Tokaj, a hőerőmű és a civil kontroll hiánya

s. o.         2010.04.16.

Ahogyan az az Indexen olvasható, Tokaj valószínűleg nem sokáig büszkélkedhet a világörökség címkéjével. Ha a Szerencsre tervezett hőerőmű kapcsán megindult vizsgálatok úgy találják, akár törölhetik is a területet a világörökségi listáról.

A tokaji borvidék nemcsak a magyarok kedvence, de rengeteg külföldi turistát is vonz, az itteni borokra nagy a kereslet. Nemcsak idegenforgalmi jelentősége van ennek a tájegységnek, hanem kulturális is, amit mindenképpen meg kellene őrizni. A világörökség cím pontosan ezt a különlegességet, egyediséget hivatott hangsúlyozni.

A térségben azonban egyre nagyobb gondokat okoz a munkanélküliség, ráadásul az önkormányzatok is forráshiánnyal küzdenek, így nem csoda, hogy minden olyan megoldásra nyitottak a területen, amely - ha rövid távon is, de - megoldást tud nyújtani. A hőerőmű megépítése bevételi forrást jelent a településeken, ráadásul új munkahelyet is teremt, így csökkenthető a munkanélküliség.

Nem egyedüli eset, hogy az önkormányzatok a rövidtávú nagyberuházásokat preferálják a környezet megóvásával, az értékőrzéssel szemben. Jó példa erre az itt már számtalanszor említett dunakeszi tőzegláp vagy a pátyi golffalu ügye.

Senki sem akarja önszánátból kockára tenni lakóhelye értékeit, de a gazdasági kényszer sokszor olyan megoldásokra sarkall, amelyek a rövidtávú túlélést biztosítják. Ugyanakkor - és ez a személyes véleményem - kételkedek abban, hogy nincs olyan megoldás ami garantálni tudná mind a túlélést, mind az értékek megőrzését. Az ilyen nagyberuházások véghezvitele csak rövid távon oldja meg a problémákat, vagyis csak tüneti kezelés, a valódi megoldások megtalálásához viszont a dolgok gyökeréig kell leásni, ehhez idő kell és kitartás, de az önkormányzati választásra készülő polgármestereken túl nagy a nyomás ahhoz, hogy alaposabban foglalkozhassanak a térség kérdéseivel, csak arra koncentrálnak, hogy megmutassák: ők csináltak valamit az elmúlt négy évben. Ez az a pont ahol a vidékfejlesztés megreked. Az igazi vidékfejlesztés célja ugyanis az lenne, hogy megteremtsen egy olyan közösséget, ami képes értékeinek felismerésére, a közös munkára, a terület különlegességeinek hangsúlyozására és önerőből való fejlesztésére. De ahol szétesettség van, kiábrándultság és szegénység, ott a civil kontroll hiányában az önkormányzat dönt, ez pedig pont azt erősíti, hogy az embereket még inkább kívülrekeszti a döntéshozatalból, arra szocializálja őket, hogy ne szóljanak bele az egyébként őket is érintő kérdésekbe, és csak fokozza az emberekben a politikai apátiát, ami megfertőzi a demokráciát és egy bizonyos szint után működésképtelenné is teszi.

         7 hozzászólás

Címkék: index tokaj természet világörökség beépítés fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr31923833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2010.04.16. 18:49:41

hmm
érdekes, hogy Hujber et. a londoni szalmaégetőre hivatkozik
ugye a tenger közelségében lévő nagyváros,
nem azonos a Tokaj hegyaljával ?
tesék csak csepegtetni a nektárt!:)

sovesztomesz 2010.04.17. 08:38:12

Futtatnék egy kis eszmét!

Szalmaégető helyett inkább valami gyümölcsös biznisz illenék mégis Tokajhoz!

Ha én nagy-befektető lennék, azt mondanám a szőlőtulajdonosoknak (az összesnek, akinek szőlője van és nem megy neki az eladás), ha nem tudják eladni a borszőlőt, csináljanak belőle natúr(!) gyümölcslevet; lehetne a neve mondjuk Tokaj-Juice!
A szőlőmagból sajtolhatnának olajat, őrölhetnének lisztet, készíthetnének táplálékkiegészítőt (ahhoz a növényszárat is fel lehet használni).

Ezen tevékenységeket relatíve környezetszennyezés nélkül lehetne művelni; munkahelyet is teremtene; legalább annyit, mint a szalma...

Ki ért egyet???

Ha nem további ötleteket várok :-).

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.04.17. 11:56:55

@sovesztomesz:
Igen, de ezzel mégis hogy tudsz azonnal hatalmas összeget te egymagad zsebre vágni? :D Ezzel Te sok embert tartanál el, Te pedig azt nem akarhatod, csak saját famíliád :D.

sovesztomesz 2010.04.17. 16:35:33

No igen, ez nem tipikus nagy-befektetős hozzáállás lenne tőlem :-)!

De nekem ne mondja senki, hogy nincsenek különböző uniós források világörökség-védelemre, vagy valamire...
...ha nincs, akkor az nem feltétlenül a helyiek bűne, hogy nem tudnak pályázni...
...ha látnám a gondolataikat a probléma megoldása ellen tudatosan, vagy tudatlanul ténykedőknek, tán a kiút is egyértelműbb irányba mutathatna!!!

Nehéz ügy, de józansággal, összefogással javulhatna a helyzet!

Egy idézet után szabadon:

"Tokajt végleg tönkre tenni nem(,) ellenzem!"

blúdiginipig 2010.04.22. 06:37:43

Az még oké, hogy rövidtávon bevételt remélnek, de munkahely teremtés? Legfeljebb az építés során. A mg-i termelők gondolom már beálltak, a szállítás max 1-200 km távolságból gazdaságos, de lehet, hogy már onnan sem... Az erőmű üzemeltetéséhez hány ember kell? 10? Ez a "munkahelytermetés" szlogen szokta kiütni nálam a biztosítékot.

blúdiginipig 2010.04.22. 06:55:11

Opp ezt meg kifelejtette Medgyesegyházán hasonló típusú erőművet (talán csak kisebbet) akart - ha minden igaz ugyanez a befektetői csoport - de a helyi dinnyetermesztők megfúrták, pedig az is egy hátrányos kistérség. Érdekes, de Medgyesegyháza környéke nem a világörökség része, mégis a helyiek akarata érvényesült. Ebben a esetben meg mintha oda se figyelnének rájuk...

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.04.22. 13:46:53

@blúdiginipig:
Ahol a lobbi, ott a pusztulás.
Ahol az összefogás, ott az erős védelem.

 
 
süti beállítások módosítása