Orbán és Áder korábban Paksról ezt mondta

Pacsker         2014.02.09.

homer-simpson-nuclear-emgineer-creative-commons.jpg2011-es és 2003-as távlatokba ugorjunk csak vissza egy pillanatra! Persze tudjuk, hogy a Kali Yuga végéhez közeledünk, hogy ilyenkor a miniszterelnököknek és elnököknek is az alsó felükből lesz a szájuk, sőt, ilyenkor még az ál-"tradicionalista" Vona is Paksra szavaztatja a pártkatonáit, na de azért mégis: legalább minimálisan vegyék figyelembe az alábbiakat, ha már egyszer a magyarságra szabadítanák az egyik legsötétebb energiát!

Egy tíz éves levél: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben kéri Kovács Lászlótól, hogy tegyen meg mindent az emberi jogokat érintő jogsértések megszüntetéséért. A volt miniszterelnök kitér arra, hogy mindenkinek joga van demonstrálni, szórólapokat terjeszteni és tudni, mi történik Pakson. - http://www.origo.hu/itthon/20030614orban.html

Erről ki hallott bármit is!!? Paks: anyag- és tömítési hiba a 3. blokknál - 2013.11.19.

Áder-Medgyessy vita a paksi üzemzavarról 2003 áprilisában: DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Lassan három hete, április 11-én súlyos üzemzavar történt a paksi atomerőműben. Lassan három hete várják a Pakson és a környékén élők, hogy az üzemzavar pontos okait megismerhessék. Lassan három hete, hogy szeretnénk megtudni, mi módon és nem utolsósorban mikor sikerül a súlyos üzemzavart elhárítani. Kormánynak és ellenzéknek ilyen esetekben ugyanaz az érdeke: elősegíteni a pontos, tárgyszerű tájékoztatást, és mindent megtenni azért, hogy a nagyobb bajt elkerüljük. A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselői az elmúlt hetekben naponta tarthattak volna sajtótájékoztatót, követelhették volna több százezer ember kitelepítését (Felzúdulás az MSZP soraiban.), riogathatták volna az ott élőket egy hamarosan bekövetkező atomkatasztrófával.
http://parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat_aktus?p_ckl=37&p_uln=67&p_felsz=27&p_felszig=34&p_aktus=6

Így lett multimilliomos a halálra ítélt német falu - Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak. Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket.
http://www.origo.hu/idojaras/20111118-napelem-biogaz-szelturbina-nemetorszag-multimilliomos-lett-a-zoldenergiabol-egy-nemet.html

"Ideje abbahagyni" – írta a korábbi vezérigazgató Paksról - 2011. október 03.
http://hvg.hu/gazdasag/20111003_Petz_Ern_szerint_no_more_nuki

Levél az energiabiztosnak: Paksot is be kell zárni, az öntesztek semmit sem érnek - Nem lesznek képesek érdemben javítani az európai atomerőművek biztonságán a most induló nukleáris stressztesztek, ezért számos más tagállam erőművei között a Paksi Atomerőművet is le kellene állítani - állítja a hvg.hu által megszerzett az energetikai biztoshoz írt levelében a Bolgár Nukleáris Biztonsági Hatóság előző vezetője.
http://hvg.hu/itthon/20110512_paks_stresszteszt

Tízezrek követelik a német atomerőművek bezárását - 2011. március 26.
http://index.hu/kulfold/hirek/2011/03/26/tizezrek_kovetelik_a_nemet_atomeromuvek_bezarasat/

---------------------------------------------------------------------------------------------
Mi is idézzünk fel egy korábbi bejegyzést: Idézzük 2010 novemberéből az Élőlánc Magyarországért által: "A szkeptikusoknak egyetlen tényt közlök, amiből kiderül, valami nagyon nem stimmel a hazai megújulók terén: Burgenland Ausztria azon része, ahol nincsenek Alpok, nagy duzzasztóművekkel, adottságai Magyarországéval azonosak, egy kivétellel: nincs és nem is lesz atomerőművük. Amit ők elérnek, az számunkra is elérhető lenne. 2010-ben Burgenland elérte teljes energiaellátása területén – a közlekedést leszámítva – a 80 %-os részarányt. A következő 20 évben tervezik a 100 % elérését. A megújulók teljes palettáját alkalmazzák: szélerőművek, bioszolár fűtőművek, repce-biodízel, mezőgazdasági hulladékra épülő biogáz-telepek kapcsolt energiatermeléssel, használt sütőolaj-begyűjtés és üzemanyaggá alakítás, kisléptékű vízerőművek, energiahatékonyság, passzívházak." http://www.greenr.blog.hu/2010/11/13/van_e_paks_bovitesenek_alternativaja

"Paks2 nélkül, megújulókkal is biztosítható lenne az áram-igény" - állítja Munkácsy Béla a Paks vobiscum? konferencia előadója - videó!

Élőlánc: Paks 2. árából az összes családi ház tetejére napelemet lehetne szerelni, amivel 30 évig minden háztartás ingyen juthatna áramhoz!

1836851_10151857296792587_424165626_o.jpgÉlőláncreakció!

Közlemény - Az Élőlánc Magyarországért tiltakozik a Paksi Atomerőmű bővítésére irányuló kormányzati eljárás és a most megszületett törvény ellen. A döntések a nyilvánosság megkerülésével, az érdemi szakmai párbeszéd kizárásával, az alaptörvényben foglalt fenntarthatóság semmibe vételével születtek meg. A párt tiltakozásul telefonos és internetes mozgalmat indít, hogy felhívja mindenki figyelmét a döntés hosszú távú következményeire, és megpróbálja kikényszeríteni az alkotmányban foglaltak betartását, és egy demokratikus eljárás lefolytatását. Ezért nyomatékosan kérjük, hogy a köztársasági elnök tagadja meg a bővítést elfogadó törvény aláírását!

Élőlánc Magyarországért elnöksége

Ha egyetért velünk, kérjük küldje el ismerőseinek az alábbi sms-t.
Az sms-szöveg: ÉlőláncReakció! A paksi atomerőmű bővítése árából valamennyi magyar otthon tetejére napelem kerülhetne, mely képes fedezni a család áramszükségletét. Nem függenénk többé sem az oroszoktól, sem az áramszolgáltatótól! A németeknek sikerült, nekünk is sikerülhet! A köztársasági elnök tagadja meg a bővítést elfogadó törvény aláírását! Küldje el az üzenetet minél több címre! Élőlánc Magyarországért 2014

És végül, de nem utolsó sorban: HUMOR :)!

         szólj hozzá

Címkék: fidesz orbán viktor jobbik energia atomenergia paks energiapolitika ökopolitika fenntarthatóság energiafüggőség energiaklub élőlánc magyarországért választások 2014 roszatom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Orbán és Vona = kommunizmus új színekben

Pacsker         2014.02.07.

Orbánék (és Vonáék) visszarepítették a parlamentet a kommunizmusba. Nem hiszi? Nézzen meg egy 25 évvel ezelőtt készült parlamenti tudósítást a bős–nagymarosi vízlépcső szavazásáról! Megdöbbentő a hasonlóság! Forrás: Index.hu Manapság ugyanis nemcsak, hogy az ál-nemzeti és ál-keresztény Fidesz-KDNP pártolja az atomerőművet, de az ál-radikális Jobbik pedig mindehhez készséggel asszisztál, sőt vízlépcsőlátásban is szenved. Ezennel végleg lehullott minden lepel a pártokráciáról! (Az Élőláncnak 2011-ben már sikerült nyilatkozattételre bírnia a kormányt vízlépcső ügyben!)

vízlépcsőt és demokráciát.jpg

1988. október 6–7. között több civil szervezet tiltakozása ellenére az Országgyűlés úgy döntött, hogy a bős–nagymarosi vízlépcső építését folytatni kell. Most, 25 évvel később a parlament az orosz megahitelből finanszírozott paksi atomerőmű bővítésére mondott igent.

Nézze meg az 1988-as híradó tudósítását, szembetűnő a hasonlóság a mai paksi végszavazással. Idézzük:

A szavazáskor egészen szokatlan dolgok történtek a parlamentben.
A beruházás megkezdéséről sem a parlamenti képviselők döntöttek.
Meggyőzhetetlenek voltak (...) akár a bizonytalan költségeket, a várható hasznot, akár a műszaki megoldást, akár a környezeti terheket vesszük figyelembe.
Ez a parlamenti vita nem csökkentette azoknak a lelkiismeret-furdalását, akik a döntés felelősségének súlyát már-már elviselhetetlen tehernek érzik.

Ahogy a vastagbőr blog írja: Paks II a Jobbik támogatásával

A Jobbik január elsején létrehozta a "Vízerőműveket Magyarországnak" c. Facebook-oldalt, melynek névjegyében ez áll: "Magyarországon a rendszerváltás óta tabu téma a vízlépcsők építése. Oldalunk ennek megváltoztatására és a téma bemutatására szolgáló bejegyzéseket közöl."; és egyik első postjaként megosztotta a jobbikos Kepli Lajos december 7-i fényképét, miszerint "Magyarországon is! Vízerőművet"

Január 14-én, mikor Orbán aláírt Putyinnal, és ettől mindenki vért és epét hányt egyszerre, a jobbikos oldal ezt rakta ki:

jobbik2.jpg

Ennél seggnyalósabb propaganda-kampányt még Kerényi Imre és Habony Árpi szerelemgyereke sem tudna kitalálni, tényleg csak gratulálni tudok. Lehet mondani, hogy a Jobbik már nem az, ahonnan indult, és fujjjdenagyon utálja a Fideszt meg Orbánt, de aki figyelmesen néz és nézett az elmúlt években, az látja, hogy mi a helyzet. - írja a vastagbőr blog.

Lányi András: Gátat a feledékenységnek! - egyedül a GreenR blogon jelent meg, az Index.hu nem közölte!

Összességében: a Jobbik az ártéri víz-, fok- és tájgazdálkodás, valamint a fenntartható decentralizált energiatermelés helyett vízlépcsőépítéshez és atomenergiához asszisztál, éljenez. Kommunizmus: új formában. Sokan nem látnak még a szemüktől... Mindenesetre érdekes, ahogy az "igaz magyar"(SIC!) párt az életellenes tájpusztítás útjára lépett. A mi számunkra az Élőlánc Magyarországért az egyetlen hiteles választás, mely Dr. Ángyán József Tisztesség és Emberség Szövetségének mozgalmát hivatott a Parlamentbe juttatni! Olvassa el a választási felhívásunkat!

Paks 2. árából az összes családi ház tetejére napelemet lehetne szerelni, amivel 30 évig minden háztartás ingyen juthatna áramhoz!

ÉlőLÁNCreakció!-t hirdetett az elnökség! Ha egyetért velünk, kérjük küldje el ismerőseinek az alábbi sms-t. Az sms-szöveg:
"ÉlőláncReakció! A paksi atomerőmű bővítése árából valamennyi magyar otthon tetejére napelem kerülhetne, mely képes fedezni a család áramszükségletét. Nem függenénk többé sem az oroszoktól, sem az áramszolgáltatótól! A németeknek sikerült, nekünk is sikerülhet! A köztársasági elnök tagadja meg a bővítést elfogadó törvény aláírását! Küldje el az üzenetet minél több címre! Élőlánc Magyarországért 2014"

A Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) és az Élőlánc Magyarországért
választási felhívása:
tesz.info
elolanc.hu

         91 hozzászólás

Címkék: fidesz orbán viktor jobbik energia mezőgazdaság atomenergia paks árvíz energiapolitika vízgazdálkodás fokgazdálkodás ökopolitika tradíció fenntarthatóság agrárium energiafüggőség energiaklub humánökológia élőlánc magyarországért ángyán józsef agrár környezetgazdálkodás george carlin magyarul tájgazdálkodás választások 2014 ártéri fokgazdálkodás vásárhelyi terv továbbfejlesztése roszatom tisztesség és emberség szövetsége

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Új Trianon - Összefoglaló a Tisztesség és Emberség Szövetsége debreceni fórumáról

Pacsker         2014.02.06.

A Tisztesség és Emberség Szövetségének második 2014-es állomása Debrecenben volt. Felszólalóink voltak Ács Sándorné, Ángyán József, Horváth András, Kassai Zsolt és Léhmann György. Szeretettel várjuk további rendezvényeinken! Kassai Zsolt építész az Országos Területrendezési Terv, a földforgalmi törvény és a légiesülő határok miatt kialakuló "Új Trianonról" beszélt!

Előzmények a témában a GreenR blogról:
Nekünk nem a pénz a Hazánk! - 2013.05.24.
Földügy svindli - "második Trianon" közeleg! - 2013.06.04.

uj trianon 2. trianon.JPG

Az Élőlánc Magyarországért YouTube csatornája
A debreceni előadások lejátszási listája

Kassai Zsolt építész a légiesülő határok miatt kialakuló "Új Trianonról" beszélt.

A Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) és

az Élőlánc Magyarországért

választási felhívása

Választásról választásra nő azok száma, akik elutasítják az elvtelen, a közérdeket súlyosan sértő, leginkább egyéni, illetve szűk csoportérdekeket képviselő hatalomgyakorlási formát, a Magyarországon mára szinte mindent eluraló pártokráciát. Az így képviselet nélkül maradóknak kínálunk mi alternatívát: alulról szerveződve, igazi civilként, közösségek képviselőiként. Tovább»
___________________________________________________________________________

Ami Gandhinak sikerült Indiában, az sikerülhet nekünk is Magyarországon - írta: Kassai Zsolt

A tisztesség és emberség mindenkinek a saját ügye! Ennek a szövetsége azt jelenti, hogy mindenki, aki ki mer állni a saját tisztességéért és emberségéért, álljon azok mellé, akik már ezt megtették! Először Ángyán József tette meg, most Horváth András is megtette! Lássuk be, hogy nem kis bátorság kellett ehhez! Ángyán József professzor úr esetében az államtitkári székből nem egy professzor állt fel, hagyta ott a kormány-tisztviselőséget, az „állami Skoda Superb-t , a jó fizetését, nem a professzor állt fel, hanem Ángyán József a tisztességes ember, és ettől hiteles! Horváth András is otthagyta a NAV-beli állását, hogy elmondja Nekünk, mi zajlik a színfalak mögött! Mindezt Horváth András, éppen úgy, mint ahogy Ángyán József, a saját tisztessége és embersége okán tette! Ettől hiteles, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy ez van, ez a létező valóság. Csak ez nem valóságshow a tv-ben, mert a bankok a fejünk felől a tetőt viszik el csalás árán, és hasonló csalás lehetőségét biztosítja a földtörvényünk maga! Én abban reménykedem, hogy Magyarország tisztességes és emberséges választó polgárai kiállnak a maguk emberségéért és becsületéért! Álljunk már fel végre a tv-képernyők elől, és olvassunk !!!! Olvassuk el a földtörvényt, győződjünk meg arról - ki-ki a saját szemével és fejével -, hogyan fogják átjátszani a magyar földet a nemzetközi oligarchiáknak, és a hazai oligarcháknak.

Talán nem érti félre senki, ha Mahatma Gandhit és India példáját hozom elő. Mi a magyar jó szándékunkkal, a lelkiismeretességünkkel, a lelkiismeretünkkel , és a jobb-bal ellentétünkkel, EU-tagságunkkal kezdünk hasonlítani a Brit-gyarmatbirodalom Indiájához. Gandhi egész életét szentelte arra, hogy az indiai hagyományokat a világgal megismertesse, kibékítse a hindi-muzulmán ellentéteket, ezzel egyesítse a megosztott Indiát a Brit-gyarmatbirodalom kereskedelmi maffiahálózatával szemben. GANDHI GYŐZÖTT! Amikor Gandhit lelőtték, az utolsó szava, amit a saját gyilkosához intézett ezek voltak: Mit tettél?!!!!

Ennek az utolsó és általános bölcsességű mondatnak több értelmezése is van:

1. A (szankszritahimsa) magyarul "nem ártás" azt jelenti, hogy a gyilkos a saját (karmáját) azaz sorsát pecsételte meg a gyilkossággal. / Asoka (ie.kb.250) Dharma törvények/

2. Gandhi tudta, hogy a Brit-gyarmatbirodalom veresége még csak a kezdet, és a hinduk és a muzulmánok közös megegyezése még csak a felszínen zajlott le, ehhez az ő további békítő munkája elengedhetetlenül lett volna fontos.

3. Gandhi megnyerte ügyének a brit bérenc maharadzsákat! (maha=nagy, rádzsa=király) Rádöbbentette őket arra, hogy a leginkább ők járnak pórul azzal, hogy idegen zsoldosokká váltak és a bérük az India terített asztaláról lehulló morzsa. A pénzt pedig szervezett módon rabolják Indiából olyan kereskedelmi társaságok, akik őket, a maharadzsákat is rabszolgaként kezelik (a mi saját maharadzsáink a „ magukat ma nagypolitikusoknak tartó" hazaáruló bérencek, köztörvényes bűnözők, és a magukat állami Skoda Superb-vel fuvaroztató pitiáner, és kapzsin ostoba fajankók) Azonban a politikai hatalomban Gandhi elvei még nem érvényesültek kellően ennek is tudatában volt a halálakor.

4.Gandhi tudta, hogy Pakisztán leválása gyengíti Indiát (Magyarország periférikus területei ma HASONLÓAN leválnak az országtestről, Nyugat-magyarország a Bécsi-agglomerációhoz, Észak-magyarország a Kassai-agglomerációhoz, Berettyóújfalu és térsége a Nagyváradi-agglomerációhoz csapódik, a Délvidék szerb fennhatósággal egyesül, még a nálunk sokkal fejlettebb horvátoknak is jut belőlünk egy darab. A lényeg az lesz, hogy kié, azaz KIKNEK A TULAJDONÁBAN LESZ A FÖLD? Magyarország egy Budapest-makroregionális-kereskedelmi csomóponttá zsugorodik a határok légiesülése után. Ehhez még hozzá kell venni a ténylegesen hazai kkv-k tényleges gazdasági teljesítményét és a hazai adópolitikát, akkor azt tapasztaljuk, hogy Magyarország, Európa termőföldben leggazdagabb, legkedvezőbb éghajlatú, aA VILÁG JELENTŐS RÉSZÉT MINŐSÉGI ÉLELMISZEREKKEL ELLÁTNI KÉPES országa, csupán a külföldi multinacionális oligarchiák, és a hazai oligarchák által leigázott statisztikai térség marad.

5. A valódi munka, egy hosszú folyamat, India tervszerű újjáépítése Gandhi halálakor még éppen hogy csak elkezdődött. Személyisége a Mahatma (maha=nagy, atma=lélek) azonban egy spirituális erővé vált, mert egy kontinens méretű ország lelkületét testesítette meg. Nekünk ebből az a tanulságunk, hogy felül kell sürgősen vizsgálnunk az Országos Területfejlesztési Koncepciót. Az egyes területegységek, térségi multiplikátorait meg kell találni, amelyek a területi erőforrások használatát hozzák lendületbe, és a térségekben gyors fejlődést generálnak.

6. Az óind kultúra bölcsessége a világ kincse, tanításai nem ellenkeznek a világ egyetlen vallásával (pl: lásd: Rudolf Steiner hindi-keresztény tanításai) „Anyám kún volt, apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az....".........."s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom...."........" Szép vagy alföld, legalább nekem szép! Itt ringatták bölcsőm, itt születtem, itt boruljon rám a szemfödél, és itt domborodjék a sír is fölöttem!" Három költő, három versét írtam EGYBE! Hátulról előre Petrovics azaz Petőfi (orosz?)! Radnóti (zsidó?) József Attila (román?) mindez, a világ legősibb nyelvén gyönyörű magyarul, amelynek az alapja a Sumér! Minden nép kultúrája fontos a világ számára kivétel nélkül. Ha büszkék vagyunk arra, hogy a világ legősibb nyelvét beszéljük, büszkék vagyunk nem csak a nyelvünkre, hanem a színes kultúránkra, akkor a kultúra megvédése okán megint találhatunk egy újabb analógiát India és Magyarország között.

7. Gandhiról tudjuk, mert ennek az elvnek mentén dolgozott egész életében, hogy az ahimsa, Asoka bölcsessége olyan Isteni harcművészet, ami a példa erejét használja. Magyarországon is győzedelmes lehet a „nem ártás filozófiája" (dharma törvények), ha számon kérjük a politikusoktól az ígéreteiket. Például és aktuálisan a FIDESZ Nemzeti Vidékstratégiájának végrehajtását, a stratégiai program megjelenítését a földtörvényben. ABhagavad-gíta pedig az Isteni igazságért vívott harcról szól, azaz esetünkben a tisztességért és becsületért vívott harcról mondja el nekünk, hogy az csakis sikerrel végződhet, mert Isten velünk van, akár Arjunával Krisna, aki a kuruksetrai csatamezőn a királyfi kocsisaként hajtotta Arjuna szekerét. Sikerrel kell tehát végződnie annak az állampolgári akaratnak, hogy ne lehessen államilag titkosítani a politikusok köztörvényes bűntényeinek ma már szinte végeláthatatlan sorát, például a Nyírfaügyet, az Olajszőkítést....stb, és a mostani NAV botrányt sem.

A tisztesség és emberség ügye legyen a legfontosabb közügy! Összefoglalásként azt mondom, hogy ne támadjunk senkit, legyünk jók! Azonban senki sem tévessze össze a jóságot az ostobasággal! Ezért fontos, hogy a tisztességünkkel, emberségünkkel ne hagyjuk megosztani magunkat, ne ostobán a megosztó csetepatékkal legyünk elfoglalva, mert akik lopnak, azoknak éppen ez a céljuk! Az a céljuk, hogy amíg mi itt zsidózunk meg cigányozunk, addig kihúzzák alólunk a talajt! És a talajt nem a zsidók, vagy a cigányok, hanem az oligarchiális érdekek húzzák ki a lábunk alól, és ebből a szempontból mindenki egyformán rosszul fog járni, vallási, vagy etnikai felekezeti hovatartozástól függetlenül!

Hogy ez ne történhessen meg, mindenkinek a saját tisztessége és embersége legyen a legfontosabb, és ha ez fontos számára csatlakozzon a szövetségünkhöz, álljon közénk, illetve képviselje önmagát egyfajta első magyar kisebbségi önképviseleti rendszerben.

A kétharmaddal választott képviselőinktől pedig azt kérjük, hogy egyszerűen teljesítsék ígéreteiket, amelyeket a kormány stratégiai programjaiban meghirdetett és jóváhagyott. Ezek letölthetők a kormány honlapjairól. Olvassátok el kedves barátaim ezeket a stratégiákat és kérjétek számon a saját tisztességetek és emberségetek okán. Az olvasást kezdjétek a Nemzeti Vidékstratégiával, mint átfogó tervvel, és vessétek össze a földtörvénnyel, látni fogjátok ti is a magatok szemével az ígéretek és a teljesítés közötti különbözőséget! Ezért állt fel Ángyán professzor, ezért állt fel Horváth András, és ezért kell melléjük állnunk nekünk, magunknak is!

Kassai Zsolt
Debrecen, 2013. december 6.

         szólj hozzá

Címkék: politika választások ökopolitika horváth andrás agrárpolitika vidékpolitika élőlánc magyarországért ács sándorné ökológiai politika ángyán józsef választások 2014 kassai zsolt léhmann györgy tisztesség és emberség szövetsége

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az NFA képviselője felrúgná a Kishantost védőket

Pacsker         2014.01.23.

Folytatódtak a Kishantossal kapcsolatos birtokvédelmi tárgyalások, a jegyző még nem hozott döntést. Az NFA (Nemzeti Földalapkezelő Szervezet) képviselője a mai tárgyaláson annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a gazdáknak erőszakkal kellett volna Kishantostól elvenni a földet. Nem is érti, hogy miért zajlik most ez az eljárás. „Ő felrúgta volna őket [ti. a Kishantost védőket]” – idézet a jegyzőkönyvből. - Forrás: Greenpeace

(Előzmény: Folytatódik Kishantos ellen a törvénytelenségek sora? - 2014. január 21-én a székesfehérvári jegyző nem az eljárásrendnek megfelelően fogja tárgyalni Kishantos birtokvédelmi ügyét!)

1622101_208466522679854_1106168644_n.jpgSzékesfehérvár, 2013. január 22. – Ma délelőtt a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Szabálysértési és Igazgatási Irodájában a Kishantosi Nonprofit Kft. által beadott birtokvédelmi kérelmet tárgyalták. A kérelmet azért adták be, mert fennállt annak a veszélye, hogy az új nyertesek birtokba akarják venni a területet. A jegyző a mai napon sem hozott határozatot, döntéséről írásban fogja értesíteni az érintett feleket.

A tárgyalás során az NFA annak ellenére akarta bebizonyítani, hogy ez a veszély nem áll fenn, hogy 2013 novemberében levélben arra bíztatta az új bérlőket, hogy vegyék birtokba a területeket; holott az NFA tudta, hogy a Kishantosi Nonprofit Kft. jogos követelésekre való hivatkozással nem adta vissza földjeit. Ez a felhívás lényegében egy erőszakra való buzdítás, jogtalanságra való felhívás volt.

A Greenpeace azt gondolja, hogy az NFA nem tartja tiszteletben a birtokvédelem 2000 éve kialakult alapelveit. A birtokossal szemben még a tulajdonos is csak a bíróságon bizonyíthatja igazát.

Az NFA képviselője a mai tárgyaláson annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a gazdáknak erőszakkal kellett volna Kishantostól elvenni a földet. Nem is érti, hogy miért zajlik most ez az eljárás. „Ő felrúgta volna őket [ti. a Kishantost védőket]” – idézet a jegyzőkönyvből.

A Greenpeace és a Szövetség Kishantosért képviselői november eleje óta békésen, erőszakmentesen védik a területeket.

A birtokvédelmi eljárásnak valójában csak az a célja, hogy nyugodt hátteret biztosítson arra az időszakra, amíg a peres eljárások befejeződnek. Gyors és mindenki számára megnyugtató megoldást jelenthetne, ha a vidékfejlesztési miniszter a kishantosiak hozzá benyújtott panaszát, az ombudsman iránymutatása alapján, érdemben elbírálná.

További információ:
Rodics Katalin, regionális kampányfelelős - Greenpeace
(katalin.rodics@greenpeace.hu -- +36 20 479 1916)
__________________________________________________________________________

http://www.kishantos.hu/userfiles/bitay.jpg2014. 01. 15. - Elvárható-e a magyar kormány államtitkárától, hogy igazat mondjon? Bitay Márton Örs nyilatkozott Kishantosról...

Bitay Márton Örs államtitkár interjút adott a Világgazdaság Online-nak a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság ügyében. Az interjú olyan jól sikerült, hogy készítője nem vállalta a nevét – a cikk „Szerző: VG-interjú" aláírással jelent meg - sőt az interjú végére fontosnak tartotta odaírni, hogy „Cikkünk a Vidékfejlesztési Minisztériummal együttműködésben készült."

A megdöbbentő hazugságokat, és csúsztatásokat tartalmazó interjú elemzése a mellékletben. Kérem terjesszék mindazok körében, akikhez nem jut el az igazság. http://www.kishantos.hu/news/-n118.html + PDF dokumentum

Tisztelettel: Ács Sándorné
__________________________________________________________________________

Ángyán József független parlamenti képviselő nyilatkozott Kishantos okán az agrárpolitika jelen hazai helyzetéről és az Országban zajló folyamatokról. Az öt részes sorozat előzetesre, három tételre és szentenciára tagolódik.

         1 hozzászólás

Címkék: fidesz maffia mezőgazdaság földtörvény agrárium nfa agrárpolitika élőlánc magyarországért ács sándorné ángyán józsef kishantos vidékfejlesztési minisztérium mezőföld népfőiskolai társaság kishantosi vidékfejlesztési központ agrármaffia földbérleti pályázatok bitay márton örs

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

2014 - "Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél."

Pacsker         2014.01.02.

"Be the change you wish to see in the world." - Gandhinak tulajdonított mondás, amelyet a 2005-ös alakulásakor (http://hu.wikipedia.org/wiki/Kishantosi_Program) választott jelmondatául az ökopárt, vagyis az Élőlánc (http://elolanc.hu/). Az Élőlánc az A38-as hajón alakult meg. Sem a jobb, sem a bal parton, hanem az árral szemben.

Ezúton kívánunk békés új évet mindnyájatoknak, sok szeretettel!

http://hetek.hu/files/2013/49/horvath_andras_nav_parlament.jpgHorváth András Budapesten, a Parlamentben 2013. december 2-án, hétfőn -- fotó: Vörös Szilárd

Felvonulás - Horváth András szimpátiatüntetés - 2013. december 28.
http://www.youtube.com/watch?v=yOGZp5_rDgw
Horváth András beszéde
http://www.youtube.com/watch?v=dEPLOVv1lc8
Lukács András beszéde
http://www.youtube.com/watch?v=Sjeo0v1AfAA

http://www.greenfo.hu/uploads/galeriak_kepek/73/7394/teljes.jpgÁcsné Éva, Ángyán József, Horváth András Budapesten, 2013. november 20-án, szerdán, a Tisztesség és Emberség Szövetsége (http://www.tesz.info/) alakuló összejövetelén -- fotó: Sarkadi Péter -- Greenfo
Tisztesség és Emberség Szövetsége megnyitó zászlóbontás - videó lejátszási lista

http://lmv.hu/files/Bevetesen_Kishantosert_131017_3a.JPG
Szakrális vetés Kishantoson (http://www.kishantos.hu/), 2013. október 17-én, csütörtökön, többek közt Bolye Ferenccel, Éliás Ádámmal, Fidrich Róberttel, Rodics Katalinnal és sok más magvetővel -- fotó: Greenpeace, Zöld Pók

Kishantos védői a HVG.hu "Év Embere" szavazásán.
Szavazz Te is azokra, "Akik Kishantosért harcoltak"!

HVG szavazás - Ki legyen az év embere?

Örömmel, megértéssel, szeretettel, egészséggel! - Boldog új évet, Kishantos

Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának 2013. december 18-án tartott ülésén készült dokumentum videók. Tájékoztató a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola állami földhaszonbérleti pályázatával kapcsolatosan kialakult helyzetről az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos-helyettes jelentésének ismeretében.


Teljes lejátszáslista

         szólj hozzá

Címkék: politika levegő munkacsoport ökopolitika fenntarthatóság horváth andrás lukács andrás nav élőlánc magyarországért ács sándorné ökológiai politika ángyán józsef kishantos kishantosi vidékfejlesztési központ

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Elérhető Ángyán József V. jelentése a földről

Pacsker         2013.12.30.

„Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és
Adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
(Assisi Szent Ferenc: Uram, adj türelmet…)

Kedves Barátaim!

4484_9537_angyan-jozsef.jpgHosszas munkával és sokak önzetlen segítségével - melyért ezúton is hálás köszönetet mondok - elkészültem az állami földbérleti pályázatok 2013. szeptember 1-i állapot szerinti, immár teljes körű feldolgozásával.

Ángyán József - V. jelentés a földről - PDF

Mint tán emlékezetes, az előző, negyedik elemzést a 2012. december 15-ei időkeresztmetszetre készítettem. Ebben teljeskörűen feldolgoztam illetve aktualizáltam nyolc – Baranya, Békés, Borsod, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém – megye adatait. Ez a vizsgálat az új állami földbérleti pályázati rendszer alkalmazásának első éve végéig országosan bérbe adott összterület 85 %-ára, több mint 18.600 ha-ra terjedtek ki, tehát az állami földbérleti pályázatok eredményeinek csaknem teljes körű feldolgozását adta. Az elemzés eredményeit "IV. jelentés a földről" címmel, tanulmány formájában 2013. április 22-én, a Föld Napján a „Kié legyen a föld?” honlapon tettem közzé, amit - a korábbi háromhoz hasonlóan - igen élénk társadalmi, politikai és sajtóvita kísérte.

Korábbi GreenR posztunk a témában:
Állami földbérleti „hazugság-coctail" és a Fejér megyei tények – Kishantos okán

A kormányzat azonban – az elemzések tényeinek valamint az NFA Ellenőrző Bizottsága súlyos gondokat jelző vizsgálata és 2012 októberében készült, 4yt1z0m8_1.jpgám mindezidáig nyilvánosságra nem hozott jelentése ellenére, azok cáfolata nélkül – váltig azt állítja, hogy a helyben lakó, gazdálkodó családokat, a kis, közepes egyéni gazdaságokat részesíti előnyben, a kritikákkal kapcsolatban pedig visszautasító, magabiztos nyilatkozatokat tesz. Mindezeken túl a IV. jelentés megjelenése óta a föld- és birtokpolitika területét érintő törvényhozás is vésztjósló, a Nemzeti Vidékstratégában meghatározottól egyre inkább eltérő irányba tart, amely szoros összefüggést mutat a földbérleti rendszer által jelzett stratégia-váltással.

Éppen ezért az elemző munkát folytatva, azt kiszélesítve megkíséreltem az agráriumot és a vidéket körülvevő folyamatok értelmezését, továbbá áttekintettem a földügyi törvényalkotás helyzetét is, és a 2013. szeptember 1-i időkeresztmetszetre teljes körűen feldolgoztam az állami földbérleti pályázatok adatait.  Az "V. jelentés a földről" címet viselő, jelen összeállításban e gazdasági, társadalmi és törvényalkotási folyamatértékelés, helyzetelemzés, valamint az új pályázati rendszerben eddig bérbe adott valamennyi állami terület aktualizált hivatalos adatai feldolgozásának, megyénkénti valamint közös elemzésének eredményeit, az azokból levonható, általánosítható tanulságokat adom közre.

A továbbiakban a földügyi törvényalkotás nyomonkövetése mellett folyamatosan feldolgozom az állami földbérleti rendszer alkalmazásának eredményeit. Feltett szándékom, hogy a földügy törvényhozási és az állami földek bérbeadási folyamatában kibontakozó képet teljes körűen a nyilvánosság elé tárom, az elemzéseim eredményeit negyedévente közzéteszem, és a meghirdetett birtokpolitikai elvekkel szembesítem.

c3a1ngyc3a1n-jc3b3zsef.jpgA teljes kép megrajzolásához szükséges – eddig is tömegével kapott – helyi információkat és önzetlen segítséget hálásan megköszönöm. Továbbra is kérem a helyi közösségek, családok, gazdák, mindazok segítségét, akik tudnak és akarnak is tenni egy érték alapú új világ létrejöttéért.

Szeretettel ajánlom a jelen összeállítást kortársaimnak éppen úgy, mint tanulságul az utókornak, a jövő nemzedékek tagjainak, köztük Hannának, tegnap született kis unokámnak.

"A világ fölött őrködő Rendben", az igazság, a nyilvánosság valamint a jó szándékú emberek összefogásának, a tisztesség és emberség szövetségének erejében töretlenül bízva, adventi várakozással és baráti szeretettel:

Gödöllő, 2013. december 22. - Advent 4. vasárnapja

Ángyán József

angyanjozsef.blog.hu
facebook.com/profangyanjozsef
tesz.info
facebook.com/tesz.info

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia mezőgazdaság budai gyula földtörvény agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor agrármaffia földbérleti pályázatok bitay márton örs V ángyán jelentés

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Vegyszeres vagy bio?! 452 VS. 9000 hektár - összefoglaló Kishantos okán

Pacsker         2013.11.09.

377636_498261270211535_1116833086_n.jpgA Tilos Rádió tegnapi Planet ERROR adásában is szóba került általam a vegyszeres és az ökológiai mezőgazdálkodás közti lényeges különbség; most a Kishantosi ökológiai mintagazdaság megszüntetésére irányuló kormányzati kísérlet kapcsán részletesebben kifejtjük, hogy miért is megátalkodottul pusztító dolog egy ilyen irányú törekvés. Alapvető, hogy a vegyszer nincs "egy helyben", nem "marad ott" ahová kijuttatták: hanem mindenbe belehatol: talajba, növénybe, állatba, s emberbe. Az agrokemikália tulajdonképpen olyan, mint a zsarnokság: mindenhol ott van!

bp17.JPGAmikor Kishantosért küzdünk, akkor itthon még talán kevesek számára világos, hogy mit is okoz a nagyipari vegyszeres mezőgazdálkodás a talajoknak, vizeknek, a környezetnek és az embereknek! A Boston.com The Big Picture aktuális fotósorozata az agrokemikáliák hatását mutatja be Argentínában. Csak erős idegzetűeknek! Ezt akarják a döntéshozók itthon?!!!

Az agrokemikáliák permezetése Argentínában a kilencszeresére nőtt, az 1990-es 9 millió gallonnyi (~34 millió liter) mennyiség mára 84 millió gallonra nőtt (~318 millió liter). Mégis, a dél-amerikai ország széles körben figyelmen kívül hagyott jogszabályi zagyvalékokkal van teli, amik az embereket hihetetlen veszélyeknek teszik ki, a kemikáliák megfertőzik az otthonokat, osztálytermeket és az ivóvizet is! Az orvosok és tudósok figyelmeztetnek, hogy a kontrollálatlan permetezés az egész nemzet egészségét veszélyezteti!

bp2.JPG

bp15.JPGÁngyán József előadásából egy részlet. A "dél-amerikai birtokmodell" felé vezető jelek mutatkoztak meg a mai Magyarországon! Vidékpusztítás, vegyszerek, nagytőke... Ezt akarjuk?!!!

A "professzionális" mezőgazdaság elpusztítja a vidéket! - mondja Ertsey Attila az ÉLŐLÁNC A FÖLDÉRT, Ángyán József szimpátiatüntetésen - Kossuth tér, 2012. május 10.

Város és vidéke

"A város és vidék közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság" - Vidéki Térségek Európai Chartája, 1996

Ha nincs föld, a fiatalok elmennek innen - 444.hu

Ha nincs föld, a fiatalok elköltöznek, előbb a városba, majd mivel ott sincs elég munkahely, külföldre. A magyarországi elvándorlás is a föld miatt van, ezt kéne megérteni végre.

Pacsuta Péter: Mitől termő a föld, mitől mező a gazdaság? Fenntartható mezőgazdaság VS nagyipari agrobiznisz - MTVSZ.hu

A FAO szerint is meg lehetne mindenkit etetni organikus módszerekkel - Innentől kezdve ez inkább logisztikai, közgazdasági, morális kérdés...

A "tankönyvek", akárkik is írták, írjanak, amit akarnak: a bio gazdálkodásban a növények szemmel láthatóan jobban érzik magukat, mint a konvencionális vegyszeres gazdaságban. A talajállapot és a növények állapota magáért beszél!

Mutatni kell működő példákat!

9000.gif

9000 hektáros oligarcha tenné tönkre a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságot!

http://444.hu/assets/kishantos-kontra-mezofalvai.jpgNem a 9000 hektárból osztottak földet, hanem a 452-ből. (Grafika: Tbg)
Forrás: 444.hu - Ha nincs föld, a fiatalok elmennek innen)

kishantos.gif~450 és ~9000 hektár Budapestre vetítve. Anim: PPJ

Beszéljünk a talajról - videó magyar felirattal
(forrás: Adatvizuális orgia a Talaj Világnapja alkalmából
)

Nemes Mátyás biogazda elmagyarázza, hogy az ökológiai mezőgazdaság hogy tart fenn egyensúlyt a természetben és az univerzum energiáit hogyan fordítja le a Föld és az anyaföld (termőtalaj) nyelvére: a mi nyelvünkre!

A Rudolf Steiner Hagyomány Kihívása

         2 hozzászólás

Címkék: fidesz maffia videó mezőgazdaság ökogazdálkodás földtörvény talaj fenntarthatóság agrárium biogazdaság agrárpolitika talajvédelem élőlánc magyarországért ács sándorné vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor etikus vállalat agrármaffia földbérleti pályázatok nagyipari mezőgazdaság agrokemikáliák

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

RIADÓLÁNC: ez történt ma Kishantoson!

Pacsker         2013.11.08.

alarm.jpgRIADÓ! A rablók elkezdtek szántani az egyik kishantosi földön! Elindítottuk a riadóláncot! A birtokvédelmi eljárást Kishantos hétfőn elindította, amíg az le nem zárul, a rablók törvényt sértenek! Jöjjön, hívjuk a médiát is! Azonnal induljunk!

Még tegnap este behívtak a Tilos Rádió - Planet ERROR műsorába ma 10 órára, mint bloggert és szakértőt Kishantos ügye kapcsán. Élő adásban közöltem, hogy elindult a riadólánc Kishantosért! Az adás itt letölthető(mp3) illetve alább hallgatható.

Eddigi fejlemények:
• Az egyik új bérlő traktorral megkezdte a kultiválást a területen. A jelenlévők kihívták a rendőrséget, akik nem intézkedtek: a rendőrök utasításba kapták, hogy nem mehetnek ki a területre, mert az olyan színben tűnhetne fel, mintha Kishantos mellett állnának ki. Délben megállt a traktor, az új bérlő is kihívta a rendőrséget. A rendőrség a Fejér megyei NFA-tól kért állásfoglalást(!), hogy mit tegyen. (Ami egyébként a jegyző hatáskörébe tartozna.) A rendőrség végül mégiscsak megjelent a helyszínen, és a traktorossal közölték, hogy joga van ott lennie.

"Bejelentést tettünk a hantosi jegyzőhöz a bértokvédelmi kérelmünk kiegészítéseként, és bejelentettük a birtokháborítást. Álláspontunkat a Ptk. 193. paragrafusának (2) pontjára alapozzuk, mely szerint a Kishantosi Nonprofit Kft. van birtokon belül." - mondta Ács Sándorné ügyvezető.

Jogi állásfoglalás a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ területének státuszáról - Greenpeace

Kishantosi földfoglalás - HVG videó

Részletek: Máris elkezdték beszántani az új bérlők a kishantosi ökogazdaság földjét

A riadólánc még mindig él: a „földrablók" bármikor visszajöhetnek.

Ha tudod vállalni, hogy szükség esetén néhány órán belül eljutsz Kishantosra, és erőszakmentesen demonstrálsz a biogazdaságért, és a híreket is minél hamarabb tudod továbbítani a lánc többi tagjának, akkor várunk a riadóláncba! http://kishantosert.hu/riado - vagy e-mailt is írhatsz a riadolanc@kishantosert.hucímre.

Élő közvetítés volt a bambuser.com/channel/savekishantos csatornán keresztül!

Fotók a traktorosról és megfutamodásáról

         szólj hozzá

Címkék: maffia mezőgazdaság ökológia agrárium nfa agrárpolitika élőlánc magyarországért ács sándorné kishantos mezőföld népfőiskolai társaság kishantosi vidékfejlesztési központ agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

"Beszéljünk végre a valóságról!" - Ertsey Attila

Pacsker         2013.11.08.

Ertsey Attilát, a Magyar Építész Kamara alelnökét, számomra megtisztelő, hogy a barátomnak tudhatom. Minden humánökológusnak, egészségesen látó-, épített- és természeti környezet iránt felelős-, Magyarország fenntartható jövőjéről gondolkodó-, ökofilozófiával és ökopolitikával foglalkozó embernek szívből ajánlom az alábbi levelet, melyet az Építészfórum honlapjáról közlünk teljes terjedelmében.

http://static1.architectforum.hu/files2012/cache/n24730-lead-n15480-lead-cxn3s8-ertseyattila-fotovarghamihaly-20100222-fuga.jpg

Egy tisztújító gyűlés előtt szükséges mérleget vonni az elmúlt négy év szakmai közéleti eseményeiről, megvalósult és elmaradt eredményeiről. Ertsey Attila vállalta ezt a feladatot, írását alább közöljük.

"Ma nem az a legfontosabb, hogy az embereknek igazságokat mondjunk el,
hanem, az a fontos, hogy tűzerőt vigyünk a letargikus idegrendszerbe. Mert
manapság a tűzerő fontosabb az embereknek, mint a misztikus alvás. Ma az a
lényeg, hogy a Szellemet szolgáljuk, és nem az, hogy vágyakozzunk a
misztikus nyugalom után. Az Istenivel pedig akkor kötjük össze magunkat ma,
ha ennek lehetőségét az aktivitásban keressük, nem pedig a misztikus
lustaságban és kényelemben..." (Rudolf Steiner, 1920)

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Azért jöttem, hogy tüzet
gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!
Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez
beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre?
Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy
házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az
anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával."  Lk 12,49-53

A MÉK tisztújító küldöttgyűlés elé

Négy év eltelt, szükségesnek látszik valós mérleget vonni, mi történt, mit sikerült elérni a MÉK jelenlegi vezetésének az elmúlt időszak alatt, mi a valós helyzet, és mik a kilátások. Mivel nem kaptam lehetőséget, hogy a küldöttgyűlésen megszólaljak, ezért itt teszem meg.

Azt gondolom, illúziók nélkül kell rátekintenünk szakmánk helyzetére.

Az elmúlt 4 évben hallatlan nagy munkát végzett az Elnökség, ennek felsorolását és méltatását mások megteszik, én nem vállalkozom rá, csak néhány lényeges részére utalok, kudarcokra és sikerekre. Nem szeretném rózsaszínre festeni a valóságot. Heroikus munka, csekély eredmények. És ez nem elsősorban a szereplőkön – a MÉK-en - múlott, hogy így alakult. Számos olyan munka készült el, mely egy professzionálisan működő kamara felé mutat. Ezek a szabályzatok, a tervpályázati és közbeszerzési, minőségbiztosítási útmutatók, stb.
Ez a terület a MÉK saját területe, szabad mozgástere. Szinte csak ebben sikerült eredményeket elérni.

Egyetlen nagy dobás van, ami még nem dőlt el, és ez a kötelező kamarai díjszabás, a német HOAI mintájára. Ez egy kis kompromisszummal elkészült, de létfontosságú anyag. Elfogadása most már csak Brüsszelen múlik, eredmény cca. félév múlva várható. Ha átmegy, az lesz az első olyan lépés, mely elviselhetetlenné vált kiszolgáltatottságunkon képes javítani. Nem tehetünk mást, bíznunk kell benne, hogy a Mérnök Kamarával közösen képviselt törekvés eredményes lesz, és mi leszünk Németország után az első, aki rendeletben évente meghatározott díjszabással rendelkezik.

Be kell számoljak egy három éve az MMK-val közösen végzett munkáról, az épületfelmérési program előkészítéséről. Az állami ingatlanok túlnyomó részéről semmilyen tervdokumentáció nem létezik. Az e témával foglalkozó intézményekkel hosszú ideje együttműködünk, mely lassan eredményt fog hozni. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel és az ÉMI-vel kooperálunk, melynek tárgya egy felmérési metodika kidolgozása, és elindítása, mely egy állami adatbázis alapját képezné. A több tízezer épület felmérése sok évig adna munkát a területi kamarák tagjainak, ha egyszer végre elindulna, és nem egy kiváltságos cég vinné el az egészet, hogy aztán alvállalkozóként jussunk hozzá. Ez a munka reményt keltően halad. A következő MÉK-vezetés feladata lesz ezt elindítani.

Egyéb pozitívumról sajnos nemigen lehet beszámolni.

Illúziók nélkül nézzünk körül, mi a helyzet. Először országosan, sőt globálisan.
Az építésgazdaság szinte halott. A lakásépítés és irodaépítés mélyponton van. A KSH adatok szerint 2013-ban cca. 6000 lakás fog épülni, ez kevesebb, mint az elmúlt évszázadban bármikor, beleértve a világháborúkat és a nagy gazdasági világválságot. A minimális szintentartáshoz, 100 éves életciklust feltételezve évi 44.000 új lakásnak kellene épülnie, a többinek pedig cca. 25 évente felújításon átmennie. Ez csak néhány azokból a megállapításokból, melyet a Társaság a Lakásépítésért Egyesület, a MÉK és a Téglás Szövetség által közösen készített fotókiállításon látható ( és ). A kiállítás – mely vélhetően a Construmán is látható lesz - egyúttal eredmény is, mert egyik célom az volt, hogy legyen a MÉK-nek naprakész lakáspolitikai álláspontja. A kiállítás ezt prezentálja. Tudniillik ma nincs hivatalos lakáspolitika, nincs felelőse sem.

A MÉK delegáltjaként két éve részt vettem a gazdasági miniszter által létrehozott Otthonteremtési Tanács munkájában. A munka teljesen eredménytelen volt. Jellemző, hogy a tanácsot egy bankigazgató vezette, és tagjai főleg bankok képviselőiből álltak, mi csak oldalágon vettünk benne részt. Talán fordítva kellett volna, nem? A bankok vitték a prímet, de ők nem a lakásépítésért küzdöttek, hanem a devizahitelesek fizetési moratóriumának feloldása volt a legfontosabb téma, mondván, hogy addig, míg a moratórium fennáll, nem tudnak hitelezni. Feloldották, nota bene a hitelezés nem indult meg. Azóta sem. Aztán az OTT munkája csendben kimúlt.

Ugyanez a történet az energiahatékonysági pályázatokkal. Nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat 2010-ben egy új, felhasználóbarát pályázati rendszer kidolgozásába, mely el is készült (KÉK program), aztán utána három évig lényegében semmi nem történt. Azaz majdnem semmi. Az idén nyári társasház-pályázatok kapcsán újra szembesültünk vele, hogy nincs energiahatékonysági politika. A pályázatok kiírása előre nem látható, nem tervezhető, meglepetésszerű, de amikor kiírják, mindig a tervezők szívnak. Ez az egy, ami biztos. Van rá pár hét, hogy megcsináljuk, beadjuk – ez rendszerint a nyaralás kellős közepén történik, augusztusban, abból kiindulva, hogy a bürokraták és a politikusok szeretik úgy kiírni, hogy mire visszajönnek a nyaralásból, addigra legyen meg az anyag, kezdődhessen a kiegyensúlyozott hivatali munka. A keret oly kicsi, hogy 1-3 nap alatt kimerül. Pedig igény vóna rá. Az idei, cca. 800 milliós keret alapján kiszámoltuk, hogy ilyen tempóban az összes érintett lakóépület felújítására 660 év alatt kerülne sor. Nem csoda, hogy Bencsik János államtitkár, akivel jó együttműködést építettünk ki, már rég lemondott.

Politikai kormányzás folyik, nem szakmai. Ez sajnos tény. Nem én mondtam, de a megállapítással egyetértek. Míg Németország és Ausztria építőipara a válságot úgy tudta átvészelni, hogy energiahatékonysági beruházásokba fogtak, ez kihúzta őket a csávából, még növekedést is tudtak produkálni. Nekünk van ezzel szemben rezsicsökkentésünk. Ami nem rossz, szükséges is, de mellette égető szükség volna a rohamosan avuló épületállomány szintentartására, neadj’isten fejlesztésére. Aminek semmi jelét nem látom. Idézem Habony Árpádot, a Fidesz háttértanácsadóját: „az energiahatékonyságot nem értik az emberek. A rezsicsökkentést, azt értik.” Az, hogy mi értjük, az meg a mi bajunk, tehetné hozzá.

De tekintsünk szakmánkra ismét. Kiszolgáltatottságunk teljes. Elég, ha csak magam köré nézek. Meg lehet tenni, hogy egy polgármester megkér, csináljak meg egy programtervet egy pályázathoz, töredékáron, a nyaralásomat feláldozva, kiviteli szinten, költségelve, háromszori teljes átdolgozással, azzal az ígérettel, hogyha megnyerik, a kiviteli tervben megkapom a befektetett munkát. A csekély díjat is 3 hónappal a leadás után fizetik ki, majd amikor megnyerték a pályázatot, megversenyeztetik, és elviszi egy noname cég, ölébe hullott egy cca. 4 milliós árbevétel egy kész tervvel, ami mi csináltunk meg. Nekünk meg a csőd széle, ami jut. Remek.

Aztán megtehetik velünk és bárkivel,– mint Skardelliékkel is – hogy a titkosságot sértő formai baromság miatt kizárnak egy pályázatból, nyerőesélyes tervvel. És sorolhatom az ingyen előre megtervezett munkákat, most már szinte csak ilyen van, amiknek a töredéke valósul meg. Folyamatosan dolgozunk, a semmiért, és az adóhivatalnak, két inkassszó közt lavírozva. A tervpályázati titkosság baromságát az EU és a jogászok erőltették ránk.
Hogy zajlott Kós Károly idején a zsűrizés? A pályázók a hónuk alá csapták a cca. 3 tablónyi tervet, és bementek a zsűri elé. Ott nyilvánosan ismertették a tervet, majd a zsűri – az összes pályázatot áttekintve - ott helyben, nyilvánosan döntött. Nyilvánosan, és igazságosan. Nem volt ez jobb, mint a mai?
Egy élhetetlen és embertelen rendszert építettek körénk, a brüsszeli és itthoni bürokraták szabályaival téve gyarmattá minket, ahol csak a gazdasági és politikai hatalom kiváltságosai alakítják a szabályokat, mi nem is létezünk.

Amikor egy ismert és menő tervezőiroda vezetője elmondja nekem, hogy nettó 130-at keres, és a felesége tartja el – én ugyanezt tudom elmondani, nota bene feleség nélkül, - akkor úgy érzem, nincs ok a sikerpropagandára.
Az egész társadalom súlyos és mély válságban van, és ez független a politikai kurzusoktól, csak erre még nem vagyunk hajlandóak ráébredni. Alig vártam már, hogy az előző kormány elhúzzon, és a korrupt pályáztatási gyakorlat megváltozzon. Arra álmomban sem gondoltam, hogy ugyanaz folyik tovább, csak profibban. Én is, mint sokan, sokat vártam ettől a kormánytól, az ébredés lassú és keserű volt. Vártam, hogy lecsukják a Bajnai-Gyurcsány kettőst, nem tették. Vártam a gyarmati sorból való kiemelkedésünkre utaló intézkedéseket, de amennyi pozitívummal találkoztam, legalább annyi negatívummal. Ma már a negatívumokból van több. Két fiam van. Mindkettő külföldön tanul, és őszintén nem tudom, mit mondhatok nekik, mire számíthatnak, a hazaszereteten túl.

Az ú.n. szocialista kísérlet, ami 1917-ben kezdődött, a Nyugat találta ki, és Marx jóslatával szemben nem Nyugaton kezdődött, hanem áthelyezték az orosz területre, 72 év után, 1989-ben ért véget. Akkor kezdődött a kísérlet második szakasza, mely ma is javában tart. Ebben ki van jelölve a szerepünk, a nyugati uralkodó népek és a keleti, alávetett népek közül az utóbbiak táborában:
1989 óta az egész Föld nemcsak az anglo-amerikai uralkodói akarat terepe, hanem új szociális kísérletek terévé is vált. Világszerte egy két osztályra tagolódó társadalom jött létre. Ami hetven évig Oroszországban zajlott, az elkezdett az egész Földön lejátszódni: jelenleg nemcsak egy nép jogait tiporják lábbal, hanem mindazon népek jogait, amelyek nem hajolnak meg a szuperhatalom hatalma és akarata előtt; nem egy népre kényszerítik rá a tervgazdálkodást, hanem az egész világ meg kell hajoljon a WTO (World Trade Organization) és más, még szebb nevű szervezetek diktátumai előtt, ami a munkanélküliség, szegénység és erőszakra való készség további globalizációjához fog vezetni. A globalizáció, amiből kizárólag egy viszonylag szűk anglo-amerikai elit és annak a világ maradék részén lévő vazallusai profitálnak, most kezdi világszerte kikényszeríteni a szociális együttélés olyan formáit, amelyek tiszta karikatúrái mindannak, ami megérdemli, hogy emberhez méltónak nevezzék.” (Thomas Meyer, Der Europäer)

A pontot az i-re számomra a földtörvény elfogadása jelentette. A törvény tényleges tartalmáról a közvélemény mit sem tud. Talán sejt valami a háttérről az, aki az utóbbi hetekben figyelemmel kísérte az interneten a kishantosi biogazdaság szétverésének történetét, vagy látta a Bajcsy-Andrássy kereszteződésben pucéran demonstráló fiatalember videóját. A MÉK képviseletében 2010-ben lelkesen kapcsolódtam be az Ángyán-féle Nemzeti Vidékstratégia készítésébe. Az elmúlt 20 év legprogresszívabb dokumentuma készült el, valós társadalmi részvétellel. Mire elkészült, kiderült, hogy nem lesz belőle semmi, a kirakatnak készült. Ángyán mellől elszívták embereit, és meglepetve vette észre, hogy az agrárpolitika az ellenkező irányba fordult.

A családi gazdaságok és a fenntartható mezőgazdaság, az önkéntes szövetkezés és a helyben lakók tulajdonában lévő értékesítő és feldolgozó szövetkezetek, azaz az itthon maradó jövedelem és munkahelyek kiépítése helyett a nagybirtokok, az iparosított tömegtermelés, a korlátlan birtokkoncentráció és a falvak tönkretétele felé fordult. Rá kellett jöjjön, hogy nem a választási program szerint halad a történet, hanem a földtörvényt Csányi Sándor írja. A „nemzeti nagytőke”, azaz a tucatnál nem nagyobb számú oligarcha réteg az agrárkassza évi 400 mrd forintjának 70 %-át viszi el, a többin osztozik az a párszázezer ember, aki családi gazdálkodó. A 300 ezres tanyavilág fejlesztésére mindössze 1,5 mrd jut, a demográfiai földprogramra, ami fiatal gazdák életkezdését segítené, nulla forint. Nem csoda, ha Ángyán először lemondott, majd a földtörvény botrányos körülmények között történt megszavazása, 2013 június 21. után – mely 2014 májusától megnyitja a magyar földpiacot az EU 520 millió állampolgára előtt, továbbá a cégek és a bankok előtt, ezzel végleg kihúzza a földet alólunk – kilépett a frakcióból.

A realitás ez. Egy globális erőforrásháború zajlik, ahol Magyarország is hadszíntér. A magyar föld megszerzéséért olyan tőkék mozdultak meg, mint Szaúd-Arábia és Kína. Nem közvetlenül, hanem helyi rezidenseiken keresztül.
Ezek a viszonyok határozzák meg jelenünket és jövőnket. Nem riogatni kívánok, de többek egy közeli globális és még közelebbi itthoni összeomlás vízióját vetítik elő. És ezek nem jelentéktelen személyek. Jean Claude Juncker, volt luxemburgi miniszterelnök, az Euro-Gruppe tagja - az EU vezető pénzügyi intézményéről van szó -, ez év januárjában tette azt a meglepő kijelentést, mely nem hatolt át a magyar médián, hogy az 2013-as év nagyon hasonlít a száz évvel ezelőttire. Az emberek akkor is a békében bíztak és a háború jött. A globális összeomlás lehetőségét 2030-ra teszik, ha nem történik paradigmaváltás. A paradigmaváltás pedig egy szolidáris gazdaság és egy élhető világ felé mutat. Épp az ellenkező irányba, mint ami felé egyre gyorsulva zuhanunk.

A hazai összeomlást van, aki 2016 körülre datálja. Akkor lépnek nyugdíjaskorba a Ratkó-gyerekek, a nyugdíjkassza és vele a központi költségvetés finanszírozhatatlanná válik. És akkor lesz érezhető a földtörvény hatása, a kiürülő falvak, a nincstelenné lett parasztság. Ezt ma a közmunka-program részben elfedi. De olvashatunk arról, milyen megoldásra számíthatunk. Bogár László szellőztette meg a Heti Válaszban, amikor az országot egy süllyedő hajóhoz hasonlította, melyen a kapitánynak döntenie kell, kit ment meg, mert a mentőcsónak nem elég. Szavaiból az derül ki, hogy cca. 3 millió ember kihull a szociális védőhálóból. Kijelenthet-e valaki felelősen egy ilyet? Lemondhatunk-e bárkiről, aki e földre született? Keresztény és nemzeti alapon? Ne így legyen. De ahhoz, hogy ne így legyen, végre saját lábunkra kell álljunk. Az ország kívülről irányított kifosztása az utolsó stádiumba érkezett. Ettől, mint építész, nem tudok elvonatkoztatni.

De vissza a kamaránkhoz.
A kamara helyzetét alapvetően meghatározza jogállása. Ez a problémák gyökere. Fordítva ülünk a lovon. A kamara a kommunista rendszer előtt közvetlenül részt vett az építésügyet alakító jogszabályok megalkotásában. A kamarai elnökök benn ültek a parlament felsőházában. Ma nem ez a helyzet.
A döntéseket a politikusok hozzák, de velük nincs kapcsolat. Olümposzi magasságokban lebegnek, velünk nem szoktak tárgyalni, csak ritkán. Érdekes, nemrég Bonnban jártam, és három Bundestag-képviselővel is találkoztam. Nem úgy viselkedtek, mint az itthoniak. Lehetett velük beszélni, mint egy emberrel, meghallgattak, értették a kérdést, érdemi választ adtak rá, nem rohantak el az öt perc protokolláris pofavizit után, hanem egy délutánt együtt töltöttünk. Láttam, hogy Németországban ez nem egzotikum. Láttam, hogy ott a választói akarat hogyan megy át a valóságba. És látom, hogy itthon hogy megy át. Azaz hogy nem megy át.

Megteheti egy politikus, hogy amikor kamaráink szót kívánnak emelni szakmánk érdekében, súg, hogy t.i. ne ugráljunk, mert esetleg még rosszabb lesz a helyzet, ha feszegetjük. Nem megint fordítva ülünk a lovon? A politikusnak egy a dolga, hogy szolgáljon. Az apparátusnak szintén. Tévedek? A politikusok és közöttünk ott van a minisztériumi apparátus, aki futószalagon gyártja a jogszabályokat. Ezeket mi megkapjuk rövid határidejű véleményezésre, majd azt csinálnak vele, amit akarnak, az apparátus és a politikusok együtt. Magunk se ismerünk rá, mi az, ami kijön a közlönyben. 2010-ban azt hittük, hogy a söralátét-program valósul meg. Arról beszéltünk, hogy a túlszabályozásnak vége, feleakkorára kéne zsugorítani a jogszabályhegyet. Ebből semmi sem lett. Jogászok vagy építésznek maszkírozott jogászok uralma alatt nyögünk, a salátahegy pedig egyre csak nő.
Ez így nem megy.

Noll Tamás elnök úr stratégiája az együttműködésről szól. Ez tisztességes megközelítés, de mára már úgy érzem, eredménytelennek bizonyult. Helyzetünk érdemi javulásához ez nem elég. Egy normális országban elég lenne, de ez nem egy normális ország. Szürreális helyzet, szürreális viszonyok.
Egy olyan kísérlet volt, ami érdemi jogszabályi változásra irányult, a Zoboky-Skardelli-Finta-féle csoporté, melynek javaslatai új, átlátható rendbe rendezték volna az építésügy jogrendjét. A szakmának nem sikerült egységesen mögéállnia, a MÉK-nek sem.

Ez mulasztás volt. De sose késő.

A változás igényét jelzi, hogy kivitelezők-fővállalkozók és egyéb szakmai szervezetek létrehozták a Magyar Mérnöki Együttműködés Egyesületet, mely az építésügy radikális újraalakításán dolgozik. A testületben én is közreműködést vállaltam, mint magánember. A MMEE egy problématérképet és egy új struktúrát vázol föl, melynek előképe a német építésügy teljes, professzionális és részletes rendszere. Nyilván illúzió egy ilyen rendszer egy az egyben történő átvétele, de valahol el kell kezdeni. A munkába becsatornáztam a Zoboky-féle javaslatot, valamint ebbe az irányba mutat a MÉK-MMK fent említett kötelező díjszabás-tervezete is. Neki lehetne rugaszkodni egy újabb fordulónak, ahol mi osztjuk a lapot. Soha jobb alkalmat, mint a választások idejét. Azt gondolom, egy tisztújítás alkalom arra, hogy a szakma eldöntse, erőt mutat föl, és artikulálja akaratát, vagy az udvarias alattvaló kérelmező szerepében marad.

Mi lehet a megoldás?
Az alapvető kérdés az, hogy ne a minisztériumi apparátus diktáljon, hanem mi, akik a szakmát gyakoroljuk. Ez a kamarák jogállásának radikális megerősítését jelenti, tehát ne véleményezésre kapjuk meg a minket érintő kész jogszabályokat, hanem fordítva: a MÉK által adott – a politikusokkal egyeztetett, egy választási programban megvitatott és elfogadott irányvonal - határozza meg a jogszabályi környezet alakulását, a minisztérium ennek megfelelően alakítsa azokat, és a végső jóváhagyásban a kamaráknak vétójoga kell legyen. A kétkamarás parlament is megoldás lenne, ha ezt ma valakik akarnák, de nem érett meg rá a helyzet. A paradigmaváltás pedig elkerülhetetlenül magával kell hozza a gazdasági és politikai parlament kettéválását, melynek összefolyása mai bajaink fő oka, a gazdasági és politikai hatalom összefonódása révén. A fizetett politológusok pedig locsoghatnak bármit, jó lenne, ha egyszer végre nem hagynánk, hogy helyettünk gondolkozzanak.

Ehhez az kell, hogy a szakma ezt a változást egységesen akarja. Mire várunk?
Ennek feltétele, hogy a MÉK új vezetése is programot adjon és működését ennek alávesse. Az elmúlt 4 év nem ezt hozta. Tiszteletreméltó küzdelem és pürrhoszi győzelmek ellenére a lényeget illetően a működés ebben a formában számomra tovább nem vállalható. Nincs kedvem hozzá. Amikor alelnöki posztot vállaltam, azt gondoltam, az elnök és az alelnökök konszenzussal dolgoznak együtt. Ez nem így alakult. Ha nem volt egyetértés, az elnök akarata érvényesült, és az egészséges konfrontáció vagy a véleményünk markáns kifejezése helyett az óvatos taktika győzött, többször vállalhatatlan ügyekben. Megtehettük volna – az Orvosi Kamara, vagy a Rezidens Szövetség példájára – hogy követeljük jogainkat, álljunk ki érdekeinkért, miért, mennyivel jobb a helyzetünk? Semennyivel. Nem tettük. Eszembe jut mesterem, Makovecz Imre mondása: a jó viszony alapja a megbocsátás. Igen. De ebbe belefér egy-egy egészségesen levezényelt konfliktus, a betegítő elfojtások helyett. Értjük-e, mit is mondott az Öreg?

Noll Tamásnak kiváló képességei vannak. A MÉK korábban kaotikus gazdálkodását rendbetette, ma van naprakész könyvelés, és hosszú ideje először sikerült tartalékot is képezni, a nehéz körülmények ellenére. Ért a cégvezetéshez, rálát a szakma egészére, ez egy jó alap a professzionális működéshez, szükség is van rá, de nem elég egy reális jövőképhez, egy ilyen szélsőséges és válságos időszakban. Elnök úr nem látja alulnézetből a szakma helyzetét. Én sajnos eléggé. Ez se lenne baj, ha nyitott lenne a valóság árnyékosabb oldalának észrevételére. Ennek feltétele lenne a konszenzusos, és nem többségi szavazásos döntési mechanizmus a MÉK vezetésében.
Ha látná, akkor nem fordulhatna elő, hogy leszavaz engem, mint alelnököt, vagy kicenzúrázza írásomat a közlönyből, mert az nem elég lojális a BM-mel szemben.

A helyzet rosszabb annál, mintsem hogy ilyen kompromisszumokba ezentúl belemenjek. Félreértés ne essék, ne kampányolok Tamás ellen, én nem rendelkezem olyan képességekkel, mint ő. Nem tartom magam alkalmasnak elnöki pozícióra. Nem akarom Parkinson törvénye szerint elérni saját inkompetenciám mértékét a hivatali rangsorban. De amivel rendelkezem, a problémaérzékenységgel és bátorsággal, azzal szeretek élni. Akik bizalmat szavaztak nekem 4 éve, erre szavaztak. Hogy egy konszenzus létrejöjjön, nem kell Alapszabály-módosítás. Elég egy gentleman agreement. De nyilvánosan és számonkérhetően.

Még egy súlyos kockázatot meg kell osszak veletek, barátaim.
Szakmai munkásságom egyik fő műve az Autonóm Kisrégió c. tanulmány 1999-ből, mely egy fenntartható települési-kistérségi stratégia metodikáját dolgozta ki. Ezt forgatják ma is sok településen, ebből dolgozott Bencsik államtitkár úr is, amíg tehette. És ennek esszenciáját láttam viszont idén júniusban, a Liechtensteini Egyetem által rendezett Fenntartható térségfejlesztési Csúcs nevű konferencián, egy ott futó fejlesztési stratégia metodikájában. Ennek a munkámnak – melyben elsőszámú munkatársam Medgyasszay Péter volt – előszavát Ángyán József írta, akit barátomként tisztelhetek, a könyv tartalma beépült a Vidékstratégia részleteibe is. Amikor azt láttam, hogy a földtörvény milyen szakadékot nyit meg előttünk, ha meg nem akadályozzuk a földpiac megnyitását 2014 májusáig, elhatároztam, hogy Ángyán József mellé állok, és akár a jövő tavaszi választásokon, akár azt követően, amíg eredményt nem érünk el, a magyar föld eladhatatlansága érdekében harcba szállok. Az ellen a pártsemleges oligarcharéteg és kiszolgálóik ellen – akik egyszer polgári-nemzeti, egyszer szoci ruhába maszkírozzák magukat -, akik viszik a földet. A földet, ami nem lehet áru. Azok ellen, akik 2013. június 21-én megszavazták azt a törvényt, amit el sem olvastak, egy második Trianont készítve elő ezzel.

Ez nem biztos, hogy jó ajánlólevél egy kamarai alelnök szerepéhez.
Ítéljétek meg, barátaim, mibe bocsátkozunk. Magunk között vagyunk.
Beszéljünk végre a valóságról. Mielőtt túl késő lenne. Nem lesz még négy nyugodt évünk.

2013. november 4.

Ertsey Attila

A jelenkor általános krízise és az I. világháború közötti szoros összefüggésről beszél az itt található felvételen Ertsey Attila, az 1994-2014 Konferencia (weboldal, Facebook) egyik leendő előadója.

         szólj hozzá

Címkék: videó földtörvény magyar építész kamara vidékpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef ertsey attila

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kishantos - Élő közvetítés

Pacsker         2013.11.04.

d.jpgIgyekszünk a lehető legtöbb élő hírt eljuttatni hozzátok Kishantosról! Ezek csatornái az alábbiak lesznek:

Mentsük meg Kishantost Facebook oldal - ti is használjátok a #kishantos hashtag-et!

http://www.kishantosert.hu

Twitter: @savekishantos csatona #savekishantos hashtag!

Élő mobilos videóközvetítés pedig várhatóan a https://bambuser.com/channel/savekishantos oldalon valamint alább lesz látható és követhető:

Kedves Vendégünk!
Isten hozta Önt Kishantoson!

Köszönjük, hogy jelenlétével kifejezi támogatását Kishantos ügyéhez, és velünk tölti ezt a sorsdöntő napot.

KÉRJÜK, HOGY KISHANTOS ÉRDEKÉBEN SEMMILYEN MÓDON NE ZAVARJÁK A HATÓSÁGI ELJÁRÁST!

A TERVEZETT PROGRAM:

8.00 - 8.30   Gyülekezés

8.30 - 9.00   A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőinek  köszöntője és tájékoztatás a programról

9.00 A kishantosiak képviseletében Ács Sándorné fogadja az NFA illetékeseit

9.00 - 11.00 A hivatalos eljárás ideje alatt a vendégeknek a kishantosi munkatársak és a támogatók tartanak tájékoztatót

11.00-12.00 Országos mozgalom indítása a Kishantos által képviselt értékekért:  a fenntarthatóság, a demokrácia, a termőföld, a természeti és kulturális értékek védelme, a helyi közösségek és az értük dolgozó népfőiskolák védelme és megerősítése

12.00-13.00 SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

13.00-14.00 EBÉD

14.00-16.00 A program folytatása, és kötetlen beszélgetés         

Ács Sándorné és Bolye Ferenc ügyvezetők

         1 hozzászólás

Címkék: maffia mezőgazdaság agrárium nfa agrárpolitika élőlánc magyarországért ács sándorné kishantos mezőföld népfőiskolai társaság kishantosi vidékfejlesztési központ agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark