GMO lobbi: még egy családdal kevesebb

PPJ         2010.10.17.

Még egy családdal kevesebb. Most nem arról lesz szó, hogy közvetlenül vagy közvetve még egy mezőgazdász családot tönkretett a genetikailag módosított növények lobbija, hanem arról, hogy én mentettem meg még egy családot a genetikailag módosított növények lobbijától, következetes agymosó tevékenységétől.

Ez a család ugyanis nézte a Spektrumot, az NG - Discovery - Spektrum "robbantsunk és belezzünk ki bármit, mert azt nézi a nép" triumvirátus egyik tagját, és mit ad isten, éppen azt magyarázták, hogy minden jótevők jótevője, csodák csodája, a genetikailag módosított növények, hogy fogják megmenteni a világot, az éhezőket, a "szegény"  és "maradi" mezőgazdászokat.

Hogy ez így történik, csak továb erősíti a képet, ami nyíltan látható, hogy a GMO lobbi már nem az ország agrár tudósaival foglalkozik, azok már konszenzusosan kimondták, hogy márpedig ebben az országban nem lesznek termesztve ameriaki jótevőink (Monsanto, Syngenta, stb.) termékei: most eljött az ideje, hogy a népet győzzék meg "érveikkel", így majd 9 millió agymosott "zseninek" az isten se fogja megmagyarázni, hogy miért nem kell nekünk GMO - nem hogy néhány kitűnő agronómus és ökológus.

Szerencsére a családi ebédnél volt időm minden tudásommal (köszönöm SZIE MKK KTI, hogy felkészítettél!) részletesen bebizonyítani, hogy hol voltak csúsztatások az okosan kifundált "dokumentumfilmben" (sic!) és, hogy miért alakult ki egyöntetűen az, hogy Magyarország GMO moratóriumot tart. Részletesen elmondtam, hogy főleg a toxinokat termelő GMO-k hogyan teszik tönkre az agrárökoszisztémákat, a termőtalajokat, a talaj-növény-állat-ember táplálékláncokat és, hogy miért nem igaz a "koegzisztencia".

Sajnos kevés az ilyen ember, sajnos kevés az a család ami az egyszerű és rövid hazugságok után végighallgatja a bonyolult és hosszú tudományos érveléseket.

De csókoltatom a "GMO lobbit" (mint megfoghatatlan személyt) és üzenem, hogy nekem viszont örökké hinni fognak, a személyes kontaktusnál és egy személy hitelességénél nincs meggyőzőbb, és minél többen kételkednek a médiában, annál hamarabb omlik össze az "annyira jó hogy vagytok nekünk géntechnológusok, minden termények megmentői" nevű kártyavár.

         9 hozzászólás

Címkék: gmo agrárium monsanto moratórium gmo lobbi

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Elszabadult a génkezelt krumpli

PPJ         2010.09.08.

Hír az fn.hu-ról: Meglépett a génkezelt krumpli (másodközlés teljes terjedeleben)

(A BASF GM burgonyája elleni petíciót továbbra is jobb oldalt az aranyos EU elnök bácsira kattintva lehet támogatni!)

Egy engedély nélküli, génkezelt burgonya magjai keveredtek a már engedélyezett fajta közé Svédországban: a kísérleti stádiumban lévő növények mostanáig zavartalanul fejlődtek a szabadban, a környezetre gyakorolt hatásai nem ismertek.

A BASF német vegyipari óriáscég svéd leányvállalata a napokban informálta a skandináv ország agrárhatóságát arról, hogy a júniusban elvetett és legálisan termeszthető Amflora burgonya vetőmagjai közé egy engedély nélküli kísérleti fajta, az Amadea burgonya magjai keveredtek.

A növény ezért szántóföldeken is megjelent, holott Amadeának sem engedélye, sem környezeti és egészségügyi hatásvizsgálatai nincsenek még – közölte a Greenpeace Magyarország. Félreértés ne essék, az Amflora is génkezelt faj, amelynek termesztését az EU engedélyezi

Egy is sok

A svéd cég szűk körben, kiválasztott partnerei számára értékesítette az Amflórát, a 680 ezer növény közé mindössze 47 darab engedély nélküli Amadea keveredett – mondta el a FigyelőNetnek Tömöri Balázs, a zöldszervezet kampányfelelőse.. Elhanyagolható mennyiségnek tűnik, de ebben az esetben még egy is sok: senki nem tudja biztosan megmondani, hogy milyen hatása van egy szabadföldön hónapokig növekvő, jórészt ismeretlen génmódosított burgonyának a környezetre.

A svéd hatóságok elrendelték az Amadea burgonya megsemmisítését a földeken, ám az által elszennyezett Amflora ültetvényekét nem. Felszólították ugyanakkor a forgalmazó és fejlesztő céget, hogy vizsgálja meg cseh- és németországi génmódosítottburgonya-földjeinek termését is, mert félő, hogy a génszennyezés más országokban szintén megjelent.

Semmi nem állítja meg

Az utóbbi idők egyik legfontosabb génszennyezési ügye volt, amikor 2009 őszén európai élelmiszerekben egy Kanadábaól származó, ott már 2001-ben betiltott genetikailag módosított lent lepleztek le.

Amerikában napvilágot látott kutatási eredményekből tudható, hogy az USA-ban a génmódosított repce gazdálkodói szándék nélkül is kiszabadult,szaporodik és terjed. Az Arkansasi Egyetem kutatói a szabad természetből begyűjtött 406 repcemintából 347-ben találták meg a megváltoztatott génállományt – áll a zöldszervezet közleményében.

Korábban írtunk a génmódosítással kapcsolatos kérdésekről és félelmekről. A részleteket ide kattintva olvashatja.

         3 hozzászólás

Címkék: gmo agrárium moratórium amflora gmo burgonya

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Achtung baby, Amerikából jön a hülyeség!

PPJ         2010.06.10.

Először is! Nem véletlenül írtuk ezt meg az Élőlánccal közösen!

Ez sem véletlenül lett kiadva!

Ennek ellenére New Yorki bioetikus is tud hülyeséget terjeszteni! Kérdés, hogy magától, vagy szponzoráció is van a dologban....?

Válaszom a Bioetika blognak GMO ügyben: avagy a tudomány is tud kamera objektívként „technikai képet” készíteni és „csak valamit láttatni” a „az Egész helyett, részletet bemutatni és kitakarni a környezetet, specialistán viselkedni generalista helyett. Holisztikus szemléletet a „tudománynak”! (Tudománynak eleve nem nevezném, ha valami nem holisztikus szemléletű! És a GMO-kat előállítók pont ilyenek!)

Tovább is van, mondom még! »          36 hozzászólás

Címkék: gmo agrárium moratórium

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Siker a GMO kampányban

PPJ         2010.05.02.

Magyarország beperli az Európai Bizottságot az Amflora burgonya engedélyezése miatt!!!

Pacsker: Say no to GMO!

Magyarország beperli a BASF-féle génmanipulált burgonya engedélyezése miatt az Európai Bizottságot. A kormány már április elején bejelentette szándékát, mely szerint be kívánja tiltani a BASF burgonya termesztését hazánk területén. A szerdai kormányülésen született döntés szerint Magyarország az Európai Bizottság ellen a jogorvoslati határidõ lejárta elõtt az Európai Bíróságon pert indít a 2010. március 2-án engedélyezett génmódosított Amflora burgonya ügyében.

Bővebben:

http://greenpeace.hu/hirek_kul/p1/rkezdo/i232
http://www.hirszerzo.hu/cikk.genmodositott_burgonya_a_magyar_kormany_perel.149079.html

         14 hozzászólás

Címkék: gmo agrárium moratórium amflora gmo burgonya

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Újra akcióban a GMO-lobbi

PPJ         2010.03.15.

Frissítés: Juhú! Kikerült Greenfo-ra is a cikk, mint sajtóközlemény!

Kép forrása

"Az elmúlt hetekben a tudományos kutatások eredményeit figyelmen kívül hagyó, a GMO-k melletti kampányhadjárat indult ismét útjára az online sajtóban.„A  génmódosítás nem az ördög műve” és „Európa … egyelőre kimaradt … a fejlődésből” - tudhatta meg az olvasó  két népszerű online hírportáltól. [1]  [2]

A GMO mellett egyoldalúan érvelő, az olvasókat félrevezető cikkek azt jelzik, hogy Magyarországot is elérte a GMO-lobbi átfogó európai hadjárata, melynek az a célja, hogy bármi áron ráerőltessék Európára termékeiket."

Olvasd el a teljes cikket az Élőlánc honlapján!

A cikk alapját, vázát én követtem el, de utána neves ökológusok és biogazdaságot vezető agrár szakemberek, GMO tudósok írták hozzá a frankót!

Ha van blogod, sajtókapcsolatod, facebook-od, stb. akkor hajrá, oszd meg másokkal, legyen nekünk is "lobbink": mi tudományos érvekkel cáfoljuk a GMO-k "jóságát"!

Az EU-s petíciót tessék aláírni! 1 milla ember esetén az EU parlament elé terjsztik az akaratunk.

         49 hozzászólás

Címkék: gmo élőlánc agrárium moratórium amflora gmo burgonya

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása