Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Az Auchan karmája

Pacsker         2010.09.29.

Az utolsó védett dunakeszi lápra szemet vetett az Auchan. A téli botrány után most a nyugati felén illegális növényírtás, keleti felén pedig szemétlerakás indult el. Mindez a keddi hatósági vizsgálat előtt történt, mely megállapította, hogy a terület egyik fele tényleg tőzegláp - ahogy ez a képeken is látszik. Utóbbi tényt az Auchan tagadja és az Önkormányzattal együtt tiltakoznak, hogy a nyugati oldalt is megvizsgálják, melynek beépítése a megmaradó részt is elpusztítaná.

Mi is a karma? Ellentétben a Kiskegyed magazin és a bulvárlapok értelmében vett "eleve elrendeltségtől" és "sors"-fogalomtól, a karma valójában egy teljesen logikus buddhista filozófiai megfigyelés. Azt állapítja meg, hogy mindennek van oka és okozata, valamint minden ok lehet okozat is, és minden okozat lehet ok is. Ezt a tudományban autokatalizmusnak hívjük. Kicsit hétköznapibban önbeteljesítésnek.

kép forrása: karma.blog.hu

Levetítve ezt az Auchanra:

A természetvédők (akiket sokszor környezetvédőnek mondanak, de ez is csak csúsztatás, mert mi természetvédők vagyunk, és a 1996-os Tv.-ről szóló törvény pontos betartását akarjuk "csupán") már korábban is felvetették a tőzeglápot bemutató, az Auchan által épített tanösvény lehetőségét. Ez reputációt okozna a cégnek, a tudatAuchan honlapja sem csak CSR lösung-okkal lenne tele, és tevékenységét (a profitszerzést) is tovább folytathatná így a cég.

De nem ezt nem akarja.

Korábban, februárban, elvállalta hogy egy ujjal sem nyúl a területhez és, hogy tiszteletben tartja a hatósági döntéseket. Erre mit csinál ez a szerencsétlen vállalat? Kivágja a lápi füzeket és sorra megfellebezi a hatósági döntéseket.

Tehát hazudik és nem tart tiszteletben semmit és senkit.

Az Auchan igyekszik elhárítani magáról a vádakat. A tegnapi nap folyamán kiadott sajtóközleményükben arra hivatkoznak, hogy csupán a terület rendszeres karbantartását és parlagfűmentesítését végeztették, s az egyszerű kaszálást vélték környezetvédők a beruházás előkészítésének. Az Auchan észrevételeinkkel kiegészített sajtóközleménye.  Két apróság megjegyzendő: a szóban forgó területen nem nő parlagfű, hiszen virulens őshonos növényzet borítja, továbbá kaszálni nem láncfűrésszel szokás. Az Auchan tehát maró cinizmussal a szemébe hazudik a közvéleménynek.

Azt már mellékes körülménynek tekinthetjük, hogy a “kaszálók” véletlenül a fűzfákat vágták, és nem a füvet. Az eset egyébként nem egyedi. A terület korábbi tulajdonosa 2000-ben a szárazabb részeket, amelyek egyébként természeti szempontból szintén értékes homokpuszta-gyepnek minősülnek, felszántatta, és a hatalmas fűzfákat mind egy szálig kivágatta. Az Auchan megismételte ezt 2003-ban és 2006-ban is, ezt éppen a most tetten ért vállalkozó mondta el. - Greenfo.hu

"Az Auchan francia és magyar menedzsmentje fáradhatatlanul küzd azért, hogy a Auchan brand a "természetpusztító sunyi gecik" szinonimája legyen."

- Belváros, Budapest blog

Mióta "valakik" ellopták egy éjsazaka alatt a kerítést a láp kavicsbányató felőli oldaláról, néhány szennyezőanyagot tartalmazó hordó is megjelent, valamint általános a szemét is. Persze könnyű ezt az emberekre kenni. De, hogy ez azóta áll így, mióta az Auchan be akarja építeni a területet, az jól mutatja, hogy valójában mind a szemeteléssel, mind a lápifűz tarra vágásával (és nem csak mostani, hanem 2006-os és 2007-es tarra vágásával is) csupán magát akarja tisztességtelen módon közelebb vinni az áruházbővítéshez.

Ez viszont nem fog menni.

Nem csak azért, mert a terület valóban láp és mert ezt szakhatóság fogja kimondani, hanem azért is, mert nincs szükség az Auchan terjeszkedésére!

Igen, ezt bátran állíthatjuk. Veszteséges a működése már jó ideje! Az Auchan mérlegeredménye szerencsére nyilvános adat.

Auchan mérlegkimutatás 2005-2006

Auchan mérlegkimutatás 2007-2008

A mérlegei szerint az utóbbi 4 lezárt üzleti évében masszívan veszteséges, így nem fizet nyereségadót. Iparűzésit persze kell neki, egy veszteséges cégnél ez nagyságrendileg a személyi kiadások után fizetendő, mert azt nem lehet levonni az adóalapból. Ugyanakkor egy ilyen cég igencsak komoly mértékben használja az infrastruktúrát és közszolgáltatásokat, így összességében egy szép nagy fagyöngy a fánkon.

A munkahelyekről meg már nem is beszéljünk! Milyen 1000 új munkahely? A 3 biztonsági őr, 4 takarító és max egyszerre 20 pénztáros szummája hol 1000? Diákmunkában bruttó 700 Ft-ért... Még, hogy munkahelyteremtés...

És persze az idei profitja is katasztrofális

Úgyhogy tegyünk róla, hogy ne is nőjön a teljesítményük! Az idei bojkott végképp betenne nekik!

Ez az tehát, amit jobb ha belát az Auchan. Vagy együttműködik a természetvédelemmel és akkor megtarthatja a jelenlegi profitját, vagy nem működik együtt és akkor saját maga eléri saját maga ellen, hogy kiűződjék ebből az országból. Amikor pedig olyan hülyének nézik az embereket, hogy "parlagfűirtásnak és területkarbantartásnak" állítják be a derékvastagságú fűzfák kiirtását, akkor nem csak a természetvédelmet köpik szemen, hanem saját magukat is. Farkába harap a kígyó. Remélem megértette az Auchan a karma jelentőségét!

Pacsker: Úgyis a természet fog győzni

         5 hozzászólás

Címkék: botrány bojkott auchan dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

A bejegyzés trackback címe:

http://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr432332737

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország: Civilek az Auchan ellen 2010.10.04. 18:14:29

A dunakeszi láp megmentésével kapcsolatos fejlemények összefoglalója....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Latoc 2010.09.29. 22:35:42

Mindjart gondoltam, hogy papiron veszteseges az Auchan. Termeszetesen abbol elnek meg, hogy szombaton zarva vannak, mint a viccben.
Az a szegyen, hogy mindezt magyar managerek hajtjak vegre es utana egy ceges party kereteben gratulalnak egymasnak a jol vegzett pusztitashoz.

SándorSzabolcs · http://karma.blog.hu 2010.09.30. 22:56:43

Szia, nagyon rossz szemmel nézzük mi is az auchant (karma.blog.hu/2010/01/29/auchanturfing), és tök jó a poszt is! Arra szeretnénk csak megkérni, hogy ha használnád a logónkat (aminek amúgy tök örülünk) szólj előre, vagy legalább utólag ;)

Juci Óbudáról 2010.09.30. 22:56:48

Persze, hogy veszteséges, mi családilag nagy ívben kerüljük őket.:)

(Inkább egy zsömlével kevesebbet veszek, de azt egy hazai kisboltból szerzem be, mégha drágább is pár forinttal. )

Pacsker · http://greenr.blog.hu 2010.09.30. 22:58:05

@SándorSzabolcs: bocsánatot kérek. hogy javíthatnám ki a dolgot? trackback és kép forrása?