Itt az új földtörvény! Azonnali nyílt levél a vidékfejlesztési miniszternek!

PPJ         2013.05.21.

A külföldi földtulajdont kizáró hangzatos kormányzati nyilatkozatok ellenére a földtörvény kormányzati tervezete 30 európai ország 508 millió lakosának nyitja meg az utat a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel való földszerzéshez! Az új földtörvény Vidékfejlesztési Minisztérium által javasolt, véglegesnek szánt szövege nem szolgálja a vidéket, nem szolgálja az országot. A tervezet 2013. május 16-án - Pünkösd előtti csütörtökön - jelent meg a kormányzati honlapon, és az ugyanott megjelent tájékoztatás szerint ezen a héten a parlament mezőgazdasági bizottsága elé kerül. Ezért ezúton SÜRGŐSSÉGGEL fordulunk  Fazekas Sándorhoz, mert a tervezetben jelentős koherencia- zavarokat látunk. Amennyiben a Kormány célja „a családi gazdaságok megerősítése, korszerű európai mezőgazdasági modell kialakítása” – a tervezet ezt nem szolgálja!

földrablás_greenr_blog.jpg

Kedves Barátaink/Ismerőseink!

A kormány folytatja azt a jól bevált gyakorlatot, hogy nagyobb egyházi ünnepek mögé rejti azokat az ügyeket - melyeket a nyilvánosság, az ország megkerülésével igyekszik keresztülvinni. Erre volt példa, amikor a korábban sosem említett "mezőgazdasági termelésszervezési integráció" alaptörvénybe iktatását Advent idején terjesztették a Parlament elé - majd a Karácsony előtti utolsó rendkívüli ülésen 2012. december 17-én Orbán Viktor dörgedelmes fenyegetéseinek súlya alatt szavazták meg. Ángyán József képviselő volt az egyetlen, aki nem szavazta meg - ezért kapott 250.000 forintos büntetést a frakciótól (ami nem mellesleg alkotmányellenes volt)...

Hasonlóan történik a földtörvény ügyében most is... Pünkösd előtti csütörtökön - május 16-án 13 óra 49-kor jelent mega Kormány honlapján a jövőnket alapvetően meghatározó földtörvény Kormány által véglegesnek szánt szövege. (Erre Ángyán József előre figyelmeztetett! Hangfelvétel + lásd: Csíksomlyói médiapuccsal készülnek az oligarchák)

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A tervezet 30 európai ország 508 millió állampolgára számára nyitja meg a földvásárlás lehetőségét a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel, és több ponton is a milliárdos érdekkörök, a giga birtokok felé tereli a magántulajdonban levő földek forgalmát.

A földtörvény átdolgozott tervezete ma kerül a Parlament Mezőgazdasági Bizottsága elé - és holnap már szavaznak róla, majd hétfőnként a plenáris ülésen : vita a módosító indítványokról (05.27.) - szavazás a módosító indítványokról (06.03) - végszavazás a földtörvényről (06.10.).

A média mindezt elhallgatja - tisztelet a kivételnek - ezért arra kérlek legyél Te a média - tájékoztasd barátaidat, ismerőseidet az ügyről, és ajánld figyelmükbe az Élőlánc Magyarországért miniszterhez írt nyílt levelét. Ebből részleteiben is megtudhatják, hogy mi a gond a földtörvény tervezetével.

http://umvp.eu/files/fazekas_sandor_negyzetes.jpgVidékfejlesztési Minisztérium
Dr. Fazekas Sándor
miniszter

Tisztelt Miniszter Úr!

Az új földtörvény Vidékfejlesztési Minisztérium által javasolt, véglegesnek szánt szövege nem szolgálja a vidéket, nem szolgálja az országot. A tervezet, 2013 május 16-án - Pünkösd előtti csütörtökön -  jelent meg a kormányzati honlapon, és az ugyanott megjelent  tájékoztatás szerint jövő héten a parlament mezőgazdasági bizottsága elé kerül. Ezért ezúton SÜRGŐSSÉGGEL fordulunk Önhöz, mert a tervezetben jelentős koherencia- zavarokat látunk. Amennyiben a Kormány célja „a családi gazdaságok megerősítése, korszerű európai mezőgazdasági modell kialakítása” – a tervezet ezt nem szolgálja. A korszerű európai mezőgazdasági modell a családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire épül.  Korszerűnek a tudomány mai állása szerint csak az tekinthető, ami a fenntartható vidékfejlesztést szolgálja.

Alapfeltétel, hogy

1. a helyi erőforrások a helyi közösségek boldogulását szolgálják,
2. a helyi családok találjanak megélhetést - ne kelljen elvándorolniuk,
3. a bevételek helyben maradjanak, a helyi gazdaság fejlődését szolgálják,
4. az élelmiszereket a lehető legkisebb szállítási távolságban állítsák elő,
5. az erőforrásokat fenntartható módon használják,
6. a mezőgazdaság ne szennyezzen, ne pusztítsa a természet rendszereit,
7. egészséges, vegyszermaradványoktól mentes élelmiszert állítsunk elő.

Történelmi horderejű, nemzetbiztonsági jelentőségű döntés előtt áll a Kormány és a Parlament.

Az Élőlánc Magyarországért figyelmeztet minden döntéshozót, hogy a nagytőkés érdekcsoportokat, és csakis őket szolgáló rendelkezések továbbra is gerincét alkotják a földtörvény tervezetnek – ez pedig szemben áll a Nemzeti Vidékstratégiával, szembenáll a magyar nép érdekeivel.

Figyelmeztetünk továbbá, hogy a külföldi földtulajdont kizáró hangzatos kormányzati nyilatkozatok ellenére a földtörvény kormányzati tervezete 30 európai ország 508 millió lakosának nyitja meg az utat a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel való földszerzéshez.

A Kormány súlyos mulasztást követett el, azzal, hogy nem kezdeményezett tárgyalásokat az EU-val a külföldiek földvásárlási moratóriumának meghosszabbítására, illetve nem kezdeményezte, hogy a földet vegyék ki a tőke szabad áramlásának rendelkezése alól.

MOST még mindezt pótolhatja:

• A tárgyalásokat a társadalom nyomására való hivatkozással még mindig meg lehet kezdeni -  ez lenne a valódi „szabadságharc”.
• Egy sanda trükköktől mentes, valóban a magyar vidéket, a magyar családokat és a magyar társadalmat támogató földörvény az elkövetkező években helyreállíthatná az elviselhetetlenségig fajuló társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket  ( „Minden gyerek lakjon jól” versus milliárdos támogatásokat elszívó érdekcsoportok)  - új esélyt adva vidéknek és városnak egyaránt.

Fentiek érdekében a tervezettel kapcsolatban az alábbiakban fejtjük ki véleményünket a tervezetről:
1. Már a célok meghatározása is zavaros
• nem beszél kis és közepes családi gazdaságokról
• közepes méretű agrárüzemek elterjedését tűzi ki célul – de nem határozza meg, hogy mit ért ez alatt
• versenyképes mezőgazdasági termelésre alkalmas méretű földbirtokokról beszél, de nem határozza meg, hogy mit ért ezalatt
• birtokelaprózódásokról beszél, de ezt sem lehet tudni, hogy mit ért alatta
2. Már az 1. §-ban hangsúlyozza, hogy külön törvények eltérő szabályokat is megállapíthatnak. Az ismeretlen tartalmú  üzemszabályozási törvény, a botrányos körülmények közt alaptörvénybe emelt integrált mezőgazdasági termelésszervezés – a tény, hogy az integrátorok ma még ismeretlen feltételekkel födet is szerezhetnek – komolytalanná teszi a földtörvény tervezetének egészét.
3. Az, hogy mindezeket gondosan titkolják a közvélemény elől, hogy a magyar népnek  nincs joga  idejekorán megismerni  és részletesen megvitatni az életünket, jövőnket alapvetően meghatározó törvényeket  - arra utal, hogy a magyar nép érdekei ellen való törekvések bontakoznak ki a ki tudja hol működő hatalmi centrumokból.

Részletes vélemény a 2013. 05.16-án a Kormány honlapján nyilvánosságra hozott tervezetről itt olvasható!

Kérjük miniszter urat és minden döntéshozót, hogy népünk jövője szempontjából gondolják újra a földtörvény és a kapcsolódó törvények ügyét.

Magyarország, 2013. május 21.
Tisztelettel : az Élőlánc Magyarországért elnöksége

Az Élőlánc és a Váralja Szövetség petíció formájában állt ki Dr. Ángyán József és programja mellett tavaly májusban. Felhívásunkhoz eddig közel 9000-en csatlakoztak. Az aláírásgyűjtést hamarosan lezárjuk - ezért kérjük, küldje tovább ismerőseinek, rokonainak ezt a levelet, hogy minél többen álljunk az ügy mellé! Kattintson: http://varaljaszovetseg.hu/02/

Blogunk propaganda képekbe foglalta  véleményét a leírt helyzet kapcsán...
Katt a képekre, vagy "jobb gomb mentés másként", vigyétek, osszátok, küldjétek!

elolanc_fazekas_foldtorveny3.jpg

elolanc_fazekas_foldtorveny2.jpg

elolanc_fazekas_foldtorveny1.jpg

videkpusztitasi.jpg

         3 hozzászólás

Címkék: mezőgazdaság földtörvény agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr665310665

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.22. 12:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laszlos 2013.05.22. 09:51:38

Akkor most mi az igazság? Mert a nép már nem bizik egyik cikkben szereplő tényekben sem.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.05.22. 19:18:53

@laszlos: Szerintem érdemes megfigyelni a tekinteteket, nemcsak az egyénekét, hanem szervezetekét, minisztériumét, a szándék tekintetét. Tehát azt mondom, hogy nem csak az egyes egyéneknek van olvasható tekintete (az arc húsára kiült lélekvonala), hanem az egyén feletti közösségeknek is. Vagyis azt akarom mondani, hogy ha az ember sikeresen megtanulta olvasni a testbeszédet, a tekintetet, a gondolatok valódi tükrét adó szójárás elemzést: akkor egy olyan Igazságra tud lelni, amihez nem kellenek számok és statisztikák, hogy értsük, ki szól Igazat és ki hazudik. Én nem csupán azért állok ki teljesen Ángyán József mellett, mert az összegző tanulmányaiból teljesen hitelesen derül ki minden jogi és számmisztikai hamisság a földbérleti pályázatok tekintetében, hanem azért is, mert egyszerűen tiszta és feddhetetlen a tekintete! Ez az, amit nem lehet pénzen és hatalmon megvásárolni, ez az ami a valódi szellemi hatalom, a valódi politika - hogy valakit a többség szellemi szinten vezetőnek tart-e az őszinte lénye által. Számok, jog, és bürokrácia mögé csak azok bújnak, akik a tiszta beszédre képtelenek, akiknek a szándékai nem tiszták. Egykoron az adott szó szentebb pecsét volt a leírt mondatnál. Ez a kép jutott most eszembe: lh5.googleusercontent.com/-MDYPyWQlLo4/ULQQ-tgGYoI/AAAAAAAAZK0/zGe0Lz5JYgE/263666_454146361309745_718476586_n.jpg

Kiss Márton 2013.05.23. 15:10:43

Pénteken (24-e) nagygyűlés Budapesten! Minél többen menjünk el, van még esély, hogy fordítsunk a helyzeten!!! 17 óra, Erzsébetligeti színház! Ott a helyünk!

 
 
süti beállítások módosítása