A Magyar Nemzet meglátásai John Kerry külügyminiszter "TTIP-mézesmadzagjáról"

PPJ         2015.01.29.

Szívmelengető levelet kapott a világ John Kerry amerikai külügyminisztertől, aki a minap a szövetségesek fontosságáról értekezett gyermekkori élményeit is megosztva az olvasókkal. - írja az MNO.hu Forrás: 2015. január 29., csütörtök - Magyar Nemzet, szerző: Szabó Anna

ttip.jpg

Kétségkívül romantikus lett a végeredmény: szinte látjuk, ahogy a kis John sétálgat Normandia partjainál köztisztviselő édesapjával, és összeszorul a szíve a „partra- szálló egységek égett maradványai” láttán. Nem lehetett egyszerű, mert a mai külügyér 1943 legvégén született, a normandiai partraszállás pedig 1944 nyarára esett, de – mint látjuk – Kerry már akkor is jó memóriával rendelkezhetett. Felidézte azt is, amint a Brandenburgi kapun átbiciklizett, és kamaszként szembesült a „vasfüggöny mögötti csapdába esett emberek” helyzetével.

Állítólag „rémisztő érzés” volt számára… Megértjük. Tetszik nekünk ez az empátia, bár ilyenkor megszólal bennünk az a bizonyos kelet-közép-európai vészcsengő, hogy mire is akar kilyukadni ez a barátkereső, könnyfakasztó levél. Gyakorlott gyorsolvasóként már futom is végig a szöveget, keresve a „dollár” szót – már meg is találtam, persze, hogy pénzről van itt szó, nem is kevésről. Állítólag 77 milliárd dollárt hozna a konyhára az amerikai–EU szabad kereskedelmi övezet, Kerryéknek többet, Európának már kevesebbet. Ennek felvezetéséhez kellett finoman emlékeztetni minket az amerikaiak világháborús segítségére, majd a Nyugat-Európa újjáépítéséhez hozzájáruló Marshall-segélyre (ami végül óriási felvevőpiacot is hozott Amerikának).

Sorjáznak a szövetségességet dicsőítő példák: az Egyesült Államok pártfogolta a volt ellenségből baráttá vált Japánt, igaz, ebből a felsorolásból valamiért kimaradt Vietnam, ahol Kerry bizony harcolt – nem pedig a Fehér Ház előtt tüntetett a békéért –, majd háborús veteránként tért haza.

Időben kis ugrással Amerikának köszönhetően elkerültük „a nukleáris Armageddont” és túljutottunk „a hidegháború veszedelmén”. Illendő tehát elgondolkodni, hogy most is egy hasznos, előremutató ötlettel állnak elő amerikai barátaink a közös szabad kereskedelmi zóna erőltetésével. Bár ne lenne bennünk annyi kétely!

ttip_meme_1.jpg

A levélben a szövetségességet megtestesítő „hatékony nemzetközi szervezetek” is szerepelnek, de sajnos nekünk sem rossz a memóriánk: emlékszünk az ENSZ-felhatalmazás nélküli amerikai hadműveletekre és a Biztonsági Tanács működését megbénító washingtoni vétókra. Túllendülünk ezen is, de itt az újabb kihívás: Kerry szövetségeseivel (tehát Európával is) együtt szeretne küzdeni a terrorizmus és a klímaváltozás ellen. Rendben. Akkor máris lehetne küldeni egy példányt a kiotói jegyzőkönyvből az illetékes ügyosztályra, hogy gyorsan firkantsák már alá, mert annak idején az Egyesült Államok nem szignózta az üvegházhatású gázok kibocsátását korlátozó megállapodást. Talán majd most?

John Kerry közös harcra szólít fel az Iszlám Állam ellen. Jogos, de azért jó lenne tudni, annak idején ki is fegyverezte fel a lázadókat, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét megdöntsék. Minél inkább bizonygatja a külügyminiszter a szövetségesség és az ebből fakadó amerikai–EU-megállapodás előnyeit, annál inkább gyanút fogunk. Mit akarnak ránk sózni? Jó bornak nem kell cégér, vagy hogy ilyen régi „számlákat” most benyújtsanak, amelyekből szinte süt, hogy Amerika adósai lennénk. Európa azonban tart a génmódosított élelmiszerektől, a piacot taroló amerikai mamutvállalatoktól, akik EU-országokat is beperelhetnének elmaradt haszon címén. Jókor dobta be Angela Merkel az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unióval létrehozandó szabad kereskedelmi tárgyalások ötletét. Legalább egyvalaki még észnél van, a brüsszeli bürokraták helyett.

További GreenR posztok a témában:

Tiltott GMO Magyarországon? - Kiborult a zöld ombudsman, a TTIP vétóját követelik

Súlytalanná válhat Magyarország GMO-mentessége? - Rádiófelvétel a TTIP-ről

Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!

your_shipment_of_fail_has_arrived_ttip.jpg

ttip_rip_2284755.jpg

normal_ttip-eu_usa_santa_claude_e.jpg

         szólj hozzá

Címkék: vélemény politika usa eu európai unió gmo mezőgazdaság ökológia új világrend fenntarthatóság agrárium génmegőrzés gmo lobbi szabadkereskedelem ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Tiltott GMO Magyarországon? - Kiborult a zöld ombudsman, a TTIP vétóját követelik

PPJ         2015.01.20.

"Hiába védi Magyarországot a GMO-któl az alaptörvény, az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény aláírása után a biotechnológiai cégek beperelhetik majd Magyarországot a tilalomért - mondta Szabó Marcell zöld ombudsman. Civilek szerint Magyarországnak a jelenleg tárgyalt formájában meg kellene vétóznia az egyezményt." - írja a "Minket is letarolnak a buherált növények" című cikkében a Napi Gazdaság.

ttip.pngSzabadkereskedelmi liberális tolerancia a gyakorlatban

További GreenR posztok a témában:

Súlytalanná válhat Magyarország GMO-mentessége? - Rádiófelvétel a TTIP-ről

Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!

Kiemeljük a Napi Gazdaság híréből az első két bekezdést:
Akármilyen határozottan is áll ki a kormány emellett, Magyarország GMO mentessége veszélybe kerülhet, ha a jelenleg tárgyalt feltételek mellett életbe lép a TTIP néven ismert, az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény. Erről Szabó Marcell, az Alapvető Jogok Biztosának Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Helyettese beszélt környezetvédő civilekkel közös sajtótájékoztatóján. Szabó az eseményen felhívta a figyelmet, hogy bár eddig mindig kiállt amellett, hogy Magyarországon ne legyenek genetikailag módosított növények vagy élelmiszerek, és az ország GMO mentessége az alaptörvényben is szerepel, valamint uniós garanciák is vannak erre, az EU nemzetközi egyezményei az alkotmányokat és az uniós jogszabályokat is felülírják.

Ez a GMO-k esetében azzal jár, hogy az alkotmányos tilalom ellenére egy befektetni szándékozó biotechnológiai cég – például az amerikai Monsanto – beperelhetné Magyarországot egy kereskedelmi választott bíróságon, a tilalom visszavonását vagy kártérítést követelve a potenciális profit elvesztése miatt. A magyar vagy amerikai bíróság helyett ilyen esetekben a jogrendszeren kívüli arbitrázs-bíróságok döntenek, ezt a lehetőséget a TTIP részeként tárgyalt beruházásvédelmi és vitarendezési mechanizmus (ISDS) garantálja. Így tehát ha Magyarország támogatja és elfogadja a TTIP-tervezetet a beruházásvédelmi mechanizmussal együtt, akkor nehéz lesz megtartani a GMO-moratóriumot. A magyar államnak – minden más uniós tagállammal együtt – pedig meg kell majd gondolnia, milyen élelmiszerbiztonsági vagy környezetvédelmi szabályokat hoz, amelyeket nem támadnak majd meg a befektetők. ... Olvassa tovább a teljes hírt a Napi Gazdaság Online oldalán!

További GreenR posztok a témában:

Friss kutatási eredmények az autizmus és a növényvédőszerek kapcsolatáról

Kína 1 millió tonna génkezelt kukoricát küldött vissza az USA-nak

GMO: Néhány kilóra megvett magyar tudós és a kilónyi tumorok

Erősödő ellenállás GMO téren az egész világon

Ki nyeri az amerikai GMO-háborút?

Nem kell kesztyűs kézzel bánni ezekkel!

Oroszország terrorcselekményként büntetné az illegális GMO-használatot bit.ly/1mVcmXW
Ez már hivatalos - Oroszország teljesen betiltja a GMO-kat bit.ly/1noOhrx

A France 24-nek adott interjúban Soros szerint az Európai Unió a Globális Kormányzás elbukott kísérlete

soros.jpg

         8 hozzászólás

Címkék: kína usa oroszország európai unió gmo mezőgazdaság génmódosítás géntechnológia ökológia új világrend fenntarthatóság agrárium zöld ombudsman génmegőrzés gmo lobbi szabadkereskedelem ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Bűnzsüldözés - avagy Magyarország feltáratlan olajmezői

PPJ         2014.10.30.

Jelenleg úgy tűnik az USA-t az aranyló étolaj miatt érdekli leginkább Magyarország. "Belepiszkítottunk" az egyik GMO-lobbista adócsalás-gyanús világcég profitlevesébe, azaz merhetünk-e magyarként a magyar érdekekért kiállni egy "szabad" Európában? Mikor lesz végre tiszta étolaj öntve a pohárba? A legtöbb magyar úgy veszi a hiperszupermárketekben a Vénusz és a Floriol étolajakat, hogy nem is sejti: a magyarnak alig mondható, génmódosítás párti, amcsi Bunge (ejtsd: Bünzs) csoport termékére szavazott a pénztárcájával. Mikor lesz végre magyar bio salátán magyar bio hidegensajtolt napraforgó/tök/len/kenderétolaj?!! A mi "bűnzsüldözésünk" a nagypolitika helyett a tányérokon kezdődik: egészséges, ökolokális szemléletű, bio módszereket alkalmazó termelőket részesítsünk előnyben! 

bunge.jpg

Mondják, hogy a "hunyó" itt is az, illetve azok, akik az elmúlt 25 évben átjátszották nekik (is) a magyar élelmiszer feldolgozó ipar szinte egészét... Lásd például agrár-portrénkat az agrár-közgazdászról, Raskó Györgyről, akiről az internet sem felejt. De ennél nyilván bonyolultabb a kép. 

Igazából, megdöbbentő számomra, és rá sem álmodtam volna, hogy a szerintem Horváth András által elkezdett kitálalás az áfacsalás ügyel kapcsolatban végül ilyen mélyen amerikai érdekeket fog sérteni. Ebből látszik, hogy a felszín alatt milyen mélyen gyarmatosítva van ez az ország. Itt nem egyszerűen "kitiltási botrányról" van szó. Bárkit, nulla indoklással, egy egyszerű repülőtéri biztonsági őr is kitilthat az USA-ból. Ezen nincs mit lovagolni. A lényeg megint csak a háttér, hogy itt bizony amcsi agrár-globálmultik közép-európai érdekütközéseiről van szó. Apropó ukrajnai felforgatás: milyen érdekes, hogy az Ukrajnának adott IMF hitellel a Mon$ATAN a helyzetet kihasználva hátba támadná Európát...

Az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodással (TTIP) pedig nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa válna tulajdonképpen az USA egy kihelyezett kolóniájává, eliminálva minden eddig elért európai környezeti-, egészségügyi- és biokémiai eredményt.

Visszafókuszálva kicsit a Bunge csoport termékeinek csoportjára: az remélem, hogy a GreenR olvasóinak egyértelmű, hogy margarint nem fogyasztunk; vajból sem a dán meg német a számunkra kedves, hanem még a hiperszupermárketekben is megtalálható hazai vajak, amik a táplálék megnevezésre egyáltalán méltóak; de a piacok, helyi termék vásárok és önszervező bevásárló- és dobozközösségek magas beltartalmú valódi magyar vajai az igazán üdvösek a bélflórának!

Ugyanígy az étolajok tekintetében is, ajánlott minden családnak minél inkább a valóban magyar étolajakat keresnie a hiperszuperekben, akinek pedig úgy van módja, és ez nem pénz kérdése, azok rendeljenek hidegen sajtolt nagy kiszerelésű magyar étolajakat! Az női- és wellnessz-fitnessz-loknessz agymosó magazinokban nyomatott, a világ heroin kereskedelménél is nagyobb pancsolási-hamisítási súlyú olíva-biznisznél pedig jóval jobban járunk, ha jó minőségű termelői hazai, sőt, bio dió-, tökmag-, lenmag-, kendermag-, stb. étolajokat öntünk a remélhetőleg szintén vegyszermentes, nem agyon-nitrát-nitritezett, nem hidropóniás salátákra.

Úgy tűnik tehát, hogy többé-kevésbé szeretett vagy nem szeretett kormányunk nagyon belecsaphatott az amcsi lecsóba, amit a környezetünk, egészségünk, agrárgazdaságunk, GMO-mentességünk tekintetében, bizony csak támogatni tudunk, maximálisan elutasítva azonban azon leegyszerűsítő szélsőliberális vádakat, hogy ezzel bármelyik oldalra álltunk volna. Nem, mi mindig középen állunk, nem pártok, hanem a haza érdekeit tartjuk szem előtt. És ha az USA-nak a "neoliberális globális szabadkereskedelem" azt jelenti, hogy a világon az egyik leginkább gazdasági protekcionista konglomerátum, akkor elutasítjuk a kettős mércét, és ki kell mondanunk, hogy Magyarországnak, "Európa éléskamrájának" is megvannak a maga érdekei.

Brutális lobbi a GMO mellett - MNO.hu

A Bunge üzletfilozófiája egyébként a GMO terén szöges ellentétben áll a magyar kormány törekvéseivel, vagyis a genetikailag módosított termékekkel szemben megfogalmazott zéró toleranciával. Köztudott, Magyarország a GMO tiltását az alaptörvényben is megfogalmazta. A Bunge azonban, amely magvak felvásárlásával, eladásával, szállításával és feldolgozásával foglalkozik, bevételének jelentős részét génmódosított és génmódosításmentes szója feldolgozásból szerzi. 2004-ben a Greenpeace is aggodalmát fejezte ki a vállalkozás gyakorlata miatt.

etolaj.jpgKorábban beszámoltak arról, hogy felkeresték a cég európai üzemét, és arra a következtetésre jutottak, noha a Bunge-nak meglenne a lehetősége és képessége arra, hogy üzemeiket GMO-mentessé tegyék, az ehhez szükséges akarat hiányzik. Egy évvel korábban a környezetvédő szervezet munkatársai Brazíliában találtak olyan, a cég által forgalmazott GMO-t tartalmazó tápszert, amelynek csomagolásán nem volt feltüntetve, hogy genetikailag módosított terméket tartalmaz. A Bunge egyike azon négy cégnek, amely a világon a legnagyobb befolyást gyakorolja az élelmeszeriparra, s erős lobbitevékenységet folytat. Ennek egyik jele volt, amikor 2013-ban az igazgatótanácsba bevették Carol Brownert, az Obama-adminisztráció korábbi vezető energiaügyi és környezeti tanácsadóját. Browner egyébként az Amerikai Környezetvédelmi Hivatalt is vezette Bill Clinton mindkét mandátuma alatt. A Bunge 2013-ban június 30-val végződő második negyedévi bevételeként 110 millió dollárról számolt be, amely egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még 265 millió dollár volt. A Reuters szerint Browner szerződtetése a bevétel fokozásának egyértelmű szándékával történt.

Adóbotrányba keveredett a Bunge - MNO.hu

500 millió dolláros adócsalással vádolják Argentínában a magyar áfavisszaélések miatt panaszkodó étolajgyártót. A dél-amerikai hatóságok szerint a Bunge meghamisította adóbevallásait és adóparadicsomokba menekítette bevételeit. Az ügyről a nemzetközi sajtó is cikkezett. A palackozott és ömlesztett étolajokat gyártó vállalat volt az, amely tájékoztatta a magyar hatóságot az ágazatot uraló áfacsalásokról – sajtóhírek szerint az vezethetett a magyar állampolgárok Egyesült Államokból való kitiltásához, hogy a NAV figyelmen kívül hagyta ezeket a jelzéseket. Ezzel szemben a nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy az ügy miatt nyolcan vizsgálati fogságban vannak.

Pandúrból rabló lehet az amerikai óriáscég - MNO.hu (Fotó: WorldNews.com/MNO.hu)

dsv.jpgAz Egyesült Államok legmagasabb politikai vezetésével is jó kapcsolatokat ápol az adócsalás gyanújába keveredett amerikai óriáscég – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Barack Obama amerikai elnök 2006-ban még szenátorként személyesen támogatta a Bunge nevű, étolajat forgalmazó társaságot. Emellett két másik külföldi társaság, a Glencore és a Cargill is része annak a hazai céghálónak, amelyet felderítettek az adóhatóságok. A NAV nyomozói a Bunge jelzései alapján már 2011-ben vizsgálatot kezdeményeztek. A lap korábban azt írta: maga az amerikai cég is felbukkant abban a társasági hálóban, amelynek szereplői a gyanú szerint adófizetés nélkül hoztak Magyarországra élelmiszereket külföldről. Az ügyben eddig nyolc személyt gyanúsítottak meg, és a NAV 800 millió forintnyi értéket zárolt.

Obama, Clinton és a Bunge - MNO.hu

A magyar adóhatóság látókörébe került külföldi óriáscégek közül kettőről is kiderült, hogy az Egyesült Államok legmagasabb politikai vezetésével ápol kitűnő kapcsolatokat. Az egyik vállalat alapítójának, akit az amerikai történelem legnagyobb adócsalójaként emlegettek, Bill Clinton hivatali idejének utolsó napján adott kegyelmet.

bunge usa.png

         2 hozzászólás

Címkék: vélemény amerika usa világgazdaság orbán viktor olaj gmo mezőgazdaság obama génmódosítás agrárium nav agrárpolitika gmo lobbi agrármaffia bunge

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Keleten lassan vége a McDonald's uralmának - óriás vécécsészével is tiltakoznak

PPJ         2014.08.21.

70af693743df7ee9a48d4f66d86fe2ce_L.jpg

Amikor már az igen nagy nézettséget elérő (Rewind the Future) gyermek egészségvédelmi videók is a "mekis" halálmiszert teszik felelőssé egyre több betegségért, és az USA-EU-orosz szankcióháború egyik válaszlépése Moszkvában négy McDonald's bezáratása, ott valami leáldozóban van!

Frissítés: RT.com - Már egész Oroszország-szerte zajlanak a vizsgálatok a McDonald's egységekben! Az eddig bezáratottakon túl jelenleg további ötben folyik vizsgálat!

Egyre többen látják, hogy az USA hegemonisztikus törekvései nemcsak totalitárius világkormányt és új (terror)világrendet foglalnak magukba, hanem többek között növekvő vegyszerhasználatot (ezáltal nő az autizmus megjelenése is), globális egészségkárosítást, globális biológiai diverzitás csökkenést, monokultúrát és a tudat monopóliumát, valamint nem mellesleg génmódosítást és ennek agresszív terjesztését - lásd az USA-EU szabadkereskedelmi egyezményt, más néven TTIP-t. (Az pedig már csak egy zárójeles hab a tortán, de ez most nem kerül különösebb kifejtésre ezen bejegyzésben, hogy ha félretesszük a naivitásunk és belegondolunk a kapitalizmus és profitalapú világ érzelemmentes hideg logikájába, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy az antikrisztusi uralom egyre sötétebb formái egészen újszerű "újrahasznosítási" folyamatokat fognak igényelni, és elnézve a mai intenzív nagyipari állattartás ebben a másodpercben is folyamatosan milliószámra működő daráló holokausztját, nem is állunk olyan távol önmagunk visszaszürcsölésétől.)

Visszatérve - Az orosz szakhatóság szerdán bezáratott Moszkvában négy McDonald's éttermet. A Roszpotrebnadzor, az orosz fogyasztóvédelmi hatóság az intézkedést azzal indokolta, hogy a négy étteremben megszegték a közegészségügyi törvény "számos" előírását. (Nem mellesleg: Oroszország terrorcselekményként büntetné az illegális GMO-használatot bit.ly/1mVcmXW Ez már hivatalos - Oroszország teljesen betiltja a GMO-kat bit.ly/1noOhrx)

Russia's consumer watchdog has temporarily closed 4 McDonalds restaurants in Moscow. It says they were breaking health codes. RT's Roman Kosarev has more. Read More: http://on.rt.com/c19zai

Óriás vécécsészét tettek a McDonalds elé - Hídfő.net

A moszkvai Puskin körúton elhelyezkedő McDonalds elé gyorsétterem-ellenes aktivisták egy óriásvécét ábrázoló alkotást helyeztek el, hogy ezzel hívják fel a figyelmet nyugati típusú gyorséttermi étkeztetések negatív egészségügyi hatásaira. A Puskin körúti étterem érdekessége, hogy az még a Szovjetúnió idején nyitott, 1990-ben, az emberek hosszú órákat is képesek voltak várni egy-egy hamburgerre a nyugati propaganda hatására.

2014-08-21-vececsesze-mcdonalds-moszkva.jpg

A csésze kiállítása után nem sokkal később az orosz fogyasztóvédelmi hivatal bezáratott négy moszkvai Mc'Donalds-ot, és az étteremlánc továbi 430 étterme felülvizsgálat alá kerül. A hivatal álláspontja szerint "Több alkalommal tapasztaltunk az előírásokkal szembeni magatartásmódot, és a hulladékok nem megfelelő kezelését augusztus 18-20 között." A hivatal képviselője a kérdésre, hogy nem a Mc'Donalds, mint márka elleni akció ez, azt válaszolta, hogy "...természetesen minden megteszünk annak érdekében, hogy az éttermek minél előbb újranyithassanak."

Korábbi - azóta frissített - híreink:

Jamie Oliver bizonyította, hogy a McDonald's emberi fogyasztásra alkalmatlan

Meki kaja, élelmiszeripari drogtervezés és Dívány...

---

Oroszok bizonyítják, hogy a kisméretű organikus gazdaságok elláthatják élelemmel a világot

Az orosz organikus kiskertes tanyák (dácsák) mozgalmának története

Amikor a világrendek szempontjából a módszerváltás (vagyis egy szűkebb kalitkából egy kicsit tágasabb kalitkába kerültünk át) megtörtént, akkor hirtelen ránk szakadt a nyugat... Szerencsére kezdünk észhez térni!

         27 hozzászólás

Címkék: politika usa oroszország világ világgazdaság mcdonalds gmo jamie oliver élelmiszer mc donalds humánökológia gmo lobbi globális gazdaság szabadkereskedelem ttip

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Súlytalanná válhat Magyarország GMO-mentessége? - Rádiófelvétel a TTIP-ről

PPJ         2014.08.14.

magyarorszag_gmo.jpgTTIP (EU–USA Kereskedelmi és Befektetési Partnerség) - további részletek az alább összegyűjtött posztokban. Bő egy éve zajlanak már zárt ajtók mögött a tárgyalások, ami viszont kiszivárog, az igencsak nyugtalanítja például az európai környezetvédelem, az élelmiszer- és egészségbiztonság színvonaláért évek óta szót emelő szakértőket. Az ipar, a kereskedelem és egyéb ágazatok magyarországi érintettjei még nem formáltak véleményt a szabad kereskedelmi tárgyalásokról, az úgynevezett GMO-kerekasztal azonban szerdán napirendre tűzte a kérdést. Attól tartanak ugyanis, hogy a készülő megállapodás nem annyira a vámok csökkentéséről szól (azok már most is alacsonyak), hanem sokkal inkább a szabályozások egységesítésével olyan gazdasági övezet kialakításáról, amelyben a hatalmas multinacionális cégek viszik a prímet, ha szükséges, a nemzetállamok ellenében is. Ebben pedig akár súlytalanná válhat a mi GMO-mentességünk is. A stúdióban prof. Darvas Béla, a GMO-kerekasztal elnöke. [Forrás: Lánchíd Rádió - Szerkesztő: Kovács Anita - Adás: 2014. június 26., csütörtök]

A készülő EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény része lenne egy egyfajta "magánbíróság" (befektető-állam vitarendezési mechanizmus - angol rövidítéssel: ISDS), amely lehetővé tenné, hogy egyes cégek, mint példádul a Monsanto hazánk ellen is pert indíthatnának, mert Magyarország tiltja a génmódosított kukorica termesztését, vagy esetleg Románia ellen, ha az nem engedélyezi a Verespatakra tervezett cianidos technológiájú aranybányát. http://www.no2isds.eu/hu

Ráadás, hogy a korábban nagy port kavart Seralini kísérlet a kritikák figyelembe vételével újra megjelent, vagyis nemhogy cáfolódott, hanem megerősödött, így most már a GMO-kat és (az autizmussal is összefüggésbe hozott) agro-kemikáliákat előállítóknak és engedélyezőknek végképp felül kell vizsgálniuk az eljárásaikat.

Seralini republished: Roundup-ready GMO maize causes serious health damage - theecologist.org

Republished study: long-term toxicity of a Roundup herbicide and a Roundup-tolerant genetically modified maize - enveurope.com

A génmódosítás-mentes Európa jobban teljesít - MTVSZ blog // 2013. augusztus

Néhány hete nagy port kavart, amikor a világ élelmezési gondjainak megoldását jutalmazó World Food Prize díjat két géntechnológiai óriáscég, a Monsanto és a Syngenta kutatói kapták. Nagyjából ugyanekkor a brit környezetvédelmi miniszter nyíltan kiállt a génmódosított növények termesztése mellett, és azt állította, hogy a génmódosított növények nélkül Európa lemarad. Egy nemrég megjelent kutatás viszont azt mutatja, hogy a valós helyzet ezzel pont ellentétes: a génmódosítás-mentes európai mezőgazdaság jobban teljesít, mint a génmódosított növényekre alapozó amerikai. Jack Heinemann kutatását Jill Richardson ismertette az Alternet hasábjain, tőlünk ennek fordítását olvashatjátok.

További GreenR posztok a témában:

Friss kutatási eredmények az autizmus és a növényvédőszerek kapcsolatáról

Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!

Kína 1 millió tonna génkezelt kukoricát küldött vissza az USA-nak

GMO: Néhány kilóra megvett magyar tudós és a kilónyi tumorok

Erősödő ellenállás GMO téren az egész világon

Ki nyeri az amerikai GMO-háborút?

Nem kell kesztyűs kézzel bánni ezekkel!

Oroszország terrorcselekményként büntetné az illegális GMO-használatot bit.ly/1mVcmXW
Ez már hivatalos - Oroszország teljesen betiltja a GMO-kat bit.ly/1noOhrx

A városi-monokultúrás-technokrata okvetlenül-okos "tudósok" hipernagy hübriszének következtében, a lokális helyett a globális megoldásokat hajhászva, két DNS darabka abraka-dabra és négy-öt GMO agrár világvállalat tervei közepette - a nem is olyan távoli jövőben, (ha hagyjuk), elszabadul a pokol...

         14 hozzászólás

Címkék: amerika usa világgazdaság európai unió gmo kapitalizmus környezet génmódosítás géntechnológia gazdagság új világrend agrárium monsanto jövő nemzedékek ökológiai politika gmo lobbi darvas béla szabadkereskedelem gmo jelölés ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark