Hogyan látom a jövőt? - Lelkes gondolatok és tapasztalatok a nagyvilágból, első kézből

360fokbringa.hu         2013.03.19.

Üdvözöljük együtt a hozzánk is csatlakozó 360° bringa első posztját! Nagy örömömre válik, hogy a közelmúltban egyre többen keresik meg blogunkat, hogy írnának, bevonnának, segítenének - már csupán perszonális téridő-gazdálkodásom szab határt a viszonzó elhivatottságom felelős teljesítésének! - a szerk.: PPJ

Nem tudom pontosan megmagyarázni, miért, de az utóbbi években egyre jobban foglalkoztat az, hogy mi lesz majd velünk. Mi lesz, ha 30, aztán 40, aztán 50 évesek leszünk a feleségemmel, mi lesz majd a gyerekeinkkel, milyen lesz az unokáinkkal, vagy a dédunokáinkkal – ha megéljük, ha nem, őbennük mi tovább élünk majd, és nekik éppolyan szép, vagy inkább még szebb világot szeretnék, mint amilyen nekünk a mostani.

És amire csak most ébredek rá igazán, az az, hogy a világot mi teremtjük. Az élet egy utazás ezen a gyönyörűséges Föld nevű bolygón, ahol létrejött az élet nevű csoda és egy rendkívül komplex, csodálatos, sokszínű és sokrétű, összefüggő növény és állatvilág borítja, aminek az "élén" a "legokosabb és legügyesebb" Homo sapiens sapiens áll immár több, mint 7 milliárdos egyedszámmal, köztük én is.

IMG_7597.JPG

A párommal ezt az „utazást” olyannyira így gondoljuk, hogy 2011. június 11-én, egy héttel az esküvőnk után elindultunk egy Föld körüli utazásra a fekvőkerékpárjainkon, hogy fölfedezzük a világot a maga valójában, és benne megtaláljuk magunkat. Ez az utazás már 20 hónapja és 17 napja tart, tehát több, mint másfél év van mögöttünk, és ezalatt a kerékpárokkal megjártunk 15 ezer kilométert, és 21 országot. Jártunk a Kaszpi-tenger partján -28 méteren és fenn a Himalájában 5614 méterrel a tengerszint felett. Átkeltünk a Karakum-sivatagon homokviharban, és a Pamírban átjutottunk 4655m magas hágón november elején, hófúvások és felejthetetlen kalandok közepette. Az emberek mindenhol nagyon segítőkészen és barátságosan fogadtak minket, erről külön könyvet lehetne írni – lehet, hogy fogunk is.

02-bangladesh-barisal-bagerhat.jpg

Mindezt nem azért írom le, hogy hencegjek, hanem hogy inspiráljalak Benneteket! Egykor engem is ugyanígy megőrjített valaki, vagyis inkább egy őrültek hada volt az, akik inspiráltak bennünket. Mindegy mire inspirálunk, nem kell, hogy utánunk csinálja valaki ugyanezt, ne kövessen senki, hanem járja mindenki a saját útját – hisz nincs egyetlen helyes út, mindenkinek a sajátját kell járnia, amihez a legjobban ért, ami a szíve közepe, amiben örömét leli, amiben a legjobb, amiben önmaga – csak csináljuk. Keljünk fel és kezdjünk valamit magunkkal, mert nem azért születtünk e remek világra, hogy az agyelszívó tévé előtt monokulturalizáljuk az elménket és a szívünket – ennél sokkal többre vagyunk képesek, és ha ezeket a képességeket kiaknázatlanul hagyjuk, azzal saját magunkra és a környezetünkre hozunk keserűséget.

16-bangladesh-padma-rajbari.JPG

Szóval úgy kezdtem az elején a közhelyesdit, hogy mindenki a maga világát teremti. Mondhatjuk, vagy hívhatjuk úgy is, hogy a vonzás törvénye, rezgés, vagy amit akartok, de a lényeg az, hogy a gondolatból úgy lesz valóság, hogy kigondolod, beszélsz róla, írsz róla, vitatkoztok róla, még többet gondolkodsz, álmodozol róla. Azon veszed észre magad, hogy épp megéled, megteremted őket és a mi esetünkben például itt ülök egy szobában, Vietnamban, másfél évnyi masszív élménnyel, megannyi baráttal és tapasztalattal a hátam mögött, és ezt a cikket írom.

04-bangladesh-bogra-sirajganj.jpg

…és csak nem akarok rátérni az igazán fontos részre. :) Szóval ahogy az elején írtam, már évek oda gondolkoztat, sőt aggaszt, hogy mi lesz itt. Halljuk ugye, hogy globális felmelegedés, avagy éghajlatváltozás, a jégsapkák eltűnnek, a tengeráramlatok megváltoznak, a tengerszint megemelkedik, népvándorlások, katasztrófák, felborul az egyensúly, 7 milliárdan vagyunk. A gazdasági rendszert az állandó exponenciális növekedésre berendezkedettség tartja életben egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón, a fitoplanktonok, a szibériai metán a jég alatt, génmódosított növények, vegyszerek, a műanyag, ami nem bomlik le, de szigetekben úszik az óceánokban bekerülve a körforgásba. Már azt se tudjuk, mit eszünk, a politikusoktól várhatjuk utoljára a megmentést, a multik irányítanak mindent, országok, gazdaságok bábként működnek, gyarmat vagyunk… És innentől tőlem ebben a cikkben több negatívumot nem hallotok, csak ezt az egy bekezdést.

09-zita-arpi-annapurna-600.jpg
Már indulás előtt is tudtam, hogy gáz van és gáz lesz, de valamilyen számomra is érthetetlen módon én valami ultra naivan képes vagyok mindig a jó és a pozitív dolgokra figyelni és azokra koncentrálni, így aztán be is vonzom azokat, álmodom, tervezek, küzdök, teszek értük és szépen, jól, vidáman telnek a napok, és most már a kilométerek, az országok is ezen az úton. Az előbbi bekezdésben leírt aggodalmak egyenlőre nem túlságosan árnyékolják be a létem, de arra jók, hogy észrevegyük ezen dolgok jeleit, és a különböző problémákra, jelenségekre mindig találni kiváló megoldásokat is a világban, ha figyel rájuk az ember.

08-01-100km-4000m-en.JPG

Így például láttunk a tádzsik-afgán határ mellett afgán földműveseket, akik még a meredek, köves, moréna lejtős hegyoldalt is megművelték, miközben lapos-tetős kőházakban laktak, olyan eldugott helyen a hegyek között, ahová csak egy vékony szamárnyi ösvény vezet. Laktunk a Pamírban nomád jakpásztoroknál fent 4000m-en, ők gyakorlatilag a jakokon keresztül hasznosították a legfőbb energiaforrást, ami itt van nekünk a Földön: a Nap energiáját. Odafent már semmi nem nő meg, csak a fű, azt az állatok lelegelik, és ürítenek. Az így szerzett ürüléket összegyűjtik, kiszárítják, és fűtenek vele. Az állat bundájából ruhát készítenek, a tej eredeti vagy sajt formájában fogyasztják, a húsát szintén megeszik. Zita, a feleségem teljesen odavolt, hogy én mennyire boldog vagyok a ténytől, hogy egy végigküzdött, reggeltől estig tartó emelkedős, légszomjas nap végén egy jakürülékkel fűtött szobában lakunk. :)

08-gulmit-ghulkin-hunza-1.JPG

Aztán láttuk egy csuda népcsoportot Pakisztánban, a Hunzákat, akik a tradícióikat őrizve, fent élnek 3-4000m-en, gleccserek között a völgyekben, 7-8 ezres hegyek alatt, barackfákat, krumplit és egyéb zöldségeket termesztve, állatokat tartva a völgyek apró termékeny sávjain. Hála a spirituális vezetőjüknek olyan gazdag kultúrában élnek, közel a természethez, de nyitottan a világra, hogy azon tényleg elképedtünk - mindent vártunk a „terrorista” Pakisztántól első körben, csak ezt nem. Hála a sok fizikai munkának, a kajszibarack magjának és az abból készített ételeiknek, valamint a rengeteg saját maguk által termesztett, javarészt nyersen fogyasztott zöldségnek, ők voltak az egyik népcsoport a világon, akik arról voltak híresek, hogy nagyon sokáig élnek. Sajnos ez már csak félig igaz, mert aztán betört a Hunzákhoz is a fantasztikus, minden másnál minden téren "jobb és felsőbbrendűbb" nyugati kultúra… 

08-kkh-karimabad-ultar-meadow.JPG

Indiában egyszer beültünk nyolcan egy 125 köbcentis riksába, ezzel nem csak spóroltunk, hanem a károsanyag-kibocsátás/fő/km arányát nézve is földbe döngöltük a reggeli dugóban, egyedül az 5 fős autóban csücsülő munkába igyekvő tömeget. Szó se róla, pár éve még én is köztetek voltam, no offense – de gondolkodjunk el! Aztán nagyon nagy volt látni egy 4 fős családot egy darab kerékpáron közlekedni Nepálban. Én megint, nem a nyomort láttam bennünk, hanem a lehetőséget, azt, hogy az ember képes elvinni az asszonyt meg a két gyereket egy „parasztkergetőn”, ha az kell. De ugye nem "kell", mert a fejekben még a soha ki nem fogyó olaj, a Fossil Fools’ korszakát éljük - holott a valóságban már túl vagyunk az olajcsúcson. Csak akkor azt nem értem, hogy ez a négy ember egy biciklin miért tűnt boldognak, miért mosolyogtak és nevettek, az a sok muki meg a volánnál szembe jövet a rakparton reggel a munkába tartva a dugóban miért vág mindig olyan végtelenül szomorú, életunt fejet? :) Lehet, hogy valami rohadtul nem igaz az amerikai álom kapcsán? :D

13-bangladesh-rangpur.jpg

Ugyanígy fantasztikus volt megtapasztalni, hogy a világ egyik legszegényebb országában, Bangladesben még a vidéki városokban is elektromos riksák rohangálnak, hangtalanok, nem büdösek, 6 embert elvisznek, egy töltés 8 óráig tart, kb. 300 Forintba kerül, és 110km-ert el lehet vele gurulni – oké, csak síkon, de akkor is, ez fantasztikus, és tudom, naiv vagyok, de felteszem a kérdést, majd jól megválaszoljátok kommentben és nem halok meg bután: Ha ők Bangladesben ezt össze tudták hozni, akkor mi a szuper fejlett Európában miért nem?

PANO-TILICHO-LAKE_1.jpg

Hogy még ki ne kanyarodjak az indiai-szubkontinensről, Nepálban 27 napot gyalogtúráztunk is, 326km-t sétáltunk az Annapurna hegycsoport körül, ekkor éltük meg a legbékésebb 17 napunkat az egész út alatt: ez alatt a 17 nap alatt csak két motorizált járművel találkoztunk, egy kis rotoros repülőgéppel és egy markolóval, ami az utat építette. Ugyanis ott fent még csak ösvények vannak, csak mi turisták, a teherhordók és a szamárkaravánok járjuk a völgyeket. A béke fenséges, a táj leírhatatlanul gyönyörű, újjászületsz ott a Himalájában – mindenkinek ajánlom, főleg, ha közel áll Hozzád a buddhizmus, odáig leszel, meg vissza, mert a környéket a tibeti kultúrához közeli értékrendet valló emberek lakják. Ezen a túrán az első napok egyikén volt szerencsénk látni egy szolár sütőt, ez az ék egyszerű eszköz a nap sugarait gyűjti össze és koncentrálja egy lábos aljára, így lehet vele főzni, ha süt a nap, és az erdők, a fák a hegyoldalon maradhatnak, így a talaj nem mosódik le a folyókkal egészen Bangladesig, hogy aztán a bengáli öböl alján végezze.

02-05-annapurna-circuit.JPG

És akkor kanyarodjunk vissza Bangladeshez! Jártunk egy szigeten, ahol az egyetlen téglaépület az iskola volt. Vittünk a gyerekeknek füzeteket, amit a tanároknak oda is adtunk. Gondolván, hogy ezeken az áradások miatt örökké mozgó szigeteken a legszegényebbek legszegényebbje lakik, felkészítettük a lelkünket a nyomorúságos sorsú emberek látványára és történeteire. Hát, nagyot „csalódtunk”! Az emberek kedvesen, közvetlenül fogadtak minket, eszükbe nem jutott sajnáltatni magukat, mosolyogtak, rengeteget nevettek, elmesélték a juta-termesztés folyamatát és fortélyait (ebből élnek – Banglades adja a világ jutatermelésének nagy részét, ezt az anyagot mára sajnos javarészt leváltották a műanyagok, pedig kiváló, sokoldalúan felhasználható és természetes), és a végén még ők kínáltak nekünk gyümölcsöket, ugyanis a szigeten megél a banán, a jackfruit, meg még sok más, számomra azelőtt ismeretlen és most hirtelen felidézhetetlenül sokféle gyümölcs. A lelkünkben, szívünkben csordultig feltöltődve tértünk vissza a szigetről a szárazföldre, és nagyon hálásak voltunk a sorsnak, hogy megismerhettük ezeket az embereket és bepillantást nyerhettünk az ő életükbe.

15-bangladesh-char-battia.JPG

Ez most csak az ő példájuk volt, de előttük még sok országban megtapasztaltuk ugyanezt, hogy a boldogság nem a materiális javak felhalmozásával egyenesen arányos, sőt a bengáliakat nézve alig van összefüggés. Ők a halált is természetes részének tartják az életnek (Miért, nem az?!? :O – Dehogynem, az A Vége, amely értelmet ad az Egésznek!), és nem érzik magukat nyomorultul, mert bármelyik esős évszak alatt elviheti az egész otthonukat az áradás, akár a családjukkal, életükkel együtt. Hanem élnek, vidámak és örülnek az életnek, ami épp most van, számunkra ez szinte már felfoghatatlan és feldolgozhatatlan, de ők mosolyognak, örülnek az életnek, mert tudják, hogy ez egy ajándék, mert látták már rengeteg példán keresztül, hogy bármikor vége lehet. Mindezt teszik úgy, hogy közben tényleg szinte semmijük nincs, egy szál lungiban (férfi szoknyaszerűség, az egész 152 milliós lakosságból a férfiak éjjel-nappal ilyenekben flangálnak, nekem is van egy, nagyon kényelmes!), egy kapával a kezükben - talán ez az összes szerszámuk -, van valami kunyhójuk, aminél a Te kert végi szerszámos raktárad százszor különb, és talán meg tudják termelni az elegendő rizst a következő betakarításig. Ha nem, akkor vagy kapnak a közösségüktől, vagy koplalnak, vagy elmennek munkásnak valamelyik városba az éhenhalás elől.

02-vietnam-bambuszkerek.JPG

Egy másik nagyon fantasztikus dolog, amit megtapasztaltunk, a család nyújtotta egység és biztonság. Tudom, hogy megint egy oldalról mutatom be a dolgokat, de én már csak ilyen vagyok, mindenhonnan próbálom a jót meglátni és azt magamba szívni. Szóval Indiában a „joint family”, vagyis a három generációs családi együttélés a divat, esetenként még testvérekkel, unokatestvérekkel is fűszerezve. Mert Ők nagyon szeretik a csípőset. :) Laktunk végtelenül kedves, aranyos családoknál, ahol ott volt az öreg, nyugodt, megfontolt, bölcs nagypapa, és ott volt a minket körbeugráló, rajtam hegyet mászó kisgyerek, és nekem szuper boldognak tűntek. Aztán az is lehet, hogy nem is olyan egyszerű ez az élet - vegyük alapul azt, hogy az összes indiai szappanopera a nagycsalád-anyós konfliktusokat dolgozza fel (amikor nem szerelemről van szó). De ha egy picit belegondolunk, lehet, hogy könnyebb megtanulni együtt élni egy-két családtagunkkal békében, felvállalva az összetűzéseket, mint egy életen át rabszolgaként fizetni a hitelt a bankoknak, plusz egyedül vagy ketten nyögni a rezsit és még gyereket is nevelni. Persze mi biztos megőrülnék a privát tér hiányától, de ők ehhez szoktak hozzá. Biztos van egy arany középút, és nevelheted úgy a gyerekeidet, hogy ne őrüljetek meg egymástól, hanem boldogan, békében tudjatok együtt élni, megosztva a rezsit, a problémákat, és az örömöket. Ez a családmodell a nyugati világban sajnos teljesen kihalóban van, nemhogy ciki, hanem nagyon gáz, még csak beszélni is ilyenről. („Mi? Te még a szüleiddel laksz?!? Ez de gáz, állj már a saját talpadra! Különben is, hogy nem őrülsz meg tőlük?”) Én boldog vagyok a tudattól és büszke vagyok rá, hogy a szüleimmel és az anyósommal is el tudjuk képzelni az egy fedél alatt élést, és a jövendő gyerekeinket is úgy fogjuk nevelni, hogy elférjünk egy sörkollektoros háztető alatt, osztozva a komposztvécén, egy permakultúrás kert gondozásán, remélhetőleg egy nagyszerű kis közösség részeként. Lám, már megint álmodozom, pont, mint pár éve erről az utazásról – mondom, hogy így kezdődik a valóság! :)

06-bangladesh-rangpur-borga2-happiness.jpg

És az egyik legjobb iskola mindehhez egy ilyen utazás, mert annyi mindent tapasztal az ember, olyan mélységekben, amit könyv vagy iskolapad nem adhat meg, de még egy vérbeli, igazi tanár is nehezen – és sajnos ez utóbbi is kihaló félben van, ezért nem őket hibáztatom, az oktatás is megérne egy nagymisét, de most maradjunk a mi utunkon. Csak még annyi, hogy ne értsetek félre, kell az iskola, a jó tanár és a könyv is, de az még messze nem minden. Az utazás alatt találkozunk más emberekkel, kultúrákkal, ezeket "kívülről" látjuk, egy más szemszögből, mint az őket alkotók, benne élők. Ezáltal egy idő után képesek vagyunk a saját világunkra, kultúránkra is kívülről tekinteni és ez nagyon érdekes felismerésekre vezethet.

07-mianmar-kyaktiyo-golden-rock.JPG

Burmában kezdődött a bambuszőrület! Ez a növény egyszerűen zseniális! Fantasztikusan sokrétűen felhasználják a délkeleti-ázsiai országokban: egy darab fejsze segítségével az élő növény kivágásával lehet belőle tetőcserepet és padlózatot készíteni, na és persze gerendának és merevítéseknek, alátámasztásoknak is lehet használni, a puha szárakból pedig kötöző anyag darabokat lehet hasítani, így még szeg se muszáj, hogy legyen, pusztán bambuszból minden megoldható. Három hozzáértő ember három nap alatt fel tud húzni egy bambuszházat, amely elég egy négy fős család számára, és 5-7 évig megáll a lábán. Utána újra kell húzni, de a hozzá szükséges bambuszágak 5 év alatt megnőnek a nulláról. Itt a szuper fenntartható építészet, egyenesen a természetből, nem kell cementgyár, nem kell tégla, se betonkeverő meg két tucat forduló azzal a nagy büdös-koszos teherautóval, melyeknek a bűzét fél Ázsián át szívtuk! Oké, azt mondod, persze nekik könnyű meleg-trópusi éghajlaton, de nálunk itthon Magyarországon most repkednek a mínusz tízek, és különben is, rohadtul nem őshonos nálunk a bambusz… - Igazad van! De én azt mondom, ott van a vályog és szalmabála építészet! :) Ne légy zárkózott és ne nézz bolondnak, mert jön itt ez a csávó egy csomó olyan dologgal, amiről még nem hallottál, és senki nem beszél még csak ilyesmiről sem a tévében. A világ attól működik és attól szép, mert mind különbözünk! Örülj a különbözőségnek, a diverzitás jó a természetben is, jó kell, hogy legyen az elmében is, gondolj csak bele az ellenkezőjébe, milyen lenne az, ha mind egyformák lennénk, egyformán gondolkodnánk és cselekednénk? Pedig pont efelé tart a világ, ezt nagyon látni az utazásunk alatt, mindenütt zombulnak bele a tévébe, van olyan ázsiai ország, ahol szinte "n+1-edik családtag", bekapcsolják a beszélgetésekhez… szörnyű.

07-vietnam-bambuszkerek.JPG

Egy másik csodálatos példája a fenntarthatóságnak és az emberi találékonyságnak, valamint a bambusz sokoldalúságának, az a vízemelő kerék, amelyet Vietnamba érkezésünkkor láttunk. Mikor megláttam azokat recsegni a folyó vize felett, földbe gyökeredzett a lábam. Az Időgép című film vége felé látható függőleges szélkerekek jutottak róla az eszembe, de közben örvendtem, mert tudtam, hogy ez a színtiszta valóság a saját szemeim előtt, és ugyanilyen kerekek pontosan ugyanígy foroghattak akár sok száz évvel ezelőtt is, mert ahogy egyre csak lestük őket, úgy láttuk, hogy tisztán bambuszból készültek. A pontos működésükre csak akkor jöttünk rá, amikor pár kilométerrel később le tudtunk sétálni a völgy aljára a folyóhoz, ahol egy kisebbet végre testközelből is szemügyre tudtuk venni. A keréken lapátok vannak, ezeket löki tovább a kerék alá terelt víz, így forog a kerék, amelyen a lapátok mellett ferdén felerősített, egyik oldalt lyukas bambuszcsövek is vannak. Ezek a csövek lent a folyóból vizet merítenek, majd fent, 180 fokkal később kiöntik azt egy tartályba, ahonnan csöveken keresztül máris szalad a víz a folyótól fentebb fekvő földekre. Egyszerűen zseniális!

11-vietnam-bambuszkerek.JPG

Mindezek után már talán értitek, hogy ama minden ránk váró veszedelmet felsoroltató bekezdésem után is derűsen és bizakodóan tekintek a jövőbe. Mindenünk bőségesen megvan ahhoz, hogy nagyot változzunk, hogy egy hierarchikus, monokultúrális, központi, embertelen világból egy emberit, egy igazit, egy újra természet közelit teremtsünk. Nem, nem kell félresöpörni a technikát, de nem is kell benne vakon hinni, mert bőven nem megváltó. Lehet rajta keresztül nagyszerű gondolatokat továbbadni, megosztani és tovább formálni, meg lehet rajta keresztül változtatni a világot.

04-nepal-minden-rosszban-1.JPG

Tudom, végtelenül naiv, idealista és utópisztikus vagyok, de csak így lehet, vagy megőrülnél, amikor mélyebben belegondolsz a dolgokba, és az is így van, hogy a pozitív dolgok pozitív gondolatokból teremtődnek. De oké, elfogadom hogy elvakult vagyok, nem látok rá dolgokra minden oldalról, ezért kérlek szépen Téged, gyerünk vitázz velem, tégy okosabbá, legyünk együtt bölcsebbek, mondd el, miért gondolod csupa hülyeségnek, amit ez az őrült - vagyis én -  összeírogatott itt, írd meg hozzászólásban, hogy mi a baj egy kisközösséggel, a megújulókkal, a permakultúrával, aztán vegyünk egy nagy levegőt, söpörjük belőlünk félre a kifogásokat és álmodjunk tovább, változzunk tovább!

05-india-hapur-moradabad.JPG

Mert változás lesz, ez az egy a legbiztosabb, mert ha minden így maradna, felégetnénk ezt a gyönyörű bolygót pikk-pakk, és mivel mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán a legnagyobb veszélyben, magunk alatt vágjuk a fát, de már nem sokáig, mert vagy így, vagy úgy, de ennek hamarosan vége lesz... Hogy hogyan lesz vége, az rajtunk és csak is rajtunk múlik! Belegondoltál, hogy micsoda nagy mázlisták vagyunk, hogy ebben az rendkívül érdekes korban élhetünk? Hogy létrejött a naprendszerünk, létrejött az élet ezen a bolygón, ilyen sokszínű lett és ilyen komplex formákat öltött, létrejöttünk mi és mindez csak egy villanás a földtörténeti időkhöz képest, az utolsó néhány száz év pedig csak pár perc akkor, ha egy szimbolikusan 24 órának vesszük azt az időt, amióta lemásztunk a fáról. Valamint lettünk annyira tudatosak, hogy én ezt most le tudtam írni, te el tudod olvasni, el tudod képzelni és fel tudod fogni. Miközben lehet, hogy több száz évvel később olvasod ezt. (Már az első barlangrajzzal feltaláltuk az időutazást, gondolatokat tudunk küldeni a jövőbe!) Amit nagyon remélek, hogy így lesz majd, mert az azt jelenti, hogy sikerült. Sikerült túllendülnünk a saját magunk által alkotott őrületen... :)

Ehhez kívánok mindannyiunknak bátor álmokat, tervezgetést, vitatkozást, egészséget és kitartást, bizalmat a nagy tettekhez - valósággá teremtett pozitív gondolatokat, szép napot! 

Harkányi Árpád, 2013. január 25. 03:27, Vietnam, Hoi An
http://facebook.com/cyclingthe360
http://360fokbringa.hu

         2 hozzászólás

Címkék: beszámoló fenntarthatóság kultúrantropológia humánökológia tudatváltás 360 fok bringa magyarok a föld körül biciklivel a föld körül

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

http://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr135109598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gabor Havasi 2013.03.22. 00:06:10

2013 március. Köszönöm ezt a remek írást. Sok-sok-sok értékes gondolat.

kisvarosi hobbit

www.kisvarosihobbit.freeblog.hu

Anyuka50 2013.03.22. 11:50:36

Szia Árpi!

Olyan élvezetesen írsz!
Világtudósító vagy!
Én mindennel egyetértek, amit itt megosztottál velünk.

További jó gondolkodást!
Kovácsné Mariann