Normafelmutatás: megújuló települések a fiatal gazdák és az ökológiai önellátás szolgálatában

PPJ         2016.07.26.

Az alábbi települési mintatervek médiareprezentációja világosan mutatja, hogy az ökológiai tematikum sem mentes az elhallgatásoktól, félrevezetésektől és szándékos támadásoktól. Ugyanolyan érvényű és egyaránt előremutató kezdeményezések egészen más színezetet kapnak. Vajon miért fáj a liberális sajtónak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik településén az, amit egy megyebeli másik településen pedig világgá kürtölnek?! Érthetetlen és ostoba kettős mérce... Illetve egy bizonyos magasabb szempontból mégis érthető: "A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall. Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta. " (Máté 13,16-17)

setalotehen.gif

Czine Lajos és Czine Ottília úgy döntött, átállnak biogazdálkodásra. Az ökológiai termesztésből származó élelmiszerre folyamatos kereslet van a piacon, és kiegyensúlyozattabb a termékek eladási ára. Emellett a vegyszermentes gazdálkodás biztosítja az egészséges élelmiszert a család és minden fogyasztójuk számára.

Szilágyi Zsolt, a méhteleki önkormányzat munkatársa bemutatja, miért döntött úgy az önkormányzat, hogy átáll ökológiai gazdálkodásra az önkormányzat tulajdonában álló földeken. 

Krakkó Zsigmond, Kishódos polgármestere saját maga is ökogazdálkodó. Azon dolgozik, hogy településén áttérjenek biogazdálkodásra, mert meggyőződése, hogy a vegyszermentes mezőgazdálkodás mindenki előnyére válik.

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere beszél a Bioszentandrás projektről, melyben bemutatja, hogyan tud a biogazdálkodás a vidék felemelkedésének a kovásza lenni.

Csibeosztás másként! Szociális transzferek a társadalmi integráció szolgálatában az Érpataki Modell szerint. Normafelmutatás és öngondoskodási képesség erősítése a szociális transzferek révén.

Érden is indult hasonló tyúk-program a települési zöld hulladék csökkentéséért. Tyúkokat ad Érden a helyi hulladékkezelő azoknak, akik vállalják, hogy a baromfit konyhai zöldséghulladékkal is etetik. Az érdi szemétszállító cég számításai szerint már öt tyúk tartásával körülbelül 150 kilónyi biológiailag lebomló szemét lerakóba szállítását, ártalmatlanítását lehet megtakarítani. - hirado.hu

Szemét helyett szamóca: bemutatták az érpataki "ingatlanbizniszt" - alfahir.hu

Hírhamisító hazugsággyárnak nevezte az Átlátszót Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztatón Orosz Mihály Zoltán több fotót is mutatott az említett ingatlanok egykori állapotáról, és felhívta a figyelmet: beszélni kell arról, hogy a magyar vidéken, a szegregátumokban rengeteg hasonlóan festő ingatlan van szétbontott házakkal, romos telkekkel, melyekről már mindenki lemondott. Ők ezeket vásárolták fel, hogy 20-30 év szemetét összeszedjék róluk, a menthető épületeket felújítsák, a telkeket pedig bevonják a mezőgazdasági termelésbe.

erpatak_haztaji1.jpg

A liberális médiapatkányok legújabb hadműveletei céltáblája: Ilyenek lettek a megművelt telkek Érpatakon. Ez liberális szemmel megbocsáthatatlan... További részletek:
https://www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/posts/468161106725155
https://www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/posts/468185996722666
https://www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/posts/469225106618755

erpatak_haztaji2.jpg

Íme az álátszós médiapatkány Móricz Csaba tegnapi "nagy" "leleplezése". Itt egy 2014. áprilisi előadásrészlet a FÖLDMUNKAPROGRAM egyik lábának, a szükséges földterületek biztosításának nehézségéről és az önkormányzatok által megszerzett földek állami elrablásának veszélyéről. ÉRPATAKI MODELL ALTERNATÍV JAVASLATA: a belterületi telkek helyi civil szervezetek tulajdonába kerülésének támogatása az állam általi kisajátítás megnehezítése céljából.

Az Orosz Mihály Zoltánt ért legújabb hazugságkampány leleplezése - A fentebb említett termelésbe vont telkeken a sok szemét, düledező viskók helyett mára mezőgazdasági termelés folyik: van, ahol öt kilométer hosszan termesztenek kordonos uborkát vagy egyéb idényzöldséget, ám itt sem mindegy, hogy mit, ugyanis többször előfordult, hogy a beérett termést az önkormányzat nem tudta értékesíteni, a kereskedők pedig lenyomták az árakat. Emiatt kísérleteznek ezen telkeken fűtőanyag termeléssel, arundó, energia fűz formájában, mert az helyben felhasználható s így nem merülnek fel értékesítési gondok. Egyébként termesztettek már földiepret, káposztát, paprikát, paradicsomot, amire szükség vagy lehetőség volt. Orosz Mihály Zoltán arra is büszke, hogy a fából készült uborkatartó oszlopok sok éve ott állnak, senki nem lopja vagy égeti el őket, ez a cigány-magyar együttélésnek egy látható, megvalósult sikere.

         szólj hozzá

Címkék: politika mezőgazdaság vidékfejlesztés ökológia fenntarthatóság agrárium önellátás humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ligetvédők, fa-szbukaktivisták és más belvárosi özön fa-jok

PPJ         2016.06.09.

Kedves nagykörúti aszfaltbennszülött "zöldjeink" az Úrban, kommunista dédapák dédunokáinak mLMP-s és elemeLeMP-s elvtársai, valamint ti drága Sor(o)sközösség: örülünk, hogy így érdekel benneteket a >fa<. Képesek vagytok egy-pár tucatnyiért is görcsbe rándult gyomorral óbégatni: persze, hiszen biciklizésnyi távolságra van csupán az akció és 100-ig még el tudtok számolni.

ordog.jpg

Erdészeti és vadgazdálkodási technikusi, erdőmérnöki, erdő- vagy vadgazdálkodási végzettségetek ugyan nincsen: hőbörgő proletár szátok annál inkább.  Az még hagyján, hogy szereptévesztésben vagytok, azaz nem mások, mint olcsó bábok és hasznos idióták egy magasabb marionett-irányító kezei alatt; de fajsúlytévesztésben is szenvedtek. Békés szent birodalom Kárpátokon túlnyúló területe helyett kommunisták által ránk erőltetett köztársaságban gondolkodtok, a pannon-öko-bio-geo-régió egységes erdészeti kezelése és fenntartása helyett, kultúrára hasznosított négyzetméterekben és hiányzó darab fákra fókuszálva kiáltotok világvégét. Az már csak hab a tortán, hogy nem a főváros organikus és szent struktúráinak helyreállításáért tünciztek, nem a modern ocsmány üvegbeton építészet ellen, hanem néhány fa miatt: látszik milyen szinten van az értékrend felétek, no... Ezzel nem csupán nevetségessé váltok, hanem önmagatok szűklátókörűségét is leleplezitek. "A ligetvédők és a rendkívül buta emberek közös halmaza egybevágó. Egy darab fa helyett 180 darab fa az ő értelmezésükben zöldfelület-csökkenés és fagyilkolás." - jegyzi meg a Széll Kálmán tér kapcsán egy blog.

Szívetek szerint nem úri- és úrhölgyi módon korzóznátok és kvaterkáznátok a fővárosban, hanem sárban fetrengve veretnétek LSD-s nyálatokat a Sziget fesztiválköztársaság (Rákosi nevet a sírjában) vagy az Ozora fesztivál álspirituális kozmopolita természetalatti porondjai előtt.

http://m.cdn.blog.hu/tr/transzveg/postimage/10604692_10202654124980255_6005146424865316483_o_1413649523.jpg

Napi szinten ezrével osztják buta emberek az okos telefonjaikkal a spiri-turista szövegeket, hogy „ne a negatívumokra koncentrálj, hanem a pozitívumokra”, „építs és teremts”, „ne az akadályokkal foglalkozz, hanem a megoldásokkal”, stb.; de valahogy konkrétan Budapesten képtelenek adekvát módon alkalmazni ezt az észosztást, - vagyis meglátni a megújulásban a jót. Maradva a zöld témánál, zöld utat kapott a kormánytól a Nyugati Liget (Podmaniczky Park), mely laza 1,2 kilométer hosszan 25 hektáron növelné Budapest zöldterületét, egybe kapcsolódva a Ligettel, de a zöldek egy maroknyi analfabétája inkább egy tucat fa miatt izgulja szét magát, veri a tamtamot, vagy egyenesen fasizmustól fél. Mondjuk nem csoda: elég megnézni az aláírók, háttéralakok és mozgatófigurák szellemi "nívóját". Nekik már egy sasmadár is fasiszta, mert micsoda dolog az, hogy a táplálékpiramis csúcsán szabadon repked az égen a szocialista szöcskék és kommunista kígyók felett. :)

locsolocso_gg-640x316.jpg

Igazi öntökönrúgás a Greenpeace flashmobja és az Index siránkozása (Ismét felbőg a láncfűrész) is. Az fák iránti "fel-" helyett lebőgés már a lead-ben leleplezi önmagát: 40 ezer fát ültettek Budapesten az elmúlt 5 évben. A liberálisokat egy dologgal lehetett mindig is megfogni: a tényekkel. 15 ezret vágtak ki és 40 ezret ültettek. A lead-ben le van írva. Szeretnénk még szumma 25 ezernyi „kivágásnak” álcázott ültetést látni...!

Elég a Liget pályázat nyertesét, a 3158-as munkát letölteni és alaposan áttekinteni: természetvédelmi funkciók, ökológiai oktatás, környezeti nevelés, rekreációs zöldfelület, biodiverz természetközeli vízparti állomány, gyepek, kettő és háromszintes lombos társulások, dísz- és tematikus kertek, Páva-sziget visszaállítása, majorság felidézése... Ebből is látszik, hogy nem szakmai alapú a "ligetellenesség", hanem bábok módjára ráncigált álcivil politikai alapú.

Facebook oldalunkon hozzászólóink egyike tette fel a kérdést: „A fákat miben érdemes mérni? Darabszámra, lombtérfogatra, tömegre, netán időegység alatt megkötött szén-dioxid per egyed?” Kiváló kérdés! Egyben a természeti környezettel és az ökológiai közgazdaságtannal foglalkozók legnagyobb kérdése: hogyan árazzuk be a környezetet... Miben >>mérjünk<<?? Mérni viszont csak mennyiséget lehet, minőséget nem, vagy nem "így"! Vagyis fát alapvetően sehogy sem mérünk... ha igazán értjük a fa >>lényegét<<. Amennyiben mégis mérjük, úgy a lényegét hagyjuk figyelmen kívül. Lásd: René Guénon: A mennyiség uralmaz és az idők jelei és René Guénon: A modern világ válsága című könyveket.

rene_guenon.jpg

         7 hozzászólás

Címkék: vélemény politika természetvédelem környezet liget ökológia ligetbudapest

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Vízzel feltöltött táj vagy tájhasználattal feltöltött víz?!

PPJ         2016.04.20.

"A hibás vízkészlet-gazdálkodás folyománya, hogy nem marad víz a tájban: ez látszik a vegetációs időszakban és a szakmai helyzetjelentések is súlyos vízkészlethiányokról számolnak be. És őrült fontos, hogy a víz nem a kibiceknek vagy a bíbiceknek kell, hanem abszolút gazdasági és a teljes lakosságot érintő érdek, hiszen a víz teszi élhetővé a tájat. A tájban NEM maradó víz viszont NEM tudja mérsékelni a hőmérsékleti szélsőségeket. Pedig ahogy az óceán víztömege mérsékli, úgy az édesvíz is mérsékelné. A vízzel feltöltött táj lenne az ellenszere a globális szárazodási hatásoknak, míg a víztelenítés 'klímaváltozást' okoz (ha ezzel a közismertté vált fogalommal tompítjuk a környezeti összeomlás éghajlati tartalmait)." - Balogh Péter gazdálkodó geográfus

balogh_peter_gazdalkodo_geografus.jpg

Tisza-szabályozás az Egyenlítőben - emberestisza.blogspot.hu

Megjöttek a legfrissebb adatok: februárban több mint kétszeres csapadék hullott az átlagosnál, és több mint 2500-an nyitották meg a belvízről szóló bejegyzést. A felmerült kérdések szakmai alapjairól és néhány pozitív kezdeményezésről, íme a nyári vizes beszélgetésünk felvétele: Jó volt-e a Tisza szabályozás, s miért nem, s hogy mit kellene csinálni.

A 15. perctől látható egy 4 perces összefoglaló animáció, majd utána elhangzik a kérdés: Mik a legsúlyosabb problémák a Tisza-szabályozással és mit kellett volna másképp csinálni? A következő 15 percben be van mutatva a helyzet a problémától a megoldásig; tehát hogy a Tisza szabályozása és a modernkori gazdálkodás koncepcionálisan hibás, és hogy milyen lenne a fenntartható víz- és tájhasználat.

Érdekes momentum a 34. percnél a migráns probléma értelmezése, vagyis, hogy ez a hamis fejlődés tünete, a globalizáció régóta előre jelzett hozadéka. Ehhez megjegyzendő, hogy a felvétel 2015 július végén készült, amikor méginkább félre volt értve hivatalosan e jelenség – bár a Vén Európa véleményformáló „elitje” azóta is masszívan mutatja az öregkori elbutulás kórképét, ami ugyancsak magyarázható azzal, hogy a Természet valódi valóságától való elszakadt tévképzetekhez igazodik a mércéjük.

Ezekről az értékrendi kérdésekről van szó a beszélgetésünk végén, ebből a szempontból is érdemes végig nézni.

Lásd még:

Újra elborítja a belvíz a médiát

Vízzel feltöltött táj - avagy a fenntarthatóság képe(ssége)…

Az élet temploma (2015) – dokumentumfilm az ártéri fokgazdálkodásról

Minthogy ezen a blogon szeretünk bejegyzésenként 2 forrást is hivatkozni -  ha tetszik 2 oldalról lőni ugyanarra a témára -, ezúttal Kassai Lajost hozzuk erősítésnek, aki a Barbi-univerzum és a valódi valóság viszonyáról nagyon jókat mond ide kattintva (is).

         szólj hozzá

Címkék: videó mezőgazdaság természetvédelem árvíz ökológia vízgazdálkodás fokgazdálkodás állattartás fenntarthatóság agrárium humánökológia balogh péter tájgazdálkodás ártéri fokgazdálkodás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kiskapun át törne Európába a genetikailag módosított élelmiszer?

PPJ         2015.09.15.

Egyre nagyobb a nyomás Európán, hogy engedje be az elsősorban amerikai, genetikailag módosított élelmiszereket. A TTIP tárgyalásokhoz kapcsolódóan az Európai Bizottság arra készül, hogy feloldja a zéró toleranciát.  Kérdés, mit kap cserébe ezért az öreg kontinens, illetve fontosabb lehet-e bármi, mint az egészségünk. Fidrich Róberttel, a Magyar Természetvédők Szövetségének GMO-programvezetőjével Heer Orsolya beszélgetett a Magyarország Élőben műsorban.

További bejegyzéseink a blogon: greenr.blog.hu/tags/ttip és greenr.blog.hu/tags/gmo

ttip-no.jpeg

         szólj hozzá

Címkék: politika amerika e usa eu európai unió gmo mezőgazdaság génmódosítás géntechnológia ökológia fenntarthatóság agrárium humánökológia ökológiai politika génmegőrzés gmo lobbi szabadkereskedelem ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Globális ökovulgáris genocídium "kabaré"

PPJ         2015.07.30.

Igazi gyöngyszem videóra leltem, melyben Bogár László közgazdász nem tudni miért, milyen kijelentés kapcsán, de - maradva a videó profán nyelvezeténél - szanaszét oltja Drábik János jogász újságírót. Elgurul itt minden, ami elgurulhat: röpködnek a milliárdok, mármint, hogy a globálcionista háttérhatalom mennyi embertől való "megszabadulással kíván oly nagy nemesen könnyíteni" a Föld planéta sorsán; zsidók, nem zsidók, tök mindegy, mind bedarálódunk élve-elevenen...

Gondolom, a kedves olvasóink előtt nem ismeretlen, ha azt mondom, FEMA táborok milliónyi műanyag koporsóval tele; illetve a Georgia Guidestones is új elemmel bővült, amit utána kiütöttek belőle.

De, hogy mennyire ugyanazon "kattog" Bogártól, a "zinternet népén" át, a Wachowski fivérekig mindenki, azt lássuk szép sorban alább. Szemezgessünk a "gyöngyszemekből" itt a Kali Yuga kor végéhez lassan közeledve. Ahogy egy teás ember (Anton Tamás ©) mondta: "Isten majmai lassan őrülnek."

Nézzük tovább, nemrégiben a szánalmas.hu-n is "elgurult a gyógyszer" pár hozzászólónál az alábbi videó láttán:

- Jó napot kívánok, miben segíthetek?
- Kormányunk érdeklődne a promóciós videójukban látott gyártósor iránt, valamivel nagyobb feldolgozási volumenű kivitelben.
- Értem, milyen volumenre gondolt konkrétan?
- Napi 5-10.000 egyed feldolgozására képes gyártósor, az ország minden nagyobb régiójába egy.
- Milyen súlyra legyen optimalizálva?
- 50 és 100 kg per egyed.
- Ööö... milyen állat feldolgozása a cél egészen pontosan?
- Sajnos erről nem adhatok pontosabb információkat, az fő megrendelő egészen pontosan hadügyminisztérium. Fontos szempont még a gyártósor mobilitása, háborús esetre, a honvédség élelmiszer-utánpótlása végett, hogy adott esetben a frontvonal mögött közvetlenül alkalmazni lehessen. A feldolgozandó egyedek paramétereiről és az egyéb információkról bővebb információkat e-mailen küldjük, maximális diszkréciót várunk el önöktől.

Tisztelt Kormánytisztviselő úr,

Köszönjük érdeklődését automatikus ipari böllér gépsorunkra.
A gépsor, bár tervezési szempontként az említett funkció nem volt szempont, alkalmas az Önök által jelzett igény kielégítésére.
Az e-mailen megkapott paramétereik alapján műszaki részlegünk az alábbi észrevételeket és kérdéseket vetette fel:
- fontos lenne tudni, hogy az egyed feldolgozás automatizálása élő vagy holt kezdeti állapottal értendő e.
- amennyiben élő egyedekkel kezdődik a feldolgozás, extraként rendelhető nyugtató lövedék beadására alkalmas gépegység, illetve elhelyezhetünk különböző nyelvű nyugtató feliratokat - s lágy zene is szólhat a beterelő nyílás utáni szakaszon.
- a ruházat lefejtését is a gépsor végezze, vagy lemeztelenített egyedekkel kell számoljunk?
- a csontozat gyűjtése szelektáltan történjen, ( lábszárak, koponyák, stb külön rakásolva) vagy meddőhányón halmozva?
A kérdések megválaszolása után tudunk pontos árajánlatot készíteni.
Az Ön által említett 124db termelőegység legyártása mintegy 2 és fél hónap, tesztelése további 2 hét.
Az ütemezett szállítás és telepítés augusztusi rendelés esetén november közepétől kezdődően indulhat el az Önök által jelzett helyszíneken.

A levelében említett mobil egységeket is gyártunk, ezek ugyan nem precíziós berendezések, de egy normál, vonóhoroggal rendelkező személyautóra rögzíthetőek. Bármilyen rendezvényen bevethetőek. Referenciaként a Fargo című filmben szereplő egységet tudom megmutatni.
Fontos tudni, hogy a mobilegységek végtermékét opcionálisan gyűjtőedényekben lehet felfogni - ám ezek külön rendelendőek (igény esetén 3-4db / feldolgozóegység, a rendezvény/ vagy a rendbontás mértékétől függően)

Bármilyen kérdés esetén továbbra is állunk rendelkezésére.

Tiszetelettel: Lajos von Fleischer
AutoBöllér 2000 Bt.

Menjünk tovább, még lejjebb! A Felhőatlasz című, buziságot is propagáló, álspirituális hollywoodi giccsfilmben, amit a nemváltó műtéten áttorzult borult elméjű Lana Larry Wachowski is rendezett, van egy jelenet, ami úgy tűnik, a képünkbe törölve sem váltott ki senkiben komolyabb gondolatot: a főhős leleplezi a Somni-451 nevű kapitalista gyorséttermi nőrabszolga előtt, hogy mit is jelent az Xultation (a filmben kvázi "Megváltás"). A filmben ugyanis a végidőkben csúcsra járatott posztkapitalista társadalom gyorséttermi "alsó kasztja" egy >szappan< nevű anyagot eszik ételként. De, hogy mi is ez a szappan, mit is szívogatnak oly kedvesen szívószállal, azt az alábbi videóból megleshetik az erősebb idegzetűek.

Mehet a globális daráló! Avagy, a kommunizmusnak és a liberáldemokrata kapitalizmusnak ugyanaz a célja, mert ugyanarra van szüksége: gyökértelenített masszára, olcsó tömegre, tartás nélküli proletárokra, kultúrájától megfosztott szürke egyvelegre. Ezek az alkímiai ólom tulajdonságai. A nemesfémek létrehozása helyett a háttérhatalom a sűrűn folyó szürke tömeg szintézise törekszik. Monokultúra, szürkeség: a tudat monopóliuma... Balliberális megvezetetteknek és EU-s pénzen csüngő szervezeteknek jól cseng a globalizációt ajnározni, de épeszű és nyitott harmadik szemű ember nem lát benne mást, mint egy kultúra- és emberhúsdarálót, egy virtuális/technobürökrata globalómát. 

Kép: Shintaro Kago - 主義主張が多過ぎると面倒なので、攪拌して均一化しよう - "Amiért ez 'túl sok' problémás ötlet és idea: uniformizáljuk a dolgot egy darálással".

http://m.cdn.blog.hu/gr/greenr/image/514b8cedca3ae35ddae35b7e0aae69c0.jpg

         6 hozzászólás

Címkék: vélemény videó bogár lászló kapitalizmus ökológia új világrend drábik jános humánökológia monokultúra

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark