Összefogás a Szülőföldért

PPJ         2012.09.25.

Sorskérdés! Hazánk 93 ezer négyzetkilométernyi területéből mintegy 10 ezer négyzetkilométer kicsúszik kezünkből, ha a külföldiek „zsebszerződéseiket” érvényesíteni tudják, és valódi tulajdonosaivá válnak a kiszemelt területeknek! Még semmi nem veszett el! A 24. óra utolsó negyedórájában vagyunk ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, és hogy termőföldünk, egyúttal szülőföldünk egy tizede, melyet törvénysértő eszközökkel, idő előtt és áron alul megkaparintottak visszakerüljön nemzeti önrendelkezésünk alá!

Előzmény 1: Nyilvános Ángyán 3. jelentése a földmutyiról - Greenfo.hu

Kedves Barátaim! Hosszas munkával és sokak önzetlen segítségével - melyért ezúton is hálás köszönetet mondok - elkészültem az állami földbérleti pályázatok három megyére kiterjedő feldolgozásával. Ángyán József nyilvánosságra hozta 3. jelentését. Ángyán József 3. jelentése (1,4 MB pdf)

>>Feltett szándékom, hogy az állami földek bérbeadási folyamatában kibontakozó képet teljes körűen a nyilvánosság elé tárom, az elemzéseim eredményeit negyedévente közzéteszem, és a meghirdetett birtokpolitikai elvekkel szembesítem.

A teljes kép megrajzolásához szükséges – eddig is tömegével kapott – helyi információkat hálásan megköszönöm. Ebben továbbra is kérem a helyi közösségek, családok, gazdák, mindazok segítségét, akik tudnak és akarnak is tenni egy érték alapú új világ létrejöttéért.

"A világ fölött őrködő Rendben", az igazság, a nyilvánosság valamint a tisztességes, jó szándékú emberek összefogásának erejében változatlanul bízva őszinte tisztelettel és baráti szeretettel: Ángyán József<<

Előzmény 2: A Nemzeti Együttműködés Rendszere: Kik ejtették foglyul a magyar államot? - Átlátszó.hu

A most közreadott névsorral arra vállalkozunk, hogy bemutassuk: egyes állami tisztviselők illetve állami vállalatok vezetői mikor és milyen minőségben álltak kapcsolatban azokkal a cég- és érdekcsoportokkal, amelyek ügyeiben a magyar állam képviseletében most szabályozási, döntési, ellenőrzési jogosultságaik vannak. Négy csoportot azonosítottunk, akik számos felsővezetőt delegáltak az állami szférába a 2010-es kormányváltás óta.

http://atlatszo.hu/wp-content/themes/wp-newspaper/timthumb.php?src=http%3A%2F%2Fatlatszo.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2F2012%2F09%2Fstatecapture4-1024x769.jpg&q=90&w=634&h=356&zc=1A Transparency International (TI) nemzetközi korrupcióellenes szervezet 2012-ben közzétett országjelentése szerint Magyarországon a korrupció minőségileg új szintre lépett: megjelent egy, a hazánk fejlettségi szintjén általában már nem jelentkező probléma, az ún. state capture, a foglyul ejtett állam jelensége. Az állam – vagy a kormány – foglyul ejtéséről akkor beszélhetünk, ha egy adott terület működtetéséért felelős szereplők, törvényhozók illetve állami tisztviselők nem a közjó, hanem bizonyos magánérdekek logikája szerint alakítják a kompetenciájukba tartozó terület szabályozását, így az egyébként formálisan szabályos és legális döntések egyértelműen bizonyos üzleti csoportok érdekeit szolgálják. Az államot foglyul ejtő csoport lehet egy vagy több család, csoport, üzleti vagy ágazati érdekkör. A csoport tagjai ebben az esetben a közvetett befolyásolás, a legális vagy illegális lobbi  helyett akár ténylegesen is elfoglalhatják az államapparátus tevékenységük szempontjából fontos pozícióit, illetve bizalmi embereiket neveztethetik ki ezekre a posztokra.

A TI megállapításaival összhangban, szélesebb körben is általánosnak mondható meggyőződés, hogy a Simicska-Nyerges érdekkör katonái mára vagy megszállták, vagy befolyásuk alá vonták  az államélet szinte összes, számukra fontos posztját, így értelemszerűen jelentős befolyásra tettek szert  az uniós fejlesztési forrásokra és magyar közpénzekre kiírt kisebb-nagyobb pályázatok sorsa fölött is.

----------------------------------------------------

Szülő Földünk Végveszélyben!

Petíció!

2014-ben lejár a földvásárlási moratórium az Uniós Törvények miatt. Rengeteg zsebszerződés fog érvényre jutni. Újabb "Területi Trianon" előtt állunk. Szülőföldünk a megélhetésünk alapja, még a városlakóknak is. Ez az-, az Egy ügyünk, amiben most nagyon össze kell fognunk.

2012. szeptember 14.-én, megérezve az utolsó pillanatot,  sokan "összehajoltunk" s az alábbi Felhívást, Nyilatkozatot tesszük:

Összefogást a szülőföldért!

Sorskérdés! Hazánk 93 ezer négyzetkilométernyi területéből mintegy 10 ezer négyzetkilométer kicsúszik kezünkből, ha a külföldiek „zsebszerződéseiket” érvényesíteni tudják, és valódi tulajdonosaivá válnak a kiszemelt területeknek! Még semmi nem veszett el! A 24. óra utolsó negyedórájában vagyunk ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, és hogy termőföldünk, egyúttal szülőföldünk egy tizede, melyet törvénysértő eszközökkel, idő előtt és áron alul megkaparintottak visszakerüljön nemzeti önrendelkezésünk alá!

Az „Összefogás a szülőföldért” mozgalom széles körű társadalmi hátteret kíván biztosítani ahhoz, hogy hazánk felelős vezetői, történelmi felelősségük tudatában, végre tudják hajtani nemzeti értékünket és szuverenitásunkat megőrző kötelességüket, minden olyankülső és belső erő ellenében, mely a kormányt rendrakási szándékától eltéríteni igyekszik.

A létezés két őselemét, a Földet és a Vizet is a szülőföld nyújtja, így a létéről mond le az, aki ezen stratégiai elemek fölött a rendelkezést átengedi!

Ezért azt várjuk, hogy akiket a nemzet az irányítására felhatalmazott, azok a közhatalom teljes eszköztárát mozgósítsák annak érdekében, hogyszülőföldünk minden négyzetmétere visszakerüljön rendelkezésünk alá, mégpedig oly módon, hogy az a közérdeket szolgálja. Ez csak a kormány programjának megfelelően, a helybenlakó gazdák birtokba juttatásán keresztül valósulhat meg, akik amúgyis a „földrablások” közvetlen kárvallottjai.

Kérjük mindazokat, akik egyetértenek felvetéseinkkel, az ezeket részletező „Fogjunk össze a zsebszerződések felszámolásáért!” előterjesztésünkkel és a „Felhívás”-sal (mindkettő olvasható a www.magyarorszagertegyesulet.hu honlapon), azok aláírásukkal csatlakozzanak a magyarorszagertegyesulet@gmail.com címre küldötte-levélben, vagy a

http://www.peticiok.com/osszefogas_a_szulfoldert honlapon írjanak alá.

Kérjük a velünk egyetértőket, hogy terjesszék anyagainkat! A papír alapon a Magyarországért Egyesületnek (1126 Budapest,Márvány u. 50. II/2.) küldött listán lehet csatlakozni.

A szülőföld megóvása nem csak a vidék érdeke, hanem a hozzá az ősökön keresztül ezer gyökérrel kötődő városi honfitársainké is.  A városlakók sem nézhetik tétlenül, hogy a vidék lepusztul, a piacokról fokozatosan eltűnnek a jó minőségű helyi termékek, s az eddig mezőgazdaságból élő családok a városi nincstelenek számát növelik.Nincs élhető városi élet stabil vidék nélkül!

Ne felejtsük: „Minden magyar felelős minden magyarért”

Budapest, 2012. szeptember 14.


Roszík Péter

Kelemen András (Magyarországért Egyesület)

Fenyőházi Tibor (Gy-M-S Megyei MAGOSZ elnöke)

Ángyán József

Bencsík János

Molnár Attila

Varga István

Kondor Katalin

Kocsis István

Poncrácz Imre

Pongrácz Imréné

Faludi Sándor

Mudry Péter

Czeller Gábor

Németh Zoltán

Bánfi Brigitta

Sopow Tamás

Szakál Pál

Kajner Péter

Tamási Béláné

Hahn László,

         2 hozzászólás

Címkék: fidesz mezőgazdaság petíció nyerges földkérdés simicska agrárium ökológiai politika ángyán józsef földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

 
 
süti beállítások módosítása