Forró Földügyek - kiszivárgott a földalapkezelő belső jelentése és hogy ki gyalázza Ángyánt

PPJ         2013.05.09.

http://sustainablepulse.com/wp-content/uploads/global-land-grab.jpgEgy-egy mondatban összefoglalva az alábbi temérdek hírt: Afrikával, Ázsiával és Latin-Amerikával hasonló tempóban rabolják az európai földeket – írja egy most megjelent nemzetközi tanulmány! Érdekes módon az Nemzeti Földalapkezelő belső vizsgálata ugyanazt állapította meg, amit Ángyán is háztetőkről hirdet. Budai az országgyűlésben hazudik, másokat rágalmaz, bezzeg az ezzel kapcsolatos aktuális bírósági tárgyaláson meg sem jelenik. Civil szervezetek nyújtottak be részletes módosító javaslatokat a földtörvényhez. Pódiumbeszélgetés lesz ennek kapcsán az ország jövőjéről, mert a tét igen nagy: jövőre nálunk is "felszabadul" (sic! EU) a földpiac. Tetszenek érteni? Bagóért fogják elvinni az egész országot alólunk!!!

A földtulajdonosok 3 százaléka birtokolja az európai földek felét - Átlátszó.hu

A „Földkoncentráció, földlenyúlás és az emberek küzdelmei Európában" címmel szerdán, a Parasztság Nemzetközi Napján megjelent jelentés szerint Brazília, a Fülöp-szigetek és Kolumbia helyzetét idézi, hogy az európai földterületek mindössze a tulajdonosok 3%-ának kezében vannak, írja a tni.org. Bár a jelenség nem új, az utóbbi évtizedekben jellemzően Kelet-Európában erősödtek fel igazán az ilyen tendenciák. Miközben a magyar sajtó a helyi gazdák ellenében politikusokhoz köthető gazdasági érdekcsoportok által megnyert földpályázatokról szokott cikkezni, a jelentés szerint az európai folyamatokból kínai, közel-keleti és globális szereplők is próbálnak hasznot húzni. A „földlenyúlásokban" közös, hogy a folyamat átláthatatlanul működik. A jelentés 15 oldalon keresztül vizsgálja a magyar helyzetet és már a szöveg elején kiemeli, hogy a magyar földhasználat egyszerre nagyon koncentrált és töredezett, sok kis gazdaságnak kell versenyeznie kevés naggyal és ezt a földtörvény a földbérletek rendszerén keresztül is lehetővé teszi.

Ángyán József az NFA Ellenőrző Bizottságának "nem létező/ titkos" jegyzőkönyvéről - Kiélegyenaföld.hu

~~ A jegyzőkönyv teljes anyaga megtekinthető itt: a "nem létező" NFA EB jegyzőkönyv (PDF)

Felkerült az Országgyűlés honlapjára a Mezőgazdasági Bizottság Ellenőrző albizottságának 2013. 04. 16-i ülésének szó szerinti jegyzőkönyve, amelyen az NFA elnöke és az NFA EB elnöke számolt be a földbérleti pályázatokkal, azok ellenőrzésével kapcsolatos tapasztalatokról és - a "nem létező jegyzőkönyvben" összefoglalt - belső vizsgálati eredményekről. Ez különösen azzal a sajtónyilatkozattal együtt lélegzet-elállító, amelyben az NFA EB elnöke (Péter Mihály sajtónyilatkozatának linkje) egy nappal az albizottsági ülés után saját magát meghazudtolva azt állítja, hogy nem is létezik az egyébként az Ellenőrző albizottság ülése végén a helyszínen kiosztott 11 oldalas jegyzőkönyv.

Teljesen "érthetetlen és fel nem lelhető indokok alapján adott pontszámokkal" mutyizza el a pályázatoknál NFA a termőföld közvagyont! Ezt már nem Ángyán mondja, hanem az NFA Ellenőrző albizottsága is! Fejér megyében, ahol a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságot akarják elkaszálni, kifejezetten megemlíti a bizottsági jegyzőkönyv, hogy szubjektív pontok alapján történt a döntés!

A nagy érdeklődéssel kísért sajtótájékoztatón (teljes videó felvétel itt) - amelyen az NFA kiküldött képviselője is felvételeket készített (regisztrálatlanul) - vendégként mások mellett Ángyán József is kifejtette álláspontját.

Amikor a civilek és a gazdák után már a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet belső vizsgálata is Ángyán Józsefnek ad igazat, akkor mégis hogy lehet az, hogy a kormányzati kommunikáció ennek homlokegyenest az ellenkezőjét hirdeti?!

Napi leleplezés: Önök emlékeznek még arra a Vass Krisztián nevezetű "íróra", aki a Magyar Hírlapban gyalázta Ángyán Józsefet? A Váralja Szövetség utánajárt és kiderítette, hogy 2012 óta a Vidékfejlesztési Minisztériumban kormányzati szolgálati jogviszonyt tölt be. Ezt természetesen elfelejtették közölni a jóhiszemű olvasóval... Innen üzenjük: "Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék." További részletek: Váralja BLOG - Hetzmann Róbert: Ángyán József és a birkoidok

Vass Krisztián Ángyán József.jpg

Felelőtlen államtitkár – dr. Budai Gyula nem jelent meg a bíróság előtt

http://agrarmaffia.postr.hu/files/Budai_Gyula_2.jpg

Jogi képviselője úgy tájékoztatta a bíróságot, hogy védence, Budai Gyula „nem is azt mondta, illetve már nem emlékszik, hogy mit mondott..."

(A kép forrása: Magyar Agrár Maffia)

Minek is? Dr. Budai Gyula bizonyára úgy gondolja, hogy valótlan állításokkal bármikor bátran keresztülgázolhat mások becsületén, ha érdekei úgy diktálják, de szavaiért felelősséget már nem kell vállalnia. Egyszerű a megoldás: nem megy el a tárgyalásra.
__________________________________________________________________________

Tanulságos, amit Budai a törvényhozás házában vélhetően hazudik, hogy az említett ellenőrzési jegyzőkönyv nem az NFA EB elnökének, hanem Roszík Péternek az állításait tartalmazza - ami döbbenetes. Ez utóbbi valószínűleg jogsértő kijelentés is, amit jó volna jogászokkal elemezni!

Ángyán József írásbeli kérdésére adott válaszból kiderül, hogy az NFA EB vizsgálatáról készült jelentés hivatalosan létezik, kivonatát az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Ellenőrző albizottságának ülésén kiosztották, és a teljes jelentést a képviselők megtekinthetik. Elérhetősége itt!

Mindez azt jelenti, hogy az MTI által közzétett cáfolat, az NFA EB elnökének "nemlétező jegyzőkönyvre" vonatkozó kijelentése, valamint Budai Gyula napirend előtti felszólalásra adott válaszában elhangzott azon kijelentése, hogy az Roszík Péter magánvéleményét tartalmazná, szemenszedett hazugság. A válasz ennek beismerése.

Varga Géza napirend előtti felszólalásának linkje. Idézi az NFA EB jelentését: "A földbirtok nyertesek tervei nem kiemelkedőek, többségük nem rendelkezik állatállománnyal, több esetben gépekkel sem, míg a vesztesek évtizedes állattartók!" --- Budai Gyula válaszának linkje. Budai szerint a családi gazdaságok nyertek.... No Comment.

Különösen furcsa ez az államtitkári állítás 5 nappal azután, hogy az Ángyán József által a vidékfejlesztési miniszterhez intézett írásbeli kérdésre adott - éppen Budai Gyula által jegyzett - írásbeli válasz a vizsgálat tényét és a hivatalos (tehát nem magánvéleményt tükröző) jelentés, jegyzőkönyv létét megerősíti.

Civil javaslatok a földjogi szabályozáshoz - MTVSZ: Természet- és környezetvédelmi, illetve agrár-, vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezetek a földforgalmi és üzemszabályozási törvény kapcsán fogalmaznak meg részletes javaslatokat (PDF) a Kormány, illetve az Országgyűlés felé. Az állásfoglalást készítő szervezetek szerint a földforgalmi törvény mélyreható átalakítására van szükség ahhoz, hogy ne a magyar vidék érdekeivel ellentétes hatásokat váltson ki.

A civil szervezetek hangsúlyozták, hogy a földügyi törvénycsomagnak segítenie kell a családi gazdaságok megerősítését, a biológiai sokféleség védelmét, a talaj termőképességének megőrzését, az egészséges és biztonságos élelemtermelést és a helyi közösségek hosszú távú jól-létét és önrendelkezésük megerősítését.

http://www.investmentu.com/wp-content/uploads/2012/02/investing-in-agriculture.jpg

Pódiumbeszélgetés ajánló - ÖKOKLIKK: Küzdelem az erőforrásokért - a magyar termőföld ügyek szabályozása

A termőföld az egyik legfontosabb kincsünk és erőforrásunk. Magyarországon a külföldiek földvásárlási moratóriuma hamarosan lejár, ezért olyannyira sürgős és fontos, hogy a magyar kormány újragondolja a termőfölddel kapcsolatos ügyek jogi szabályozását.

Az első földforgalmi tervek heves vitát váltottak ki, az MTVSZ is többször véleményeztük a törvényhozási folyamatot. A kormány a tervezet alapvető átdolgozását és egy kapcsolódó üzemszabályozási törvény kidolgozását ígérte, azonban még nem terjesztette ezeket az Országgyűlés elé.

Milyen legyen a földforgalom, a mezőgazdasági üzemek, a földvédelem és a szövetkezés szabályozása, abban a korban, amikor a természeti erőforrásokért való küzdelem erősödik? Hogyan lehet történelmi hagyományainkon alapuló, az európai uniós jognak is megfelelő törvényeket alkotni a termőföldről, amelyek biztosítják a természeti erőforrások megőrzését, a helyi közösségek és a családi gazdaságok megerősítését, egészséges élelmiszerek termelését, a föld hazai kézben tartását?

A Magyarországért Kulturális Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Szülőföld Mozgalom pódiumbeszélgetést szervez. A pódiumbeszélgetésen a téma kiemelkedő szakértői mondják el véleményüket, keresnek megoldásokat ebben, a magyarság jövőjét alapvetően meghatározó kérdésben.

A pódiumbeszélgetés résztvevői:
- Ács Sándorné agrármérnök, Kishantosi Vidékfejlesztési Központ
- Gyulai Iván ökológus, Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért
- Roszík Péter agrármérnök, Magyar Biokultúra Szövetség
- Tanka Endre egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem
- Tóth Zoltán József jogtörténész
- Varga István mérnök-közgazdász, Magyarországért Kulturális Egyesület

A pódiumbeszélgetés ideje: 2013. május 15. szerda, 10.00 óra
helye: Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest, Arany János utca 10.
További részletek a pódiumbeszélgetésről itt olvashatóak!

         szólj hozzá

Címkék: mezőgazdaság agrártámogatások budai gyula földtörvény agrárium agrárpolitika mtvsz ács sándorné ángyán józsef agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr475290370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 
 
süti beállítások módosítása