MOL olajvezeték építés hol máshol: Natura 2000-es természetvédelmi területen.

PPJ         2011.10.17.

Kiskunhalas északi részén NATURA2000-en olajvezetéket kíván építeni a MOL. Azt márpedig tudjuk, hogy milyen "kíméletes" a MOL a természettel...

A területen NATURA2000 jelölő faj azaz homoki kikerics mellett a fokozottan védett bugaci nőszőfű is megtalálható.

Természetesen a nyílt homoki gyepterületen ahol a vezeték haladna tízezer számra található a védett magyar tölcsérzuzmó.

A homoki gyepterületek jellemző védett elemei sem hiányoznak úgymint homoki árvalányhaj, homoki varjúháj, homoki imola, bunkós hagyma, vörösbarna nőszőfű(!!!), báránypirosító, kései szegfű, homoki bakszakáll, valamint borzas len.

Igaz a természetvédelmi törvény nem csak a védett elemet védi, de élőhelyét is, ügyes emberek kitalálták kilehet a természetvédelmi törvény játszani, egyszerűen áttelepítéssel. Ez technikailag tulajdonképpen a legtöbb esetben a halálukkal egyenlő, mert mégis hogy gondolták: viszik az éghajlatot, talajt, talajbaktériumokat és gilisztákat is velük együtt? Hogy nőne valami valahol máshol, ha épp azért nem ott nő, mert nem ott adottak a természeti körülmények? Ugye milyen ügyesek, egyszerűen nem veszik figyelembe a törvényt arra hivatkozva, hogy áttelepítik... de hol van az élőhelyvédelmi passzus hatása?

Kishazánkban ügyeseknek mindent szabad...

Fehér Péter - elnök, Szélkiáltó Természetvédő Egyesület
szelkialtote@gmail.com, Kiskunhalas Felsőszállás 96, 6400

         6 hozzászólás

Címkék: természetvédelem mol natura 2000 olajvezeték

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Egy ifjú klímakutató szakmai dilemmái (és az ELTE TTK agyhasító önellentmondásai)

PPJ         2011.09.24.

Ráteszek egy lapáttal: http://www.greenfo.hu/hirek/2011/09/24/egy-ifju-klimakutato-szakmai-dilemmai

Úgy tűnik, hogy az ELTE TTK az utóbbi időben nem a tudományos objektivitásáról híres. Nem is értem, hogy engedheti meg magának egy kar - és erre a pénzhiány sem mentség -, hogy feladja a tudomány(os) függetlenségét. És akkor csodálkozunk, hogy ilyen két szék között a pad alá eső diplomások kerülnek onnan ki; megosztott véleménnyel a klímaváltozásról vagy az atomenergiáról? Egyáltalán nem meglepő! Mikor a Paksi Atomerőmű és a MOL is támogatja a Természettudományi Kart az ELTÉn, akkor nem csoda, hogy a klímaváltozással és a megújuló energiákkal kapcsolatban ilyen megvezetetten tájékozatlan "szakember" gárda kerül ki. Szerencsére az alábbi cikk konklúziója ökológiai szempontból ésszerűen pozitív, de mennyi olyan ember lehet, aki nem ennyire éber és gond nélkül bemagolja, amit egy cég által finanszírozott egyetemi tanár mondott neki?! "Jó kapcsolatokat ápol az Intézet a MOL-lal" - még csak nem is titok, egyenesen a geológus mesterszak hívószava ez. Ugye minek is hazánk megújuló termál-energia forrásait kutatni, ha Dubaiba is mehet a magyar pénzen tanult kútfő olajat keresni?!

Egy ifjú klímakutató szakmai dilemmái - Greenfo

A tudás megszerzésének folyamata a tanulás. De mit tegyen a diák, ha a tanárai sem értenek egyet a témát illetően? Mit tegyen az az egyetemi hallgató, aki éghajlatkutatónak készül, de közben professzorai még parázs vitákat folytatnak a klímaváltozás létéről? Esetleg tudathasadást kellene szenvednie?

A fiatal, tanulni vágyó meteorológusjelöltek gyakran egymásnak ellentmondó elméletekkel kerülnek szembe a tanulás fázisában. Néha az egymással konkuráló tanárok más-más véleményen vannak egy adott témát illetőleg. Például másként vélekednek a meteorológusok, és másként a fizikusok a globális klímaváltozás tényéről. Ahhoz azonban, hogy az ember meteorológussá váljon, számtalan fizika előadáson (Mechanika és hőtan, Elektromágnesség és optika, Atomfizika, Elméleti fizika 1-2, Folyadékdinamika, Termodinamika) át vezet az út. Ha pedig egy fizikus elméleti úton, kellő érvekkel, a csillagászati eredményekre támaszkodva alátámasztja, hogy globális felmelegedésről márpedig nem beszélhetünk, akkor azt kutyaköteles a meteorológuspalánta elfogadni. Azonban eléggé visszásan hat, ha az ember erről az óráról kilépve egy „Klímaváltozás” című előadásra ül be. Ilyenkor az ifjú hallgató vagy kételyek között vergődik, vagy elfogadja a szívének inkább kedvesebb elméletet.

         szólj hozzá

Címkék: kritika klímaváltozás ttk elte mol paks elte ttk

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Megjelent a MOL Éves Jelentésének alternatív, zöld kivonata

PPJ         2009.10.09.

Ez azt jelenti, hogy a Magyar Természetvédők Szövetsége elkészítette a MOL éves fenntarthatósági jelentésének első alternatív kivonatát. A kiadvánnyal el szeretnék érni, hogy a MOL tevékenységeinek, beruházásainak tervezési és végrehajtási fázisánál a zöld szempontok a jövőben jobban érvényesüljenek.


MERT MOST IGEN CSAK HÍJÁN VANNAK!


Nagyon durva jelentés, ömlik az olaj (21. old.) , és fenyegetőznek is (17. old.)! Az utolsó oldalon vannak a hivatalos MOL jelentés idézett mondatai.

Például: „Ha a Városházán akartuk volna keresztülvinni a gázvezetéket, Önök akkor is legfeljebb kérhették volna, hogy kerüljük el azt.”

Fordítom nyers magyarra: ha úgy akarjuk, a városházán toszunk titeket farba bármilyen átmérőjő vezetékkel!

MOL előtt

MOL után

Hű, vajon hogy fog visszanőni és mennyi idő alatt ez a kis erdőcske?

Katt az alábbi képre a helyszín pontos koordinátáiért (Pilisvörösvár-Szabadságliget)!

Szabadságliget: de szép szó ez a gazdag agglomerációba kitelepült lakóparkok energiafüggőségének elrejtésére. Egy erdőt tartoltak le, hogy nektek gázotok legyen!

         5 hozzászólás

Címkék: jelentés válság természet energia környezet mol fenntarthatóság mtvsz

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása