Earthship-tudatos polgármester Magyarországon!

PPJ         2012.07.01.

Az Életházakról, az Earthshipről, mint megoldásról és az első hazai Earthship hírvivőkről is írtunk már. De most hazánkban a fenntarthatóság szinte egyetlen és legörvendetesebb útja nyílik meg: amikor maga a polgármester híve a változásnak!

http://www.project-humanity-earth.org/yahoo_site_admin/assets/images/Earthship_30.327172719_std.jpg

Zsiga Tamás úr, a Nógrád megyei Egyházasdengeleg település polgármesterének levele NEKTEK!! NEKÜNK!!!
Várjuk az érdeklődők kommentjét, helyszín javaslatát!

- írta az Earthship Hungary a Facebook oldalán.

Tiszteletem!

Távolabbi érdeklődők felé is nyitnánk, hiszen kis országunkban nincsenek távolságok! [:)] Szeretnék összehozni egy problémamegoldó ötletbörzét, akár e-mailezve is, hogy lássuk, mi hátráltatja az első earthship lakóházak megépülését és főleg lássuk, hogy mennyien vannak, akik valójában tennének is, hogy elinduljon a folyamat! Én lakóházakban gondolkodom, "kalákában" megépítve és az egésznek jelentős sajtó visszhangot szervezve, mert a kezdeményezés széles figyelmet érdemel! Egy családot látok, akik több mint szimpatizánsok... Jó lenne tudni, hogy hány ilyen lehet még kis hazánkban...?

Ha tud, kérem segítsen, hogy meginduljon a kommunikáció!

Köszönettel: Zsiga Tamás
www.dengeleg.hu

         szólj hozzá

Címkék: vélemény építészet ökológia fenntarthatóság earthship önfenntartó házak életház

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az első Earthship hírvivők

PPJ         2012.03.30.

Igazán örülök, hogy nem nekem kell az első Earthshipeket megépíteni széles e vidéken. Szerencsére én már tanulhatok majd tőlük, az első hírvivőktől. Ami jelenleg az álmom, elkezdett megvalósulni és nagyon hamar szét fog tudni terjedni.

http://www.tudatoslet.hu/images/image/aut%C3%B3gumi_%C3%BAjrahasznos%C3%ADt%C3%A1s.jpg

Korábbi bejegyzések

EARTHSHIP - egy megoldás
Az Életházakról - avagy "Itt több az 'emberevő', mint Pápuában."

A 90-es - 2000-es évek környékén kezdhették megtenni a kísérletet az USA polgárai, hogy Earthship házakat építsenek.

A skóciai Glasgowban gumiabroncsból épül templom... No comment. :) (A BBC cikke.)

A Kárpát-medence Earthship kolonizálása 2006-ban kezdődött Erdélyben, Gyergyóújfalun. Magyarországon 2012-ben elkezedett formálódni az első Earthship egyesület.

Pázmándon pedig elkezdődött egy Earthship óvoda építése!

https://m.blog.hu/of/offgrid/image/Ovi3.jpg

         szólj hozzá

Címkék: vélemény építészet ökológia fenntarthatóság earthship önfenntartó házak életház

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Magyar szinkronos videó a Hobbit-házról!

PPJ         2012.02.20.

http://webecoist.momtastic.com/wp-content/uploads/2010/03/woodland-home.jpg

Ismerős ez a kép? Talán a legtöbbek által a legtöbbször látott fotó az interneten, ha ökoépítészetről és alternatív otthonépítésről van szó. Bejárta már a híradókat, blogoszférát, design portálokat és építészeti weblapokat is világszerte, rengeteg nyelven. Szerénységem olyan határtalan, hogy hasonló céljaim vannak, magyar vonatkozásban egy Earthship ház építésével. :)

Hobbit házikó Walesben
Íme, az új megoldás: saját vacok már egymillió forintból kihozható
Legolcsóbb ház – pályázat!
Living In The Future - Ecovillage Pioneers
Az Életházakról - avagy "Itt több az 'emberevő', mint Pápuában."

         szólj hozzá

Címkék: vélemény építészet ökológia fenntarthatóság earthship életház

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az Életházakról - avagy "Itt több az 'emberevő', mint Pápuában."

PPJ         2011.03.16.

Első hosszú, önálló bejegyzésem lesz ez, mióta Dániában vagyok, s ráadásul ittlétem, az ökológia kurzus alatt eredményeződött kézzelfogható kiállítás ihlette. Életházaknak én olyan épületeket nevezek, amik egy komplex rendszernek, gondolatkörnek mind-mind eleget tesznek. Egy Életház nem lehet fenntarthatatlan építési módszerekkel készült, nem lehet, hogy ne ölelje körül a természet, nem lehet, hogy ne mondjon ellent a jelenlegi "rendszernek" és nem lehet, hogy ne az Életet, a hosszútávú tervezést és megőrzést szolgálja.

http://conceptrends.com/wp-content/uploads/2008/06/earth_ship3.jpg

Ökológia órán februárban egy modellprojekt elkészítésének feladatát kaptuk. Ötleteinket nem csak kigondolni, de makettekkel szemléltetni is kellett. Volt csoport, ami green-city-t, volt, ami ökofarmot, volt, ami öko-köz(ös)séget és voltak, akik saját zöld-álomházakat terveztek. Én azonnal saját házat akartam tervezni. Önfenntartás! :)

Emlékeztem egy magyar tv műsorra, amiben emberünk a házát mutatta be. A falak döngölt földdel töltött használt gumiabroncsokból készültek, a hézagok üres alumínium sörös dobozokkal lettek kitöltve, a belső vakolat sarkok nélküli volt, a vízrendszere szürke és fekete vízre tagolódott, a szürke-vizet a birtokán lévő nádas tóval tisztította és a ház ablakai speciálisan voltak tájolva, hogy az évszakoknak megfelelően nyáron a legtöbb napsugarat verje vissza, téli napjáráskor pedig a legtöbbet engedje be.

url_2.jpg

Ennyi maradt meg bennem a filmből, se "a ház neve", se a tulaj, se a holléte Magyarországon. Mint mikor nem tudod milyen kulcsszavakkal keress Google-ön...

Nem törődve a technikai háttér információjának hiányával, elkezdtem megépíteni a modellt.

Sok emberrel beszéltem az ötletemről, és, hogy milyen házat gondoltam ki magamnak, így tanácsolták, hogy kérdezzem meg egy öko-levlistán, hátha ismerik ezt az eljárást. Igen, ismerték, ezt a linket kaptam. Earthship Biotecture a neve. Passzív szoláris földház építési rendszer. Egy kicsit autonóm ház, egy kicsit csináld magad, mindenekfelett környezetbarát, tömörített földdel töltött autógumikat felhasználva.

http://www.forgetthebox.net/wp-content/uploads/2011/01/earthship.jpg

http://earthship.org/

Itt minden információ megtalálható.  A mozgalom kezdetei, a jelenleg működő házak, a különböző tanácsok és technológiák, részletes leírások, beszámolók, videók és fényképarchívum.

Earthship - Wikipedia

An Earthship is a type of passive solar house made of natural and recycled materials. Designed and marketed by Earthship Biotecture of Taos, New Mexico, the homes are primarily constructed to work autonomously and are generally made of earth-filled tires, using thermal mass construction to naturally regulate indoor temperature. They also usually have their own special natural ventilation system. Earthships are generally Off-the-grid homes, minimizing their reliance on public utilities and fossil fuels!!!

Na és itt kezd érdekessé válni a történet! Azaz ökopolitikaivá! Azaz, hogy mennyire a politikai háttéralkukban van elásva, hogy mit engednek meg neked, mert nem is gondolnád, hogy nem azért építesz szabvány-szar házakat, mert az valahol mégis jó. Azért építesz olyat, mert az hoz profitot másnak!

Ugyanis az rendben van, hogy pár idő- és akaratmilliomos zöld ember kikísérletezte a szinte végtelenül fenntartható építészeti technikát, ami teljesen harmóniában reflektál a szemétgyártó ipari civilizációra, sőt, annak hulladékait használja önmaga létrehozásához - ennyit az "ostoba sötétzöld utópistaökofasiszták vagytok" című érvről - és az is rendben van, hogy akkor ezt egyre többen megismerik, és meg is építenék, de, akkor mégis miért nem látunk ilyeneket mindenhol?

A megoldás a pirossal írt mondatban van elásva.

Ahogy az Earthship honlapja írja: Codes, Regulations & Laws!!!

We are all up against a formidable mountain range of obsolete dogma inhabited by building code officials and loan officers who are from a different world than those of us wanting to build and sail in earthships.

A jelenlegi társadalmi-politikai-bürökratikus kapitalista pénzsóvár életellenes rendszer mindent el fog követni, hogy ne építhess így házat. Jogszabályokkal, aktaszámozgatással, ilyen pályázatok nem támogatásával, személyes fenyegetéssel és felgyújtással, építőipari lobbiérdek faszokat a seggük mélyéig jól beengedve.

Sajnos nagyon egyszerű a válasz és magyar példát is lehet videóban bemutatni rá!

►Köveskál határában, a Káli-medencében, a volt Püspökkerti Mandulásban Rácz Lehel megépített egy természetes, passzív napházat. Vezetékes víz, csatorna és villany nélkül, fecskefal módszerrel (csángó módra) rakott kemencével, fűrészporos bio-wc-vel, napenergiával és saját kúttal készült el az Élet-Ház, körülötte némi kultúrkerttel a szimpatikusan elvadult gyümölcsösben, ahol (mellékesen) Huszárik Zoltán Szindbád című filmjének egy jelenete is játszódott hajdanán. A kelet-nyugati hossztengelyű, 10*20 méteres alapterületű, magas tetős, nagy levegőjű házból pazar kilátás nyílik a Balaton-felvidék geológiai csodájára, a Hegyestűre. Magyarországon azonban semmi sem olyan egyszerű. Mert a természetes környezetébe példaszerűen „illesztett” porta ellen - szomszéd közel s távol nincsen - vizsgálatot indított a lokális szakhatóság, úgynevezett „lakossági bejelentés” alapján. Majd, miután a hosszadalmasan kutakodó hatósági eljárás sem riasztotta el az EU-szabványos biogazdálkodási módszereket alkalmazó biotermelőt, házát távollétében „ismeretlen tettesek” felgyújtották. Ám Rácz Lehelt keményebb fából faragták. Az épületet a megmaradt alapokon és falakon újraépítette. A napveranda a tűz után is épségben maradt, égszínkék főnixsárkánya nyomán - az emberi szellem ’peremfeltételeinek’ további fenntartása érdekében - a megújult otthont Főnix Élet-Háznak nevezte el.

 

Életháznak azt nevezem, ami szembe meg az aktuális dogmákkal, építési kódokkal, de mégis, vagy épp ezért, biztonságos, természetbe illő, és tartós életű.  Vegyünk példát az itt említettekről/-től, és formáljunk szövetséget az életterünket fenyegető lobbierők ellen!

         6 hozzászólás

Címkék: vélemény dánia építészet ökológia fenntarthatóság earthship életház

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása