Tanulmány: „nagyipari gyárüzemek” állítják elő a bio tej és tojás jelentős részét

PPJ         2015.02.07.

usda_organic.jpgAz eddigi legnagyobb nyomozás van kibontakozóban csalás vádjával a bio iparágban. Nem tartják be a szabályozásokat – a fogyasztóvédők az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumától (USDA) a program vezetőinek leváltását követelik.

A Wisconsin államban lévő The Cornucopia Institute mezőgazdaság-szabályozási kutatócsoport bejelentette, hogy hivatalos jogi feljelentést tesz 14 nagyipari élőállat tenyésztő üzem ellen, amik állítólag illegálisan címkézik bio minőségűnek az előállított tejet, húst és tojásokat.

Fordította: Pacsuta Péter János természetvédelmi mérnök
Szakmai és nyelvi lektorok: Prof. Dr. Biró Borbála terresztris ökológus, egyetemi tanár és Gelencsér Zsófia humánökológus
Forrás: The Cornucopia Institute - Investigation: “Factory Farms” Producing Massive Quantities of Organic Milk and Eggs / December 11th, 2014

Az USDA több évnyi tétlensége után, az etikus- és családi gazdaságokat pártfogó Cornucopia Intézet végre légifelvételeket készített kilenc államban, Nyugat Texastól New Yorkig és Marylandig, az elmúlt nyolc hónapban. Amit láttak, megerősítette a korábbi terepbejárásokat: a vállalati „agro-biznisz” érdekek szisztematikus mintája működik nagyipari méretekben börtönszerűen bezárt élőállat üzemekkel, ahol a megfelelő legeltetés, sőt a szabad levegőn való tartózkodási lehetőségek sem biztosítottak, a szövetségi bio törvények által előírt módon.

A nyilvánvaló visszaéléseket elkövető gigászi „bio” üzemekről itt található fotógaléria: http://www.cornucopia.org/organic-factory-farm-investigation

„A szövetségi bio szabályozások elég világossá teszik, hogy minden élőállat számára kijárást kell(ene) biztosítani a szabad, külső térhez és a kérődzők, mint a tejelő tehenek, legelőhöz kell, hogy jussanak.” – mondta Mark A. Kastel, aki mezőgazdaság-szabályozási vezető elemző a Wisconsin székhelyű Cornucopia Intézetnél. „Ezeknél a masszív nagyipari üzemeknél – egyeseknél 10-20.000 marhával és több mint 1 millió tojótyúkkal – a jószágok 100%-a óriási épületekbe és etetőállásokba van bezárva.”

sm-auroracoldwater-241.jpgAurora Dairy tejgazdaság, Stratford, Texas
18.000 jószággal - a rendszer kijátszása

Az 1980-as években a családi méretű gazdaságok segítették üzleti alapokra helyezni a bioélelmiszer mozgalmat, részben azért, mert az agro-üzletág konszolidációja és az élelmiszerellátás kontrollja összenyomta a haszonkulcsot és ez elűzte a gazdákat a földekről. A fogyasztók lelkesedése a bio szektort egy gyorsan növekvő piaccá tette, olyan gazdák és feldolgozók támogatásával, akik vállalták az élelmiszereknek egy az eddigiektől különböző szabvány szerinti előállítását a környezeti felelősség, az állatjólét és a méltányos gazdaság tükrében.

„Érthető, hogy azon vásárlók, akik a bio minőségű címkézés ideáit és értékeit szívből támogatják, átvágottnak érzik magukat amikor ezeknek a masszív, koncentrált állattartó üzemeknek a fotóit látják.” – tette hozzá Kastel. [Koncentrált Állattartó Üzem, angolul: CAFO (Concentrated Animal Feeding Operations)]

Korábbi kapcsolódó bejegyzésünk:
2013.08.25. - Apokaliptikus légifotók mutatják a nagyipari állattartás Földet pusztító erejét

A szervezet azt javasolja a fogyasztóknak, hogy alaposan nézzenek utána a Cornucopia bio márkákat vizsgáló pontszámtáblázataiban ("Scorecards" menüpont az intézet honlapján), hogy a sok bio márka közül olyat tudjanak választani, ami valóban a gazdákkal való kapcsolatban érdekelt és ténylegesen betartja azon ígéreteket, amik a jobb környezeti feltételek, humánus állattartás és gazdasági igazságosság mentén alakítják a bio élelmiszertermelést.

„Rengeteg tejtermelő gazdatársunk valóban törődik a jószágaival, mindegyiknek tudják a nevét, számukra nem csak kódszámot jelentenek.” – fűzte hozzá Kastel.

sm-delta-09.jpgDelta Egg tojásfarm, Chase, Kansas
100.000 tyúk épületenként, egy sincs szabadon

A Cornucopia 2004 óta tesz hivatalos jogi feljelentéseket ezen nagyipari üzemek ellen, több-kevesebb sikerrel. A legnagyobb tejelőállítótól, a Horizon-tól (ami jelenleg a WhiteWave Foods alá tartozik) visszavonták például a minősítést. Az USDA szankciókat vezetett be az Aurora Tejgazdaság ellen, ami saját-címkés ál-bio tejet állított elő a Walmart, Costco, Target és más szupermarket láncok számára. A WhiteWave és az Aurora ellen az USDA továbbra is nyomozást folytat.fake_organic.jpg

De a jogorvoslat kerekei a Cornucopia szerint mostanában lassan, vagy egyáltalán nem forognak. Az arizonai Shamrock, ami egy vertikálisan-integrált tejgazdaságot üzemeltet a Phoenixen kívül eső sivatagban egy olyan példa, ahol együtt kezelik a 16.000 bio és nem bio tehenet. Az USDA végül is megerősítette, hogy helytálló volt egy nonprofit közérdekű csoport 2008-as feljelentésében tett panasza, és a tejgazdaság valóban illegálisan működött. Ezt azonban csak 2011-ben, három évvel a feljelentés beérkezése után ismerték el. Most, több mint hat évvel később, a Shamrocknak még mindig van egy függőben lévő fellebbezése, de továbbra is tejet árusít délnyugaton. Ezzel alávág azoknak az etikus gazdáknak, akik viszont eleget tesznek a szövetségi bio törvényeknek.

„Az USDA tétlensége ezernyi etikus családi gazdát érint, akik néhány tucat gigagazdasággal kénytelenek versenyezni, versenyhátrányból.” – mondta Kevin Engelbert new yorki tejesember, aki családjával 140 tehenet fej, és ő volt az első minősített bio tejelőállító az Egyesült Államokban.

A Cornucopia Intézet honlapja olyan kutatás- és felmérés alapú eredménytáblákat tart fenn, amelyek a bio tojást, tejterméket, szójaételeket, és néhány más élelmiszercsoportot is hitelesen értékelnek. Vizsgálják azt is, hogy a termékek mennyire állnak közel a biohoz és a bio-eszményiséghez. Ezzel a piaci fogyasztókat és nagybani kereskedőket a hiteles élelmiszerek elérésére ösztökélik és elismerik az ipar valódi hőseit.

Engelsbert, aki előzőleg az USDA Nemzeti Bio Szabályozási Testületénél [angolul National Organic Standards Board (NOSB)] szolgált, megemlítette: „Amikor a NOSB-nál dolgoztam, mindig emlékeztettek, hogy a Nemzeti Bio Program részére tett javaslatainknak gazdaságméret-semlegesnek kell lenniük. Ennek hatására szeretném látni, hogy a Bio Élelmiszer Termelési Törvény bármilyen méretű gazdaságnál és nem csak a kicsiknél is érvényesítve lesz.”

A törvény betűjének és szándékának be nem tartatása oda vezetett, hogy jelenleg rengeteg hagyományos bio gazda pénzügyi stressz alatt áll, néhányuk már a teheneit is eladja és kiszáll az iparágból. „Az illegális tejgazdaságoknak megengedni, hogy tovább működjenek, egyszerűen vicc… alávágja a kereslet-kínálat dinamikáját, ami a piaci szereplők elismerését és a családok számára a rendes megélhetés biztosítását lenne hivatott fenntartani.” – tette hozzá Engelbert.

Annak ellenére, hogy a Bush adminisztráció alatt a Cornucopia meglehetősen kritikus volt az USDA Nemzeti Bio Program [angolul National Organic Program (NOP)] működését illetően, úgy találják, hogy a jelenlegi vezetés az Obama adminisztráció alatt még inkább „kivár”. Engelbert, a Cornucopia testületének alelnöke szerint, „Az úgynevezett ’Végrehajtási Korszak’, amit a bio közösségnek ígértek a 2009-es új adminisztráció bevezetésekor, minden volt, csak éppen végrehajtás nem a nagyipari ’bio’ üzemek törvényszegései ellen.”

A Bush éra alatt az USDA-t azzal vádolták, hogy nem képviseli kellőképpen a bio érdekeket, késlelteti a törvény végrehajtását és a kongresszusi akarattal, a szabályok betartásával szemben meglehetős ellenállást tanúsít.

„Obama elnökké választása óta a Nemzeti Bio Program költségvetését erősen megnövelték, kompetens személyeket vettek fel és ezt helyénvalónak mondják” – jegyzi meg Kastel. „Ezek az emberek jobb hozzáállással rendelkeznek, de ők is az erős ipari lobby, a Bio Kereskedelmi Egyesület [angolul Organic Trade Association] és az intézményesített korrupció hatása alá kerülnek, ami már jóval a hivatalba lépésük előtt létezett.”

A baromfi iparban az USDA megengedte, hogy az agro-„biznisz” vállalatok 100.000-es létszámú tojótyúkot zsúfoljanak be épületenként, néha meghaladva az 1 millió baromfit is egyetlen „farmon” és elnézte, hogy a valódi szabadban tartás egy kis rácsos tornácszerűséggel legyen mindössze helyettesítve.

sm-greenmeadow-02.jpgA Herbruck’s üzem, Saranac, Michigan
85.000 tyúk épületenként, egy sincs szabadon

A kibúvó, a „tornácos-baromfi” , amit először 2002-ben engedélyeztek. Ekkor a Nemzeti Bio Program igazgatója felülbírálva a bio minősítéseket megengedte a The Country Hen-nek (egy massachusettsi tojásgyárnak), hogy több tízezer csirkét összezsúfolva egyetlen istállóban, az épülethez az állatok maximum 5%-át befogadni képes tornác kifutót csatoljon a biominősítés érdekében.

Az az USDA alkalmazott, aki abban az időben a bio minősítési programért felelt, később „átjutva” a „forgóajtón” (a szabályozók és az ipar között) tanácsadóként állt munkába a The Country Hen cégnél, lobbizva a baromfik kültéri tartásának szabályozásai ellen.

„Még ha Miles McEvoy, aki jelenleg a Nemzeti Bio Program igazgatója, azt is hiszi, hogy egy tornác padlóval, tetővel és rácsozott falakkal az „szabadtérit” jelent, akkor is mivel csak a szárnyasok 5%-a képes odaférni, így a maradék 95%-ot őszintén szólva illegálisan zárták be és nevezték bio minőségűnek.” – jelentette ki a Cornucopianál dolgozó Kastel.

McEvoy és az USDA Nemzeti Bio Programja ezeket a kritikákat szinte villámhárítóként nyelte el. Az illegális élőállat üzemek elleni tétlenségüket tetézve, nemrégiben megváltoztatták a NOSB felügyeleti lehetőségeit. Egy civil tanácsadó panel lett belőle, így a Kongresszus által a NOSB-ra ruházott erők az eddigi alapvetően gátolt szintetikus és nem-bio összetevők és hozzávalók használatával szemben a bio élelmiszer előállításnál meginogtak.

2013 végén McEvoy 20 évnyi precedenssel szakított akkor, amikor egyoldalúan megfosztotta a NOSB-ot attól a jogától, hogy a saját aggályai által vezetve szakszerű munkatervet és programot (agendát) alkothasson a bio ipar védelme érdekében.

„A jelenlegi helyzet, amihez az ipar gazdaságilag legerősebb szereplői tapsolnak, de teljesen elítél minden, a gazdákat és fogyasztókat képviselő non-profit szervezet, - teljesen tarthatatlan.” – mondta Jay Feldman, a Beyond Pesticides ügyvezető igazgatója és a jelenlegi Obama kormány kinevezett képviselője a 15 tagú NOSB-ban. „Valakinek felelősséget kell vállalnia azért a szakadásért az iparágban, ami komolyan aláássa a bio minősítés hitelességét és az etikus bio gazdák megélhetését.”

Náhány ipari megfigyelő állítása szerint még a biogazdaságok és marketingesek „törvény betűjéhez” ragaszkodásánál is fontosabb a fogyasztók elvárásainak teljesülése, hiszen hajlandók magasabb árat is fizetni a jobb minőségű élelmiszerekért. Igen jelentős lépés, hogy a Consumer Union, a Consure Reports magazin kiadója nemrég leminősítette a bio címkék értékét. Ezzel jelt adtak azon aggodalmuknak, mely szerint az USDA közelmúltbeli kísérleteivel aláaknázta a NOSB erejét és függetlenségét.

„Nehéz belátni, hogy a jelen stratégia kudarcai vajon kezdődnek vagy végződnek-e Mr. McEvoy-nál.” – mondta Kastel. „De éppen itt az ideje annak, hogy valaki felelősséget vállaljon”. Szomorú kimondani, de úgy gondoljuk, hogy olyan, széles körben elfogadott és jelen állásban semleges személyre lenne szükség, aki képes rendbe tenni ezt a nyilvánvaló összevisszaságot.”

Azon nagyipari mezőgazdasági üzemek listája, amik a Cornucopia feljelentésében szerepelnek:

Végül de nem utoljára, feltétlenül említésre méltó az a néhány infografika, mely a Cornucopia honlapján a jobb oldali sávban helyt kapott. Ha nagyjából képet akarunk kapni arról, hogy milyen hálózat mentén oszlik meg a bio piac; ha az USDA és a Monsanto közti személyi átfedésekből le kívánunk vonni pár következtetést; ha a világ vetőmag piacának hálózatába nyernénk röpke bepillantást; vagy ha kívánjuk felsorolva látni a génmódosított összetevőket jelölni nem kívánó márkákat, akkor jó helyen járunk!

Elsősorban köszönet illeti a cikk megjelenésében a lektorok munkáját! Tisztelettel köszönöm mindazok segítségét, akik lehetővé tették, hogy időt áldozhassak a fordításra és blogolásra!

 

         6 hozzászólás

Címkék: politika amerika usa tudomány világ mezőgazdaság ökogazdálkodás bioélelmiszer biogazdálkodás agrárium agrárpolitika biokultúra usda ökológiai mezőgazdaság nagyipari mezőgazdaság the cornucopia institute

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Bűnzsüldözés - avagy Magyarország feltáratlan olajmezői

PPJ         2014.10.30.

Jelenleg úgy tűnik az USA-t az aranyló étolaj miatt érdekli leginkább Magyarország. "Belepiszkítottunk" az egyik GMO-lobbista adócsalás-gyanús világcég profitlevesébe, azaz merhetünk-e magyarként a magyar érdekekért kiállni egy "szabad" Európában? Mikor lesz végre tiszta étolaj öntve a pohárba? A legtöbb magyar úgy veszi a hiperszupermárketekben a Vénusz és a Floriol étolajakat, hogy nem is sejti: a magyarnak alig mondható, génmódosítás párti, amcsi Bunge (ejtsd: Bünzs) csoport termékére szavazott a pénztárcájával. Mikor lesz végre magyar bio salátán magyar bio hidegensajtolt napraforgó/tök/len/kenderétolaj?!! A mi "bűnzsüldözésünk" a nagypolitika helyett a tányérokon kezdődik: egészséges, ökolokális szemléletű, bio módszereket alkalmazó termelőket részesítsünk előnyben! 

bunge.jpg

Mondják, hogy a "hunyó" itt is az, illetve azok, akik az elmúlt 25 évben átjátszották nekik (is) a magyar élelmiszer feldolgozó ipar szinte egészét... Lásd például agrár-portrénkat az agrár-közgazdászról, Raskó Györgyről, akiről az internet sem felejt. De ennél nyilván bonyolultabb a kép. 

Igazából, megdöbbentő számomra, és rá sem álmodtam volna, hogy a szerintem Horváth András által elkezdett kitálalás az áfacsalás ügyel kapcsolatban végül ilyen mélyen amerikai érdekeket fog sérteni. Ebből látszik, hogy a felszín alatt milyen mélyen gyarmatosítva van ez az ország. Itt nem egyszerűen "kitiltási botrányról" van szó. Bárkit, nulla indoklással, egy egyszerű repülőtéri biztonsági őr is kitilthat az USA-ból. Ezen nincs mit lovagolni. A lényeg megint csak a háttér, hogy itt bizony amcsi agrár-globálmultik közép-európai érdekütközéseiről van szó. Apropó ukrajnai felforgatás: milyen érdekes, hogy az Ukrajnának adott IMF hitellel a Mon$ATAN a helyzetet kihasználva hátba támadná Európát...

Az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodással (TTIP) pedig nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa válna tulajdonképpen az USA egy kihelyezett kolóniájává, eliminálva minden eddig elért európai környezeti-, egészségügyi- és biokémiai eredményt.

Visszafókuszálva kicsit a Bunge csoport termékeinek csoportjára: az remélem, hogy a GreenR olvasóinak egyértelmű, hogy margarint nem fogyasztunk; vajból sem a dán meg német a számunkra kedves, hanem még a hiperszupermárketekben is megtalálható hazai vajak, amik a táplálék megnevezésre egyáltalán méltóak; de a piacok, helyi termék vásárok és önszervező bevásárló- és dobozközösségek magas beltartalmú valódi magyar vajai az igazán üdvösek a bélflórának!

Ugyanígy az étolajok tekintetében is, ajánlott minden családnak minél inkább a valóban magyar étolajakat keresnie a hiperszuperekben, akinek pedig úgy van módja, és ez nem pénz kérdése, azok rendeljenek hidegen sajtolt nagy kiszerelésű magyar étolajakat! Az női- és wellnessz-fitnessz-loknessz agymosó magazinokban nyomatott, a világ heroin kereskedelménél is nagyobb pancsolási-hamisítási súlyú olíva-biznisznél pedig jóval jobban járunk, ha jó minőségű termelői hazai, sőt, bio dió-, tökmag-, lenmag-, kendermag-, stb. étolajokat öntünk a remélhetőleg szintén vegyszermentes, nem agyon-nitrát-nitritezett, nem hidropóniás salátákra.

Úgy tűnik tehát, hogy többé-kevésbé szeretett vagy nem szeretett kormányunk nagyon belecsaphatott az amcsi lecsóba, amit a környezetünk, egészségünk, agrárgazdaságunk, GMO-mentességünk tekintetében, bizony csak támogatni tudunk, maximálisan elutasítva azonban azon leegyszerűsítő szélsőliberális vádakat, hogy ezzel bármelyik oldalra álltunk volna. Nem, mi mindig középen állunk, nem pártok, hanem a haza érdekeit tartjuk szem előtt. És ha az USA-nak a "neoliberális globális szabadkereskedelem" azt jelenti, hogy a világon az egyik leginkább gazdasági protekcionista konglomerátum, akkor elutasítjuk a kettős mércét, és ki kell mondanunk, hogy Magyarországnak, "Európa éléskamrájának" is megvannak a maga érdekei.

Brutális lobbi a GMO mellett - MNO.hu

A Bunge üzletfilozófiája egyébként a GMO terén szöges ellentétben áll a magyar kormány törekvéseivel, vagyis a genetikailag módosított termékekkel szemben megfogalmazott zéró toleranciával. Köztudott, Magyarország a GMO tiltását az alaptörvényben is megfogalmazta. A Bunge azonban, amely magvak felvásárlásával, eladásával, szállításával és feldolgozásával foglalkozik, bevételének jelentős részét génmódosított és génmódosításmentes szója feldolgozásból szerzi. 2004-ben a Greenpeace is aggodalmát fejezte ki a vállalkozás gyakorlata miatt.

etolaj.jpgKorábban beszámoltak arról, hogy felkeresték a cég európai üzemét, és arra a következtetésre jutottak, noha a Bunge-nak meglenne a lehetősége és képessége arra, hogy üzemeiket GMO-mentessé tegyék, az ehhez szükséges akarat hiányzik. Egy évvel korábban a környezetvédő szervezet munkatársai Brazíliában találtak olyan, a cég által forgalmazott GMO-t tartalmazó tápszert, amelynek csomagolásán nem volt feltüntetve, hogy genetikailag módosított terméket tartalmaz. A Bunge egyike azon négy cégnek, amely a világon a legnagyobb befolyást gyakorolja az élelmeszeriparra, s erős lobbitevékenységet folytat. Ennek egyik jele volt, amikor 2013-ban az igazgatótanácsba bevették Carol Brownert, az Obama-adminisztráció korábbi vezető energiaügyi és környezeti tanácsadóját. Browner egyébként az Amerikai Környezetvédelmi Hivatalt is vezette Bill Clinton mindkét mandátuma alatt. A Bunge 2013-ban június 30-val végződő második negyedévi bevételeként 110 millió dollárról számolt be, amely egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még 265 millió dollár volt. A Reuters szerint Browner szerződtetése a bevétel fokozásának egyértelmű szándékával történt.

Adóbotrányba keveredett a Bunge - MNO.hu

500 millió dolláros adócsalással vádolják Argentínában a magyar áfavisszaélések miatt panaszkodó étolajgyártót. A dél-amerikai hatóságok szerint a Bunge meghamisította adóbevallásait és adóparadicsomokba menekítette bevételeit. Az ügyről a nemzetközi sajtó is cikkezett. A palackozott és ömlesztett étolajokat gyártó vállalat volt az, amely tájékoztatta a magyar hatóságot az ágazatot uraló áfacsalásokról – sajtóhírek szerint az vezethetett a magyar állampolgárok Egyesült Államokból való kitiltásához, hogy a NAV figyelmen kívül hagyta ezeket a jelzéseket. Ezzel szemben a nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy az ügy miatt nyolcan vizsgálati fogságban vannak.

Pandúrból rabló lehet az amerikai óriáscég - MNO.hu (Fotó: WorldNews.com/MNO.hu)

dsv.jpgAz Egyesült Államok legmagasabb politikai vezetésével is jó kapcsolatokat ápol az adócsalás gyanújába keveredett amerikai óriáscég – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Barack Obama amerikai elnök 2006-ban még szenátorként személyesen támogatta a Bunge nevű, étolajat forgalmazó társaságot. Emellett két másik külföldi társaság, a Glencore és a Cargill is része annak a hazai céghálónak, amelyet felderítettek az adóhatóságok. A NAV nyomozói a Bunge jelzései alapján már 2011-ben vizsgálatot kezdeményeztek. A lap korábban azt írta: maga az amerikai cég is felbukkant abban a társasági hálóban, amelynek szereplői a gyanú szerint adófizetés nélkül hoztak Magyarországra élelmiszereket külföldről. Az ügyben eddig nyolc személyt gyanúsítottak meg, és a NAV 800 millió forintnyi értéket zárolt.

Obama, Clinton és a Bunge - MNO.hu

A magyar adóhatóság látókörébe került külföldi óriáscégek közül kettőről is kiderült, hogy az Egyesült Államok legmagasabb politikai vezetésével ápol kitűnő kapcsolatokat. Az egyik vállalat alapítójának, akit az amerikai történelem legnagyobb adócsalójaként emlegettek, Bill Clinton hivatali idejének utolsó napján adott kegyelmet.

bunge usa.png

         2 hozzászólás

Címkék: vélemény amerika usa világgazdaság orbán viktor olaj gmo mezőgazdaság obama génmódosítás agrárium nav agrárpolitika gmo lobbi agrármaffia bunge

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az élelmiszeripar trükkjei - dokumentumfilm

PPJ         2014.10.26.

az-élelmiszeripar-trükkjei.jpg"Semmitmondó állásfoglalások, kifogások és ésszerűtlenségek: ez jellemzi a húsipart." - hangzik el a filmben, amit akár Magyarországon is forgathattak volna...

Az NDR észak-német televízió dokumentumfilmje az élelmiszeripar leggyakoribb fogásait mutatja be, melyek egytől-egyig a fogyasztók megtévesztésével, félrevezetésével trükköznek. Ilyen például az imitált ételek előállítása (pl. a préselt sonka, műsajt), az ízfokozók használata, a frissesség meghosszabbítása a védőzáras csomagolás segítségével, és természetesen a marketing fogások (attraktív címkék). A film számos tipikus, gyakori trükkre hívja fel a figyelmet, amiket legkönnyebben úgy lehet kivédeni, ha felkészültek vagyunk, tudjuk, nem felejtjük, mivel állunk szemben. A legjobb módszer, ha mindig elolvassuk az összetevőket, és kerüljük a félkész- és készételeket, valamint igyekszünk megbízható árusoktól, boltokban vásárolni.

Az élelmiszeripar trükkjei (Die Tricks der Lebensmittelindustrie)
színes, magyarul beszélő, német dokumentumfilm, 45 perc, 2011
rendező: Eberhard Rühle
forgatókönyvíró: Eberhard Rühle
operatőr: Andre Zschocke
vágó: Gabriele Eglau

Legutóbbi ilyen témájú bejegyzésünk - a Friss és máris a szemétben című dokumentumfilm ajánlója után, most itt a következő sokkoló tudásanyag nyugati kultúra fenntarthatatlan voltáról.

         szólj hozzá

Címkék: videó eu világ mezőgazdaság filmajánló agrárium élelmezés agrárpolitika humánökológia humánökológiai filmgyűjtemény világélelmezés paradoxon

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Friss és máris a szemétben - dokumentumfilm a globális élelmiszerpazarlásról

PPJ         2014.09.12.

A fejlett nyugati társadalmak élelmiszer-pocséklásáról szól a film. Nagy élelmiszerláncok a legnagyobb felvásárlók, amelyek sokszor a még le nem járt szavatosságú, teljes élvezeti értékű termékeket tonnaszámra dobják ki. Az egyén, a fogyasztó szintén felelős a kialakult helyzetért. A túltermelés miatt ezt ma még megtehetik, mert mindig van utánpótlás a kidobott élelmiszer helyett. Szerencsére Nyugat-Európában és az USA-ban is egyre több termelő cég, kistermelő és vásárló látja ennek a rendszernek a fenntarthatatlanságát, ezért tesznek is ellene. A legjobb módszer, ha közvetlenül a termelőtől vásárolunk, kihagyva a termelőtől az áruházig tartó hosszasabb és sokszor teljesen felesleges folyamatot, amely még egyben drágító tényező is.

Három év is eltelt már, mióta ezt a filmet ajánlottuk! Szakmai és civil közösségek is nagyon várták. Immáron magyar szinkronnal elérhető, éljen!

A világélelmezés-politikai paradoxon: Milyen éhező milliók? - GreenR blog 2011.09.18.

Posztunk a Helyi Termék Magazin 2011. I. évf. 3. számában is megjelent!

216784_800x600.jpgFriss és máris a szemétben
(Taste the Waste)

színes, magyarul beszélő, német dokumentumfilm, 52 perc, 2011
rendező: Valentin Thurn
forgatókönyvíró: Valentin Thurn
operatőr: Roland Breitschuh
vágó: Birgit Köster

A globális élelmiszer-pazarlás

Tudta, hogy világviszonylatban majdnem másfél milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe évente? Az EU-ban egy év alatt kidobott élelmiszerek elszállításához 3 millió teherautóra lenne szükség, melyek konvojba állva körbeérnék az Egyenlítőt. Valentin Thurn többszörösen díjnyertes filmje a megdöbbentő mértékű globális élelmiszer-pazarlásról.

Miért fűtenek a PÉKEK kenyérrel ?!! -- részlet a Friss és máris a szemétben filmből --

Teljes film - youtube.com

Teljes film - vidto.me

         10 hozzászólás

Címkék: videó eu világ mezőgazdaság filmajánló agrárium élelmezés agrárpolitika humánökológiai filmgyűjtemény világélelmezés paradoxon élelmiszer felesleg taste the waste

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az élelmiszermarketing titkai - videó

PPJ         2014.07.11.

cow.jpgA konok tudatlanság erejét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A tömeges mértékű kegyetlenség csak azért történhet meg, mert elfordítjuk a tekintetünket. Minden rajtunk múlik. És ez nemcsak a videóban elhangzottakra vonatkozik.
A következő videóban színésznő helyettesíti ugyan a marketing szakembert, de a közönség valós. Ahogyan az elmondott információk is. (Forrás: Sevaster1 - YouTube // Facebook)

Korábbi GreenR bejegyzések a témában:
Vissza a kezdetekhez - videó
Vissza a kezdetekhez II. - videó
Meki kaja, élelmiszeripari drogtervezés és Dívány...
Apokaliptikus légifotók mutatják a nagyipari állattartás Földet pusztító erejét

industrial-food.jpg

         szólj hozzá

Címkék: reklám videó világ világgazdaság környezetvédelem mezőgazdaság állattartás fenntarthatóság agrárium agrárpolitika agrármaffia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark