Fotós ajánló: összeomlás szélén a társadalom

PPJ         2012.10.04.

"Idén is van magyar díjazottja a Lucien Hervé és Rudolf Hervé díjnak, ennek a rangos francia fotós elismerésnek." - írja az Index.hu Nagykép rovata. "Hermann Ildi Nyaralók című sorozata a szocializmusból megmaradt víkendházak világát dolgozza fel. A különdíjas képeket átjárja a nosztalgia, ám az érzés csalókán retró, hiszen nem a múltban, hanem a jelenben járunk, otthonunktól nem is túl messze. A díjra idén is pályázni kellett, a témát most három szóval írták körül: társadalom, építészet és lakóhely. A fődíjat 2012-ben a francia Cyrille Weiner kapta, aki a párizsi Nanterre városrészben készített sorozatot Gyár a réten címmel. Az ő képei a túlnépesedett város ökológiai problémáival foglalkoznak, sokkal keményebben, de távolságtartóbban, mint Hermann Ildi humorral átszőtt magyarországi fotói. A díjat a magyar származású fotóművész, Lucien Hervé és felesége, Judith alapították, 2004-ben elhunyt fiuk, Rodolf Hervé emlékére."

A GreenR blognál nagy rajongói vagyunk a Life after people filmnek és sorozatnak - magának az ökológiai gondolkodásnak, ami a lineáris analitikus helyett holisztikus és körkörös: vagyis sokkal közelebb áll a valósághoz!

Cyrille Weiner: Gyár a réten

3.jpg

4.jpg

5.jpg

2.jpg

1.jpg

Hermann Ildi: Nyaralók

12.jpg

13.jpg

11.jpg

Nézzétek meg az összes képet az Indexen!

         szólj hozzá

Címkék: fotók

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Napikép: "Itt a tavasz"

PPJ         2012.04.06.

Fotó: Bartha Máté - Nonrelevant.tumblr.com

         2 hozzászólás

Címkék: ford természetvédelem fotók napikép kék cinege hűtőrács bartha máté kék cinke

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

"Irtószép" agrár tájképek - kiirtó földkórkép

PPJ         2012.03.12.

A 38 éves Krzysztof Browko fotóművésznek vallja magát. Képei technikailag kifogástalanok is, esztétikailag azonban egy-két sorozata fennakadt az ökológiai szemlélet általam is képviselt szemüvegén. Ő magának nincs ökológiai tudása - informatikai technikusként keresi a pénzét: profibbnak nevezhető hobbija a fotózás. Képeivel a facebook-on találkoztam az 1X.com oldalán.

Toszkánai és Dél-Moráviai albumai olyan képeket rejtenek, amik szemkifolyató giccsen túl, a korunk problémáira érzékenyebb embereknek már inkább szívfájdítást hoz, mintsem esztétikai kielégülést. Végeláthatatlan sorokban kígyóznak a növények és a boronált sávok. Ezek kompozíciói elevenednek meg a fények ügyes játékában. Állítom, hogy ha az Életet egy gazdag, burjánzó valaminek tekintjük, ezeken a képeken nincs élet és még ha időben továbbgondoljuk, hogy megnő a kalászos, akkor sem.

Mi az, amit már tudunk? Most a mezőgazdaság minőségére fogok szavakat aggatni. Nagyüzemi, monokultúrás, ipari, monopol, túlintenzifikált. Talán nem olyan vészjósló szavak első hallásra, pedig összefüggnek egymással és a pusztulást magát hordozzák! Németország például olyan mértékig (egyes adatok szerint 80%-ban!) elvesztette a(z agro-)biodiverzitását, hogy ott már a gazdálkodás felhagyása esetén sem* lenne képes regenerálódni a természet! *:4 oldal ábra felett.

A nagyüzemi gazdálkodás mérete folytán fenntarthatatlan: csak a mennyiségi támogatásokra játszik, nem érdekli a táj jellegzetessége és egyedisége. A nagyüzemi berendezkedés sok évig akarja termeszteni ugyanazt, hogy "kiszámítható" legyen az évről évre növekedő profit. A monokultúrás szerkezet elveszi a lehetőséget a sokrétű termeléstől. Egyöntetűen használja a tájat, nem érdekli, hogy az épp dombos és egyik felén erre-, a másik felén már amarra folyik az esővíz. Nem, beszántja a munkagép az egész tájat... Ipari futószalagként tekintenek a tájra, aminek egy bemenete és kimenete van. Bemenete a műtrágya és öntözővíz, kimenete a kukoricafelesleg és árutőzsdeindex: mű-anyagokból lesz fantom-pénz.

Nem maradnak védő fasávok a szél talajelhordó ereje ellen, nincs tekintettel a szántás a víz lefolyási irányára, aminek következtében megint csak lemosódik az értékes humuszos termőtalajréteg.

Nem kell messze menni. Magyarországon, köszönhetően a maffiával átszőtt politikánknak, ugyanez a helyzet. Végeláthatatlanul beszántott tájak akár a vonat ablakából fotózva is és felülről jól láthatóan foltos, leromlott talajok.

"Az erodált talajfoltok és a lejtőhordalék is a légifelvételek alapján jól térképezhető jelenségek közé tartoznak. A szántóföldi eróziós foltok színes felvételen világosak, míg a közepesen erodált erdőtalajok esetében a felszínre kerülő vas és alumínium oxidok vöröses árnyalata árulkodó. Ilyenkor a felszíni réteg nem sok agyagot tartalmaz. A defláció felmérésében épp úgy segítségünkre lehet a fent említet eljárás. Amikor a szél a talaj fedettségétől, kötöttségétől, nedvességétől és a humusztartalmától függően okoz károkat, az a légi felvételeken általában az átlagostól eltérően világos foltokként jelentkezik." - http://www.interspect.hu/tematikusterkepek.html

Magyarország Eróziós Térképe

http://enfo.agt.bme.hu/drupal/sites/default/files/imagecache/preview/erozio_0.jpg

IGEN, AZOK A FÁTYOLOS FOLTOK NEM TÜNDÉRI FÉNYJELENSÉGEK A FOTÓKON, HANEM KILÚGZOTT TALAJ, ÉRTÉKÉT- A SÖTÉT HUMUSZRÉTEGÉT VESZTETT TALAJ MEGMUTATKOZÁSA.

A HELYTELEN MEZŐGAZDASÁGI GYAKORLAT KÖVETKEZTÉBEN GLOBÁLISAN ÉVENTE 40 TONNA TALAJ PUSZTUL EL HEKTÁRONKÉNT(!) ÉS HELYETTE A TERMÉSZETES TALAJKÉPZŐ FOLYAMATOKKAL CSAK 1 TONNA KELETKEZIK.

ENNEK A KÓRKÉPNEK A DOKUMENTUMFOTÓI EZEK. EGY PUSZTULÓ VILÁGNAK, AMI NEM VIGYÁZ A LEGNAGYOBB KINCSRE: A TERMŐTALAJRA.

----------------------------------

Ajánlott irodalom:


Mit tud és mit nem tud teljesíteni az iparszerű mezőgazdálkodás?
http://www.fajltube.com/gazdasag/mezgazdasag/MIT-TUD-ES-MIT-NEM-TUD-EZEK-KO31551.php

A mezőgazdasági stratégiaváltás Földhasználati alapja: a magyar zonációs program
http://www.fajltube.com/gazdasag/mezgazdasag/A-MEZGAZDASAGI-STRATEGIAVALTAS45368.php

A különböző földhasználati kategóriák területi lehatárolása:a földhasználati zónarendszer
http://www.tankonyvtar.hu/mezogazdasag/vedett-erzekeny-080906-48

Ángyán József: Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai
http://www.tankonyvtar.hu/mezogazdasag/vedett-erzekeny-080906-371

         2 hozzászólás

Címkék: mezőgazdaság természetvédelem fotók fenntarthatóság agrárium

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Populációökológia alapok: 2011. október - Hétmilliárd ember él a Földön

PPJ         2011.10.30.

Nem törődöm sem a szerzői jogokkal, sem a saját időmmel: egyszerűen az összes fülszöveget és képet egyenként lementettem az Index galériájából, hogy ide beillesszem, mert ez történelmi pillanat a humánökológia szempontjából. Ez a humánökológia mesterszak az ELTÉn, ami most tanulok. Az alábbi index fotók... Természet és társadalom együttes vizsgálata. Ki nem állhatom azokat, akik ökofasisztának neveznek bármilyen olyan ökológust, aki túlnépesedésről "mer" beszélni. Pedig van túlnépesedés. És az alábbi képek végignézése után el kellene gondolkodnunk, hogy vajon mivé fog alakulni ez az emberiség a további szaporodással, ha már 7 milliárd ember is csak ilyen nyomorgás, környezeti katasztrófák, igazságtalanságok és háborúk árán tud "élni". Vida Gábor professzor úr említett nekem egy tanulmányt, mely szerint a mai tizenévesek ~80%-a éhhalálban fog felnőtt korára meghalni. Ezt az alábbi képek láttán nem is vonom kétségbe. Azt viszont igen, hogy akarjak-e utódot nemzeni erre a világra. Ráadásul sokat, mert "csak úgy igazi a magyar Orbáni virtus"... Tudhatóan szenvedésbe és halálba hozni világra egy érző lényt: ezt én előre megfontolt szándékú emberölésnek nevezném. Ez nem ökofasizmus, nem akarok én megölni senkit. A bolygó fog. Nem fog ugyanis elegendő ételt, ivóvizet és levegőt adni. A bolygó az ökofasiszta, hogy a természetes eltartóképesség szerint működik a természet törvényei által... A bolygó az isten, mert ő határozza meg a lét határait és végességét. A populációökológia logisztikus S görbéje nem fog kegyelmezni és kivételt tenni senkin és semmin.

Egy rendszer minél inkább kibillen az egyensúlyból, utána annál nagyobb a kilengése. Ami még nyuszik és rókák "egyszerű" esetében is vezethet a populáció kihalásához.

Akkor most képzeljük el az ember tekintetében, hogy mekkorát löktünk a hullámokon!!!

(Kapitány Balázs meg, komolyan mondom, hogy egy hülye... Majd ha elfogy a fa, akkor gyorsan kitalálok valami anyagot, hogy abból készítsek péklapátot a tarkón billentéséhez papírt egy ökológia könyv nyomtatásához számára, hogy például tisztába jöjjön az ökoszisztéma-kulcsfaj fogalmával. Ostoba! Agyamra meg ez a bármi helyettesíthető bármivel duma, ahelyett, hogy azt mondaná: "bocsánat, ehhez nem értek". Csak úgy szólok, hogy a pénz nem ehető és még nagyon sok pénzből sem sikerült élő rendszert helyettesíteni/létrehozni.)

Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) jelentése szerint október 31-én a világ népessége eléri a hétmilliárdot. A demográfusok szerint ez a szám várhatóan 2027-re meghaladja a nyolcmilliárdot, 2046-ra a kilencmilliárdot, majd a számítások szerint 2050-ben 9,2 milliárd körül stabilizálódik, és ezt követően lassulhat a növekedés.

1927-ben még csak kétmilliárdan éltek a Földön, ez a szám 1960-ra elérte a hárommilliárdot, 1975-re a négymilliárdot, 1987-re az ötmilliárdot. A Föld népessége 1999 októberében lépte át a hatmilliárd főt. A legnagyobb ütemben Afrika és Ázsia népessége növekszik.

Tumultuózus jelenet a kantoni pályaudvaron. Ünnepnapokon milliók és milliók kelnek útra, hogy hazautazzanak szülőhelyükre. A Kínai Népköztársaságban több mint 1,3 milliárd ember él, ezzel a Föld legnépesebb és egyik leggyorsabban gyarapodó országa. Még.

Strandolók ezrei Ázsia legnagyobb hullámmedencéjében, Szecsuánban. Jelenleg 400 olyan város van a világon, ahol legalább egymillióan élnek.

Gyalogos felüljáró épül egy pekingi útkereszteződésben. Pekingben 1953-ban még csak 2,7 millióan éltek, 2010-ben már 19 millióan.

A nyolcvanas években a pekingiek 80 százaléka még rendszeresen biciklivel járt, mára 20 százaléka alá csökkent ez az arány. A kínai fővárosban a súlyos légszennyezettség miatt újra megpróbálják népszerűsíteni a kerékpározást.

2009-ben Kína lett a világ legnagyobb autópiaca, tavaly már 18 millió gépkocsit adtak el az országban. Az autópark sokkal gyorsabban bővül, mint a városok úthálózatának áteresztőképessége, szinte állandóak a dugók.

A 23 milliós Sanghaj Kína legnépesebb városa. 2050-re a mostani 19-ről 27-re emelkedik a megavárosok, azaz a 10 milliósnál nagyobb települések száma.

Japán stílusú kapszulahotel Sanghajban. Megnyitása után a hatóságok bezáratták, mert nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A turisták számára erős vonzerőt jelenthet, hogy állítólag a sanghaji nők a legszebbek Kínában. Az országban eltorzult a nemek aránya, minden negyedik felnőtt férfi pár nélkül marad.

Hongkong a világ legsűrűbben lakott városa. A legnépesebb városok befogadóképességük határait feszegetik. Szakemberek előrejelzései szerint 2050-re a Föld népességének csaknem 70 százaléka él majd hatalmas metropolisokban.

Hongkong 1104 négyzetkilométernyi területén több mint hétmillióan laknak. A napi utazások több mint 90 százaléka tömegközlekedési eszközökön zajlik, ami a legmagasabb arány a világon.

Taipei, Tajvan. Csúcsforgalom. Míg 1900-ban az emberiség körülbelül 14 százaléka élt városokban, 1950-re már 30 százalékuk, jelenleg pedig a népesség fele lakik a zsúfolt településeken.

Taxitemető Kínában. A népesség gyarapodása mellett a gazdasági növekedés is hatással van a környezetre, ami különösen Kína esetében szembetűnő, ahol alig van szabályozás a környezetpusztító tevékenységekre.

Újrahasznosításra váró televíziók egy kínai üzemben. Több mint egymilliárdra becsülik a tévénézők számát Kínában.

Hefej, Kelet-Kína. A múlt században a vízfogyasztás több mint kétszer olyan gyors ütemben emelkedett, mint a népesség lélekszáma. 2007 és 2025 között a fejlődő országokban várhatóan ötven, míg a fejlett országokban 18 százalékkal fog növekedni a vízfogyasztás. A többletigény zöme a legszegényebb országokban várható, ahol egyre több ember költözik vidéki régiókból városokba.

India egyik legnagyobb városát, Mumbait 18,4 millió ember lakja. India a világ második legnépesebb országa, több mint 1,2 milliárd lakosa van. A népszámlálás szerint Indiában 833 millió ember él vidéken, a városokat 377 millióan lakják. India 2021-ben lekörözi Kínát, és a világ legnépesebb országa lesz.

Átkeresztelési ceremónia Mumbaiban. Több mint száz lány kapta szüleitől a "Nakusa" utónevet, ami annyit tesz, hogy "nem kívánt". A túlnépesedéssel küzdő Indiában a nemek egyenlőtlensége is hatalmas gond, a lánygyermekeket értéktelenebbnek tartják a fiúknál, amit a gyakran a névadásban is kifejezésre juttatnak.

Víz a kútról, Észak-Indiában. A népesség növekedésével egyre többeket érint napi szinten a súlyos vízhiány, ráadásul öntözésre is mértéktelenül kiaknázzák a talajvizet, ami drámai mértékben csökkent. India vízkészletének 90, Kínáénak 65 százalékát használja fel a mezőgazdaság.

A több mint 237 millió lakosú Indonézia a negyedik legnépesebb ország. A délkelet-ázsiai állam erdőségeit, természeti adottságait a túlfeszített mezőgazdaság és fakitermelés veszélyezteti. Az emberiség ökológiai lábnyoma 1961 és 2003 között több mint háromszorosára nőtt.

Sao Pauló, Brazília. A 191 milliós dél-amerikai ország a világ 5. legnépesebbje, a világ 10. leggazdagabb városa. Naponta ezerrel nő az autók száma, a zsúfolt utak miatt itt használják hétköznapi közlekedésre leginkább a helikoptereket.

Nyomornegyed Rio de Janeiróban. Becselések szerint a város lakóinak ötöde él favellákban. Rió a 2014-es labdarúgó világbajnokság egyik helyszíne, két évvel később itt rendezik a nyári olimpiát.

Imára összegyűlt muszlimok a Fejszál mecsetben, Iszlámábádban. A 178 milliós Pakisztán a 6. legnépesebb ország.

Tradicionális lovas ünnepre összegyűlt nigériaiak. Afrikában Nigéria a legnépesebb állam 158 milliós lakossággal, ezzel a Föld országainak sorában a hetedik.

Lagosban, Nigéria legnagyobb városában több mint 14 millióan laknak. Az igazi demográfiai robbanás Afrikában várható: Nigéria, Etiópia, Kongó 40 év alatt megtriplázhatja a mai népességét. Eközben Európa lakossága akár 20 százalékkal is csökkenhet.

Bangladesben több mint 142 millióan élnek. A délkelet-ázsiai ország a kilencedik legnépesebb - és egyben az egyik legszegényebb - a világon. A lakosság 56,1százaléka írástudatlan, 83 százalék él 2 dolláros napi jövedelem alatt.

Muszlim zarándokok tartanak a bangladesi fővárosba, Dakkába. A hatvanas években érte el a Föld népességének gyarapodása a csúcspontot: a növekedés üteme az évi 2,2 százalékot is elérte. Ez a hetvenes évek óta csökken, ma 1,1 százalék körül van.

Árvíz a mexikói Villahermosában. A 112 milliós Mexikó a 11. legnépesebb ország a Földön. 1895-ben 100 millióval voltak kevesebben.

Túlzsúfolt börtön Manilában, a Fülöp-szigeteki fővárosban. A Fülöp-szigetek a világ 12. legnépesebb országa több mint 94 millió lakossal.

Manila: Szennyezett folyó, nyomornegyed. Több mint egymilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, kétmilliárd fő él csatornázás nélküli településeken. A szennyezett víz következtében kialakuló betegségek évente 5 millió ember – zömmel kisgyerekek – halálát okozzák világszerte.

Hajléktalan gyerekek alszanak egy manilai utcán. A kormányzat szerint minden harmadik újszülött tervezetlenül születik és szüleik nem is akarják megtartani. A népességrobbanással küzdő Fülöp-szigeteken a keresztény egyház ellenzi a születésszabályozást.

Hivatalnokok nyüzsögnek London belvárosában. Az Egyesült Királyság 62 milliós népességgel a 22. leglakottabb állam. Európában jelenleg nagyjából 740 millióan élnek, ha az eddig tendenciák folytatódnak 90 év múlva 100 millióval kevesebben leszünk.

Szennyezett folyó Bulgáriában. Az ENSZ felmérései szerint 2032-re a világ népességének 60 százaléka vízhiánnyal küszködő térségben él majd.

Széntüzelésű erőmű és szeméttelep Bitolában, Macedóniában. Az olcsón kibányászható szén-, kőolaj- és földgázkészletek egyre csökkennek, a kitermelés üteme már most is megtorpant, hamarosan pedig csökkenni kezd.

A világ jóléti államaiban is adódnak tömegjelenetek. Rómában az év eleji kiárusításokon moccanni alig lehet a fő bevásárló utcában. Olaszországban 30 ezer dollár körül van az egy főre jutó GDP, ezzel 43. a világban. A lista legvégén megtalálható Kongói Demokratikus Köztársaságban 300 dollár ugyanez a mutató.

Forgalmi dugó egy francia autópályán a nyári szabadságolások kezdetekor Franciaországban. A franciáknál a születéskor várható élettartam 81,19 év, ezzel 13. a világon. Angolában 38,76 év, ezzel utolsó. A legirigyeltebb Monacó: 89,73.

Óriási megmozdulások voltak 2010-ben Franciaországban Nicolas Sarkozy köztársasági elnök tervezett nyugdíjreformja miatt. A szakszervezetek milliókat hívtak az utcára, de tiltakozásul nem járt több metró sem.

Teltház a mahacskalai nagy mecsetben. Másfél milliárd muszlim vallású ember él a világban.

Minden évben milliók gyűlnek össze a szaúd-arábiai Mekkában az évi rendes zarándoklat alkalmából.

Sátrak ezrei Minában, Mekka közelében.

A bohunicei atomerőmű Szlovákiában. A túlnépesedés okozta növekvő energiaigény kielégítésére sok országban atomerőműveket építenek, míg másutt a megújuló energiaforrásokban keresik a választ. A fosszilis energiahordozók adják a világ áramtermelésének 66 százalékát, ezek kiesése az áramellátásban okozhathatja a legnagyobb gondot.

Cigányok lakta gettó a romániai Nagybányán. A népesedési gondok közt az etnikai feszültségek terhelik meg legjobban egy adott közösségben élők mindennapjait.

Venezuela, Caracas. Éles határvonal szegények és a tehetősebbek közt. 2050-re akár 40 százalékkal is bővülő világnépesség, valamint a folytatódó gazdasági növekedés erősen fokozza majd az élelmiszer – azon belül a hús – valamint a takarmány és a rostnövények iránti keresletet.

Nyugat-francia strand. Franciaországban a népsűrűség 108 fő/km2, Kanadában 3, Dél-Koreában 480.

A világon az elmúlt években növekedett az élve születések száma és a születéskor várható átlagos élettartam, továbbá csökkent a csecsemő- és gyermekhalandóság.

Zsúfolt temető Irakban. 2003 és 2010 között 120 ezer civil áldozata lehetett a konfliktusnak.

Zsúfolt temető Afganisztánban. A világon itt a második legmagasabb az ezer főre jutó halálozási ráta, csak Angolában rosszabb. Az Egyesült Arab Emirátusok van a lista másik végén.

Zsúfolt temető Vietnamban. Másodpercenként öt gyerek születik a Földön, és két ember hal meg.

Magyarországon 2011 első nyolc hónapjában 4,7 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 2010 ugyanezen időszakában. A halálozások száma stagnálást mutat; az ország becsült lélekszáma 9 millió 965 ezer volt augusztus végén.

A NASA felvétele a Föld éjszakai fényeit és egyben a fejlett és a fejlődő világ közti hatalmas eltérést mutatja.

Forrás: http://galeria.index.hu/tudomany/2011/10/25/hetmilliard_ember_el_a_foldon/

         15 hozzászólás

Címkék: index vélemény világ fotók túlnépesedés fenntarthatóság humánökológia globális ökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Napikép: olajtanker katasztrófa Új-Zélandon

PPJ         2011.10.15.

http://galeria.index.hu/kulfold/2011/10/13/kezdodik_az_olaj_eltakaritasa_ujzelandnal/2416290_b0cc5f2ebf0e747428951627d817e1d2_l.jpg

Letartóztatták az Új-Zéland partjainál megfeneklett hajó kapitányát

Új-Zéland legdurvább olajkatasztrófája

         1 hozzászólás

Címkék: katasztrófa olaj környezetszennyezés fotók új zéland olajkatasztrófa

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása