Kivégzik a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetét – élt 24 évet

PPJ         2014.09.26.

Egyetlen húzással több ezer magyar diploma elértéktelenedik. Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. A megszüntetésre vonatkozó javaslatot előterjesztő Dr. Gyuricza Csaba dékán maga is ebben az intézetben (SZIE KTI) szerezte diplomáját...

SZIE_HLogo_Alt_rgb.jpg

Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására.

Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek.

A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára.

A kezdetek

Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.)

De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása.

Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora.

Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott.

• Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval.

• Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást.

Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI.

bio méhészet babatpuszta.jpg

Bioméhészet babatpusztán

E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés.

Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak:
• „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!”
• „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!”
• „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!”
• „Legyenek önálló szakok
- önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök)
- más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!”

Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik
• ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezet¬elemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait;
• rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására.

Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre.

Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette.

A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint:
• Alkalmazott Etológiai Tanszék
• Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék
• Környezetgazdaságtani Tanszék
• Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék
• Környezeti Elemek Védelme Tanszék
• Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék
• Tájökológiai Tanszék
• Természetvédelmi Tanszék
• Területi Tervezési Tanszék
• Térinformatikai Tanszék

Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét.

A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását.

A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta.

Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött.

babatvölgyi lovarda.jpg

Babat völgyi lovarda

E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott.

A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is.

Az Intézet legyengítése és szétverése kormányzati szándékból

Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel.

Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér.

Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája.

A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének.

Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának.

Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát.

Gödöllő, 2014. szeptember 25.

Ángyán József
sk.

         81 hozzászólás

Címkék: politika fidesz mezőgazdaság természetvédelem gödöllő ökogazdálkodás biogazdálkodás fenntarthatóság agrárium szie ángyán józsef szie mkk kti kti szent istván egyetem környezet és tájgazdálkodási intézet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Egynapos sportrendezvény miatt bontják a dunakeszi ősgyepet?!

PPJ         2014.09.21.

2014. szeptember 20-án azzal indult a dunakeszi repülőtér napja, hogy le kellett állítani egy buldózert, amely épp már tolta maga előtt az ősgyepet. Ősgyep megbontásra ki adott engedélyt? Akár három év börtön is járhat ilyen természeti károkozásért. Csak az ürgék veszélyeztetése több milliós károkozás, nem beszélve a többi fajról. Mindezt miért? Egy egynapos(!) sportrendezvény, a chips-reklámos amerikai disznóagyúak sárba fetrengő mérkőzése, az úgynevezett Legion Run okán...

legion run greenr.jpg

Ha már lúd, legyen kövér, meg ne álljon az a buldózer
a nagyanyjuk sírjáig és a külföldi befektetők hátsó kertjéig!

A reptéren szeptember 27-én Legion Run címmel rendeznek sporteseményt nemzetközi sárdagonyát és az ősgyep feltúrásával a futópálya akadályait erőszakolták volna bele a tájba és a repülőtér sík pályájába. Mint az esemény weboldalán olvasható: „A Legion Run egy 5k akadályfutás legalább tizenöt világszínvonalú akadállyal, sárral, tűzzel és szögesdróttal... A helyszíneket gondosan választjuk ki."

Gondosan?! Hadd "GRATULÁLJUNK"!!!

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság korábban más ügyek kapcsán már megerősítette, hogy "A terület természeti értékeinek szempontjából (elsősorban az itt élő fokozottan védett ürge (Spermophilus citellus) egyik legjelentősebb hazai populációjának védelme érdekében) a helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítás megoldást jelenthet." A DINPI külön felhívja a figyelmet a következőkre: "Magyarországon az ürge nagyon sok előfordulási helyéről eltűnt, mivel élőhelyei megszűntek, vagy kritikusan felszabdalódtak (...) a faj fokozottan védett, egyedeinek eszmei értéke 250.000 Ft. A még meglévő ürgés élőhelyek megőrzése kiemelt természetvédelmi feladat! A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. tv. 43. § (1) bekezdése értelmében "Tilos a védett állatfajok egyedeinek zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása."

A DINPI természetőrének GPS-es felmérése alapján a Dunakeszi repülőtéren megközelítőleg 2900 ürge élhet, ezzel a repülőtér területe Magyarország 10 legjelentősebb ürgés élőhelyei közé sorolható.

Ürgék a Dunakeszi reptéren - Kazi Róbert-interjú - YouTube

Dunakeszi reptér - Zölei Anikó nyilatkozik a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól - Youtube

A dunakeszi repülősök gyors beavatkozásának köszönhetően a további károkozást sikerült leállítani! "Dunakeszi mezején az ősgyep megbontását nem engedélyezzük!" - állítják. Fotók forrása: Dunakeszi Repülőtérért Facebook / Molnár György

dunakeszi repter legion run 1.jpg

dunakeszi repter legion run 3.jpg

dunakeszi repter legion run 2.jpg

A Facebook-csoportban jelezték, hogy maga a dunakeszi ősgyep megbontása is tilos lenne ezen a természetvédelmi területen. Molnár György, az fb-csoport alapítója szerint javasolták a kivitelezőnek, hogy a markolóval történő ásás helyett „helyezzenek el geotextíliát és arra földet, illetve, hogy a nyilván keményebb gyepes talajon fa alápakolással hozzák vízszintesbe. Az ősgyep megbontásához nem járulunk hozzá! A széleken is csak úgy, hogy a fölső gyeptéglákat kézzel kivágják, hogy a helyreállítás során azokat rendben visszahelyezik. Széleken a mező, és nem a reptér szélét értjük!” - számol be az iho.hu Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó online közlekedési, környezetvédelmi és utazási hírportál. 

Később tovább folytatódtak a munkák

dunakeszi repter legion run 6.jpg

dunakeszi repter legion run 4.jpg

dunakeszi repter legion run 5.jpg

A területen lévő nem védett és fokozottan védett fajok

swine legion run.jpg

Disznó - Csak egy a sok közül (fokozottan nem védett!)

A dunakeszi repülőtér pályája a Nemzeti Ökológiai Hálózat magterületének (barna) a része (ahogy egyébként a dunakeszi tőzegláp is) Forrás: Természetvédelmi Információs Rendszer - http://geo.kvvm.hu/tir/viewer.htm

Dunakeszi_repülőtér.jpg

Szintén a TIR adatbázisát használva, a Minta Biotika adatok alapján a területlen él (világosbarna színnel jelölve) a Spermophillus citellus, vagyis az ürge, mely eurázsiai sztyeppei fajnak Magyarország az egyik legnyugatibb élőhelye! Magyarországon fokozottan védett - Eszmei értéke: 250 000 Ft

Dunakeszi_repülőtér_spermophillus citellus.jpg

A Muscardinus avellanarius, vagyis ez a minden elfogultságunkat félre téve is tündércukorfalat mogyorós pele is él a területen (világoskék színnel jelölve). Magyarországon védett - Eszmei értéke: 50 000 Ft

Dunakeszi_repülőtér_muscardinus avellanarius.jpg

A magyar futrinka (Carabus hungaricus) (szürke színnel jelölve) szintén a terület egy fokozottan védett faja, eszmei értéke: 100 000 Ft, szerepel továbbá a Natura 2000 Élőhelyvédelmi Irányelvének II. sz. függelékében (22/2008. (IX. 12.) KvVM rendelet).

Dunakeszi_repülőtér_carabus hungaricus.jpg

Egyelőre így áll a helyzet

A Dunakeszi Repülőtérért azt írja: "Legutolsó információm (szombat alkonyat körüli időpontban), hogy a repülősök átterveztették az egészet. Az ásott akadályok nem csak hogy az üzemi területen kívül, hanem a mező legszélén lesznek. A sportnapok után visszatöltik és gyeptéglákkal borítják. Ez ebben a helyzetben jó megoldás, mert a természet visszavadítja egy-két éven belül. A továbbiakban arra kell figyelnünk, hogy senki ne adhasson ki olyan engedélyt, amely az ősgyep megbontásával jár. Ezt egyébként a törvény a mezőnk esetében három év börtönnel bünteti is! (Az ürgék élőhelye nem csökkenthető, mivel fokozottan védett!)"

         2 hozzászólás

Címkék: vélemény természet természetvédelem dunakeszi natura2000 duna ipoly nemzeti park dinpi dunakeszi repülőtér legion run ősgyep

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Tovább rothad az EU mezőgazdasága: francia gazdák adóhivatalt égetnek, a magyaroknak egy fitying sem jutott

PPJ         2014.09.21.

Nem kívánjuk az ökológiába és humánökológiába túlságosan belekeverni az aktuálpolitikát, de jó látható módon Európára és a Kárpát-medencére is bőven kiható következményei vannak az egy korábbi posztunkban már vázolt USA-EU-orosz szankcióháború mezőgazdasági részének. Két mai hír a helyzetről.

gazdak_greenr.jpg

Orosz embargó: nem jutott uniós támogatás a magyar termelőknek - MTI/Híradó.hu - 2014. 09. 21.

Nem kaphatnak a zöldség-gyümölcs felesleg piacról történő kivonásához biztosított uniós támogatásból a magyar pályázók, miután a termelők megsegítésére szánt 125 millió eurós keretösszeg elfogyott, így a pályázatot Brüsszel szeptember 10-én felfüggesztette - válaszolta az MTI érdeklődésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
Az Európai Unió szeptember 1-jén rendkívüli intézkedéseket vezetett be annak érdekében, hogy a felesleges termékmennyiségeket a piacról kivonja, ezzel a termelők kára csökkenjen.

A Földművelésügyi Minisztérium soron kívül megalkotta az intézkedés végrehajtásához szükséges nemzeti szabályokat és felhívta a figyelmet arra, hogy minél előbb célszerű pályázni, mert az Európai Unió a forrást a beérkező igények sorrendjében ítéli oda.

Az MVH szeptember 12-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy Magyarország haladéktalanul az Európai Unió Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség-gyümölcs támogatás tárgyalásának ügyét, miután Brüsszel szeptember 10-én felfüggesztette az orosz importkorlátozással érintett termelők megsegítésére korábban megnyílt 125 millió eurós keretösszegű intézkedés végrehajtását. Az MVH akkori kimutatása szerint 226 jelentkező adott be előzetes igénylést.

Az Európai Unió a piacról kivont árumennyiség ingyenes szétosztását - melynek keretében a karitatív szervezetek, az iskolák, óvodák, kórházak és büntetés végrehajtási intézmények, valamint csökkentett támogatás mellett az önkormányzatok és más társadalmi szervezetek lehettek a kedvezményezettek - támogatta ebből a keretből.

Most Brüsszel egy újabb, célzottabb intézkedés bevezetését tervezi az orosz embargó okozta válság megelőzésére.

A gazdák megelégelték a brüsszeli bürokráciát, felgyújtották az adóhivatalt - Hídfő.net - 2014.09.21.

Franciaországban fellázadtak a gazdák; Morlaix területén több mint százan gyűltek össze traktorokkal, a mezőgazdasági beszállítók pedig kamionjaikkal vonulnak fel. Több száz tonna zöldséget - főként articsókát, krumplit- öntöttek az utcákra, majd Morlaixben a gazdák uniós segélyeit intéző hivatalokhoz vonultak, tiltakozván az ellen, hogy az oroszellenes szankciók miatt a termények eladhatatlanok és az Európai Unió nem ad kárpótlást a politikai játszmák miatt szenvedett veszteségekért. Ha ad is kárpótlást az Európai Unió, azt csak a szokásos bürokratikus túlbonyolítással teszi, a gazdák családjai hónapig bevétel nélkül maradnak, mire Brüsszelnek kitöltögetik a szükséges nyilatkozatokat és a hivatalban elvégzik a papírmunkát.

Mivel a brüsszeli bürokrácia nem csak átláthatatlannak, de hasznavehetetlennek is bizonyult, a gazdák tegnap estére felgyújtották a helyi kormányhivatalt és az adóhivatal épületét is. A tűzoltók nem tudtak az épülethez jutni a több száz traktor miatt, így az adóhivatal épülete teljesen leégett.

gazdak_adohivatal_01_hidfo.net_.jpg

gazdak_adohivatal_03_hidfo.net_.jpg

A városban eközben tömeges tüntetések kezdődtek. A rohamrendőröket azonban egyelőre nem vezényelték ki, ami sok mindent elmond a karhatalmi erők Brüsszellel szembeni hozzáállásáról.

Miután az eset semmiféle reakciót nem váltott ki a hatóságok részéről, a gazdák tovább vonultak és több száz tonna zöldséget borítottak ki a települést a közeli nagyvárossal (Brest) összekötő főútvonalra, hogy blokkolják a közlekedést. Az út jelenleg is el van zárva, a hatóságok szintén nem reagálnak. A francia kormány minden bizonnyal Brüsszellel egyeztet, hogy mi a teendő, mert a gazdák követelése jogos, a termények az orosz embargó miatt váltak eladhatatlanná, és nem tudni, a rendőri erők hogyan reagálnának egy ilyen helyzetre.

gazdak_adohivatal_02_hidfo.net_.jpg

Morlaix kormányzója, Agnes Le Brёn részéről már megtörtént az eurokraták szokványos megnyilvánulása; elítéli a gazdák által végrehajtott akciókat, ugyanakkor "megérti azoknak a frusztrációját, akik minden nap azzal kezdik a munkát, hogy semmilyen bevételre nem tesznek szert". A kormány részéről egyelőre senki nem mert tárgyalni az általuk csődbe juttatott gazdákkal, - a médián keresztül tesznek elítélő nyilatkozatokat.

"Ökopolitika" - tagok legyünk vagy szabadok? 2013.06.16.

További képek: Huffingtonpost - FRED TANNEAU/AFP/Getty Images (Videó a helyszínről)

FRED TANNEAU-AFP-Getty Images3.jpg

FRED TANNEAU-AFP-Getty Images2.jpg

FRED TANNEAU-AFP-Getty Images1.jpg

         3 hozzászólás

Címkék: politika amerika usa magyarország eu oroszország európa világgazdaság európai unió mezőgazdaság euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Philip Sherrard: A tradicionális és a modern ember világáról

PPJ         2014.09.18.

samsara_jesus.jpg

"Egy társadalom lehet az egység, a szépség és az értelem képmása. És lehet a szétesés, a csúnyaság és az ostobaság képmása is. Tőlünk függ, hogy melyik lesz. Ha egy olyan társadalmat koholtunk, melynek formái most elembertelenítenek minket, az azért lehetséges, mert mielőtt ez a külső tartományban megtörtént volna, már teret adtunk olyan gondolati alakzatoknak, melyek tagadják emberségünket és bénítják kibontakozását. Ennek megfelelően, ha vissza kívánjuk alakítani társadalmunkat egy egységesült ember-mivolt képére, elsőként tisztában kell lennünk azzal, mit jelent embernek lenni. Az előttünk álló feladat első lépése a tisztázás. Ennek előzetes momentumaként pedig egyfajta nyomozást, posztmortem vizsgálatot vagy halottszemlét kell tartanunk, hogy felfedezzük, hol romlott el, mi történt tudati szféránkban, ami arra vitt minket, hogy felépítsük azt a szörnyű rémálmot magunk köré, melyben közülünk legtöbben ma élni kénytelenek. Vissza kell követnünk az állomásokat, melyeken keresztül a mentális és anyagi tartományt előkészítettük töredezett, embertelen társadalmunk kibontakoztatásához." - a teljes cikk elolvasható az Ars Naturæ tudatökológiai és ökofilozófiai műhely oldalán*. 

[*] Részlet Philip Sherrard: A modern tudomány és az ember dehumanizálódása (Ars Naturae [Szeged], II. évf. 3–4. sz.) című tanulmányából.

         szólj hozzá

Címkék: tudomány modernitás metafizika ökofilozófia tudatökológia Ars Naturæ

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Balogh Péter: Vízlépcsőlátás: megújúló energiákkal a folyók ellen

PPJ         2014.09.14.

Balogh Péter[1]: Vízlépcsőlátás: megújúló energiákkal a folyók ellen
– Tanulságok a csongrádi duzzasztási szándék megújulása kapcsán –

A Magyar Tudományos Akadémia a stratégiai programalkotásába illesztett kiadványt tett közzé 2010 őszén, ami a megújuló energia hasznosításának tervezéséhez nyújt támpontokat[2]. A mértékadó és hiteles dokumentumként bemutatott 144 oldalas kiadvány megújuló energiával fordul síkvidéki folyóink további vízlépcsőzése felé; a Tiszával kapcsolatban az alábbi alaposan stratégiai bekezdés olvasható[3]:

„A Tisza Közép-Európa leglaposabb vidékét szeli ketté, állapota árvízi és öntözési szempontból különösen fontos. A tiszalöki és a kiskörei vízerőmű egyértelműen jótékony hatással van a környezetre. További két vízlépcső létesítése látszik kívánatosnak: egy a Hármas-Kőrös torkolata fölött, egy pedig az északi folyószakaszon. Ezek villamos teljesítménye nem túl számottevő (legfeljebb 20 MW-ra becsülhető), de vidékfejlesztési szempontból igen hasznosak lehetnek.”http://www.elotiszaert.hu/dinamikus/kepek/350_nagy.jpg

Az ebből a véleményből stratégiailag hiányzó szempontok feltárásához a meg-megújuló csongrádi duzzasztási szándék tanulságainak felvillantásával igyekszünk hozzájárulni, hogy ezzel segítsük az akadémiai szándékot a döntéshozók megsegítésére az alábbi tartalom szerint:

Előzmények
A vízlépcső mint folyószabályozási eszköz általános értékelése
A vízlépcső értékelése az érintett ágazatok szempontjából
    Vízvisszatartás, vízkészlet-gazdálkodás
    Közlekedés
    Energia
    Idegenforgalom
A „döntés-előkészítési” folyamat értékelése - Összegzés

Előzmények

A Tisza folyó belépcsőzésének igénye a klasszikus folyószabályozás módszertanának megfelelően immár száz éves előzményekre tekint vissza. A folyó síkvidéki szakaszán 5-6 vízlépcső tudná megoldani, hogy a folyó képe és működése teljesen megfeleljen a modern, iparszerű, csatornázott „folyó” követelményeinek. Jelenleg 3 duzzasztómű épült meg és üzemel, úgy, hogy az alsó és a középső között egy lépcsőfok kimaradt (s a felső felett még további lépcsők férnének el). Az alsó duzzasztás Csongrádig ér el, a következő Kiskörénél kezdődik, közte ezidáig visszaduzzasztás nélkül van a Tisza, ill. a szabályozás eredményeképp előállt folyószakasz. A Csongrád környéki keresztgát építése az 1970-es években – a két szomszédos lépcsővel egyidőben – napirenden volt, de ezidáig elmaradt. Az utóbbi években Csongrád városhoz kötődő politikusok és elkötelezett vízügyi szakemberek hatékonyan hozták vissza a köztudatba a csongrádi vízlépcső megépítésének ügyét – e folyamat utóbbi, komolyabb fejezete a Csongrád-megyei közgyűlés által megrendelt „beruházás-előkészítő, előzetes megvalósíthatósági (döntés-előkészítő) tanulmány” volt, amit a Mérnöki Kamara Nonprofit Kft. dolgozott ki 2008 végére. E tanulmány, és általában a vízlépcső értékeléséhez a táj és az ember komplex szemléletének és a fenntartható helyi érdek megjelenítésének igényével nyújtunk támpontokat az alábbiakban.

A vízlépcső mint folyószabályozási eszköz általános értékelése

A folyók modernkori szabályozásának jól kidolgozott módszertana van, amibe a síkvidéki folyószakaszok belépcsőzése is beletartozik. A vízlépcső a klasszikus folyószabályozásnak szerves része, amit éppen a megelőző szabályozási beavatkozások hívnak életre, tesznek „szükségessé”. Ez jól megfigyelhető a Tisza esetében is, ahol a beavatkozás beavatkozást szül elve szerint egymásra következő nagy- közép- és kisvízi szabályozás a táj kiszárításával öntözési igényt hívott elő, miközben lecsökkentette a folyó által biztosított vízkészletet, ill. ellehetetlenítette a vízháztartási problémák természetszerű megoldását[4]. A felborult működés és a lecsökkent vízkészlet problémáját próbálja kezelni a modern ember a folyók keresztben történő elgátolásával, de mivel ugyanazon logika mentén, ugyanazon szemléleten és rendszeren belül avatkozik be, természetszerűleg a vízlépcső nem tudja megoldani ezeket a problémákat[5], legfeljebb felszíni, rövidtávú, látszatmegoldásokat hoz, miközben újabb problémákat keletkeztet.

A duzzasztás, a meder keresztbe gátolása különösen jól szemlélteti a szabályozás hiábavalóságát, hiszen a modern ember a folyónak azt a folyását lassítja meg óriási költséggel, amit éppen a korábbi szabályozási beavatkozásokkal gyorsított fel óriási költséggel, ráadásul úgy lassítja meg, hogy közben még a folyó elnevezésével is szembe megy: ti. a belépcsőzött folyó gyakorlatilag tavak sorozatává válik, a folyó megszűnik folyni.

A folyó életében a meder elgátolása gyakorlatilag trombózisként értelmeződik, és az elzáródás felett a mederben, és az esetlegesen elöntött ártereken bepangó víz pedig ödémaként. De ahogy a duzzasztómű nem értékelhető külön a szabályozástól, úgy ezek a betegségek sem önmagunkban, vagy véletlenül keletkeznek. A beszűkült meder, a szűk és benövényesedő hullámtérrel különösen, az előre haladott érszűkület állapotában van, a mederoldalak kövezései érelmeszesedésként hatnak, a hektikus vízjárás ingadozó vérnyomásként jelentkezik, a meanderezés megakadályozása az ágyhoz kötéssel egyenértékű, és így a meder túlzott bevágódása a felfekvéssel párhuzamosítható. Az átjárhatatlan árvízvédelmi töltésekkel az árterek létfontosságú szervrendszereit amputálták le a folyóról, a természetszerű vegetáció helyén az iparszerű, intenzív mezőgazdálkodás folyamatos, nagyfelületű szántóművelése a tájat a külső védőrétegétől fosztja meg, és szennyezi el, mintha a bőrünket naponta ráspollyal szaggatnánk fel, és vegyszerekkel locsolva akadályoznánk a varrasodást, amit a tájban gyomosodásnak nevezünk, és ami egyébként a szukcesszió első fázisa. És e terhelt beteg szervezet e közben nem jut hozzá a szükséges folyadékmennyiséghez, ha érkezik víz, nagy erőkkel átvezetjük a kórtermen, még akkor is, ha ez óriási többletköltségekkel és veszélyekkel jár…

Ilyen körülmények között a folyó nem tudja biztosítani, amire hivatott: hogy építse és éltesse a tájat, hogy differenciált élőhelyeket hozzon létre, és azokat vízzel és tápanyaggal lássa el. És ahogy a folyó meghal, elpusztul a táj is, és a halott táj az embernek sem nyújt megélhetést…

Mesterséges rendszereink pedig nem működnek, fenntartásuk drága és külső erőforrásoknak kiszolgáltatott: árvíz-belvíz-aszály, talajdegradáció, vízvagyon-vesztés, gyengülő ökológiai potenciál, lepusztított-kiszolgáltatott gazdaság (és népesség), idegenérdekű kereskedelem, fordított érdekképviselet és értékválasztás. Ez a Tiszai-alföld története és tanulsága.

Ebben a helyzetben a megoldást nem újabb trombózis, vagy véges készletű újabb bekötött infúzió hozhat, hanem, ha visszakapcsoljuk az amputált ágakat és tájakat a folyóra, ezzel biztosítva a tájak és a folyó újraéledését, az alábbiak szerint (fokgazdálkodás, avagy ártéri tájgazdálkodás):
- a víz oldalirányú kivezetése (ártér reaktiválás szabályozott vízkivezetéssel),
- a mentett oldali érhálózat revitalizációja, a vizek tájba juttatása céljából,
- a felszínborítás alkalmassá tétele a víz megtartására (erdők, rétek),
- a mezőgazdasági tájhasználat megfelelő szabályozása,
- önérdekű-önfenntartó vidékgazdaság kialakítása.

dYzVfd.jpgIgvi6V.jpgAz iparszerű vízlépcsős folyószabályozás és a természetszerű oldalirányú kivezetéses folyószabályozás vázlata. (1.a, 1.b. ábra)

A fentiek szerint úgy látjuk, hogy az eddigi vízgazdálkodási és tájhasználati rendszer és gyakorlat által létrejött problémák megoldására nem alkalmas a rendszeren belüli eszköz további alkalmazása, és a csongrádi vízlépcső nem hiányzik – ahogy a tanulmány fogalmaz – csak nincs ott. A Tiszának legalábbis biztos nem hiányzik, mint ahogy a Kiskörei duzzasztás sem nevezhető követendő természetvédelmi beavatkozásnak, ahogy mostanában és a tanulmányban is megjelenik, mert a táj eredendő működése ellen van, és csak a Természet vitalitásának rövidtávú bizonyítéka. És a Tiszalöki duzzasztás is azért és annyiban nélkülözhetetlen a Hajdúság, Debrecen és mostmár a Körösök vízellátásához (!), mert és amennyiben ki lett szárítva a környező táj, vízkészletek és érhálózat. A modernkori vízrendezés másfél százados kísérlete azt bizonyította be, hogy a folyóink kiszáradnak: először a számos 100 méternyi szélességű vízfolyás tűnt el a Tiszai-alföldről (híres mementója ennek a karcagi szántóföldek között szárazon álló Zádor-híd), most a Körös-rendszer nyarankénti kiszáradása van napirenden, ami pedig a Tisza sorsát vetíti előre (!). És ha a léptékeken sorra megyünk: az események, a valóság azt bizonyította be, hogy öntözés kiépítésével az Alföld vízháztartása nem javult, hanem romlott, a Körösök kiszáradására a Keleti-főcsatorna megléte óta előrehaladott, és a Tisza megmentésére sem jó a Csongrádi gát és a dunai átvezetés!

A kérdés tehát nem az, hogy I.a-b, vagy II.a-b helyen épül meg a Csongrádi vízlépcső, hanem hogy folytatjuk az Alföld sivatagosítását, vagy nem. Csakis a táj revitalizálása, életfolyamatainak helyreállítása lehet a megoldás – itt jegyezzük meg, hogy a mentett oldali árterek szabályozott árasztása az eszköz a fenntartható árvízi biztonság megteremtéséhez is – és a Szolnok megyei Tisza szakasz csatornázatlansága éppen hogy lehetőséget teremt arra, hogy regionális léptékben megkezdjük végre az Alföld kiszárítását eredményező vízgazdálkodási és tájhasználati rendszer reformját, és kiépítsük azt az infrastruktúrát és működtetési mechanizmust, ami az elmúlt százötven év tanulságait figyelembe véve tudja megteremteni a hosszú távon fenntartható emberi élet alapjait a Tiszai-alföldön.

xdfZDx.jpg

A Közép-Tisza-vidék revitalizációjának lehetősége
(2. ábra. A számok az egyes vízkivezetési alrendszereket mutatják).

A vízlépcső értékelése az érintett ágazatok szempontjából

A közgyűlési előterjesztés szerint „a tervek ismételt napirendre kerülése több különböző gazdasági ágazat fejlődésének szempontjából is fontos, úgy, mint vízi közlekedés fejlesztése, kombinált közlekedés feltételeinek megteremtése, vízkészlet-gazdálkodás, környezetbarát és megújuló energiák hasznosítása, vízi, vízparti turizmus-fejlesztés.” A tanulmány az előzetes értékválasztásának és szakmai prekoncepciójának megfelelően „természetesen” arra a véleményre jut, hogy a vízlépcső általános gyógyír az általános válság minden területén. A gerjesztett eufórikus hangulat azonban elveszi a tisztánlátás képességét. És ezen a véleményen, ráadásul stratégiai sekélységben marad az Akadémia kiadványa is.

Ha azonban az értékelés során eleget teszünk a függetlenség elvének, vagyis a vizsgált rendszert kívülről tudjuk tekinteni, akkor eddig nem látott összefüggések is feltárulnak, és az alábbi eredményekre jutunk az felsorolt négy érintett ágazattal kapcsolatban.

Vízvisszatartás, vízkészlet-gazdálkodás

Talán a legfontosabb szempont, ami látszólag indokolná a folyó elgátolását, hogy meggátoljuk a folyó vízkészletének elfolyását. A mederben érkező vizek visszatartása valóban nélkülözhetetlen az Alföld elsivatagosodásának megállításához, a vízháztartás kiegyensúlyozásához. Erre azonban buta módszer a folyó középvízi medrének visszaduzzasztása, amikor ehhez a Tiszai-alföldön a domborzat és az árvizek természetes elemekként állnak rendelkezésre.

A Tiszai-alföld domborzata, úgymint erek, árterek és magaspartok hálózata, természetes infrastruktúraként kínálkozik az éppen tavasszal, a csapadékhiányos vegetációs időszak kezdetén érkező árvizek víztöbbletének szétterítésére, tájba juttatására. (2. ábra) Ehhez ugyan át kell értelmezni a jelenlegi árvíz és belvíz fogalmunkat, a területek emberi használatát pedig hozzá kell igazítani az eredendő funkciójukhoz – pl. a víz szállítására és tározására szolgáló elemeket ki kell vonni az iparszerű szántóföldi nyersagtermelésből, de ezek jelentőségükhöz mérten rendkívül olcsón megoldhatók, amíg van árvíz és van terület(ünk) – amennyiben van szándékunk hozzá. Megjegyezzük még, hogy a vízborításos területek így nem esnek ki a jövedelemtermelésből, hiszen ezek a területek bioprodukciós képessége még növekszik is az által, hogy az egész táj életéhez szükséges vízmennyiséget szállítják, tározzák, adagolják; de az ártéri(esített) gazdálkodás részletes bemutatását a korábban hivatkozott tanulmányokra hagyjuk, most csak a vázlatos értékelés a célunk.

Fontos azonban kiemelni, hogy a víz a tájban nem műszaki tározóterekben tárolódik-hasznosul, hanem a talajban, a vegetációban és az alsó légkörben. Amíg tehát az iparszerű vízrendezés eredménye a száraz táj - öntözési szükséglet és korlátos, de eladható-adagolható vízkészlet, addig a természetszerű rendezés a megfelelő tájrészek árasztásával kiegyensúlyozott vízháztartást eredményez, amikor is szabadon-belsőleg rendelkezésre áll az élethez szükséges vízmennyiség. És igaz ugyan, hogy a növényekben tározott vízzel nem lehet öntözni – ahogy az egyik szakember szájából elhangzott – , de amennyiben elegendő víz tározódik a növényzetben (és ezzel összefüggésben a talajban és az alsó légkörben), akkor nincs szükség az öntözésre… Ez persze nem érdekünk, ha szűk érdekcsoport kezelésébe akarjuk adni a vizet, de ha a fenntartható emberi életet akarjuk biztosítani, akkor kézenfekvő.

A keresztgátak előzőleg bemutatott rendszerszerű irrealitása mellett megjegyzendő, hogy a tervekben szereplő mederduzzasztással sem a szükséges vízmennyiség, sem a vízminőség nem biztosítható, viszont a víz elosztása és a tározótér fenntartása a tervekben nem szereplő rendszeres többletköltségeket igényel(ne).

Közlekedés

A vízi közlekedés fejlesztése kapcsán nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy jelenleg a vízi szállítás volumene nem a folyószakasz hajózhatóságától függ, hanem külső makrogazdasági tényezőktől. A jelenlegi elfogyasztói gazdaság úgy van kiépítve, hogy minél drágábban, minél hosszabban, minél többet szállítson – ennek megfelelően még a vasút is háttérbe szorult a közúti szállítás mögött.

A nagy volumenű szállítás kiépítése gazdaságunknak a világgazdasági struktúrában elfoglalt, és országos döntéshozóink által biztosított helye szerint arra lenne alkalmas, hogy a külső érdek még hatékonyabban tudja kiszivattyúzni a vidék erőforrásait, ill. teríteni ide a szemetét. A történelmi tapasztalat az, hogy a világgazdaságba a folyószabályozás által bekapcsolt Tisza-vidék hasznai e tájon kívül csapódtak le, és gazdasági-társadalmi helyzetét tekintve a régió az ország többi részéhez képest rosszabb helyzetben került, mint az ipari korszak előtt volt.

Napjainkban az olcsó, korlátlan energia korszakának végén, a szállítási biznisz várható összeomlásával ugyancsak okafogyottá válik egy elmúló időszak szabályaihoz igazítani tájunkat, ráadásul a fenntarthatóságot, vagyis a táj és ember önálló, másra nem utalt működését jobban szolgálja a Tisza természetes adottságaihoz igazodó hajózás.

Kiemelendő, hogy a Tisza-vidéken még mindig inkább rendelkezésre állnak az élet fenntartásának feltételei, úgymint víz, talaj, fény, ökopotenciál, pufferolható klímahatások, mint a világ számos gazdagabb-erőszakosabb helyén, tehát a túl nagy nyitottság, és a „kombinált közlekedés feltételeinek” túl hatékony megteremtése ugyancsak nem belső, hanem külső érdek.

Érdekes adalék, hogy a tiszai hajózás nagyjából a szabályozással előrehaladtával számolódott fel, és bár a köztudatban ez is fordítva van, éppen a vízügyi szakirodalom egyik legfontosabb tiszai munkájában az összefüggésről azt olvashatjuk, hogy „a szabályozás természete magában hordozta a hajózási viszonyok megromlásának majdnem valamennyi okát”.[6]

A folyó – és oldalágai – ugyanakkor természetes víziútként kínálkoznak, amik természetszerű használatának éppen a szabályozás vetett véget, tehát mai, jövőbeni használatuk is támogatandó. Alapelv azonban, hogy ne a folyót igazítsuk a hajókhoz, hanem a hajókat a folyóhoz.

Energia

A duzzasztómű energiatermeléséről a megyei tanulmány és az akadémiai kiadvány is csak másodlagosan nyilatkozik, minthogy a termelhető energia mennyisége nem túl számottevő, de „a mai energiaválság ismeretében ezt a döntést felül kell vizsgálni”. Jelenleg a magyarországi duzzasztókban üzemel áramtermelő turbina, a törökbecsei műben az energetikai fejlesztéshez még külső beruházó bevonását várják. Valóban az energiaellátás, a víz- és élelemellátáshoz hasonló jelentőségű kérdés, aminek megválaszolása a jelenlegi rendszerben nincs megoldva megnyugtató (fenntartható) módon. Ezzel kapcsolatban néhány összefüggés felvetése ugyancsak hozzáadandó a felelős döntés előkészítéséhez.

Az energiaválság kapcsán elsődleges kiemelni, hogy elsősorban nem is a forrása miatt illegitim (ha tetszik, irracionális, vagy fenntarthatatlan) a jelenlegi energia használatunk, hanem a használat mennyisége és a célja miatt! Ugyanis, ha sikerülne „megújuló” forrásokból nyert energiával kielégíteni a jelenlegi használatot, azzal sem kerülnénk el jelenlegi rendszereink összeomlását; mert a felhasznált energia hatása az, ami nem fér el a földi /természetes keretek között. És nemcsak a közvetlen és közvetett kibocsátásokra kell gondolni (üvegházgázok, melegítés, stb.), hanem az elhasznált energia által létrehozott változásokra, terhelésekre is, ami nemcsak anyagi szinten jelenik meg az óriási természetátalakításokban, hanem mentális, erkölcsi és szellemi szinten is, amennyiben a természetelfogyasztás kultúráját tartjuk fenn általa, és a zárt, fenntartható helyi tájak és közösségek kinyitására, gyarmatosítására használjuk.

További kérdés, hogy nevezhető-e megújulónak egy erőforrás, ha azt látjuk, hogy a jelenlegi értelmezése és használata mellett sokkal gyorsabban pusztul, mint ahogy újratermelődhetne. Azt látjuk, hogy a fa ugyan megújul emberi lépték alatt, de az erdő megújulása már évszázadokban mérhető, amire a mai használat mellet nem hagyunk időt: ellenkezőleg valamiféle torzult irányelvnek megfelelően természetszerű erdőinket hegyoldalszámra toljuk be a hőerőművekbe, hogy aztán az előállt energiát elpocsékoljuk, ill. általában további természetterhelő tevékenységre költsük.

Hasonló a víz, mint erőforrás helyzete, ti., lehet, hogy a víz körforgásában az energia megújuló módon adódik, de azt látjuk, hogy a folyókat végérvényesen tönkre lehet tenni, horribile dictu el lehet öntözni, meg lehet semmisíteni. Semmiképpen sem lehet „zöld” vagy „környezetbarát” energiatermelésnek nevezni a keresztgátas duzzasztómű által termelt áramot, mert a „megújuló” energiaforrást az eredendő működésével ellentétes működésre kényszeríti, és néhány évtizedes távlatban létét alapjaiban veszélyezteti.

A víz energiájának hasznosításában döntő alapelv ugyancsak a megfelelő lépték választása: olyan kisvolumenű, vízimalom-szerű berendezések alkalmazása, amik igazodnak a folyónk arányaihoz, még beleférnek a Tisza rendszerszerű működésébe. Megjegyzendő, hogy mederküszöbbe épített turbinák elvileg szintén támogathatók, különösen, hogy a folyást nem gátoló küszöbök hozzájárulhatnának a mélyre vágódott medrek feliszapolása által azok tájba történő visszaemeléséhez…

Idegenforgalom

A vízi és vízparti turizmus fejlesztése viszont elsőrendű szempontként jelenik meg a csongrádi elképzelésekben. A fórumok tanulsága, hogy a lakosság nagyon készül a vízlépcső nyomán várt turisztikai paradicsom szüretelésére, ugyanakkor mintha a Tisza-tó képe lengené be, ill. hitelesítené az elvárásokat. Arra már utaltunk, hogy a Tisza-tó nem ideális állapota a Tisza folyónak, de itt eggyel rosszabb a helyzet: ti., a tervekben egyértelműen a mederduzzasztás szerepel (I/b. változat), ami a középvízi meder feltöltését jelenti, ártéri öblözetek árasztásáról, nagy kiterjedésű tómedencék feltöltéséről, vízfelületek létrehozásáról nincs szó.

A mederduzzasztás viszont azt jelenti, hogy a folyó kisvízkor előbukkanó, strandolásra alkalmas, természetes homokos partjai víz alá kerülnek, így a Tisza egyik nagy turisztikai vonzereje, a szakadó- és a lapospartok kanyarokhoz igazodó váltakozása megszűnik Csongrád felett. Talán ez magyarázhatja, hogy nem a Körös-torok alá tervezik művet – pedig akkor a Hármas-Körös békésszentandrási lépcsőéig meg lenne oldva a duzzasztás, hajózóút, stb. – mert így megmaradhat Csongrád város híres homokpadja, ráadásul a felsőbb konkurens strandok kiiktatásával…

Az idegenforgalom kapcsán említjük meg a munkahelyteremtési várakozásokat. Ahogy még a fórumon is elhangzott, a duzzasztómű közvetlenül mintegy 80 főnek adna munkát, de közvetve 200 ezer új munkahely megjelenését mutatta ki a fejezet szakmai felelőse. A munkahelyteremtő hatásra vonatkozó számadatot jelenlegi formájában értelmezhetetlennek és nagyságrendekkel eltúlzottnak tartjuk. A tanulmány által hivatkozott mezőgazdasági művelési formák – melyektől a munkahelyteremtést remélik a szerzők – jellemzően technológia- és nem munkaintenzív tevékenységek. Ezt a helyzetet tovább rontja az a gazdasági szerkezet, amibe a terv illeszkedik, ugyanis a külső szereplőknél lecsapódó profit termelésére berendezett gazdaság új munkahelyei nem szolgálják a helyi ember és közösségek fenntarthatóságát (önfenntartását), amennyiben a függőséget, az öngyarmatosítást erősítik.

Mindemellett a vízlépcső, a fentiekben hivatkozott okok miatt, a turisztikai vonzerőt várhatóan nem fogja növelni a térségben. A turisztikai vonzerő növeléséhez vonzó, változatos tájképre és a hagyományokra támaszkodó mezőgazdaságra, kisléptékű, helyi feldolgozóiparra lenne szükség; nem pedig a nagyüzemi, intenzív mezőgazdaság kiterjesztésére egy természetes jellemzőitől nagyrészt megfosztott, csatornává alakított folyó által.

A vidékfejlesztési elképzelések kapcsán fontosnak tartjuk a helyi érdek érvényesülését, de nem a jelenlegi értékrend mellett, hiszen valódi helyi érdek, csak tájban gyökeredző helyi érdek lehet. Ilyen szempontból indokolt e kérdésnek az „idegenforgalom” témán belüli felvetése, különösen, hogy külföldi befektető megjelenéséről is beszámoltak a lobbisták.

A „döntés-előkészítési” folyamat értékelése - Összegzés

A tanulmányra, és az egész vízlépcső ügyre jellemző, hogy az álláspontok nagyon erősen érzelmi alapon állnak – és hogy ezzel csak a „zöldnek” nevezett oldalt vádolja a magát „fejlődéspártinak” és „szakmainak” megélő oldal. Azt láttuk, hogy ez a fejlődés egy zsákutcában sürgeti az előrehaladást; a szakmaiság pedig csorbul, amikor a tanulmány nem vizsgál alternatívákat, mellőzi egy komoly beruházás-előkészítés komplex, független költség-haszon vizsgálatát, hanem a vízlépcső megépítését szükségességét kiindulópontnak tekinti, így az egész „döntés-előkészítő” munkára rányomja a bélyegét egyfajta sajátos vízlépcsőlátás: a duzzasztómű előterjesztői, a tanulmány készítői nem a problémák megoldásának lehetőségét keresik, hanem vízlépcsőt akarnak építeni. A Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke előterjesztésében (665/2009.) így vezeti fel az ügyet: „összefoglaljuk a tanulmány legfontosabb megállapításait, továbbá a beruházás előkészítéséhez és megvalósításához szükséges további lépéseket.”

Ezek után a „döntés-előkészítő” tanulmány nem azt vizsgálja, hogy hogyan lehet a felmerült problémákat megoldani, hanem – eggyel alacsonyabb szinten maradva – csak azt akarja bemutatni, hogy miért kell mindenképpen vízlépcsőt építeni Csongrád város felett. Ezért nem alkalmas arra, hogy független, megalapozott döntést készítsen elő a vízlépcső kérdésében.

Érdekes illusztrációját adja ennek a tanulmány természetvédelmi fejezete, ami szakmai alapossággal bemutatja ugyan, hogy természetvédelmi szempontból miért lehetetlen a beruházás megvalósítása, de a tanulmány előzetes értékválasztásából kiderül, hogy e fejezetnek a valódi funkciója az, hogy jelenlegi modern-iparszerű értékorientációjú közgondolkodásnak és közhangulatnak megfelelően bemutassa a természetvédelmi gondolat rendszeren kívüliségét (fejlődés-gátló mivoltát), másodlagosságát, komolytalanságát.

A közhangulat és köztudat állapotát jól dokumentálja a csongrádi fórum után megjelent országos cikk – címe: Duzzasztás nélkül kiszáradhat a Tisza - A klímaváltozás sürgetővé teszi a csongrádi vízlépcső megépítését, és már nyíltan gúnyolódó záró bekezdése: „A politikusok és a szakértők elismerik, hogy valóban összébb szorulna például a sárgás szitakötő élettere – megjegyzik azonban, hogy ha választani kell, ők inkább az emberek megélhetését igyekeznek szem előtt tartani.”[7] Miközben arról van szó, hogy a Tiszát éppen annak a modern, iparszerű vízgazdálkodási és tájhasználati rendszernek a másfél évszázados működtetése miatt fenyegeti kiszáradás, aminek szerves részei a vízlépcsők. Sajnálatos, hogy nem áll össze az a tanulság, hogy a Tiszai-alföldet eredendő adottságai ellenére fenyegeti most a kiszáradás, tehát ez a szabályozás koncepcionálisan téves. Ezért nem továbbfejleszteni (vö: VTT), hanem megváltoztatni, kor- és „tájszerűsíteni” kell.

A további gondolkodás előtt felhívjuk a figyelmet arra a módszertani csapdára, miszerint, ha a modernkori szabályozást megkérdőjelezhetetlenül jónak, vagy elkerülhetetlennek fogadjuk el, akkor nem juthatunk el a duzzasztások tényszerű értékeléséhez sem. Másrészről viszont, ha képesek vagyunk meglátni a folyók keresztbe gátolásának hibáit és rendszerszerű lehetetlenségét, az hozzá segíthet az egész szabályozás helyes értékeléséhez.

Meggyőződésünk szerint napjainkban, a klímaváltozásnak nevezett globális környezeti összeomlás korszakában, a döntéshozók és -előkészítők felelőssége, hogy túllépjenek az embert a természet(é)vel szembeállító szemléleten, és el- és felismerjék, sőt el- és felismertessék az új korszak szükségszerűségeit, hogy az emberek megélhetése csak akkor biztosítható hosszú távon, ha a sárgás szitakötő megélhetése sem szorul összébb…

A fenti szemléletbeni, módszertani és szakmai hiányosságok árnyékot vetnek a „döntés-előkészítési” folyamat PR munkájára is, pedig a tervezők igyekeztek megfelelni a most, és különösen vízügyi szakmai témában szokásos tájékoztatási, lakosság-bevonási gyakorlatnak, ami persze nem vethető össze egy normális komplex tervelőkészítési folyamattal, de sajátos időutazás érzéssel ajándékozta meg pl. a 2009 februári csongrádi fórum erre érzékeny résztvevőit…

Tanulságok
1. Az érzelmi hozzáállás, szakmai és politikai prekoncepció lehetetlenné teszi a valós gondolkodást, megalapozott döntéshozatalt.
2. Pedig vízgazdálkodásunk működése és éppen a vízlépcső kérdése nagyon alkalmas lenne, hogy (újra)értékeljük rendszereinket.
3. Különösen most, amikor már a gazdaságban is megmutatkozik az általános társadalmi-kulturális válság, végképp rámutatva a modern-iparszerű rendszereink bukására.
4. Ma már szakmai alapon nem mondható, hogy a vízlépcső jó megoldás lenne a felmerülő kihívásokra, nemhogy az egyetlen vagy a legjobb.
5. Csongrád megye „döntés-előkészítő” tanulmánya szakmai és módszertani hiányosságai miatt nem alkalmas a döntés előkészítésére.

Meggyőződésünk, hogy a vízlépcső megépítésének ilyen erőltetése az érintettek jó szándékú tenni akarásából fakad, ami helyes helyzetértékeléssel, korszerű, komplex szakmai ismeretekkel és valódi fenntarthatósági szemlélettel együtt tudja a jó megoldás irányába továbbvinni az Alföld vízrendezésének ügyét; és általános tanulságokkal is szolgál a stratégiai tervezésekhez.

Nagykörű, 2009-2010.

= = = = = = = = =
[1] baloghpeter@elotisza.hu - Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (www.elotiszaert.hu)
[2] http://mta.hu/tudomany_hirei/a-donteshozokat-segitheti-a-megujulo-energiak-hasznositasa-cimu-kotet-125827/
[3] forrás: http://mta.hu/data/HIREK/energia/energia.pdf p.95.
[4]A Tisza szabályozás részletesebb értékeléséről és a táj eredendő működéséről lásd pl.: A közép-tiszai táj eredendő működéséről és fenntartható működtetéséről – A VTT tározók tájgazdálkodási tervezése kapcsán végzett kutatás eredményeinek összefoglalója. Megjelent pl. a Tájhasználat a Tisza-tó térségében c. tanulmánykötetben (Tisza Klub, Szolnok 2005. pp. 60-90.) A mentett oldali tájhasználat-váltás alapjai a Közép-Tisza-vidéken címmel. Letölthető: http://www.baloghpeter.eoldal.hu/oldal/irasaim .
[5] vö. „We can’t solve our problems with the same kind of thinking that gave rise to them.” A. Einstein ismert mondása.
[6] Lászlóffy Woldemár idézi Iványi Bertalant. in: A Tisza. Akadémiai kiadó 1982. p. 354.
[7] http://nol.hu/tud-tech/lap-20090219-20090219-42-321205

         2 hozzászólás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása