A Greenpeace a földügyi államtitkár és az NFA vezetőinek menesztését követeli

Pacsker         2014.04.16.

http://www.greenfo.hu/uploads/hirek/333/33341/cikk.jpg"... arra kérjük Miniszterelnök urat, hogy dr. Bitay Mártont, az állami földügyekért felelős államtitkárt, valamint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet vezetőit is haladéktalanul váltsa le, mivel bebizonyosodott, hogy nem a jog, hanem az erőszak oldalán állnak." - írja a Greenpeace az Orbán Viktornak címzett nyílt levelében.

A Greenpeace mélységesen elítéli a húsvét előtti hétvégén Kishantoson történteteket, hiszen jogállamban ez az értelmetlen pusztítás, az önbíráskodás elfogadhatatlan. Ezért nyílt levélben sürgős intézkedést kértek Orbán Viktortól: védje meg a kishantosi biogazdaságot, és haladéktalanul váltsa le a károkozás felelőseit – dr. Bitay Mártont, az állami földügyekért felelős államtitkárt, valamint a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) vezetőit –, mivel bebizonyosodott, hogy nem a jog, hanem az erőszak oldalán állnak. - Hírforrás: Greenfo - 2014. április 15.

A német–magyar államközi együttműködés keretében 21 éve biogazdálkodással művelt kishantosi földeken 150 millió forintra becsült mértékű károkozás történt. A feljelentés ellenére a rendőrség, bár jelen volt, nem állította meg a károkozást, amely ráadásul az NFA által 2014. április 9-én e célra megbízott őrző-védő cég fegyveres embereinek biztosítása mellett zajlott. http://www.greenfo.hu/uploads/hirek/333/33340/cikk.jpgAz őrök lezárták az érintett földterületekre bevezető köz- és önkormányzati tulajdonban lévő utakat, és agresszívan megpróbáltak mindenkit eltávolítani a területről, miközben 8-10 traktor tárcsázta ki a kikelt búzát, napraforgót és a többi bionövényt.

A témát követők számára már ismert, hogy a kishantosi földek kapcsán több bírósági per is folyamatban van. A következő bírósági tárgyalás 2014. április 25-én lesz a birtokvédelem ügyében, míg a Kishantos által megtámadott NFA-pályázatokkal kapcsolatos tárgyalást 2014. május 25-én tartják.  Ennek ellenére mind az NFA vezetősége, mind a földügyekért felelős Bitay Márton államtitkár arra biztatta a kishantosi földekre kiírt pályázat nyerteseit, hogy a jogszabályok alapján még mindig birtokon belül lévő kishantosi biogazdaság által művelt földeket foglalják el.

A hétvégén Kishantoson történtekre Szabó Marcell, az állampolgári jogok ombudsmanja is nyilatkozatban reagált. Az ombudsman sajnálatát fejezte ki, és hangsúlyozta, hogy az itt létrejött környezeti értékek védelme az Alaptörvény alapján mindenki kötelessége.

kishantos_1.jpg


Orbán Viktor
Miniszterelnök úr
1357 Budapest,
Pf. 6.

Tárgy: Kishantos ügyében intézkedés kérése

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ által korábban bérelt földeken a húsvét előtti hétvégén történt pusztítás ügyében fordulunk Önhöz.

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre. Azóta ez a nonprofit szervezet egy európai szinten is egyedülálló programot valósít meg. A legszigorúbb minősítésű (BioSuisse) biovetőmag előállítása és a biogazdaság üzemeltetése mellett egy népfőiskolát is létrehoztak, ahol több száz gazdálkodót képeztek ki.

A Kishantosi Központ az államtól bérelt földjeiből egyetlen hektárt sem nyert el a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által tavaly kiírt – több szempontból is erősen megkérdőjelezhető – pályázaton, melynek tényét a Greenpeace és az ügyet támogató 340 további szervezet és több tízezer magánszemély részéről elfogadhatatlannak tartjuk. A Greenpeace támogatásával jelenleg több per is folyik az NFA ellen annak megállapítására, hogy a szervezet a jogszabályoknak megfelelően járt-e el, amikor tulajdonképpen a kishantosi biogazdaság felszámolásáról döntött.

Mindeközben az NFA írásbeli felszólítására az elmúlt hét végén a még birtokba nem lépett bérlők kiszántották a már szépen fejlődő vetéseket – 150 millió forintra becsült kárt okozva. Erre a barbárságra a Nemzeti Földalapkezelő vezetői és az állami földügyekért felelős államtitkár, az NFA-t felügyelő dr. Bitay Márton Örs buzdította a bíróságon megtámadott pályázat nyerteseit, és ennek a sajtóban is hangot adtak.

Az esetre Szabó Marcell, az állampolgári jogok ombudsmanja is nyilatkozatban reagált. Idézte egy tavaly decemberi vizsgálatukat, amelyben megállapították, hogy a biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt kialakult környezeti érték méltó az alkotmányos védelemre. A hétvégén Kishantoson történtekkel kapcsolatban az ombudsman sajnálatát fejezte ki, és hangsúlyozta, hogy az itt létrejött környezeti értékek védelme az Alaptörvény alapján mindenki kötelessége.

Az NFA vezetői és a földügykért felelős államtitkár azonban Kishantos esetében az erőszakot választotta egy bíróságon lévő jogvita eldöntésére. Elfogadhatatlannak tartjuk ezt az eljárást, ezért arra kérjük Miniszterelnök urat, hogy dr. Bitay Mártont, az állami földügyekért felelős államtitkárt, valamint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet vezetőit is haladéktalanul váltsa le, mivel bebizonyosodott, hogy nem a jog, hanem az erőszak oldalán állnak.

2014. április 15.

Tisztelettel:
Szegfalvi Zsolt
igazgató
Greenpeace Magyarország Egyesület

         szólj hozzá

Címkék: orbán viktor mezőgazdaság természetvédelem greenpeace ökológia fenntarthatóság agrárium nfa élőlánc magyarországért ángyán józsef kishantos fazekas sándor kishantosi vidékfejlesztési központ szabó marcell nemzeti földalapkezelő szervezet bitay márton örs

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Így oldhattuk volna meg 4-es metró helyett buszokkal egész Budapest tömegközlekedését

Pacsker         2014.03.31.

4-es metró? Ugyan már ne röhögtessenek minket ilyen drága kampánymulatságokkal. Például Bogotában 30 Km metró helyett építettek ugyanabból a pénzből 388(!) Km hosszú felszíni buszrendszert... Felidézzük, hogy mit mondott Lányi András 2002-ben, hozzávesszük egy nagy sikert aratott tavalyi blogbejegyzésünk részletét, felhívjuk a figyelmet Várdai Péter BRT-busztervezőre, kiemelünk néhány diát egy metró VS busz előadásból és mindezt a legvégén megtoldjuk egy a GreenR Facebookján közel 2000 megosztást kapott skandalum fényképével.

2002. október 10. - Védegylet: katasztrófával fenyeget a négyes metró

Bős–Nagymaroshoz hasonló ökológiai és gazdasági katasztrófának nevezte tegnap a 4-es metró 300 milliárd (a végleges összeg 452 milliárd - greenr szerk.) forintos költséggel történő megépítését Lányi András, a Védegylet vezetője. A környezetvédők szerint a rossz, ráfizetéses építkezés helyett inkább a felszíni tömegközlekedésre kellene fordítani a fővárosi forrásokat.

2013. február 24. - Humánökológusok megoldották egy nagyváros társadalmi-, gazdasági- és ökológiai krízisét!

...Kiszámolták, hogy a nagy globális hitelszervezetek (pl. IMF) által ajánlott csomagok és infrastruktúra fejlesztések végső soron sokkal drágábbak, mint egy fenntarthatósági szempontok szerint jól átgondolt várospolitika. A 30 Km metró helyett például építettek ugyanabból a pénzből 388(!) Km hosszú felszíni buszrendszert. (Itt egy könnyen érthető összehasonlító bemutató a metro VS busz dolgoról.)

De mivel ez a buszos móka még így is olcsóbb volt, és 5 évnyi metró (brühühü, Budapest...) építés helyett 18 hónap (!) alatt megépítették, ezért kiszámolták, hogy ha felvettek volna hitelt a metró építésre, akkor az annak fizetendő kamatából mennyi bicikliutat lehetne megépíteni... Mivel okosak, ezért hitelfelvétel és kamatok fizetése helyett megépítették a bicikliutakat.

Nem tudom érthető-e miről beszélek?! Talán főleg a budapestiek kezdik megérteni mi az, hogy 22 évnyi gazdasági gyarmatba hajtás helyett jövőképpel rendelkező szabad városműködés...

A legátütőbb változást tehát a buszközlekedés reformálása hozta. A 7000 magán buszt Bogotában leváltotta a "TransMilenio Bus Rapid Transit System" vagyis egy gyors-busz hálózat. A megoldást Kína is ismeri és használja például Guangzhou városban. Az új rendszer 59%-kal csökkentette az fosszilis tüzelőanyagok használatát, a közlekedés hatékonysága pedig nőtt!

2013. október 31. - Metró helyett busz: így lehetne megvalósítani Budapesten

image.aspx_1.jpgFotó: Várdai Péter

Várdai Péter designer először a szeptemberi TEDx-konferencián mutatta be nagyobb közönség előtt azt az általa tervezett buszt, amely egy esetleges budapesti BRT-rendszerben működni tudna. A fiatal formatervezővel készült beszélgetésünk (HVG - Nem kell ide metró: pofonegyszerű megoldás Budapestnek) során felvetett öltetek nagy visszhangra találtak az olvasók körében, több száz hozzászólás érkezett, amelyben a BRT-rendszer megvalósíthatóságával kapcsolatos lehetséges problémák is felmerültek – mi pedig arra kértük Várdait, hogy reagáljon néhány fontosabb felvetésre.

A BRT a buszos közlekedés csúcsát jelenti, szervezettségben és kapacitásban egyaránt. Ezért a közlekedési vállalatok a kiépített rendszereket a többi buszvonaltól könnyen megjegyezhető nevekkel, könnyen felismerhető karakterrel, saját logókkal különítik el – mondhatni, branddel látják el. Ilyen például Kanada Ontario York régiójában a Viva; Peru fővárosában, Limában a Metropolitano; az Egyesült Államokban, Los Angelesben a MAX; Kolumbiában, Bogotában pedig a TransMilenio.

2006-ban a 285 ezer lakosú francia Nantes városában 7 kilométeres szakaszon terveztek valamilyen tömegközlekedést kiépíteni. Az eredeti elképzelés szerint ez villamosvonal lett volna, 22 millió euró/km összegért. Ehelyett épült ki a BusWay, egy BRT-rendszer, amit végül 7,5 millió euró/km költséggel építettek ki.

Metro vs. Busz - melyik a jobb? - by Dasarathi GV on Jun 01, 2009

Négy diát emelek ki az alább beágyazott előadásból. Az elsőn az látható, hogy a BRT simán a metró szállítókapacitásának 2,5-szeresével bír.

slide-5-728.jpg

A BRT bekerülési költsége kilométerenként a legdrágább esetben is legfeljebb annyi, mint bármi más vonallétesítéskor a legkedvezőbb esetben. Még a legdrágább beruházáshoz, a metróhoz képest is minimum 3x annyi BRT-t lehet építeni ugyanabból a pénzből.

slide-9-728.jpg

A BRT-t 18 hónap alatt megépítették, a metróra 5 évet mutat az előadás. Nyilván nem jártak még Budapesten...

slide-14-728.jpg

Mekkora rendszert "vehetsz" ugyanazon költségen? 1 milliárd dollárból meg lehet építeni 7 kilométer metrót, 14 kilométer magasvasutat, vagy 426 kilométer BRT-t... Teljesen egyértelmű, hogy a budapesti liberális városvezetés nem tömegközlekedést akart teremteni, hanem pénzszivattyút.

slide-10-728.jpg

2013. augusztus 14. - A GreenR Facebook posztja alól egy hozzászólást emelnénk ki: "Ez a busz NABI Sirius! Sajnos a NABI is megszűnt itthon! Több mint 7000 buszt csináltunk Amerikának. 16évig dolgoztam ott."

ez_is_magyarbusz-620x400.jpgA magyar közlekedési vállalatok nem vesznek magyar buszt! Ebben része van az Orbán által előírt tilalomnak is, amely megtiltotta buszok vásárlását a Volánnak. Orbán király 1 millió munkahelyet hazudott, de minden intézkedésével munkahelyeket vett el a magyar emberektől! Ha a még meglévő buszgyárak nem tudnak értékesíteni, akkor bezárnak, elbocsátanak! Sajnos, ha Orbánia agyát Föld méretűre nagyítanánk, akkor sem lenne képes felfogni ezt az alap dolgot.

A RÁBA-Volvo megállapodás révén 1400 munkahely jön létre… mialatt legalább ennyi munkahely fog megszűnni, amikor a maradék buszgyártó vállalat teljesen tönkremegy!

A 100%-ban magyar tulajdonú Kravtex például már egy éve raktárra gyártja buszait, hogy ne kelljen megválnia alkalmazottaitól! A vállalat 2012-ben összesen 2 darab, nem elírás, kettő darab buszt tudott eladni! (Raktárában már 170 autóbusz vár eladásra!) Ha a helyzet nem változik, a Kravtex és a buszgyártó vállalatok, beleértve a NABI-t is, hamarosan leépítésbe kezdenek.

A BKK és a kormány rendre azt hazudja, hogy EU előírás szerint nem részesíthetik előnyben a hazai vállalatokat! EU előírás szerint a magyar földeket sem lehet előnyben részesíteni stb. Az alkotmányt sem lehetett volna úgy módosítani, ahogy tették!

Minden európai ország a hazai vállalatait részesíti előnyben – kivéve Magyarországot!

Vitézy Dávidka – a rokoni szálak révén kinevezett tapasztalatlan, taknyos vezér az 1,7 milliós fizetésével – ilyen Mercedes Citaro típusú 150 darab buszt rendelt! Amiért természetesen meg is kapta az éves 6 milliós jutalmát!

Mekkora zseni, nem jutok szóhoz! Az immár BKK irányítása alatt milliárdos veszteséget felhalmozó BKV (veszteségességük terhére) külföldi buszokat vásárol, amiért jár a 6 milliós jutalom! Szerintem a böfögésért is járjon neki minimum 1 millió!

Ami a legdurvább, Vitézy egyszerűen nem érti, miért is kéne neki magyar buszokat vásárolnia!

919642_10151529150772367_828858864_o.jpgEz egy MAGYAR gyártmányú NABI busz, Kaposvárott illetve Budapesten gyártották (az USA verzióba amerikai motort és futóművet raknak bele, de egyébként a busz teljes egészében magyar fejlesztésű és gyártású). Ez a legnépszerűbb busz az USA-ban, és Dél-Kaliforniában a NABI uralja a piacot.

A kérdésünk az, hogy miért nem felel meg ez a magyar busz, vagy más magyar busz Budapest utcain, és az ország útjain?? Miért kell kínai, német, és svéd gyártású buszokat vásárolni? Ez a busz 100% kompozit anyagból van, nem rozsdásodik. Klimatizált, kényelmes, csendes és meg biciklitartó is van rajta.

További képek a különböző kaliforniai városok magyar gyártású buszairól:
http://www.facebook.com/Docrescue/posts/10152694556700023

Köszönjük az Index címlap publicitását!
Örülünk, ha csak néhányan is megváltoztatták a véleményüket!

greenr index.jpg

         57 hozzászólás

Címkék: budapest busz metró kerékpár tömegközlekedés imf biciklizés ökopolitika fenntarthatóság humánökológia BRT bogotá Várdai Péter

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ilyen lenne egy fenntartható és biztonságos jövőben gondolkodó felelős, magyar politikus! Videó

Pacsker         2014.03.27.

Nem túlzás, ha össze kéne foglalni a GreenR blog elmúlt 5 évének bejegyzéseit: akkor az pontosan ez a videó lenne! Kohajda László, beszédében, a létbűnözéstől az elektromos autókig, a neoliberális gazdaságpolitikától az ökolokális fenntarthatóságig, mindent érthetően átvesz és bátran, őszintén elmond! Abban különbözik a többi politikustól, hogy nemcsak a problémák súlyosságát vallja be, de békés-, ökológiai- és szelíd megoldásokat kínál fel a globális ökológiai problémák hazai vetületeire.

Tisztelettel ajánlom mint természetvédelmi mérnök és leendő humánökológus, a kedves érdeklődők figyelmébe!

         szólj hozzá

Címkék: politika videó természet fenntarthatóság agrárium élőlánc magyarországért ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Egy perc néma csend...

Pacsker         2014.02.13.

Orbán Viktor 2008-ban a paksi orosz atomról. 2014 - 1 perc néma csend...
Fel nem foghatjuk, hogy a Fidesz szavazóknak hogy törlődhetett a memóriája 2008 óta.

         szólj hozzá

Címkék: fidesz videó orbán viktor energia atomenergia paks energiapolitika ökopolitika fenntarthatóság energiafüggőség választások 2014 roszatom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Orbán és Áder korábban Paksról ezt mondta

Pacsker         2014.02.09.

homer-simpson-nuclear-emgineer-creative-commons.jpg2011-es és 2003-as távlatokba ugorjunk csak vissza egy pillanatra! Persze tudjuk, hogy a Kali Yuga végéhez közeledünk, hogy ilyenkor a miniszterelnököknek és elnököknek is az alsó felükből lesz a szájuk, sőt, ilyenkor még az ál-"tradicionalista" Vona is Paksra szavaztatja a pártkatonáit, na de azért mégis: legalább minimálisan vegyék figyelembe az alábbiakat, ha már egyszer a magyarságra szabadítanák az egyik legsötétebb energiát!

Egy tíz éves levél: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben kéri Kovács Lászlótól, hogy tegyen meg mindent az emberi jogokat érintő jogsértések megszüntetéséért. A volt miniszterelnök kitér arra, hogy mindenkinek joga van demonstrálni, szórólapokat terjeszteni és tudni, mi történik Pakson. - http://www.origo.hu/itthon/20030614orban.html

Erről ki hallott bármit is!!? Paks: anyag- és tömítési hiba a 3. blokknál - 2013.11.19.

Áder-Medgyessy vita a paksi üzemzavarról 2003 áprilisában: DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Lassan három hete, április 11-én súlyos üzemzavar történt a paksi atomerőműben. Lassan három hete várják a Pakson és a környékén élők, hogy az üzemzavar pontos okait megismerhessék. Lassan három hete, hogy szeretnénk megtudni, mi módon és nem utolsósorban mikor sikerül a súlyos üzemzavart elhárítani. Kormánynak és ellenzéknek ilyen esetekben ugyanaz az érdeke: elősegíteni a pontos, tárgyszerű tájékoztatást, és mindent megtenni azért, hogy a nagyobb bajt elkerüljük. A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselői az elmúlt hetekben naponta tarthattak volna sajtótájékoztatót, követelhették volna több százezer ember kitelepítését (Felzúdulás az MSZP soraiban.), riogathatták volna az ott élőket egy hamarosan bekövetkező atomkatasztrófával.
http://parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat_aktus?p_ckl=37&p_uln=67&p_felsz=27&p_felszig=34&p_aktus=6

Így lett multimilliomos a halálra ítélt német falu - Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak. Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket.
http://www.origo.hu/idojaras/20111118-napelem-biogaz-szelturbina-nemetorszag-multimilliomos-lett-a-zoldenergiabol-egy-nemet.html

"Ideje abbahagyni" – írta a korábbi vezérigazgató Paksról - 2011. október 03.
http://hvg.hu/gazdasag/20111003_Petz_Ern_szerint_no_more_nuki

Levél az energiabiztosnak: Paksot is be kell zárni, az öntesztek semmit sem érnek - Nem lesznek képesek érdemben javítani az európai atomerőművek biztonságán a most induló nukleáris stressztesztek, ezért számos más tagállam erőművei között a Paksi Atomerőművet is le kellene állítani - állítja a hvg.hu által megszerzett az energetikai biztoshoz írt levelében a Bolgár Nukleáris Biztonsági Hatóság előző vezetője.
http://hvg.hu/itthon/20110512_paks_stresszteszt

Tízezrek követelik a német atomerőművek bezárását - 2011. március 26.
http://index.hu/kulfold/hirek/2011/03/26/tizezrek_kovetelik_a_nemet_atomeromuvek_bezarasat/

---------------------------------------------------------------------------------------------
Mi is idézzünk fel egy korábbi bejegyzést: Idézzük 2010 novemberéből az Élőlánc Magyarországért által: "A szkeptikusoknak egyetlen tényt közlök, amiből kiderül, valami nagyon nem stimmel a hazai megújulók terén: Burgenland Ausztria azon része, ahol nincsenek Alpok, nagy duzzasztóművekkel, adottságai Magyarországéval azonosak, egy kivétellel: nincs és nem is lesz atomerőművük. Amit ők elérnek, az számunkra is elérhető lenne. 2010-ben Burgenland elérte teljes energiaellátása területén – a közlekedést leszámítva – a 80 %-os részarányt. A következő 20 évben tervezik a 100 % elérését. A megújulók teljes palettáját alkalmazzák: szélerőművek, bioszolár fűtőművek, repce-biodízel, mezőgazdasági hulladékra épülő biogáz-telepek kapcsolt energiatermeléssel, használt sütőolaj-begyűjtés és üzemanyaggá alakítás, kisléptékű vízerőművek, energiahatékonyság, passzívházak." http://www.greenr.blog.hu/2010/11/13/van_e_paks_bovitesenek_alternativaja

"Paks2 nélkül, megújulókkal is biztosítható lenne az áram-igény" - állítja Munkácsy Béla a Paks vobiscum? konferencia előadója - videó!

Élőlánc: Paks 2. árából az összes családi ház tetejére napelemet lehetne szerelni, amivel 30 évig minden háztartás ingyen juthatna áramhoz!

1836851_10151857296792587_424165626_o.jpgÉlőláncreakció!

Közlemény - Az Élőlánc Magyarországért tiltakozik a Paksi Atomerőmű bővítésére irányuló kormányzati eljárás és a most megszületett törvény ellen. A döntések a nyilvánosság megkerülésével, az érdemi szakmai párbeszéd kizárásával, az alaptörvényben foglalt fenntarthatóság semmibe vételével születtek meg. A párt tiltakozásul telefonos és internetes mozgalmat indít, hogy felhívja mindenki figyelmét a döntés hosszú távú következményeire, és megpróbálja kikényszeríteni az alkotmányban foglaltak betartását, és egy demokratikus eljárás lefolytatását. Ezért nyomatékosan kérjük, hogy a köztársasági elnök tagadja meg a bővítést elfogadó törvény aláírását!

Élőlánc Magyarországért elnöksége

Ha egyetért velünk, kérjük küldje el ismerőseinek az alábbi sms-t.
Az sms-szöveg: ÉlőláncReakció! A paksi atomerőmű bővítése árából valamennyi magyar otthon tetejére napelem kerülhetne, mely képes fedezni a család áramszükségletét. Nem függenénk többé sem az oroszoktól, sem az áramszolgáltatótól! A németeknek sikerült, nekünk is sikerülhet! A köztársasági elnök tagadja meg a bővítést elfogadó törvény aláírását! Küldje el az üzenetet minél több címre! Élőlánc Magyarországért 2014

És végül, de nem utolsó sorban: HUMOR :)!

         szólj hozzá

Címkék: fidesz orbán viktor jobbik energia atomenergia paks energiapolitika ökopolitika fenntarthatóság energiafüggőség energiaklub élőlánc magyarországért választások 2014 roszatom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Orbán és Vona = kommunizmus új színekben

Pacsker         2014.02.07.

Orbánék (és Vonáék) visszarepítették a parlamentet a kommunizmusba. Nem hiszi? Nézzen meg egy 25 évvel ezelőtt készült parlamenti tudósítást a bős–nagymarosi vízlépcső szavazásáról! Megdöbbentő a hasonlóság! Forrás: Index.hu Manapság ugyanis nemcsak, hogy az ál-nemzeti és ál-keresztény Fidesz-KDNP pártolja az atomerőművet, de az ál-radikális Jobbik pedig mindehhez készséggel asszisztál, sőt vízlépcsőlátásban is szenved. Ezennel végleg lehullott minden lepel a pártokráciáról! (Az Élőláncnak 2011-ben már sikerült nyilatkozattételre bírnia a kormányt vízlépcső ügyben!)

vízlépcsőt és demokráciát.jpg

1988. október 6–7. között több civil szervezet tiltakozása ellenére az Országgyűlés úgy döntött, hogy a bős–nagymarosi vízlépcső építését folytatni kell. Most, 25 évvel később a parlament az orosz megahitelből finanszírozott paksi atomerőmű bővítésére mondott igent.

Nézze meg az 1988-as híradó tudósítását, szembetűnő a hasonlóság a mai paksi végszavazással. Idézzük:

A szavazáskor egészen szokatlan dolgok történtek a parlamentben.
A beruházás megkezdéséről sem a parlamenti képviselők döntöttek.
Meggyőzhetetlenek voltak (...) akár a bizonytalan költségeket, a várható hasznot, akár a műszaki megoldást, akár a környezeti terheket vesszük figyelembe.
Ez a parlamenti vita nem csökkentette azoknak a lelkiismeret-furdalását, akik a döntés felelősségének súlyát már-már elviselhetetlen tehernek érzik.

Ahogy a vastagbőr blog írja: Paks II a Jobbik támogatásával

A Jobbik január elsején létrehozta a "Vízerőműveket Magyarországnak" c. Facebook-oldalt, melynek névjegyében ez áll: "Magyarországon a rendszerváltás óta tabu téma a vízlépcsők építése. Oldalunk ennek megváltoztatására és a téma bemutatására szolgáló bejegyzéseket közöl."; és egyik első postjaként megosztotta a jobbikos Kepli Lajos december 7-i fényképét, miszerint "Magyarországon is! Vízerőművet"

Január 14-én, mikor Orbán aláírt Putyinnal, és ettől mindenki vért és epét hányt egyszerre, a jobbikos oldal ezt rakta ki:

jobbik2.jpg

Ennél seggnyalósabb propaganda-kampányt még Kerényi Imre és Habony Árpi szerelemgyereke sem tudna kitalálni, tényleg csak gratulálni tudok. Lehet mondani, hogy a Jobbik már nem az, ahonnan indult, és fujjjdenagyon utálja a Fideszt meg Orbánt, de aki figyelmesen néz és nézett az elmúlt években, az látja, hogy mi a helyzet. - írja a vastagbőr blog.

Lányi András: Gátat a feledékenységnek! - egyedül a GreenR blogon jelent meg, az Index.hu nem közölte!

Összességében: a Jobbik az ártéri víz-, fok- és tájgazdálkodás, valamint a fenntartható decentralizált energiatermelés helyett vízlépcsőépítéshez és atomenergiához asszisztál, éljenez. Kommunizmus: új formában. Sokan nem látnak még a szemüktől... Mindenesetre érdekes, ahogy az "igaz magyar"(SIC!) párt az életellenes tájpusztítás útjára lépett. A mi számunkra az Élőlánc Magyarországért az egyetlen hiteles választás, mely Dr. Ángyán József Tisztesség és Emberség Szövetségének mozgalmát hivatott a Parlamentbe juttatni! Olvassa el a választási felhívásunkat!

Paks 2. árából az összes családi ház tetejére napelemet lehetne szerelni, amivel 30 évig minden háztartás ingyen juthatna áramhoz!

ÉlőLÁNCreakció!-t hirdetett az elnökség! Ha egyetért velünk, kérjük küldje el ismerőseinek az alábbi sms-t. Az sms-szöveg:
"ÉlőláncReakció! A paksi atomerőmű bővítése árából valamennyi magyar otthon tetejére napelem kerülhetne, mely képes fedezni a család áramszükségletét. Nem függenénk többé sem az oroszoktól, sem az áramszolgáltatótól! A németeknek sikerült, nekünk is sikerülhet! A köztársasági elnök tagadja meg a bővítést elfogadó törvény aláírását! Küldje el az üzenetet minél több címre! Élőlánc Magyarországért 2014"

A Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) és az Élőlánc Magyarországért
választási felhívása:
tesz.info
elolanc.hu

         91 hozzászólás

Címkék: fidesz orbán viktor jobbik energia mezőgazdaság atomenergia paks árvíz energiapolitika vízgazdálkodás fokgazdálkodás ökopolitika tradíció fenntarthatóság agrárium energiafüggőség energiaklub humánökológia élőlánc magyarországért ángyán józsef agrár környezetgazdálkodás george carlin magyarul tájgazdálkodás választások 2014 ártéri fokgazdálkodás vásárhelyi terv továbbfejlesztése roszatom tisztesség és emberség szövetsége

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Paks: sötét anyag és -képviselők — a démon mágia

Pacsker         2014.02.07.

udn6l1xa.jpgAz atomerőmű bővítéséről nem kell népszavazás, mert nem olyan egyszerű, mint a 300 forintos vizitdíj. Különben is, Gyurcsány miatt írt alá Orbán Moszkvában (tessék???), Gyurcsánynak pedig Dobrev a felesége. És még Wittner Mária is atombarát lett. Wittner Mária! Aki megszavazta a hazaáruló földtörvényt és eladta az unokái jövőjét. Süllyedjen el, ez '56 szégyene és gyalázata! A HVG vidójában kormánypárti "érvparádé" a moszkvai megállapodás védelmében.

Ez egy "Kórkép" a magyar népképviseleti demokráciáról 2014 februárjában a választások előtt. A nyilatkozatokból kiderül, hogy kik és milyen "népképviselőink" vannak, vagy nevezzük őket bárminek? Kedves barátaim, TI minek neveznétek ŐKET?

Azért az, hogy Orbán Viktor se a hazaáruló ál-magyar földtörvény, se a jövő nemzedékeket végletesen eladósító paks szavazására nem ment be, több mint hányingerkeltő. Ő csak egy barbár római helytartó: mossa az ál-nemzeti ál-keresztény kezeit...! Természetesen, hisz a miniszterelnök úr maga mondta: "Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek!"

1511957_10201194595052919_586540427_o.jpg

Anya - anyag: máter - matéria

Egészen konkrétan találkoztam olyasvalakivel is, aki szerint "imádni való" az atomenergia: "Jó erős, és nagyon veszélyes. Nagy kihívás az emberiség számára, hogy megtanuljon jól bánni vele és a helyén kezelni. Nagy lehetőség az emberiség számára" - mondta.

- Kedves "ismeretlen"! Ez esetben ajánlom figyelmedbe a fekete mágia egyéb területeit is. Ott is nagyok a lehetőségek és elég nagyot lehet bukni. Ezen kívül feltétlenül próbáld ki az amfetamint vénába szúrva. Az is jó erős és szintén nagyon veszélyes. Ha ügyes vagy, megtanulsz jól bánni vele és a helyén kezelni.

-
"Ismeretlen" válasza: "Szerintem nem logikus, amit írtál. Az atomenergia önmagában nem vénába szúrt amfetamin, és nem is fekete mágia. Az atomenergia a hasonlatodnál maradva: amfetamin egy mágikus kellék, aminek a felhasználását eldönthetjük."

- Kedves "ismeretlen"!  "...aminek a felhasználását eldönthetjük..." Most viszont a gyakorlatban arról van szó, hogy EGYETLENEGY ember dönti el azt, hogy 9 999 999 másik kénytelen lesz használni vagy sem.

A dolgok önmagukban nem rosszak, mert a dolgoknak nincsen önmaguk. A tudás bizonyos formái és a belőlük következő, általuk létrehozott anyagi valóság erősen a sötétség irányába determináltak. A modern természettudománnyal összefonódó technológia általánosságban - tradicionális szempontból rátekintve - a fekete mágiával egyenértékű. Nem azért mert gonosz, hanem mert elsődlegesen és szinte kizárólagosan az anyaggal operál. Az anyag pedig sűrű és sötét.

Lásd még: Josef Dürr - Démonmágia, Az alvilág kulcsa,
Illetve: Ökotáj: Molochkauszt, 41-42. szám, 2009.

A démonizálás kifejezés lehet helyes, ha arra céloz, hogy megvilágítjuk, az olyan szerkezeteknek mint az atomerőmű egyértelműen démoni a természete.
Hangsúlyozom, nem azért mert valami vulgáris értelemben gonosz. Hanem azért mert igen erősen hordozza magában a rejtett, elemi szférák anyagiasulásának erejét. Az aktív zónában - igen finoman hangolt és módszeres - szellemi műveletek eredményeképpen az anyagi sík legbelsőbb burkainak feltépése zajlik.
Emelkedett, magasrendű létezők nem törekszenek arra, hogy az anyagi világban ilyen erővel és nyilvánvalósággal mutatkozzanak meg. A nagy energiafelszabadítás bizonyos fajta hatalmat ad. Az anyagi valóság manipulálásának a legjobb ismerői mindig is az ördögök voltak. Ők a középkori mesteremberek segítői is, az ügyes praktikus dolgok ismerői. Az anyagi hatalom fokozódásával egyre hatalmasabb erejű és tudású közvetítők kapcsolódnak be a technológiai folyamatba. Őket már lehet démonoknak nevezni. Ők egy mélyebb értelmű létrendi hierarchia más szintjein léteznek. Van tudatosságuk és szándékaik is. Amelyek - ránk nézve - már lehetnek gonoszak.

A stimuláns szerekkel való párhuzam nem véletlen. Az energiatermelés is hasonló törvényszerűségek szerint működik. Minél többet használunk belőle annál több kell. Ez a növekedés motorja. Divatos terminus manapság az "energia ínség". De vegyük már észre kérem szépen: Hogyan is lehet ez ínség, amikor több van belőle mint valaha bármikor? Az igazság az, hogy ez nem "ínség", hanem _mámor_. Ami már elvette az emberiség eszét. Egyre irracionálisabb és életellenesebb cselekedetekre sarkalja.

Nem úgy tűnik mintha ki tudnánk szállni belőle.

Mert van egy szint ahonnan már nincs visszaút. A személyes drogfüggő létrontásból még ki lehet szállni. Egy teljes globális társadalom esetén jóval nehezebb.

A fekete mágus az evilági hatalomért cserébe eladja a lelkét az ördögnek. Aztán amikor közelít a vég, mindent elkövet, hogy meneküljön előle. Hatalmának egyre elkeseredettebb fogásait kénytelen alkalmazni. Az ár pedig, amit végső soron fizetnie kell, egyre és egyre magasabb.

Minden pillanatban itt a lehetőség, hogy kiszálljunk. Mehetünk tovább is, de annál fájdalmasabb lesz.

Mass - massza - tömeg - mennyiség

"A mennyiség uralma és az idők jelei a magyarul megjelent művek közül a Biblia után hozzávetőlegesen a második legkomolyabb mű." - Dr. László András

René Guénon (metapédia) (1886–1951) az egyetemességében vett spirituális és metafizikai Tradíció restaurációjának, valamint a világnézetfeletti tradicionális létszemlélet megalapozásának legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb jelentőségű alakja, életművével valódi és univerzális távlatokat nyitott meg a modern világ egyre súlyosabb válságában még eszmélni képes jelenkori ember számára.

28 kötetes életműve fundamentum a tradicionális világ alapelveinek újratalálásához, ami az egyetlen komoly és talán utolsó esély a katasztrofális végkifejlettel fenyegető modernitás mint ab ovo deviáció felszámolására. Guénon a primordiális Tradíció centrális ezotériájától a különböző partikuláris – vallási és más – alkalmazásokig elmélyülten ismerve a tradicionális tanításokat, valódi útmutatóként tárja fel az ezekben rejlő örökérvényű bölcsességet, egyszersmind az írott doktrína lehetőségeihez mérten betekintést tesz lehetővé a szellemi és vallási praxis legmélyebb szintjeibe.

A szerző történelembölcseleti főműve, A mennyiség uralma és az idők jelei átfogó és mélyreható képet ad a modern civilizációról, amelynek legmeghatározóbb vonása a mennyiség uralma a szellemi értelemben vett minőség fölött. Guénon műve azoknak az örökérvényű tradicionális igazságoknak a fényében foglalkozik a történelem valódi mozgatóerőivel, amelyeknek az egész modern világ a maga összes eszméjével és intézményével a lehető legvégletesebb ellenképe. Diagnózisa szerint a modern világ egy hanyatló és felbomló világ, amelyen felismerhetők mindazok a tünetek, amelyek a „sötét kor" végső fázisának ismérvei. A világról, az időről, a történelem valódi mozgatóerőiről komolyabb művet valószínűleg nem írtak eddig. Anélkül, hogy jóslásokba bocsátkozna, a könyv felvázolja a modern világra és emberre váró jövő lényegi vonásait is: az integrális materializmustól egészen a legfélelmetesebb lehetőségig: a „fordított spiritualitásig".

         szólj hozzá

Címkék: fidesz konferencia orbán viktor energia atomenergia metafizika paks energiapolitika tradíció fenntarthatóság rené guénon energiafüggőség energiaklub humánökológia lászló andrás metapolitika roszatom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Nézz a tükörbe, Viktor! - üzenik a zöldek

Pacsker         2014.02.02.

excellent.jpg

A paksi atomerőmű tervezett bővítéséről szóló orosz-magyar megállapodás ellen szervezett közös demonstrációt szombaton Budapesten az Energiaklub, a Greenpeace, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Paks Vobiscum? és a Védegylet.

Képünkön Orbán Viktor Mr. Burns, a Simpson család sorozatból ismert neoliberális gazdasági háttérfigura, atomerőmű tulajdonos és "következmények nélküli ember". Személye megtestesíti a nagytőkésekről kialakult legtöbb sztereotípiát, azok csillapíthatatlan vágyáról a vagyon és a hatalom folytonos növeléséről és szintén szimbolizálja a törtető vállalati vezetőket, gyakran elfelejti az alkalmazottak nevét és teljesen hidegen hagyja azok biztonsága vagy jóléte. Kedvenc kifejezése a kitűnő, amit lassan, vészjóslóan motyog.

000839361-3819-600f.jpgOrbán Viktort a plakáton utolérte leghíresebb,
oroszoknak ajtót mutató beszéde Paks kapcsán.
Fotó: MTI - Koszticsák Szilárd

Nézz a tükörbe, Viktor! - üzenik a zöldek

Négy-ötszáz fagyoskodó, de lelkes állampolgárral együtt demonstráltak a civil zöldek a budapesti József Nádor téren a paksi atomerőmű bővítése ellen. A tüntetés szónokai szerint azért kellett lopva lepaktálni az oroszokkal, és titkosítani a szerződést, mert nincsenek a nyilvánosság előtt is vállalható érvek egy olyan megaberuházásra, amely közgazdasági értelemben sosem fog megtérülni.

- A miniszterelnök eddig az ország devizában történő eladósítását nevezte az ellenzék főbűnének, és a devizacsapda hatástalanítását állította a politikája középpontjába, most mégis ő az, aki a tízmillió devizaadós hazájává teszi Magyarországot egy tizenhárom jegyű, még az unokáinkat is terhelő devizahitel felvételével - érzékeltette az orbáni kommunikáció és a valóság közötti vélt ellentmondást Lányi András egyetemi docens.

- Nézz a tükörbe, Viktor! - javasolta Lányi, azt is megjegyezve, hogy viszonylag rosszul veszi ki magát, ha egy politikus egy olyan beszéddel kezdi a karrierjét, amelyben hazaküldi a nálunk állomásozó orosz csapatokat, most a társadalom háta mögött egymaga hoz létre egy olyan új függőségi viszonyt Oroszországgal, amely csak a rendszerváltás előtti kiszolgáltatottságunkhoz mérhető.

1508161_645259665532972_1161562873_n.jpg

1500881_10201309629842089_196386931_o.jpgLányi szerint az atomenergia magyarországi jövőjéről szóló vita nem ér véget a jövő heti parlamenti szavazással, hanem csak akkor kezdődik igazán. Kiemelte: nem hozhat értelmes döntést egy olyan parlamenti többség, ami bármit, és bárminek az ellenkezőjét is gondolkodás nélkül megszavazza, ha Orbán Viktor úgy akarja. - Más, bölcsebb államok előbb vitatkoznak, azután döntenek. Mi fordítva szoktuk. Igaz, hogy ez drágább, de errefelé a politikusok így szeretik - fogalmazott Lányi András.

- Ez az erőmű sosem fog megépülni, mert a felépítése nem áll Magyarország érdekében - hangsúlyozta Ámon Ada, az Energiaklub vezetője. A közgazdász úgy vélekedett: ha az ország érdekeit szolgálná a projekt, akkor nem kellene a fő számait tartalmazó dokumentumokat tíz évre titkosítani.

Ámon szerint az Orbán-Putyin alkuban körvonalazott megállapodás egy szovjet típusú, közgazdaságialg indokolatlan és megalapozatlan gigantikus beruházás, és legalább ötven évre minden fontos kérdést eldöntene Magyarország gazdasági fejlődéséről és külkapcsolatairól. Teszik ezt ráadásul olyan irányba, amely Ámon állítása szerint nem találkozik a társadalom többségének szimpátiájával - ezért is igyekeznek kirekeszteni a társadalmat a döntésből.

1492487_10201309630562107_423717735_o.jpgBéres Tamás teológus, egyetemi tanár a német atomdöntés körülményeit idézte föl. A fukusimai atombaleset után Németország úgy határozott, hogy lemond az atomenergiáról. A döntést egy tekintélyes, a civil szervezeteket, az egyházakat, a tudományt és az energetikát képviselő testület készítette elő egy hosszas vitasorozattal, amelynek egyes epizódjait mindig élőben közvetítette a közmédia.

- Az emberek elől elbújva, titokban nem lehet felelős döntést hozni - szögezte le a teológus. Szerinte a megfontolt mérlegelés végeredménye csakis az lehetne, hogy a nukleáris technológia emberellenes. - Az ember a természeténél fogva esendő, tévedésekre hajlamos lény, az atomerőművekben pedig ezek a menetrendszerű tévedések beláthatatlan következményekkel járnak - szögezte le.

Majtényi László szerint nálunk a politika mindig abba a tévedésbe esik, hogy helyettünk, sőt az akaratunk ellenére is dönthet a jövőnkről. - Az előző rendszer is ebbe bukott bele - húzta alá Majtényi, figyelmeztetve a képviselőket: nem a politikai karrierjükkel, hanem a következő generációk életével játszanak, és az ő személyes felelősségük lesz a jövő heti szavazás kimenetele, amit az utókor szigorúan számon fog kérni.

FRISS: Cenzúra – a parlament blokkolja a véleményed Paksról!
Minden olyan e-mailt megszűrnek, amely tartalmazza a „Paks" szót. Átírtuk a pakskontroll.hu oldalon a sablonlevelet – kérünk, küldd el ezt újra a képviselőknek a saját fiókodból! Először nem tájékoztatnak téged, most pedig elhallgattatnak – ne hagyd magad! Add tovább a hírt, és küldj új levelet!

1518940_10152160862543349_1606576145_o.png

         szólj hozzá

Címkék: fidesz konferencia orbán viktor energia atomenergia paks energiapolitika fenntarthatóság megújuló energia energiafüggőség energiaklub humánökológia roszatom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Paksi paktum - ma civil tüntetés! +humor-bonbon

Pacsker         2014.02.01.

Kedvenc spanyol elemzőnk rávilágít a Paks bővítés legérdekesebb összefüggéseire ... fotelban-pörögve-padlón-röhögve...! Ezt senki nem fogja visítva könnyezés nélkül megúszni :D! Épp mire átnevezetük a Moszkva teret, nevezhetjük is vissza.... :D És hogy hívják az orosz céget? Roszatom... Nomen est omen. Tüntetés ma!

1538723_640793429312929_1269890382_n.jpg

2014. február 1-jén, szombaton 15.30 órakor civil demonstrációt tartunk a József nádor téren a Paksi Paktum elleni tiltakozásul.

Program:
15:00 Gyülekező a József nádor téren, zenél a Korai Ütősök

15:30 Beszédet mond:
Dr. Majtényi László, alkotmányjogász, Eötvös Károly Intézet
Dr. Béres Tamás, teológus, egyetemi tanár
Ámon Ada, közgazdász, Energiaklub
Dr. Lányi András, a 'Paks Vobiscum?' szervezője.

16:00 Atomjel kirakása mécsesekből, zene

Az országgyűlés várhatóan a február 3-ai héten szavaz a 2014. január 14-én Moszkvában aláírt megállapodásról. A tüntetéssel azt szeretnénk elérni, hogy a parlamenti képviselők ne fogadják el a Paksi Paktumot!

Csatlakozz te is hozzánk, és oszd meg ezt az eseményt ismerőseiddel, legyünk minél többen! Mindegy, hogy környezetvédő vagy vagy nem, hogy mit gondolsz az atomenergiáról általában, vagy hogy melyik politikai pártokkal szimpatizálsz - itt ennél sokkal többről van szó.

Ha egyetértesz az alábbi állítások többségével, ott a helyed február 1-jén a József nádor téren! Várunk!

Nemet mondunk a Paksi Paktumra, mert:
1. Magyarországnak most biztosan nincs szüksége új atomerőműre.
2. A felelőtlenül megkötött paktum „devizahitelessé" teszi a magyar népet.
3. A két új reaktor tovább növeli Magyarország egyoldalú orosz energiafüggőségét.
4. A moszkvai megállapodás nem a magyarok, pusztán egy szűk csoport hatalmi érdekeit szolgálja.
5. A döntésből a nyilvánosságot teljesen kizárták.
6. Az új atomerőműnek nemcsak mi fizetjük meg az árát, hanem gyermekeink, és unokáink is, méghozzá kamatostul.
7. A döntésnek szakmai alapja nincs, az alternatívákat meg sem vizsgálták.
8. Paks2 miatt nem lesz kisebb a rezsi, nem növekszik hazánk versenyképessége.
9. A járulékos beruházások, mint például a villamosenergia-hálózat bővítése, további több ezer milliárd forintba fognak kerülni.
10. Paks2-nek csak alternatívája van. Ez a beruházás elveszi a forrásokat a megújuló energiaforrások és az energiahatékonysági beruházások elől.
11. Ez a döntés megszegi az európai normákat, kiárusítja az országot, feléli a jövőt.

A tüntetés szervezői magyarországi civil szervezetek: Energiaklub, Védegylet, Greenpeace, Magyar Természetvédők Szövetsége, Levegő Munkacsoport. Az esemény szervezésében és megvalósításában semmilyen politikai párt nem vesz részt.

1604654_643724632353142_1222298146_n.jpg

Az elmúlt évtizedekben a magyar kormányok mindegyike felfoghatatlanul sok pénzt áldozott annak igazolására, hogy atomerőmű nélkül sem jelene, sem jövője nincs az országnak. A figyelmes szemlélő ugyanakkor azt látja, hogy Európa meghatározó ipari országai többségében atomerőművek nélkül, a megújuló energiaforrásokra alapozva képzelik el saját jövőjüket. Valaki nyilvánvalóan tévúton jár. A vitaindító egy olyan alternatív energiaforgatókönyvet vázol fel - kifejezetten Magyarországra kihegyezve -, amely egy 4 éve folyó kutatásra alapozva arra igyekszik rávilágítani, hogy megint nem a dánok, a németek vagy a svájciak a balekok.

Nem utópia széllel, nappal, földhővel, biogázzal, vagyis az itthon elérhető megújuló energiaforrásokkal ellátni Magyarországot árammal és fűtéssel. Bemutatunk két olyan elemzést, amelyek szerint a paksi bővítés helyett megérné lebontani az atomerőművet. Igaz, ehhez vissza kell fognunk az energiafogyasztásunkat.,

A pakskontroll oldalon már 8000 felett az aláírók száma! http://pakskontroll.hu/

A paksi megállapodás betesz a napelemes rendszereknek is - Greenfo.hu

A paksi bővítésről szóló megállapodás jelenlegi formájában komoly szakmai aggályokat vet fel. Amennyiben változatlan formában kerül a tervezet a parlament által elfogadásra úgy a napelemes rendszerek világszerte tapasztalt elterjedése Magyarországon a jelenlegihez képest újabb több évtizedes lemaradásba fog kerülni - véli a Magyar Napelem Iparági Egyesület.

Az atomenergia ilyen mértékű állami támogatása elfogadható csak akkor lenne, ha a megújulók legalább ekkora, de a környezetvédelmi szempontok miatt ennél inkább jelentősen nagyobb mértékben lennének támogatva. A napelemes rendszerek széleskörű lakossági elterjedése támogatásának a rezsicsökkentés elveivel egyező hatása lenne, a napelemek megfelelő alkalmazás esetén csúcsidőszaki, elosztott termelésükkel a villamos-energia rendszerre is jótékony hatással bírhatnának. Ezzel szemben a megújulók beruházási támogatására összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben, szinte kizárólag EU-s források álltak a közelmúltban rendelkezésre, magyar költségvetési források csak minimális összegben, elvétve.

Kell-e nekünk Paks2? A Naplopó kiszámolta: nem.

Paks2 beruházási költségével közel azonos áron, mindössze fél Budapestnyi terület felhasználásával lehetne megépíteni decentralizált napelemes rendszereket, melyek ugyanannyi éves villamos energiát termelnének, mint a jelenlegi paksi erőmű. (Tegyük hozzá, hogy az atomerőmű területigényéhez nem szoktak olyan "aprócska" externáliákat hozzászámolni, mint az uránbánya és a hulladéklerakó területe, költsége, ökológiai hatása! - greenr szerk.)

A számítás:

A jelenlegi paksi erőmű teljesítménye 2000 MW, és évi kb. 15.500.000 MWh villamos energiát állít elő.
Magyarország területén 1 kWp napelemes rendszerrel évi 1,15 MWh villamos energia állítható elő.
15.500.000 MWh előállításához 15.500.000 / 1,15 = 13.500 MWp teljesítményű napelemes rendszerre lenne szükség. Tehát a jelenlegi 2000 MW teljesítményű Paksot 13.500 MWp teljesítményű napelemes rendszerrel lehetne kiváltani.

Mekkora helyet igényelne ekkora napelemes rendszer?

1 kWp teljesítményű napelem ~6,67 m2 felületű. A valóságban azonban 1 kWp teljesítmény eléréséhez az árnyékolás miatti sortávolság, meg a szükséges helykihagyások miatt kb. 20 m2 terület szükséges. Így 13.500.000 kWp eléréséhez 270.000.000 m2 = 270 km2 terület szükséges. Ez durván 16,5 x 16,5 km. Ez Budapest területének (525 km2) a fele, az ország területének (93.036 km2) pedig 0,29%-a. A mellékelt térképen berajzoltuk, hogy ha a napelemes erőművet Paks mellett valósítanánk meg, akkor az mennyi helyet foglalna el. A valóságban persze nem egy nagy, hanem sok kisebb naperőművet kellene építeni.

Mennyibe kerülne a Pakssal megegyező energiatermelésű napelemes rendszer?

Ma nagyon bőven számolva is 1 kWp napelemes teljesítmény kb. 400.000 forintból, azaz 0,4 millió forintból kihozható. Tehát 13.500.000 kWp teljesítményű napelemes rendszer 13.500.000 x 0,4 = 5.400.000 millió, azaz 5400 milliárd forint lenne. Ez nagyjából pont annyi, mint amennyibe a Paks2 megépítése várhatóan kerülni fog! A napelemes rendszer viszont a megépítés után gyakorlatilag ingyen termel.

1506377_594135314007621_596387369_o.jpg

         szólj hozzá

Címkék: fidesz konferencia orbán viktor energia atomenergia paks energiapolitika fenntarthatóság megújuló energia energiafüggőség energiaklub humánökológia roszatom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Hetesi Zsolt: Kiútkeresés a magyar vidéken

Pacsker         2014.01.30.

540748_458588300884049_1553937315_n.jpg

MERRE VAN ELŐRE?

Kiútkeresés a magyar vidéken

Írta: Hetesi Zsolt

Néhány évszázaddal ezelőtt más országokból érkezett utazók beszámolói a magyarok földjét vizekben, erdőkben, halban, gyümölcsben, jószágban gazdag vidékként jellemezték. A mai helyzet egészen más; az ország élelmiszerek terén sem önellátó, a falvakban élők sorsa sok helyütt kilátástalan. A vidékfejlesztési próbálkozások kudarcát – legjobb indulatuk ellenére – mi sem mutatja jobban, mint a falvakra jellemző elöregedés, munkanélküliség és elvándorlás ijesztően magas aránya.

Hazánk földje kiváló adottságairól ismert, azonban a jelenleg működő, iparszerű gazdálkodás a kedvező tulajdonságokat rossz irányba mozdítja el. Eme káros gyakorlat, valamint a történelem során elkövetett számos hibás döntés volt többek között az oka, hogy a ma Magyarországon a vidéki életforma nem jelent vágyott állapotot, és eltűnt az a szerves kultúra, amely évszázadokon keresztül képes volt a összhangot kiépíteni a tájjal. Ebben az írásban – ha csak nagyon vázlatosan is – megpróbálom megtalálni aza alföldi őshonos gazdálkodás eltűnésének okait, illetve megmutatni egy biztosan működőképes kivezető utat.

A társadalmi rendszer válsága

A természetes rendszer működése során egyik elemét sem juttatja olyan előnyhöz, hogy a rész működése során veszélyeztesse az egész rendszer létét. Az emberi faj eredetileg egy a természettel együttműködésben élő faj volt, bár kétségtelen, hogy nem zökkenők nélkül. A még vadászó-gyűjtögető életmódot folytató betelepülők az egész amerikai kontinensen megtizedelték a nagyemlősök állományát, sok faj kihalását okozva (Diamond, 2001). Ugyanakkor számos régészeti, történeti bizonyíték akad arra a tényre, hogy a Kárpát-medencében élő népesség ártéri gazdálkodása  nagyon ősi, és kialakulása óta érzéketlen arra, hogy éppen milyen népmozgások zajlottak (Molnár, 2009). Az ártéri gazdálkodásról elmondható, hogy a természeti gazdagság további gyarapítását tette lehetővé és biztos, sokoldalú megélhetést jelentett a benne élőknek.

Amikor a rövid távú haszonszerzés lehetősége miatt megkezdődött a táj túlhasználata, világszerte sok helyen megszűnt a természet és az ember törékeny egyensúlya, bekövetkezett a természeti rendszer leépülése (Diamond, 2008). A magyar társadalmi rend és a jogrend sokáig meggátolta a kereskedőszellem káros hatásait Magyarországon, azonban azt teljesen nem tudta kiküszöbölni. Andrásfalvy Bertalan (2013) kimutatja, hogy a nemzet egészét érintő káros folyamatok mögött gyakorta található egy szűk érdekcsoport szembefordulása a nemzet egészével és a nemzeti érdekkel. Ilyen példa az Alföldön őshonos ártéri erdők kivágása azért, hogy a helyükön keletkező legelőn nevelt szarvasmarha külföldi eladásával jelentős hasznot szerezzenek. Ennek a folyamatnak köszönhető az őshonos növényzet eltűnése, a szegény néprétegek kényszerű áramlása a mezővárosok felé, a pusztásodás jelensége. A 18. században a fő jövedelemforrás már a gabona volt, így az egykori árterek szántókká változtak, kialakítva a ma is jellemző alföldi tájat. Ennek a folyamatnak az erdélyi megfelelője a román pásztorok betelepítése, mert a magyar jobbágyság nem volt hajlandó pásztorkodásra – a folyamat végeredménye, Erdély elcsatolása ismert.

Az Alföld pusztulása

Az ártéri gazdálkodás megszűnésével a tájjal összhangban élő ember megélhetése is megszűnt, továbbá megszűntek a táj szolgáltatásai is. Bizonytalanná vált a vízzel való ellátottság, ugyanis a tavaszi árvizeket megkötni képes, szivacsszerűen működő erdők hiányoztak. Ezek párologtató hatása egy nagyobb méretű tenger éghajlat-kiegyenlítő hatásával ért fel. A nyári szárazabb időszakban a tájban megtartott vizet pára, valamint kisebb ereket tápláló források formájában adta vissza környezetének, felszínborítása miatt pedig gátolta a talaj párolgását. Ráadásul az új vízelvezető rendszernek el kell vezetnie minden tavasszal az árvizet, valamint a belvizet.

Kapcsolódó GreenR bejegyzések:
Sose volt ilyen alacsonyan a Tisza - Fokgazdálkodást a "pannon sivatagba"!
Árvíz: a szatirikus humor az Árpád-korba vezet!
Az Élőlánc Magyarországért álláspontja a dunai árvíz nyomán kialakult helyzetről
Szelídvízország teljes film

Ajánlott olvasmány:
Balogh Péter: Vízlépcsőlátás: megújuló energiákkal a folyók ellen
Zalatnay László: A víz és a pénz

Megállapítható, hogy ezt a feladatot lényegében csak olyan években képes elvégezni, amikor nincs magas árvízi hozam, és kicsi a belvízveszély, ha valóban a rendeltetését kéne a védelmi rendszernek végezni, azaz jelentős ár- és belvízveszély van, lényegében nem működik megfelelően. Számos terület belvizes lesz, a töltéseket pedig sok helyütt magasítani kell. Ugyanezen területeken viszont nyáron legtöbbször kevés a víz, szárazság van. A Közép-Tisza vidék vízhiánya többszöröse a Tisza-tóban tárolt vízmennyiségnek, illetve meghaladja a Tisza kisvízi hozama által adható legnagyobb öntözővíz mennyiségét is. A Dunát és a Tiszát összekötő csatorna sem oldaná meg a Kiskunság vízhiányát, hanem rontana a helyzeten, hiszen a Homokhátság közepén több 10 m mély bevágáson át kellene vinni a csatornát, amely eddig a mélységig elszívná a talajvizet. Ha felszivattyúzzák a hátság tetejére, akkor arany áron vittek oda öntözővizet.

A belvízelvezető rendszer működés közben pedig minden vizet elvezet, amely a területre érkezik. Ha összességében nézzük, akkor minden évben 4 km3-el több vizet vezetünk el a Kárpát-medencéből, mint ami ide – akár folyók, akár csapadék útján – érkezik, azaz a vízelvezető rendszer segítségével szárítjuk a medencét.

A másik gondot az okozza, hogy egykori ártéri területen, volt folyó, vagy tómedrek alján akar szántóföldi gazdálkodást folytatni korunk embere, természetesen nedvesebb években újra kirajzolódnak a folyómeder egykori alakzatai, a belvíz folyókanyar-mintákat vesz fel...

A folyó árvizének hiányában a talaj termőképességének egy részét elvesztette. Másik részét az iparszerű, műtrágyákra épített gazdálkodás miatt veszítette el. Márai (2013) közzéteszi néhány 1860 óta folyó mérés eredményét, amely azt mutatja, hogy a vizsgált talaj humusztartalma az elmúlt 180 évben az eredeti 22%-ára, mésztartalma 25, vastartalma 38%-ára esett vissza, miközben a műtrágyázás miatt drámaian csökkent egyes nyomelemek jelenléte is. 1942 óta több alkalommal megismételték néhány fontos ipari, vagy élelmiszernövény egyes nyomelemtartalmának vizsgálatát,  és a legtöbb esetben nagyságrendi csökkenést mutattak ki.

Kiútkeresés

A tavaszi árvizeket felfogó és magába záró ártéri erdőségek 300 mm csapadéknak megfelelő víz megtartására voltak képesek. A fokoknál mesterségesen kivezetett víz segítségével ártéri legelők, gyümölcsösök és halgazdaságok voltak kialakíthatóak. Az Alföld 90%-át borító erdőség vízmegtartó hatása felülmúlt bármilyen tározót, a vizet a megfelelő időben és megfelelő módon adta vissza, valamint megélhetést és minőségi élelmiszert adott az ott élők részére.

A tájban élő ember munkájának helyreállításhoz a táj helyreállítása szükséges. A szerves kultúra, amely a dolgok körforgását megértette, és ki is használta, jórészt feleslegessé teheti az iparszerű művelés káros beavatkozásait (műtrágyázás kiküszöbölése, kemizálás csökkenése). Mindehhez akarat és bölcsesség szükséges. Mindkettőnek egyre jobban híján vannak mind az itt élők, mind vezetőik.

Hivatkozások:

Andrásfalvy (2013): A magyar föld múltja, jelene és jövője (Hitel folyóirat, 2013/2)

Diamond, J. (2001): A harmadik csimpánz. Typotex, Budapest

Diamond, J. (2008): Összeomlás. Typotex, Budapest

Márai (2013): A vidék megújítása és a termőföld minősége (Hitel folyóirat, 2013/2)

Molnár (2009): Ember és természet. Kairosz, Budapest

         13 hozzászólás

Címkék: mezőgazdaság fokgazdálkodás fenntarthatóság agrárium ártéri fokgazdálkodás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark