Miért hagyom ott az ELTE környezettudomány MSc-t?

PPJ         2010.12.14.

Nem az együttérzést vágyom, nem is érzelgősködni vagy panaszkodni szeretek, de okuljatok helytelen - ám annál tapasztalatdúsabb döntéseimből. Már ha hasonló korú, kereső, kutató, környezet- vagy természettudományi érdeklődésű egyetemista vagy.

Gyerekek, drága volt szaktársaim, kollégáim, kedves gödöllőiek, magyarán SZIE KTI-s természetvédelmi mérnökök: eszetekbe ne jusson az ELTÉ-re jönni környezettudomány MSc-re! Jó, persze, mondták a szóbeli felvételin, hogy "ez más lesz", de az isten se gondolta volna, hogy környezettudomány MSc címen tulajdonképpen egy bújtatott környezetmérnöki laboranalitika szakot indítanak (olyan szakbemenettel, akik sarkosan szólva életükben nem láttak kémcsövet?!!!) és még az alkalmazott ökológia szakirány sem indul, hiszen mindenkit (azt a 22 embert, akit erre felvettek) maga alá gyűr és bekebelez a geológia meg a műszeres analitika szakirány. Szóval ti, mi, akik természettudományos ismereteket szereztünk, ez nem nekünk való.

Sajnálatos módon épp a nekünk (természettudósoknak) fontosabb órákon pocsék a tanár, jegyzetekről ne is álmodjunk. [Ebből teljes mértékben kivétel Szabó Mária tanárnő természetvédelem órája! Nála jobban kevesen magyarázták el eddig a Bős-Nagymarosi helyzet természetvédelmi vonatkozásait. :) ] Nyilván megvolt az okom, amiért nem bíztam a gödöllői természetvédelmi mérnök mesterszakban, de így utólag - már ugye -  a hülye is a saját kárán... I miss so much Tardy papa! :)

No amúgy nem vágyom én annyira a termvéd mesterszakot, annál én sokkal szélesebb látókörű és érdeklődésű vagyok (egyáltalán nem nagyképűség ilyet mondani, a generalista tudósok ugyanolyan fontosak, mint a specialisták): ezért is fogok felvételizni a humánökológia mesterszakra, az ELTÉre, mestereimhez (igazi görög-, vagy keleti értelemben véve mestereim ők nekem).

De Gödöllő nyugis, embernek nézik az embert, érző lénynek, nem pedig egy számkódos azonosítóval ellátott problémacsomagnak.

Ja, becsüljétek meg nagyon a gödöllői tiszta levegőt, a relatíve csendes környezetet, az ugrabugráló mókusokat és madarakat az arborétum fáin, miközben sétáltok a KTI vagy a halasok felé: Gödöllő szó szerint él!

Azért is hagytam ott ezt a szakot, mert sikerült elnyernem egy képzést egy dán népfőiskolán 5 hónapra, fenntartható fejlődés témakörében: kihagyhatatlan ajánlat ez egy olyan természetvédelmi mérnöknek, aki - úgyszólván Ángyán tanítványként - fenntartható és természetvédő mezőgazdaságot kíván elősegíteni, megvalósítani.

Végül pedig egy ajánlott olvasmány arról, hogy mi ma a környezetvédelem (azon kívül, hogy pénz; és nem természetvédelem), miért baj, hogy az ELTE is ezt érti környezetvédelem alatt és miért nem lesz ez SOHA megoldás a környezetszennyezés megállítására és a világ valódi bajaira!

         11 hozzászólás

Címkék: vélemény elte szie környezettudomány msc természetvédelmi mérnök msc humánökológia msc

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása