Ángyán nélkül – maffiák kezében a mezőgazdaság - és megtörtént

PPJ         2012.01.19.

http://www.parlament.hu/kepv/kepek/a014.jpgÉs megtörtént: Indoklás nélkül adta be a lemondását Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

 

Elmondhatatlan az a szellemi nyomor és politikai agrármaffia darálógép amiben eddig is teljesíteni tudott Ángyán. Ezzel Orbán utolsó és egyben legnagyobb bizalmi bázisa is elvesztette a kormányba vetett hitét. A vidéket kiárusítják: Magyarországra eladó tábla kerül, nem a miénk lesz a (termő)föld, amin lépünk s élünk. Sorsunk jelentősen megpecsételődött.

Ángyán kakukktojásnak számított a kormányban, hiszen szakmai meggyőződését sosem helyezte politikai szempontok vagy érdekek mögé. Távozása azt jelentené, hogy a magyar mezőgazdaságra maffiaszerűen rátelepült, a politikával szoros kapcsolatban álló hálózatok győzelmet arattak. Ismét bebizonyosodott, hogy a kormány még azt a néhány választási ígéretet sem kívánja betartani, amelyek nyilvánosságra hozásával a szavazóit annak idején megtisztelte. Forrás: lehetmas.hu

Bencsik János energetikai államtitkár után újabb szakmailag és emberileg megkérdőjelezhetetlen kulcsember távozhat az Orbán-kormányból: a hírek szerint Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca államtitkára felajánlotta lemondását.

Információink szerint lemondásának oka részben az a sokadik kirúgási hullám, ami a napokban végigsöpört a Vidékfejlesztési Minisztériumon, az Ángyán alá tartozó államtitkárságot sem kímélve. A szakpolitikus kiválásával az LMP szerint végzetesen meggyengül az a szakmai stáb, amelynek a magyar vidékpolitika átformálása, egy fenntarthatóbb támogatási és gazdálkodási szisztéma megvalósítása lenne a feladata. Úgy is mondhatnánk: az agrikultúra helyett az agrobiznisz aratott sajnálatos részgyőzelmet.

Ángyán mindig is kakukktojásnak számított a kormányban, hiszen szakmai meggyőződését sosem helyezte politikai szempontok vagy érdekek mögé. Volt bátorsága kimondani, hogy a magyar mezőgazdaságra – mindenekelőtt a megszerezhető agrártámogatásokra – egy maffiaszerű, a politikával szoros kapcsolatban álló hálózat települt rá. Szakmai programjának az volt a lényege, hogy a vidékfejlesztést a fejéről a talpára kell állítani: a 2004-es EU-csatlakozás óta kialakult, a nagybirtokrendszert és az agrár-nagyüzemeket kedvezményező támogatási rendszer helyett a vidék népességmegtartó képességét növelő, a helyben élő gazdálkodókat segítő, a természetkímélő gazdálkodási módok alkalmazására ösztönző támogatási rendszerre és szabályozókra van szükség. Ennek a filozófiának volt a lenyomata az államtitkár vezényletével elkészült, minden szükséges társadalmi és szakmai egyeztetésen átesett vidékstratégia, amely már fél éve elkészült, ám elfogadva ma sincs. A halasztás oka nyilvánvalóan az a háttérben zajló lobbiharc, amelyet az Ángyán József által maffiaként említett nagygazdálkodói kör (benne a Fidesz-közeli nagygazdákkal) vív azért, hogy a vidékstratégia az eredeti formájában soha ne léphessen életbe, és ne zárja el a birtok- és forráskoncentrációt tovább fokozó, a vidék elsorvasztásában egyértelműen bűnös pénzáramok útját.

Budapest, 2012. január 19.

Jávor Benedek
országgyűlési képviselő,
a Fenntartható Fejlődés bizottságának elnöke

Szabó Rebeka
országgyűlési képviselő,
a Mezőgazdasági bizottság tagja

         1 hozzászólás

Címkék: politika maffia mezőgazdaság agrárium lmp ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr333589778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


 
 
süti beállítások módosítása