Bencsik János felszólalása a Paksi Atomerőmű parlamenti vitanapján

PPJ         2015.02.19.

Parlamenti vita „a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról”

2015. Hamvazószerda, Bencsik János felszólalása (Forrás: bencsikjanos.hu)

parlament_pacsuta_greenrblog.jpgMagyar Parlament, Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

Köszönöm a szót Elnök Úr!

„A gazdasági globalizáció kiveszi a hatalmat a közjóért felelős kormányok kezéből, és egy maroknyi tőkés társaság és pénzügyi intézmény kezébe juttatja, melyet egyetlen kényszerítő erő mozgat – a rövidtávú pénzügyi nyereségre való törekvés. Éppen ezért, a saját környezeti erőforrásainál többet fogyasztó országok uralják a nemzetközi gazdaság szabályalkotó folyamatait.” – fogalmaz David Korten, a Harvard egyetem közgazdász professzora.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!

Jól tudom, hogy ma nem az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás országgyűlési vitáján vagyunk, még is engedtessék meg számomra, hogy a paksi atomerőmű kapacitás fenntartását elősegítő törvénycsomag kapcsán, mindannyiunk figyelmét ráirányítsam néhány, a közeljövőben meghozandó döntésünk szempontjából fontos körülményre.
A világ gazdasági erőforrásainak jelentős része egyre kevesebb természetes személy, valamint tőkéstársaság tulajdonaként koncentrálódik. A természeti erőforrások gazdasági javakká történő átalakítását érintő nemzetközi előírások nem a társadalmi erőforrás-gyarapító intézmények, köztük az oktatás és egészségügy megerősítését, hanem a puszta tőkeérdekek érvényesülését szolgálják. Mindezek hátterében pedig az erkölcsfogyatékosság és a pénzbetegség áll.

Mert, ahol a szakralitás eltűnik, ott a Szellem elalszik, s vele együtt a morál is hanyatlik. A szeretet energiájának finom rezgése helyére benyomakszik a pénz energiájának durva zakatolása, a harangzúgás helyét pedig átveszi a kolomp zörgése. A harmóniára való közösségi törekvés helyébe a kevesek átmeneti jólétét biztosító, létrontó törekvés, a természet és társadalom kifosztásának folyamata lép. Olyan globális hatalmi struktúra jött létre, mely egy kézben összpontosítja a kereskedelem, a pénzpiac, a média, s mindezeken keresztül az energetika erőforrásait is.
Kodolányi János az 1943-as Szárszói Konferencián a következőket mondta: „Sajátítsd ki a gondolatközlés eszközeit, sőt teremts új eszközöket, s a szavak inflációját zúdítsd rá a tömegekre. Végül mindent elfogad, amit adsz neki, s mindent odaad, amit kívánsz tőle. Íme, a modern mágia.” S mára mindez meg is valósult.

Tisztelt Országgyűlés!

A kontinensük 70 esztendeig tartó békéjét szavatoló Jaltai Egyezmény, szemeink előtt porladt szét. A globális hatalom most arra törekszik, hogy a potenciális riválisait, és az azok között formálódó együttműködési rendszereket szétzilálja. A leglátványosabb frontvonal ma az Oroszország és Európa között – az elmúlt két évtizedben – létrejött, alapvetően energetikai együttműködési rendszer. A másik kiemelt célpont pedig az Oroszországot, Kínát, Indiát, Japánt, és az iszlám országok egy részét is magába foglaló eurázsiai pólus. Az a konkrét helyzet, amelyben ma vagyunk, globális szinten egyre élesebb birodalmi összecsapások, regionális szinten a közép-európai rendszerváltások kudarca nyomán növekvő feszültségek, lokális szinten pedig a magyar társadalom tehetetlen indulatainak eredőjeként írható le.

Magyarország geopolitikai értelemben „tektonikai törésvonal” közepén – birodalmi érdekek ütközőzónájában – helyezkedik el. Az egyik veszély, ha tudatlanságból, felelőtlenségből, gyávaságból, vagy puszta haszonelvűségből egy hervadó birodalom utolsó csatlósaivá válunk. A másik veszély, hogy a két birodalom között manőverezve, helytelen ön- és geopolitikai értékelésre alapozva, megfontoltságot nélkülöző vakmerőséggel elvétjük a lépést. A Pozsonyi csata, Mohács és Trianon után ismét történelmi jelentőségű, kritikus elágazási ponthoz érkeztünk, s ennek a helyzetnek az ismeretében kell megvizsgálnunk és értékelnünk az előttünk lévő törvénytervezetet is.

greenr_k2.jpgMátrai Erőmű déli-bánya panoráma, Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

Tisztelt Képviselő Társaim!

Magyarország bruttó villamosenergia termelése 2013-ban 12, 2014-ben pedig további közel 4 százalékkal esett vissza, miközben a fogyasztás növekedése megközelítette az 1 százalékot. A külföldről vásárolt áram részesedése 2013-ban 28, 2014-ben már közel 32 százalékot tett ki. A Paksi Atomerőmű részesedése 37, a hazai lignittel működő Mátrai Erőműé 14.5 százalék volt. Miután a paksi blokkok kapacitásának kihasználtsága megközelítette a 90, a mátrai ligniterőműé pedig a 75 százalékot, nyugodt lelkiismerettel jelenthetjük ki, hogy e két egység működőképességén múlik hazánk biztonságos villamosenergia ellátása, s ezzel együtt társadalmi, gazdasági működőképessége.

Az előttünk álló évtizedben a villamosenergia felhasználás növekedése évi 1 százalék alatt marad a hatékonyság növekedése miatt. A csúcsterhelés a jelenlegi 6600 MW-ról 2020-ra 6700, 2030-ra 7300 MW közelébe emelkedhet. Ezzel szemben 2020-ra az üzembiztos áramtermelő kapacitásunk 6-7000 MW közé csökken. A kieső kapacitások elméletileg az import növelésével pótolhatóak, de ez az import megkétszerezésével járna, mely egyrészt gondot jelentene az átviteli hálózatok kapacitás oldalán, másrészt a környező országok elöregedő erőműparkja is kiesik a termelésből.

Nem az a kérdés tehát, hogy kiváltjuk-e 2025 után a kiöregedő paksi kapacitásokat. A kérdés az, hogy az ország biztonságos ellátásához szükséges tízezer MW névleges erőművi kapacitásban a paksi régi és új blokkok leszámítása után milyen erőművek maradnak, illetve kerülnek be! Az importszaldó növelése még középtávon sem helyettesítheti kellő biztonsággal a belföldi erőműépítést, mert a szomszédaink sem tudnak olcsóbban termelő erőműveket építeni, mint mi. Már a következő hat évben, ellátásbiztonságunk megőrzése érdekében 1500 MW teljesítményű erőműparkot kell építenünk. Mindez elsősorban megújuló forrásokra alapozva oldható meg, ráadásul az esetleges állami támogatások ebben az esetben az európai szabályokhoz illeszthetők. 2020 után további 2000 MW megújuló-, vagy alternatív – ma még nem ismert technológián alapuló – kapacitás kiépítése válik szükségessé.

Ugyanakkor a megújuló, vagy annak hitt energiaforrások kimerítése is lehetséges lokálisan a túlhasználat által, ezért a megújulók soha nem fogják kiváltani azt a még mindig növekvő energiamennyiséget, amit ma fosszilis energiahordozóból elhasználunk. Ezért ellátás- és nemzetbiztonsági szempontból is fontos a Mátrai Erőmű 6-800 megawattnyi kapacitásának megújítása, de ezzel együtt is rögzítenünk kell, hogy az energiafelhasználás csökkentésének nincs alternatívája! Meggyőződésem, hogy a 2011-ben elfogadott Nemzeti Energiastratégia célrendszere továbbra is tartható, de nem odázható tovább a Nemzeti Erőmű-fejlesztési Cselekvési Terv elkészítése.

greenr_k1.jpgMátrai Erőmű déli-bánya, Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

Tisztelt Országgyűlés!

A mai napon egy valóban nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági jelentőségű kérdésről vitatkozunk a Tisztelt Ház sokat látott és hallott falai között, de hasonló jelentőségű döntés meghozatalára talán száz esztendővel ezelőtt került sor utoljára. Történelmi a pillanat, s ennek köszönhetően a felelősségünk is. Nincsenek csak jó, vagy csak rossz döntések. Minden döntésnek meg van a maga nyeresége és vesztesége is, mint ahogy a közösséget szolgáló és annak hátrányára váló hozadéka is. Magyarországnak egyszerre van szüksége a hazai előfordulású ligniterőműre, a jól készletezhető fűtőelemekkel működő atomerűműre, és a megújuló erőforrásokra alapozódó technológiák alkalmazására. Az első előnye, hogy hazai erőforrás, hátránya, hogy szennyezi a levegőt; míg a második beruházása sokba kerül, veszélyes technológia, de olcsóbban termel; a harmadik ugyan környezetbarát, de drága, ma még a fogyasztók által megfizethetetlen áramot állít elő. Ezért sem tettük le voksunkat 2011-ben az egyik, vagy másik technológia kizárólagos alkalmazása mellett.

A magyar áramfogyasztók többsége is tisztában van ezzel a kényszerhelyzettel, s ennek tudható be mind a mai napig a nukleáris energia békés célú használatának jelentős mértékű társadalmi támogatottsága. Ugyanakkor a technológia telepítési költségének nagyságrendje, veszélyessége, az elhasznált fűtőelemek végső tárolásának, újrahasznosíthatóságának bizonytalansága megköveteli a minél átláthatóbb, a társadalmat mindinkább bevonó döntés-előkészítést, beruházást és későbbi üzemeltetést. Az elmúlt néhány esztendő kevésbé átlátható kormányzati döntései, továbbá a nemzetstratégiai kérdésekben elengedhetetlen – az ellenzék részéről is meglévő – politikai konszenzus hiányának következtében, a technológia irányában korábban meglévő társadalmi támogatottság erodálódni kezdett.

Tisztelt Képviselő Társaim!

Attól tartok, hogy az előttünk lévő törvénytervezet sem szolgálja a társadalmi támogatottság fenntartását, megerősítését. Annak ellenére sem, hogy számos, az erőmű építésével, továbbá a nukleáris energia békés célú használatával kapcsolatos részletkérdést szakmailag megalapozott módon kíván szabályozni. Egyetértek azzal, hogy a tervezett beruházás adatainak azon része, melynek nyilvánosságra hozatala Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, ne legyen nyilvánosan hozzáférhető. Ugyanakkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy ez kiterjedjen azon adatokra is, amelyek Magyarország tárgyban érintett külügyi tevékenységére és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolataira vonatkoznak. Továbbá aggályosnak tartom azt a bekezdést is, mely szerint üzleti titoknak minősül e törvény alkalmazásában minden olyan adat, tény, információ, amelynek nyilvánosságra hozatala az érintett felek jogos érdekét, így különösen pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekét, személyiségi jogát sértené vagy veszélyeztetné. Végül pedig azt is, hogy a megállapodásokat, illetve szerződéseket előkészítő, döntésmegalapozó adatok 15 esztendeig titkosításra kerülnek. Figyelemre méltó és árulkodó az a rövid bekezdés is, mely szerint a beruházással összefüggő létesítési és építési engedélyezési eljárás lefolytatására jogosult hatóság munkáját nemzetközi szakmai tanácsadó testület segíti.

Tisztelt Országgyűlés!

Amint azt már korábban említettem, a Jaltai Megállapodás szavatosságának lejártát követően, a világ újrafelosztása van napirenden. Magyarország geopolitikai értelemben „tektonikai törésvonal” közepén – birodalmi érdekek ütközőzónájában – helyezkedik el. A globális szövetségi rendszer újjászervezése során, geopolitikai réslakó helyzetünkből fakadóan – nem vitatva az euro-atlanti beágyazottságunkkal együtt járó jogainkat és kötelezettségeinket – figyelemmel kell lennünk a formálódó eurázsiai szövetséggel való együttműködésünk lehetőségeire és veszélyeire is.
Számomra úgy tűnik, hogy az előttünk lévő törvénytervezet elismeri hazánk paksi beruházással kapcsolatos geopolitikai manőverezésének kényszerű keretrendszerét, ugyanakkor a nemzetet alkotó magyar társadalmat kizárja e formálódó, történelmi jelentőségű megállapodás átláthatóságából. Miután a paksi atomerőművel kapcsolatos, mintegy négyezer milliárd forintos beruházás egyaránt befolyásolja Magyarország biztonságos és megfizethető energiaellátását, mindenkori pénzügyi és környezeti fenntarthatóságát, továbbá az ebből fakadó környezeti és társadalmi jólétét, s végül az ország szuverenitását, a magyar társadalomnak joga van a szóban forgó beruházással kapcsolatos és az ahhoz kötődő megállapodások megismerhetőségére, s e jogait a Kormány, továbbá az Országgyűlés nemzetbiztonsági szempontokra tekintettel korlátozhatja ugyan, de azoktól teljes egészében meg nem foszthatja.

Köszönöm a figyelmet.

greenr_k3.jpg"Bennünk ég a kék ég", Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

         1 hozzászólás

Címkék: politika nemzet tudomány klíma atomenergia paks ökopolitika fenntarthatóság megújuló energia humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Pilóták, orvosok, tudósok tanúvallomása a chemtrailről - globális geomérnökség stratégia

PPJ         2014.10.10.

Névtelen_panorámafelvétel1.jpgKatt a képre a teljes felbontású panorámafelvételért!

Nyilvános meghallgatás a kaliforniai Shasta megyében, amelyen többek között orvosok, vadbiológusok, pilóták, ügyvédek tettek tanúvallomást a chemtrailek káros környezeti, egészségügyi hatásairól.

A CHEMTRAIL REKLÁMOZÁSA - Augusztusban volt a CLIMATE ENGINEERING Konferencia. Az elit megtalálta a felmelegedés ellenszerét: VEGYI FELHŐK. Már reklámozzák is. Na ehhez mit szólnak a rendszerszolgák? Annyira egyértelmű volt, hogy a glob. felm. elleni projektként adják majd el! http://www.ce-conference.org/

MAGYARORSZÁG - NÉZZETEK KI AZ ÉGRE!!! Hungary, Pest County, Érd - 2014.09.24 - 18:00 CET

http://m.cdn.blog.hu/gr/greenr/image/geoengineering_wrench.jpgA ChemTrail tüntetés margójára: a globális geomérnökség humánökológus szemmel - 2014.01.24.

A geomérnökségi beavatkozások kapcsán felmerülő első kérdésekre próbálunk választ adni. Egyesek szerint ez a jelenség egyszerűen nincsen, mások szerint pedig közvetlenül mérgeznek minket. Nem fogjuk azonban beváltani egyik szélsőséges tábor reményeit sem. Az viszont tény, hogy butaság lenne legyinteni a témára, ugyanis egyre több hivatalos tudományos publikáció is foglalkozik a problémakörrel, ráadásul már elkezdték "beetetni a jónépet" a különféle dajkamese válaszokkal!

         szólj hozzá

Címkék: vélemény videó tudomány világ klíma klímaváltozás humánökológia chemtrail globális geomérnökség geomérnökség geoengineering időjárásmódosítás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A ChemTrail tüntetés margójára: a globális geomérnökség humánökológus szemmel

PPJ         2014.01.24.

geoengineering_wrench.jpgA geomérnökségi beavatkozások kapcsán felmerülő első kérdésekre próbálunk választ adni. Egyesek szerint ez a jelenség egyszerűen nincsen, mások szerint pedig közvetlenül mérgeznek minket. Nem fogjuk azonban beváltani egyik szélsőséges tábor reményeit sem. Az viszont tény, hogy butaság lenne legyinteni a témára, ugyanis egyre több hivatalos tudományos publikáció is foglalkozik a problémakörrel, ráadásul már elkezdték "beetetni a jónépet" a különféle dajkamese válaszokkal!

Az új koszak: az antropocén

A geomérnökség (geoengineering) alatt olyan mesterségesen óriási léptékű, az egész Föld bolygóra kiható, előre eltervezett hatásokat okozó „tudományos” beavatkozásokat értünk, amelyek valamilyen „cél” érdekében megváltoztatják a glóbusz energiamérlegét. Manapság leginkább a földi légkör olyan megváltoztatására használják, amely a globális felmelegítés hatásait mérsékelni tudja, esetleg teljesen meg is szünteti – így szól nagyjából az a fáma, ami kísértetiesen hasonlít kommunikációs technikáiban és profiteszközölő hátterében a génmódosító mezőgazdasági világcégek mézesmadzagaihoz.

Először is és mindig is, fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a klímaváltozás szó nem helyes kifejezés arra a folyamatra, ami jelenleg zajlik, ugyanis sokkal inkább hívhatjuk klímaváltoztatásnak, helyére téve így az embert is, mint fő okozóját a folyamatnak. Vida Gábor professzor úr legutóbbi megállapításaira is hivatkozva (Honnan hová Homo? Az Antropocén korszak gondjai - Studia Physiologica 18/2012) beléptünk egy új földtörténeti korba, az antropocén korba, amikor az ember “uralja” a természetet: igaz ugyan, hogy ez a látszólagos “uralom” nagyjából abban merül ki, hogy nagymértékű fajkihalást (biológiai sokféleségvesztést) és a földfelszín drámai átalakulását hoztuk létre, amik egyenként is fő okozói a klíma megváltozásának. Az ember által bolygónagyságban megváltoztatott természetes folyamatok mellékhatásaként jön létre az üvegházhatású gázok légkörbe kerülése és ennek kapcsán óceán savasodása, a légköri jelenségek megváltozása, az időjárási jelenségek szélsőségesebbé válása, stb. Amíg ez a kibocsátás nem szűnik meg, addig hiába építünk „bolygó méretű mérnöki védelmi rendszert” – az alap okot nem szüntettük meg.

Welcome to the Anthropocene 
From the Holocene to the Anthropocene
Water in the Anthropocene

„Ez a víz az égvilágon semmiféle hatással nem lesz a klímára, csupán kísérlet annak bizonyítására, hogy képesek vagyunk nagy mennyiségű folyadékot juttatni viszonylag nagy magasságokba. Ha a próbálkozás sikerrel jár, valamikor a jövőben talán szulfátrészecskéket (aeroszolt) is eljuttathatunk a sztratoszférába, mely árnyékot hoz létre, csökkenti a besugárzást, ellensúlyozva ezzel a fokozódó üvegházhatást.” -  A világ leghosszabb locsolócsöve, NOL.hu

Rövid filmtörténeti kitérő

BMatrix-has-you---ciel-voile03.jpgA Mátrix filmtrilógia keretrendszerét kiegészítő Az Animátrix (2003) animációs rövidfilmek közül a Második Reneszánsz című alkotásban megtörténik egy geomérnökségi offenzíva: az emberek a napenergiából táplálkozó gépek ellen, repülőgépekről ledobott légköri rakétákkal sötétségbe borítják az egész bolygót.

Ami ezek után következik, arra a narrátor csak ennyit mond: „Isten irgalmazzon az embereknek és a gépeknek, bűneikért!"

Techno-optimizmus és ökoszisztéma komplexitás

A rendszerek egymásra épültsége okán erősen kérdőjeles, hogy egy rendszer központi magjában létrehozott változás végül milyen hatásokkal és mellékhatásokkal áramlik szét az egész rendszerben. A geomérnökség a Föld fizikai-kémiai paramétereit kívánja megváltoztatni annak érdekében, hogy ez az egész élő organizmus, Gaia földanya, „meggyógyuljon”. Ez a szemléletmód a főként Galilei, Newton, Kepler, Descartes által elterjesztett mechanisztikus világképre jellemző, és azóta is mélyen áthatja a „természettudományokat”, aminek következtében az ökológiai paradigmaváltás még mindig halogatódik, (az „élő bolygó” meg haldoklik).

A több milliárd éves evolúció során kialakult fajok sokfélesége biztosította a bioszféra ökoszisztémájának stabilitását. Egészen más, amikor egy „tudományos kísérlet” zárt laboratóriumi körülmények között egy inkubátorban vagy petri-csészében zajlik, mint amikor a nem megismételhető, véges felszínű és nagyon érzékeny biológiai rendszerű Föld bolygón.

Geoengineering.jpgA meggondolatlanság miatt már egy kevés méreganyag környezetbe jutása is kimutathatóan felborítja a táplálék-piramis szintjeit és pusztító kimenetelű bioszféra kölcsönhatásokat indít be – de a geomérnökség az egész bolygóra kiterjedő „mérnöki módszerekkel” akarja megállítani a klímaváltoztatást, ahelyett, hogy sokkal olcsóbban és sokkal inkább környezetbarát módon egyszerűen korlátozná az üvegházhatású gázok kibocsátását. Olyan fogalmakat, hogy „elővigyázatosság elve”, „megjósolhatatlan kimenetel” vagy „hatványozódó valószínűtlenség”, mintha a geomérnökök nem is ismernének. Ha megnézzük például az Európai Unió közösségi környezetvédelmi alapelvének 11 pontját, akkor egy geomérnökségi beavatkozás ellentmond a 11 alapelvből 10-nek… A geomérnökség „tudománya” nagyfokú hübrisz és technooptimista hit eredménye, mely átgázol a lokalitáson, a közösségeken, az élő rendszereken, magán a bolygón.

„A Finn Nemzeti Éghajlati Panel elnöki tisztét is betöltöm, emiatt gyakran szerepelek tévében, rádióban és újságoknak is adok interjúkat. Kötelességemnek érzem, hogy a közvéleményt érdeklő kérdésekre választ adjak… Az a véleményem, hogy még nem vagyunk tisztában egy geomérnöki beavatkozás lehetséges következményeivel, nem eléggé kutatott ez a kérdés. Félek attól, hogy azelőtt kerül sor egy ilyen beavatkozásra, mielőtt a bennünk felmerülő szakmai kérdésekre kielégítő választ kapnánk. Egy ilyen nagy horderejű, az egész emberiséget érintő kérdésben elengedhetetlen a közvélemény hiteles tájékoztatása.” – mondta az ELTE díszdoktorává avatott Markku Kulmala professzor, a világhírű aeroszol kutató az ELTE TTK kari újságjának adott interjúban.

Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miből adódik, hogy egy „rendszerszinten nagy problémát” rendszerszinten nagyban is kell megoldani? Ki kezdte el azt elhitetni az emberekkel, hogy az egymásra épülő rendszerek esetében nem kicsiben és helyben kell megoldani a problémákat? Márpedig az ökolokalitásnak, vagyis a helyesen művelt helynek (tájnak), tehát a kis mértékben történő jó gazdálkodásnak egyenes következménye, hogy a nagy egész is jó lesz! Hogy az Európában első buddhista öko-közgazdász Ernst F. Schumacher nevéhezskychem_dees.jpg köthető az „A kicsi szép” című 1973-as, a nyugati értelemben vett alternatív, azaz ökológiai és humán személetű közgazdaságtan bibliájává vált legsikeresebb közgazdaságtani esszé alapművet már ne is említsem…

Beláthatjuk, hogy viszonylag régóta tudjuk már, a nagy problémák sokszor csupán abból keletkeznek, hogy nagyban akarjuk megoldani őket, aztán még nagyobb problémákat generálunk a „nagy megoldások keresésével”. A mindennek a helyes léptékének megtalálása; nagy, közepes és kicsi arányainak jó tartása; az úgynevezett szubszidiaritás és az ökolokalitás gyakorlása mind megelőzi a nagy bajt, még mielőtt azok egyáltalán kialakulnának!

Összeesküvés elmélet-e az időjárásmódosítás?

Az égen látható felhők többsége mesterséges. A felvétel az ENSZ globális felmelegedést tárgyaló 2007. évi konferenciáján készült. A vegyszerek szórása chemtrailek és lövedékek formájában nem képezi vita tárgyát. A NASA IS AGGÓDIK. Kérdés az, hogy a FELÜGYELET NÉLKÜLI éghajlat-módosítást milyen célból végzik, mert jelenleg súlyosan befolyásolja az éghajlatot, hozzájárul a globális felmelegedéshez, csökkenti a mezőgazdasági terméshozamokat, erdők kiszáradását, kórokozók szaporodását okozza.

Akik számára a geomérnökség és időjárásmódosítás egy összeeskövés-elméletnek vagy valamiféle távoli jövőnek hat, azok számára lehet megrázó a NASA alábbi kijelentése:

"We are now geo-engineering the planet whether we want to or not," said Bruce Wielicki, a senior scientist at NASA Langley Research Center in Hampton, Va. "The rest of humanity's history will involve climate change and climate control." - http://www.nasa.gov/centers/langley/science/climate_assessment_2012.html

„Mi most már geomérnöki módon megváltoztatjuk a bolygót, akár akarjuk, akár nem” – mondta Bruce Wielicki, a NASA Langely Kutatóközpontjának vezető tudósa. „Az emberiség története mostantól magában foglalja a klímaváltozást és a klímakontrolt.”

chemsat_dees.jpgA közzétett rövidhír egyébként így kezdődik: „Get ready for more extreme weather and increasingly serious impacts on health, the economy and the environment, courtesy global climate change.” – azaz magyarul– „Készüljünk a még szélsőségesebb időjárásra és a folyamatosan növekedő súlyos hatásokra az egészséget, a gazdaságot és a környezetet illetően, köszönhetően a globális klímaváltozásnak.” És már megint, és még mindig, a NASA maga használja a helytelen szót, a klíma nem csak úgy magától „változik”, hanem az antropogén hatások miatt mi magunk „változtatjuk”!

12 szakcikk csak a globális geomérnökség témájában a Springerben...

SPRINGER - Special Issue: Geoengineering Research and its Limitations
- Volume 121, Issue 3, December 2013 - ISSN: 0165-0009 (Print) 1573-1480 (Online)

Nyilatkozik a Nature is...

Climate report puts geoengineering in the spotlight - Nature.com

IPCC statement suggests tinkering with the atmosphere could be necessary to meet climate goals.

...beismerés az európai parlament tagjától!1501165_260557620770498_693037057_o.jpg
chemtrail.de

Mindenesetre, ezen kijelentések után talán nem olyan hihetetlen, ami egyre többször nyíltan a felszínre kerül az időjárás módosításokkal kapcsolatban az úgynevezett „új tudatosságú” személyek, csoportok és agytrösztök köréből, akik természet- és emberközpontú, erkölcsös és organikus világrendet szeretnének a világméretű hatalmak és megfoghatatlan „tudóscsoportok” technológiai bolygómanipulációi helyett.

Részlet egy ilyen internetes bejegyzésből: „Időjárási fegyverek már 15 éve léteznek, vallotta az Amerikai Védelmi Miniszter -  William Cohen beszélt az időjárási fegyverekkel összefüggő fejlesztésekről, vagy pontosabban a támadó katonai műveletek támogatására időjárási eseményeket létrehozó technológiákról. Mi a helyzet a chemtrailekkel? Nem sokkal Cohen vallomása után jelentések kezdtek napvilágra kerülni a kondenzcsíkokról - kondenzációs csóvák a repülőgépek nyomában, melyek állítólag vegyi anyagokat tartalmaznak, mely sok embernél okoztak betegségeket. A WorldNetDaily 1999 februárjában számolt be a jelenségről: Szóval ezek a vegyi anyagok részei voltak a Légierő "magfelhő" műveletének az időjárás módosításával történő kísérletezés során. Hivatalosan persze a Légierő tagadta ezeket az állításokat, de az erősen megszórt területeken élők több alkalommal számoltak be arról, hogy a műveleteket heves esőzések követték.”

Az, hogy nyilvánossá kellett tenni azon kulcsszavak listáját, amivel monitorozza az internetet és a közösségi médiát Amerikai Belbiztonsági Minisztérium, vagy, hogy ma már szabadon letölthető egy 1990-es Amerikai Légierő Akadémiai dokumentum, a Chemtrails kézikönyv, az „ugyan, senkit ne zavarjon”…

IMAG0692_2.JPG

"Élhető világ"(SIC!)
- anyátokat! - a szerk.

Globális klímaváltozás – új eszközök a felmelegedés ellen HVG HETILAP\2013\39. SZÁM --- 2013. szeptember 25., szerda

Csökkenteni kellene a Földre érkező napfény mennyiségét, illetve mesterséges eszközökkel ki kellene vonni a légkörben lévő szén-dioxidot – ezt a két lehetőséget is vizsgálja az ENSZ annak lehetséges módjaiként, hogy ne csak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának visszafogásával, hanem más eszközökkel is mérsékeljék a környezetszennyezés okozta felmelegedést.

Az angolul geoengineeringnek nevezett eljárást támogatók szerint egyebek között úgy lehetne csökkenteni a bolygónkra érkező napfény mennyiségét, hogy űrhajókkal hatalmas tükröket – mesterséges felhőket – feszítenek ki a kozmoszban. Egy másik elképzelés szerint különleges repülőgépekkel szulfátrészecskéket juttatnának a sztratoszférába, s ez a szándékos szennyezés szűrné meg a Nap sugárzását. Akadnak, akik a felhők „megsózását" javasolják, a felhőkben ezzel több vízcsepp keletkezne, ezért azok fehérebbek és fényesebbek lennének, így ugyancsak gátolnák a bolygó felszínének felmelegedését. Hasonló módszereket évtizedek óta alkalmaznak: Kínában és az egykori Szovjetunióban, majd Oroszországban a nagy szabadtéri ünnepek előtt juttattak kemikáliákat a felhőkbe, hogy azokból még Peking vagy Moszkva előtt kihulljon a csapadék.

A szén-dioxid megkötését szolgáló módszerek közül az ENSZ által létrehozott Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) a tengerek vastartalmának a növelését említi: ezzel a gázt magukba építő planktonok növekedését serkentenék. A testület ugyancsak foglalkozott azzal a már lassan elfogadottá váló technikával, amellyel összegyűjtik a szén-dioxidot, hogy azután a tengerfenékre, illetve a föld alá rejtsék.

Az IPCC számítógépes modellekkel vizsgálta az eljárások hatékonyságát, s megállapította, hogy a geoengineering révén jelentősen lehet csökkenteni a felszíni hőmérsékletet. Ugyanakkor további alapos vizsgálatokat tartanak szükségesnek, mert az ilyen eljárásoknak az egész Földet érintő káros mellékhatásaik is lehetnek. A tudóscsoport ezzel azokra a korábbi tanulmányokra utalt, amelyek szerint a planktonok mesterséges elszaporítása felboríthatja a tengerek biológiai egyensúlyát. A sztratoszférában való permetezéssel pedig éppen akkor indítanának újabb támadást az ózonpajzs ellen, amikor az ibolyántúli sugárzástól védő réteg állapota javulni kezdett, mert a világ országai már nem juttatnak újabb CFC-gázokat a levegőbe.

Az IPCC arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a geoengineeringgel párhuzamosan nem csökkentik a szén-dioxid kibocsátását, akkor katasztrofális klímaváltozást okozhat, ha valamilyen okból hirtelen fel kell hagyni az üvegházhatást csökkenteni hivatott eljárásokkal.

clear2_dees.jpg

CHEMTRAIL - NEMZETKÖZI TILTAKOZÁS! JANUÁR 25. - BUDAPEST
https://www.facebook.com/events/1405217386378396

Január 25-én rendezik meg a Petőfi Csarnokban azt a nemzetközi tiltakozást, ahol a chemtrail, vagyis a "mérgező kondenzcsíkok" ellen kampányolnak a résztvevők és bizonyítékokat keresnek arra, hogy a repülőgépek által kibocsájtott fehér csíkokkal szándékosan mérgezik az embereket.

1460093_600776033293440_360968519_n.jpg

Ökolokális megoldások a klímaváltoz(tat)ás mérséklésére

Régóta maradéktalanul bizonyítva van (már „csupán” pénzügyi és politikai felelőtlenség miatt nem alkalmazzák még mindig), hogy a természetes tájak, ha az adottságaiknak megfelelően a legorganikusabb módon vannak művelve, akkor olyan bőségesen teremnek, ami maradéktalanul elláthatja az emberiséget („de nem a határtalan mohóságot” – Gandhi). A helyi mikroklíma fenntartása, a növényzettel borítottság maximalizálása, az erdők fenntartható kezelése, a természetes tájba való harmonikus beolvadása az emberi közösségeknek: ezek mind úgy előzik meg a klímaváltoz(tat)ást, hogy közben a legmagasabb életszínvonalat adják a helyi közösségeknek!

Kétségtelen ökológiai és humánökológiai tény az is, hogy ha a Kárpát-medencét egy ökológiai egységnek tekintenénk (Pannon Ökorégió), ami Európa közepén hegyekkel körülhatárolt, folyók találkozásánál lévő alvízi ország, ahol nem is olyan rég még a nagy Alföldön is erdőségek, ártéri gyümölcsényesek és fokgazdálkodás volt jellemző, akkor biztosra vehetjük, hogy a klímabiztonság terén előrébb járnánk.

Minél inkább szabályozzuk a folyókat, minél inkább feléljük az erdőségeink adta természeti tőkét, és minél inkább a nagytáblás monokultúrás vegyszeres nagyipari szántóföldi mezőgazdaságra állunk át, biztosra vehetjük, hogy minden időjárási esemény annál szélsőségesebben fogja súlytani ezt az ökorégió egységet. Ennek jelei az ökológusok, de a társadalom éberebb tagjai számára is egyre nyilvánvalóbbak: néha már egyazon évben, vagy nem messze egymástól felváltva súlyt egy-egy térséget aszály és árvíz, tornádó és jégeső.

Összefoglalva

A centralizált, monopol tudományos- és politikai szervezetek globális geo-bio-politikai-mérnöksége helyett a megoldás az ökológiai agrikultúrában és a decentralizált ökológiai társadalmi berendezkedésben rejlik.

Hálózat- és rendszerkutató biológusok, ökológusok, világhírű aeroszol kutatók egyaránt óva intenek a bolygó szintű geomérnökségtől, a kimenetelek beláthatatlanok és végzetesek lehetnek; az egész Föld bolygó nem lehet globális kísérleti telep…

Az ökolokális, organikus és szubszidiáris elméleti és gyakorlati megoldások bizonyítják, hogy a globális problémákra helyi szintű válaszok kellenek.

Hivatkozások, linkek:

Új földtörténeti szakasz – az antropocén
http://www.origo.hu/tudomany/20100329-geologiai-idoskala-uj-foldtorteneti-szakaszba-lepunk-az-antropocenba.html

Vida Gábor professzor: Honnan hová Homo? Az Antropocén korszak gondjai - Studia Physiologica 18/2012
http://www.semmelweiskiado.hu/folyoiratok/2012_fasciculus_18_vida_gabor
_honnan_hova_homo_az_antropocen_korszak_gondjai_folyoirat/
http://www.semmelweiskiado.hu/files/flippingbooks/000/091/liquid-green/index.html

A világ leghosszabb locsolócsöve
http://nol.hu/tud-tech/20111020-a_vilag_leghosszabb_locsolocsove

Animátrix – Második Reneszánsz (teljes, magyar)
http://indavideo.hu/video/Animatrix_-_Masodik_Reneszansz_teljes_magyar

Az Európai Unió közösségi környezetpolitikájának alapelvei
http://www.utajovobe.eu/oktatasi-segedlet/a-kornyezetvedelem-fogalma?showall=&start=4

Markku Kulmala professzor - A világhírű aeroszol kutató
http://nyuz.elte.hu/lagymanyosi-portrek/vilaghiru-aeroszol-kutato

Időjárási fegyverek már 15 éve léteznek, vallotta az Amerikai Védelmi Miniszter
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/06/idojarasi-fegyverek-mar-15-eve-leteznek.html

Breaking: Air Force “Chemtrails” Manual Available For Download
http://www.veteranstoday.com/2013/03/31/breaking-air-force-chemtrails-manual-available-for-download/

Dept. of Homeland Security Forced to Release List of Keywords Used to Monitor Social Networking Sites
http://www.forbes.com/sites/reuvencohen/2012/05/26/department-of-homeland-security-forced-to-release-list-of-keywords-used-to-monitor-social-networking-sites/

         5 hozzászólás

Címkék: vélemény tudomány klíma klímaváltozás humánökológia chemtrail globális geomérnökség geomérnökség geoengineering időjárásmódosítás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

90 gigacég adta az ipari forradalom kezdete óta a világ CO2 és metán kibocsátásának 2/3-ad részét

PPJ         2013.12.03.

Richard Heede klímatudós vezetésével készült tanulmány, a „Carbon Majors” 8 év munkáját mutatja be, melynek célja, hogy fényt derítsen azokra a nagyvállalatokra, melyek a legjelentősebb mértékben járultak hozzá a Föld klímaváltozásához az ipari forradalom kezdete óta (1751-től) 2010-ig.

http://carbonmajors.org/wp/wp-content/uploads/2013/11/CarbonMajorsImage1.gif

Weboldalukon a 90 legnagyobb magán/állami kézben levő energia illetve cement ipari óriás cégbirodalmak feldolgozott adatai érhetőek el. Ez a majd 100 cég adta az első ipari forradalom óta 2010-ig az összes ipari szén-dioxid és metán kibocsátás 63%-át. Ezek közül a cégek közül 50 magánkézben van, úgy mint az Exxon Mobil és a Chevron, állami kézben 31 darab található úgy mint a Saudi Aramco és a Pemex, továbbá 9 állam által üzemeltetett vállalat amelyek Kínában és a volt Szovjetunióban találhatóak.

http://carbonmajors.org/wp/wp-content/uploads/2013/11/CarbonMajorsImage2-r.jpg

Az öt legnagyobb, a sarkvidéki ökoszisztémát is felforgatni kívánó olajmulti, a ChevronTexaco, ExxonMobil, BP, Shell, és a ConocoPhillips összesen 181 gigatonnányi szén-dioxidért felelős az utóbbi 130 évben, ami az összes CO2 mennyiség 12,5%-a!! A "független" klímakutatásokat is finanszírozó olajmultik közül győztesként az amerikai Chevron végzett, "aki" 51 milliárd tonnával, a második a szintén amerikai ExxonMobil 47 milliárd tonnával, míg a dobogó harmadik helyén a szaúd-arábiai Saudi Aramco áll 46 milliárd tonnával.

http://carbonmajors.org/wp/wp-content/uploads/2013/11/CarbonVisuals3-r.jpg

Naomi Oreskes, a Harvard professzora megemlíti, hogy ugyan mindnyájan felelősek vagyunk a szén-dioxid kibocsátásért és az egyre durvuló klímaváltozásért, de Heede tanulmánya remekül rávilágít, hogy kik azok a pofátlanul óriási cégek, akik részvényesei/befektetői ebből ráadásul még brutálisan nagyot kaszálnak.

         szólj hozzá

Címkék: tudomány klíma klímaváltozás szén dioxid szén olajipar klímavédelem

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Nyugalom, már mindjárt vége van...

PPJ         2013.05.07.

gaia.jpegNyugalom emberek, már mindjárt vége van. Elértük a gazdasági fejlődés csúcspontját, sikeresen hazavágtuk a Földet, emberélethosszban mérve is már csak egy-két szempillatás és vége. Éljen a GDP és a növekedés! Csak semmi pánik, mindenki menjen holnap is munkába és mosolyogjon a gyerekére! Vásároljatok, fogyasszatok, szaporodjatok! Csak semmi gondolkodás, minden rendben van, urai vagyunk a helyzetnek, jövőre szavazás, ne gondolj messzebb, ne gondolj másra! Minden rendben van, minden rendben van, minden rendben van! Sikerült: we can do it: megcsináltuk az emberiség legnagyobb tűzijátékát: 200 év alatt sikeresen ellövöldöztük a bolygó több milliárd éves élő természeti forrásrendszerét. Ugye mindenki kellemesen utazott, most csatolják be az öveiket, az oxigénmaszkokat meg hagyják, felesleges... Ugye mindenki jól megsózta és megfűszerezte a pénzét az utolsó vacsorára, főleg a bankárok, én meg megyek megeszem a kapitányi kalapom.

Baljós mérföldkőhöz érkezett az emberiség - Origo.hu

"Még néhány nap, és a légköri szén-dioxid mennyisége átlépi azt a szintet, ahonnan már nagyon nehéz, vagy lehetetlen lesz a visszaút. A Hawaii-szigeteken lévő Mauna Loán 1958 óta folyamatosan mérik a légköri szén-dioxid koncentrációját (ez a leghosszabb ilyen megszakítatlan adatsor). A mérések kezdetén ez 317 ppm volt, az ipari forradalom idején pedig 280 ppm (utóbbit jégmintákban lévő légbuborékokból tudják). http://imagerz.com/QEJEDUtvAwJSA1pKEAVTA 400 pmm egy jelképes érték, amely sok klímakutató szerint egy kritikus pontot jelent a globális felmelegedésben, ahonnan már nagyon nehéz lesz visszafordítani a folyamatot."

Eltűnt a kínai folyók fele - Greenfo.hu

"Az utóbbi hatvan évben a kínai folyóknak több mint a fele, csaknem 28 ezer eltűnt - derült ki a vízforrások első országos felméréséből. A környezetvédő szakemberek szerint ez a nyaktörő kínai gazdasági fejlődés következménye."

Utoljára látható - Index.hu (vigyázat, durva képek!)

A megváltozott környezet már főként az emberi tevékenység következménye: a környezetszennyezés, az iparosodás, az erdőirtás. Mindezek közül a legértelmetlenebb az orvvadászat: több tucat állatfaj van ma a kihalás szélén azért, mert a szigorú tilalom ellenére, illegálisan vadásznak rájuk.

23 évvel Douglas Adams zseniális könyve, az Utoljára látható után, a weather.com összefoglalója alapján bemutatjuk a világ tíz legveszélyeztetettebb állatfaját, amelyeket kimondottan az orvvadászat juttatott a kipusztulás szélére.

Már csak 78 rózsaszín delfin maradt - Index.hu

"A kínai környezetszennyezés hamarosan kiirtja a fajt, figyelmeztetnek a hongkongi állatvédők. Amikor 1997-ben Hongkong hivatalosan elszakadt a brit birodalomtól, és csatlakozott Kínához, az ünnepségek során a hongkongi függetlenség kabalaállata a ritka, folyami rózsaszín delfin volt. Erős jelképes üzenete van most, másfél évtizeddel később a hongkongi állatvédők segélykiáltásainak, akik azt mondják, a faj a kihalás szélére sodródott, a legutóbbi népszámlálásuk szerint már csak 78 példány él belőle a Hongkong környéki vizekben.

A rózsaszín delfin kilátástalan helyzete néhány napja került újra a figyelem középpontjába, amikor a Facebookon elterjedt egy videó egy halott kölykét gyászoló delfinről. Szakértők szerint kis delfin azért pusztult el, mert a vízszennyezés miatt az anyja tejével túl sok mérgező anyag került a szervezetébe. A vízszennyezés mellett az állatokat a túlhalászat, és az iparosodás miatt az élőhelyük rohamos csökkenése is fenyegeti."

How-I-feel-about-the-2012-Apocalypse1.jpg

         szólj hozzá

Címkék: vélemény klíma a hülyeség kora

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark