma tiszteletére (szeptember 18.)
Homokmandala szertartás (szeptember 13.)
Csham-tánc (szeptember 18-19.)
A Himalája kincse - A tibeti buddhizmus táncai, énekei, szertartásai(szeptember 16-17.)
A buddhista kultúra napjai (tervezett időpint: október 1-15.)
Filmnapok a Dalai Láma tiszteletére a Tabán moziban (szeptember 16-17.)

http://www.thesecret.hu/files/Dalai%20L%C3%A1ma.jpg

valamint dalailama-magyarorszag2010.info

!valamint ÉLŐ közvetítés lesz a Dalai Láma előadásairól!

A Dalai Láma a globális felmelegedést teszi felelőssé a Leh-ben történtekért -WTN/TibetPress

A Dalai Láma szerdai beszédében felhívta a világ figyelmét a globális felmelegedés hatásaira és veszélyeire, ami véleménye szerint, egyben a legnagyobb környezetvédelmi probléma. Hozzá tette, hogy a pakisztáni természeti katasztrófa és az oroszországi tűz mind mind a globális felmelegedés vészjelzői, ami nagyon elkeserítő. Az ökológiai egyensúly megőrzéséért mi vagyunk a felelősek, az életünk részévé kell, hogy váljon.

Kitér a láma elől a Kínára figyelő Orbán - Origo/TibetPress

Tíz évvel ezelőtti budapesti látogatásakor a buddhista hagyományokat idéző kendőt kötött és fogadta a Dalai Lámát Orbán Viktor, szeptemberben azonban nem találkozik a Budapesten járó tibeti vezetővel. Orbán már a kormányváltás előtt jelezte, hogy fontos partnernek tekinti Kínát, a lámával való találkozás azonban káros hatással lehetne a két ország kapcsolatára. Kína ugyanis rossz szemmel nézi a láma nemzetközi szerepléseit, ami még Barack Obama amerikai elnököt is óvatosságra intette tavaly.

"A Dalai Lámával való találkozó nem szerepel Orbán Viktor naptárában". Ezt a választ kapta az [origo] a miniszterelnök sajtóstábjának vezetőjétől arra a kérdésre, hogy találkozik-e a kormányfő a száműzött tibeti vezetővel, aki szeptember 17. és 21. között tartózkodik Magyarországon, többek között előadásokat tart, illetve buddhista tanításokat ad.

A Dalai Láma most szeptemberi látogatása a külügyminisztériumot sem izgatta fel, jóllehet tíz éve Martonyi János akkori és jelenlegi külügyminiszter is fogadta. Az [origo] érdeklődésére, hogy tudnak-e bármilyen hivatalos találkozóról, a minisztérium azt a választ küldte, hogy a Dalai Láma programjáról érdeklődjünk a látogatás hazai szervezőinél.

A diverzitás illúziói

Infografikák arról, hogy a világ üdítőital iparát és vetőmag iparát mindössze 3-3 cég birtokolja. Philip H. Howard professzor a mi emberünk a fátylak fellebbentésében! Katt a képekre!

seedchart

softdrinks

         szólj hozzá

Címkék: ajánló orbán vallás darwin dalai láma vetőmag csányi vilmos üdítőital biodiverzitás infografikák

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Napikép: a Greenr vacsora asztala

PPJ         2010.06.11.

(Katt a képre a nagy méretért.)

1. Galileo Galilei
2. Marie Curie
3. J. Robert Oppenheimer
4. Isaac Newton
5. Louis Pasteur
6. Stephen Hawking
Albert Einstein
7. Carl Sagan
8. Thomas Edison
9. Aristoteles
10. Neil deGrasse Tyson
11. Richard Dawkins
12. Charles Darwin

         13 hozzászólás

Címkék: tudomány napikép

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása