Összeállítás az Ángyán Józsefet támogató szervezetekről

Pacsker         2013.07.09.

landgrab.jpgNagy örömmel olvastam az Origohoz mérten helyénvaló, példátlanul korrekt és igazán őszinte cikket az Ángyán József körüli szervezetek összefoglaló bemutatásáról. Sajnos, a hazai "sajtószabadságnak" hazudott valójában liberális sajtóblokád eddig még mindig bizonyította, hogy egy-egy országos méretűvé duzzadt ügy, amennyiben az Élőlánc Magyarországért ökopárthoz köthető (Sukoró, Páty, vízprivatizáció, közvagyon, földügy), úgy biztosak lehetünk benne, hogy lényegét tekintve csak az ügy bevégezte után (pl. most, hogy miután már áttolták a földtörvényt) fogják valóban leírni a nevét és nem pedig kihúzni, lenyúlni, elhallgatni. De legalább utólag fény derült rá.... Egyébként a földtörvény kapcsán a Váralja Szövetség összehasonlító-hazugságleleplező munkája után már az Index is alkotott egy hasonlóan korrekt munkát "A Döbrögiknek coki? Nem teljesen!" címmel - illetve a legutóbbi "Fazekas Sándor féle Megtekintő Show" is egy lényegre tapintó igazi uborkaszezon csemege lett! Persze ezen igaz információk megjelenítésére már csak akkor kaptak engedélyt az Indexnél és Origonál, amikor már áttolták a földtörvényt... De nem baj, van ~10 hónapunk arra, hogy a Tisztességes Emberek Szövetsége (vagyis Ángyán József, az Élőlánc Magyarországért Ökopárt, a Családi Gazdálkodók Egyesülete és a Váralja Szövetség) felkarolja azokat a tisztes magyar embereket, akik igaz hittel fognak valóban jót tenni ezért az országért.

Linkek az Origo cikkében is említett földtörvény botrányos elfogadásának napján történtekről, az Élőlánc Magyarországért hitvallásáról és Ángyán József sajtótájékoztatójáról.

Mindenképp olvassátok el az Origo oldalán a hozzászólásokat is, úgy látszik, amint kiderül az igazság, az emberek máris bízvást tudják, hogy hová fogják tenni az X-et jövőre! :)
___________________________________________________________________________

Nemzet- és turulmentő fiatalok, minden létező párttal szemben álló zöld radikálisok és új kisgazdák bukkantak fel a kormánypártok legnagyobb botrányát kirobbantó, a Fideszből a földtörvény miatt kilépő Ángyán József mellett. Ángyán másfél év tippelgetés után úgy döntött, hogy se az LMP-hez, se a Jobbikhoz nem áll be, hanem önállóan harcol tovább. Kik segítik ebben? - Forrás: Origo.hu - írta: Ferenczi András, 2013. 07. 08.

Tisztességes Emberek Szövetsége néven indítok új, maffiamentes politikai mozgalmat - jelentette be Ángyán József, amikor két hete kilépett a Fidesz-frakcióból hét év után, mert szerinte az új földtörvény megerősíti a nagybirtokrendszert, néhány családot és bankot juttat földhöz. Az egykori agrárállamtitkár már több mint egy éve hol halkabban, hol hangosabban kritizálta a kormányt, különböző beszélgetéseken pedig fellépett már LMP-s, valamint jobbikos politikusok oldalán is (Ángyán útjáról az államtitkárságtól a kilépésig itt írtunk).

Ángyán a másfél éve tartó találgatások után végül mégsem állt be se az LMP-hez, se a Jobbikhoz, hanem egy teljesen új mozgalmat indított. Kikötötte, hogy csak olyanok lehetnek tagok, akiknek semmi közük nem volt az eddigi kormányokhoz, és "nem tagjai a jelenlegi maffiahálózatok délelőttös vagy délutános brigádjának". Eddig három szervezetet, a Váralja Szövetséget, az Élőlánc Magyarországért Pártot, valamint a Gazdálkodó Családok Szövetségét jelölte meg mozgalma alapítójaként.

Turulmentők a Zeppelin útjában

A Váralja Szövetséget a budai Szent Margit Gimnázium diákjai alapították 2008-ban. Honlapjuk szerint a nemzet olyan, mint egy vár, a "váralját pedig annak idején azok a gondos, értékteremtő emberek lakták, akik a várat őrizték". A szövetség ennek szellemében szeretné őrizni "a magyarság fő bástyáit, a kultúrát, az ifjúságot, a keresztény nemzetet és a szolidaritást, továbbá ezek rokon intézményeit".

Ángyán József bejelenti, hogy kilép a Fidesz-frakcióból és új mozgalmat alapít. Forrás: Origo

Honlapjukon egészen furcsa dimenzió tárul fel, a kettős kereszttel díszített logó alatt politikai pamfletek, hazafias idézetek olvashatók. A fiatalok által alapított szervezet honlapját és eseményeit böngészve olyan érzésünk volt, mintha feltalálták volna azt a szert, ami klónozza és fiatallá varázsolja Lezsák Sándort, G. Nagyné Maczó Ágnest és mondjuk Semjén Zsoltot. A húszas éveik elején járó fiatalok bocskaiban és félreszabott zakókban beszélnek olyan dolgokról és úgy, mint amilyenekről és ahogy az első magyar parlament MDF-es és kisgazda képviselői beszéltek.

A fiatal váraljások egyik első megmozdulása, hogy egy vidéki kisvárosban ifjúságmentő körmenetet szerveztek. A szervezet részéről felszólaló fiatalember azt mondta: "Elképesztő, ahová a magyar fiatalság jutott, most a neoliberalizmus került az ellenség státuszába. Ez a harc előnyösebb, mert nem követel sem vért, sem fegyvert."

Az alapítók közéleti tevékenységüket azzal kezdték, hogy a nemzeti ünnepeken közéleti rendezvényeket tartottak olyan emberekkel, mint Bogár László, Császár Angela, Csath Magdolna, Czakó Gábor, Jókai Anna, Kubik Anna, Makovecz Imre vagy Papp Lajos. Aláírásgyűjtést kezdtek a Drégelypalánk és a dél-szlovákiai Ipolyhídvég közötti híd újjáépítéséért is, és a szlovák nyelvtörvény ellen is felszólaltak. A szervezet pedig közadakozásból ismét felépítette volna a Rákosi Mátyás által az ötvenes években lerombolt Regnum Marianum templomot is.

A Váralja Szövetség egy másik, immár országos hírekbe is bekerült megmozdulása a Zeppelin-projekt elleni tüntetéssorozat volt. A Csipak Acquisitions által tervezett és az V. kerületi önkormányzat vezetése által támogatott beruházással irodaházat, szállodát és üzlethelyiségeket építettek volna egy, a civilek szerint védett épület helyén. A beruházáshoz végül a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem járult hozzá.

A váraljás fiatalok voltak azok, akik tüntetést szervezetek a XII. kerületi turulszobor megrongálása ellen. 2011 szeptemberében a madáralak fejére szemeteszsákot húztak, a szobrot pedig vécépapírba tekerték. Tüntetésükön azt követelték, hogy a rendőrség ne rongálás, hanem közösség elleni izgatás miatt indítson nyomozást.

A szövetség nem volt mindig olyan ellenséges a jelenlegi kormánypártokkal, mint amilyen hevesen agitálnak a kormány agrárpolitikája ellen. 2010-ben például az IMF ellen tüntettek a szervezet budapesti irodája előtt az akkori kormánykommunikációval megegyező üzenetekkel. De szerveztek emlékestet a nyilasuralom alatt kompromittálódott Szeleczky Zita színésznőnek is, mert szerintük a művésznőről méltatlanul keveset tud az utókor, és ezért kiemelt feladatuknak tartják, hogy "ezekről a most poros, megbecsületlen porcelánokról letöröljék az évtizedek alatt rárakódott feledést, s ismét a köztudatba varázsolják őket".

Akik mindenki ellen vannak

Az Ángyánnal szövetkező szervezetek közül az Élőlánc a legismertebb. A rendszerváltozás idején aktív zöld szervezetekhez köthető aktivisták 2005-ben alakították meg az ökopártot, az Élőlánc Magyarországért Pártot. Legismertebb alapítója a szociológus Lányi András, aki azonban az Ángyánnal való szövetségkötésben már nem vett részt, és nem is vezetője a pártnak.

Az Élőlánc politikai hitvallása ötvözi a zöld globalizációkritikus érveket a népi hagyománnyal. Politikai szlogenjeik viszont inkább a jobboldalhoz vannak közelebb: libásoznak, KISZ-titkárból lett milliárdosoznak és multiznak. 

Ángyán végül egy másik zöldpárttal fogott össze.Forrás: MTI/Illyés Tibor

Honlapjukra feltöltött friss hitvallásuk szerint az LMP elárulta a zöld értékeket, az Élőlánc jelszavait pedig lenyúlták és elhasználták. A párt szerint a nemzeti és keresztény elkötelezettséget a Jobbiknak sikerült a szélsőséghez kötnie, a Fidesznek pedig "tragikus módon lejáratnia és elárulnia". Ezzel együtt az úgynevezett balliberális oldalnak semmi köze sincs a valódi baloldalisághoz, szociális gondolathoz, felelősségérzethez, szociáldemokráciához - írják. Szerintük Bajnainak és Gyurcsánynak is börtönben a helye, mert részt vettek az ország kifosztásában és tönkretételében. De megjegyzik, hogy a Fidesz politikusai is jó úton járnak ehhez.

Szerintük a közvetett demokrácia megbukott, ezért a jövő a közvetlen demokráciáé. A pártokat csak báboknak tartják egy nagyobb játékban, amelyet "a globális gazdasági hatalom képviselői játszanak". Kétkamarás parlamentet szeretnének, vétójogot adnának a szakmai szervezeteknek a törvényalkotásban, a minisztériumi apparátusokat pedig hatéves ciklusokban cserélnék. 2050-ig felszámolnák az ország energiafüggését úgy, hogy az atomenergiára szánt forrásokat megújuló energiára költenék, és passzívvá alakítanák az egész magyar lakásállományt.

A gazdaságpolitikáról azt írják, hogy elutasítják a profitérdekű, növekedésorientált kapitalizmust, a pénzt megfosztanák árujellegétől és visszaalakítanák önérték nélküli csereszközzé. Szerintük az ország gyarmati sorba süllyedt, az emberek pedig a Fideszben is csalódtak már, mert elárulta őket, hiszen miután plázastopot hirdetett, stratégiai megállapodásokat kötött a Tescótól a Coca-Coláig. A bankadót, a kamatcsökkentést vagy az adósságcsökkentést viszont jónak tartják.

Pártként meghirdetett egyik első akciójukként 2005-ben tiltakoztak egy törvény ellen, amely azt szabályozta, miként tud egymás mellett élni a génmódosított és a nem génmódosított termény. 2006-ban tüntettek a kínai nagykövetség előtt is, hogy bocsássanak szabadon néhány politikai okokból letartóztatott aktivistát, de petíciójukat nem tudták átadni a követségnek, mert senki nem fogadta őket, és a postaláda is le volt ragasztva.

A szervezet vezetői az országos politikában ismeretlenek, ám a tanácsadói teamben már olyan értelmiségiek is tevékenykedtek, mint Schneller István volt budapesti főépítész, Mellár Tamás közgazdász vagy Náray-Szabó Gábor kémikus, aki a Professzorok Batthyány Körének vezetője is egyben.

A valódi kisgazdák

Az Ángyánt támogató harmadik, legfiatalabb szervezet a Gazdálkodó Családok Szövetsége. A szövetséget idén januárban alapították az Ángyán Józsefet támogató gazdák, mert azt szerették volna, ha "a gazdálkodásból megélni kívánó, magukra hagyott családoknak saját érdekképviseletük lenne".

Agrárgazdasági kérdésekben a volt fideszes képviselő által hangoztatott programot hirdetik, más politikai kérdésben nem aktivizálták magukat. Az internetes megjelenések alapján úgy tűnik, hogy a szervezet közel áll a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ nevű mintagazdasághoz, amely nemcsak mezőgazdasági termeléssel foglalkozik, hanem az agrárközéletben is aktív. Dán mintára népfőiskolát alapítottak, ahol a hallgatók megtanulhatják a fenntartható vidékfejlesztés és az ökológiai gazdálkodás elméletét, majd tesztelhetik magukat a mintagazdaságban is.

Azt írják, hogy azért hozták létre a központot, mert szerintük az értelmiség felelős azért a közösségért, melynek tagja, és köteles tudással segíteni az embereket. Ők üzemeltetik a Kielegyenaföld.hu internetes lapot, amelyen Ángyán József több megye állami földpályázatát elemezte.

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia orbán viktor jobbik mezőgazdaság földtörvény ökopolitika agrárium lmp agrárpolitika váralja szövetség mtvsz jövő nemzedékek élőlánc magyarországért ács sándorné ökológiai politika ökokonzervativizmus ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium ökológiai válság ertsey attila fazekas sándor agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

A földtörvény miatt nyilatkozatot és hitvallást tett az Élőlánc Magyarországért ökopárt

Pacsker         2013.06.26.

elolanclogo.jpg

Élőlánc-nyilatkozat a földtörvényről

„… egy napon észrevesszük, hogy jövedelmező bérbe adni saját anyánkat vagy lányunkat,
mert ezt diktálja a piac.”
(Szolzsenyicin a földbérletről)

2013. június 21-e a magyar Országgyűlés fekete napja. Ezen a napon, a közvélemény félrevezetése által, annak tudta és egyetértése nélkül a kormánypártok megszavazták a T/7979 sz. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényt, mellyel külföldiek és a nagytőke előtt szabad út nyílt a magyar föld felvásárlása felé.

A törvény meghozatalát az utolsó pillanatig megakadályozni próbáló szervezetek és honpolgárok maroknyi csoportja a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért által rendezett demonstráción, a Parlamenttel szemben, az Alkotmány utcában kísérték figyelemmel az ülésteremben zajló eseményeket, az élő televíziós közvetítést kihangosítva, illetve a teremben jelen lévő civilek telefonos tudósításai révén.

A szavazást, mely nem jelent kevesebbet egy önkéntes Trianonnál, nem kísérte harangzúgás. A tiltakozók hangja nem volt elég az árulás megakadályozására.  

Mi, akik jelen voltunk ott, az utcán, megkíséreljük rekonstruálni az eseményeket.
Olvassa tovább itt»»

Mi a teendő? - 11 hónapunk van rá, hogy a törvény életbe léptetését megakadályozzuk. Most ez az elsődleges feladat. Ezt követeli tőlünk hazánk, élőink és halottaink. A második feladat: kezünkbe venni sorsunkat, és elzavarni azokat, akik kifosztottak és félrevezettek minket. Ezért az Élőlánc Magyarországért nyilvánosságra hozza hitvallását, a Credo-t. Egy csatát elvesztettünk, de a háborút folytatjuk. A földünkért folyó küzdelem fejleményeiről honlapjainkon adunk tájékoztatást. Minden tisztességes, hazáját szerető és megvédeni akaró polgár közreműködésére szükség van.

Isten óvja Magyarországot!

2013. június 26.
Az Élőlánc Magyarországért elnöksége nevében
Ács Sándorné                                                                    Ertsey Attila

Élőlánc Credo

A 2013. június 21-i budapesti események, azaz a földtörvény parlamenti megszavazása után, egy új, második Magyarország felépítésének reményével közreadjuk az Élőlánc hitvallását.

„Te magad légy a változás, amit a világban látni akarsz…”
(Gandhi)

CÉLUNK: Visszaszerezni, és élhetővé tenni Magyarországot, megteremteni a biztonságos jövő alapjait gyermekeinknek.

Az Élőlánc egy fenntartható, a magyarság fennmaradását szolgáló alternatívát mutat fel, mely alkalmas a közelgő globális összeomlás alatt és azt követően is erőforrásaink védelmére és egy emberhez méltó élet megvalósítására. Ehhez a kiváltságok megszüntetésére és egy a társadalmi élet egészére kiterjedő tisztulási, gyógyítási folyamatra van szükség.

Mik vagyunk? Párt? Mozgalom? Antipárt? Ökopárt!

Az Élőlánc Magyarországért[1] hivatalosan pártként bejegyzett társadalmi szervezet. A média következetesen mozgalomnak titulál minket, mert fél attól, hogy ha pártnak nevez, minden rólunk szóló híradással mellettünk kampányol. A félelem jogos.

A 2005-ös alapításkor antipártként és ökopártként határoztuk meg magunkat.

Az Élőlánc nem híve az egyszemélyes vezetésnek, ezért elnöksége konszenzussal dönt. Az Elnökség jelenlegi tagjai: Ács Sándorné agrármérnök, Lendvai Gábor ökológus, Sárvári Attila vidékfejlesztési menedzser, Ertsey Attila építész.

Az elmúlt közel nyolc évben tanácsadóink körében olyan elismert közéleti személyiségeket tisztelhettünk, mint Schneller István, Mellár Tamás, Ángyán József, ifj. Zlinszky János, Szakolczai György, Lukács András, Náray-Szabó Gábor, Szabó Gellért, Szilvási István.

[1] Az Élőlánc első éveinek története Lányi András Porcelán az elefántboltban című könyvben olvasható (Heti Válasz Kiadó, Bp. 2009).

Kik nem vagyunk?

Semmi közünk a mai, úgynevezett politikai elithez, mely nem elit és nem politikai. Nem is kívánunk tagjai lenni. Néhány tisztességes képviselő kivételével valamennyien leszerepeltek.

  • • Az LMP árulása az ökopárt és zöld párt fogalmakat is sikeresen lejáratta. A „Lehet más a világ”[2] antiglobalista mozgalom jelszavát lenyúlták, és a rég várt paradigmaváltás reményét, melyhez nem rendelkeztek elegendő szellemi munícióval, beáldozták a globális világrendben számukra felkínált politikai karrierért. Az LMP sok mindent – gondolatokat, embereket – vett át tőlünk, és ezeket használta-elhasználta. Sokszor összetévesztenek velük, illetve azonos politikai polcra helyeznek. Ez sajnálatos, mert alapállásunk lényegileg különböző.
  • • A nemzeti és keresztény elkötelezettséget a Jobbiknak sikerült a szélsőséghez kötnie, a Fidesz–KDNP párosnak pedig tragikus módon lejáratnia és elárulnia.
  • • Az úgynevezett balliberális oldalnak semmi köze sem egy valódi baloldalisághoz, szociális gondolathoz, felelősségérzethez, szociáldemokráciához, de a szabadság eszményét is a szabad rablást biztosító kapitalizmus döglött lovára cserélték. Mára személyükben és szellemiségükben méltó utódaivá váltak kommunista elődeiknek.

Az Élőlánc Magyarországért semmilyen módon nem kötődik a mai politikai ellenzékhez. Számunkra elfogadhatatlan bármilyen mozgalom vagy párt, melyet olyan személyek képviselnek, akik az ország kifosztásában, emberek tönkretételében, véresre verésében, megkínzásában közreműködtek, közben jelentős anyagi hasznot zsebeltek be, és ma is idegen érdekeket szolgálnak. Bajnai Gordonnak és Gyurcsány Ferencnek egy normális országban ma börtönben kellene ülnie. A Fidesz prominensei is a legjobb úton haladnak efelé. Aki a kormányhoz vagy az ellenzékhez ma csatlakozik, az túlságosan naiv, talán vak, vagy olyan konkrét céllal és szándékkal teszi ezt, mely hazánk érdekével ellentétes.

[2] Another World is Possible

A jelen helyzet kiköveteli, hogy egyértelművé tegyük:

Olvassa tovább itt»» 

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia orbán viktor jobbik mezőgazdaság földtörvény ökopolitika agrárium lmp agrárpolitika humánökológia jövő nemzedékek élőlánc magyarországért ács sándorné ökológiai politika ökokonzervativizmus ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium ökológiai válság ertsey attila fazekas sándor agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kilövési engedély Ángyánra: "Simicska lapjától ugyan mit lehet várni?"

Pacsker         2013.06.24.

http://www.greenfo.hu/uploads/hirek/318/31801/cikk.jpgÁngyán üzenete Fazekas Sándor miniszternek: "2005-ben amikor én három héten keresztül a gazdákkal tüntettem az MSZP-SZDSZ kormány ellen, akkor Ő Karcagon lapított, én pedig a bőrömet vittem a vásárra. Az, aki nem tudja megkülönböztetni a kommunista rendszer államosítását a Szent Korona-tantól, az jobb, ha hallgat."

Tegnapi posztunkban részletesen idéztük Fazekas Sándort, aki nyilatkozott az NFA-KDNP kormányzati propaganda oldal Vidékért blognak (ez a blog már egy fokkal ügyesebb, mint az "1 bejegyzéssel MTI hírré vált" Napraforgó blog), de kiderült, hogy a vidékpusztítási miniszter még a saját maga által jegyzett földtörvény tartalmát sem ismeri.

Ma a Magyar Nemzet címlapon foglalkozik Ángyán József független országgyűlési képviselővel. A lejárató anyag állítja, hogy „az MSZP fizette Ángyán előadását.” A szocialista párt alapítványa a Magyar Nemzet információi szerint 180 ezer forinttal járult hozzá a Patacs-Rácváros Egyesület tavaly októberben megtartott rendezvényéhez, amelyből – állítják – Ángyán József még honoráriumot is kapott. A Vidékfejlesztési Minisztérium eközben a földtörvény zárószavazása napján „Ángyán József híveit” a szocialista párt páholyában látta ülni. Csak azért nem hisszük azt, hogy a negyvenes évek legvégét írjuk, mivel a nevetségesen amatőr módszerek mosolyt csalnak a felelős honpolgár arcára - írta a Váralja Szövetség.

Dr. Ángyán József közleménye – 2013. június 24.

"Meghívott előadóként egy fillért nem kaptam, de ez nem kirívó, mert korábban sem fogadtam el honoráriumot egyetlen előadásomért sem, amióta képviselő vagyok. Ez az én véleményem szerint hozzá tartozik a képviselői munkámhoz.

A támadás nem lepett meg, Simicska Lajos lapjától ugyan mit lehet várni, amikor én a maffiát nyíltan támadtam. Ennél súlyosabb vádak is lesznek, várom már, hogy mikor leszek pedofil is. Ettől a körtől ugyanis minden kitelik, semmitől sem riadnak vissza. Ebbe a szellemi mélységbe azonban ennél részletesebben nem kívánok lesüllyedni."

[Hét év története: A gerincesség ára: Ángyán útja a kilépésig - Greenfo/Origo]

Ezért pipa ma a Magyar Nemzet és Bayer Zsolt (feltételezzük, hogy Bayer nemhogy Dániában nem járt de még a földtörvény szövegét sem olvasta - ilyen egy leharcolt bértollnok - greenr szerk.): Hetzmann Róbert, a Váralja Szövetség elnöke becsületesen kiosztotta Ángyán József sajtótájékoztatóján azokat a magukat jobboldali konzervatívnak vallókat, akik "ha Orbán Viktort kell megmenteni, 400.000-en az utcára vonulnak, de ha a magyar nemzetet és magyar földet kell megmenteni, sunyin alamuszin lapítanak"!

Hazugságok és igazságok a földtörvényről

Tisztelt Honpolgár! Aki a közszolgálatinak nevezett médiából vagy a kormány-közeli sajtóból szeretne tájékozódni, az biztosan elveszíti a fonalat – a kormányzati kommunikáció ugyanis meglehetősen eltávolodott a valóságtól. Nem véletlenül: a folyamatokat a háttérből kezükben tartó gazdasági érdekeltségek, akikről a kormánytagok elismerően mint valamiféle nemzeti nagyságokról szoktak beszélni, nem érdekeltek abban, hogy a magyar vidéken bármiféle változás következzen be. A  Váralja Szövetség összegyűjtötte a híres szólamokat a földtörvénnyel kapcsolatban, és egyenként megcáfolja ezeket!

1011220_683222581703131_1875106134_n.pngKép: Váralja Szövetség fb oldal

Íme annak a 253 embernek a neve, akik igennel szavaztak, akik szavazógéppé silányult üres aggyal egy gombnyomással eladták a magyar hazát: "Egytől egyig alávaló gazemberek, akik tegnap egy gombnyomással eladták a hazát. Sújtsa őket a magyar nép megvetése életük végéig."

 

GreenR versike:

Csányi csicskái csalfán csalatkoznak,
piCsányi parlamenti pártok piszmognak,
nyeregbe, nyögik: nyargaljunk Nyergessel nyugatra,
holnap halál hajnala hiú "honatyákra" hasad!

Üzenetünk Bayernak, a Magyar Nemzet Online-nak, a Kormány.hu, a VM, az NFA, a KDNP, az IKSZ és a többi csahos pártkatonának:

Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita.
- Akkor légy olyan kedves, és teljesítsed utolsó kívánságomat - kérte Buddha. - Vágd le azt az ágat.
A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte: - És most?
- Tedd vissza! - kérte Buddha.
A bandita felnevetett: - Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy.
- Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra képes.

http://www.vihara.org.au/images/dhamma_group/angulimala_01.jpg

995835_494686137271902_1441756453_n.pngRudolf Steiner 1917. október 28-án egy előadásában Dornachban (GA177) ezt mondta:

“A nagytőkének sikerült elérnie, hogy a demokrácia a legcsodálatosabb és a leghatékonyabb eszközzé váljon az emberiség egészének kizsákmányolására.
Általában azt képzeljük, hogy a tőkések, a hatalom ellene van a demokráciának és szemben állnak azzal.
De ez egy tévedés. Ugyanis a éppen ellenkezőleg a nagytőke és a pénzemberek irányítják és tudatosan támogatják azt, mert ez a demokrácia adja a felszínt, ami mögé el tudják rejteni a valóságot, az emberek kizsákmányolását.
Ebben egyben megtalálják az önvédelem legjobb eszközeit is a társadalom és a tömegek ellenállásával szemben.”

„Ma az emberek egy olyan csoportja a hangadó, amely uralni akarja a Földet a mozgékony kapitalista gazdaság eszközeivel.
E csoport a tőle függő embercsoportokat a gazdasági eszközök révén kapcsolja össze és szervezi meg. …
Mivel az említett csoportot az anglo-amerikai világon belül találni, a jelenlegi hatalmi konstelláció csak alárendelt pillanat, amely minden valódi szembenállást és érdeket elfed. …
Csak az alábbi alternatíva lehetséges.
Vagy leleplezi az ember a hazugságot, amellyel a Nyugatnak dolgoznia kell, ha boldogulni akar, és azt mondja: az anglo-amerikai machinátorok egy áramlat hordozói, amelynek gyökerei a francia forradalmat megelőző impulzusban rejlenek, amely a kapitalizmus eszközeivel világuralmat akar megvalósítani, s amely számára a forradalmi impulzusok csupán jelszóul szolgálnak, ami mögé elbújnak;
vagy átengedi az ember a világuralmat az anglo-amerikai világon belüli okkult csoportnak.”

         2 hozzászólás

Címkék: fidesz maffia orbán viktor jobbik mezőgazdaság földtörvény ökopolitika agrárium lmp agrárpolitika váralja szövetség mtvsz jövő nemzedékek élőlánc magyarországért ács sándorné ökológiai politika ökokonzervativizmus ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium ökológiai válság ertsey attila fazekas sándor agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 2 trackback         

Fazekas a saját földtörvényét sem ismeri: de azért botrányosan áttolták a Parlamenten - videók

Pacsker         2013.06.23.

Kellett két nap pihenő számomra, amíg felértem ésszel, hogy mi is történt pénteken a Parlamentben. Fidesz = MSZ(M)P = KDNP = Jobbik. Annyit értek el a földtörvénnyel, hogy lehullt a lepel az összes pártról. (Egyébként az LMP-ről is, csak rólunk nem ezen a napon, és erről még nem most fogok beszélni - de előre megnyugtathatok mindenkit: Ángyán nem lesz "LMP-s".)

http://www.delmagyar.hu/foldtorveny_-_angyan_jozsef_kilepett_a_fidesz_parlamenti_frakciojabol/cikk/234/2338604/2.jpgAz Élőlánc Magyarországért ökopárt és a Váralja Szövetség elnökségi tagjai
valamint a Fideszből kilépett Ángyán József a sajtótájékoztatón - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összefoglalva:

Botrányos keretek között, alkotmányellenesen és házszabályellenesen áttolták a földtörvényt a szavazáson, a kikért név szerinti szavazást áthágták, egyetlen gombnyomással eladták az ország testét adó földet. Ezért Ángyán József kilépett a Fideszből és bejelentette, hogy ő sosem volt és sosem lesz Jobbikos vagy LMP-s (ezek csak álságos médiaspekulációk és manipulációk), ő a Tisztességes Emberek Szövetségében bízik csakis, igent mondott az Élőlánc Magyarországért ökopártra és a Váralja Szövetségre, akik eddig is önzetlen segítői voltak, valamint teljes mértékben támogatandónak tartja a Családi Gazdálkodók Egyesületéhez való csatlakozást!

Az MSZ(M)P bent sem volt a szavazáson (ezzel indirekt erősítette a 2/3-ot és hozzájárult ehhez a mocskos törvényhez), a Jobbik pedig a felhajtásával annyit ért el, hogy még tovább erősödött a jelenlévők kétharmados többségét igénylő törvény átnyomásának esélye, ráadásul rájuk hivatkozva mégsem név szerinti volt a szavazás. Köszönjük meg szépen a Fidesznek, amiért ilyen kreatívan burkolva lefizette a Jobbikot! Érdekes módon Wittner, Orbán és Kövér kiment a földtörvény szavazásról, gombot se nyomtak a Parlamenti rendszer szerint... Ángyán József és Bencsik János kiszavaztak, tehát nemmel szavaztak a földtörvényre.

Mindezek közben Fazekas Sándor saját besúgója ott állt nem messze és cinikus mosollyal jelentett befelé mindent, az Alkotmány utcában az Élőlánc Magyarországért ökopárt és a Váralja Szövetség által rendezett élő parlamenti kihangosítás és sajtótájékoztató kapcsán. Természetesen a kormányzati hazugságkommunikáció úgy csomagolta az Ángyán+Élőlánc+Váralja sajtótájékoztatót, hogy "ezek bajnai-féle szocialista provokátorok". A HírTV előtt aludttejjel a szájukban alvó állatpolgároknak és a kényszergyógykezelésre szoruló NFA-KDNP propagandaoldal Vidékért blog olvasóinak lehet, hogy ez még elmegy, de azért valljuk be őszintén, ezt a bajnaizós rágalmat már senki sem hiszi el: egyrészt főleg nem Ángyánról, aki maga mondta el az összes rendezvényen, ahol felszólalt, hogy a libatolvaj Bajnait ő minek tartja... másrészt az Index emelte ki, hogy az első tüntetésünkön székely-, magyar- és árpádsávos zászló is lobogott (mi lennénk a bajnais szocik, ugye...)

Nem: itt igazából sokkal durvább dolog történt! Magáról a Fideszről hullt le a lepel, a pénteki napon a földtörvénnyel megtörtént az "orbáni őszödi beszéd", a kormány megbukott, Fazekas pedig a saját maga által aláírt földtörvényt sem ismeri!

A BUKÁS

A földforgalmi törvény áterőltetése volt az "orbáni öszödi beszéd". - kielegyenafold.hu

Orbán Viktor megbukott!

Hazudtak reggel, délben és este... hangzatos propagandával félrevezették az embereket, azt állították, hogy nem kerülhet külföldiek kezére a magyar föld [Orbán Viktor - YouTube - greenr szerk.] - majd a tegnap elfogadott törvénnyel önként és dalolva megnyitották a földpiacot Európa 512 millió állampolgára előtt... Talán nem véletlen, hogy éppen most szerette meg az EU annyira Orbán Viktort, hogy megszüntették a túlzott deficit eljárást ellenünk. Valamit valamiért...

Gyurcsány is még kapaszkodott egy darabig... de aztán egyszer csak vége lett.

Egytől egyig alávaló gazemberek, akik tegnap egy gombnyomással eladták a hazát. Sújtsa őket a magyar nép megvetése életük végéig.

Az Élőlánc Magyarországért ökopárt és a Váralja Szövetség élőben kihangosítva közvetítette a Parlamentben zajló eseményeket. 10 millió magyar sorsáról döntenek a T/7979-es földforgalmi törvény szavazásakor!

Az Élőlánc Magyarországért ökopárt és a Váralja Szövetség az élőben kihangosított földtörvény végszavazás után sajtótájékoztatóra várta prof. Dr. Ángyán József parlamenti képviselőt. 2013-ban az Orbán kormány megbukott - a földtörvény volt az "orbáni őszödi beszéd"! A Tisztességes Emberek Szövetsége megfordíthatja ezt az országot!

Fazekas azt se tudja hol mit ferdítsen, nemhogy a földtörvény tartalmát

Egy Fazekast illető kommentet az MTVSZ facebookjáról kiemelve: "Nem szeretem valakinek a szellemi képességét humor tárgyává tenni, de ez az ember még jó, hogy ilyen részletekre is képes emlékezni. Ez is teljesítmény a részéről. Emlékezetes ugyanis, hogy amikor a civileket tárgyalni hívta, picit szónokolt nekik majd otthagyva őket kiment és a sajtónak azt hazu.. vagyis amikor kérdezték úgy emlékezett, hogy megállapodtak a tárgyaló felek. Máskor 5 perccel az ő meghívása elfogadása után, lemondta az egyeztetést, de a parlamentben már úgy tett, hogy kevesellte azok számát akit ő hívott meg! Elfelejtette. Mint ahogy azt is "elfelejtette", hogy felesleges odahívni 220 + 7 szervezetet egyeztetni a VM-be, ha titkos a szöveg amiről tárgyalni akar. Azt a végszavazás előtti napon tette csak közzé... Nem tudott róla. Nem tudott róla, pedig Ő volt az aláírója! Ahhoz képest... De egyébként is! Csányi-Simicska-Nyerges-Leisztingerék mindig olyan nehéz szöveget írnak, hogy nehéz bemagolni kívülről!!"

1005122_532108260157622_845712928_n.jpgBecsapták a Minisztert???? Nem a Kormány szándékait tükrözi a földforgalmi törvény tervezete! - MTVSZ facebook

Fazekas Sándor miniszter földtörvényről szóló nyilatkozatában több, súlyos tévedés van. Úgy tűnik az előkészítők rútul becsapták a Minisztert: a törvény szövege nem tükrözi a Kormány szándékait.

Konkrétumok:
Fazekas: "... helyben lakó gazdálkodók választják meg azt a földbizottságot, amely dönt a helyi földvásárlásról."
A törvény 68. §. (1): "A települési önkormányzat közigazgatási területén földet használó földművesek, mezőgazdasági termelőszervezetek, más természetes és jogi személyek településenként helyi gazdálkodói közösséget alkotnak."
Tehát a törvény szerint valójában nem a helyben lakók, hanem azok, akik ott használnak földet, beleértve az oligarchákat, osztrák cégeket, az ex-TSZ elnök KFT-jét.

Fazekas: "A helyben lakó földműves lesz jogosult arra, hogy földet vásároljon"
Meg kell nézni a 10. és a következő szakaszokat. A földműves szerezheti meg a földet, de nem kell helyben lakónak lennie. pl. egy osztrák ember, akinek magyar bioüzemanyag gyárban 25% részesedése van és ebben személyesen részt vesz.

Fazekas: "A magyar gazdákból alakult helyi földbizottság hagyhatja jóvá az adásvételeket, "
23. §. (3) bekezdés szerint csak azokban az adásvételekben kérdezik meg a földbizottságot, amelyekben több vevő jelölt van. Emellett az állami földek adásvételi ügyeire se terjed ki a a bizottság hatásköre. Azaz, ha az előbb említett osztrák úr a piaci árnál jóval nagyobb összeget ajánl s nincs magyar versenytárs, nem tud semmit tenni a bizottság. Nem mellesleg nem csak magyar gazdák lesznek a bizottságban.

Sejtésünket igazolja az is, hogy a Miniszterelnök nem szavazta meg a törvényt, bizonyára az utolsó pillanatban "rádöbbent" az igazságra. Úgy tűnik nem a pénteken megszavazott szöveg, hanem a 220 civil szervezet által támogatott javaslatok tükrözik a Kormány szándékait. Követeljük a törvény azonnali módosítását, hogy megfeleljen a Kormány kívánságainak és ténylegesen védje meg a magyar gazdákat!

Hazugságok és igazságok a földtörvényről

1011220_683222581703131_1875106134_n.pngTisztelt Honpolgár! Aki a közszolgálatinak nevezett médiából vagy a kormány-közeli sajtóból szeretne tájékozódni, az biztosan elveszíti a fonalat – a kormányzati kommunikáció ugyanis meglehetősen eltávolodott a valóságtól. Nem véletlenül: a folyamatokat a háttérből kezükben tartó gazdasági érdekeltségek, akikről a kormánytagok elismerően mint valamiféle nemzeti nagyságokról szoktak beszélni, nem érdekeltek abban, hogy a magyar vidéken bármiféle változás következzen be. A  Váralja Szövetség összegyűjtötte a híres szólamokat a földtörvénnyel kapcsolatban, és egyenként megcáfolja ezeket!

Kép: Váralja Szövetség fb oldal

Vajon miért ilyen fontos a kormánypártoknak, hogy a földtörvény közjogi érvénytelensége ellenére is hatályba lépjen? Íme a legújabb fejlemény: "Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető nyílt levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz, amelyben a képviselőcsoport nevében arra kéri az államfőt, hogy írja alá az Országgyűlés által pénteken elfogadott új földtörvényt." A Váralja Szövetség délelőtt éppen az ellenkezőjét kérte Áder Jánostól: http://varaljaszovetseg.hu/foldtorveny_level_ader_janos.pdf

         23 hozzászólás

Címkék: fidesz maffia orbán viktor jobbik mezőgazdaság földtörvény ökopolitika agrárium lmp agrárpolitika váralja szövetség mtvsz jövő nemzedékek élőlánc magyarországért ács sándorné ökológiai politika ökokonzervativizmus ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium ökológiai válság ertsey attila fazekas sándor agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 2 trackback         

Nyitva tartott szemmel - 9. rész - Puzsér és az LMP

Pacsker         2013.03.11.

lehet más a politika_lmpl.jpg"Nem az a legnagyobb baj az LMP-vel, hogy az utóbbi három évben nem volt képes egy jól kommunikáló, alacsony elutasítottságú, a választók számára vonzó médiapárttá válni, hanem az, hogy megpróbálta." - írja Puzsér Róbert egy blogbejegyzésében, majd folytatja az LMP-nek írt kvázi nyílt levelét:

"Az nem politikai program, hogy vegyük fel a havi hét kilót, és csináljunk úgy, mintha tizenkét benyújtott és leszavazott törvénymódosítástól már értelmet nyerne a létezésünk. Ez nem politika, ez csak a közpénzek lenyúlásának egy viszonylag ízléses módja. Elutasítani a politikai tömbök logikáját, az nem az utolsó, az még csak az első lépés. Az, hogy nem törleszkedtek se az Orbán, se a Bajnai lábához, még nem jelent függetlenséget. Amikor nem fogtok félni attól, hogy jövőre nem lesztek parlamenti párt, amikor nem fog érdekelni benneteket, hogy talán soha többé nem juttok be a Parlamentbe, amikor az lesz az egyetlen célotok, hogy holnap is tükörbe tudjatok nézni, akkor lesztek függetlenek. Akkor más lesz a politika."

Puzsér egyébként szerintem fogalmazásában rendkívül kiválóan összegzi a jelen helyzetet:

"A rendszer, ami körbevesz bennünket, rohad és pusztul. A médiademokrácia nem más és nem több, mint marketinghazugságok korrupt versenye. A választási programokat marketingszakemberek állítják össze, akik a választói célcsoportok számára a legvonzóbb hazugságokat gyűjtik csokorba, és sűrítik bele egy jól megjegyezhető félmondatba. Ma Magyarországon a pártoknak se valódi karakterük, se valódi meggyőződésük nincsen. Annyit gondolnak az országról meg a világról, amennyit a szupermarket polcain sorakozó mosóporok. Semmit.

A kormányzás ma már nem egyéb, mint nyílt, szégyentelen és törvények által legitimált korrupció, melynek során hol az üzletfelek zsebeit tömködik, hol a választási győzelmet biztosan hozó demográfiai kaszt nyugdíját emelik.

...

A kultúra maradéka pedig oda lett dobva a profitnak, vagyis a kereskedelmi televízióknak és a bulvárnak, amelyek azt teszik, amit tenniük kell: addig rombolják az emberek ízlését és gondolkodását, amíg egy kóla-reklám nem lesz valódi felüdülés egy öklendetes valóságshow és egy D-kategóriás lövöldözés között. Ott tartunk, hogy ma Magyarországon Hajdú Péter az az újságíró, aki miniszterelnöki interjúkat készít. Tegnap Gyurcsánnyal, ma Orbánnal.

A fogyasztásra, a növekedésre, a bolygó kizsigerelésére és a pénzügyi spekulációra épülő gazdasági rendszer pont olyan fenntarthatatlan nálunk, mint a bolygó bármely másik országában. Az emberiség kollektív haláltáncot jár a pénz és a profit bűvöletében, miközben Orbán figyelő tekintetét a saját szmogjában fuldokló Pekingre emeli. Persze ez sem előzmény nélküli, Gyurcsányék is rajongtak a kínai kapitalizmusért. És abban is hasonlítanak, amilyen nagy elánnal lökik Magyarországot egy kínai típusú jogbiztonság felé.

A probléma rendszerszintű. Nem lehet javítgatni, foltozgatni. Be kell dönteni! Le kell leplezni és szét kell verni! Mert ha majd magától omlik, akkor mindannyiunkat maga alá temet. Nem az a kérdés, hogy ez a rendszer fenntartható vagy nem fenntartható, hanem csak az, hogy mikor csődöl be."

A legszebb az egészben mégis leginkább az, mikor Puzsér felveti, hogy milyen lenne egy normális ökopárt:

"Nem az a legnagyobb baj az LMP-vel, hogy az utóbbi három évben nem volt képes egy jól kommunikáló, alacsony elutasítottságú, a választók számára vonzó médiapárttá válni, hanem az, hogy megpróbálta. Ennek a törekvésnek kell az elejét venni! El kell utasítani a politikai logikát! El kell felejteni a parlamenti helyeket, a százalékokat, a célcsoportokat! A következő vezetésnek arra adjatok mandátumot, hogy olyan programmal álljon a magyar társadalom elé, ami ma nem hozna többet, mint egy százalék! Olyan programmal, ami egy percre sem akar megfelelni, ami nem hajlandó hazudni. Ami őszinte és kemény. Ami leleplezi ennek a rendszernek a tarthatatlanságát, és nem ígér könnyű megoldásokat. Nincs már sok idő: egyetlen év. Ha az LMP ez alatt az idő alatt mindezt nem lesz képes megvalósítani, akkor nem lesz más, mint egy újabb maffiapárt a Parlamentben, amelyik azt hazudta, hogy lehet más a politika."

Üdvözlöm, kedves Puzsér Róbert! Kérem, ismerkedjen meg az Élőlánc Magyarországért ökopárttal, alapító szövegeivel és manifesztumaival, eddigi tevékenységeivel és eredményeivel, valamint a 2010-ben írt "politikai vitairatával", ami egy parlamenten kívüli és őszinte "választási program", melynek már csak a bevezető szövegét is tekintve, nagyban megegyező szemlélet leledzik az Ön által leírtakkal! Feltétlenül szót kell ejteni Lányi Andrásról is, e tekintetben: aki nélkül ma nem lehetne (Lányi András: Az ökológia, mint politikai filozófia Politikatudományi Szemle XXI/1. ¦ 105–132. pp. ¦ pdf) ökopolitikáról beszélni Magyarországon!

Egy-egy kommentelőnk felhívta a figyelmünket, hogy Lányi és Puzsér több műsoron keresztül is már boldogította a hallgatóságot, például: "Puzsérnak nem kell bemutatni az Élőláncot, 5 éve egy műsorában hosszan beszélgetett Lányival: puzser.blogspot.hu/2011/09/indy-radio-6.html"
http://archive.org/details/2008-05-16_-_IndyRadio/
http://archive.org/download/2008-05-16_-_IndyRadio/2008-05-16_-_indyradio.mp3

http://m.cdn.blog.hu/ak/aktivizmus/image/lehet_elolanc_greenr_nagy.jpg

Ertsey Attila - JOSEPH BEUYS FELHÍVÁSÁRÓL (Joseph Beusy-ról bővebben)

[Joseph Beuys FELHÍVÁS AZ ALTERNATÍVÁRA (1978)] "Ez a felhívás 1978-ban jelent meg először a nyilvánosság előtt. Röviddel ezután törtek be a Zöldek a nyugatnémet parlamentbe cserepes virágokkal, farmernadrágban. Az elveszett '68 után úgy tűnt, most esély nyílik, hogy a pártpolitikától megcsömörlött közvélemény teret adjon Európa keleti és nyugati felének újjáformálásához. Ma már tudjuk: a kísérlet nem sikerült. A Zöldek párttá váltak, és betagozódtak az általuk bírált tradicionális pártdemokráciába. A fiatalokat, akik újra és újra a változást sürgették, csendre intették szüleik és az adójukból fizetett rendőrség, miközben kölcsöneikkel folytonosan életben tartották a kómába zuhant kelet-európai gazdaságokat, gondosan fenntartva a status quót, a változatlanságot."

         22 hozzászólás

Címkék: vélemény politika puzsér róbert lányi andrás lmp humánökológia élőlánc magyarországért ökológiai politika ökofilozófia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 4 trackback         

Az elhallgatott ökopárt tiszteletlen az Adventtel?!

Pacsker         2012.12.15.

Állatorvosi ló boncolása következik, a neve: Ungarische Média. Történt ugyanis, hogy van egy legalább 2006 óta rendesen elhallgatott ökopárt e honban. Senki sem tud vele mit kezdeni, mert rendesen öko ez, a balnak túl jobb, a jobbnak túl bal, a maffiózók között rendesen kettéosztott párt- és médiapiacon az igazság nincs hasznukra; még a végén tájékozott lenne a köz és a vélemény.

Pedig segítenek, ahol tudnak, lett légyen az sukorói kaszinó, dunakeszi tőzegláp, pátyi golffalu és annak Indexes LMP-sre mosása, 2006-os rendőri brutalitás, a génmódosítás lobbitól mentes ország, a paksi mutáció,  a belváros szétrombolása vagy épp a most zajló termőföld szabadrablás. Szóval nem mondhatnám, hogy tehetetlenül ülnek és csak nyilatkozatokat adnak ki asztal mögül; utánamennek a dolgoknak rendesen... Valószínűnek tartom, hogy a legtöbb magyar ezen ügyek többségéről halott, ellenben nem tartom valószínűnek, hogy az Élőlánc Magyarországért nevéhez kötné, de ebben jelentős felelőssége van a sajtónak!

videkfejlesztesi_miniszterium-cmyk1_01.hirek_kep1.jpg

Viszont a Vidékfejlesztési Minisztérium épp megtisztelt minket azzal, hogy teljes egészében leírja az ökopárt nevét! :DD Ezúton is köszönjük a Minisztérium sajtóirodájának, hogy demonstrációnkra felhívta a figyelmet; rendesebbek, mint a Mandiner, akik (no comment!) előbb közlik egy anticionista gyülekezet teljes felhívását, mintsem, hogy az ország szempontjából lényegesen fontosabb termőföld körüli ügyekről szóló Élőlánc-demonstrációt megemlítsék...

Reagálván a VM közleményére, elegünk van abból, hogy a kormányzati hatalom akarja a náluk felbecsülhetetlenül tisztelettudóbb és igazabb hívő embereknek megmagyarázni, hogy mit jelent Advent! A kormány hagyja abba a kereszténységre való hivatkozást! Farizeus, hazug retorikájuk mélyen sérti az lelkeket!

Dehogy vagyunk mi »civilnek álcázott pártpolitikai akció« - kedves minisztérium! :D Egyértelműen pártként vagyunk bejegyezve, nem civil szervezetként. Nem mellesleg, a politika szó eredeti görög értelme az a köz-jóról való köz-gondolkodás, és ha van valami, akkor a termőföld, az ország szaporíthatatlan közjószága és annak elosztása bizony ebbe a megítélésbe esik! Épp ezt fogjuk a vasárnapi demonstráció alkalmával is számon kérni, hogy miért a nyilvánosság kizárásával, kvázi puccsszerűen döntenek a Parlamentben egy az ország sorsát alapvetően befolyásoló kérdésről?!!!

Kedves, az Advent elfelejtésével minket vádoló kereszténynek álcázott neokonok és neolibek!
A kielegyenafold.hu honlapon a demonstráció meghívójában világosan írva van, hogy "az Advent a várakozás, a befelé fordulás ideje, ilyenkor nem szokás demonstrációt szervezni. Most azonban olyan események zajlanak a Földtörvény ügyében a Parlamentben, mely alapjaiban fogja meghatározni a jövőnket, ezért szervezzük rendhagyó rendezvényünket, hogy figyelmeztessünk minden magyart, akinek fontos az ország, fontos a jövő! Advent 3. vasárnapján, a fény születésére várva el kell mondjuk, hogy a termőföld az élet alapja, mindennapi kenyerünk, létezésünk forrása, a vidéki emberek megélhetése, a jövőnk biztonsága, az Élet maga!"

Az Élőlánc Advent szervezőinek közleménye: "A kormány birtokpolitikája ellen demonstráló december 16-án 15.00 órakor budapesti Kossuth téren kezdődő rendezvényünk középpontjában az Advent áll, ezért a rendezvény egyetlen jelképe az adventi koszorú lesz. Nem szeretnénk, ha erről bárki,vagy bármi elterelné a figyelmet. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy zászlók, jelképek, és transzparensek nélkül jöjjön, jó melegen felöltözve."

Végezetül, a minisztérium közleményét alapjaiban teszi nevetségessé, ahogy a hírük mellett, jobb oldalon alul meg éppen a Coca-Colát reklámozza a Fazekas miniszterelvtárs! Hagyjuk már... Hagyjuk már! Ócska! Bóvli. Báb... Majd pont ezek mondják meg, hogy mi az Adventhez illő? A lelkükön kívül még a minisztériumi honlap fehér felületét netán nem akarnák eladni piros villogó üdítőreklámnak? Példát vehetnének más vezetőkről!

Íme az Európa Rádió által az Élőlánc Magyarországért ökopárttal készült telefonos interjú a vasárnapi demonstrációról! http://bit.ly/12e59Wk

De térjünk egy kicsit vissza a magyar média működésére! Tanulságos nap volt az elmúlt hét első két napja! Miközben Schiffer András teátrális hozzászólásokban érvel a Parlamentben az Alaptörvény Földtörvénnyel kapcsolatos módosítása ellen - és gondja van rá, hogy ez már akkor felkerüljön a YouTube-ra, amikor a parlamenti honlapon még meg sem jelent az adás —, Szabó Rebeka, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának LMP-s tagja sem december 10-én, sem 11-én nem volt jelen a bizottsági szavazáson... Pedig december 11-én Szabó Rebeka szavazata döntő lett volna az Ángyán József által benyújtott módosító indítvány ügyében - de Szabó Rebeka nem volt ott. Hogy is van ez?

— Kormányzati puccskísérlet?
Tőkés társaságok vagy családi gazdaságok?
A Kormány által pénteken, 2012. december 7-én puccsszerűen beterjesztett alaptörvény módosító javaslat a családi gazdaságok és a szövetkezetek helyett "integrált mezőgazdasági termelésszervezést" nevesít.

Még a képviselők sem tudják, hogy ez mit is jelent, de hétfőn már szavazniuk kell...

Ángyán József a "T/9400 - Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása" irományhoz adott be T/9400/1-es módosító javaslatot, hogy a tőkés társaságok "integrált termelés szervezése" helyett a "családi gazdaságok és a szövetkezetek" kerüljenek bele a sarkalatos törvénybe.

         szólj hozzá

Címkék: vélemény politika élőlánc coca cola agrártámogatások budai gyula agrárium lmp agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor agrármaffia szabó veronika

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Nyitva tartott szemmel - 8. rész - Szakad az LMP

Pacsker         2012.11.24.

Induljunk ki abból, hogy magát ökopártnak nevező társulat nem árt ha betonon kívül látott más "élőhelyet" is. Induljunk ki abból, hogy magát ökopártnak nevező társulat nem áll be olyan technokrata oligarcha mögé mint Gyurcsány legjobb puszipajtása, Bajnai Gordon. Induljunk ki abból, hogy magát ökopártnak nevező társulat nem vi-hi-tat-kozi-hik :D azon, hogy jobb vagy bal oldali legyen-e inkább.... Nem fog sikerülni. Ilyen ugyanis nincs! :D

Kedves LMP "ökopárt"! Csak fenntartható és nem fenntartható van. Vagy tessék a pösti balliberális nagykörúton kívülre nem látogató bennszülöttek orra alá dörgölni elolvasásra az Élőlánc Magyarországért alapító okiratainak egyikét--másikát, hogy egyáltalán mi az az "ökológiai politika". Mert ha azon vitatkoznak a kedves szakadárok és Bajnai-fanok, hogy "jobb" vagy "bal", akkor az alapokat sem értették meg. :) Egyes, leül! Beiratkozik humánökológia szakra Lányihoz, és megérti mi az ökológiai politika, AMI EL SEM HELYEZHETŐ a jelenlegi keretek között!!! Kívül esik a szocialista, a liberális és a konzervatív kereteken is!

http://m.cdn.blog.hu/gr/greenr/image/pol%c3%b6kofilo.jpg

Lányi András: Az ökológia, mint politikai filozófia
Politikatudományi Szemle XXI/1. ¦ 105–132. pp. ¦ pdf

Nem szeretném a gyerekkel a fürdővizet is kiönteni (a többség maradjon!). Nagyon szépen látszik, hogy az LMP-n belül csak egy belvárosi kisebbség az, ami az Együtt2014-hez való csatlakozásért lobbizott. Mi ez az E14? - teszi fel a kérdést teljesen jogosan a Magyar Kétfarkúkutya Párt a facebook oldalán:

- Kedves Juhász Péter, nem érzed úgy, hogy nagyon gáz, hogy csupa volt mszp-s arccal pakoltad tele a civilnek mondott együtt2014 mozgalmadat?
- De igen.
- Köszönjük az interjút!

Az egyesület alapító tagjai: Bajnai Gordon, Balázs Péter volt külügyminiszter, Bárándy Péter ügyvéd, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere, Bitó László író-orvoskutató, Falus Ferenc volt országos tiszti-főorvos, Felcsuti Péter volt bankszövetségi elnök, Haris Éva, Kalmár Péter, Korányi Dávid, Gyurkovics Tamás, Simó György, Simon László, Szigetvári Viktor, Oszkó Péter és Vörös T. Károly, a Népszabadság volt főszerkesztője.

Most ez komoly? Ebben látott fantáziát az LMP egy hangos kisebbsége???! Ebben látja a kiutat? Már megint összetéveszti az Utat a Céllal. Buddhizmus, emberek! A boldogság nem lehet cél, csakis út, aminek a boldogság egy mellékhatása lehet! Indirektség! :) Ne féljetek, nincs mitől félni! Ha igazatok van, nincs mitől félni, ha pedig nincs igazatok, akkor tökmindegy milyen hatalomhoz csatlakoztok, mentek a süllyesztőbe. Globális forradalmak korát éljük, én kétszer is meggondolnám, hogy feladjam-e az igaz utamat holmi rövidtávú sikerért. Soha! Inkább bukjak el talpon, mint jussak előbbre térden csúszva. Nem vagyok ribanc. Van abból elég a világon...

Remek iránynak látszik az LMP kongresszusi többségének akarata, ugyanis egységesít! Összehozza az embereket és az öko-érdekeket! A KözPÉNZgép elleni akciók, az Ángyán melletti kiállás, a város és vidékének közös sorson osztozásának helyes látása előrébb visz és összebékíti az embereket az országban! Még a Schiffer-Lányi ellentéten is átívelő, szép összefogást látok az állami földbérleti ügyek kapcsán az Élőlánc és az LMP vidékpárti része között! Erre van szükség! Együttélésre, együttműködésre: de nem bármi áron, az igazsággal szemben, ócska E14-el...

lmp_lelek.jpgAz LMP-ben most szépen elvált az ocsú és a búza. Jól láthatóvá vált, hogy ki az a Richard Field, az LMP melyik részére igazak az SZDSZ-es kötődések, az idejétmúlt balliberális értékek.

"Az ökológiai mozgalom kudarcról kudarcra halad a végső győzelem felé." :) Nagyon örülök az LMP döntésének, a lelkiismeretes utat, a nehezebbik utat választották! A Meadows csoport a fenntarthatóság egyik alappillérének mondott ki egy nem fizikai követelményt, az igazmondást. Hazug világ eleve fenntarthatatlan. Számomra úgy tűnik, hogy az LMP elkezdte az igazak útját járni.

A hírtv adása mindezekre ráerősít... Nem gondolotam volna, hogy egy nap az LMP számomra szimpatikus részének a nézőpotját a hírtv-n is látom. A kongresszusi többség (ami a frakció kisebbség) szempontjából igazat beszél az adás, és azt áthallással még támogatja is, szóval nem az egész LMP-t támadja, csak a "bennszülött pesti" ballib részét... A videó itt is megnézhető.

-----

Ángyán József a Corvinuson - közgazdászok tapsoltak a paradigmaváltásért

         2 hozzászólás

Címkék: vélemény politika lmp humánökológia élőlánc magyarországért ökológiai politika ökofilozófia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az Ángyán-szimpátiatüntetés médiavisszhangja + Petíció

Pacsker         2012.05.15.

Kép a szimpátiatüntetésről a Kossuth téren

Szerintetek ez mennyi ember? Szerintem bőven több, mint 50, amit az MTI állított... Volt az 150 is.
http://www.varaljaszovetseg.hu/02/images/stories/dscf3895.jpg

Élőlánc a magyar földért! Aláírásgyűjtés a megmaradásunkért: http://www.varaljaszovetseg.hu/02/
 [2 nap alatt 4000 aláírás eddig..]

Ángyán József: a jelenlegi pályázati rendszer nem kedvez a helyieknek - MON.hu

Mezőcsát, 2012. május 10., csütörtök (MTI) – A Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára szerint a jelenlegi földpályázati rendszer nem kedvez a helyieknek. Ángyán József fideszes képviselő a csütörtöki mezőcsáti gazdafórum előtt újságíróknak azt mondta: a mostani rendszert módosítani kell, mert nem a családokat erősíti, hanem a spekuláns tőkét.

"Szarok rá, hogy Ángyán meg Szabó Rebeka vagy hogy is hívják őket mit mond" - videóinterjú Mészáros Lőrinccel, Felcsút tahó oligarcha polgármesterével

Szarok rá, szarok rá, hogy más mit mond, engem az érdekel, hogy itt mit mondanak rólam, mert higgye el, én vagyok annyira önérzetes, meg én alföldi származású vagyok… De akár a faluban is bárkit megkérdezhet, hogy mit mond a Mészáros Lőrincről, mert ilyet soha nem mondanának, amit az Ángyán mond, meg a Szabó Rebeka, nem tudom, hogy hívják őket ott fönt a Parlamentben – mondta Mészáros Lőrinc az atlatszo.hu-nak adott fél órás interjúban, amit videóban itt teljes egészében is közölt a honlap.

Kikértük a jegyzőkönyveket a botrányos földügyekről - HVG.hu

Közérdekű adatkéréssel fordult a hvg.hu a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (VM): az Ángyán József által nyilvánosságra hozott botrányos földbérleti ügyek nyomán elrendelt belső vizsgálatok jegyzőkönyveibe kértünk betekintést egy hete. Arra is kíváncsiak vagyunk, milyen Fidesz-közeli érdekeltségek kaptak idén megbízási szerződéseket termőföld-hasznosításra.

Mint megírtuk, a pályáztatás Fejér és Borsod megyében is igencsak furcsa körülmények között zajlott le, aminek eredményeképpen mindkét esetben néhány család jutott nagy területekhez. Borsodban például az eddig bérbe adott 2800 hektárnyi földből körülbelül 1600 hektárt a négy legnagyobb nyertes vitt el. Fejér megyében információink szerint az eddig megpályáztatott összes föld, mintegy 4800 hektár négyötödét nyolc érdekeltség kapta meg, 11 településen csak ők jutottak földhöz, helyben lakó gazdák nem.

Kinyílt a bicska a gazdák zsebében: lekutyázta őket a minisztérium - PécsiStop.hu

Érdekközösségbe tömörült több Sásd környéki gazda: ügyvédet fogadtak, és az igazukat keresik. Sokan hoppon maradtak az állami földosztásnál, de egy jól körülhatárolható, Fideszhez közeli csoport nagyot kaszált.

A Pécsi STOP úgy értesült: Sásd környéki gazdák érdekközösséget hoztak létre, és ügyvédhez fordultak az állami földek bérbadása kapcsán. Mint ismert: Ligeten, Oroszlón, Sásdon, Bodolyabéren, Felsőegerszegen és Mindszentgodisán a Baranya megyei közgyűlésbe a Fidesz-KDNP által delegált Prettl János rokonsága és az érdekkörükbe tartozó gazdálkodók jutottak földhöz.

Az oligarchák ellen tüntettek - pedig Orbán szerint olyan nincs - STOP.hu

Professzor Úr, ne adja fel! - szimpátiatüntetést szerveztek csütörtökön Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium januárban lemondott államtitkár mellett. A demonstrációhoz közleményben az LMP is csatlakozott, Ács Sándorné pedig közölte: feljelenti Budai Gyulát, ha nem vonja vissza rágalmait.

Ángyán mellett tüntettek a Kossuth téren - HVG.hu

Demonstrációt tartott két szervezet csütörtökön Ángyán József, a vidékfejlesztési minisztérium januárban lemondott államtitkára mellett. A demonstrációt az Élőlánc Magyarországért és a Váralja Szövetség közös szervezésében, Professzor úr! Ne adja föl! címmel tartották meg a Kossuth téren. Korábban az LMP is közölte, csatlakozik a demonstrálókhoz. A két szervezet vezetői arról beszéltek, hogy meg kell védeni a magyar földet, az nem kerülhet „külföldi oligarchák” kezébe. A szónokok szerint Ángyán József éppen ezt próbálta megakadályozni, ezért rágalomhadjárat indult ellene. A tüntetők bírálták az MTI-t, mert átvette egy blog állításait a volt államtitkárról.

Talpalatnyi föld I.: Alcsút és Bicske között terjeszkedik az Orbán-uradalom - Átlátszó.hu

Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere, az Orbán Viktor által 2006-ban alapított Puskás Ferenc Labdarugó Akadémia elnöke, és 11 éve az Alcsútdoboz-Felcsút Földtulajdonosi Közösség elnöke. Vagyis az ő kezében összeér a falu, a futballakadémia működtetése, az új csarnok építése, építésre, mezőgazdaságra szakosodott cégeinek minden értéke, fillére, soktalpalatnyi földje. Talán ezért gondolják úgy néhányan a hoppon maradt gazdák közül, hogy feltehetően strómanként is pályázott az állami földekre.

Nekiment a kormánynak a Professzorok Batthyány Köre - Napi.hu

A Professzorok Batthyány Köre közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatain meghirdetett földterületek zöme nagybirtokosoknak, nem pedig helyben lakó gazdáknak jutott. A kormány nem ezt ígérte. A puha bírálati kritériumok könnyen kijátszhatók voltak.

----------------------------------------------------------------------------------

http://www.varaljaszovetseg.hu/02/images/stories/logo_kozos.png

Felhívás a magyar földért! Tisztelt Honfitársunk!

Bizonyára Ön előtt is ismert, a magyar mezőgazdasággal közel sincs minden rendben. Ennek első jele 2012 januárjában Ángyán József államtitkár lemondása volt. Azóta sajnos világossá vált: nem a gazdák nyertek az állami földpályázatokon, hanem leginkább különböző oligarcha-csoportok. (Ezt az Élőlánc, a Váralja Szövetség és a Professzorok Batthyány Köre is külön nyilatkozatban bírálta.) Ángyán József, aki az emlékezetes 2005-ös gazdatüntetések emblematikus alakja volt, őszintén kitálalt, hátha ezzel a tarthatatlan helyzetet el tudja mozdítani. Ehelyett azonban országos rágalomhadjárat indult Ángyán Professzor Úr ellen.

A földbirtok-ügyben most látható visszásságok egyértelműen nem alapozzák meg Magyarország jövőjét. Egy szűk, a keresztény és nemzeti értékrendtől idegen csoportosulás térnyerése nem érdeke a magyarságnak! Mi úgy gondoljuk, a magyar termőföldet nem szabad néhány nagytőkés kezére játszani. A magyar föld a helyi, magyar gazdák kezében van jó helyen.

A Váralja Szövetség az Élőlánc Magyarországért nevű szervezettel közösen 2012. május 10-én szimpátiatüntetést tartott Ángyán József professzor úr és programja mellett. Útnak indítottunk egy átfogó összefogást, amelynek célja a magyar föld megvédése.

Fogjunk össze a magyar vidékért!
ÍRJA ALÁ PETÍCIÓNKAT AZ INTERNETEN:
www.varaljaszovetseg.hu/02

Nyilatkozatunkban követeljük:
- az állami földek bérleti jogára kiírt pályázatok azonnali visszavonását, a közérdeket sértő, a közvéleményt megbotránkoztató pályázati eredmények megsemmisítését, az ezek alapján megkötött szerződések felbontását;
- a Nemzeti Vidékstratégia célkitűzéseinek maradéktalanul megfelelő új pályázati rendszer kidolgozását a családi gazdaságokkal érdemi együttműködésben;
- a zsebszerződéseken alapuló földhasználat azonnali felszámolását;
- a törvénytelenül eladott földek állami tulajdonba vételét és a haszonbérlet nyilvános pályázaton való meghirdetését;
- az osztatlan közös tulajdonban levő földek haladéktalan kimérését;
- a moratórium meghosszabbításának kezdeményezését a megváltozott globális gazdasági környezetre való hivatkozással, mely a csatlakozási szerződéskor előrelátható viszonyokat gyökeresen megváltoztatta;
- a magyar föld idegen tulajdonba kerülését megakadályozó törvények haladéktalan meghozatalát;
- azonnali nyilvános vitát a földről, a vidék jövőjéről, város és vidék kapcsolatrendszeréről, a használati tulajdonról, valamint arról, hogy a föld ne legyen árucikk, ne lehessen spekuláció tárgya.

(Határozottan kijelentjük, hogy kezdeményezésünkkel nem a kormány ellen lépünk fel, csupán egy rossz iránytól határolódunk el. Ez a kérdés nem a pártpolitikáról, hanem a megmaradásunkról szól!)

Köszönettel:
Váralja Szövetség
www.varaljaszovetseg.hu
varaljaszovetseg@gmail.com
+3620-548-7596

         szólj hozzá

Címkék: fidesz botrány mezőgazdaság budai gyula agrárium lehet más a politika lmp élőlánc magyarországért ács sándorné ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

MTI - "az LMP kiáll Ángyán József és az Élőlánc mellett!"

Pacsker         2012.05.10.

Az LMP Ángyán József mellett - MTI OS

Budapest, 2012. május 10., csütörtök (OS) - A Fidesz továbbra is pofátlanul állami földekkel tömi holdudvarát, és nem törődik azzal, hogy a magyar gazdáktól a felemelkedés utolsó lehetőségét veszi el. Az LMP kiáll az ez ellen fellépő Ángyán József mellett, ezért tagjai részt vesznek az Élőlánc Magyarországért által szervezett szimpátiatüntetésen.

...

Az LMP már számos fórumon elmondta: azzal, hogy a kormány arcátlanul a saját klientúrájának építésére használja az állami földeket, miközben a helyben élő gazdálkodók az ígéretekkel ellentétben nem jutnak földhöz és megélhetéshez, a magyar vidék felemelkedésének talán utolsó esélyét játsszák el. Az LMP ezért támogatja Ángyán Józsefet az állami földbérletek ügyében vívott harcában, és tagjai ezért lesznek ott pártjelvények nélkül az Élőlánc Magyarországért által szervezett, Ángyán József mellett kiálló csütörtöki szimpátiatüntetésen.

Szabó Rebeka
országgyűlési képviselő,
a Mezőgazdasági bizottság tagja

Csiba Katalin,
az LMP szóvivője

    Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

http://www.elolanc.hu/images/stories/angyan_neadjafel_01.jpg

         szólj hozzá

Címkék: fidesz botrány mezőgazdaság dunakeszi budai gyula agrárium lehet más a politika lmp élőlánc magyarországért ács sándorné ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Viszlát 4K!

Pacsker         2012.01.19.

Egész pofásnak indult kis mozgalom volt.

Tisztának tűntek.

Állították, hogy nem látnak esélyt a koalícióra másokkal, mert először önmagukat is meg kell határozniuk és a többi párt sincs tisztában magával. Én a HetiVálaszos cikket például úgy éltem meg, mint ha lebohócozná az LMP-t Istvánffy, nem, hogy koalíciós partnert lásson benne...

- És az LMP? Ők már megfelelően baloldaliak?
- Ezt a kérdést, azt hiszem, még nekik maguknak sem sikerült tisztázniuk.

"Az LMP részéről bármilyen érdemi közeledés a szocialistákhoz az LMP-brand lényegét szúrná szíven." http://nol.hu/lap/forum/20110719-az_ellenzeki_osszefogas_eselyei

"Istvánffy azt is leszögezte, semmiképp nem szeretnék megosztani az LMP szavazóit, egy ilyen zöld liberális karakterű pártra ugyanis nagy szükség van a magyar politikai palettán, ezért nem tenne jót a demokratikus ellenzéknek, ha a 4K! kezdeményezésére egy ilyen párt jönne létre." http://atv.hu/belfold/20111025_patriota_baloldali_partban_gondolkodik_a_negyedik_koztarsasag

"Schiffer András, a párt frakcióvezetője pár nappal korábban pedig így fogalmazott: „Az LMP nem fog választási együttműködésre lépni egyik parlamenti párttal sem, önálló pólusképző erőként kívánják megmérettetni magukat”." http://atv.hu/cikk/20120102_bocskei_balazs_a_baloldali_politikusok_vedelmeben

Most meg egyenesen az LMP-vel, a szemkilövető védő gyurcsányista DK-val, az esélytelen hogy valaha újra bízzunk bennünk MSZ(M)P-vel ül le Salha Omar a 4K!-tól, a SZEMA még tán hagyján, azok csak egyszerűen liberálisok, az meg már senkit nem érdekel :D.

Este 8-kor a Tilos rádióban kis ellenzéki kerekasztal ül össze az összefogás esélyeiről beszélgetni: Salha Omar (4K!), Turcsán Szabolcs (LMP), Lamperth Mónika (MSZP), Ungár Klára (Szema), Varjú László (DK). Hallgassátok, és ha kérdésetek van, telefonáljatok be a műsorba vagy írjátok meg a Tilosnak a kérdéseiteket!

Megkövetem magam és minden korábbi kijelentésem a 4K!-val kapcsolatban.

Valamint igyekszem felkeresni minden posztomat róluk és törölni.

Ha volt kapocs közöttünk, akkor az az állítólagos patriotizmus és ökológiai fenntarthatóság elvei mentén, de

AZONNALI HATÁLLYAL ELHATÁROLÓDOM

minden olyan formációtól, ami kicsit is közel kerül kifejezetten az MSZP-hez vagy DK-hoz.

Kedves 4K! Nem szabad ilyen áron szövetkezni! Azáltal fogtok kitűnni, ha egyediek maradtok és nem engedtek a tisztaságból! Nem tudom, hogy más is így van-e, ezzel rajtam kívül, de nagyon taszító az a "koalíció", ami mentén a megoldást vélni látjátok.

         25 hozzászólás

Címkék: politika mszp koalíció tilos rádió 4k! lmp szema

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark