Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

MOL olajvezeték építés hol máshol: Natura 2000-es természetvédelmi területen.

PPJ         2011.10.17.

Kiskunhalas északi részén NATURA2000-en olajvezetéket kíván építeni a MOL. Azt márpedig tudjuk, hogy milyen "kíméletes" a MOL a természettel...

A területen NATURA2000 jelölő faj azaz homoki kikerics mellett a fokozottan védett bugaci nőszőfű is megtalálható.

Természetesen a nyílt homoki gyepterületen ahol a vezeték haladna tízezer számra található a védett magyar tölcsérzuzmó.

A homoki gyepterületek jellemző védett elemei sem hiányoznak úgymint homoki árvalányhaj, homoki varjúháj, homoki imola, bunkós hagyma, vörösbarna nőszőfű(!!!), báránypirosító, kései szegfű, homoki bakszakáll, valamint borzas len.

Igaz a természetvédelmi törvény nem csak a védett elemet védi, de élőhelyét is, ügyes emberek kitalálták kilehet a természetvédelmi törvény játszani, egyszerűen áttelepítéssel. Ez technikailag tulajdonképpen a legtöbb esetben a halálukkal egyenlő, mert mégis hogy gondolták: viszik az éghajlatot, talajt, talajbaktériumokat és gilisztákat is velük együtt? Hogy nőne valami valahol máshol, ha épp azért nem ott nő, mert nem ott adottak a természeti körülmények? Ugye milyen ügyesek, egyszerűen nem veszik figyelembe a törvényt arra hivatkozva, hogy áttelepítik... de hol van az élőhelyvédelmi passzus hatása?

Kishazánkban ügyeseknek mindent szabad...

Fehér Péter - elnök, Szélkiáltó Természetvédő Egyesület
szelkialtote@gmail.com, Kiskunhalas Felsőszállás 96, 6400

         6 hozzászólás

Címkék: természetvédelem mol natura 2000 olajvezeték

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

http://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr593309315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Ékszíj 2011.10.17. 19:08:41

szomorú, de nagyon is hihető

greybull 2011.10.19. 08:36:52

Nagyon dícséretes a természetvédelem szándéka, de hát az élet, azaz az ÉLET, amikor létrejön, szinte mindig úgy keletkezik, hogy egy másik életet el kell, hogy vegyen, ha fenn akar maradni.
Az Ember is úgy él, hogy folyton elvesz egy másik életet, ha élni akar - növényét, állatét, sajnos még egy másik emberét is olykor. Megértem az aggodalmat a homoki ilyenolyanért, meg a társaiért, de nem lehetne esetleg azt mondani, hogy uraim, ha már erre megy majd a vezeték, hát 1. legyenek kedvesek a legkevesebb kárt tenni benne, 2. esetleg megvizsgálnák a növénytársulás máshova telepítésének lehetőségét és meg is tennék ezt?
Egyébként azért van Mo-n annyi védett terület, mert az uniós csatlakozáskor ez a rohadt nyugati banda pontosan felmérte, hogy Mo.iszonyatos mezőgazdasági potenciál, azaz: versenytárs lehet/ne minőségi élelmiszerek termelése terén, hát szorítsuk őket minél kisebb termelési potenciálra! Azaz a jó termő, vagy termővé tehető területeken csak hadd burjánozzék egy csomó hasznavehetetlen nem-haszonnövény. Apropó!: ki lehetne velük tolni még így is: meg kellene vizsgálni, hogy ez a sok "homoki..." csoda esetleg nem használható medicinaként?!, mert akkor meg nemhogy védeni, de termelni kellene őket!
Még annyit Pacsker barátom, hogy én még emlékeszem, amikor a a 70-es évek táján óriási aggodalom volt a Tisza-tóval kapcsolatban, hogy mekkora károk fognak keletkezni a természetben, főleg, hogy elárasztás előtt a területet napalmmal tisztították meg, ha jól tudom. Nos azóta valahogy az aggodalmak nem látszanak beigazolódni, sőt. Egyébként meg itt van a ciánszennyezés ügye. Akkor a "szakértők" arról beszéltek, hogy kész, vége a Tiszának 20 évre. Ehelyett a Tisza egészségét egyértelműen igazoló kérészek vígan "virágoznak" évente, tele van hallal, maximum a teljesen tájidegen amur és busa tűnt el belőle, amiért - baromi szar a húsuk - egyáltalán nem kár (a baj az, hogy ezt a két halat nem lehet kitakarítani a Balatonból, mert állítólag a lehalászásokkor fogja magát és átugrik a háló tetején - persze, hogy miért nincs egy pótháló - és nem pókháló! - a fő-háló után, azt már én nem értem...)

Gloucester 2011.10.19. 10:01:15

@greybull: Tisza-tónál azért szűnhetett meg az aggodalom, mert nem érték el a megtervezett célt. A természet visszavette, ami az övé. De ehhez egy gátszakadás szükséges volt. ;-)

Ciánszennyezést is el lehet bagatellizálni azzal az érvvel, mint a csernobili szennyezést. Idő kellett, amíg visszaállt a halállomány... ha egyáltalán visszaállt. Ezidő alatt hány család ment tönkre? Ráadásul bármikor megismétlődhet a baleset, ha újra elindítják az aranybányászatot. De egy-két halfaj eltűnésének azért örülni, mert "baromi szar a húsuk", kissé távoli az ökologikus gondolkodástól. A biodiverzitás az smafu?

"... meg kellene vizsgálni, hogy ez a sok "homoki..." csoda esetleg nem használható medicinaként?!, mert akkor meg nemhogy védeni, de termelni kellene őket!"
Meg lettek vizsgálva, hagyni kellene, hogy nagyobb területen teremjen. Helyette GMO szarokért kampányolnak. Egyébként a pirulás orvoslásban is gyógynövényekből készült bogyókkal gyógyítanak, csak a levédés miatt szükséges legalább egy molekulát megváltoztatni.

Összesítve: az ÉLET, ami létrejött az messze nem azonos azzal, ahogy az ember ma él. Tűntek el fajok és újak keletkeztek valóban. Csakhogy az ember maga alatt vágja az életének létalapjait. Az életet nem fogja kipusztítani, de saját létfeltételét képes tönkretenni. Működik az evolúció. Kikapcsolhatatlan.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2011.10.19. 10:51:35

@greybull: Még ily sarkított érvelésed látva is azt kell mondanom, hogy nincs igazad. Hidd el, a 3,5 év természetvédelmi mérnök képzés alatt hallottunk egy-s-mást, de ilyen értelemben, ahogy te raktad össze a gondolataid, biztos nem áll meg az érvelés. Egyáltalán nem így van.

Ráadásul azt, hogy a szöszbe csinálod, hogy ezt a blogot olvasod, de nem jutott még a füledbe az Ángyán féle gondolat, a "mindent ott és úgy, ahogy azt ökológiailag szabad termelni"? Ilyen kifacsart NP genezist még életemben nem hallottam. Teljesen alaptalan.

greybull 2011.10.20. 10:16:49

@Pacsker: nézd, engem az riaszt a zöldek érvelésében és magatartásában, amilyen elvakult és elfogult módon képviselik vélt vagy valós igazságaikat. Láttunk már ilyen magatartást a történelemben sokféle eszmével, gondolattal kapcsolatban párszor, no meg a következményeiket is...
A legfőbb baj, hogy ez a magatartás nem tűr ellentmondást, az ellenérveket meg meg sem hallgatja.
Veled már volt vitám a globális felmelegedéssel kapcsolatban és Te ellentmondást nem tűrően söpörted le még a lehetőségét is annak, hogy egyáltalán a kételyt ezzel az üggyel kapcsolatban fel lehessen vetni. Hogy lehet így polemizálni Veled?

PPJ · http://greenr.blog.hu 2011.10.21. 12:49:59

@greybull: elvakult? elfogult? miről beszélsz? elsőként fedjük általában fel a világ gikszereit meg az óriáscégek világhálózati simlijeit. milyen magatartás? miről beszélsz? hogy van merszed összemosni a fajelméletet meg a kommunizmust az ökológiával? ez nem egy eszme hanem a természet törvényeinek tudománya. ez nem ideológiai kérdés, hogy ha tovább folytatjuk, kihalunk-e.

milyen ellenérvek? gmo lobbista cégektől? autógyáraktól? politikusokat megvevő ál-klímaszkeptikusoktól? megnézted te a The Yes Men Fix The World-öt, ha már itt ajánlom a blogon?

Nincs helye a kételynek a globális klímaváltozás tekintetében! Amikor a Greenfo-n megjelent az egyik ELTE hallgató kétségbeesett cikke, hogy egyes tanárai (MOL által támogatott tanszékről) tagadják a klímaváltozást, akkor az ELTE közvetlenül megkereste a GreenR-t, hogy márpedig az ELTÉnek határozottan az a véleménye, hogy van klímaváltozás. (Hogy mi az ELTE a világ tudományos konszenzusához képest? Bartholy Judit egy világélvonalba tartozó klímatudós!)