Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

PPJ         2014.06.27.

Civil szervezetek nyilatkozata az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásról. A GMO-Kerekasztal 2014. június 25-i ülésén az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) volt a fő téma. Mellékeljük a témában a Greenpeace, az MTVSZ és a Védegylet által kiadott sajtóközleményt.

http://m.cdn.blog.hu/gr/greenr/image/s640x480.jpg

A Greenpeace, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet határozottan ellenzi az EU és az Egyesült Államok között formálódó szabadkereskedelmi egyezményt, mert az veszélybe sodorhatja többek között hazánk génmódosítás-mentességét is. Az egyezmény továbbá ránk szabadíthat egészségkárosító vegyszereket, hormonkezelt marhahúsokat, kikényszerítheti a verespataki aranybánya megépítését, alááshatja az éghajlatvédelmi törekvéseket és a helyi élelmiszerek felhasználását. http://m.cdn.blog.hu/gr/greenr/image/img158_1.jpg

Korábbi kapcsolódó bejegyzések:
Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!
"Ökopolitika" - tagok legyünk vagy szabadok?
A globalizáció politikai trilemmája
GMO: Néhány kilóra megvett magyar tudós és a kilónyi tumorok

A zöld szervezetek képviselői a GMO-Kerekasztal [2] mai ülésén fejtették ki álláspontjukat az EU és az USA között formálódó szabadkereskedelmi megállapodás veszélyeiről. A tervezett egyezmény egyik legfőbb veszélye, hogy fellazítaná az élelmiszerekkel, vegyianyagokkal és egyéb környezetvédelemmel kapcsolatos szabályokat. [3] A szervezetek azt is elfogadhatatlannak tartják, hogy az EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások részleteiről az alapvető átláthatóságot mellőzve folynak a tárgyalások, abba a civil szervezeteket, szakszervezeteket nem vonják be.

A tervezett megállapodás fő célja, hogy az óceán két partján összhangba hozzák az egyezmény által érintett területekre vonatkozó jogszabályokat. [4] Ez a valóságban azt jelentené, hogy gyengítenék a környezetvédelemmel, élelmiszerekkel kapcsolatos szabályokat.
„A géntechnológia ipar lobbiszervezeteinek kívánságlistája, valamint az amerikai kormány képviselőnek nyilatkozatai alapján várható, hogy egy esetleges megállapodás hatására Európa arra kényszerülne, hogy beengedje a génmódosított élelmiszereket, felgyorsítsa a génmódosított növények engedélyezését Európában. Azt szeretnék elérni, hogy amit az Egyesült Államok engedélyez, az automatikusan engedélyt kapjon Európában is. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni!” – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.

Az egyezmény révén az Egyesült Államok gyakorlatilag az EU 29. tagállamává válna, ugyanis a tervezetek alapján a kereskedelmet érintő minden új jogszabályt meg kell vitatni az USA-val. [5] Ebbe beletartozik a környezet-, egészség- és fogyasztóvédelmet érintő minden szigorítás.
„Az Egyesült Államok részvétele az EU-s döntés előkészítésben jó eséllyel befagyasztja a jövőbeni környezetvédelmi, klímavédelmi és fogyasztóvédelmi előírások fejlesztését.
- hangsúlyozta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője – „Az egyezmény így számos elfogadhatatlan kockázatot rejt magában: megakadhatnak az EU-s klímavédelmi intézkedések, valamint az emberi egészséget károsító vegyi anyagokat korlátozó európai folyamatok is.”

Az egyezmény része egy befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS) [6], egyfajta „magán bíróság”, melynek hatására egyes cégek bármikor beperelhetnék azon országokat, melyek az EU vagy az USA általános szintjénél szigorúbban védenék a saját állampolgáraik egészségét és a környezetet. Akár Magyarország ellen is pert indíthatnának, mert hazánk tiltja a génmódosított kukorica termesztését, vagy a skandináv országokat is perelhetnék az egészségkárosító vegyi anyagok tilalma miatt. „A döntést profitérdekelt háromfős „bíróság” hozná meg. Olyan bírók a bíróság tagjai, akik maguk hívják fel cégóriások figyelmét a szabadkereskedelmi megállapodások kapcsán lehetővé váló jogorvoslati lehetőségekre. A bíróság döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. Mindezt olyan országokkal szemben tennék, ahol fejlett a jogrendszer és az igazságszolgáltatás. Miért van szükség ezekre a magánbíróságokra? Mert ezen bíróságok kizárólag a befektetők érdekeit védik teljesen elfogultan. Ezért nemet kell mondanunk az ISDS-re!” - hangsúlyozta Újszászi Györgyi, a Védegylet projektvezetője.

Ez alapján kérjük a magyar kormányzatot és a magyar EP képviselőket, hogy határozottan lépjenek fel ezen egyezmény jelen formája ellen, valamint vonják be a civil szervezeteket a hazai álláspont megalkotásába.

Jegyzetek:
[1]
transzatlanti befektetési és kereskedelmi partnerség (TTIP – Transatlantic Trade and Investment Partneship), de ismert transzatlanti szabad kereskedelmi megállapodás (TAFTA - Transatlantic Free Trade Agreement) néven is.
[2] A GMO-Kerekasztal az Országgyűlés munkáját segítő szakmai, tanácsadó testület
- http://www.bdarvas.hu/gmo/idn39
[3] Az Egyesült Államok egyetlen jelentős, világméretű környezetvédelmi megállapodást sem ratifikált (Kiotói Jegyzőkönyv, Stockholmi- és Bázeli egyezmények), ugyanakkor engedélyez számos olyan technológiát (hormonkezelés az állattenyésztésben, génmódosított növények stb.) és vegyi anyagot, melyek az Európai Unióban fogyasztó-, egészség- és környezetvédelmi okokból tiltottak.
[4] A tervezett EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás nem a korábbi szabadkereskedelmi egyezményekkel szemben nem a vámok csökkentéséről szólna, mert az EU és az USA között már olyan alacsonyak a vámok, hanem jelenleg a „szabályozási koherencia” az egyik megnevezett fő célkitűzés.
[5] Regulatory Cooperation or Coherence
[6] Investor to State Dispute Settlement (ISDS)

Angolul:

People have the right to know - foeeurope.org/right-to-know

Over 250 civil society organisations called on the European Commission to open up the EU-US trade negotiations for public scrutiny. Over 250 organisations, including trade unions, consumers, grassroots and development organisations and transparency watchdogs are calling on the European Commission to open-up the EU-US trade talks and make the negotiation process more transparent.

foe_ttip_landscape_v1_0.png

         szólj hozzá

Címkék: amerika fidesz usa világgazdaság európai unió globalizáció gmo természetvédelem kapitalizmus környezet génmódosítás géntechnológia új világrend illuminati agrárium monsanto humánökológia jövő nemzedékek ökológiai politika gmo lobbi ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az Emberség kategóriájának teljes lebontása

PPJ         2014.05.29.

tumblr_m2560erZHw1qzutbp.jpgAvagy a posztliberalista transzhumanizmus diszkrét "bája". Az alábbi bejegyzést kihagyhatatlannak tartom humánökológiai és tudatökológiai szempontból, ugyanis teljesen világosan ráirányítja a figyelmet arra, hogy az úgynevezett háttérerők - vagy nevezhetjük rejtett filozófiai erőknek is - miben mesterkednek. Ismét meg kell említenünk, hogy a GreenR blog 2009-es indulása óta nagy utat, nagy szellemi utat járt be, egy olyan utat, amin mostanra már világos számunkra, hogy mi a különbség Līberālismus és Lībertātem között, és hogy teljesen elutasítjuk a materialista-evolucionista "fejlődés" elméleteket és minden ezzel együtt járó politikafilozófiai baloldaliságot, liberalizmust, technokrata optimizmust és természetesen (a jól ismert mezőgazdasági- és humán egészségügyi vonatkozások miatt) a génmódosítást, valamint a klónozást és transzhumanizmust is. Az alábbi hírekkel és idézetekkel egy olyan (bio)technológiai és metafizikai kitekintést kívánunk az úton járók és keresők számára kínálni, ami megerősítheti őket szellemben, lélekben és testben is. Nem vitaindítónak szánjuk, ugyanis nincs min vitázni. Akik bukásra vannak ítélve, azokat úgysem fogják az alább felsorolni kívánt "aprócska aggályok" eltántorítani, akik pedig elkötelezettjei ezen filozófiáknak és iparosai ezen technológiáknak, tehát még érdekük is fűződik a sátán jelét magukon viselni, már csak azért sem fognak világosan látni. Egyetlen célközönségünk maradt hát: a bizonytalan tömegek, akik már csak egy pár szállal kötődnek a technooptimista Maya-hoz (illúzióhoz), és már csak egy pár jel hiányzott nekik az elhatározáshoz, hogy szívük-lelkük szerint Emberséges útra térjenek. Bármennyire is "szélre esők" tehát az alábbi témák, de jelentős humánökológiai, tudatökológiai és spirituális súllyal bírnak egy az Ember(i)ség ellen folytatott, és egyre nyíltabb háborúban. De ki az az Ahrimán?!

Technokalipszis
"If nature is sacred, the anti-nature technologies are the devil."
"Ha a természet szent, a természetellenes technológiák maguk az ördög."
- Kirkpatrick Sale

A transzhumanizmus a tudománynak és technikának az ember szellemi és fizikai képességeinek fejlesztésére való felhasználását támogató nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom. A mozgalom szükségtelennek és nemkívánatosnak tartja az „emberi állapot” egyes jellemzőit, mint például a betegségeket, a fogyatékosságot, az öregedést és a (nem önkéntes) halált. A transzhumanisták a biotechnológiákban és más feljövő technológiákban látják a megoldást ezekre a problémákra. Előnyeik mellett ezen technológiák veszélyei, hátrányai is foglalkoztatják a transzhumanista mozgalmat. A transzhumanista filozófusok szerint azon túl, hogy a fejlődés és javulás vágya alapvető etikai alapelv, az emberiség el fog érni egy posztdarwini állapotot, melyben képes lesz irányítani saját evolúcióját. A transzhumanisták túlnyomó része nem vallásos, legtöbbjük agnosztikus vagy ateista. - Wikipédia

transzhumanizmus.jpg

További, "bizonyára csak véletlen lehet" illuminátus pop előadókról képek és szimbólumok itt: katt! A Transzhumanista Dilemma. A Vénusz projekt (Zeitgeist-csapda) alapítói örök életet kínálnak. Cserébe csupán azt kérik, hogy ne legyen család, gyermek, haza...  Minden, ami emberré tesz, lerombolásra kerül?!

Zavarba ejtő dolgot találtak az emberi vérben - Origo.hu
[Az eredeti cikk a PLOS ONE-ban, Magyar nyelvű, részletesebb beszámoló]

Minden eddigi tudásunknak ellentmond, de magyar kutatók vizsgálatai szerint a táplálékból teljes növényi gének is bejuthatnak az emberi vérbe.

Csabai István (ELTE) és Spisák Sándor (Semmelweis Egyetem) bélbetegségek genetikai nyomait keresték a vérben kollégáikkal. Olyan DNS-töredékeket vizsgáltak, amelyek a vérplazmában, a sejteken kívül, szabadon fordulnak elő (cell-free-DNS, cf-DNS).

Meglepetésükre olyan nagyobb DNS-darabokat is sikerült azonosítani, amelyek növényekből, például paradicsomból származnak. A darabok egy része elég nagy volt ahhoz, hogy egy egész gént hordozzon.

Ez ellentmond eddigi tudásunknak, mely szerint a táplálékból származó DNS-molekulák alkotóelemeikre (nukleotidokra) esnek szét az emésztés során, így a vérbe komplett DNS-szakaszok már nem juthatnak be. Úgy tűnik, hogy erre mégis van lehetőség, valószínűleg leginkább azoknál az embereknél, akiknek a bélrendszerében gyulladások vannak.

Csabai István zavarba ejtőnek nevezte az eredményeket, amelyek alapján egyrészt újra kell gondolni a nukleinsavak emésztésével kapcsolatos tudásunkat. Másrészt felmerül annak lehetősége, hogy a genetikailag módosított növényekből olyan gének is bejuthatnak a vérbe, amelyeket már a növényekbe is úgy ültettek be (transzgének).

Ez is a terv része: Az emberek fizikai átalakítása - Időkjelei.hu

„Egyre kevésbé leszünk biológiai lények. Olyannyira, hogy a nem-biológiai részünk dominál majd és a biológiai részünk nem is lesz olyan fontos. A gépi részünk olyan erős lesz, hogy teljes mértékben képes lesz megérteni és modellezni a biológiai részünket. Így, ha a biológiai részünk megszűnik, nem fogjuk érezni a különbséget,” mondta Kurzweil.

Dimitri Itskov szervezete, valamint számos állami ügynökség, mint a DARPA, a National Intelligence Council vagy az amerikai védelmi minisztérium ma már a törekvés konkrét aspektusain dolgoznak, amelyek magukban foglalják a következőket:

- Virtuális valóság – Olyan technológiákat próbálnak kifejleszteni, amiben az emberek a Mátrixban látottakhoz hasonló virtuális világban élhetnek.
- Kriogenika – A kriogenika azt próbálja elérni, hogy az élő embereket lefagyasztja, hogy majd a jövőben, amikor a technológia elég fejlett, újraélesszék őket. Sokan úgy gondolják, hogy a nanotechnológia fejlődésével ez egyszer lehetséges lesz.
- Génterápia – Valószínűleg ma már mindenki számára ismert. Lényege, hogy a hibás géneket jó génekkel próbálják helyettesíteni. A tudósok azt gondolják, hogy Istenhez hasonlóan képesek „játszadozni” az élet alkotóelemeivel, annak reményében, hogy javítsanak állapotunkon. Jelenleg számos kutatás folyik az állatok és emberek génjeinek manipulálására.
- Kibernetika – A tanulógépek területe a kibernetika egyik központi munkaterülete. A kutatók olyan tanulóautomaták létrehozásán dolgoznak, amelyek éppúgy mentesítenék az embert a szellemi rutinmunkától, mint ahogyan a számítógépek megtakarítják a numerikus számolást.
- Mesterséges Intelligencia
- Személyiségtabletták – Folyamatosan zajlik az olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek segítenek legyőzni a személyiséggel kapcsolatos problémákat, mint például a félénkséget, féltékenységet, vagy erősíthetik a meglévő képességeket, mint a kreativitást, vagy fokozhatják az ember érzelmeit.
- Űrgyarmatosítás
- Molekuláris nanotechnológia és önmagukat sokszorosítani képes robotok – Ez a technológia atomi pontossággal készülő gépek létrehozását tűzte célul, amelyek képesek saját maguk megépítésére, sokszorosítására, beállítására, javítására, stb.
- Elmekontroll és telepatikus képességek
- Szuperkatonák – Emberfeletti erővel, mozgékonysággal és gyorsasággal „felszerelt” katonák.

A transzhumanista mozgalom alapja a szingularitásba vetett hit. A technológiai szingularitás alapját a gyorsuló számítástechnikai teljesítmény jelenti. Ami ráadásul nemcsak úgy szimplán gyorsul, hanem a gyorsulás üteme is gyorsul. A technológiai szingularitás elméletét képviselők szerint ez az exponenciális gyorsulás jelenleg elképzelhetetlen technológiai fejlődéshez vezet, ami szingularitásban csúcsosodik ki: megjelenik a mesterséges intelligencia és Vernor Vinge matematikus szerint “nem sokkal ezután az emberiség kora véget ér”.

A mozgalom hívői úgy gondolják, hogy az emberiség új korszaka kezdődhet el, amiben bizonyos személyek biológiai testükön túllépve legyőzhetik a világegyetemet. Számukra ez olyasmit takar, mint egy keresztény számára Jézus második eljövetele.

A transzhumanizmus megmutatja, milyen az emberiség Krisztus vére nélkül: Isten ellensége. Ez a mozgalom, aminek kimondott célja "megvilágosodást" (SIC! - greenr szerk.) hozni a világnak, Isten céljaival ellentétes irányba halad.

tetovalas.jpg

Sikeres gondolatátvitelt hajtottak végre - MNO.hu

A Kaliforniai Egyetem kutatóinak elsőként sikerült elektronikus tetoválás segítségével, gondolattal irányítani. A csuklóra helyezett, szinte láthatatlan elektronikus tetoválás segítségével, gondolattal irányítottak okostelefont a San Diegó-i Kalifornia Egyetem kutatói. A kutatók kísérletükben SMS-t küldtek, csupán gondolataik segítségével.

BBC propaganda: „Miért akarok mikrocsip beültetést” - Időkjelei.hu

Szeretnél RFID chipet a bőröd alá? Én személy szerint soha nem engedném, de sokan vannak, főleg a fiatalok körében, akik semmi rosszat nem látnak ebben. Az RFID chipeket és a többi testen vagy testben hordható technológiát egyre több, magát „fejleszteni” kívánó fiatal tartja trendinek. A tömegmédia persze teljes vállszélességgel kiáll ezekért a „technológiai újításokért”.

A sátán teje - Nyest.hu

natur-joghurt-az-orosz-tejtol.jpgA Рузское Молоко ([russzkoje moloko], azaz ’orosz tej’ sajátos írásmóddal) vásárlói különös jelenségre figyelhettek fel. A cég termékein megjelenő vonalkód pirossal át van húzva. 

Arra a kérdésre, hogy miért, a cég weboldalán találjuk meg a választ. Az oldal szerint régóta közismert, hogy a termékeken megtalálható vonalkód az Antikrisztus pecsétje, hiszen láthatatlanul mindig benne van a sátán jele, a 666. A pravoszláv pópák már régóta figyelmeztetnek, hogy ezek lesznek azok a jelek, melyek megjelennek az emberek kezén és homlokán. Ezek az idők már közel vannak: hiszen azt tervezik, hogy hamarosan mindenkinek lesz egy elektronikus kártyája, melyen minden adat megtalálható róla. Kétségtelen, hogy a vonalkódban a fenevad jele rejtőzik: ezt több tudós mellett megállapította a Szent Szinódus elektronikus technológiákkal foglalkozó különleges bizottsága is.

A Szentírás úgy fogalmaz: "Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; és az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi."

ott-a-fenevad-a-nyulon-tul.jpgMa sok ortodox fellép a vonalkódok használata ellen. A cég azonban kénytelen a vonalkódokat használni, mivel anélkül csak márkaboltjaikban forgalmazhatnák termékeiket. A vonalkód áthúzásával azonban szeretnék jelezni álláspontjukat: a vonalakat nem is egyszerű áthúzásnak tekintik, hanem andráskeresztnek.

De vajon mi az igazság, tényleg a fenevad jelét rejti a vonalkód? Nos, ha akarjuk, igen: Ott a fenevad! (A nyúlon túl!)

Minden vonalkódon találhatunk három elválasztójelet. Ezek hosszabbak, mint a magát a kódot alkotó vonalak, de egyébként éppen olyanok, mint a hatos jele. Hogyan másképp zárhatnánk cikkünket, mint egy bibliai idézettel: „keressetek, és találtok” (Lk 11:9).

Buji Ferenc: A transzcendencia szekuláris és okkult degenerálódása - A trójai faló Isten városában

"Minél inkább közeledni akar az egyház a modern emberhez, minél inkább az ő nyelvezetét akarja használni, annál inkább elveszíti az értelmét számára. Abban a pillanatban, amikor a vallás majd tökéletesen alkalmazkodik a világhoz, és eltünteti magából a világgal szembeni másság botrányát, a vallás egyetemes elfogadottságot fog nyerni. Az egyház tehát csak akkor képviselhet reális alternatívát mindazok számára, akiknek elegük van a fogyasztói társadalomból, a liberális demokráciából, a modernista-mondialista világideológiából s mindabból, ami majd még utána következik, ha radikálisan mást képvisel – éspedig annál inkább, minél agresszívebben követeli a liberális tolerantizmus e botrányos másság felszámolását. Csakhogy éppen ez az, amiről nemhogy szó sincs, hanem amiről egyre kevésbé lehet szó. Az a modern világ, amely egyre inkább mindent a saját képére formál, s amely fokozatosan mindenre ráüti uniformitásának pecsétjét, efféle másságot nem tűr önmagán belül. Nem lehetnek illúzióink: az egyház, mint ahogy László András mondja, része, vagy, mint ahogy Baranyi Tibor Imre mondja, statisztája a modern világnak, vagyis az egyik alkotóeleme annak a társadalomnak, amely minden ízében a legmesszebb rugaszkodott egy perenniális – az örök értékeket az időben megjelenítő (vö. philosophia perennis) – értékrendtől.

Természetesen ezen a lényegi uniformitáson belül az egyház is egyike annak a számtalan tényezőnek, amelyek a mélyebbre nem látó emberek számára elfedik az uniformitás egyhangúságát és unalmát – akárcsak egy hagyományőrző egyesület. Egyike annak a számtalan tényezőnek, amelyek az egységes világideológia szemléleti szubsztrátumára épülve egy sajátos "szupersztrátumot" alkotnak. Nem véletlenül írt könyvet a huszadik század közepének egyik legnagyobb katolikus morálfilozófusa, Dietrich von Hildebrand a II. vatikáni zsinat kapcsán A trójai faló Isten városában címmel, illetve ugyanennek az időszaknak az egyik legjelentősebb liturgikus teológusa, Louis Bouyer A katolicizmus széthullása címmel. Az amerikai katolikus egyházban a széthullási folyamat fázisait Francis Canavan amerikai jezsuita teológus precízen regisztrálta: >>Legelőször túladtunk az állami egyházakon, hogy a protestánsok otthon érezhessék magukat országunkban. Majd deprotestantizáltuk az országot, hogy a katolikusok is otthon érezhessék magukat benne. Később kereszténytelenítettük, hogy barátságos otthona legyen a zsidóknak, majd vallástalanítottuk, hogy az ateistáknak és agnosztikusoknak is barátságos otthona legyen. Most pedig demoralizáljuk, hogy az elfogadott erkölcsi normáktól elhajló deviánsok se érezzék magukat kirekesztve. A közös nevező olyan, mint a horizont: örökösen közeledünk hozzá, de soha nem érjük el<<."

[A képen "Ferenc pápa" portréfotója az amerikai The Advocate homoszexuális érdekvédelmi folyóirat címlapján]

988821_423197397817821_225725976_n.jpg

Uo.: A modern horizontalizmus

"A modernség radikálisan átformálta a transzcendenciához való viszonyt. Felszámolni ugyan minden próbálkozása – szcientizmus, bolsevizmus, freudizmus, pozitivizmus, posztmodernizmus etc. – ellenére sem tudta, ám a hozzá való viszonyt képes volt átalakítani, méghozzá oly módon, hogy az a legkisebb mértékben se zavarja érdekköreit. A modernség ugyanis a par excellence földhözkötött "metanarratíva": horizontálisan bontakozik ki, s teljes mértékben idegen tőle a régi ember vertikális világképe.

...

A modern nivellacionizmus, vagyis az a nézet, amely minden értékkülönbséget el akar törölni és mindent egy szintre akar hozni, természetes módon nem a fent lévő, hanem a lent lévő érdekeit szolgálja, mert hiszen az előbbit alászállítja, tényleges rangjától megfosztja, az utóbbit viszont felemeli, eredeti és tényleges rangjánál sokkal magasabb rangot adva neki (vö. "semmik vagyunk s minden leszünk"). Ugyanígy a modernizmus forradalmi dühe sem az alacsony, hanem a magas ellen irányul. Az egyenértékűség eszméje, a horizontalizmus tehát nem önmagát képviseli; az igazi szembenállás nem a vízszintes léttengely és a függőleges léttengely között van, hanem a függőleges léttengelynek a felső és az alsó, vagy talán helyesebb lenne így kifejezni: a felfelé és a lefelé mutató fele között. És aki ma nem teljes mértékben elkötelezett vak híve a liberalizmusnak és a posztmodernizmusnak,7 annak számára nem lehet nem látni azt a számtalan folyamatot, amelynek eredményeképpen egyre lejjebb és lejjebb sikerül szállítani az ember "metafizikai rangját". Ilyen módon kialakítva egy olyan jólfésült újproletariátust, amely sem a Rendet, sem a Szabadságot nem ismeri, hanem elgyökértelenedve, belső tartását elveszítve egyre tehetetlenebbül adja át magát a média, a politika és általában az egész modern világot átfogó szubkultúra – kultúra alatti kultúra – lefelé irányuló szívóhatásának."

Elő-összefoglaló

Részlet a Magyar Hüperión I. évf. 3. számából,
A negyedik politikai elmélet kritikája című cikkből:

"A posztliberális posztmodernitás kiiktatja a modernitás szigorú logikáját is, az eszmék diktatúráját pedig felváltja a tárgyak, internetes jelszavak és vonalkódok diktatúrája."

"A liberalizmus megszűnik valódi liberalizmus lenni, és hallásküszöb alattivá, hallgatólagos konszenzussá válik. Ez megfelel a modernitás korszakából a posztmodernitásba való átmenetnek. A posztmodernitásban a liberalizmus, miközben megőrzi, sőt fokozza befolyását, egyre ritkábban jelent intelligens és szabadon választott politikai filozófiát; tudatalattivá, magától értetődővé, ösztönössé válik."

A liberalizmus e fantomszerű utóképe az, amelyre Dugin posztliberalizmusként hivatkozik. Lényege a virtualitás, annak összemosódása "a valósággal", a dolgok végérvényes hatalomátvétele az ember felett. Ez az a korszak, amelyben az utolsó, még fennálló és normatív értékkel rendelkező társadalmi-politikai kategória is lerombolásra kerül:

"...ama folyamat során, melyben az embert fokozatosan felszabadítják minden alól, ami nem ő (az összes nem-emberi és szupraindividuális érték és ideál alól), előbb-utóbb önmagától is meg kell őt szabadítani."

Beköszönt a poszt- illetve transzhumanizmus korszaka, amelyben a cyborg, a mutáns, a klón joggal tart majd számot az emberi mivoltra.

Sajnos az alábbi videó egyelőre csak angolul érthető, de egy percben összefoglalja, hogy az internet hogyan szívja ki az élő szervezetekből a lelket és az információt, és teszi azt üzleti értékké és monopolizált helyzetté. Ha már pusztán az internet erre képes, akkor mégis mit képzelünk: a chip-tetoválással mi fogjuk irányítani az okostelefont, vagy az érzelmeinkhez fognak a gépek még könnyebben hozzáférni?!

Összefoglaló

Az idők jelei (Zeichen der Zeit: Ahrimans Auftritt als Wohltäter) Részletek Malte Diekmann Die UNO als Instrument einer neuen Weltordnung. Das Streben US-Amerikas nach Weltherrschaft[Az ENSZ mint egy új világrend eszköze. Az USA világuralmi törekvései] című tanulmányának Ahriman nyugati inkarnációjáról szóló fejezetéből (megjelent a Felix Schultz által szerkesztett Zeichen der Zeit. Zur gegenwärtigen Weltlage [Az idők jelei. A jelenlegi világhelyzetről] című kötetben, a Goetheanum Kiadó gondozásában, 1996-ban), és Hans Peter van Manen Christussucher und Michaeldiener. Die karmischen Strömungen der anthroposophischen Bewegung [Krisztus-keresők és Michael-szolgálók. Az antropozófiai mozgalom karmikus áramlatai] című könyvének az ezredfordulóról szóló fejezetéből (Goetheanum Kiadó, 1980). Összeállította és fordította: Korcsog Balázs

Ahriman fellépése jótevőként - forrás: Novalis.hu

Az átfogó boldogság és jólét kultúrájának eljövetelével kecsegtető ahrimani erő előkészül arra, hogy a közeljövőben egy konkrét emberen keresztül tevékenykedjen a Földön. A világban jelenleg zajló folyamatok ebben az eseményben érik el tetőpontjukat. És Ahriman törekvése az, hogy a nyugati világban, mégpedig az USA-ban vigye véghez ezt az inkarnációt.

Az inkarnáció, a megtestesülés ebben az esetben nem azt jelenti, hogy gyermekként megszületni. Itt a Jordán-keresztelő ellentettjéről, egyfajta ellenpárjáról van szó: arról, hogy a Mélység szelleme [Ahriman] birtokba veszi egy általa kimondottan erre a célra előkészített ember testi és lelki burkait. Az ahrimani inkarnáció emberi hordozójának fizikai testét [és lényének többi részét is] különféle eszközökkel (a mesterséges megtermékenyítés, a géntechnológia és egyéb eljárások segítségével) előre preparálják, hogy Ahriman szelleme később beleereszkedhessen. Hiszen Ahriman az erre alkalmassá tett és megfelelően előkészített ember testébe csak valamikor annak 30. és 40. életéve között inkarnálódik bele.

Amikor az emberiség kétségbeesése a közeljövőben elér egy bizonyos szintet, akkor ezáltal alkalom kínálkozik arra, hogy feltűnjön egy ember, aki látszólag mindenre kiterjedő receptekkel rendelkezik az égető problémák megoldására: hogy miként lehet összebékíteni a népeket, hogyan lehet csillapítani az éhínséget, miképpen lehet megfékezni a mindenfelé terjedő erőszakhullámot, és hogy miként lehet elfogadható megoldást találni az ökológiai kérdésekre. Egyvalaki fogja kidolgozni és valóra váltani ezeket a recepteket: Ahriman a világbéke fejedelmének tündöklő kisugárzásával fog színre lépni, úgy, mint aki minden embert és minden embercsoportot boldoggá akar tenni. Hiszen hogy megtestesülése által ahrimani értelemben működhessen egy emberi testben, ahhoz Ahrimannak arra van szüksége, hogy az egész világ tisztelje és elismerje, sőt imádja és dicsőítse őt.

Többek között a bestiális kegyetlenségek ugrásszerű növekedése készíti elő a talajt ahhoz, hogy Ahriman az emberiség jótevőjének és a béke fejedelmének álarcában léphessen színre. A látszólag oly békés és emberbaráti arculat mögött azonban a szellemmel szembeni gyűlölet nyilvánul meg, amely kegyetlenül el akarja fojtani és teljesen ki akarja oltani mindazt, ami közép-európai princípiumként eredményesnek ígérkezik.

ahriman arimán ármány.jpg

Emporio Armani - azaz Ahrimán (Ármány) Birodalma. Amire a legősibb kultúrák és a legújabbkori legnagyobb beavatottak is figyelmeztettek: Ahriman eljövetele...!

„...akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” (Jel 20)

         szólj hozzá

Címkék: rfid vallás ármány gmo biblia klón biotechnológia metafizika transzhumanizmus génmódosítás géntechnológia mutáns cyborg technokrácia humánökológia techno optimizmus ahrimán technocalyps politikafilozófia tudatökológia posztliberalizmus

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kína 1 millió tonna génkezelt kukoricát küldött vissza az USA-nak

PPJ         2014.05.06.

no_gmo-599x275.jpgKínának továbbra sem kell az amerikai génmódosított kukorica - Agrárszektor.hu

Újabb szállítmány importját törölték. Továbbra sem engedélyezi Kína az Egyesült Államokból érkező bizonyos típusú génmódosított kukorica importját. Az előző heti szállítmány törlését követően november óta már több mint 1 millió tonna tengeri behozatalát törölték – írja a Reuters.

Az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint Kína mintegy 221 400 tonna amerikai kukorica importját mondta vissza az előző héten, mellyel már több mint 1 millió tonnára emelkedett a törölt kínai megrendelések mennyisége. A távol-keleti ország a Syngenta AG MIR 162 tipúsú génmódosított kukoricát rakta tiltó listára annak ellenére, hogy a világ többi meghatározó importőr országában átment a szűrőn.

Elemzők szerint a szállítmányok visszamondásában ugyanakkor a magas raktárkészletek, a madárinfluenza miatt visszaesett kereslet, a magas árak és a lassuló kínai gazdaság is jelentős szerepet játszhatnak.

image1396600231.png

Kína visszaküld egymillió tonna génkezelt kukoricát - Hídfő.net

Az Amerikai Egyesült Államok volt Kína egyik legnagyobb kukorica beszállítója 2008-2013 között, csak 2013-ban ötmillió tonnát vettek meg a kínaiak az USA-tól. Azonban ez a tendencia zuhan. Az USA az előző évhez képest 85%-al kevesebb kukoricát volt képes szállítani Kínába, Kína ugyanis bevezette a génkezelt növényekre a behozatali tiltást. A napokban 1 millió tonnát küldtek vissza, de idén már nem ez volt az első, április elején is visszífordítottak a kínai hatóságok egy 900.000 tonnás szállítmányt. Csak az idei évben eddig ez 427 milió dollár veszteség az Egyesült Államoknak.

Kína tavaly november óta ellenőrzi tüzetesen és blokkalja a nem megfelelő szállítmányokat az Egyesült Államokból. A visszaküldött szállítmányok mindegyikében jelen volt a MIR162 transzgenikus összetevő, a manapság népszerű génmódosítási eljárásokra jellemzően. Kína eddig 15 fajta génmódosított kukoricát vett fel a tiltólistájára.

g-20-hydra.jpg

         3 hozzászólás

Címkék: kína usa gmo génmódosítás géntechnológia kukorica agrárium gmo lobbi

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Veszélyben a vetőmagjaink - mégpedig az EU mögötti USA mögötti Monsanto által!

PPJ         2013.05.01.

http://www.agroecology.org/images/Links/rini.gif"Az EU ismét a nemzeti önrendelkezés csorbítására tesz lépéseket, melynek hátterében az USA-val kötendő szabadkereskedelmi megállapodás van. Ez néhány éven belül hozzáférhetővé tenné egész Európát az amerikai GMO-biznisz számára. A táji adottságokhoz igazodó vetőmagfajták használatának betiltása súlyosan sérti az élelmezés-önrendelkezésünket. Ez háború..." - írta Bencsik János a facebookján.

A MAG és VÍZ népe - videó dokumentumok: A vetőmag az élelemhez való jog és az élelmiszer-önrendelkezés egyik alapja. [Lásd: országos magbörzék bejegyzésünket - a szerk.] Éppen ezért világszerte egyre több gazdálkodó tartja fontosnak, hogy az ipari vetőmagokról átálljon a helyi természeti adottságokhoz alkalmazkodó és a környezetkímélő gazdálkodási módszereknek megfelelő vetőmagokra.

Veszélyben a vetőmagjaink, tájfajtáink. Az EU készülő vetőmagos jogszabálya akadályozná a tájfajta vetőmagok felhasználását, cseréjét, ami a fenntarthatóság és a reziliencia alapja! A május 6-i bizottsági döntés előtt ezért hazai civil szervezetek levelet írtak az Európai Bizottság magyar tagjának, Andor László biztosnak kérve, hogy jelenlegi formájában ne támogassa ezt a mezőgazdasági sokféleséget csökkentő, az óriáscégek érdekeit szolgáló javaslatot. A május 6-i bizottsági döntés előtt írj Te is az Európai Bizottság magyar tagjának, Andor László biztosnak kérve, hogy segítsen megmenteni tájfajta vetőmagjainkat! Informálódj és írj egy levelet Andor Lászlónak, a magyar EU Biztosnak véleményedről! Emailcíme: CAB-ANDOR-CONTACT@ec.europa.eu Twitteren: @LaszloAndorEU Sok időnk nincs....

Az Arche Noah osztrák vetőmag megőrző hálózat kezdeményezésére komoly szakmai tapasztalattal rendelkező európai civil szervezetek, amelyek több százezer európai állampolgárt képviselnek, 2013 folyamán két nyílt levélben hívták fel az illetékes európai biztosok figyelmét arra, hogy a jogszabálytervezet jelenlegi változata akadályozza a mezőgazdasági sokféleség bővítését, a fenntartható mezőgazdaság kibontakozását és az élelmezés-biztonságot. A tervezet nem tartja tiszteletben a gazdálkodók mezőgazdasági sokféleséggel kapcsolatos jogait, és nem felel meg a fogyasztók elvárásainak.

Andor László csak egy jól fizetett nemzetközi EU-s droid, akinek a gazdasági börtönt szervező multik szekerét kell tolnia, de persze, küldjük el a levelet, ez is egy fontos lépés, csak közben nem árt tisztán látnunk a viszonyokat... !

Mi az a "biodiverzitás csökkenés"? Miért olyan nagy "para" az?! Nos, kedves gyermekeim az Úrban: tekintsük meg az alábbi ábrát. Csupán száz éves távlatban nézve is az anti-tradicionális modernitás kapitalista szörnyetegének globál-liberál multi ámokfutását: láthatjuk, hogy csak a haszonzöldségeinkra fókuszálva is óriási a fajtaveszteség. Ez nem csupán azért probléma, mert így majd egyre kevesebb fajtájú változatosan zamatos íz érheti a nyelvünk hegyét. A biológiai sokféleség vesztés visszahat a földi bioszféra minden más élő rendszerére is. Ha ez a tendenciózusan pusztító világfolyamat ilyen ütemű veszteséget okoz a haszonzöldségeink (és gyümölcseink!) körében, akkor elképzelhetitek, mekkora biológiai sokszínűség veszteség könyvelhető el a természet összes növény és állatfajának függvényében!

1903-ban a vetőmag kereskedők még több száz fajtát árusítottak! Már ez a 10 mintából álló felmérés is mutatja, mekkora a veszteség! 307 fajta édes kukorica helyett most 12 fajta létezik. Boldogabbak vagytok? 338 fajta napsütötte zamatos sárgadinnye helyett most csak 27 fajta létezik. Megérte a "fejlődés"? 408 különféle ízletes paradicsomfajta helyett most 79 fajta létezik. Nagy szükség volt arra a szabadpiaci kapitalizmusra és liberális demokráciára, ugye?

food-variety-tree-754.gif

A nemzetek helyi élelmiszer-önellátása elkerülhetetlen a még fellelhető tájfajták megmentése, és fenntartása nélkül! A hibrid és a GMO vetőmagok azonkívül, hogy teljes kiszolgáltatottságba taszítják az élelmiszer-termelés alapját képező kis és családi gazdaságokat, mára már mindenki számára vitathatatlanul látható egészség és környezetpusztítást okoznak! El kell érnünk, hogy olyan jogszabályi keretek jöjjenek létre amiben a tájfajták megőrzése és szaporítása teljes mértékben elfogadott, elismert és erkölcsileg támogatott ! Alapvető emberi jogi kategória, hogy a Földi Biodiverzitás fenntartása biztosított legyen minden ember számára alanyi jogon!

Végtére is az embereknek választani kell mi az, ami működik és mi az, ami nem! Elég sok mindent kipróbálhatott, kutathatott - láthatja, hogy mi az, ami nem jóra vezető irány! Őszinte önvizsgálat elengedhetetlen az Emberi faj számára a fennmaradásához! EMBEREK: ETETVE MÉRGEZNEK MINKET ÉS MÉG A MAGJAINKAT IS EL AKARJÁK VENNI!

Toxikus és tápanyagszegény a génmódosított kukorica - Forrás: Piacésprofit/Greenfo

Aggasztó különbségeket állapított meg a 2012 Nutritional Report a génkezelt vetőmagból kikelt kukoricák és természetes társaik között. Mi több, a GMO-kukoricák olyan egészségügyi veszélyeket jelentenek az emberi szervezetnek, amiket a hagyományos kukoricák nem.

A Monsanto agrármulti – mely híressé vált arról, hogy szabadalmai megsértésére hivatkozva beperelte a génmódosított vetőmagoknak nem bedőlő gazdákat, ha a szél átfújta a magokat az ő földjeikre –, éveken át hangoztatta, hogy kukoricája éppolyan tápanyagdús és laktató – hacsak nem nagyobb mértékben –, mint a természetes kukorica. A 2012 Nutritional Report azonban úgy találta, ez a reklámfogás közel sem felel meg a valóságnak – állítja a Nation of Change.

A Natural News által is ismertetett kutatási eredmények szerint általánosan a hagyományos kukoricák hússzor több tápanyagot, energiát és proteint tartalmaznak, mint a Monsanto génkezelt terméke. A kutatók számottevően több mangánt, kalciumot, vasat, cinket, magnéziumot és káliumot találtak benne. De ez még nem minden. A génkezelt kukorica az egészségre káros anyagokat is tartalmaz. A nem GMO-kukoricában nem találtak kloridot, formaldehidet, glifozátot (a Roundup nevű gyomirtóban), a Monsanto produktumaiban viszont igen.

Kukorica – mindenben: A kukorica minősége nem csak a kukoricát kedvelőket érinti. Mindenkit. A gyári módszerekkel előállított, csomagolt élelmiszerekben valamilyen formában megtalálható a kukorica adalékanyagként. Főleg fruktóztartalmú kukoricaszirup forgmájában (de a témát ismertető Food, Inc. című Oscar-jelölt dokumentumfilmben felbukkan 30 más vegyület neve is!). Felsorolni is nehéz lenne valamennyi terméket: ketchup, sajt, mogyoróvaj, salátaöntet, kóla, juice, hús, sőt pelenka és elem! A kukorica más módon is beszivárog a szervezetünkbe: ezzel etetik a húsipari állatállományt, ami természetellenes, mert fűféléken kellene hizlalni őket.

hibrid_gmo_őshonos_kukorica.jpg

Tápanyagtartalom (Forrás)
Kalcium:  GMO: 14 ppm --- Nem GMO: 6130 ppm (437-szer több)
Magnézium: GMO: 2 ppm --- Nem GMO: 113 ppm (56-szor több)
Kálium: GMO: 7 ppm Nem --- GMO: 113 ppm (16-szor több)
Mangán: GMO: 2 ppm --- Nem GMO: 14 ppm (7-szer több)

1205-indian-corn-08.jpg

Csendben elfogadták a „Monsanto védelmi törvényt" - Forrás: Útajövőbe.hu fenntarthatósági portál / Greenfo.hu

Az amerikai képviselőház csendesen hozzácsapott egy kiegészítést a 2013-as Konszolidált és Folyamatos Költségkeret törvényjavaslathoz (HR 933) az utolsó pillanatban, aminek része a genetikailag módosított magok ellen egészségügyi kockázat jogcímén indítható jogi eljárásokat megakadályozó törvényi védelem. Leegyszerűsítve, egy olyan rendelkezésről van szó, ami megtiltja, hogy a génmódosított magok vetése miatt jogi eljárást lehessen indítani a cég ellen.

Washingtonban olyan törvényjavaslatot készítettek, amely lazítaná a biotechnológiai vállalatok szabályozását, mondván a GMO- termékeiket övező perek évekkel lassítják azok piacra kerülését, így legalább annyival legyen könnyebb dolguk, hogy gyorsabb állami engedélyeztetésben lenne részük. A Monsanto lucernáját például 2005-ben engedélyezték, de környezetvédő csoportok bíróságon megtámadták a terméket, és 2006-ben elérték, hogy az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal (USDA) visszavonja a forgalomba hozatali engedélyt.

Az USA Legfelsőbb Bírósága 2010-ben hozott határozata korlátozta a környezetvédelmi okokból indítható, GMO-termékeket megtámadó perek körét. A zöldek a szövetségi hatóságokat is beperelték a GMO-szektor elégtelen ellenőrzésére hivatkozva. A Roundup ellen rezisztens cukorrépát egy per eredményeképpen vonták ki a piacról, mivel kiderült, hogy nem végezték el a szükséges környezeti hatásvizsgálatokat az engedélyezés előtt. A Monsanto 2011-ben 6,37 millió, a Dow Chemical 830 ezer dollárt költött washingtoni lobbizásra.

GMObama2.jpg

Annak, aki szeretne többet tudni a dolog súlyáról: "A világ legnagyobb vegyipari vállalatai, akik a múlt század során dioxinokkal és egyéb vegyszerekkel mérgezték meg az élővilágot, földjeinket, vizeinket, a levegőt, most az élelmiszereinkre akarják rátenni a kezüket. Géntechnológiai úton olyan növényeket állítottak elő, amelyek minden sejtje rovarölő hatású mérget termel, vagy pedig ellenállóvá vált valamilyen - általában a vállalat által előállított - totális gyomirtószerrel szemben."

Monsanto szerint a világ - Dokumentumfilm

Élelmiszeripar Rt. - HD - Teljes film

monsanto disznó.jpg

3362851210_467e6a853e_o.jpg

         3 hozzászólás

Címkék: magyarország világ népszavazás gmo mezőgazdaság kapitalizmus obama génmódosítás géntechnológia vízgazdálkodás vetőmag fenntarthatóság agrárium monsanto humánökológia élőlánc magyarországért élelmiszer önrendelkezés gmo lobbi humánökológiai filmgyűjtemény gmo jelölés

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ki nyeri az amerikai GMO-háborút?

PPJ         2012.11.10.

Elbukott a Proposition 37 a november 6-i kaliforniai népszavazáson, ami kötelezővé tette volna a génmódosított összetevők élelmiszereken való feltüntetését. Ez alól kivételt képeztek volna az étteremben fogyasztható ételek, az interneten forgalomba hozott áruk és az alkoholos italok. Továbbá a szabályozás (sajnos) nem vonatkozott volna az olyan állati eredetű termékekre sem, amelyeket GM-takarmánnyal etettek. A gyártók 21 hónapot kaptak volna az új címkék bevezetésére. Pedig Jogunk Van Tudni!!! - Szabó Tamás írása a Greenpeace blogról.

Jogunk van tudni

A javaslat csak egy volt az elnökválasztás kapcsán megszavazandó 10 másik mellett, amelyek szintén nem egyszerű kérdésekkel, pl. halálbüntetéssel, emberkereskedelemmel és az oktatás megadóztatásával foglalkoztak. A javaslat ennek ellenére hatalmas médiafigyelmet és társadalmi részvételt generált, mind a támogatók, mind az ellenzők részéről. Az ellenzők között kivétel nélkül a legnagyobb génmódosított vetőmagot és vegyszereket gyártó cégek (Monsanto, DuPont, DOW, Bayer, BASF, Syngenta) és az ebből "ételt" gyártók (Kraft, Nestlé, Coca-Cola, PepsiCo) találhatók, akik elképesztő méretű kampányt indítottak a javaslat lejáratására. Számtalan megalapozatlan érvük a többletköltségekre, az ezzel járó papírmunkára és jogi hercehurcákra vezethető vissza.



Photo: Stephen Lam/Reuters

Ezzel szemben a támogatók többsége kisebb biotermelőkből, független fogyasztói szervezetekből állt, akik szerint az embereknek joguk van tudni, hogy mit esznek. Márpedig egy korábbi nemzeti felmérés szerint a megkérdezettek 91%-a szeretné tudni, hogy mit eszik. Mindezt abban az országban, amelyben becslések szerint a forgalmazott kukorica 85%-a, a szója 91%-a már génmódosított forrásból származik, és amely országot 18 évvel a GM-termékek bevezetése után már Etiópia, Kenya, Mali, Kamerun, és Zambia is megelőzte a törvényi szabályozásban, nem is beszélve az EU-ról, Oroszországról, Kínáról és Brazíliáról. Amellett, hogy a GMO-k termesztése több vegyszert igényel, tönkretéve a talajt és az élővilágot, egyre több tudományos publikáció mutat rá a génmódosított ételek fogyasztásának rendkívül kockázatos mivoltára, például az emiatt meghurcolt Pusztai Árpád korábbi kutatásai és a mostanában a daganatos patkányok fotóiról elhíresült Séralini-kutatás. Ugyan a GMO-k hosszútávon emberekre gyakorolt káros egészségügyi hatásait mindezidáig nem dokumentálták, ez viszont nem jelenti azt, hogy azok biztonságosak lennének.

Nem a gazdák, hanem a pénz

A javaslat megszavazása döntő fontosságú, precedensértékű lett volna Amerika számára. 61 másik országban már kötelező jelölni a génmódosított összetevőket, amelyhez most az USA egy része, Kalifornia állam is csatlakozhatott volna. És mivel kétféle címkét fenntartani költségesebb és bonyolultabb, mint egyet, esélyes, hogy egész Amerikában egységesen bevezették volna. A címkézés az élelmiszeriparban hiányos transzparencia felé való elmozdulás részeként értelmezhető, amely hosszútávon további versenyt gerjeszthetett volna, végeredményben még több bizalommal, azaz még több profittal kecsegtethette volna a nemzetközi óriásokat is. Annak ellenére, hogy a kapitalizmus elviekben a verseny legnagyobb tisztelője, a vegy- és élelmiszeripari óriások rengeteg pénzt, 45,6 millió dollárt öltek a kötelező címkézés elleni kampány finanszírozásába. Csak a Monsanto több mint 7 milliót költött a javaslat megállítására, ami nem sokkal marad el a támogatók által összesen gyűjtött 8,7 millió dollártól. A lejárató kampány valójában persze nem az egyéni háztartások növekvő költségeiről és a gazdák jogi problémáiról, hanem az említett cégek csökkenő profitjáról, gyengülő üzleti és politikai érdekeik megmentéséről, tehát a globális élelmiszerellátás feletti szinte korlátlan hatalom megőrzéséről szólt.

 
  forrás: Facebook

Aljas eszközök

A Monsanto vezette ellentábor ennek érdekében olyan aljas eszközökhöz nyúlt, amik nem egyszer felvetik a szövetségi bűncselekmény gyanúját és az alapvető emberi méltóság sárba tiprásának kategóriáit. Reklámkampányaikban többször állították, hogy az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO szerint a génmódosított élelmiszerek biztonságosak, holott a WHO ilyesmit soha nem jelentett ki. Postai szórólapjaikon az USA mezőgazdasági minisztériumától, a Food and Drug Administration-től (FDA) idéztek és annak logóját használták fel, holott a FDA mint szövetségi szervezet nem is kommentálhat szavazásra bocsátott javaslatokat, logójának jogosulatlan használata pedig a szándékos félretájékoztatáson túl bűncselekmény, amely miatt lehet, hogy az FBI nyomozást helyezett kilátásba.

http://www.sustainableisgood.com/.a/6a00d834515f0569e2017c329060c1970b-800wi

A korábbi gyakorlathoz hasonlóan gyanús, hogy megvették a legtöbb megyei, helyi napilap főszerkesztőségi és véleménycikkeit. Ezek a szerkesztőségek már 2008-ban, a szűk ketrec használatát a tojótyúkok, húsborjúk és vemhes sertések esetében megtiltó, végül elfogadásra került Proposition 2-t is egybehangzóan elutasították. Most a Proposition 37 kapcsán is ezt tették, legtöbbször az ellenkampány szlogenjeit szó szerint felhasználva. Ezek után kétséges, hogy ezek tényleg csak véleménycikkek voltak-e.

Mindig van lejjebb

Az igazán felháborító és visszataszító eszköz pedig az elvileg független tudományos szervezetek, egyetemi professzorok, illetve annak mondott emberek véleményének kilóra megvétele. Így történt ez American Association for the Advancement of Science-el, aminek vezetősége egy olyan közleményt adott ki, amely szerint a GMO-k fogyasztása nem jelent nagyobb egészségügyi veszélyt, mint a hagyományos eljárással termesztett társaié, ezért ennek címkével való propagálása szándékos félrevezetés és pánikkeltés. A nyilatkozat mögött Nina Fedoroff igazgató áll, aki korábban az Evogene és Sigma-Aldrich biotechnológiai cégeknél dolgozott. Ez a minden ellenző cégre is igaz gondolkodás azért nagyon sértő, mert paternalista szemléletmódjával az állampolgárokat jól informált, tudatos döntések meghozatalára képtelen embereknek állítja be, akiknek ezért nincs is joguk a választás szabadságához.

forrás: Conscious Life News

Lejárató reklámfilmjeikben többször megjelenik dr. Henry Miller, mint stanfordi professzor, a dolgok szakértője. Az igazság az, hogy Miller valóban stanfordi, de csak azért, mert a konzervatív Hoover Institution – aminek Miller a tagja – irodája a stanfordi campuson van, nem pedig azért, mert Miller jeles tudósként a Stanford Egyetem alkalmazottja volna. Ezért a Stanford el is határolódott és le is vetette a reklámot, de az utána újból adásba került. Ez a szándékos félrevezetés azonban eltörpül amellett, hogy Miller milyen karriert tudhat maga mögött. 1989 és 1994 között a FDA biotechnológiai irodájának alapító igazgatójaként rendszeresen ellenezte a GMO-k biztonsági ellenőrzését. 1993-ban részt vett egy a Philip Morris által pénzelt tudományos szervezet létrehozásában, ami a dohányzás és a rák közötti kapcsolatot igyekezett elmaszatolni. Később a rákot, értelmi fogyatékosságot és sérvet okozó Agent Orange gyomirtó propagálásában vett részt, majd a malária hatásos ellenszereként a több mint 40 éve betiltott, rendkívül veszélyes DDT rovarirtó újra bevezetése mellett foglalt állást. Ellenezte a rákot és hormonális zavarokat okozó BPA kivonását, és szerinte a fukushimai radioaktív sugárzás még pozitív egészségügyi hatással is lehetett az ott lakókra. Végül részt vett egy klímaváltozást tagadó, olajcégek által szponzorált tudományos szervezet felállításában is. A szálak láthatóan összeérnek az emberek és a környezet egészségét semmibe vevő, elképesztő gazdasági és politikai befolyással rendelkező cégek között.

Mi mással lehetne tehát magyarázni Miller GMO-k kapcsán újbóli feltűnését, mint azzal, hogy pénzért tényleg bármire kapható, képes részt venni halálos veszélyeket magában rejtő technológiák és állítások szándékos propagálásában, emberi életek tudatos megnyomorításában és a bolygó tönkretételében? Mi mással lehetne magyarázni az agresszív lejáratókampányt és a majdnem 46 millió dollárt, mint azzal, hogy a világ élelmiszerellátása felett hatalmat gyakorló cégek képesek törvényen és emberi életeken átgázolni a hatalmas profit megtartása érdekében?

Egy mozgalom kezdete

Az erőszakos lejáratókampány hatására a Proposition 37 elbukott a népszavazáson, viszont rendkívüli jelentősége nem kérdéses. Civil kezdeményezésként képes volt ötödannyi kampányfinanszírozással a voksolók 47%-át, kb. 4,2 millió embert megszólítani és ráébreszteni arra, hogy a jelenlegi élelmiszerellátás monopol gyakorlata nincs tekintettel sem az emberi, sem az ökológiai szempontokra. A Proposition 37 és annak tömegeket mozgósító ereje csupán része a Michael Pollan által is vizionált Food Movementnek, amelyből létrejöhet egy olyan mozgalom, amely a jelenlegi, káros termelési módszerek elutasítása mellett élhető, fenntartható alternatívákért képes lehet majd politikai nyomásgyakorlásra is.

forrás: wwwaltwinds.blogspot.hu

FDA - Federal Dis-information Administration

 

         szólj hozzá

Címkék: világ népszavazás gmo mezőgazdaság génmódosítás géntechnológia agrárium monsanto gmo lobbi gmo jelölés

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Tudomány alulnézetben - amit eddig nem lehetett leírni a génmódosításról

PPJ         2012.06.14.

Két írás jelent meg egyidejűleg az Átlátszó.hu szabad oknyomozói internetes lapban. Darvas Béla "Tudomány alulnézetben" című cikkében elmeséli azokat az eseteket, amikről idáig nem szól(hatot)t. http://img.index.hu/cikkepek/0802/belfold/darvas03.jpgOlvashatóvá teszi azt, hogy miként működik a kommunikáció, ha olyan terület jelentkezik közlésre, amelyen masszív érdekviszonyok (termék) rendezik be hátteret (hirdetők). Mindkét cikket olvasásra ajánlja azoknak, akik a módosított növények körüli ügyeket és játszmákat világosan szeretnék látni.

Ahogy írja: Ez a megszólalásom egy eddig meg nem jelent tényfeltáró írásunkért szól, amit 2011 szeptemberében próbáltunk Székács Andrással közölni, amikor a hazánkba beszállított vetőmagok (szója és kukorica) géntechnológiai úton módosított (GM) magokkal való szennyezésének ügye már elég világosan átlátható volt. Bár bennünket a médiában folyó közjátékoknál sokkal jobban érdekel az a téma,amiről tényszerűen írtunk, és ami az alább vázolt sorsra jutott, eljött az ideje annak, hogy bevigyem a nyilvánosságot abba az információs szélcsatornába, ahol hosszú ideje dolgozom, hogy a saját példáinkon keresztül láthatóvá tegyem, mibe ütköznek ma azok, akik a növényi géntechnológia tényeit kommunikálják. Vonatkozik ez annak előnyeire és hátrányaira is.

E cikk melléklete a Nemzeti Érdekben meg nem jelent írásunk: Darvas Béla és Székács András „A géntechnológia vetőmagháborúja" írása az alábbi linken tekinthető meg:

A Nemzeti Érdekből kimaradt Darvas-Székács cikk itt letölthető (PDF)

Üdvözlettel: Darvas Béla

         1 hozzászólás

Címkék: gmo mezőgazdaság génmódosítás géntechnológia agrárium gmo lobbi darvas béla mezőgazdasági géntechnológia székács andrás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

"Bioetikáról, közérthetően" - 2. előadás beszámoló

PPJ         2011.10.14.

És tényleg megáll az ész! Az első előadáshoz képest, ami egy teljes körű és objektív bioetikai alapozó áttekintés volt, most egy végtelenül elfogult és beszűkült pro-GMO előadást hallhattunk. Előadónk - Venetianer Pál - nem is leplezte, kimondta az első pár percben kerek perec, hogy itt szó nem lesz bioetikáról, ez egy GMO előadás és kész. Szerinte nem vet fel (bio)etikai kérdéseket a génmódosítás.

Az előadássorozat szervezője, Szántó Veronika ökofilozófus, ha ezt nem tudta előre, akkor azért, ha pedig tudta, akkor azért kellene, hogy újragondolja: milyen alapon szervez ökofilozófusként bioetika címen olyan előadássorozatot, ahol négy előadóból kettő egyértelműen GMO lobbista!? Nem hinném ugyanis, hogy jelenkorunk aktuális tabukérdései (lásd: Peter Singer bioetikust, aki ökofilozófiai szempontból is releváns) helyett a már nyilvánvalóan hazugságszámba menő pro-gmo érvek sulykolásával kellene a bölcsészhallgatókat így megvezetni.

Természetesen, fiatalként őszintén tisztelem Venetianer Pál Professzor Urat, de az ő előadása után vált egyértelművé számomra, hogy felette (azaz az ilyen típusú gondolkodásmód felett) elmúlt az idő. Merem ugyanis feltételezni, hogy gondolkodásmódja egy passzív folyamat miatt vált jelenleg ilyenné és nem egy aktív (direkt hallgató, elhallgató) tevékenység eredményeként. Az ilyenfajta gondolkodásmód kiválóan mutatja a mára már teljes mértékben meghaladottá vált karteziánus dualisztikus mechanisztikus világnézetet; számára a szoftver kódja és egy génrészlet ugyanaz, alkatrészekre szedhető és részegységenként cserélhető gépeknek tekinti az élő szervezeteket és élő rendszereket. Az ilyen szemlélet teljesen nyíltan figyelmen kívül hagyja az ökológia, mint az élő és élettelen rendszerek közötti összefüggések tudományának szempontjait. Az ilyen szemlélet szemet huny a felett is, hogy mit okoz a génmódosító technológia a természetes élőlényekben és élőhelyekben akkor, amikor azok kikerülnek a laboratóriumokból, vagy „véletlen” hibák folytán szabadulnak el, visszafordíthatatlan következményeket okozva.

Külön kell ugyanis választani, hogy mi történik a laboratórium zárt körülményeiben és mi, amikor egy génmódosított szervezet kikerül a természetbe. A cukorbetegek inzulinja például a világon génmódosított szervezetek által termelődik. Ebben az esetben azonban ezek a szervezetek be vannak zárva a gyógyszergyárak laboratóriumaiba, nem tudnak kiszabadulni és ott végezhetik áldásos tevékenységüket. Ellenben a mezőgazdasági termesztésbe vont génmódosított szervezetek már nevükből adódóan sem laboratóriumi körülmények között fejtik, fejthetik ki (káros 16-17. oldal)) hatásaikat! Nem mellesleg korábbi kutatások is kimutatták, hogy milyen szinten változtatja meg a talajlakó mikroszervezetek közötti kölcsönhatásokat a génmódosítás miatt minden sejtjében toxint termelni képes génmódosított kukorica. Erre rengeteg kutatási adat és bizonyíték van!

Venetianer Pálnak sikerült olyan szintre fokoznia a mellébeszélést például az ökológiai diverzitásról mezgazdasági tekintetben, hogy tagadta a hagyományos mezőgazdaság biodiverzitást fokozó hatását (vö.: értékes agroökoszisztémák (17. oldal), és organikus gazdálkodás hatása a biodiverzitásra), kínosan ügyelt belém folytani a szót a „permakultúra” és a „kisléptékű” szavak hallatán, majd szó szerint együgyünek nevezett minden olyan tudóst, kutatót, politikust, akinek ellenvetése van a génmódosított szervezetekkel szemben, tehát pont azokat, akik nem egy-ügyűen, egy szemszögből csupán, hanem rendszerszinten, összefüggéseiben (transz-, multi- és interdiszciplinárisan), vagyis generalista módon látják át a természettudományt. Pejoratív értelemben használni az együgyű szót pont azokra akik felfedezték a biológiában a sokügyűséget, így létrehozván az ökológia tudományát? Ez több a soknál!

Egy másik érdekes momentum volt, mikor annak felvetése kapcsán, hogy a génmódosító cégek támogatják-e a GMO párti tudósokat, Venetianer Pál azzal válaszolt, hogy: "Bárcsak úgy lenne, hogy a Monsanto támogat minket, de nincs így."

Ennek kapcsán idéznék a Nemzeti Vidékstratégia honlapjáról, a 75. OMÉK-on elhangzottak alapján írt szövegből:

"Györgyey János az MTA Szegedi Biológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, aki egyben a GMO párti Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesületet is képviselte, élesen visszautasította, hogy marketingmunkát végezne nemzetközi cégeknek. Azt állította, rosszindulatú sajtóhadjárat folyik ellenük, amit a vidékfejlesztési tárca irányít. Mint mondta, a GMO mentesség nem hoz hasznot, ők pedig a közpénzt az ország szolgálatára fordítják. Ángyán József későbbi kérdésére, miszerint egyesülete miért kért külföldi irodától jogértelmezést a magyar Alaptörvénybe foglalt GMO álláspont miatt, nem válaszolt. Arra sem volt szava, hogy egyesületük lapját miért támogatják a GMO-s termékeket forgalmazó cégek."

Ehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy Györgyey János is sokkal őszintébben fogalmaz, ha szűkebb körben nyilatkozik meg. Egy szegedi tudományos fórumon készült hangfelvétel szerint ugyanis szó szerint ezt mondta: „a génmódosított növényekről minden olyan marketingdumát, hogy az az éhezést oldja meg a Földön, meg hasonló, azt nyugodtan el lehet felejteni! Soha nem erre találták ki őket, nem ezért fejlesztették őket! A nagy cégek nem ezért öltek bele fajtánként százmillió dollárt, hogy a Földön az éhezés kérdését oldják meg! Azért csinálták, hogy pénzt szerezzenek, hogy profitot csináljanak és piacot nyerjenek! Ezt mind a hármat a génmódosított növények kiválóan tudják.” (Felszólalásának felvétele a Greenpeace birtokában van.)

Venetianer Pál figyelmét eddig vélhetően elkerülte, ezért tisztelettel ajánlanám az elhangzott kijelentéseire válaszul az alábbiakat:

"Nincs átfogó kutatás a GMO-król, nem bizonyítottak az 'ellenhívők' állításai": ezzel szemben nemzetközi és hazai átfogó kutatások is vannak, mi más kellene még?

"Nincs olyan világvallás, ami elítélte volna a génmódosítást": de van és van! A monoteista világvallások eleve elítélik, hiszen minden teremtmény isteni, szent és sérthetetlen, a buddhizmus pedig az egyik legmodernebb ökotudatos gondolkodásrendszer, tehát szintén, és ráadásul tudományosan kompetensen eleve elutasítja.

"Nincs a GMO-knak kimutatható egészségügyi hatása": Prof. Dr. Pusztai Árpád és Prof. Dr. Bardócz Zsuzsa kutatásai mást mutatnak!

"A GMO tehát töretlenül tovább fog hódítani": Hogy ezt hogyan teszi ilyen eredményesen akkor, amikor a fogyasztók 90%-a elutasítja a GMO-kat, azt nem tudom... főként, hogy az Európai Unió 27 tagállamából 23 maga akar dönteni abban, lehet-e GMO az országában vagy sem és büszkék lehetünk magunkra, hiszen példánk nyomán már 10 tagállamban van moratórium GM növények termesztésére. A Föld Barátai nemzetközi szervezet 2010-es adatai szerint Európában a génmódosított növények termőterülete már ötödik éve csökken – 2008. óta 10%-os volt a csökkenés. 2009-ben a legnagyobb EU tagállam, Németország lett a hatodik európai ország, amely betiltotta a génmódosított kukorica termesztését, s ezáltal a génmódosított növények termőterülete az EU mezőgazdasági területeinek 0,05%-a alá csökkent.

Mindezek után megáll az emberi ész! Az előadás után nekem szegezték a kérdést a folyosón, hogy "na ugye, milyen alaptalan és stílustalan volt a greenr blogod állítása"? Mit lehet erre felelni? A véleményem továbbra sem változott, továbbra is állítom, hogy egy nem objektív, érdekektől átszőtt érvelést hallhatott a BTK termében az arra vetődött, „jobb sorsra érdemes”(?) nyitott fülű emberfia.

         2 hozzászólás

Címkék: gmo mezőgazdaság elte génmódosítás géntechnológia bioetika elte btk agrárium gmo lobbi venetianer pál györgyey jános

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

"Az igazi" Amerika véleménye a génmódosításról

PPJ         2011.08.16.

Megmutatom nektek ezt a videót, hátha egyszer idetévedne a nagy Amerika és GM imádó "barátaink". Az igazi mindennapi amcsi farmerok másként vélekednek a GM terményekről. Millió dolláros károkat okoztak már nekik a GénMódosított terményeket gyártó vállalatok. Tehetetlenek. Szerintem halljuk meg a valódi Amerika hangját és segítsünk rajtuk például úgy, hogy a génmódosított szervezeteket ránk erőltetőkkel közöljük: saját hazájukban (már ha egy cégnek van ilyen) is a pokolba kívánják őket.

 

         szólj hozzá

Címkék: amerika videó tudomány gmo géntechnológia agrárium gmo lobbi

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Programajánló: Szkeptikus Klub a genetikailag módosított növények veszélyeiről

PPJ         2011.05.13.

A Szkeptikus Klub kiegyensúlyozza a legutóbbi egyenlőtlenségét a GMO-kkal kapcsolatban szervezett klubestje kapcsán, magyarán bekövetkezik az, ami csak igen ritkán: a természettudományos-, ökológiai ismeretekkel rendelkező oldal nem a saját háza táján kell, hogy megvédje, kifejtse érvrendszerét, vagyis meghallgatásra kerül mindkét oldal egyazon esemény berkein belül. Csak remélni tudom, hogy nagyjából ugyanazok (és persze még többen :)) fognak most elmenni erre az estre, mint akik az előzőn is részt vettek.

Most előadásra és beszélgetésre kérték fel a „géntiszta Magyarországért” küzdő Élőlánc Magyarországért nevű szervezet elnökségi tagját. Következő klubestjük programja tehát:

Ács Sándorné agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök:
A GM növények termesztésével kapcsolatos ökológiai és mezőgazdasági megfontolások

Az előadás ideje és helye:
2011. május 17. kedd, 18.00 óra
BME Fizika Tanszék, 1111 Budapest, Budafoki út 8. F épület III. lépcsőház II. em. 13. terem
térképvázlat itt

A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Előzetesen hallgassátok meg Ács Sándorné felszólalását a tavaly júniusi klubestről.

Az előadó így ír magáról: "Nem vagyok tudós. Nagyüzemi növénytermesztési gyakorlattal rendelkező agrármérnök vagyok, több évtizedes vetőmagtermesztési tapasztalattal. Egyaránt jártas vagyok a konvencionális, intenzív, vegyszeres mezőgazdaság és az ökológiai gazdálkodás terén. Agrár-környezetvédelmi szakmérnök is vagyok, ezért a mezőgazdaság környezetre, természetre gyakorolt hatásainak elemzése a szakmámhoz tartozik. Szakterületem továbbá a fenntartható vidékfejlesztés is, mely a mezőgazdaság különböző válfajainak társadalomra és gazdaságra való hatásait is vizsgálja.

Megítélésem szerint a géntechnológia a tudomány fejlődésének forradalmi állomása, mely izgalmas, új lehetőségeket teremtett kutatóknak, növénynemesítőknek egyaránt. A génmódosított növények köztermesztésbe vonásáról azonban csak úgy lehet felelősen jól dönteni, ha megvizsgáljuk ennek lehetséges ökológiai, táplálkozás-egészségügyi hatásait."

 

         3 hozzászólás

Címkék: gmo természetvédelem géntechnológia ökológia élelem agrárium szkeptikus klub ács sándorné génmegőrzés gmo lobbi

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Sushi VS Természetvédők 0:1

PPJ         2010.04.17.

http://fc05.deviantart.net/fs44/i/2009/148/5/4/STOP_WHALE_HUNTING_by_metegraph.jpgVan egy feltételezésem, hogy minden rendszer egyszer úgy túlpörgi magát, hogy visszafele sül el. Ebben az esetben az oly "ördögtől valónak" tartott géntechnológia szolgált természetvédelmi célokat, génujjlenyomat alapján kimutatható lett, hogy Japán finoman szólva sem kutatási célokból fogja ki a bálnákat és delfinritkaságokat, inkább finoman szószban is sushit eszik.

csukabálna

barázdás bálna

Risso-delfin

Illegális bálnahús a szusiban

forrás: Greenfo

Egyértelmű bizonyítékot találtak kutatók arra, hogy a japán bálnaprogram keretein belül elejtett cetek húsát árulják amerikai és koreai étkezdék. A hús eredetét genetikai ujjlenyomattal sikerült bizonyítani.

Az Oregoni Egyetem newporti tengerkutatási központjának kutatói filmesekkel és környezetvédőkkel együtt tavaly az Egyesült Államokban és Dél-Koreában gyűjtöttek éttermekben bálnahúsmintákat: egy Los Angeles-i étteremben olyan tőkebálnahúsra találtak, amelyet 2007-ben adtak el Japánban.

Mivel a fajt a kipusztulás fenyegeti, az étterem ellen büntetőjogi eljárás kezdődött, ugyanis japán bálnahúst nem vásárolhatnak a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó a Washingtoni Egyezményt (CITES) aláíró országok.

A kutatók Szöulban, Dél-Korea fővárosában is meglátogattak egy szusibárt, ahol június és szeptember között 13 bálnatermékre bukkantak. Ezek közül négy egy Antarktisz környékén elejtett déli csukabálnából, négy tőkebálnából, három egy, a Csendes-óceán északi részén élő csukabálnából, egy barázdás bálnából és egy Risso-delfinből származott.

A kereskedelmi célú bálnavadászatot nemzetközi moratórium tiltja 1986 óta. Japán azonban "kutatási céllal" évente több száz bálnát ejt el. E bálnák húsát az ország boltjaiban és éttermeiben értékesítik.

A kutatók eredményeiket a BBC hírportál tudósítása szerint a Biology Letters című folyóiratban tették közzé. Javaslatuk szerint a bálnahús-kereskedelem ellenőrzéséhez be kellene vezetni a DNS-tesztet, beleértve az összes kifogott bálna DNS-ének jegyzékbe vételét is.

         3 hozzászólás

Címkék: japán természet sushi géntechnológia bálnavadászat whale hunting

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark