Tömegtüntető vízöntők - Irodalmi Dubtechno

PPJ         2014.11.20.

10137001.jpg"Hogy a Halak-korszak milyen volt, azt tudjuk. Kétezer év története beszél róla. Hogy a Vízöntő milyen lesz, azt senki sem tudja. Amiről e pillanatban tudomást szerezhetünk: mi történik, amikor a Halakból a Vízöntőbe lépünk." ... "A világhelyzet változott meg. A folyamat nem társadalmi, hanem annál mélyebb: alapvetően életrendbeli. Azzal, hogy a tömeg jut felülre, szükségképpen együtt jár, hogy a tudattalan tevékenység jut felülre. Az egyéni és világos gondolkodás és tevékenység elkezd a tömeg zavaros, tudattalan tevékenységétől függeni. Ami egyszerű és értelmes, az függ a vaktól és zavarostól. A magasabb függ az alacsonyabbtól. Fordított helyzet támad. Az ember fejjel lefelé kezd élni. S a következmények beláthatatlanok." ... "A világos tudat és a vak tudattalan harca folyik. Akkor a harc még nem dőlt el." ... "Pareto rezignáltan állapítja meg, hogy egy gondolatnak minél kevesebb világos igazságértéke van, a tömeg annál jobban ragaszkodik hozzá." ... "A tömegben az egyéni tudat megsemmisül. A tömegnek teljesen új, minden egyéni magatartástól független tulajdonsága van. Ez éppen az, hogy tudattalan. Izgékony, hiszékeny, egyoldalú, maradi, zsarnok, tompa, sötét, hisztérikus; intelligenciája, ítélete nincs, mérlegelni nem tud, könnyen meggyőzhető, még könnyebben vezethető és becsapható." - Részletek Hamvas Béla A vízöntő című művéből, alább ennek a metafizikai irodalmi hangjátéka és a teljes szöveg. (Előző bejegyzésünk a témában 2013.03.03-án jegyzett.)

1048415_768087753245555_2105163500342021458_o.jpg

Internetadó: Zavaros, tudattalan, sötét tömeg tüntet hisztérikusan.
A kor sajátja: a barbárság merőleges betörése. Be nem látott vezéreltség.

::: Irodalmi DubTechno sorozat Hamvas Bélával ::: 014 Október 20 :::

Újra gondolt s gombolt kollázs A Vízöntő c. művéből.
Amikor Hamvas Béla A Vízöntő c. művévét olvastam és annak aktualitásával szembesültem, érzelmek csapongtak bennem és a hátam is beleborsódzott. Akkor elhatároztam, hogy sajátos formában mutatom meg e művét. Zenei aláfestésként számos külföldi és magyar tehetség alkotását is felhasználtam. Magyar producerek: Aura Fresh, Krisz Deak, OhmikRon, Bios és nem utolsó a sorban Universal Language. A mix végén Hamvas Béla Embernek Maradni c. imája hangzik el Szecsánszky József opera énekes előadásában.
A Láthatatlan Történet c. esszékötet, amely tartalmazza A Vízöntőt is 1943-ban jelent meg. Hallgassátok szeretettel!

Köszönetnyilvánítás:
- Rátóti Zoltán művészúrnak (A Vízöntő)
- Szecsánszky József opera énekesnek (Embernek Maradni ima)
- Tari Róbert masterelés (Embernek Maradni ima)

Azok számára, kikben Hamvas Béla írásai és a DubTechno muzsika jól megfér egymással.

Hamvas Béla: A Vízöntő - http://www.hamvasbela.org/2011/11/hamvas-bela-vizonto.html
(részlet A láthatatlan történet című esszékötetből)

1.

Precessz.gifAki csillagászattal csak egészen keveset foglalkozott, tudja, hogy mi a precesszió. Ezzel a kifejezéssel azt az eltolódást jelölik meg, amelyet, lehet, a Föld tengelyének ingadozása idéz elő. Tudjuk, hogy a Nap tavaszi napéjegyenlőség idején a Kos csillagképének pontosan nulla fokán kel, ahogy őszi napéjegyenlőség idején pontosan a Mérleg nulla fokán. Az előbbi a tavasz, az utóbbi az ősz kezdete. Csakhogy a dolog nem szokott egyezni. A Föld tengelyének ingadozása következtében évről évre nem is mérhető eltérés keletkezik. A Nap hajszálnyival odébb kel. De ha két év között a különbség csaknem semmi, száz év alatt már, ha nem is számottevő, de mérhető. A különbség kétezer év alatt körülbelül harminc fokot tesz ki hátrafelé, vagyis a tavaszi napéjegyenlőség pontja előrehalad. Ezt hívják precessziónak.

A precesszió miatt támad az a helyzet, hogy kétezer év elteltével, tavasszal a Nap már nem a Koscsillagkép nulla fokán kel, hanem, mivel harminc fokkal eltolódott, a mögötte levő csillagkép, a Halak nulla fokán. És amikor kétezer év elmúlt, a Nap már nem a Halakban kel tavasszal, hanem hátrál és átlép a következő csillagképbe, a Vízöntőbe.

A csillagászatban ennek a jelenségnek csak annyi fontosságot tulajdonítanak, mint a többi kozmikus jelenségnek: tudomásul veszik és pont. A keleti asztrológia azt mondja, hogy ilyen kétezer esztendő körülbelül egy világhónap. Tizenkét világhónap, körülbelül 26 ezer év, egy világév. Mert a keleti asztrológia tágabb, fölényesebb, szélesebb távlatú szemlélete összefüggést talált a csillagjárás és az emberiség sorsa között. Az egyes világhónapok nagy történeti korszakok, görög szóval: aiónok. A hónapok annyira zártak, hogy az egyikből a másikba való átmenet kritikus. A világévek felén, hat világhónaponként pedig nagy katasztrófák keletkeznek. Ilyen volt a legutóbb, időszámításunk előtt tizenháromezer évvel, Atlantisz elsüllyedése.

Ma a Halak csillagképéből lépünk ki. A hónap befejeződött, és az aión lezárult. Válságos időbe jutottunk, s ezt csaknem mindenki saját bőrén is érzi. Most lépünk át a következő képbe, a Vízöntőbe. Tökéletesen új élet következik, miután a régi lezárult. Az egész Földet és emberiséget alapjában megrázó események megjelenése. Az apokalipszis egy neme. Hogy a Halak-korszak milyen volt, azt tudjuk. Kétezer év története beszél róla. Hogy a Vízöntő milyen lesz, azt senki sem tudja. Amiről e pillanatban tudomást szerezhetünk: mi történik, amikor a Halakból a Vízöntőbe lépünk.

precesszio.jpg
2.
Abban az időben élünk, mondta Le Bon ötven évvel ezelőtt, amikor az egyén tudatos tevékenységének helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. A változás akkor nemcsak hogy ártalmatlannak, hanem kívánatosnak látszott. Voltak, akik a tömeget zendülésre izgatták. Marx és a szocializmus apostolai, anélkül, hogy tettüknek jelentőségével csak távolról is tisztában lettek volna, lázadást készítettek elő. Ha tudták volna, hogy az uralomra jutó tömeg az emberiség nagy eszméit egyáltalán nem úgy fogja megvalósítani, ahogy hitték, sőt, mivel magával kell hoznia magát, mint ahogy egész lényét és természetét is magával hozta, az összes eszmék megvalósításának lehetőségében való reményt egyszerűen át fogja húzni, az apostolok forradalmasító irataikat minden bizonnyal nem írták volna meg olyan könnyelműen. Ha ma Marx, Engels, Lassalle vagy a forradalmárok közül bárki felébredne, s meglátná, hogy mi volt az, amit oly hévvel ébresztgetett, gondolkodóba esnék. S ha lenne benne, mint ahogy a legtöbben volt, a komolyságnak kicsiny szikrája: Nem ezt akartam, dadogná szegény az önvádtól lesújtva. Mindegyik azt hitte, hogy a tömegben angyalt ébreszt. Ma már látná, hogy nem az. És már látná, hogy a szörnyeteg felébredt. Az egyén tudatos tevékenységének helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lépett. Az apostol kézzelfoghatóan tapasztalhatná, hogy a társadalom csak valami másnak a függvénye. A tömeg uralma azt jelenti, hogy az egyéni, világos, értelmes, józan, tudatos tevékenység helyébe a tömeg zavaros, vak, homályos, tudattalan tevékenysége lép, és ezzel az egész emberi lét elhomályosul és elsüllyed. Ez volt az, amire a forradalmárok nem gondoltak.
Voltak, akik a tömeg uralmának jelentőségét átlátták. Megértették, hogy itt nem uralmi kérdésről van szó. A világhelyzet változott meg. A folyamat nem társadalmi, hanem annál mélyebb: alapvetően életrendbeli. Azzal, hogy a tömeg jut felülre, szükségképpen együtt jár, hogy a tudattalan tevékenység jut felülre. Az egyéni és világos gondolkodás és tevékenység elkezd a tömeg zavaros, tudattalan tevékenységétől függeni. Ami egyszerű és értelmes, az függ a vaktól és zavarostól. A magasabb függ az alacsonyabbtól. Fordított helyzet támad. Az ember fejjel lefelé kezd élni. S a következmények beláthatatlanok.

A szocialisták második nemzedéke, Pareto és Soréi jól látta, hogy tulajdonképpen nem a tömeg testvériségéről, szabadságáról és az emberiség nagy eszméinek diadaláról van szó. Véleményeiket már nem is fogalmazták meg olyan kezdetlegesen. A burzsoá és a proletár osztályharca felületi társadalmi jelenség, amely alatt a világos tudat és a vak tudattalan harca folyik. Akkor a harc még nem dőlt el.
Pareto rezignáltan állapítja meg, hogy egy gondolatnak minél kevesebb világos igazságértéke van, a tömeg annál jobban ragaszkodik hozzá. Ezt a homályos és kétes valamit reziduumnak nevezte el. A reziduum értelmetlen. Ösztönöz, de irracionálisán, és nem ér el semmit. Ez a tömeg jellegzetes gondolkozásformája. A gondolathoz egyébként semmi köze sincs. Aminthogy nincsen köze annak sem, amit Soréi mítosznak nevez. Mítosz azért van, mert a tömeg nem tud gondolkozni, belátni és mérlegelni: a mítosz a szenvedély, a vágy, az ösztön lecsapódása.

A második nemzedék már látta, hogy a reziduum, vagyis a mítosz, a tömeg tudattalan tevékenységének ismertetőjele. Látta azt is, hogy a harc a tudatos és a tudattalan gondolkodás között megindult és tart. Hogy egyebet nem látott, azt nem lehet tőle rossz néven venni. Ezeknek az embereknek a képessége egészen átlagos volt.

Végül azok, akik a helyzetet az első pillanatra megértették. Mindenekelőtt Kierkegaard és Nietzsche. Aztán a kicsiny sereg: Faguet, Merezskovszkij, Pannwitz, Evola, Bergyajev, Valéry, Ortega, Jaspers. Nem éppen rangsorban és nem teljesen. Amit láttak, a következő volt: az eddig alul elhelyezkedett tömeg a társadalom magasabb rétegébe tört. Ezúttal a barbár, nem mint régebben, a népvándorlás idején, a fejlett és magas embert távolról és kívülről rohanta meg, hanem alulról és belülről. Az emberben magában van a tudattalan, ami feltört, és a társadalomban magában van a tömeg, amely feltört. Ez az új népvándorlás, a barbárság vertikális betörése. Amivel együtt jár, hogy a helyzet nemcsak kívülről változik meg; a fejlett és magas ember elűzésével és a fejlett és magas életrend elpusztításával az ember pszichológiai helyzete is megfordul. Ami felül volt, az most lekerül, s ami alul volt, az felmerül. A tudattalan jut fel, a tudat pedig le. Nem az értelem van fent, hanem az ösztön, nem a fény, hanem a homály, nem a paradiso, hanem az inferno, nem a magas, hanem az alacsony, nem a rend és a józanság, hanem a rendetlenség és a szenvedély. Nem a tudatos gondolkozás, hanem a reziduum és a mítosz. Ezért a fordított rend a kiválasztásban, az értékelésben, a rangsorban, az ízlésben.Inferno2_wallpaper.jpg

Ehhez hasonló katasztrófa az embert csak akkor érte, amikor a földet özönvíz árasztotta el, és az emberiség az óceánban elmerült. De akkor az elmerülés külső volt, mint ahogy a népvándorlás is külső: ma az ember saját tudattalanjában és a társadalom saját tömegében merül alá. Az óceán a tudattalan, és a tudattalan az óceán. Vízözön annyi, mint elmerülni a tudattalanban. Ma éljük ezt a belső vízözönt.

3.
Ebben az új helyzetben az, hogy ami lent volt és felkerült, éppen olyan végzetes, mint az, hogy ami fent volt, az elmerült. A tömeg helye lent van, ahogy lent van a tudattalan helye is. Sorsa szerint ide tartozik. Az ökör, ha a szekeret húzza és szánt, szent állat. Ha felkerül, sárkánnyá változik. Az ekét nem húzza többé, az igát ledobja, megvadul és tüzet okád. Az uralkodó helye fent van, mint a tudaté. Sorsa szerint ide tartozik. Az angyal, ha fent él, szent lény, de ha lemerül, ördögivé változik. Nem áraszt világosságot és tüze vulkanikus lesz. Ha a tudattalan, amelynek helye lent van, felkerült, éppen olyan démonikussá válik, mint a tudat, amelynek helye fent volt és lemerül. A szent igavonóból sárkány lesz, a szent világosság angyalából sátán. Mert ami lent türelmesen szolgáló ökör, az fent szörnyeteg, és ami fent fényes angyal, az lent ördög. És az, hogy az igavonóból sárkány lett, éppen olyan katasztrófa, mint az, ahogy az angyalból sátán.

brahmana ksatriya vaisya sudra.jpg
Vannak, akik még ma is azt merészelik hinni, hogy az igavonó a jármot eleget viselte, s most már ideje az angyal helyébe lépni, hadd húzza az azekét. Az észrevétel figyelemre méltó lenne, ha időnként meg lehetne tenni, hogy az ember a hasát a nyakán, az agyát pedig a gyomra alatt viselné. Éppen olyan értelmes lenne a fákat felkérni arra, hogy ezek után gyökereiket dugjak ki a földből, ágaikat pedig fúrják a talajba. A has felül, a nyakon éppen olyan démonikussá válnék, mint az agy alul. Ha a belek elkezdenének gondolkozni és életterveket szőni, ezek bél-gondolatok lennének. Mint ahogy a tömeg uralomra jutásának legelső jele a belek gondolkozásának felülkerekedése volt: előtérbe lépett minden, ami táplálék, gazdaság, gyomor, földi javak, étel. A sárkány egész léte, hogy zabál és horkol.
Ha pedig nem tud jóllakni, rablásra indul, és aki eléje kerül, azt leüti. Nyersanyagra van szüksége -, a tömeg korszakának jelszava: nyersanyag. De ha az agy lemerülne, és elfoglalná a belek helyét, fel kellene hogy lázadjon abban a sötétben, amelyet nem szokott meg, s amely lénye ellen van. Mint ahogy a lemerült szellemi ember ma nem egyéb, mint színtiszta lázadás. A lázadó agyvelő éppen olyan gonosz, mint a gondolkozó bél. Éppen olyan démonikus, mint a gyökereivel fölfelé s ágaival lefelé fordított fa. Az igába fogott angyalnak sátánná kell változnia, ahogy az uralkodói székbe került ökörnek sárkánnyá.
Az imént tett észrevételre ennyi elég.

4.
A tömeg lélektanával mindenki tisztában van annyira, hogy azokat az általános elveket, amelyeket még Le Bon vagy utóbb MacDougall és Lévy-Bruhl állapítottak meg, nagy vonalakban ismerje. Tömeg és tömeg között nincs különbség. Teljesen mindegy, hogy kik vannak együtt, kongresszusra gyűlt diplomaták, gyűlésre hívott akadémikusok, parlamenti ülésen a képviselők, az osztályban az iskolás gyerekek, választópolgárok, szakszervezet, mezőgazdasági munkások, törvényszéki esküdtek vagy színházi nézőközönség. Miért mindegy? Mert bármilyen csoport legyen is, az ember tudata, bármilyen kidolgozott legyen egyénileg, lefokozódik. A tömegben az egyéni tudat megsemmisül. A tömegnek teljesen új, minden egyéni magatartástól független tulajdonsága van. Ez éppen az, hogy tudattalan. Izgékony, hiszékeny, egyoldalú, maradi, zsarnok, tompa, sötét, hisztérikus; intelligenciája, ítélete nincs, mérlegelni nem tud, könnyen meggyőzhető, még könnyebben vezethető és becsapható. Tömegbe kerülve a legértelmesebb ember is egyik pillanatról a másikra megbutul. Az agy kikapcsolódik, az értelem tevékenysége megszűnik, a tudat elmerül, s helyébe a homályos, zavaros, labilis bénultság lép, ami éppen a tömeget jellemzi. A világos és józan értelem kialszik, és az ember fölött az uralmat ellenőrizhetetlen ösztönzések veszik át. És az ember a tömegben maradéktalanul felszívódik. The group is feeling and acting as one soul - a tömegben levők egyetlen lélekké olvadnak. A tömeg nem ítél, nem gondolkozik, nem szeret, nem próbál megérteni, hanem fél, őrjöng, bámul, meghódol. De mindenekfölött, szól Le Bon, rombol. Aztán hozzáfűzi: a tömeg felkerülése mindig negatív eredménnyel jár, s ezért a tömeg feladata a kultúrákat megsemmisíteni. A tömeg talán egyéniségalatti, talán egyéniségutáni állapot. A lélek viselkedése megváltozik: önmagáról való tudata elborul. Annyira, hogy Lévy-Bruhl szerint az ember magát elveszti, és mással összetéveszti. Kollektív állapotban az ember olyasvalamit hisz, amit nem is ő hisz, hanem csak úgy általában hisznek. Az ember nem egyéni lény, hanem valamivel azonosítja magát, nézettel, érzéssel, tettel, esetleg tárggyal, esetleg más emberrel. Ezt a jelenséget participation mystique-nek nevezték el. A tudattalan, nem lévén birtokában még a kezdetleges megkülönböztetéshez szükséges eszközöknek sem, állandóan összetéveszti magát valami vagy valaki mással, és ennek a másnak véleményét vallja és életét éli, mialatt saját magáról való tudata félig feloszlottan az ösztönök zavaros mélyében lebeg.

5.
sarkany.jpgA rövid emlékeztető szükségképpen kapcsolódik a másikhoz. Ennek nagy vonalakban való ismeretére szintén számítani lehet. Elég sokan, de főként Merezskovszkij, Pannwitz, Rathenau és Keyserling hatásosan leírták már azt a jelenséget, amelyet aztán a barbárság betörésének vagy a tömeg lázadásának, vagy új népvándorlásnak, vagy a lélek özönvízének neveztek el. Amit ebben a pillanatban hiányolni lehet, mindössze annyi, hogy a tömeg lázadását még senki sem állította párhuzamba azzal a folyamattal, amely a saját személyes tudattal rendelkező emberi lénynek a tömegben való kialvásában jelentkezik. A párhuzam pedig nemcsak kínálkozik. Ma már parancsoló kényszer, és követeli, hogy észrevegyék. Az emberiség tömegé lett, a személyes öntudat kialvóban van, részben kialudt, és az egyén tudatos tevékenységének helyét a tömeg tudattalan tevékenysége foglalja el. Amiről a tömeglélektan beszél, nem is a tömeg lélektana, hanem az a folyamat, amit a barbárság merőleges betörése jelent. Az egész emberiségben a józan és világos értelem helyébe az izgékony, homályos és hisztérikus tudattalan lép, amelynek intelligenciája nincs, mérlegelni nem tud, amely úgy viselkedik, mint egy választógyűlés vagy színházi publikum, vagy egy osztályra való iskolás gyerek. Az egész emberiség készül egyetlen lélekké olvadni, amely hiszékeny, maradi, zsarnok, gondolkozni, szeretni nem tud, csak félni, reszketni, őrjöngeni, és főként pusztítani, mert a tömeg feladata a kultúrák lerombolása. Egyéniségalatti állapotba merültünk, és önmagunkról való külön tudatunk elhomályosodik. S ebben a folyamatban a tanultság éppen úgy nem véd meg, mint a tömegben. Műveltség, rang, vagyon, állás, osztály, tudás az embert attól, hogy a nagy homályos árnyék elérje és elborítsa, nem védi meg. Semmiféle eddig megszerzett emberi képesség, tehetség, szellem, magasság nem elég hatékony ahhoz, hogy az embert az elmerüléstől megóvja. A kezdődő primitivizálódás kivétel nélkül mindenkit kikezd és aláás. A szellemet kioltja, az ízlést a legalsó vonalra szállítja le, a vallásból babonát csinál, az istenekből bálványt, a világos és józan gondolat helyét zavaros mítosz és bizonytalan reziduum foglalja el.

6.
A kezdődő primitivizálódás folyamata most már elég világos ahhoz, hogy tovább lehessen menni és az első lényeges lépést meg lehessen tenni. Amiről eddig szó volt, szétszórva bár, de mindenki számára hozzáférhetően, könyvekben őrizve feküdt. A következmények és a távlat átgondolása késett. A helyzet ahhoz, hogy az ember ne várakozzon tovább, megérett.

A primitív embernek, akiről szörnyű mennyiségűvé dagadt irodalom beszél, a tudomány azóta, amióta az alulról való népvándorlás folyik, egészen különös figyelmet szentel. Néprajz, lélektan, társadalomtudomány, vallástudomány egyöntetűen azt vallja, hogy a primitív ember a kultúrember őse, alapja és kezdete. Őseink primitívek voltak, vadak, emberevők, az erdőben laktak, kövekkel verték agyon egymást, az asszonyokat rabolták, írni, olvasni nem tudtak, és ahogy Jung beszéli, isteneiket úgy tisztelték, hogy tenyerükbe köptek, a nyálat szétkenték, és a felkelő napnak megmutatták. A tudománynak a primitívek iránt táplált és egyáltalán nem titkolt rousseau-i lelkesedése már odáig fejlődött, hogy akár Szophoklészről, akár Shakespeareről, akár az ima lényegéről vagy az áldozatról legyen szó, mindenekelőtt lelkiismeretesen megkérdezték a patagónokat és a pápuákat. És amikor az egészet sikerült kiírtani pozitivizmus formájában, tüstént visszatért mint kultúrmorfológia. A tudomány összetéveszti a primitívet a primerrel, és a vadat az archaikussal. Azt hiszi, hogy a primitív ember volt a magas ember fiatalkora, egyszerűbb foka, éretlenebb és kezdetlegesebb ideje. Mindenképpen, ha valaki a magasabb ember dolgait kutatja, először azt gondolja, a primitívet kell megvizsgálnia, mert ott van mindennek az eleje. Egész életünk benne nyugszik egy kaffer falu életében. S ha már valaki valamilyen formában a mai jelenséget ott megtalálta, nyert. Csak azt kell mondania: a fejlődés folyamata és mindenki érti, hogy a fejlődés folyamatán szűrve, bonyolítva, meggyúrva, átöltöztetve, meghígítva, megfelelően elsápasztva a jelenség mai alakjában készen áll.

primitiv.png
7.
A tudomány e stupid véleményét nem menti semmi. Mindenekelőtt és -fölött azért, mert kivétel nélkül minden életjelenség a primitív ember világában ahelyett, hogy egyszerűbb, világosabb, kezdetibb lenne, végtelenül bonyolultabb, elmosódóbb, zavarosabb és irreálisabb. A primitív jelenségekben az ember saját életének ősi elemeit egyáltalán nem ismeri fel önkéntelenül és közvetlenül. A primitív ember egyáltalában nem is elemi. Amit általában mindenki elementárisnak érez és tud, és amiben saját életének igazi elemeit közvetlenül úgy felismeri, hogy azt kell mondania: ez az! - ezt az elementárist és ősit, kezdetet és prímért éppen nem a vadembernél találja meg, hanem a legmagasabb embernél, a géniusznál.

Ez valahogy egészen magától értetődik. A tudomány nem képes lemondani arról a tévhitéről, hogy a dolgok lent erednek, és alulról fölfelé mennek. Ez a rousseau-i szentimentalizmus benne, azt hinni, hogy a kultúra eleje az erdőben van. Később gorombább lett, amikor pozitívnak vallotta magát. Hiába látja be, hogy nem a városi templom épül a falusi mintájára, nem a művelt ember gondolkozik és öltözik a vad szokás szerint, nem a város táplálkozik a vidék ízléséből, hanem fordítva, a tudomány nem tudja levetni azt a hitet, hogy a dolgok származását alulról kezdje, és belássa, hogy éppen nem az az egyszerűbb, a világosabb, az elemibb, ami lent van, hanem ami fent. A zseniális ember közelebb áll a kezdethez, mint a paraszt vagy a vad. És a tisztult, világos, elemi jelenségtől az ember minél távolabb lép, annál zavarosabb, kétesebb, bonyolultabb és összetettebb lesz.

8.
Amikor Lévy-Bruhl a primitív emberről írt könyvében először mondta ki, hogy a vadember gondolkozását prelogikusnak kellene hívni, vagyis olyan gondolkozásnak, amely a logikust megelőzi, Durkheim kitűnő érzékkel tiltakozott ellene. Lehetetlen, szólt, a primitív gondolkozást a mai előzményének tekinteni. A tudomány baklövéseit igen nagy óvatossággal követi el, még ennél is több: módszeresen. Ami később megakadályozza abban, hogy a hiba kijavítását lehetővé tegye. Mert amire a bajt észreveszi, már éppen a módszerességénél és óvatosságánál fogva annyi egyéb vonatkozással került viszonyba, hogy ha a téves gondolatot ki is emelik, minden vonatkozását felszámolni már nem lehet, és közvetett nyoma megmarad. Ezúttal is ez történt. A prelogikus gondolkozás tételéből nem lett doktrína, de közvetett hatása a lélektan, vallástudomány, néprajz, társadalomtudomány egész területén mindenütt megtalálható.

A logikát Mallarmé úgy határozza meg, hogy a lét ősharmóniájának tudata. Logikus gondolkozás ezek szerint az, amely a kozmikus ősharmóniával megegyezik. A logikáról általában azt tartották és tartják, hogy merőben az értelem dolga, és hogy a szabatos gondolkozás törvénykönyve. Mallarmé meglátja, hogy a helyes gondolkozás nem az emberi értelem autochton sajátsága; a törvényeket az értelem valahonnan vette. Az értelemnek, amikor helyesen működik, vagyis amikor logikus, mintája van: ez a minta és példa a kozmikus ősrend összhangja. Az értelem a törvényeket valahol állandóan látja, s onnan olvassa le. Hol látja? A világ isteni rendjében. Az értelem nem egyéb, mint az emberi szerv és tehetség, amely a kozmikus rendet felismeri.

A logika törvényrendszere a világ ősrendjének az emberi lélekben való jelentkezése. Logikusan gondolkozni nem annyi, mint szárazon, elvontan, mesterkélten, természetellenesen, hanem annyi, mint a világ rendjével összhangban gondolkozni: egyszerűen, következetesen, józanul és világosan. Amikor a tudomány feltételezi, hogy az elementáris ember még nem tud logikusan gondolkozni, ezt az embert tulajdonképpen azzal gyanúsítja meg, hogy a kozmikus ősharmóniát nem tudja felfogni. Ami viszont azt jelenti, hogy ez az ember a világ ősrendjével nincs összhangban. Tényleg így is van; azzal a különbséggel, hogy a logikával nem rendelkező ember nem az elementáris, hanem a primitív, vagyis nem az ősi ember, hanem a vadember.

9.
A primitív nem az ősember, a vad nem az archaikus, és a kezdetleges nem az elementáris ember. Der Urstand des Menschen ist gewiß nicht der der Primitivenstufe - az ember ősállapota egészen biztosan nem a primitív. “Amit primitívnek hívnak, sokkal inkább olyan helyzet megjelölése, amely visszaesés a történetelőttiség kései visszamaradottságába." A vadember nem az első ember, hanem a kései időkben lemaradt és megrekedt lény. Ez a jelenség “a történet emlékezetébe eső korban is kétségtelenül tapasztalható az egyiptomi fellahnál, a mexikói maja népeknél és másutt, ahol kitűnik, hogy a primitivizálódás nem egyéb, mint a történetutáni lélek lezüllése".

Az emberben a történet végén, amikor egy aión lezárul, a személyes tudat elhomályosodik, és az egyén tudatos tevékenységének helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. A kollektív pszichébe süllyedt ember tömeggé válik. Primitívvé lesz, vagyis elkezdődik a lelki visszafejlődés kései történet-előttisége (vorgeschichtlicher Spatzustand seelischer Rückbildung). A tömeggé vált ember abba az állapotba merül alá, amelyben a logikus gondolkozást, a világos és szabatos, értelmes józanságot elfelejti. A kozmikus ősharmóniával fenntartott kapcsolata megszűnik. Az értelem elborul. Ez az állapot, amit prelogikusnak hívtak, de amiről kitűnt, hogy posztlogikus. A primitivizálódás, más szóval a kollektivizálódás az ember egyéni létét elnyomja, és helyébe a tömeg életét teszi. Mérlegelés nincs, az intelligencia eltűnik, az ítélőképesség elhomályosodik, az ízlés, szellem alászáll. Ehelyett felmerül az ingerlékenység, irigység, hisztéria, szenvedély, hiszékenység, névtelen félelem, indokolatlan bámulás és gyűlölet, babona és bálványok.

Az ember, akit primitívnek hívnak, nem az idők legelejéről származik, hanem az idők legvégéről. Ez a történetutáni ember. Nem a nép ez, amelyből a történet kifejlődik, hanem a tömeg, amely a történet lezajlása után megreked és visszakorcsosul. A primitív a világról letöredezett és félreesett hulladék, amely egy masszába tömörülve megáll, és irányát visszafelé veszi: a sötétség, az elkorcsosulás felé, és korcs szörnyeteggé válik.

materializmus gnozis.jpg
10.
Az a jelenség, amit a tömeg lázadásának neveztek el, tulajdonképpen a tudattalan lázadása. Mert az, ami történik, nem külső, hanem belső természetű. S a tudattalan lázadása nem egyéb, mint a kezdődő visszafejlődés. A mai tömeg elkezd a történetelőttiség kései elmaradottságába visszamerülni. Primitívvé válik, a személyes tudat kialszik, az istenek helyét bálványok és fétisek foglalják el, mindaz, ami vad, szörnyű, izgató, szemfényvesztő, tért hódít, a gondolat helyét a hiedelem foglalja el, az ember nem tudja magát megkülönböztetni mástól, s azonosul valamivel, amihez semmi köze. A társadalomban a barbárság vertikális betörése a lélek láthatatlan világában lejátszódó katasztrófának csupán látható jele: a valódi változás belül, a psziché világában folyik le, úgy, hogy a tudattalan, mint a megáradt óceán, az emberi tudatot elborítja. Ez a mai ember sorsában az özönvíz. Már nem fenyeget. Már itt van, és az emberiség nagy részét már el is borította. A tömegesedés jelei a primitívség jelei: az egész emberiség leszállt a tudattalan homályba, és elsüllyedt abban a sötétségben, amelyben a primitívek élnek. A körülmények külső jellege a tényt alig módosítja: hogy ezúttal civilizált primitívségről van szó, vagyis gépesített barbárságról. A körülmények külső jellege az ember valódi világhelyzetét még sohasem tudta módosítani, megváltoztatni meg éppenséggel nem. Azok a szerzők, akik az emberiség barbarizálódásáról gondolkoztak és írtak, azt hitték, hogy a veszély a szellemet, a kultúrát és a magas embert fenyegeti. A magas embert a tudattalan árja csak akkor ragadhatja el, ha egzisztenciális lényében tulajdonképpen nem magas. Egyébként primitívvé és vaddá csak tömegember válhat.

11.
Nemrégiben valaki egészen alapvető lélektani megkülönböztetést tett, és erre kivételesen szerencsés kifejezést talált. Észrevette, hogy az emberi lélek teljességét megjelölő fogalomra szükség van. Olyan lelekről van szó, amelyben mindaz, ami a lélek egész voltához kell, együtt van. Ilyen tökéletesen teljes, hiánytalan, minden oldalon kerek és befejezett lélek, ahol érzékek, tudat, értelem, imagináció, képzelet, intuíció és minden egyéb harmonikusan találkozik, természetesen csak az isteni lélek. De néha, szerényebb formában jelentkezik az embernél is, és akkor úgy hívják, hogy személyiség. A személyiségben a lélek minden tulajdonsága és eleme együtt van.

Ezzel szemben áll a másik lélek, amely töredékes és foszlányszerű, hiányos és befejezetlen. A kétféle lélek között levő különbség azonban nemcsak az, hogy az előbbi teljes, az utóbbi pedig töredékes. A lényegesebb különbség az, hogy a teljes lélek mindig nagyobb, kerekebb, teljesebb és egészebb, a töredékes pedig minden nappal szűkebb, foszlóbb, porhanyóbb, feloszlóbb. Ezért az egész léleknek ez nemcsak tulajdonsága, hanem természete és célja is; a töredékes lélekben a letöredezés és feloszlás napról napra puhultabb, homokosabb, feloszlóbb lesz. A teljes egész lélek, amelynek törekvése, természete, célja, ösztöne, hogy mindig egészebb legyen: a Makropsziché. A töredékes, amelynek ösztöne, hogy mindig kisebb, hiányosabb és üresebb legyen, a Mikropsziché. Makropsziché annyi, mint Nagy, univerzális, egyetemes, kozmikus lélek; Mikropsziché annyi, mint Kicsiny, atomisztikus, homokszemes lélek.

12.
A primitív ember életének fő jellemvonását abban találták, hogy totemisztikus. A totem jel, jelvény, esetleg kép vagy ehhez hasonló külső dolog. A jel vagy kép azonban nem közönséges tárgy, hanem a primitív életében és hitében átvitt értelme és jelentősége van. Ilyen totem a civilizált népeknél a nemzeti hős neve vagy szobra, a zászló, a nemzeti dal. Totem úgy keletkezik, hogy az ember a tömegben nincs tisztában a nemzet, a faj, a nyelv, a közös népi sors jelentőségével, és a közösség életének nagy tényeit és valóságát tudatosan nem is képes felfogni. Ilyenkor lép fel az, amit Soréi mítosznak, Pareto reziduumnak nevezett el. Ez a képlet valamilyen tárgyba vetítve a totem. A totem magába szívja a tömeglelket. A totemet úgy is meghatározták, hogy a kollektivizmus hipertrófiája. A totem mikropszichikus jelenség, és pontosan megfelel a Makropsziché isten-tudatának. Amikor az emberben az egyéni tudat homályba vész, a kollektívum felülkerekedik és elárad. A kollektivizmus totemeket alkot, jeleket és jelvényeket, s most már csak ezek a jelek jelentik a lelket. A Mikropsziché annyira széttöredezett és szertefoszlott, hogy az emberi lények úgy élnek egymás mellett, mint a homokszemek vagy a kavicsok, lényeges és komoly érintkezés nélkül, atomisztikusan. A közösségben ilyenkor már nincs összetartás és összetartozás. Szükség van valamilyen külsőségre, ahol a sok parányi Mikropsziché találkozik és egyesül. Ez a jelkép a totem. Sitwell Osbert Hármas fúga című elbeszélésében felveti azt a lehetőséget, hogy néhány évtized múlva elkövetkezik az a helyzet, amikor már csak három embernek lesz egy lelke. Akkorra az az idő már régen elmúlt, hogy mindenkinek sajátja legyen. A biztosítási hivatalnoknak, a katonatisztnek és a klub pincérének közösen csak egy lelke lesz. A dolog komikusán hangzik. Az is. A Mikropsziché állapot végtelenül groteszk. De a primitív embert éppen ez a furcsa és torz töredékesség jellemzi. A tömegben a totem nem ilyen hármas lélek jelképe, hanem olyan kép, amelyben százan és ezren és tízezren élnek együtt. Esetleg több millió ember közös lelke. A totem persze nem tényleges, hanem csak pótlélek. De ez a pótlélek a primitív tömeg számára végtelen fontos. Ez őrzi számára a lelket.

13.
A Makro- és Mikropsziché megkülönböztetése a primitív tömegnek azt a másik rejtélyét is megérteti, amit az angol Tylor nyomán animizmusnak neveztek el. Anima annyi, mint lélek. Az animizmus pedig azt jelenti, hogy a primitív ember a dolgokat, tárgyakat, köveket, eszközöket meglelkesítve gondolja el. Más szóval ugyanez: saját lelkét a tárgyakba vetíti. Azt hiszik, hogy a tárgyak lelkes lények, és minden dologban rejtőzik, ahogy ők mondják: mana. A manáról már tudjuk, hogy nem, mint a tudomány hitte, a kezdet lelke, és nem az őslélek, hanem primitív, vagyis elkorcsosult és kései történetelőttiségbe visszafejlődött lélek. Mikropsziché. Széttöredezett, atomokra bomlott zavaros valami, ami nincs megkötve, s amit a primitív nem is él teljesen magáénak. Ahhoz, hogy az ember a pszichét önmagának tudja és saját lényének élje, öntudatosnak kell lennie. A primitív pedig éppen a tudattalan. Az apró lelkecskék szabadon lebegnek és kószálnak, beleesnek a tárgyakba és eszközökbe és dolgokba, és ott laknak. Az animizmus nem egyéb, mint hogy a szétfoszlott lélek zavaros homályában a primitív embertöredék Mikropszichéjét elveszti, és beleejti a dolgokba, vagyis nem egyéb, mint az a jelenség, hogy a tökéletesen tudattalan sötétségbe süllyedt Kislélek önmagát a dolgokba behelyettesíti, és magát a dolgokkal összetéveszti.

hamvas2.png
14.
Most már csak egyetlen elintézetlen kérdés maradt: a modern materializmus értelme. Ami nem egyéb, mint az egész materializmus értelme. A kérdéshez hozzá se lehetne nyúlni, ha nem jelentkezne az a sajátságos gondolkozó, akinek a legnehezebb, legkényesebb és legvégső dolgokhoz egyedülálló érzéke volt, Franz Baader, ez az utóbbi időben teljesen mellőzött, részben elfelejtett, igaz, rendkívül nehéz gondolkozó. Baader a választ úgy adja meg, mintha a jelen kérdést egyenesen hozzá intézték volna.
Az anyag, mondja, nem primitív valami. S ebben megegyezik nemcsak az őskeresztény szerzőkkel, hanem a nagy keleti hagyománnyal is. Az anyag a világban nagy katasztrófák miatt beállott kozmikus zűrzavar, összeomlás, erők összetörése, széthullása következtében keletkezett. Beszélik, hogy a világegyetemben van egy égitest, csak egyetlenegy, a Sirius Béta, a kihűlt és kihalt csillag, fénytelen, hőtelen, mozdulatlan test, ahol az atomok összehányva, egymás hegyen-hátán, rendetlenségben, mint egy kolosszális szemétdombon, elpusztultan nyugszanak. Ez a Sirius Béta a par excellence anyag.
Az ember igen helyesen teszi, ha az anyagot a természettől óvatosan elválasztja. A természet, írja Baader, a kozmikus asztrálszellem részleges spirituális potenciája. A nehéz idegen meghatározást felbontva, a következőkben lehetne megérteni: a világokat alkotó szellem csomópontokra gyűlik, égitesteket, napokat, bolygókat alkot, és ezek az alkotások azok, amelyeket részben és egészben természetnek kell hívni. A természetben elementáris szellemi képességek nyugszanak. A természet, filozófiai műszóval élve: szubsztancia. A világ lényeges alkotóeleme.

Az anyag nem szubsztancia, hanem az összetört és lehullott természet szemete, s a világban való jelenléte tökéletesen lényegtelen. Az anyag a természet excrementuma. Kaotikus zavarban megállt és kiselejtezett természettörmelék, részben nagy válságok, végzetes összeütközések, szakadások, részben pedig kiválasztás, megemésztetlenül való kidobás, leporladás eredménye. Az anyag elhalt és depravált természet. Az anyagban a természet össze van törve és félre van dobva. A természetben tulajdonképpen nincs anyag, mert ott minden atomnak az alkotó világszellemtől megjelölt helye és a természet minden atomjának szellemi tartalma és értelme van. Anyag csak a természetben, vagyis a spirituális kozmoszon kívül van, kaotikus rendetlenségben, összekavarva és az eleven világból kisöpörve.

anyag.jpg
E magyarázatból most már körülbelül mindenki sejti, hogy a materializmusban miről van szó. Amikor az ember materialistává lesz, más szóval, amikor az ember azt kezdi hinni, hogy a világ anyagból lett és van, és ehhez az anyaghoz ragaszkodik és belekapaszkodik, és az anyag számára komolyság, környezet, vágy, vallás, akkor az ember homályosan megérzi, hogy ő is ilyen lehullott és kiokádott, leporlott és összetört, csatornába és szemétdombra került valami. A természet spirituális erőivel való kapcsolatról lemondott, a kozmoszról levált, irtózatos katasztrófa következtében megrekedt csökevény. Szellemi vonatkozását elvesztette, ezért visszaképződik és elsüllyed. Ebben a felfogásban világossá válik, hogy a modern primitív csőcselék miért materialista, és miért kell hogy az is legyen. Az is érthető, hogy a tömegvallás miért szükségképpen, akár történeti, akár egyéb, de materialista. A tömegnek már csak egyetlen utolsó életlehetősége van, és ez az anyag.

Az a primitivizmus, amelyben a modern tömeg él, és amely a visszaképződésben nemsokára annyira jut, hogy egyenlővé lesz a pápuákkal és négerekkel, már nem is élhet másutt, csak az anyagban. A kiokádott fajfoszlányok és gyülevész népexcrementum csak ott érzi jól magát, ahová való, a világról levált szemétben. Ebből aztán másvalami is érthetővé válik, az, hogy a gyülevész csőcseléket a francia miért hívja canaille-nak, itt pedig miért hívják söpredéknek.

materialismus_1.jpgA modern materializmus értelme

15.
Baadertől azonban egyebet is meg lehet tudni. A világnak nincsen olyan része, amelyben magasabb erők ne tartózkodnának. A természet, a lélek és a szellem Hatalmak, vagy ahogy Baader írja, spirituális képességek lakóhelye. Az anyagban is élnek Hatalmak. Természetesen olyanok, amelyek idetartoznak és idevalók. Nem spirituálisak, hanem éppen anyagiak. Az anyagban, mint minden egyébben, a döntő az, hogy milyen kapcsolatban van az erőkkel, milyen erők szállták meg, és azok milyen hatást fejtenek ki. A természetben, a lélekben és a szellemben lakó Hatalmak kisugárzó erejét a görögök észrevették, és ez a hagyomány reánk maradt. Platón ezt az emberre ható és az embert vonzó immateriális sugárzást ideának nevezte el. Az idea olyan belső kép, amelynek segítségével a magasabb Hatalom az embert magához emeli. Az anyagból is sugárzik valami, de az nem idea, hanem annak éppen az ellenkezője. A görögök erről semmit sem tudtak. Nietzsche szavával élve, abban, hogy ezt észrevegyék, pszichológiai felületességük megakadályozta őket. Az idea ellenkezőjét, az anyagban lakó erők sugárzó képeit Paracelsus vette először észre, és evestrumnak nevezte el. Az idea felemelő kép, az evestrum lehúzó és lerántó. Az idea tisztító és fényes, az evestrum sötét és szennyező. Aki az ideák világa felé él, nemesedik, fölemelkedik, egyre harmonikusabb, értelmesebb, mélyebb, gazdagabb lesz. Az idea a makropsziché legfontosabb tápláléka. Nélküle magas, nagy, teljes és szép élet nincs. Az idea képeivel emelik magukhoz a Hatalmak a feléjük megnyíló embert. Az evestrum az anyagban lakó sötét és romboló erők sugárzása, a mikropsziché tápláléka, amely elsüllyeszt és megbénít, megbutít és összemorzsol. Az anyag, ahogy Baader írja, “az özvegyen maradt természet", mert szellemférje meghalt, és most elárvultán a világ gonosz, vad és tompa erői szállták meg. Ezek az erők az evestrumokkal húzzák magukhoz az embert, ha az anyag felé kinyílt. Az evestrum lényeges tulajdonsága, hogy obszcén és kapzsi. Ezek a legfőbb démonikus képek, amelyekkel a sötét Hatalmak az embert magukhoz ölelik.

16.
A primitív ember tele van rémmel, szörnyeteggel, megfoghatatlan aggodalmakkal, és úgy érzi, hogy gonosz szemek nézik, amelyeknek bénító varázsát csak mágikus praktikákkal űzheti el. Abban az állapotban él, ahol mintha szennyes és ragadós kezek nyúlkálnának nyirkos érintéssel, s mintha állandóan szégyentelen ördögi alakok üldöznék, amelyek elől csak pillanatokra tud elrejtőzni. A primitív ember a kollektív tudattalan sötétségben az evestrumok bűvöletében él. S a tömeg materializmusának jelentősége teljes reménytelenségben itt bontakozik ki. Anima est ubi amat - és ha az ember az anyagba néz, és lelkét az anyagba teszi, evestrumot nemz és nevel magában, obszcén és kapzsi jeleket, amelyek mint a gonosz szemek merednek rá, démonikus varázzsal bénítják és üldözik, fogdossák és fojtogatják. A tömeg materializmusának értelme az, hogy az embert az anyagban lakó sötét Hatalmak befogják és bezárják, és az anyagvilágban elsüllyesztik: az anyag világába, vagyis a szubsztanciátlan szemétgödörbe, ahol a természetről levált hulladék gyűlik és fortyog, és démonok dagasztják szüntelen ördögi vinnyogással. Ezért minden primitív tömegtulajdonság kétségtelen ismertetőjele az idiotizmus mellett a démonikus megszállottság. A primitív chaotisches Unwesen - emberi rangjáról leköszönt és elveszett káoszlény, az anyaggá lett ember. A mai tömegnél látható primitivizálódás nem egyéb, mint ahogy a természetről levált rész szubsztanciátlanná, anyaggá lesz, amit aztán a démoni hatalmak szállnak meg - az emberiségről letöredezett rész is szubsztanciátlan, kaotikus lénnyé válik, amely meghülyülten a sötét Hatalmak martaléka lesz.

17.
A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, nem az, hogy szolgaságba süllyed, és hatalmasabb, nagyobb számú, erőszakosabb nép számára dolgoznia kell. Szolganépek lehetnek nagyok, a szegénység, a munka, a megalázás ellenére élhetnek magas sorsot. A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkozást és tudatos gondolkozót, s ezzel a tudattalanság óceánjába merül, így válik csőcselékké, söpredékké züllik és oszlik fel, és elsüllyed oda, ahová az őserdő indiánjai, négerei és a tundrák eszkimói és az ausztráliai sivatag pápuái.

18.
A legnagyobb rang, amit egy nép elérhet, nem a kultúra, nem az, hogy szellemivé válik. Egyetlen szóval sem éltek vissza annyit, mint a szellemmel. A szellem nem szuverén világalkotó szubsztancia, hanem az erőknek, Hatalmaknak és isteneknek éppen olyan megnyilatkozási területe, mint a természet és a lélek. A szellem csak akkor aktív, ha magasabb erő, hatalom vagy isten szállja meg, egyébként üres, passzív, tehetetlen és terméketlen. De ha aktív, akkor is lehet démoni, ördögi, romboló, negatív, lehet nemes, kritikus, tiszta, komoly - lehet magasztos, tündöklő és isteni. Azt, hogy a szellem önmagában álló absztrakt szubsztancia, csak a szellemtudósok hiszik, ezeket pedig a legjobb egyszer s mindenkorra játékon kívül hagyni.

ferenc jozsef hid.jpg
A szellem önmagában negatív: minden meg nem kötött és meg nem szentelt szellem sátáni, mondják a keresztény gondolkodók. Egy nép lehet kulturált és szellemi, mégis terméketlen, félelmetes, gonosz és elvetemült. A legnagyobb rang, amit egy nép elérhet, hogy megszentelt életet él. A nagy népek nem a kultúrnépek. Vannak egészen nagy népek, amelyek nem alkotnak kultúrát, és talán nem is fognak. Az ember értékét attól függővé tenni, hogy milyen látható tárgyakat alkotott, nem lehet. Az ember értéke sorsának tisztaságán és az isteni erőktől való megérintettségén múlik. A nép értékét nem lehet attól függővé tenni, hogy létét milyen eszközökkel könnyítette és szépítette meg. A nép rangja egzisztenciájának megszentelt voltán múlik.

19.
Amikor körülbelül száz évvel ezelőtt Kierkegaard a barbárság betörését észrevette, a helyzet reménytelen volt. Amikor Nietzsche élt, kétséges. Amikor a világháború táján a Nyugat alkonyára feleszméltek, a népvándorlás értelme már nyilvánvalóvá lett. Száz évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy az emberiség nyomtalanul és szégyenteljesen elmerül. Nietzsche korában kétséges volt, hogy az ember, akiben Nietzsche hitt, a világot meg tudja-e menteni. A világháború táján ez az ember már élt. Döntő azonban a legutóbbi húsz esztendő viszonylagos nyugalma volt. Ez alatt az idő alatt az új emberfaj ki tudott fejlődni és meg tudott erősödni és magára tudott eszmélni.

Uszpenszkij írja, hogy az egész földön, faji, népi, vallási, társadalmi, műveltségi, területi, korbeli, nembeli különbségektől teljesen függetlenül, tökéletesen új, hatodik emberfaj van kialakulóban. A new race - az új emberfaj kialakulása, keletkezése, kibontakozása érthetetlen nagy misztérium. Amíg ennek a fajnak a Föld minden táján elszórt tagjai - akár dél-afrikai bányában, akár amerikai farmon, japán hadihajón, balkáni kis faluban, norvég konzervgyárban, londoni külvárosban mint segédlelkész vagy munkás, vagy hivatalnok, vagy katona, vagy rikkancs, vagy sebész -egyedül állottak, önmaguk előtt is úgy tűnt, hogy abnormis, lehetetlen lények, akik környezetükkel és világukkal nemcsak hogy nem tudnak megegyezni, hanem azzal egyetlen lényeges pontban sem érintkeznek. Ezek az emberek a Földön elszórva, magukban voltak, környezetüktől sarokba állítva és mellőzve. Idegenek voltak. Mert valóban idegenek voltak. Az új fajból minden valószínűség szerint igen sok ember el is veszett. Ki tudja, hogyan? Egy része öngyilkos lett, egy része elzüllött, inni kezdett vagy fellázadt, a törvénybe ütközött és börtönbe került. Egy része kedélybeteg lett vagy megzavarodott. Végül a faj keletkezésének misztériumához teljesen hasonló, érthetetlen, újabb nagy misztérium volt, hogy az új faj képviselőiben lassan kifejlődött a tudat: már nem vagyok egyedül. Az még titok, hogy a hozzám hasonlóak hol vannak. De már tudom, hogy vannak, és ha találkozom velük, felismerem őket anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk. Amíg valamilyen emberből csak egy van, kivétel, ha kettő, különös, ha három, már közösség. Egyelőre még csak nyomokban. A harmadik nagy misztérium - a találkozás és egyesülés -még késik.

A hatodik fajról szóló tanítás nem veszélytelen. Nem azért, mert bárki, még a legprimitívebb tömeglény is azonnal meg van győződve róla, hogy ő az új fajhoz tartozik. A tanítás veszélye abban van, hogy az özönvíz kozmikus katasztrófájának kellős közepén, ma, a megmentő Noé-bárkát túl korán építi meg, és a menekülés reményével kecsegtet, holott még senki sem tudhatja, hogy a menekülésnek van-e lehetősége. A hatodik fajról szóló tanításban van valami profetikus, és azonnal érezni, hogy a gondolatot az isteni rejtély atmoszférája veszi körül. De ez még csak veszélyesebbé teszi. Egyelőre a gondolatot nem szabad másnak tekinteni, mint szimbólumnak: út, amely mindenkinek nyitva áll, és lehetőségnek, hogy mindenki tartozhat oda vagy ide. Csak rajta múlik. Ha a tudatos gondolkozáshoz nyúl, nyitva áll előtte a bárkába való belépés. Ha elsüllyed a tömegbe, kizárja magát a hatodik fajból. De még így is vigyázni kell. Aminek származása isteni, az az embernek túl sok. Ember, légy éber és erős!

20.
A küzdelem már eldőlt, anélkül, hogy a harcra sor került volna. A hatodik faj és a tömeg sohasem állottak egymással szemtől szembe, kezükben fegyverrel, hogy az ütközetet megvívják. Tulajdonképpen nem is találkoztak. A tömeg már teljesen az anyagba készült leszállni, amikor a Földön az új faj megjelent. A két ember nem nézett soha egymás szemébe. Csak az egyes emberi lények harcolnak, látszólag egyéni harcot. A háttér metafizikai. A küzdelem még tart, ha kimenetele nem is kétséges. Az ember csak a Hatalmak eszköze, s ha valaki közülünk győz, a bennünk lévő Hatalom győz.

Mi dönti el, hogy az ember hová tartozik, az özönvízben elmerülő tömeghez, vagy a hatodik fajhoz? Az odatartozás mindenképpen végzetes. A mai életrendben elfoglalt helyzet pedig semmit sem jelent. Sok pénz, világi vagy egyházi hatalom, származás, műveltség, szellem nem juttat előnyhöz. Erőfeszítés sem. Tudás sem. Vallás sem. Tehetség sem. Még zsenialitás sem. Ezt a tömeg, ha nem is tudja, nagyon jól érzi. És ez az, ami a hatodik faj emberének helyzetét életveszélyessé teszi. A tömeg minden tagjában egyöntetűen titkos egyetértés él, hogy az új fajt elnyomja, elhallgattassa és letörje. Hogyha ő maga már elsüllyed, senki se maradjon felül. A tömegben a kimagasló, értékes jelenségek lerombolása járványszerűen fellépett. A pusztítás a legtöbb esetben céltalan és célt tévesztett. Nagyobbára egyáltalán nincsen szó az új faj jelentkezéséről, mindössze csupán egyéni előretörésről. A tömeg azonban ezt sem tűri. Az összes kisdedet kiirtják abban a reményben, hogy az az egy is közöttük lesz, aki veszedelmessé lehet. De az az egyetlen Egyiptomban van. És mindig, minden esetben Egyiptomban van. Kiirtanak egy sereg embert, s akit halálra keresnek, megmenekül. A keresés tovább folyik. Aki egy hüvelykkel magasabb, már gyanús. Csak szolgának és pojácának szabad lenni, minden egyéb tilos. A tömeg, már tudjuk, nem elmegyenge, ahogy még a jóhiszemű Le Bon hitte, hanem a sátáni idióta. Még ma is azt hiszi, hogy uralomra jutott, és a világ fölött a hatalmat átvette. Ebbe a tévedésbe komoly szellemiségek is beleesnek. Azért beszélnek új népvándorlásról és a barbárság betöréséről és kollektív uralomról. Nincs itt szó semmiféle uralomról. A katasztrófa nem a barbárság feltörése, hanem az özönvízbe való elsüllyedés. És ez az, ami ma történik. Nem az uralom kérdése ez, hanem a tömeghalálé.

internettuntetes.jpg"Civilizált primitívség", "gépesített barbárság" - Hamvas tökéletesen leírja a mai állapotokat

A tömeg tudattalanságára semmi sem jellemzőbb, mint az, hogy e pillanatban a világ urának hiszi magát, holott a halál torkában van. S még itt is ellenfeleit keresi. Azt hiszi, hogy győzelmét fenyegetik. Nem veszi észre, hogy amennyiben valaki szavát felemeli, azt az ő érdekében teszi. S néma szövetség van a tömeg tagjai között, hogy a veszedelmes lényt szabad és kell irtania. Tapasztalni a társadalom minden területén és teljesen egyöntetűen, hogy a tömeg hogyan nyomja el szisztematikusan, bár ösztönszerűen azt, akikben az újat megszimatolja. Ezt a lényt szabad leütni, szabad és kell kifosztani, elnyomni, megcsalni. Nem szabad szóhoz juttatni. Ehhez a néma szövetséghez való tartozás a tömeg ismertetőjele.
A hatodik faj ismertetőjeléről beszélni nem lehet. És ha valaki ezt meg merné tenni, meg nem engedett módon már magát minősíteni igyekezne. Sőt, szimbólumot szó szerint venne. És ezzel már éppen ítélne önmaga fölött: azzal, hogy a tömeghez tartozónak vallja magát. Csak egyet lehet kimondani holtbiztosán: az új faj emberének azt, ami ma történik, az utolsó és legkisebb mozzanatig meg kell értenie. A tömegesedést és primitivizálódást át kell élnie és le kell győznie. A tudattalan óceánt asszimilálnia kell és magába fel kell vennie és azon túl kell lépnie. Az evestrumot nem szabad félredobni: fel kell szívni és meg kell emészteni. Az új fajhoz csak az tartozhat, aki a primitívet önmagában fölemelte és megnemesítette - személyének alkotórészévé tette, de átvilágította -, az özönvizet átélte, és az elmerülésben végzetesen részt vett, és alászállt a sötétség Hatalmai közé, de megerősödve és teljes tudattal a világosságba visszatért.

21.
Ami most, ebben a pillanatban a legfontosabb, azt jó, ha mindenki teljes komolysággal átgondolja. A primitív ember nem az ősember. A primitív kései visszaképződés nyomán keletkezett, katasztrófák következtében letöredezett hulladék. Minden primitív nép keletkezésénél a maihoz hasonló katasztrófa áll. Az egyre nagyobb mérvű tömegesedés drámájának vége, hogy a tömeg a tudattalanban elmerül. Egy része visszatér az őserdőbe. Más része a nagyvárosban, a gyárakban és a munkástáborokban halmozódik fel. Ez elvégre formai kérdés. A világalkotásból azonban egyszer és mindenkorra kikapcsolódik, mert anyaggá válik.

Az ősi és első ember nem az anyagból, a sötétségből merült fel, nem, mint a materialista tudomány állította, az ember primer fokon állat volt, és a tudattalan óceánból lépett ki. Az első ember a világ ősi alapformája volt. Kozmikus jelenség. Őslény, akikben az isteni származás világos tudata élt. Az ősi ember a homo aeternus, az örök ember. Nem anyagból van és volt, hanem a természet-szellem-lélek egysége, s akinek létét tudatosan választott ideák, felső Hatalmak sugárzó jelképei irányítják. Az ősi embernek ismertetőjele a nagy és világos értelem, vagyis tisztán él benne a logikus gondolkozás értelme, az érzék a világ ősharmóniájának felismerésére. Az ősember a makropsziché. Mert az ember nem földi, anyagi lény, hanem kozmikus rang. Az ősember az isteni ember.

22.
Az új helyzetre való tekintettel a dolgok megértését újból kell kezdeni.

Vagy, ami még fontosabb: aki ebben az új helyzetben a dolgokat meg akarja érteni, annak az egészet elölről kell kezdenie.

És ami még ennél is fontosabb: az embernek még sohasem volt annyira szüksége az isteni értelem fényének segítségére, mint most, amikor a dolgok megértését.

         8 hozzászólás

Címkék: tüntetés spiritualizmus metafizika anyag hamvas béla vízöntő humánökológia metapolitika tömegtársadalom electrocat toma irodalmi dubtechno

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 2 trackback         

Internet VS föld: Az aszfaltbennszülöttek értelmi képességeiről

PPJ         2014.10.28.

Aszfaltbennszülött liberális csőcselék... No, jöjjön a görbe tükör. Nem tudom, lemaradtam valamikor egy "kibernet honfoglalásról", vagy mikor hagytuk el a true-school old-school szülőföldünket?! Mióta táplálkozunk ételek helyett bitekkel-bájtokkal?! Az anyaföld, szülőföld, termőföld helyett mióta ad enni az internet?

Ezek nem politikai kérdések - egybitesek kedvéért: ezzel nem állítom, hogy ne lenne elhibázott ez az adó - pusztán a nagykörúton belülre szorult szürkeállomány világos rangsorlátási képességét pellengérezem. Még egyszer - a gyengébbek kedvéért: nem arról van szó, hogy ezt nektek az interneten írom meg, hanem hogy csúnyán elhibáztátok a lényegi rangsort! Könyörgöm, nemzeti imádságunkat, a Himnuszt sem voltak képesek elénekelni a rendezvény végén és végleg lehullt a lepel, mikor EU-s zászlót lobogtattak. Ezeknek se Istenük, se Hazájuk!

Sőt, még tovább megyek - még csak nem is önmagában a materiális étel szolgál nekünk táplálékul! Hanem a benne lévő Napsugarak ereje, az az éltető fény, mely nélkül aligha élhetnénk testben itt e Földön. Ha nem lenne a Nap éltető szeretete, akkor megnézhetnénk magunkat. És erre ez a "jövőért aggódó" liberális csőcselék mit tesz? Bizonyítván mérhetetlen materializmusát, kiberdeviáns posztliberális transzhumanizmusát és képtelenségét a jövő zálogának megértésére, nem az áldott isteni gyermekeiket emelik az égbe, hanem a százezres mobiltelefonjaikat. A jövő generációk életének védelme helyett, egy virtuális lehallgatóeszközt, egy blackmirror-t tartottak kezeikkel magasabbra önmaguk eszénél.

Grumpy Cat megaszondja az aszfaltbennszülöttek értelmi képességéről

10636269_891472234196961_8673907292582922612_n.jpg

Hetesi Zsolt, a fenntarthatóság kutatásának egyik hazai guruja ezt írja:

"Nem állást foglalva, csak elgondolkodva kérdezem: tavaly a földtörvény kapcsán nem akadt több tízezer tüntető, csak most a netadó lehetősége esetén. Enni nem előbb kell, mint internetezni?
Ismét úgy érzem, a valóban fontos kérdések súlya azon mérhető le, mennyire kevesen érdeklődnek utána."

1480534_10202829412439563_3716150378542758845_n.jpg

PEDIG! A nemzetek modernkori biztonságát a természeti erőforrásaik minősége, mennyisége, állapota továbbá azok megőrzése határozza meg - és ezt a város sem ússza meg! Milyen intézkedésekre van szükség termőföldünk védelméhez? Hogyan alakul a magyar föld jövője? Erre a kérdésre keressük a választ A magyar föld sorsa c. kötet szerzőivel egy kerekasztal beszélgetés és könyvbemutató keretében.
http://www.mtvsz.hu/a_magyar_fold_sorsa - A rendezvény ideje: 2014. november 5. 10 óra (A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.)

A tanulmánykötetben a szerzők arra tesznek kísérletet, hogy a hazai földügy évezredes Kárpát-medencei történetiségének és mai alakulásának a nemzeti megmaradás szempontjából sorshatározó lényegét egyetlen kötetben, tudományos igénnyel feltárják. A kerekasztal beszélgetésen körbejárjuk, hogy milyen intézkedésekre van szükség termőföldünk védelméhez. A föld az egyik legfontosabb természeti erőforrásunk, és jelentősége a világ népességének növekedésével párhuzamosan egyre növekszik. A Magyar Természetvédők Szövetsége a kerekasztal beszélgetés kapcsán a globális kitekintés mellett az aktuális magyar viszonyokra is szeretné felhívni a figyelmet, Magyarországnak ugyanis a lakosságához és területéhez viszonyítva relatíve nagy mennyiségű, jó minőségű termőföld áll rendelkezésére. Ez országunk egyik legfontosabb nemzeti vagyontárgya, melyet meg kell őriznünk, hogy minél több gazdálkodó magyar család számára biztosítsuk a földhöz való hozzáférést és a tisztes megélhetést. Ezen túlmenően fenntartható módon kell gazdálkodnunk a földdel, annak érdekében, hogy ez a nemzeti kincs a jövő nemzedékek számára is rendelkezésre álljon.
------------------------------------------------------------------------------------------------

A teljesség igénye nélkül még néhány aktuál- és geopolitikai, metafizikai és futurológiai kiegészítés

Ennek a balliberális tömegnek úgy kilőtték a kettősmérce lövedékeivel a harmadik szemét, hogy azt sem veszi észre, hogy épp az Ukrajnaihoz hasonlatos CIA-NATO "Gladio B" tervhez asszisztál... Elképesztő látni, hogyan osztják egyesek a balliberális uszító szlogeneket és szövegeket, amikor már csak a "boldog tudatlanságban" élők nincsenek tisztában, milyen módszereket alkalmaz az USA / Mossad ha egy országban váltást akar előidézni vagy káoszt. Elég megnézni Ukrajnát...

10730922_776920642355971_971265605648810025_n.jpg

És ha már internet, mobiltelefonok és blackmirror... Egy remek írás a Pannon Front 36. számából. A fény látványa egykor a szentség élményéhez vezetett. Ma rideg fényszármazékot villogtató számítógépekkel, televíziókkal és telefonokkal veszi körül magát az emberiség. Nem tudja, hogy ez nem pótolhatja az igazi emberi nagyságot, ami a szellemi fénnyel és tudással való szoros kapcsolatából ered.

"A természetes fény sohasem mozdulatlan, mint egy döglila zúgást árasztó neon, kattogó reklámfelirat vagy egy utcai „lámpatest”, ami mindent hullaház-szerűvé tesz maga körül, amint „fénye” szintén szellemtelen anyagokra és tárgyakra esik: a betonra, vagy az aszfaltra, vagy a műanyagasztalra és műanyagszékekre. Miként a műanyagból készült tárgyakkal, szobrokkal stb. nem lehet azonosulni, azok mindig idegenek, „külsők”, üresek és értéktelenek, szemetek maradnak: úgy a kattintásra előálló és kattintásra kialvó neonfény szórt, éles idegenségével sem. A mesterséges fény olyan, mint egy anti-varázsló, aki pálcájával érintve nem arannyá, hanem halottá változtat mindent, amire ráüt." - Molnár András: A fény és a villanykörte

Az ember szó szerint az anyagba ragadt. René Guénon ezt szolidifikációnak hívja. Megszilárdulásnak. Az ég beboltozásának. Amikor is az ember saját tevékenysége révén szilárdítja meg maga körül az őt körülvevő teret, miközben utat nyit mindannak, ami alulról jön.

"Milyen bizarr, hogy éppen napjainkban, a ledlámpák és az okostelefonok háttérvilágításának a bűvös és sejtelmes fényében honol éppen a legnagyobb sötétség, míg régen a mécsesek és gyertyák ezerszer nagyobb világosságot árasztottak. ... Mi lesz veled te fejlettek között a legfejlettebb, ha majd nem jön ki a 220 a konnektorból? Akkor ki fogja megmondani neked, hogy ki vagy? Akkor is fejlett leszel, ha nem lesz a valagad alatt a fűthető bőrfotel és a 100 kilométernyi kábel? Gulyás! Hallod ahogy nevetnek? Hallod, ahogy hasukat fogják a röhögéstől a letűnt idők emberei? Mondd, barátom, mi lesz a hozzád hasonlókkal egy hosszú-hosszú áramszünet esetén? Mi lesz a hozzád hasonlókkal egy esetleges keleti nyitás esetén? Elmész majd Moszkvába, hogy a lemerült és használhatatlan táblagépedet Putyin képébe vágd?" - “Digitális középkor”

Az alábbi hírt végezetül pedig küldeném a posztliberális sci-fi-optimista globál-kiber-tudat technokrata transzhumanista őrülteknek, meg annak a pár ezres tömegnek aki vasárnap a telefonját emelte kezével az égbe az áldott isteni gyermeke helyett...

"Elon Musk, a Tesla elektromos autók, illetve a polgári űrrepülés úttörőjeként ismert SpaceX alapítója egy előadáson elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a mesterséges intelligencia az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély. ... Musk szerint nagyon oda kell figyelni a fejlesztés közben, mert az önállóan tanuló, gondolkodó és döntő gépek veszélyesebbek, mint az atomfegyverek." - Az ördögöt idézzük meg a mesterséges intelligenciával

7053379_4d32c257a00a17d5f4d770313ec1622b_wm.jpg

         12 hozzászólás

Címkék: fidesz usa föld mezőgazdaság metafizika transzhumanizmus földtörvény fenntarthatóság agrárium technokrácia humánökológia techno optimizmus

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Dr. Baranyi Tibor Imre: A jelenkori magyar közoktatásról

PPJ         2014.10.20.

Dr. Baranyi Tibor Imre: A jelenkori magyar közoktatásról
(Forrás: Metafizikai Fényesség Platform - Scribd.com, Illusztrációk: GreenR szerk.)

the_wall_iskola.jpg

„...csak iskolába ne kelljen járni...”
Hamvas Béla

Az egyre inkább a megvalósult abszurditások és a tébolyultság sajátos elegyeként fungáló modern világ fenntartásának, az ebben működő feloldási folyamatok fokozásának, valamint a degenerált szemléletmódbeli eltévelyedések továbbadásának két „stratégiai” jelentőségű „ágazata” napjainkban a közoktatás és közmédiák (mass media). Ezek negatív jelentőségének megértése és az ezzel kapcsolatos rezisztencia kialakítása – elsősorban a fiatalok számára – szorosan hozzátartozik ahhoz a felszabadulási folyamathoz, amely a tradicionális princípiumok által vezérelt élet és magasabb szinten spirituális megvalósítás velejárója és áldásos következménye.

A jelenkori általánosan kötelező oktatás egyik legszembetűnőbb jellegzetessége a nivellálás, mégpedig a szubsztancializáló1 nivellálás. Nem egyszerűen egy szintre hozatalról van szó, hanem a mindenkori intellektuális értékre vonatkoztatott legalacsonyabb szintre hozatalról. A szemléleti hátteret és az ismeretelméleti értéket tekintve mindenki ugyanazt kénytelen tanulni, s ez a kimondatlanul is kötelező uniformizáció a kor pillanatnyi meghatározottságait tekintve kizárólag a legalacsonyabb szinten valósulhat meg.

1 - A szubsztancia fogalma kapcsán lásd: Fejlődő létrontás. XII. fej. A metafizikai Kettős: Esszencia–szubsztancia.

Mindez közvetlen következménye a modernitás egyik alapdogmájának, a principiálisan téves és kártékony egalizmusnak, amit már a „nagynak” – legalábbis eszmei értékét tekintve – semmiképpen nem tekinthető francia forradalmi felforgatás is zászlajára tűzött, onnantól kezdve pedig járványszerűen terjedt szét a modern mentalitás térfoglalását lehetővé tevő lokalitásokban. Ez kéz a kézben a transzponált evolucionizmussal, avagy a progresszionizmussal – miszerint a magasabb rendű az alacsonyabb rendűből származik puszta véletlenszerűségek folytán – olyan alattomos, szemléletmódbeli taposóaknák, amelyek a lehető legnagyobb károkat okozták a valamikor általános tradicionális szemléletmód degenerálásának vonalán. Ellentétben az egységgel, amely transzcendentális valóság, „egyenlőség” sehol nem található a létben, s kiváltképpen nincs ilyesmi az emberi világban, ahol az individuumok közötti színvonalbeli eltérés – és vertikális rangkülönbség – olyan hatalmas, hogy azt lehet mondani: az egyes emberek közötti különbség egyes állatfajok közötti különbségek mértékével arányos. Amikor e soha nem létező egyenlőség mesterséges előállítására törekszenek, az egyrészt azt jelenti, hogy az illető világ megnyilvánulását tekintve elérkezett a végéhez, mert az egyenlősdi és az uniformizáció, vagy ha úgy tetszik, az atomizáció szubsztanciális jelenségek, lévén hogy a legalacsonyabb egységek, az „oszthatatlanok”, az „atomok” a megnyilvánulás szubsztanciális alsó szubsztrátumával hozhatók összefüggésbe; de még ezek között sem lehet valódi egyenlőségről beszélni, hiszen ahol minőség létezik, ott szükségképpen különbségnek is léteznie kell, s valódi egyenlőség kizárólag a tiszta kvantitásban valósulhatna meg, ha ez nem maga a katexochen semmi lenne. Guénon egyenesen odáig megy, hogy azt mondja: „A” =„A”, mert ha „A”=„A” igaz lenne, akkor az tulajdonképpen mindösszesen „A” lenne. Ember és ember között a legprimitívebb kritériumnélküli szemlélet vélekedéseit leszámítva, mindig fennállnak különbségek, amelyek a megnyilvánulás előrehaladtával egy szimbolikus vertikum mentén gyakran egészen szélsőséges méreteket öltenek. (Nyilvánvalóan ez az elemi felismerés volt a kasztok és halványabban a rendek valamikori megkülönböztetésének princípiuma.) Az egyenlőséget természetesen ma is csak a leggyengébb szellemi képességűek gondolják komolyan, s annál kevésbé azok, akik elterjesztése és fenntartása révén szigorú háttérből vezérelt hatalmat gyakorolhatnak és előnyöket élveznek, miáltal némileg csípősen joggal mondhatjuk, hogy nem kis mértékben egyenlőbbek, mint az egyenlőek. Másrészt tehát amikor az egyenlőség mesterséges előállítására törekszenek, az egy sötét és rejtett hatalmi ösztön célkitűzéseit tükrözi, amely stratégiája szerint az egyenlőségeszme bevetésével a lehető legalacsonyabb szintre nivellált embertömegek felett egyre tökéletesebb hatalomgyakorlás valósítható meg. Mondani sem kell azonban, hogy ez a hatalom természeténél fogva mélységesen törvénytelen, mert a legitim hatalom és ennek forrása az uralom a valódi szellemi tekintélyen alapul, amely a magasrendűek között a legmagasabb rendűként nem ezek lealacsonyítására, hanem még teljesebb felemelésükre törekszik.

Illusztráció: uniformizmus és progresszió

1044300_10201362924861059_704222974_n.jpg

Hogy a jelenkori közoktatás szándékában alantas és lealacsonyító volta ne lepleződjék le, vízözönszerű mennyiségi jellegével álcázza magát: s ez a puszta tudattárgyként megjelenő információk brutális halmozása. A már az általános iskolában elkezdett, a középiskolában fokozott, majd az egyetemeken tébolyult módon végletekig halmozott holt ismeretanyag puszta mennyiségi fokozása, merőben mechanikus betanulása, a magolás, a „biflázás” nemhogy nem növeli a valódi szellemi intelligenciát, hanem – rendkívül fárasztó volta miatt – tulajdonképpen butít: az elbutulás lehetőségét kívánja megalapozni. A tudati funkcióknak a tudati objektivitások világa felől való elfordulását és azt követően magukba a funkciókba való éber belehelyezkedés lehetőségét és igényét rendkívül hatékonyan akadályozza meg. Megöli az érdeklődést, és súlyosan destruálja a megismerési vágyat, amely minden egészséges és ép lelkű emberben él, hiszen a megismerés a tudás és a létrendi felszabadulás elengedhetetlen előfeltételeinek egyike. A jelenkori oktatási követelményeknek való megfeleléshez elengedhetetlen beteges biflázás, pontosan ellentétes eredményre vezet, mint amikor valaki többé-kevésbé intenzív érdeklődését követve, szabadon és kötetlenül, noha szisztematikusan foglalkozik valamely tárgykörrel. És ugyanez a perverz szándék jelenik meg az oktatás végén leselkedő, a „vizsgázókat” valóságos rettegésben tartó számonkérő „vizsgázásokban” is, amelyek során a mechanikusan betanult idegen tudati tárgyözön, sőt mondhatni élettelen ballasztot képező anyag mechanikus, többnyire minden egyéni meglátást szigorúan mellőzni kénytelen visszakérődzése megy végbe. „Egyéni meglátásokról” vagy asszociációkról csakis egy szigorú keretrendszerben lehet szó, amolyan álkreativitás gyanánt, ám ha mindez nem lenne, az oly nagyra tartott „haladás” (vagyis a végső soron szigorúan technológiai kibontakozás, illetve igazoló, kísérő ideológiáinak legyártása) kétségtelenül megtorpanna, s nyilván ezért is szorgalmazzák a „jobb” oktatók, avagy a szcientizmus „továbbadói”. A „vizsgák” sikeres voltának megítélése ráadásul nagy mértékben kiszolgáltatott az illető „vizsgáztató” ugyanezen oktatás keretei között kimunkált, majd „tudományos” pályája során csak tovább torzult személyisége egyéni szeszélyeinek. (A vizsgákon tulajdonképpen meg kellene fordítani a dolgot: nem a tanárnak, hanem a vizsgázónak kellene kérdeznie, és a megfogalmazott kérdésekből – megfelelő kompetencia birtokában – tökéletesen meg lehetne állapítani, hogy az illető mennyire mélyült el az adott terület vonatkozásában.)

Ha megvizsgáljuk a modern közoktatás „szellemi” hátterét, azt látjuk, hogy egy többnyire kimondatlan vagy legfeljebb teoretikusan szórványosan artikulált személetmód implicit átadását jelenti, amely szemléletmód (és alattomos terjesztési módja) mélységesen és agresszívan antitradicionális. E szemléletmód egy a jelenlegi nyugati világban és egyre inkább keleten is főhatalommal rendelkező, sőt nyugodtan mondhatjuk világuralmon lévő profán szektának a szemléletmódja: s ez a szcientizmus, amely magát rendkívül nagyképűen a Tudományként tételezi. A szcientizmus felkent „apostola” a modern tudós és ennek templomi szolgája a tudományos oktató – mint ahogy egyébként közönségesen mindenki más – kizárólag saját aktuális tudati állapotának (és szellemi szintjének) kivetüléseit képes tapasztalni a létben, ez pedig egy olyan „ördögi kört” képez körülötte, amelyből a valódi princípiumok hiányában soha nem lesz képes kiszabadulni. Ennek a rabságnak mint a megnyilvánulás legszűkebb modalitásába, a puszta érzékvilágba való bebörtönzöttségnek a továbbadása a jelenkori oktatás legalapvetőbb feladata. A princípium- és tudás- (vidya) nélküli „tudomány” valójában a tudatlanság tudománya (aparavidya), amelynek tevékenysége tulajdonképpen a samsarai dolgok gőgös és megszállott babrálásában áll, és egy deviatív „brahmáizmusban”, főként használati tárgyak és technikai eszközök, másrészt „szellemi termékek” spirituális éberség nélküli, áradatszerű létrehozatalában, a létforgatagból és létesülés világából való kiút ismeretének teljes hiányával, ami princípiumok híján teljesen természetes, hiszen fel sem merül semmi olyasmi, és fogalma sincs semmi olyasmiről, aminek az extrasamsaraisághoz, a ’létforgatagon kívüliséghez’ és a puszta létesülés világát meghaladó valóságokhoz a legcsekélyebb köze van. Annál több köze van viszont az érzékvilág fogságában szenvedő tömegek szemében való egyetlen igazolójához, a technikai alkalmazásokhoz, amelyek valódi okát és célját képezik, s amelyekhez minden szellemi éberség hiányában előszeretettel társulnak az általános feloldási és feloldódási folyamatok alattomos kivitelező erői. Kortársaink szemében a „fejlettséget” egyedül megmutató technikai apparátus egyetlen valós igazolója a legalacsonyabb rendű ember ideálja, a „kényelem”, az a kényelem, amiért olyan apró kényelmetlenségeket kell egyre inkább elszenvednünk, mint az emberi tudat lassan reménytelen megmérgeződése és a földi környezet ebből közvetlenül következő globális tönkretétele. A jelenkori közoktatás tehát ezt adja tovább egy valóságos antitradicionális transzmisszió során, egy egész „civilizációt” vágva el minden valódi intellektualitás és a szabadság elemi lehetőségétől.

Illusztráció: extrasamsaraiság

535408_3968277011307_1505635145_n.jpg

Lévén, hogy normális esetben a gyermek természetes élőhelye a család, az ebből korán kiszakító bölcsőde – az emberi intézmények egyik legborzalmasabbika – kezdi meg az alapozást. A gyermek elszakítása a szüleitől ekkor – legalábbis a jelen sorok írásakor – még nem kötelező, de a samsarai létért való küzdelemben viaskodó szülőnek sokszor nemigen van más választása (vagy ha van, mintegy önszántából nem él vele): mesterségesen és brutálisan kiszakítani a gyermeket természetes élőhelyéből, s főként az anya oltalmazó közelségéből. Az ekkor vadidegenek kezébe kerülő gyermek többnyire soha helyre nem hozható lelki megrázkódtatásokat és főként az imaginációt (életképzeletet) érintő torzulásokat szenved el, s ez – bár nem ilyen mértékben – tulajdonképpen a későbbi óvoda erőltetése esetén is fennáll. Ezzel szemben általános tradicionális elvnek tekinthető, hogy a megfelelő családban született gyermek minél tovább maradjon otthon a szülők közelségében. Ezzel mintegy természetes módon lefektethetők a megfelelő alapok, amelyekkel az immár kötelező általános iskolai oktatás legveszedelmesebb torzításai később közömbösíthetők. A kötelező általános iskolában aztán komolyra fordulnak a dolgok. A tanítóképző intézetekben szigorúan antitradicionális alapokon kiképzett tanítók a legjobb szándék mellett is antitradicionális metódusok és szemlélet jegyében2 veszik kezelésbe a mit sem sejtő gyermeket, bár éppen az írás- és olvasástanulás tartozik a még legártalmatlanabb dolgok körébe, már amennyiben manapság sikerrel jár egyáltalán: ezt mintegy nem lehet mellőzni a későbbi célok és szándékok érdekében.

2 Egy ilyen jellegzetesen antitradicionális módszer, ahogy a számfogalmat kialakítják a gyermekekben. Eszerint az 1 a legkisebb szám, a 2 ennél kétszer nagyobb, a 3 háromszor és így tovább, tehát mintegy szorzással vagy pusztán mennyiségi megsokszorozással alakítják ki a számfogalmat. Ily módon a legnagyobb szám a legkvantitatívabb, s ez: a ∞. Ezzel szemben az adekvát számfogalom osztással alakítható ki. Eszerint a legnagyobb szám az 1 (ami a transzcendentális Egység szimbóluma), s amit síkban egy kör szimbolizál, a 2 ennek a fele, ami a félkör és így tovább. Szintén kártékony metódus például az, amikor gyermekekkel olykor már az óvodában szavaztatnak, hogy ki legyen például a fogócskában a fogó és hasonlók, ahelyett, hogy mindig valamelyikük egyedül döntene ugyanerről.

Illusztráció: a "felnégyelő körosztó"

felnegyelo koroszto.JPG

Nagyon szerény összefüggéseket esetleg értő, részfeladatokra specializált tanítók, majd tanárok nevelik mechanikusan ugyanazon alapelvek formai variálgatása révén az általuk minden önálló kontroll nélkül, mechanikusan betanult dolgok átadásával a gyermeket, aki így éppen egyik legfontosabb életszakaszában, a felnőtté válás időszakában végig idegenek kezében van. És még olyan is akad, akinek mindez nem elég, maradék egy-két óra szabadidejében az ambiciózus szülő különórákkal szeretné még nagyobb „tudással” teletöltetni szerencsétlen gyermeke fejét. Az oktatási intézmények, az iskolák légköre: az általános szétszórtság, a lárma, ricsaj, fegyelmezetlenség első pillantásra a samsaraiság szó szerint ordító jelenlétét mutatja számunkra. Mindez a serdülés előrehaladtával a kötelező szabadelvűség következtében főként a középiskolákban erkölcsi mélyrepüléssel társul. Majd az egyetemi vizsgák elviselhetetlenül nyomasztó légkörét követő féktelen ivászatokkal és kábítószerpartikkal tetőződik, amelyek kvázi egészségügyi funkciója – súlyosan mérgező voltuk ellenére – a tudat nullifikálása, a teljesen feleslegesen és beteges módon felhalmozott idegen és holt tudati tárgyakként légüres térben lebegő tartalmak azonnali és végleges, divatos kifejezéssel élve „Ctrl+Alt+ Del”-szerű törlése, s ami után a legtöbb esetben egy dolog marad vissza az „egyetemistában”: az utálat. Nemcsak a tanult tárgykör, de rosszabb esetben a megismerés egészére vonatkozó parttalan utálat, ami ráadásul nem ritkán a „képzettség”, az erudíció gőgjével párosul. A recens oktatás egy olyan „követelményrendszer” teljesítését írja elő tehát, ami többnyire teljes agymosottságot és moral insanityt valósít meg végül, azért, hogy a kiképzett áldozat legjobb esetben egy csavar legyen a mára valóságos szörnyetegként működő modern „társadalmi” gépezetben vagy „üzemben”,3 ami nagyban megegyezik az állítólagos „társadalmi elvárásokkal”. Ez pedig nem más, mint minél jobban specializált, önálló tudati életre tökéletesen képtelen „nyálafolyatós konzumidióták gigantikus csordáinak” a kitenyésztése, amelyen belül a valódi létrendi rangok tekintetében tökéletesen irreleváns az, hogy az illető betanított munkás vagy manager típusú diplomás termelésirányító, mert kasztbeli hovatartozásuk minden vonatkozásban azonos marad és lesz: a mélyen kasztok alatti, az értelmi képességekkel deviatív módon operáló álintellektuális asprsya (’érinthetetlen’)4 állapot.

3 Vö. Ken Kesey One Flew Over the Cuckoo’s Nest. New York, 1962, Viking. [Magyarul: Száll a kakukk fészkére. Budapest, 1962, Európa.]
4 Az indiai kasztrendszerben használt kifejezés azokra, akik a létrendi aláhanyatlottságnak arra a fokára jutottak, hogy a nem pusztán fizikai síkon értelmezendő „megérintésük” végzetes következményekkel járhat.

A jelenkori oktatás és „tudományos” élet további jellegzetessége a szélsőséges specializáció következtében a teljes interdiszciplináris koherenciátlanság. Nincs a tantárgyakat és tudományágakat meghaladó valódi transzcendens vonatkoztatási pont, sem rendezőelv, s ez a specializációnak az értelmetlen és feneketlen mélységben való elveszés jellegét kölcsönzi. Pontosabban mégis van valami, ami a diszciplínákat és a tantárgyakat hallgatólagosan összeköti, s ez az antitradicionális szemléletmód és beállítottság. A minden magasabb értelem nélküli elsüllyedés valamely tudati(ként nem átélt) objektivitásban mint „tudományos kutatás” sajátos embertípust követel: jól ismert az égnek álló hajú, bozontos és bogaras tudós (Einstein mint – horribile dictu – „a világ legokosabb embere”) és – ennek kevésbé populáris alfaja a tanár, amely akkor számít „jófejnek”, ha a tökkelütöttségéből kifolyólag szigorúsága nem párosul valóságos kegyetlenséggel mint a minimális hatalommal való súlyos visszaéléssel. A tanári hisztérikák pedig már az ifjúság közvetlen lelki megmérgezését végzik, és az alkalmatlanok nagy száma abból a nagyon is tudatos szándékból fakad, amely az intellektuális színvonal alacsonyan tartásában áll, s ez elsősorban a tanári pálya csekély anyagi honorálása és erkölcsi megbecsülésének mellőzése révén áll elő, amiért is ennek választását más, többnyire inadekvát ambíciók kényszerítik ki. Ha pedig manapság valóságos csoda folytán mégis kiváló ember kerülne a tanárok közé, akkor a minimális szabadságot sem hagyó kötelező tanterv és a tanári közösség fegyelmező-kényszerítő ereje a maga bénító hatása révén mindent megtesz az antitradicionális mechanizmus olajozott működése érdekében.

Illusztráció: A HVG 2012 / 49. számának címlapja mindent elmond a szabadkőműves oktatáspolitikáról

10009908_10201923684079689_6235754443541684326_n.jpg

Joggal mondhatjuk, hogy a jelenkori egyetemek a középkori egyetemek profán paródiái a valódi mesterek (doktorok) által vezetett tradicionális stúdiumokhoz képest. A hajdani hét szabad művészet lényege az ember előkészítése volt a szellemi megismerés vonatkozásában, s az akkor még élő és mára teljes mértékben feledésbe ment tradicionális tudományok, miként a tradicionális mesterségek lényege az ember folyamatos szellemi felszabadításában állt, nem pedig a samsarába való reménytelen belekötésében és az attól való lenyűgözésben, miként a modernek esetében. A jelenkori egyetemi, majd tudományos fokozatok a valódi előbeavatási, beavatási fokozatok meghamisított paródiái, s egyetlen dolgot képesek esetleg kifejezni, hogy a „rangos” illető egy adott és végletekig specializált „szakterületen” az összefüggések látása nélküli mélységes önelveszítés ösvényén mennyire volt képes előrehaladni. Van egy sajátos kimondatlan véd- és dacszövetség az egyetemi vizsgák megalázó borzalmait át- és túlélt végzett „diplomások” között, az álbeavatottak hamis és ostoba gőgjével feltarisznyázva, a „mi most már »tudunk«”, „tudók vagyunk” bornírt elképzelésével (s aminek kiegészítője a nem diplomások „kisebbrendűségi komplexusa”). És hogy még az egyetem elvégzése után se tudja szerencsétlen „diplomás” kifújni magát és ne legyen képes komolyabb és érdemi tájékozódásra, jönnek a különféle szakvizsgák és végeláthatatlan „kreditpont gyűjtési” és „posztgraduális képzési” nyűgök és kényszerűségek, amelyek tulajdonképpen sírig tartó elkötelezettséget követelnek meg a delikvensektől, hogy azok ilyenformán az eszmélést az egész agyrémből semmi esetre sem tudják végrehajtani. Miközben az előbb említett fénylő középkori hét szabad művészet – a trivium formájában – szó szerint fundamentális jelentőséget tulajdonított az értelem kifejezési módjának, többek között a beszédművészet, a retorika szisztematikus oktatása révén, manapság – a fokozódó mechanikus jelleg okán – egyre inkább ennek ellenkezője kerül előtérbe. Öntudatlanul is tendenciózus az, hogy az ifjúság ne tanuljon meg beszélni, amit egyebek mellett már nem egyszerűen az írásbeli „számonkérés” mennyiségi túlsúlyának növelésével kényszerítenek ki, hanem az egyre inkább nyomasztó túlsúlyba kerülő különféle x-elgetős tesztek erőltetésével. Nemcsak, hogy személytelen az írásalapú „számonkérés”, de még ezen belül is egyre sematikusabb: az írásbeli vizsgarendszerek sémájára mintegy „ráérezve”, már nem is a tananyagot tanulja meg a tanuló, hanem a sémát, ami alapján majd javítják a „dolgozatát”. Az agyhalálhoz vezető metódus ellen pedig egyetlen mentális egészségmegőrző megoldás marad: a puskázás.

A szintén döntően írásbeli „diplomamunka” sem más, mint puszta összeollózás, amely ráadásul az „információ-sztráda”, az „internet” világában egy sajátos mentális szokást terjeszt, s ez a gátlástalan plagizálás, ami a közönséges lopás jellegzetes szellemi példája. Bár némileg nagyobb „önálló kutatási eredményekhez” kötik, az antitradicionális lényegnélküliségen semmit nem változtat a manapság elterjedt végtelenül nagyképű „Ph. D.” fokozat bevezetése, aminek többnyire két dologhoz nincs köze: a philosophiához és a doktor-, vagyis mester-mivolthoz. A philosophia eredetileg a ’bölcsesség (sophia és a sapientia) szeretete’, ahol a bölcsesség mindig lényeglátást és a nagy létbeli összefüggések transzcendenciából levezetett látását jelenti, mester vagyis doktor pedig mindenkor az, aki ezeket nem csak látja és érti, de az életében magas szinten megvalósítja és demonstrálja. A bölcsesség szeretete tehát mindenkor csupán előfoka annak, amiből valójában származik, a Sophiának, az örökérvényű Bölcsességnek, ami tulajdonképpen és eredetileg maga is csupán előfeltétele a bevatásnak, amiről persze a kortárs „tudományos” élet hallani sem szeretne. Ebből is kiviláglik a már-már végletes távolság, amely a modern és profán erudíciót és a valódi tradicionális és beavatási Tudást áthidalhatatlanul elválasztja.

A huszadik század második felében terjedt el általánosan a nemek összekeverését már a nevelés során megvalósító koedukáció. Arra, hogy a nemek között milyen fundamentális különbség áll fenn, s ennek melyek a szellemi, pszichikai, pszichológiai és egyéb vetületei, e helyütt nem térhetünk ki (vö. Evola, Weininger idevágó művei5). Ám az, hogy ezek elmosásában, a nemi identitás és létmód (dharma) átélésének megnehezítésében, sőt nemritkán ellehetetlenítésében mekkora szerepe van a jelenkori koedukált nevelésnek (bár erről a liberalizmus folytán egyre kevésbé beszélhetünk) és oktatásnak, nem lehet eléggé hangsúlyozni. A nemek közötti feszültség minimalizálása, a fiú és a leány közötti ontológiai feszültség kioltása és egy titokzatosságától megfosztott „pajtási” viszony kialakítása, ahol minden pusztán hormonálisan vezérelt tiszavirág-életű „együtt járássá”, sőt pusztán fizikai „koitálássá” lesz, egyenes úton vezet a felbomló vagy már létre sem jövő családok mai világához, ahol a gyermek csak akadály és fölös gond és „plusz költség”, vagy legfeljebb minden magasabb vonatkozásától megfosztott homályos és konvencionális szükségérzet, és persze életéhség. A tradicionális világ azonban a különleges dharmákat (amilyen főként a szerzetesség) leszámítva gyakorlatilag előírta a családalapítást, s az első fiúnak mint a „kötelesség fiának” nemzését (anélkül persze, hogy az „elszaporodás” spirituális szempontból kétségtelenül veszélyes kalandjába belebonyolódnánk). Mindenesetre a gyermek elutasítása az esetek elenyésző kisebbségében zajlik valami többnek a realizációja jegyében, s többnyire inkább a kisebb ellenállás és a hedonizmus irányába való haladás figyelhető meg e vonalon is. A koedukáció továbbá a minél intenzívebb minőség megkülönböztetés és szeparáció helyett az átmeneti nemi formák (Weininger) lelki kialakítását segíti elő, amely a fentiek mellett később számos lelki és szellemi torzulás melegágyát képezi.

5 Julius Evola: A szexus metafizikája. Budapest, 2000, Ur Kiadó. Illetve Otto Weininger: Nem és jellem. Debrecen, 2010, Kvintesszencia Kiadó.

Illusztráció: Hollywoodtól az óvodákig

10304565_10202359197767259_1024148141444146693_n.jpg

Az, amit manapság előszeretettel és fennhangon „tudásalapú társadalomnak” neveznek, ismét egy olyan fogalom, aminek sok mindenhez van köze, de egy dologhoz biztosan nincs, ez pedig a tudás. Ahhoz a tudáshoz, amelyet a szanszkrit nyelvben a vidya vagy bizonyos összehasonlító összefüggésben a paravidya szó jelöl, s szoros kapcsolatban áll a látással, mégpedig a lényeglátással és a magasból eredő és mélyben húzódó létbeli összefüggések értésével; továbbá a princípiumok, az alapelvek tudásával. A posztmodern „tudásalapú társadalom” tulajdonképpen a kilúgozott agymosottság alapú társadalom, amelynek „szakemberei” elsősorban bizonyos résztechnológiák és gépek üzemeltetéséhez értenek, és szigorúan rovarszerű részfeladatok elvégzésére képesítettek. Beszédes, hogy az olyannyira fontosnak és nagyra tartott számítástechnikai fejlesztések lelki szemei előtt egy maliciózus mozaikszó, az „MSU” lebeg, hogy ilyenformán a Most Stupid User – a ’leghülyébb felhasználó’ – is részt vehessen a technológia alkalmazásában. Így áll elő egy „egerező-klikkelgető” világ, az internet, a XXI. század LSD-jének rabul ejtett és félájult, monitorbámuló kalandorainak falanszterével. Az „internetnek” és bűvös „előhívószavának”, maguknak az internet site-oknak az egyik leggyakrabban használt előtagja egyébként a www (world wide web) a héber ábécé wav betűjét tartalmazza háromszor, márpedig a wav számértéke a tradicionális gematriya szerint: 6. Ilyenformán a virtuális világ legtöbb weboldalának megtekintése előtt óhatatlanul használni kell egy „hívójelet”6, ami nem más, mint a 666. Nem pusztán egy részleges szimbólum alapján, de a fentiek teljességét tekintetbe véve, lehet némi fogalmunk – az olyasmit, mint az internethasználat elterjedtségét egyik fő kritériumnak tekintő – nevetséges „tudás-alapú társadalom” voltaképpeni mibenlétéről, aminek legfőbb elterjesztői és védelmező természetesen azok, akiknek bizonyos, számukra azonosíthatatlan entitások pusztán mediátori szerepet szántak.

6 Vö. Fejlődő létrontás. VI. fej. 666. A héber ábécé számértékei kapcsán lásd továbbá pl. Kurt Seligmann: Mágia és okkultizmus az európai gondolkozásban. Budapest, 1987, Gondolat Kiadó, 228. o.

Illusztráció: A héber ábécé számértékei kapcsán

666.jpg

Végezetül, vessünk egy pillantást Ciceróval arra, hogy mindez: Qui bono? (’Kinek jó?’, ’Kinek használ?’) Nos, a jelen korszakot kivitelező nem pusztán emberi eredetű, de emberi ágenseken keresztül ható feloldó erők, valamint a korszakot fenntartani és továbbvinni hivatott, „fedetten” ténykedő háttérhatalom ügyvivői valójában két dologgal állnak ellenséges viszonyban: elsősorban a társadalmi és politikai renddel, amely esetén megfelelő körülmények jöhetnének létre ahhoz, hogy viszonylag sokan gondolkozni kezdjenek és átlássák, valójában mi is folyik körülöttük és kilúgozott elméjükben; valamint a valódi intellektuális rendű tudással, mert ez a tudás felszabadít, márpedig szabad vagy akár csupán szabadságra igényt formáló embereket nem lehet tudati rabszolgaságban tartani, ami pedig a szóban forgó világhatalom kézben tartásának, és a szó legszorosabb értelmében „titkos” céljai megvalósításának egyik elsőszámú előfeltétele. E ponton Arvo-t idézhetjük, aki az „ellenbeavatás” kapcsán a következőket írja: „Elvként lefektetendő, hogy nem létezik olyan felforgató mozgás a történelemben és a gondolkozásban, amelyeknek ne lennének meg az »okkult« gyökerei. És van egy különleges pont, amellyel számolni kell, mégpedig a következő: a sötét erők legújabb »csinálmányai« egyikére, a »pozitivista« elméletre célzok, amely minden ilyen jellegű színpadi hátteret tagad, és azt állítja, hogy az emberek világában minden kézenfekvő, történelmi okokkal magyarázható. Talán nem éppen egy ehhez hasonló »pozitivista« mentalitás az, amelyik a leginkább hozzájárul azon erők játékához, amelyek »fedetten« szoktak hatni?”7

7 Ur-Csoport: Bevezetés a mágiába. I. Kötet. Arvo (Giovani Antonio Colonna di Cesaro): Az ellenbeavatásról. Budapest, 2007, Persica, 255 –256. o.

Mindezen – jó esetben ellenméregként működő – kritikai megállapítások mintegy gyakorlati konzekvenciájaként a jelen sorok írója egyáltalán nem azt akarja sugallni, hogy ne járjunk iskolába, de még csak nem is azt, hogy e műben foglalt tartalmak megértése valamiféle „protestálás”, netalán „nihilizmus” alapjait képezze. Már csak azért sem, mert ez az írás kizárólag azon kevesekhez szól, akik egyáltalán képesek felfogni a benne foglaltakat, s ilyenformán valami többre érdemesek, illetve hivatottak, és az a sorsuk, hogy potenciális létrendi rangjuknál fogva meghaladják a jelenlegi „közoktatás” által kijelölt dimenziókat. Alulról és „belevarázsolódva” semmilyen rendszer nem változtatható meg. Csak a fölemelkedés az egyetlen legitim lehetőség, amihez mindazt a negatívumot, amit a jelenlegi oktatási rendszer hordoz, és aminek továbbadására szakosodott, mint kötelező rosszat abszolválni kell, a szóban forgó embertípusnak meg kell ismernie, és túl kell esnie rajta, hogy azután megfelelő tapasztalati anyaggal tudjon a valódi megismerés felé fordulni immáron szabadon, s úgymond autodidakta módon. Továbbá a diplomaszerzés afféle jogosítvány a modern világ befolyásosabb helyein való elhelyezkedéshez, amelyet pedig a retradicionalizáció, valamint a nem vulgárisan értendő eljövendő aranykor benső építése jegyében és érdekében kell ki- és felhasználni. És nem feledkezve meg arról, hogy még a jelenkori antitradicionális oktatás sem volt képes egy hallatlan pozitívumot lerombolni, s ez a barátság, amelyből a legtöbb valódi, életre szóló éppen az iskolai „ellenállás” tűzfészkeiben születik, s már pusztán ez olyasmi, ami miatt tényleg kötelező iskolába járni. Rezisztenciát kell kialakítani, minden pozitívumot felhasználva, a felesleges szemetet és eltévelyítő szemléleti sulykolásokat bátran magunk mögött hagyva. Az iskolák világa után és felett pedig a magára valamit is adó embernek be kell járnia a tradicionális princípiumok által vezérelt valódi megismerés, a noétikus aszkézis útját, ami a szabadság és a létbeli kötöttségek alóli felszabadulás útjának elengedhetetlen előállomása.

Illusztráció: Rezisztencia és eltévelyítő szemléleti sulykolás

10351752_10202382188142004_2952061571432186845_n.jpg"A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!" (Mt 7,13-14)

         szólj hozzá

Címkék: oktatás egyetem iskola közoktatás humánökológia iskolátlanítás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A betiltott Dugin előadása és a tudatökológiai vonatkozások figyelembe vétele

PPJ         2014.10.12.

alexander dugin.jpgHumánökológiai és tudatökológiai, természet- és kultúraőrző szép jó vasárnap délutánt kívánunk! Íme Alexander Dugin Budapesten - a kormányerők általi betiltás miatt - elmaradt előadása magyar felirattal. Előadása a politikafilozófia olyan területéről származik, megy organikus egészként tekint természet és tudat, ember és természet viszonyára, így ökofilozófiai és tudatökológiai szempontból, azaz a természet transzcendens és metafizikai szemléletét elősegítendő, hathatósan és megalapozottan száll szembe azokkal a szellemtelen és szellemellenes posztmarxista baloldali liberális demokratórikus förtelmekkel, amik általában világszinten ma "zöldpártokként" definiálják magukat (eltekintve persze attól a néhány kivételes szervezettől, amik tradicionális és egészséges világképpel rendelkeznek, s így az ökológia, ökopolitika és ökofilozófia terén is egészséges szempontokat reprezentálnak.) Hogy a liberálisok mennyire csúnyán nagyot tévedtek a "rasszistának" kikiáltott Duginnal kapcsolatban, éppen az mutatja, hogy Dugin az előadásában többek között a rasszizmust is élesen bírálja (kb. 35. perc után) annak biológiai materializmusa és modernizmusa miatt. Arra, hogy vajon miért tilthatták be a konferenciát, az előadás első négy percben képes volt választ adni. Az alábbi idézetet pedig az előadás kulcskijelentésének érzékeltük.

"A globális imperializmus, a globalizáció, a liberálisok hálózata abszolút gonosz. Ez a valódi gonosz birodalma, ami elpusztítja a természetet, elpusztítja az emberi lényt, elpusztítja a lelket, elpusztítja a szellemet, elpusztítja a kultúrát, elpusztítja a civilizációt. Ez egyfajta 'gépek lázadása', mert az alany és az egyén koncepciói gépszerű koncepciók. Tehát nem csak esélye van annak, hogy egy teljesen elgépiesített, virtuális világ felé haladunk, amiben a gépek az ember helyett cselekszenek.(...) A liberalizmus a modernitás gonoszságának legnyíltabb formája. De éppen emiatt vagyunk antiliberálisok."

Viszont, ha túl vagytok a videó-előadáson, akkor ugyanúgy ajánljuk a Dugin nézeteiről szóló egyik részletes tradicionális kritikát:
Horváth Róbert: Érdemek és végzetes tévedések: Alekszandr Dugin - Istenivaros.hu

         5 hozzászólás

Címkék: videó európa metafizika zöld pártok humánökológia politikai ökológia ökofilozófia metapolitika politikafilozófia alexander dugin

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Pilóták, orvosok, tudósok tanúvallomása a chemtrailről - globális geomérnökség stratégia

PPJ         2014.10.10.

Névtelen_panorámafelvétel1.jpgKatt a képre a teljes felbontású panorámafelvételért!

Nyilvános meghallgatás a kaliforniai Shasta megyében, amelyen többek között orvosok, vadbiológusok, pilóták, ügyvédek tettek tanúvallomást a chemtrailek káros környezeti, egészségügyi hatásairól.

A CHEMTRAIL REKLÁMOZÁSA - Augusztusban volt a CLIMATE ENGINEERING Konferencia. Az elit megtalálta a felmelegedés ellenszerét: VEGYI FELHŐK. Már reklámozzák is. Na ehhez mit szólnak a rendszerszolgák? Annyira egyértelmű volt, hogy a glob. felm. elleni projektként adják majd el! http://www.ce-conference.org/

MAGYARORSZÁG - NÉZZETEK KI AZ ÉGRE!!! Hungary, Pest County, Érd - 2014.09.24 - 18:00 CET

http://m.cdn.blog.hu/gr/greenr/image/geoengineering_wrench.jpgA ChemTrail tüntetés margójára: a globális geomérnökség humánökológus szemmel - 2014.01.24.

A geomérnökségi beavatkozások kapcsán felmerülő első kérdésekre próbálunk választ adni. Egyesek szerint ez a jelenség egyszerűen nincsen, mások szerint pedig közvetlenül mérgeznek minket. Nem fogjuk azonban beváltani egyik szélsőséges tábor reményeit sem. Az viszont tény, hogy butaság lenne legyinteni a témára, ugyanis egyre több hivatalos tudományos publikáció is foglalkozik a problémakörrel, ráadásul már elkezdték "beetetni a jónépet" a különféle dajkamese válaszokkal!

         szólj hozzá

Címkék: vélemény videó tudomány világ klíma klímaváltozás humánökológia chemtrail globális geomérnökség geomérnökség geoengineering időjárásmódosítás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark